Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-10-26 / 43. szám
Evangélikus Elet 1986. október 26. Hazánk és a reformáció „Magyarországon kívül alig van még egy ország, ahol olyan hihetetlenül rövid idő alatt annyi szív vallotta volna magáénak a reformációt és olyan könnyen szakadtak volna el a régi egyháztól. A reformáció úgy jelenik meg csodálkozó szemünk előtt, mint egy hatalmas folyam. De ha megkísérelnénk kíváncsian és gondosan arra vállalkozni, hogy ennek a jelenségnek forrásait kutassuk, akkor az szinte teljesen eltűnne előlünk a harci lármában és nyomorúságban, mint Afrika hatalmas folyói a sivatag forró homokjában.” B auhofer György budai lelkész írta egyháztörténetében a fenti szép mondatokat a hazánkban induló reformációról. S ha talán az idézet egyik-másik részével vitatkozni is tudnánk, mégis meg kell állapítanunk, hogy nemcsak szép, hanem egészében találó is, amit a reformáció ha- zánkbeli terjedéséről ír. „Hihetetlenül rövid idő alatt - annyi szív” - olvastuk. Ha számokkal nem is tudunk szolgálni, annyi biztos, hogy a reformáció hazánkban csakugyan szinte példátlan gyorsasággal terjedt. Egy 1524-es kihallgatáskor a soproni plébános ezt vallja: „Fájdalom, mindenfelé nagy az ereje,a tévelygésnek... már a laikusok is veszik, a lutheri könyveket és azokat tulajdonukban tartják, s amikor összejönnek a borkimérésbe, ott az egyik, aki tud, olvassa, a többiek hallgatják...” Egyébként jelzéseink vannak arra, hogy sokkal korábban, már ISI8-ban is olvasták hazánkban az 1517-es október 31-i tételekét. Természetesen elsősorban ott terjedtek az iratok és a tanítás, ahol németül is tudtak. Buda, Nagyszeben, Sopron és Pozsony kerültek elsősorban abba a gyanúba, hogy ezeket „a lutheri eretnekség megfertőzte”. Nyomaink vannak arról, hogy a bányavárosokba is hamar eljutottak az írások, sőt a .reformáció tanitása is. De feljegyzés van arról, hogy egy egészen más területet említsek: 1526-ban Cegléden egy „Balázs pap” hirdette az igét ebben a szellemben. Tetzel János, a búcsúcédulák terjesztője nem hiába panaszkodott 1518-ban: „Az ágostai Luther Márton annyira felbőszítette és felheccelte ellenem a hatalmasokat nemcsak német földön, hanem Morvaországban, Magyarországon és Lengyelországban is, hogy alig találok valahol biztonságot.” S ha sokak szerint vitatható is, de jellemző, hogy a század vége felé a római pápai követ azt jelenti Rómának, hogy Magyarország háromnegyed része a lutheranizmus követője. Kétségtelen, hogy szinte példátlan az evangélium terjedése. Erről beszélnek a szinte példátlan ellenintézkedések is. 1521-ben az esztergomi érsek elrendelte, hogy minden magyarországi szószéken el kell Luthert ítélni. A ferencesek generálisa ugyanebben az évben úgy rendelkezett, hogy „a négy év óta pestisként terjedő lutheri tanítás ellen imádkozni kell”. 1523-ban az országgyűlés egy ilyen törvénycikket fogalmazott meg: „Mél- tóztassék a királyi felségnek, mint katolikus fejedelemnek minden lutheránust, ezek pártfogóit, valamint á fele- kezethez csatlakozókat mint nyilvános eretnekeket és a szentséges Szűz Mária ellenségeit fej vesztéssel és összes javaik elvételével büntetni.” Még drasztikusabb az 1525-ös törvénycikk erről: „A lutheránusok szintén mind kiirtandók az országból, s bárhol találtatnak, nemcsak az egyházi, hanem a világi személyek által is akadály nélkül fogassanak el és égettessenek meg.” Ezt szokták így emlegetni: „lutherani om- nes comburantur.” Igaz, hogy 1526- ban az összes ilyen törvényt visszavonták. Mégis nem árt azért tudni, hogy a magyar reformációnak is voltak vértanúi. Budán és Báthory birtokán nemcsak könyvek égtek el, hanem néhány ember is máglyára került. Miért terjedhetett hazánkban ilyen gyorsan a lutheri - később a kálvini irányú - reformáció? Mik lehettek ennek okai? Bauhofer ugyan azt írja idézett mondatában, hogy nem érdemes kutatni, az okok vizsgálatára vállalkozni, a kérdést mégsem kerülhetjük el. A reformáció terjedésének kétségkívül külső, politikai okai is voltak. Hogy a mohácsi vereség segítette, vagy gátolta az ügyet, vitatható. Igaza van annak, aki ezt írja: „A mohácsi vész megzavarta a reformációnak mind a terjedését, mind az üldözését” (Wiczián— Sólyom: Az egyház története L). Még inkább igazat adok Fabiny Tibor egyháztörténésznek, aki így ír erről: „Az 1526-os mohácsi vereséget követő feudális anarchia, egy centrális kormányzó hatalom hiánya, a kettős királyság és az állam széthullása hozzájárultak a reformáció terjedéséhez” („Bewährte Hoffnung”). Hozzá kell tenni, hogy éppen ebben a helyzetben óriási társadalmi szolgálatuk is volt: a magyar nép ^vigasztalása és erősítése. Ehhez tartozik az a tény is, hogy hamarosan nemes családok vették pártfogásukba a reformáció ügyét: az Enyingi-Török, a Batthyány, Nádasdy, Perényi, Drágffy, Balassa, Thurzó családok va-. lóban nemcsak oltalmat adtak, hanem befolyásolták is pozitív módon a terjedést. Egy másik ok talán inkább - az előzőeken túl - a polgárság gondolkodásában keresendő. Ebben az időben igen elterjedt v^lt már az „antiklerikaliz- mus” gondolata. Ennek egyik kirívó és sokat emlegetett példája a szent vagy jubileumi évre való pápai gyűjtés eredményének igen nagy visszaesése hazánkban, az egyik budai gyűjtőládában a cédula: „Vidd a szent évedet Rómába, és hagyd itt pénzünket.” De ettől függetlenül is tény, hogy egy nagy kiábrándulási hullám volt erősödőben. Hiszen - anélkül, hogy bárkit is bántani akarnánk - az egyház képviselői nem mindig álltak hivatásuk magaslatán, nem mindig vették komolyan az egyházi szolgálatot. Ezen a ponton érdemes volna egyszer mélyebbre ásni és megkérdezni: vajon a keresztyénség milyen mélyen érintette meg népünket, a pogányságból való „áttérés” mennyire -volt meggyőződésszerű és mennyire kényszer, s a keresztyénség kezdeteitől hazánk népe mennyire lett valóban keresztyénné? Nem úgy volt-e, hogy népünk széles rétegeit most érintette meg először és igazán az evangélium? Ezek kérdések, amelyeknek jó lenne egyszer utánanézni őszintén, s kérdések, amelyekkel napjainkig adósok vagyunk. A terjedés és lendület gyökereit nézve mégis a legdöntőbb válasz: Isten kiváló tanúkat támasztott ügyének. Dévai Bíró Mátyástól kezdve, „aki elsőként hordozta széjjel az evangélium lámpását hazánkban” - hosszú a sor hála Istennek Ozorai Imrén, Gálszécsi Ferencen, Sylvester Jánoson, Huszár Gálon, Batizi Andráson, Honteruson keresztül Sztárai Mihályig, sőt Bornemissza Péterig, csak néhányat említve. Hozzá kell tennünk, hogy Istennek ezek a szolgái hihetetlenül mozgékonyak, eleven hitűek, jó prédikátorok és szinte egytől egyig tudós emberek is voltak, akik miközben prédikáltak és M I Ű-Ti/ (■ fy yy-v Jrfi1. ■**/ — •> '-T* v/m . ¥ >-/' T'—~ ■■ A *•,*£. /.' Hh ®n**. )Mr” •» )f“. c* y* c’"*“ ^"■w| v ***—W A i f* Ifrv JA 7y*~ ' )w. y "*7"■ w Vyví- ,w y . /■^ ííf/i i /*•** <•••• H yt ‘»r-HHr ** ft IT a ’*»- . »V //-.». ?n. yw. «>4/ » y tf-A ^ ■■■ ft/** V f-f* firi nT , 1 tv— Í'W"1 H»» fin-’. fi* fi f——“ .'•A )&fi. límttJr rK- f yj. f -----44 i/btf *~4 ? y*- . (i tftr» w r»“ /?—’■< (p Vr fffifli , wL —• 44 , J—J -Afirt*- *• [1-^1 W. y -yA** 4^. fi afi jy TI-—-»- TW— „VvC f/fi. r-M ií . 1*?.t őth Vs u~r' tej? fr-Ji) /~Yf: .M < , p4 7~r f’"' ** f*4. ^ —Cl fi-A* (fi* li«~4 . W- w»«/ f~ '-4—^ A—* i > •áfit Dévai Bíró Mátyás 1536-ban Nádasdy- hoz írt levele, melyben a magyar Újtestamentum nürnbergi kinyomtatásának lehetőségről tesz említést írtak, lényegesen hozzájárultak hazánk kultúrtörténetéhez is. Az idén 469 éve, hogy á 95 tétel és vele a reformáció Németországban útjára indult. Köszönjük meg Istennek, hogy elhozta hazánkba is, hogy „hihetetlenül röyid idő alatt”, el is terjedt,- nem árt így . látni és. emlékezni a hazai kezdetekre. Az „első fejezet” erősíthet és bátoríthat máig is: Isten tartja ügyét kezében. Valahogy úgy emlékezhetünk, énekelhetünk és imádkozhatunk, ahogyan akkor Sztárai írta egyik énekében: „Hálaadásunkban rólad emlékezünk, Kegyelmes Istenünk tégedet tisztelünk, Te nagy jóvoltodat el-felmagasztaljuk, Haszontalan szolgák, mert ezzel tartozunk. Azért gyorsaságot elkezdett dolgunkban, Végig megmaradást mi hivatalurikban, Szorgalmatosságot, hivséget testünkben, Egymás-szeretetet plántálj itt életünkben." Keveházi László Pintér János Kiket tekintünk egyházunk tagjainak? Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, fel kell tennünk azt a kérdést: mi az egyház? Erre az Ágostai Hitvallásban így kapjuk meg a feleletet: „Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.? Pál apostol ugyanerről így vall: „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai” (lKor 12, 27). Ezekből a meghatározásokból» egyenesen következik, hogy az egyházat nem tartjuk organizációnak, szervezetnek, olyan emberek egyesülésének, társulásának, akiket a közös program, a közös feladat, vagy a közös cél tart össze. Ezzel szemben azt állítjuk, hogy az egyház organizmus, élő test, élő szervezet, amelyet a Főből, Jézus Krisztusból az igén és a szentségeken keresztül kiáradó erő tart össze, és egyben élővé, cselekvővé, szolgálatra alkalmassá tesz, és vezet az örök cél felé. Í---------------------------------------Túrmezei Erzsébet Október 31. után Vitára senki sem jelentkezik De a tételek világgá repülnek, mint fészekhagyó madarak. Már nyomtatott lapon suhannak, most még latinul, holnap németül, azután mindenféle nyelven. S a wittenbergi szerzetes, teológia tudós doktora, döbbenve nézi röptűket. .„Istenem, Istenem! ‘Há Te játékóf ak'ársTjtezcfehi szegény szolgáddal, énvéiém, T§magadért cselekedő egyedül! S oltalmazz, bele ne keverjem tulajdon bölcsességemet!” A tételmadarak suhanó röptét • megállítani többé nem lehet. Luther lázasan írni kezdi hát tételeinek magyarázatát: „Az egyház reformációra szorul. És az nemcsak a pápák dolga, hanem az egész nagyvilágé, s méginkább magáé az Istené. Mikor jön el, Ö tudja egyedül.” És mélyet sóhajt: Bár ma kezdenél Bár ma virradna boldog hajnala! Nem sejti még, hogy amit várva vár, Isten már el is kezdte - általa. __________________________/ Ezek kel a bevezetőnek szánt gondolatokkal természetesen nem adtunk feleletet a címben feltett kérdésre: „Kiket tekintünk egyházunk tagjainak?” Az én gyermek és ifjú koromban igazolványainkon, iskolai bizonyítványainkban ott szerepelt a vallásunk. Akkor a gyermekek beleszülettek az egyházba. Amilyen vallásúak voltak a szülők (feltételezve az azonos vallást), olyan vallásúak lettek a gyermekek. Vegyes vallás esetén a szülők megállapodása döntött arról, hogy milyen vallásban nevelkedjenek a gyermekek. Akkor tehát az volt egyházunk tagja, akinek a személyi adatai között otf szerepelt az, hogy evangélikus vallású. Ma már nem személyi adat a vallás, az egyházhoz való tartozás. De talán ez nem is baj, mert akkor olyan embert is evangélikusnak tekintettünk, akinek semmi köze sem volt Krisztushoz, hithez, de az egyházba (népegyházba) való beleszületés kényszere olyan közösséghez tartozóként tartotta számon, amellyel nem volt élő kapcsolata. Egyházunk zsinata foglalkozott ezzel a kérdéssel is és az 1966-ban megalkotott Egyházi Törvényekben (I. Törvény 8. §) az egyháztagságot a következőképpen határozta meg. „A Magyarországi Evangélikus Egyház a lelkiismereti és vallásszabadság tiszteletben tartásával tagjának tekint minden Magyarországon élő evangélikus embert.” Ebben a meghatározásban nincs szó többé a szülőktől örökölt személyi adatról a vallás vonatkozásában. Az ember önkéntes döntésén nyugszik egyháztagsága. Azt pedig, hogy valaki evangélikus, csak úgy tudjuk meg, ha annak vallja magát. Ez a hitvallás azon-» ban nem állhat csalt szavakban. Az előbbiekben idézett egyházi törvényünk a következő bekezdésben arról szól, hogy az egyház megadja tagjainak azt a lehetőséget, hogy a lelki eledelben részesüljenek. Ezt így olvashatjuk: „A Magyarországi Evangélikus Egyház minden tagjának felajánlja szolgálatát Isten igéjének hirdetésével, a szentségek kiszolgáltatásával és a keresztyén testvéri szeretet gyakorlásával.” A lelki táplálék tehát az ige és a szentségek. Az ige, vagyis az Isten akaratát kijelentő törvény, amely elmondja: mit vár tőlünk az Isten, és az evangélium, vagyis az Isten irántunk tanúsított szereteté- ről szóló jó hír, amelyből megtudjuk, hogy mit tett értünk az Isten szent Fia, Jézus Krisztus által. A szentségek: a keresztség és az úrvacsora. A keresztség az a szentség, amelyben Isten bennünket édes gyermekeiül elfogad. Ez az egyháztagság kezdete Isten oldaláról nézve. Az úrvacsora pedig az a szentség, amelyben elfogadom a Krisztusban testet öltött Istent, vele bűneim bocsánatát és az Ő testébe, az egyházba való beletartozást. A címben feltett kérdésre tehát a választ így adjuk meg: egyházunk tagja az, aki elfogadja az egyház által hirdetett igét és a számára, nyújtott szentségeket, hogy ezek által megmaradjon a hitben. Egyháztagságunk megvallása nem lehet pusztán szó, hanem az igéhez és a szentségekhez való ragaszkodásunkban jut kifejezésre. Más oldalról megközelítve a kérdést úgy ■ is fogalmazhatunk, hogy csak ad - dig vagyunk az evangélikus egyhá z tagjai, amíg az ige és a szentsége :k által táplált életünk kapcsolatban van az egyház Fejével, az é;lő Krisztussal. Külön kell szólnunk a „keresztyén testvéri szeretet gyakorlásáról”. Az egyháznak ez a szolgálata arról vall, hogy amint Krisztus az egész embert tartotta szem «előtt, úgy az egyház is az egész e mber felé fordul, hogy lelki és test i nyomorúságában segítségére 1 egyen. De ez egyúttal már át is vezet a2 egyháztagság harmadik ismertető- jeléhez. Törvényünk ezt így fogalmazta meg: „A Magyarországi Evangélikus Egyház tagjai szellemi és anyagi erejükkel részt vesznek az egyház .életében és szolgálatában.” Az élő szervezet ismertetője- le a gyarapodás, a gyümölcstermés. Az égyháztag ezt ú gy "segíti .elp„hogy, tanúskodik az átélt, isteni szeretetről, elsősorban a családjában azzal, hogy megkeresztelteti és konfírmáltatja gyermekeit, az úrvacsora ajándékához és az ige áldásához vezeti őket. Mások előtt is tanúskodik Isten új életet, békességet teremtő szeretetéről. Anyagi erejével pedig úgy szolgál, hogy ■ egyházi járulékával támogatja az egyház jó szolgálatát, amely munkálja a közösségi élet tisztaságát, az emberek békéjét és az örök élet bizonyosságát. Azt tekintjük tehát egyházunk tagjának, aki úgy vallja magát evangélikusnak, hogy elfogadja egyházunk szolgálatát és maga is szolgál Krisztus szeretetével. Szenvedés és segítés Országos Diakóniai Konferencia Móron Egyháztörténeti eseménynek voltunk tanúi az október 7-9. között Móron megtartott országos diakóniai konferencia alkalmával. A pusztavámi gyülekezet szépen fejlődő móri filiája éppen most vette használatba azt az új gyülekezeti házat, amit Puskás János vezetésével a helybeli egyháztagok és a fejér-komáromi egyházmegye lelkészei és gyülekezetei közös összefogással alakítottak ki egy régi épület teljes felújításával. Mór, a néhány éve városi rangra emelkedett település, rohamosan szépül, gazdagodik. A város vonzáskörébe került falvakból, községekből beköltözöttek lakásigényeinek kielégítésére hatalmas lakótömbök épültek, áruházak és kulturális létesítmények^ szolgálják a lakossági igényeket. Érthető, hogy az evangélikus gyülekezet is a megszaporodott lélekszámnak megfelelően igényt tartott istentiszteleti és egyéb gyülekezeti alkalmak megtartására használható épületre. Ez az óhaj valósult meg a közelmúltban, amikor a város központjában megvásároltak egy épületet, és azt renoválás és átépítés után célszerűen berendezték. Az oltár, a szószék, a feszület, a Biblia, a gyertyatartók, a harmonium, a székek, a harang egy-egy gyülekezet, illetve lelkész és egyháztag áldozatából és munkájával készült el, illetve került a maga helyére. Ebben a gyülekezeti házban tartotta egyházunk ez évi diakóniai konferenciáját. Nagy Gyula püspök előadása A bevezető előadást Diakóniai szolgálatunk az ökumené és egyházunk mai kontextusában címmel dr. Nagy Gyula püspök tartotta. Az előadás széles alapokon nyugodva mutatta be a világot, a világkeresztyénséget és egyházunkat, amelyben élünk. A világ félelemben él. Bár a világ tudományos és technikai fejlődése óriási mértékű az elmúlt évszázad és különösen néhány közelmúltban eltelt évtized vonatkozásában, mégis ez a mi mai világunk rettentő veszedelmek között él. A püspök előadásában széles skálán mutatta meg ezeket a veszedelmeket. Ugyanakkor tele van reménységekkel is ez a világ. A világkeresztyénség érzi a felelősségét ezért a világért, amelyben benne él. A szekularizált világban az igehirdetés, a misszió és az evangelizáció szolgálatával akarja megközelíteni a mai embert. Törekszik a nagy elszakadások után a keresztyén egység megvalósítására. Ha a világegyház nagy ábrándja ma már le is tűnt, olyan egyházi egység megvalósítására lehet és kell törekednünk, melyben az egyik egyház a másikat egyháznak ismeri el, elfogadják egyniás igehirdetését, a szentségeket és az egyA szünetben dr. Nagy Gyula püspök és Csizmazia Sándor-igazgató lelkész házi szolgálatot. A szeretet felelősségével kell gyakorolnunk a személyeket, családokat, különféle hivatásban élőket, a gyülekezetekhez, egyházhoz tartozókat és a társadalom széles rétegeit érintő diakó- niát. Az előadás nagy perspektívát átfogóan szólt arról az egyházról, amelyben élünk, amelyben gondjaink mellett bőven vannak örömeink is. Segíteni a szenvedésben A konferencia programján szereplő valamennyi előadás témája tulajdonképpen abban volt egy, hogy minden előadó a mai világban valami módon szenvedő embert tartotta szem előtt, és a szenvedésben való segítség módjait kereste. Muntag Andor teológiai professzor az Ószövetség, elsősorban Jób könyve alapján vizsgálta a szenvedés és segítés kérdését. Cserháti Sándor teológiai' dékán pedig az Újszövetség, és azon belül is elsősorban Jézus állásfoglalását mutatta meg a szenvedő emberen való segítés vonatkozásában. Ma- docsai Miklós a betegágyon szenvedő embert és környezetét vette szemügyre, és mutatott rá a betegágyon fekvő emberért mindent megtevő szolgálat szükségességére és lehetőségeire. Faragó Sándor orvos-pszichiáter különösen azt hangsúlyozta, hogy a testi-szellemi fogyatékos szenvedésének enyhítésében az orvosokon kívül milyen nagy szerepe van minden szeretet- ből fakadó szolgálatnak. A gyógyítás mint tevékenység már régen nem az orvosok privilégiuma - mondta. Nagyon helyesnek és szükségesnek tartja az orvosok és az egyházi szeretetszolgálat összefogását. Balicza Iván és Kiss Péter előadásában a különféle megkötö- zöttségekben és szenvedélyekben vergődők (alkoholisták, drogfogyasztók), kisiklott életű emberek között végzett tevékenységünk szükségességéről és lehetőségeiről volt szó. Itt került szó egyházunknak arról a szolgálatáról, amit szervezetten is végez a Lelki Segély Szolgálat keretei között. Több kérdés is hangzott el ezzel kapcsolatban, amikre választ is kaphattak a kérdéseket feltevők. Komoly érdeklődéssel hallgatta a konferencián részvevő otthonvezetők és lelkészek serege Ribár János előadását, melynek témája az öregkorban és a halál közelében élő embereknek a szenvedésében nyújtható segítség kérdése volt. Az előadások sorában a befejező téma Nagy István előadásában szólalt meg, s ez a gyakorlati segítés kérdéseivel foglalkozott. Eredmények Méltán vetődik fel a kérdés, hogy . ezeknek az évről-évre megtartott diakóniai konferenciáknak (Folytatás a 8. oldalon) Az új móri gyülekezeti ház ,
