Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-12 / 2. szám

Evangélikus Élet 1986. januAr 12. J3 QQ * # GYERMEKEKNEK 1Kir 17,1-6 Hogyan tart meg Isten? Ajándékai által A VASÁRNAP IGÉJE Zsolt 97,1-12 Isten népe, Izrael sokszor hűtlen lett Istenhez. Elfeledkeztek atyáik, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéről, arról az Istenről aki kiszabadította őket az egyiptomi fogságból, aki szolgája, Mózes által szövetséget kötött velük a Sinai hegyen. Izrael királyai között is voltak olyanok, akik nyíltan hátat fordítottak Isten­nek. Ilyen volt Omri király, aki Samá- riát alapította. Nem volt jó király. Nem hallgatott Istenre és azt tette, ben nem lesz sem harmat, sem eső, csak ha én mondom." Vesze­delmes dolog volt ilyen hírt vinni a királynak. De valakinek meg kellett mondani neki, hogy egyedül Isten az Úr. A királynak meg kellett tud­nia ezt. Tudnia kellett, hogy ros?- szat tett. Tudnia kellett azt is, hogy ő a hibás, ha veszedelem és baj éri az országot. Mert nagy veszede­lem volt ez: ha nem esik az eső, ha még harmat sincs, a rettenetes for­róságban kiszárad minden, nincs amit akart. Az idegen népek iste­neit jobbnak tartotta és hozzájuk imádkozott. Még egy templomot is épített Baal istennek Samária he­gyén. Fia, Aháb még rosszabb ki­rály volt, rosszabb, mint bárki előt­te. Feleségül vett egy pogány her­cegnőt, Jezábelt. Jezábel nem is­merte Istent; nem is akarta megis­merni. Magával hozta pogány iste­neinek papjait. Ezek azt mondták: az istenekhez kell imádkozni és áldozatot kell bemutatni nekik, hogy legyen eső, növekedjen a ga­bona, legyen bőven ennivalónk. Bár Aháb ismerte Istent, mégis tet­szett ez neki. Oltárokat építtetett az idegen isteneknek. Mintha nem Is­ten lenne az egyetlen, akitől min­den ajándékot kapunk, aki'az esőt adja, aki az életünkről gondosko­dik. Egyik nap jött valaki Ahábhoz. Illésnek hívták. Próféta volt. Olyan ember, aki ismeri Isten akaratát és akinek az a feladata, hogy ezt megmondja az embereknek. Oda­lépett a király elé és így szólt: „Is­tenre mondom, akinek én szolgá­lok, hogy ezekben az esztendők­mit aratni, nincs gyümölcs, nincs takarmány, nincs gabona. Nincs kenyér, az egész országban éhez­ni fognak az emberek. így is tör­tént. Nem volt több eső, elszáradt minden, nagy éhínség sújtotta az országot. A király nagyon megharagudott Illésre. A prófétának menekülnie kellett. Isten azt mondta neki: Menj, rejtőzz el a Kerit-patak mellett! Én magam fogok gondoskodni rólad.' Ihatsz a patakból, lesz ennivalód is, mert megparancsolom a hollók­nak, hogy tápláljanak téged. így is történt. A próféta elrejtő­zött a Kerit-patak mellett. A hollók hordtak neki kenyeret és húst, és a patakból ivott. Illés tudta: Isten velem van, megőriz engem, nyu­godtan rábízhatom magam. Meg­tapasztalta azt, hogy Istentől ka­punk mindent, ami az életünkhöz kell. Isten adja az esőt, ö gondos­kodik a táplálékunkról, a megélhe­tésünkről. Akik Istenre bízzák ma­gukat, akik hisznek ígéreteinek, azok megtapasztalják: Isten meg­tart és megőriz az életveszedelem­ben is. Nagyné Ferenczy Erzsébet ÁRADJON AZ IGAZSÁG! Luther Mártonnak mondta valaki: „Ha tudnám, hogy ta­lálkozhatok Istennel, a világ végére is elmennék.” Luther szerényen kioktatta, amikor tudomására hozta, hogy nem kell „messze útra” indulnia, hanem vegye kezébe a Szentirást... Nekünk is tudnunk kell, hogy az igén keresztül állandóan Jézus jön hozzánk, mégpedig azért, hogy Istenhez vezessen minket. Ő mondta: „Senki sem mehet az Atyához, csak álta­lam.” Igen, Istenhez csak ezen az úton, a testté lett Ige által juthat el az ember. Vajon, milyen a találkozás? Számolnunk kell azzal, hogy a találkozás maga félelmetes, hiszen a bűnös ember találkozik a szent Istennel. A hatása azonban örömtel­jes, mert mint igénkből is érzékelhető, azért veszi fel velünk a