Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-05-25 / 21. szám

Evangélikus Élet 1986. május 25. fH J) * $ ^ GYERMEKEKNEK Mt 14,22-33 Hogyan segít Jézus? Jézus a tengeren jár! r A ~ VASÁRNAP IGÉJE 5 M óz 6,4-7 Szárnyaljon énekünk... jf A csodás kenyérszaporítás Az ókor nagy mesemondó- után Jézus így szólt tanítvá- ja, Aesopus mesél egy ember- nyaihoz: Szánjatok a bárkába “ ről. Bejárta a világot, többek és menjetek előre a túlsó part- között járt Rhodosz szigetén, ra. Az utóbbi napokban minr Honfitársainak lelkesedve me- den idejét lefoglalta a soka- sélt egy különös táncról, ami­ság, ezért érthető, hogy megkí- lyet soha életében nem látott, vánta a csendet, a magányt. Barátai hitetlenkedve hallgat- Jézus életében az Atyával való ták, majd valaki megjegyezte: meghitt beszélgetés és az em- Ha bemutatod a táncot, el- berekkel való törődés, a segí- hisszük, tés mindig szorosan összetar- Jézus kérés nélkül is bebi- tozott. zonyította, hogy ö a természet A tanítványok engedelmes- ura. Olyan hatalommal ren- kedve elhajóztak, Jézus pedig delkezik, amely fölötte áll min- fölment a hegyre imádkozni, den emberi erőnek. Ezt sejti Hadd lássák közvetlen mun- meg Péter. Hogy legyőzze sa- katársai, mennyire fontos szá- ját és társai kételkedését, Így mára a feltöltekezés, az Atya szól Jézushoz: „Uram, ha te társasága. Hadd tapasztalják vagy, parancsold meg, hogy meg, milyen üres az életük Jé- menjek oda hozzád a vízen.” zus nélkül. Talán arra gondol- Péter nem hiszékeny ember, tak a tapasztalt hajósok a Megértjük őt, amiért megakar­nagy ellenszélben, miközben ta tapasztalni a vízenjárás le­küszködtek a hullámokkal: mi- hetőségét. Jézus buzdítására lyen jó lenne, ha Jézus velünk - „Jöjj” - Péter lelkesen lépe- lenne! Nem igazán értették, get a hullámokon. Ez a hajó­miért maradt hátra, miért nem ból való kiszállás és a „vízi szállt velük csónakba? Ki tud- séta” a komoly hit bizonyítéka, ja, mikor találkoznak vele új- Az erős hullámverés láttán ra? Hogyan jön utánuk? Va- Péter megijed és merülni kezd. jón egy másik csónakban? Rémülten kiáltozni kezd: Vagy a partot megkerülve? , „Uram, ments meg!" Jézus ki­Már hajnalodott, amikor a nyújtja feléje kezét. Kiemeli a vízen járva közeledett Jézus fe- hullámokból, de nem mulaszt- léjük. A tanítványok nem vol- ja el a tanítást: „Kishitű, miért tak képzelődő emberek, de kételkedtél?" Jézus csendet ilyesmit még soha nem láttak, teremt a tengeren. A tanítvá- Rémülten kiáltottak: kísértet! Ki nyok csodálattal állapították hallott már olyasmit, hogy va- meg: „Valóban Isten Fia laki a tenger vizén sétálgas- vagy!” son, mint valami pázsitos ré- Péterrel együtt Jézus iskolá­ién? Pedig Jézus tudatosan jában megtanulhatjuk, mi az ezt tette. Ezzel a csodás ese- igazi hit. Saját ingadozásaink- ménnyel is bele akarta vésni ban, gondolkodásunk gyen- tanítványai tudatába: Isten geségeiben, bizonytalansága- legtöbbször nem úgy lép éle- inkban el kell jutnunk Péter tünkbe, ahogy mi elvárjuk hitéig. Mindenkinek el kell jut- vagy elképzeljük. Nemcsak a nia a döntésig: szilárd, földi természet útjain, a tapasztala- talaj Isten nélkül - vagy hullá­tok nyelvén szól hozzánk, segít mok, de Istennel, Jézus kezét rajtunk, hanem a mindent fe- fogva! lÜlmÚlÓ CSOdák által. Baloghné Szemetei Mária SZERESD AZ URAT! Ma Szentháromság vasárnapja van. Szentháromság ünnepén hódolattal és imádattal állunk meg Isten előtt. Hatalmát, felénkhajló szeretetét, kegyelmét megmagyarázni nem tudjuk, de áldó hatalma alatt élünk napról napra ma is. Ha megta­pasztaljuk Isten szeretetét, ez az érzés erőt, reménységet, biz­tonságot ad. Vasárnapról vasárnapra az istentiszteleten vallást teszünk a Szentháromság Egy Istenről, aki teremtő, megváltó Isten és Szentleiké vei összegyűjti híveit Berzsenyi Dániel: Fohászkodás c. versében Isten fenségét, bölcsességét, hatalmát csodálva ezt úja: „Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világít, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet.” Pál apostol pedig így vall Timóteusnak Isten mindenhatósá­gáról: „Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan, láthatat­lan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” Mózes közvetíti Izrael népének Isten parancsolatait. Kéri a népet, hogy tartsák be Isten parancsolatát, mert ha engedelmeskednek Istennek, akkor Isten áldásának hordozói lesznek azon a földön, ahol élnek. De ne csak megtartói legyenek az Igéknek, hanem adják tovább gyermekeiknek, unokáiknak, hogy békességben élhessenek. Égjen ott a szi­vükben Isten szava, ismételjék, mondják, beszéljenek azokról a házaikban. Halld meg Isten népe: az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Ürat, a te Istenedet teljes szivedből, telkedből és erődből. A minden szeretetét ránk­árasztó Isten teljes szeretetet kér tőlünk is. Nem fél szívet, nem látszat imát, nem látszat szolgálatot, hanem teljes szívet, hűsé­ges életet, odaadó szolgálatot és szeretetet. Nem szabad megfeledkeznünk arról a jóságról, amit Isten velünk cselekedett, hogy kaptuk tőle a szeretetet, mint ajándé­kot. Azt az érzést, amely összekapcsolja a családokat ma is. A családon belül szülők, nagyszülők bizonyságot tehetnek gyermekeiknek, unokáiknak, beszélhetnek az Istenbe vetett hitükről. Isten teremtő hatalmáról. Kézen foghatják gyerme­keiket a szülők és vihetik a gyülekezet közösségébe és kérhetik a Szentlélek Istent, hogy tegye élővé az emberi szavakat, hogy ott égjen Isten törvénye és Isten szeretete a gyermekek szivé­ben is. Szentháromság ünnepén az Urat köszöntjük, aki gaz­dag királyként ránk árasztja jóságának, áldásának kincseit. Istennek köszönjük meg, hogy Krisztust hozzánk elküldte. Krisztus megmutatta nekünk az Atya igazi szeretetét. Megta­nít minket a hit útján járni, azon az úton, mely az örökéletig vezet. Istent köszöntjük, a Szentlélek minden csodájáért. Hogy itt van közöttünk ma is erejével és gyülekezeteket épít, közösséget formál. Köszönjük Istennek azt, hogy bármilyen botladozó is a hi­tünk, sokszor megfogyatkozik a szeretetünk, mégis elfogad minket gyermekeinek. Kovács Etelka IMÁDKOZZUNK Szentháromság egy Isten! Köszönjük, hogy napról napra irgalmadból élhetünk. Köszönjük mindazt az ajándékot, amit teremtő, megváltó, megszentelő szeretetedből nekünk adtál. Tudjuk, hogy Te is egész szívet kérsz tőlünk. Látod azt is, hányszor lesz hűtlen az életünk. Kérünk, bocsásd meg vétkeinket. Fogadd el hódolatunkat és köszönté­sünket. Ámen. Sághy Jenő A „zord énekes” „Valamikor jártam én is az aka­démiára” - kezdődik a régi, selme- ci diákdal, amit a Trianon után áttelepült erdő-, bánya-, kohómér­nöki főiskola hallgatóitól tanul­tunk Sopronban. Igen. Én is jár­tam valamikor az akadémiára, nem a selmecire, hanem a pápaira. A református kollégiumban érett­ségizvén, Pápán kezdtem meg teo­lógiai tanulmányaimat is - luthe­ránus létemre. Másodéves hallgató koromban néhány pályamunkát írtam, közöttük két filozófiai tár­gyút: Marcus Aurelius etikája, va­lamint Marcus Aurelius és a halál. Illetékes professzorunk - a filozó­fia sub auspiciis regis doktora - órán megkérdezte tőlem, hogy ju­tottak eszembe ezek a témák és éppen Marcus Aurelius. Zavarba jutottam, mint akinek lelke legmé­lyebb titkait kell a nyilvánosság előtt kiteregetnie, mégis kinyög­tem - elvörösödve:- Hát... mert Marcus Aureliust valamiképpen rokoniéleknek ér­zem... Professzorunk enyhén ironikus mosollyal, hümmögve vette tudo­másul válaszomat, megértvén be­lőle, hogy nem annyira a tudomá­nyos érdeklődés, mint inkább a lé­lek társkereső vágya hajtott engem a pogány filozófus-császár felé. Pogány? Igen. De Augustinus azt mondta róla, élete megérdemli a keresztyének utánzását. Stuart Mill szerint pedig jobb keresztyén volt, mint szinte az összes, keresz- tyénséget valló fejedelmek, akik azóta uralkodtak. Berzsenyi - vele való találkozá­somkor - elsőül, mint az erő költő­je ragadott meg. Szívet-lelket felrá- zón dübörögnek a „Romlásnak in­dult hajdan erős magyar” sorai. Majd elbűvölt „A közelítő tél” csodálatos szépsége. Rokonszen­vesnek éreztem a költőnek az el­múláshoz, halálhoz való viszonyu­lását, a módot, ahogy szívig ható sebeit hordozta. A keresztyén lel­kületű, de pogány Marcus Aure­liust láttam meg a dogmatikus ér­telemben is keresztyén (lutherá­nus) Berzsenyiben. Á rokonlelket. Hogyne vonzódtam volna hozzá, aki ráadásul magyar is volt. Nem távol Itáliában, hanem a közeli Ság hegy uralta Kemenesalján szü­letett, amely hegy családunk nevét adta. (Apám még a Ság tövében - Kemeneskápolnán - látta meg a napvilágot.) Fohászkodás című verse minden idők vallásos költészetének tün­döklő gyöngyszeme. Lírai alkotás, de minden rajongás, olvadozás, vakhit nélkül. „Ez van”, „ez nin­csen” - mondatja Kosztolányi Marcus Aureliusszal. Ez a világos látás, higgadtság, józanság jellemzi Berzsenyi versét is, amely éppen ezért ellenállhatatlan erejű. Sokkal több ez a vers, mint Isten létezésé­nek vitatható filozófiai bizonyítá­sa. Benne az erő költője - aki egyúttal cicomátlanul, de mélyen hívő ember - tesz bizonyságot a szeretet Istenéről. Állításomat sokan megkérdője­lezhetik - például azzal, hogy az egész költeményben egyetlenegy­szer sem fordul elő a szeretet szó, sem főnévi, sem melléknévi, sem igei alakjában. Valóban nem. De vajon mi más írathatta volna Ber­zsenyivel a befejező sorokat, ha nem az isteni szeretetről való szi­lárd meggyőződés?!- Bizton tekintem mély sírom éjjelét! Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz, Mert a te munkád; ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják, Szembenézve nyíltan a halállal, erőteljes vigasztalása, hogy a halál is Isten munkája. Ez a meggyőző­dése azért vigasztalás számára, mert Istent nem csupán Teremtő­nek, Mindenhatónak látja, hanem a szeretet forrásának is... Bizony, a Tóth Árpád szerinti „zord éne­kes” szeretetről vall ezekben a so­rokban, érzelmesség nélkül, de úgy, hogy meghalljuk „sziklatöm- bű mellének” súlyos dobbanásait és ez a „zihálás” áradó erővel so­dor magával minket. Az elszórt csontok! Költői kép? Igen és jövendőmondás is egyben, mégpedig nem vaticinium ex even- tu. A második világháború érc­zivatara dúlta fel a niklai sírt és szórta el - nem képesen, valóságo­san - a vátesz csontjait, amelyeket aztán később „ünnepi urna” vitt vissza a sírba. „Messze setétedik már a Ság te­teje” - írja Búcsúzás Kemenesaljá­tól című versében. Somogyba köl­tözőben visszatekint a bazaltóriás­ra. Én a költőre, „földimre” nézek most - csodálattal - és Kosztolá­nyi Dezső Marcus Aureliushoz in­tézett költeményének záró szavait adaptálva felsóhajtok:- Jaj, hadd emelem föl még egy­szer (és még sokszor) a szívem test­véri szívedhez, Berzsenyi Dániel. Országos Evangélikus Kórustalálkozó Kiskőrösön, 1986. április 19^20. Tizenöt énekkar szolgált Istennek, egymásnak és a vendéglátó gyülekezetnek. Hagyomány- nyá válik a Kiskőrösi Kórustalálkozó. • 9 „Énekelni ha szeretsz, na­gyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó!” - mondta egy­kor Luther. Ezt az igazságot éreztük át mindannyian, akik részesei lehettünk április har­madik hétvégéjén a kétnapos együttlétnek. Sokféle várako­zás élt a szombat délelőtt egymás után érkező kórusok­ban. Sok-sok munka, szor­Igehirdetésében szólt az örömről, mint általános em­beri szükségletről. A 72 tanít­vány, akiknek a Jézushoz való visszatéréséről szólt az ige, örvendező szívvel állt meg az Úr előtt, mert „sike­res” volt az útjuk. Az ige azonban arról beszél, hogy az igazi öröm nem kötődik sike­rekhez. Az igazi öröm az, ha galmas próbálás előzte meg mindegyik közösség életében az ideutazást. Alapos készü­lődés az egyéni és az összkar szolgálatára. Vidám, mosoly­gó emberek szálltak ki az autóbuszokból, érkeztek a vasútállomásról. Voltak, akik a tavalyi találkozón megis­mert arcoknak örültek, má­sok a Kántorképző Tanfolya­mokról megismert barátok­nak. A nemrég megalakult énekkarok tagjai a befogadó nagy közösségnek. Szombat délután bemuta­tókra került sor. Minden énekkar 5-10 perces műsorral szolgált az imaházban - ti­zennégy énekkar „szakértő” hallgatósága előtt. Szolgálati lehetőség, s tapasztalatcsere is volt ez az alkalom. Megis­merhettük egymást eredmé­nyeivel, problémáival együtt, hiszen minden bemutató rö­vid, szóbeli bevezetéssel in­dult. Nagyszerű volt hallani új énekkarok lelkes munkájá­nak eredményét éppen úgy, mint régóta szolgáló közössé­gek előrehaladását. Az örö­mök és gondok fórumbeszél­getés keretében is előkerültek az esti karvezetői megbeszélé­sen. Éjszakára az énekkarok tagjai a gyülekezeti tagok vendéglátó szeretetét élvez­ték. Voltak, akik az Országos Egyház jóvoltából a Kiskőrö­si Kollégiumban pihenhettek meg. Vasárnap délelőtt négyfelé oszlott a résztvevők közössé­ge. Több énekkar a kiskőrösi istentiszteleten énekelt, mé­lyebbé és színesebbé téve a li­turgiát. Három énekkar a szállást adó gyülekezetben Csengődön, Kaskantyún és Erdőtelken gazdagította éne­kével az istentiszteletet. A kiskőrösi istentiszteleten az énekkari találkozón dr. Karner Ágoston Országos Fő­titkár szolgált igehirdetéssel Lukács 10,17-20 alapján. nevünk fel van írva a menny­ben. A főtitkár szólt arról az örömről is, melyet a kiskőrö­si gyülekezet, s a jelenlevő ti­zenöt énekkar átélhetett, ősz- T szekapcsolta azr -egyházzene, „h szolgálatát más, egyházunk­ban folyó szolgálattal. Be­szélt a diakóniáról, az ifjúsá­gi munkáról, sajtószolgála­tunkról; Mindezek a szolgá­latok a Jézus Krisztussal való közösség öröméből fakadnak. A találkozó csúcspontja - s egyben záróalkalma a délutá­ni egyházzenei áhítat volt. Ennek első felében a karzat hat pontjáról egy-egy ének­kar szólalt meg. Ezután Tóth-Szöllős Mihály esperes igehirdetése következett az 57. Zsoltár néhány verse alapján. Szólt a szív készsé­géről, az éneklés nélkülözhe­tetlen hátteréről, s arról, mit jelent a nép és nemzetek közt Istent dicsérni, magasztalni. Áz igehirdetés után egy ha­talmas kórussá állt össze a ti­zenöt énekkar. Három kánon után Liszt, Pittoni, Sulyok Imre és Crüger művei kerül­tek megszólaltatásra. Csodá­latos élmény volt hallani egy­szerre ötszáz ember ajkáról az imádságot: „Adj nékünk békét” vagy a bizonyságté­telt: „Erős vár a mi Iste­nünk”. Ezután már nem kel­lett biztatás a záró énekhez. Gyülekezet és énekesek bol­dogan zengték Jézusról: Győ­zelmet vettél, ó feltámadott! Köszönet illeti mindazo­kat, akiknek munkája lehető­vé tette ezt a találkozót. Kö­szönet Trajtler Gábornak fá­radhatatlan szervező munká­jáért, a vendéglátó gyülekeze­teknek, s az Országos Egyház támogatásának. De minde­nekelőtt és elsősorban áz Úristennek, aki újra megerő­sítette azokat, akik a gyüle­kezetükben az egyházzene szolgálatát végzik. If|. Hafenscher Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom