Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-05-11 / 19. szám

TESTVÉREK KÖZÖTT TÁVOL-KELETEN Evangélikus Elet 1986. május h. ' J) (|k, 4*- -ca GYERMEKEKNEK Dániel 4 Hogyan büntet Isten? „...akifelmagasztalja magát, megaláztatik.” Nebukadneccarnak, a hatalmas babiloni birodalom uralkodójának egy éjjel furcsa álma volt. Látott egy óriási fát, ami még tovább nótt és erősödött. Mezei vadak piheni­tek dús lombja árnyékában, és annyi volt a gyümölcse, hogy min­den élőlény róla táplálkozott. De egyszerre csak egy angyal jelent meg, és hangosan így kiáltott: „Vágjátok ki a fát, pusztítsátok el! Űzzétek el alóla az állatokat! Dé a tövét gyökerestül hagyjátok a föld­ben - megbilincselve. Hadd áztas­sa a harmat, és füvet egyen, mint az állatok. Boruljon el emberi el­méje, hadd tudja meg mindenki, hogy Isten az úr minden és min­denki fölött!” A király fölébredt. Az álom na­gyon nyugtalanná tette. Mivel azonban egy bölcs sem tudta megfejteni az álom értelmét, ma­vidékben. Minden, amerre csak a szeme ellátott, a birodalom nagy­ságát és hatalmát hirdette. A király szívét büszkeség töltötte el. így szólt magában: „Ez az a nagy Ba­bilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fen­ségem dicsőítésére!” Alighogy ki­ejtette ezeket a szavakat, hang hallatszott a mennyből: „Neked szól ez az üzenet, ó Király! Elvesz­tetted királyságodat! Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol... egészen ad­dig, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek ki­rálysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja!" Még abban az órában beteljese­dett a jóslat. Nebukadneccar el­méje elborult. Állatnak képzelte magát, és úgy is viselkedett, mint egy állat. Az emberek elűzték ma­gához hívatta Dánielt, aki igy szólt Nebukadneccarhoz: „Az a fa, amit láttál, te magad vagy, ó király! Te lettél ilyen naggyá és hatalmassá: uralmad elér a föld széléig! Az an­gyal szavainak értelme pedig ez: Isten ítéletet tart fölötted. Meg­őrülsz majd, és az állatok közt élsz egészen addig, amíg el nem isme­red, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és an­nak adja, akinek akarja. Ezért azt tanácsolom: hagyj fel vétkeiddel, uralkodj igazságosan, bánj irgal- masan a szegényekkel! így boldo­gan élhetsz sokáig!" Nebukadneccar azonban nem változtatott eddigi életén és gon­dolkodásán. Egy alkalommal pa­lotája erkélyén sétálgatott, és gyö­nyörködött a lábai előtt elterülő guk közül: kint élt a mezőn a mar­hák közt éppen úgy, mint azok. Még a külseje is megváltozott. Megnőtt a haja, és a körmei is' olyanok lettek, mint egy ragadozó madáré. A magát már-már Isten­nek képzelő uralkodó nem Isten­hez, hanem állatokhoz kezdett ha­sonlítani. Isten azonban kegyelmes volt hozzá. Egy napon ismét visszakap­ta ép elméjét, újra uralkodhatott, mint régen. A leckét azonban nem felejtette el. Leborult Isten előtt, és ezt mondta: „Most azért én, Nebu­kadneccar, dicsérem, magaszta­lom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek." Luptákné Hanvay Mária A VASÁRNAP IGÉJE Lk 24,46-49 TI VAGYTOK A TANÚIM Már Ézsaiás próféta szavai által (43,10) így szólt Isten Izrael népéhez. Akkor sem egyszerűen gondviselő kegyelméről való ta­núskodásra hívta az ő népét, hanem megváltó, szabadító, össze­gyűjtő munkájáról való bizonyságtételre választotta ki őket. Isten mai népe is tanúskodásra hivatott. Nagy dolog, ha megtapasztal­tuk gondviselő kegyelmét, s erről beszélni is tudunk, feladatunk azonban ennél sokkal több. Mi húsvét tényét is ismerjük. A ke­resztyén ember Krisztus feltámadásának a tanúja. Maga a Feltá­madott küld el minket halálon győzedelmeskedő hatalmának hir­detésére. Küldetésünk, feladatunk teljesítésének alapja Isten küldő akara­ta. Háromszor is ismétlődik ebben a rövid bibliai szakaszban a „kell” szó. Krisztusnak szenvednie kell, fel kell támadnia és hirdet­ni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot. Isten akarata volt tehát az, hogy Krisztus szenvedjen, meghaljon és feltámadjon, de ugyanilyen határozott szándéka Istennek az is, hogy az evangé­lium hirdetése, vagyis az evangélizáció szolgálata folytatódjék. Amint Jézus engedelmes volt, és elfogadta, teljesítette Atyja akara­tát, úgy kell végeznünk nekünk is a tanúságtétel szolgálatát. A küldetés tartalma az, hogy Isten szeretetének örömhírét to­vábbadjuk. Ebbe az örömhírbe az is beletartozik, hogy Jézus a kereszten értünk szenvedett és helyettünk halt meg. De Krisztus győzelme, a feltámadás diadala nélkül még nem teljes az evangéli­um. Mi az élő Krisztus élő gyülekezete vagyunk. Az élet, az új élet és az örök élet ajándékát kaptuk Krisztus által. Ennek hirdetésére hivattunk. Jézus feltámadása nyit utat számunkra az élet felé. Ez már földi életünk igazi és teljes örömét is jelenti, hiszen bűneink bocsánatát kapjuk Krisztusért. A megtérés útján új életet kezdhe­tünk. A vége pedig az örök élet. Küldetésünk erőforrása a Szentlélek segítsége. Az evangélium továbbadása, az Isten szeretetéről, megváltó kegyelméről való tanúságtétel nem egyszerű dolog. Jézus szeretetét úgy átadni má­soknak, ahogyan mi kapjuk tőle, azt jelenti, hogy úgy kell tudnunk a megbocsátást gyakorolnunk, ahogyan ő bocsátott meg nekünk. Ez nem mindig megy nekünk könnyen, sőt segítség nélkül egyálta­lán nem megy. Ezért áll mellénk Isten az ő Szentleikének segítségé­vel. Megígérte ezt a segítséget Krisztus is a tanítványoknak. Be is teljesítette. Pünkösdkor elküldte az ő Lelkét. Ma ismét Pünkösd küszöbén ezt várhatjuk és kérhetjük. Ti vagytok a tanúim - ez Isten mai üzenete. Nem úgy hangzik ez, hogy jó lenne, ha Isten szeretetének tanúi lennétek. Még csak nem is azt mondja Isten, hogy próbáljatok meg tanúságot tenni arról, amit láttatok és hallottatok, tehát arról, ami hitetek tartal­ma. Az ige Isten kiválasztó kegyeiméről szóló híradás. A tanú pedig köteles vallani. El kell mondani, hogy úgy szeretett minket Isten, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy örök életünk legyen. Az ő feltámadása egyben az új életre segítő, újjáteremtő élet lehető­sége is számunkra. Erről való bizonyságtételünkhöz pedig a Lélek ad mennyei erőt. Vető Béla IMÁDKOZZUNK Urunk, köszönjük, hogy méltatsz bennünket a rólad szóló tanúságtétel szol­gálatára. Add, hogy először magunk éljük át megújító kegyelmedet Feltáma­dásod győzelme hozzon ki minket is a halál hatalmából, régi életünkből Újítsd meg életünket, hogy bűneink bocsánatát elnyerve járhassunk új élet­ben, a neked való szolgálat örömében. A tőled kapott élet bizonysága lehessen minden cselekedetünk. Lehessen a megtérés útján járó életünk másokat is megtérésre hívó bizonyságtétel Mindehhez pedig add nekünk Szentfelked erejét Ámen. A Fülöp-szigeteken Februárban - természetesen a családtagokkal és a munkatársak­kal együtt - nagy izgalommal fi­gyeltük a Fülöp-szigeteki elnökvá­lasztásról és következményeiről ér­kező híreket, hiszen nem volt mindegy, hogy csoportunk elme- het-e, vagy inkább az, hogy vissza is jön-e onnan. A február 25-i kor- mányváltozás híre azonban végül megnyugtatott. Március 15-én délután érkez­tünk, valóban - itteni mércével mérve - nyugalom volt, és javában tartott a lelkesedés. Másnap, va­sárnap délelőtt több evangélikus A baguioi teológia gyülekezetbe látogattunk a 6-8 milliós Manilában. Különösen is emlékezetes marad számomra a Grace-gyülekezet istentiszteletén és gyermekbibliakörében való sze­retetteljes fogadtatás - de ez az egész itteni látogatásra érvényes. Magyar, NDK-beli és tanzániai lá­togatójuk még nem volt. Délután egy másik (Trinity) gyülekezetben ifjúsági órán vettünk részt; amely­re 100-120 fiatal jött el. Volt sok ének, játék, filippinó (tagalog) nyelvtanulás, és persze az elmarad­hatatlan bemutatkozás. Március 17-én, hétfőn először a Fülöp-szigeteki Egyházak Taná­csát kerestük fel, ahol Liberato Bautista, az emberi jogok előadó­ja, a budapesti ifjúsági gyűlés dele­gátusa tájékoztatott. A Tanácshoz tartoznak a lakosságnak körülbe­lül 8-10%-át alkotó nem katolikus egyházak, a lakosság 80^85%-a katolikus, 5-6%-a mohamedán. A Tanács a Marcos-rendszerben többé-kevésbé polgárjogi szerve­zetként működött, tiltakozott a jogsértések, utoljára a február 7-i „választás” ellen. A mostani, sza­badabb légkörben pedig szeretné­nek a demokrácia elősegítéséhez hozzájárulni. - Teológiai hallgató­kat tapasztalatszerzés céljából 1-2 hónapra gyárakba, néha tehető­sebb emberekhez, de főleg a nyo­mornegyedek lakóihoz küldenek. A „hétezer sziget országa” 55 mil­liós lakosságának legnagyobb gondja az, hogy az élelmiszer- termelés és a munkalehetőségek nem tartanak lépést a népszaporu­lattal. Nagyon megdöbbentő és el­szomorító volt a nyomorúságosán összeeszkábált viskók látványa, a (nemlétező) közegészségügyi felté­telekről nem is beszélve. Ezután az evangélikus egyház irodáját kerestük fel. Különösen is fontos szolgálat itt a rádiós misszió és bibliaiskola, heti 150-200 adás­sal. A hátralévő két teljes napon a fővárostól 200 kilométerrel észak­ra, a hegyek között lévő Baguioba látogattunk. Itt Thomas Batong egyházelnök és Jósé Fuliga teoló­giai dékán, a budapesti nagygyűlés delegátusai fogadtak bennünket. Az evangélikus misszió 1946-ban kezdődött, 1953-ban alakult az egyház, ma 18-19 ezer tagja van. Jelentősége azonban az egyházi is­kolák, óvodák, az említett rádió­adások és diakóniájuk révén szám­arányánál nagyobb. Teológiáju­kon jelenleg 13-an tanulnak, ami viszont kevés. Nőket nem ordinál- nak - ez a Missouri Zsinat „anya­egyház” hatása - mert nem is vesz­nek fel (Szingapúrban és Malay­siában legalább felvesznek). Aka­démiájuk azonban így is kicsi, de mire ez az írás megjelenik, már kész lesz az új épület. - Este szere- tetvendégséget rendeztek szá­munkra, amelyre sokan eljöttek az egyház által fenntartott kollégium - többségében nem evangélikus - lakói közül. A népitánc-bemutató után hosszú és igen eleven beszél­getés folyt. Mindnyájan nagyon örültünk, hogy eljuthattunk ebbe az ország­ba, és hogy rendkívül barátságos, vendégszerető emberekkel talál­koztunk. Szívből kívántunk és kí­vánunk sok erőt nekik a korábbi­nál valamivel könnyebb, de még mindig igen bonyolult helyzetük­ben. . ; .VtartíTSüJíMrn inw Március 20-án, csütprtpkpn, dúltunk utunk befejező állomásá­ra, Japánba. Nemrég került a könyves­boltokba Bartóki Józsefnek a mezőberényi német evangéli­kus templomról szóló könyve. Külön érdekessége, hogy a ki­adó megnevezésénél ez olvas­ható: Nagyközségi Közös Ta­nács, Mezőberény. Csak elis­merést érdemel, ha egy telepü­lés vezetősége erkölcsi és anya­gi áldozatot hoz annak érdeké­ben, hogy helyi kulturális, tör­téneti értékeit közkinccsé te­gye. Számunkra persze ennél többet jelent, hiszen temploma­ink nem csak építészetileg, mű- vészetileg érdekelnek minket, hanem úgy, mint az istentiszte­let helyei. Ezért vagyok külö­nösen is hálás e kiadványért, hogy egy eddig szinte ismeret­len, számomra majdhogynem közömbös, távoli történetet ér­dekes csemegévé változtatott, és egyébirányú, szélesebb törté­nelmi összefüggések feltárásá­val felkeltette érdeklődésemet egy-két dolog iránt. Néhol szinte izgalmas, regénybe illő eseményeket ír le a szerző, aki egyébként civilben rajztanár, és mint az ajánlásból kiderül, édesapja több mint huszonöt évi'g volt kántor-tanító. A község jelenlegi helyzeté­nek ismertetése után röviden tárgyalja annak régebbi törté­netét, majd a három nemzetisé­gű (szlovák, német, magyar) la­kosság kialakulását, azok egy­máshoz valp viszonyát. Részle­tesebben ír már a német egyház megalakulásáról, és a barokk hatásról a protestáns építészet­ben. Történelmi hitelességű do­kumentumok ismertetésével és bemutatásával még színeseb­ben és életszerűbben jeleníti meg, hogyan vált lassan lehető­vé a türelmi rendelet körüli vi­ták és huzavonák eredménye­képp, hogy a herényi német evangélikus gyülekezet templo­Sajtószemle Magányosan a gyülekezetben? ma jelenleg is meglévő formájá­ban megépülhessen. Igényes esztétikai látásról, kifinomult ízlésről, és szenve­délyes szakmaszeretetről árul­kodik, hogy aprólékos mű­gonddal írja le a szerző a temp­lomnak szinte minden négyzet­centiméterét a toronytól az ol­tárig. A harangok története kü­lönösen is érdekes történeti összefüggéseket tár fel. A templom külső leírása, a to­ronyóra, a tetőszerkezet, az aj­tók és ablakok, valamint a bel­ső berendezések, a karzat, a szószékoltár, és egyéb tárgyak leírása nem kevésbé részletes, mint a szerzőnek igazán szak­mába vágó oltárkép bemutatá­sa, amit egyébként Orlai Pet­ries Soma festett 1854.-ben. Cí­me: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket!” Az orgona leírá­sa is aprólékos, szakszerű, ter­mészetesen itt is kiegészítve a történetet közelebbről is megis­mertető eredeti, korabeli doku­mentumokkal. A könyvben helyet kaptak még kegytárgyakról, helyi éne­keskönyvekről, valamint a te­metőről és a parókiáról szóló írások is. A szerző rajzai és Vá- radi Zoltán fotói díszítik a ki­adványt. Bartha István A Reformátusok Lapja múlt évi ka­rácsonyi száma ^egy rövid olvasói leve­let közölt. Ebben valaki elpanaszolja súlyos csalódását. Új helyre költözött s egy idő után elment az ottani refor­mátus gyülekezeti istentiszteletre. Pa­naszának lényege: sem az istentisztelet előtti félórábán, sem pedig az istentisz­teletet követően a templom előtti álldo- gálása idején senki meg nem szólította, pedig - mint írja: „Oly jól esett volna, ha valaki érdeklődik: honnan jöttem, ki vagyok. - Álltam egy ideig magá­nyosan, majd szomorúan hazamen­tem”. - Hozzászólásokra számítva, ezeket kérve hozta a Szerkesztőség ezt a kis levélrészletet. Hozzászólások érkeztek is, hazai és külföldi testvérek­től egyaránt. Mint várható volt, meg­oszlottak a vélemények. Lényegében arra a szempontra koncentráltak a hozzászólók, hogy kinek van igaza. A levélírónak, aki a gyülekezet tagjai­tól várt kezdeményezést vagy a gyüle­kezetnek van igaza, mert-az újonnan érkezettől tartja magától értetődőnek a „bemutatkozást”. Épp utóbbiak tábo­rában fogalmaztak gyakran élesen és szeretetlenül. Akik szerint a levélírónak nincs igaza: - „Úgy gondoljuk, hogy a hiba ember­társainkban van, ha nem jön létre a várva várt beszélgetés. De miért nem ment ő oda a beszélgetőkhöz?” - Vala­ki, aki nagy családjával hasonlóképp új helyre költözött, így emlékezik: „Mi nem vártuk meg, hogy ránk figyeljenek föl, mi alkalmazkodtunk, illetve beil­leszkedtünk a közösségbe, mind a mai napig, mert könnyebb egynek közeledni százhoz, mint a száznak egyhez”. - Akik szerint a levélírónak igaza van:- „Milyen gyülekezet az, ahol nem for- • dúlnak a jövevény felé?” - „Ez a téma igen jelentős egyházunkban. Nagyon sok múlik a gyülekezetek vezetőségén is ezen a téren.” - „Egy szót szeretnék most hangsúlyozni: a szívélyességet. Sajnos, az életben is, a gyülekezetekben is hiányzik ez”. A Szerkesztőség mérlegelve a hozzászólásokat, kiemel­ve a jó meglátásokat, végül mégiscsak- bizonyos modus vivendit keresve és találva -, salamoni döntést hozott: „Mind a két fél hibázott, a gyülekezet tagjai is, akik nem fordultak fokozott figyelemmel az újonnan érkező felé, de a gyülekezet új tagja is, aki nem tett semmit azért, hogy közelebb kerüljön testvéreihez”. Egy újabb hozzászólás Jelentősnek találom a felvetett problé­mát. Még akkor is, ha tudom, hogy ez a jelenség nem minden gyülekezetre le­het jellemző annak éppen struktúrája miatt, hiszen ahol egy istentiszteleten igen sokan vannak, ott nyilván egyet­len újonnan érkező sem váija el, hogy a sok között őt észrevegyék. - Sok tö­rődést igényel ez a jelenség annak elle­nére is, ha meggondoljuk, hogy amit „magányosság a gyülekezetben” kifeje­zéssel jelölünk, abból a levélíró annak csak egy kis részét szólaltatta meg. Mi­vel országszerte igen nagy a fluktuáció, gyülekezeti tagok jönnek-mennek az ország egyik részéből a másikba, ezért a felvetett panasz egyre inkább általá­nos érdeklődésre számít. - Meggyőződésem, hogy a gyülekezet a felelős és a hibáztatható az olyan csaló­dásokért, amikor egy újonnan érkezett szomorúan megy haza az istentisztelet­ről. Nem lehet eleget hangsúlyozni: nem keresztyén gyülekezet az olyan, ahol - bár erre mód és alkalom nyílna! -nem veszik észre a jövevényt. Vagy ha észreveszik, a gyülekezetben már bent- lévők, már otthonosak nem könnyítik meg az újonnan érkezett előtt a kap­csolatteremtés dolgát. Sok múlik minden gyülekezetben an­nak vezetőségén, a lelkészen. Több he­lyütt szokás, így van ez nálunk is, a lelkész az istentisztelet végén a temp­lomajtóban elköszön a gyülekezet tag­jaitól. Ha újonnan érkezettet lát, ő ér­deklődhet, tájékozódhat elsőnek. Észrevenni az újonnan érkezettet, .észrevenni és segítségére lenni: szent szolgálat ez! Legyünk engedelmesek ebben a szolgálatban is. Tudjunk róla, hogy az igaz szeretet találékony, érzé­keny és a szó legnemesebb értelmében véve bátor. Legyen gondunk reá, hogy gyülekezeteinkben senki szívét ne ter­helje éppen miattunk-a fájdalom: „szo­morúan mentem haza az istentisztelet­ről”. Győr Sándor Manilái nyomornegyed

Next

/
Oldalképek
Tartalom