kapcsolatot, hogy igazságot és jogosságot teremtsen. Fiát is azért küldte el, hogy „az Ördög munkáit lerontsa”. Ez a nagy harc a szent Isten dicsősége, s ebben rejlik a Benne hívők öröme, amely reménységet és bizalmat ébreszt a bűnöket keményen megítélő Istenben. Ez az Isten szólít meg mindnyájunkat: „Ti akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszságot”. Sok rosszal telített vilá­gunkban örüljünk neki, de ne feledjük el, hogy Isten részéről már megtörtént a döntés, de népének is harcolnia kell minden rossz ellen. Ugyan, szerethetjük-e Istent úgy, hogy közben nem vesszük észre azokat a bűnöket, melyek éppen bennünk, körülöttünk vagy a világ valamely részén dúlnak? Ha szoro­sabb kapcsolatba kerülünk Jézus Krisztus tanításával, akkor kezdjük a dolgokat valódi mivoltukban látni és értékelni. Akkor vesszük komolyan azokat. Sájnos, sok rossz felett elsiklik a tekintetünk. Saját bűneinket palástoljuk, önvizsgá­latot ritkán tartunk, mások nehéz helyzete pedig sok esetben semleges számunkra. Közömbösek vagyunk, pedig ez nem jó! Igénk fentebb kiemelt verse arra biztat, hogy keresnünk és cselekednünk kell a jót, s felvenni a harcot minden rossz ellen. A jó és rossz közötti választás nem elméleti dolog. A jó, amire törekedni kell, a rossz, amit el kell vetni, nem valami elvont fogalom. Találkozunk velük az életben. A „bőrünkön” ta­pasztaljuk. Vajon, melyikkel találkozunk többször? Kortárs írónk egyik főszereplője mondja: „Sokat jártam a világban, jót kerestem, de hiába.” Hála Isten, mi sok jót látunk és élvezünk, de ugyanakkor sok meglévő és betörő rosszal is találkozunk, - alkoholizmus, kábítószer, stb... Figyelmezte­tőül ide illik egy olasz sportvezető véleménye, még akkor is ha más vonatkozásban mondta: „Ha a rossz megered, hama­rosan zuhog.” Hiába mondjuk, addig nem szeretjük Istent, amíg elnézünk sok egyéni és társadalmi bűn felett! A keresz­tyén ember szerepét abban kell látnunk, hogy megoldást ke­res, megoldásra segít minden társadalmi probléma rendezésé­ben. A hozzánk közel állókkal szemben sem lehetünk elnéző­ek, ugyanakkor a tőlünk fizikailag vagy felfogásban távol lévők gondja is a miénk kell, hogy legyen. Igénk utolsó verse örvendezésre szólít. Igaz öröme csak azoknak lehet, akik Isten indítására jobb irányba akarják és tudják segíteni gyermekeiket... akik a békéltetés sokszor ke­serves szolgálatát végzik haragosok között... akik imádság­ban könyörögnek az igazságtalanság miatt szenvedők sorsá­nak jobbra fordulásáért... akik nemcsak ágálnak a környezet szennyeződése miatt, hanem teljes odaadással óvják maguk és környezetük tisztaságát, épségét, egészségét... Igen, öröm a jónak apró felvillanása, érzékelése is. S minden kis emberi besegítés is az Isten dicsőség szolgálja, Aki igazságot és jogos­ságot, jóságot és békességet szeretne szemlélni a földön! Péter Jenő IMÁDKOZZUNK Urunk, igaz Isten! Eléd visszük minden életrend gondját és baját. Te tudsz ezekről. Megváltjuk előtted, hogy sokszor nem jártuk az igazak útját. Nevelj, taníts, formálj bennünket, hogy törekedjünk a jóra és mindent kizárjunk életünkből, ami nem egyezik akaratoddal. Hadd mutassuk meg ilyen módon, hogy szeretünk Téged! Ámen! Három svéd költőnő vállalko­zott arra, hogy művészi igénnyel visszaadjon valamit a gyermekek lelkivilágából. Nem könnyű vállal­kozás az ilyen, sok kísértéssel, buktatóval jár. A kötetben lévő versek nagy élményt jelentenek, gyermeknek és felnőttnek egy­aránt. Úgy tűnik, tökéletesen sike­rült a gyermekekkel való azonosu­lás, az a bizonyos, ma sokat emle­getett empátia, a beleélés mások helyzetébe, örömeibe, gondjaiba. Csupa olyasmiket szólaltatnak meg e versek, miket talán a legtöbb gyermek hasonlóan érez és lát és így írna őmaga is, ha a versíráshoz értene és ha egyáltalán másokat érdekelne, hogy az ő gyermekszí­vét mi nyomja. Témában, vala­mint hangvételben minden jelentős kérdés és árnyalat helyet kap: öröm és szomorúság, továbbá si­ker, csalódás, játékos pajkosság, majd hirtelen a másik oldalon fel- nőttes komolyság. Most, e versek­ből vett 1-1 részlettel forduljunk mi is e szép, fájdalmas, titokzatos világ felé. Holnap leszek nyolcéves Ez persze nagyon klassz. Megkapom talán a hármas fémépítőt, Megkapom talán a legújabb Beatles-lemezt, de lehet, hogy az túl sokba kerül. Miért lógatom úgy az orrom? Meg tortát is fogok kapni. Holnap nyolcéves leszek, és nem leszek már hétéves soha többé. Miért? Miért hivják a széket éppen széknek? Miért mondjuk a késre, hogy kés? és honnan tudjuk, hogy a boglya boglya? Ki adott nevet a dolgoknak legelőször? Ki volt a Névadó? Bélyeg Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget. Milyen kár Milyen kár, hogy nincs cipzár a banánon! Ha csak a felét akarom megenni, bezárhatnám a maradékot. Néha vson t vázról álmodok csak elindul felém, jön közelebb, egyre közelebb. Nem bírom tovább, visítok és felébredek.- Csak álom volt - mondja anya. Mintha sokat segítene, hogy a szörnyűség itt belül van és nem ott kívül. Gyereknek lenni azért rossz mert igazán sehová nem tartozol. Persze nagyon klassz hogy derék szüleid vannak és egészen kitűnő testvéreid- ha vannak - mégis nincs semmid, amit magad választottál. Szerelem Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van! Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló fül. Anyuban azt nem bírom hogy mindenre tud mondani valami okosat. Ha volna apukám ő lenne a legerősebb. Kocsival járna és a kocsiajtó hangosan becsapódna mikor hazajön. Pipázna és benzinszaga volna és minden este hancúrozna velem. Aztán újságot olvasna vagy kiabálna velem: Mi lesz így belőled, te kölyök? Volna egy hatalmas télikabátja és abban elbújnék előle. Ha volna apukám. Mónáéknál úgy beszélnek a gyerekkel mintha nagy volna. „Mit gondolsz?” kérdik- Móna papája meg a mamája - „Mit gondolsz? Szerinted hogy lenne jobb? Szerinted hogy kéne csinálni?” Szeretném, ha a Mónáéknál - nálunk lenne. Sóderparti Daniel aki az osztályunkba jár, a vacsórát Sóderpartinak hívja „Sódert eszel vacsorára?” kérdeztem egyszer. „Húst eszünk és mindenki nyomhatja a sódert és senki se mondja hogy fogd be a szád, és mindig kipakolhatod, ami a szívedet nyomja. Mégiscsak lükén hangzik, hogy- - Sóderparti. De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!. Nálunk csak olyan közönséges Vacsora van. Van hozzá közöd?- Van hozzá közöd mit csinálok? És hogy mit gondolok? Van hozzá közöm, mit csinálsz? És hogy mit gondolsz? Van közünk egymáshoz? Hozzám, hozzád, mindenkihez, aki véletlenül épp itt él, épp most, és akitől függ, hogy mi lesz a világból? Van közünk egymáshoz, talán, igen. Győr Sándor JANUÁRI KRÓNIKA Magától tanulta meg a könyvkötészetet 1957-ben figyelt fel rá Sztehlo Gábor testvérünk..." 99­100 éve, 1886. január l-én Aradon született KUNCZ ALADÁR író. Pesten járt egyetemre. Latin-magyar-gö- rög szakos tanári diplomája volt. Az I. világháború Párizsban érte. Franciaországban 5 évig volt kü­lönböző internáló táborokban mint polgári internált. - Ezt az 5 esztendőt írta meg a Fekete kolos­tor c. regényében (1931). - Hazaér­kezve újra tanár lett, majd külön­böző folyóiratokat szerkesztett. 1923-ban Kolozsvárra költözött, ahol a romániai magyarság kultu­rális életében tevékenykedett. 1931. június 24-én Budapesten halt meg. 100 éve, 1886. január 8-án született Drává­tokon CSIKESZ SÁNDOR refor­mátus teológiai tanár, a soproni evangélikus teológiai fakultás teo­lógiai díszdoktora (1934). - Joghall­gató volt Kecskeméten, majd teoló­gus lett Budapesten, és Berlinben (1908). Cegléden volt káplán, majd lelkész Csányoszrón (1911). A vi­lágháborúban tábori lelkészként szolgált. 1921 -tői Debrecenben teo­lógiai intézeti tanár, majd 1923-tól rendes tanár. 1924-ig lelkészi állását ismegtartotta. 1925-től szerkesztet­te a Theológiai Szemlét. Debrecen­ben hunyt el 1940. február 18-án. 125 éve, 1861. január 13-án született Ung- váron GYÖNGYÖSSY LÁSZLÓ irodalomtörténész, Petőfi-kutató. 1879-től Budapesten tanult az egyetemen, majd újságíróként munkálkodott (Magyar Föld, Pes­ti Hírlap, Szegedi Napló). 1886- ban Aszódon lett tanár a gimná­ziumban, majd Hajdúnánáson (1887), Máramaroson (1890) és Temesváron (1894) tanított. Regé­nyei, verseskötete, elbeszélései és irodalomtörténeti munkái jelentek meg. 1925. február 23-án Budapes­ten halt meg. 50 éve, 1936. január 18-án halt meg Ru­dyard KIPLING angol író. 1865- ben Bombay ban született. Előbb tudott a bennszülöttek nyelvén, mint angolul. Novellákkal^ kato­nadalokkal indult írói pályája. Re­gényei közül kiemelkedik néhány kitűnő diákkönyve. A legismer­tebb az 1894-ben írott Dzsungel könyve. Ebben a regényében talál­kozunk a világirodalom legjobban sikerült állatfiguráival. Mint írót azok közé soroljuk, akik a század­végi irodalmat kiemelték a deka­dencia öntetszelgő bágyadtságá- ból. 400 éve, 1586. január 25-én halt meg Wittenbergben Lucas CRA­NACH festő, akinek édesapja volt a reformáció festője. - Wit­tenbergben született 1515. októ­ber 4-en. A bátyja is festő volt. Második házassága révén Me- lanchthonnal is rokonságba ke­rült. 1550 táján a Cranach festő­műhely irányítója lett. Tagja volt a városi tanácsnak (1549). 1565- től a város polgármesterévé vá­lasztották, 1568-től azonban újra festőként dolgozott a szász válasz­tófejedelem, a dán király, s Ferdi- nánd, Ausztria főhercege megren­delésére is. Georg Mylius szuper­intendens állt a koporsója mellett Wittenbergben. 200 éve, 1786. január 29-én halt meg Ne- mesdölkön PERLAKI GABOR püspök. Gergelyiben született 1732. március 16-án. Sopronban, Pozsonyban, Helmstedtben, Göt- tingenben és Tübingenben tanult. 1757-től Sárszentlőrincen, majd Várpalotán, 1765-ben pedig Ne- mesdölkön lett lelkész. 1771-ben püspökké választották a Dunántú­li egyházkerületben. Haláláig vi­selte ezt a tisztét. Detre János Kovács Gyula, kemenesmi- hályfai lakos, 63 éves. Keresz­telési adatai a celldömölki, konfirmációi adatai a kemenes- mihályfai gyülekezet anya­könyvébe vannak bejegyezve. Jó tanulóként végezte el elemi iskolai tanulmányait. Négy testvér közül ő gyengébb testal­katú volt. Ifjúkorában lábtö­rést szenvedett. Gyenge cson­tozata miatt lábtörése nem forrt össze, harminc évet töltött betegágyban. Kezére adott anyagokból gyermekjátékokat, képkereteket készített kis bar- kácsgépe segítségével. Selyem- szalagokra díszes betűkkel aranymondásokat írt, az őt lá­togató iskolás gyermekeknek ajándékozta. Magától tanulta meg a könyvkötészetet, meg­vannak a hozzávaló eszközei (prés, vágó). Százával kötött be egyházi énekeskönyveket, bib­liákat, főiskolai és egyetemi jegyzeteket, diplomadolgoza­tokat stb. 1967 óta magasított talpú ci­pőben tud járni, útja minden vasárnap a közeli templomba , viszi. Isten igéje, havonkénti úrvacsoravétele hitében erősíti, ez adja számára a lelki békessé­get. Mosolygós arca és szeme tekintete is ezt a békességet su­gározza. 1957-ben figyelt fel rá Isten­ben boldogult Sztehlo Gábor testvérünk, a Budai Szeretet­otthonunk* akkori igazgatója. Meghívta az Otthonba vendég­nek két heti időtartamra. Bol­dogan fogadta a meghívást. Sztehlo Gábor testvérünk a gyülekezet adományaival együtt az Otthon kis buszán elvitte a sérült gyermekek közé, hogy ismerkedjenek egymással. Játékkészítés egyszerűbb lehe­tőségeit mutatta be, mandoli­non és harmonikán egyházi énekeket is játszott nekik. Nagy élményekkel hozta haza. Ma is Isten iránti hálával emlé­kezik a Budai Szeretetotthon­ra. Mesterházy Sándor 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom