Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-10-12 / 41. szám

Evangélikus Elet 1986. október 12. Válaszol a hollandiai evangélikus egyház elnöke „Nagyon fontosak az egyházak számára a testvéri kapcsolatok” Szebik Imre Húsz évvel az Ünnepélyes Nyilatkozat után Kérdés: Burghoom lelkész úr, Ön egyházának első embere, ahogyan itt nevezik, a zsinat elnöke. Ha gyüleke­zetem tagjait megkérdezném a hol­landiai egyházakról, azt válaszolnák, hogy van római katolikus és reformá­tus egyház. De evangélikus? - Isme­rem a számokat, egyházának 62 gyü­lekezete van 30 ezer taggal. Ilyen kö­rülmények között hogyan találja meg az evangélikus egyház a maga helyét, identitását? Burghoorn: Szeretném mindjárt hangsúlyozni, hogy csak ilyen össze­függésben találjuk meg a magunk helyét, identitását. Egyébként azon­ban az egyház lényegének, identitá­sának csak egy formáját ismerjük, ez pedig a Krisztus. De mégis, hová tesszük magunkat a többi egyház között? Minden egyháznak megvan­nak a maga kapcsolópontjai. A hol­landiai evangélikus egyház a kálvi- nizmus és a katolicizmus között leg­inkább a középen tudja magát. Első­ként alakultunk a római katolikus egyházból. Kivetettek bennünket. Luther ugyanakkor a római egyház­ban magát az egyházat látta. így tehát vüágos: az ökumené vérünk­ben van. Ez ma is meglátszik. Jónak érezzük a római katolikus egyházzal fennálló kapcsolatainkat. J#1.1-Vi­szonyban vagyok római katolikus lelkészekkel, és a református egyház képviselőivel együtt Rómában a pá­pánál is voltam. Ebből is látható, hogy jóban vagyunk a reformátu­sokkal és a katolikusokkal. A refor­mátusoknak pedig miért van szüksé­gük ránk? Mert nálunk még éreznek valamit a római katolikusokból. Ugyanakkor, ha azt mondjuk, hogy Krisztus a mi identitásunk, akkor ez a többi egyházra is vonatkozik. De az evangélikus öntudat, a mi identi­tásunk eközben nagyon fontos ma­rad. Összeköttetést teremt eredeti egyházunkkal, a római katolikussal. Kérdés: Vagyis identitás, öntudat és ökumené nem áll szemben egymás­sal. Hogyan ítéli meg ennek alapján a két reformációi egyház tervezett egyesülését? Burghoom: Amikor az evangéli­kus zsinat a két református egyház­hoz fordult, hogy bekapcsolódjon ebbe a folyamatba, amelyet nálunk „samen op weg” (együtt az úton) neveznek, ökumenikus ügy lett belő­le. Addig csak két egyház újraegye­süléséről volt szó, amelyek körülbe­lül 100 éve váltak el egymástól. Mi evangélikusok elsőként léptünk be ebbe a folyamatba, mert egyház­ként, mint mondotta, mindig az egy­séget keressük, ez lényegünkhöz hozzátartozik. Továbbá azon meg­beszélések alapján tettünk így, ame­lyeket már 30 éve folytatunk a refor­mátusokkal. Említeném a kereszt- ségről és az úrvacsoráról a Hollan­diai Református Egyházzal 1956- ban létrejött megállapodást, vagy az európai evangélikusok és reformátu­sok között a Leuenbergi Konkordia keretében folytatott tanácskozáso­kat. Ezért mondjuk: mi is részesei vagyunk ennek a folyamatnak. Kérdés: Ugyanakkor megkísérlik, hogy evangélikus egyházként mégis nyüvánvalóan önállónak mutatkozza­nak. Példa erre az. a nagy egyházi összejövetel, egyházi napok (Kirchen­tag), amelyet júniusban tartottak. Burghoorn: Az ökumenikus ta­nácskozások sok érdekes kérdést vetnek fel számunkra. Ezért van pél­dául szükségünk jó sajtómunkára és megfelelő bizottságokra. De az is fontos, hogy mi, evangélikusok ezzel a háttérrel jöttünk össze az egyházi napokra, hogy bátorítsuk és kérdez­zük egymást. Sok gyülekezeti ta­gunk elbizonytalanodva fogadta a zsinat határozatát a „samen op weg”-ben való részvételről. Sokan nem értették meg. Az egyházi napok jó lehetőséget kínált arra, hogy meg­beszéljük ezt a kérdést. Kérdés: Elnök úr, melyek egyháza számára ebben az évtizedben a leg­fontosabb - teológiai, etikai, társa­dalmi, politikai - kérdések? Burghoom: A teológiai problé­mák, mint már említettem, fontosak az ökumenikus megbeszéléseken. A hollandiai evangélikusok számára fontos a zsidó-keresztyén párbeszéd is. Sok-sok lelkiismereti gondot oko­zott, hogy a zsidó honfitársak több­sége nem térhetett vissza a náci kon­centrációs táborokból. Ezért mond­tuk a háború után: erről beszélnünk . kell egymással, és tanulmányoznunk kell a zsidóság és keresztyénség vi­szonyát. Külföldön is nagy érdeklő­dést tanúsítanak iránta, és sokan fordulnak hozzánk. Teológiai aka­démiánkon néhány külföldi hallgató is ezzel a kérdéssel foglalkozik. Továbbá etikai területen nagyon eleven vitákat folytatunk az eutaná­ziáról, azaz arról, hogy szabad-e gyógyíthatatlan betegek életének mesterséges beavatkozással véget vetni. Korábban az abortusz kérdé­se volt előtérben, ezek olyan dolgok, amelyekről az egyházakban is ter­mészetesen élénk vita folyik. A legfontosabb társadalmi-politi­kai ügy azonban az utóbbi időben a béke kérdése volt. Az álláspontok erősen szétváltak, polarizálódtak. Ez vonatkozott és vonatkozik ma is Dél- Afrikára többek között. Szintén rész- ■ letesen tárgyaltuk, hiszen, mint tudja, szoros történelmi kötelékek fűznek hozzájuk. A hollandok gyarmatosí­tották először a vidéket, és leszárma­zottaik, a búrok révén ma is egyfajta hbtíaád1 (üírikaáns) a hivatalos nyelv. Németek, finnek és hollandok végez­ték a missziót Délnyugat-Afrikában, a mai Namíbiában. Látható tehát, hogy milyen szorosak a kapcsolatok. Megpróbáljuk a „fekete” namíbiai egyházakkal fennálló testvéri kap­csolatokat még jobban kiépíteni és elmélyíteni. Rendszeres cserelátoga­tásokat folytatunk. Zsinatunk most nemrégiben fog­lalkozott azzal, hogy pozitívan rea­gáljunk a dél-afrikai egyházi veze­tők, mint Desmond Tutu, Alan Boe­sak és Beyers Naudé felszólítására, azaz az ottani beruházások és gazda­sági kapcsolatok megszüntetésére, így lehetne gazdasági nyomást gya­korolni a fehér kisebbségre. Nehéz kérdés volt, és a zsinat először úgy döntött, hogy semmit sem csinál. Zsinati tanácsunk azonban most mégis elhatározta, hogy megszünteti az egyház dél-afrikai részesedését. A holland evangélikus egyház részt vett a Philips dél-afrikai beruházá­saiban. Kérdés: Már említettük a béke ügyét. Nagyon eltérően vélekednek róla, a megoldásról itt, Hollandiában is. Hogyan érvényesül az egyház sze­repe? Burghoom: Nézetem szerint a bé­ke nemcsak fegyverek kérdése. Mondhatjuk: el a fegyverekkel! A helyes megodást azonban csak úgy 'érhetjük el, ha azt mondjuk: le a gyű­lölettel, az ellenségről alkotott rossz beidegződöttségekkel! Az, hogy most két különböző társadalmi rendszerű európai ország polgáraiként talál­koztunk, nagyon jelentős. Nagyon jeletitős az, hogy ezt a kérdést egy­mással megvitathatjuk. A hatvanas évek óta azon a nézeten vagyok, hogy minél többet találkozzunk egy­mással, annál jobban ismeijük meg egymást. Nagyon fontosak az egy­házak számára ezek a partneri, test­véri kapcsolatok. Az egyházak hida­kat építhetnek. Kérdés: Amikor ön hídépítésről beszél, milyen reménységgel tekint a magyar és a holland evengélikus egy­ház kapcsolatára? Burghoorn: 1968-ban, amikor itt, Ede-ben voltam lelkész, elsőként te­remthettünk kapcsolatot a hollan­diai gyülekezetek közül egy magyar- országival, mégpedig a szekszárdi­val. Sokszor került sor kölcsönös látogatásra. A legfontosabb az üyen partneri, testvéri gyüldkezeti kapcso­latokban az, hogy lehetőséget kínál az egymásról alkotott hamis képek megszüntetésére. Európaiként és kis egyházként sok közös problémánk van. Együtt kell őket megoldanunk, és egy új világ építését megpróbál­nunk. Meggyőződésem, hogy a megoldás csak emberi kapcsolatok révén érhető el. Örülök, hogy más gyülekezetek és más hollandiai egy­házak is tartanak fenn üyen kapcso­latokat, és remélem, hogy a jövőben még inkább kiépülhetnek. Szeretném megragadni az alkal­mat, hogy dr. Káldy Zoltán püspök­nek, a Lutheránus Világszövetség el­nökének szívélyes üdvözletemet küldjem, és jobbulást kívánjak neki. Minden magyar barátunkat szere­tettel köszöntőm. . Elnök úr, köszönöm a beszélge­tést. Éppen húsz esztendeje ülésezett egyházunk legmagasabb rangú testületé, törvényalkotó zsinatunk. Az 1966. évi ülés meghatározó je­lentőségű azóta is egyházi életünk­ben. A két évtizede érvényben levő egyházi törvényeink alaphangját adja az az ünnepélyes nyilatkozat, amelynek emlékezetünkbe idézése és méltatása e néhány sor célja. Öt gondolatot rögzítettek az akkori zsinati atyák törvénykönyvünk elején. Jelentőségük abban áll, hogy elvi-teológiai-hitbeli megala­pozással egyházunk szolgálatának ma is érvényben levő értelmezését rögzítik. Az első közülük azt szólaltatja meg, mely szerint egyházunk 1966. évi zsinata a történelem Urának ad hálát, hogy a második világháború után egyházunknak az újrakezdés és az új élet ajándékát adta. S ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Jézus Krisztus követésében kíván szolgálni népünknek és min­den embernek. Nem kisebb horderejű gondola­tot olvashatunk a továbbiakban. Egyházunk a maga szolgálatát a Szentírás alapján és az általános keresztyén, valamint az evangéli­kus hitvallások szerint kívánja vé­gezni. Isten igéje hirdetését, s az abból táplálkozó hit szeretet- munkáját vállalja minden ember javára és üdvösségére. Mindebből következik: Evangéli­kus Egyházunk vallja, hogy a törté­nelmet irányító Isten szándéka sze­rint él a mai magyar valóságban, népünk közösségében, magára nézve kötelezőnek ismeri el álla­munk rendjét és érvényben levő törvényeit. Híveink részt vesznek hazánk építő munkájában legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint. Jeremiás igéje is így biztat: fára­dozzatok a város jólétén! A Zsinat kitekint hazánk hatá­rán túli egyházi szolgálatra is, s el­kötelezettnek vallja magát a né­pek közti feszültségek csökkenté­sére, a különböző népek azonos elbírálásáért és egyenlőségéért ví­vott harcra és világunk megmara­dásáért, az életért vállalt szolgá­latra. ­Amikor a zsinat ülésezett, senki sem gondolhatta, hogy alig fél mil­liós szórványegyházunk 1984-ben miként segítheti a fenti célkitűzést világméretekben. Az Ünnepélyes Nyilatkozat ki­emelten foglalkozik a többi feleke- zethez való viszonyunkkal. Mélyen ökumenikus lelkületről tesz tanú­ságot, amikor hangsúlyozza, hogy az egy Úr és egy keresztség, vala­mint Isten teremtett világáért hor­dozott közös felelősség indítja a többi egyházban élő testvérek ke­zének keresésére és a szolgálat egy­ségének munkálására. Akkor vé­gezhetjük legjobban más felekeze­tekhez közeledő szolgálatunkat, ha a magunk meggyőződését ad­juk tovább és nyitottak vagyunk a másik testvér bizonyságtétele előtt. Ebbe a közös szolgálatba tartozik a világméretű felelősség vállalása lakott földünkért, a holnapért és a békés jövőért. Amikor két évtized távlatából visszatekintünk a mögöttünk levő útra, méltán mondhatjuk, hogy evangélikus egyházunk lelkészei és gyülekezeteink hívő népe magáé­nak vallotta zsinatunk ünnepélyes, döntő jelentőségű vallomását és nagy többségében annak szellemé­ben végezte szolgálatát. A történe­lem Ura igazolta a zsinati atyák felismerését. Egyházunk akkori törvényalkotó munkájával olyan külső keretet és biztos rendet adott az evangélium szolgálatának, ame­lyet jó tartalommal lelkészeink és híveink voltak hivatottak megtöl­teni. A szolgálat tartalmát azon­ban már mi nem minősíthetjük, hanem egyedül az ítélő Úr. Azóta is valljuk, hogy az evangéliummal vagyunk adósai népünknek s en­nek hiteles megszólaltatása a kezek prédikálásában és a szentségek kö­zösségében is kifejezésre jut. Meg vagyok győződve arról, hogy Is­tentől nyert teremtésbeli adottsá­gunkhoz tartozik a népünk iránti hűség, a haza szeretete. Itt jelölte ki Isten szolgálatunkat. Itt vár ránk a feladat, melyet más nem végez el helyettünk. A különböző egyházak felelős közeledését jelzi a Limai Doku­mentum, amely nemcsak hitbeli közös alapot keres, de a másik fele­kezet megértésére is törekszik. Egy olyan világban, ahol az államok közti kapcsolat olykor hideggé vá­lik, az egyházak az ökumenikus nyitottság és kölcsönös találkozá­sok eredményeként nem estek áldo­zatul környezetük kísértésének, ha­nem az összekötő híd szolgálatát tudták betölteni. Ez önmagában jelzi az ökumenikus magatartás eredményét és Urunktól nyert áldá­sát. Egyházunk ebben a szolgálat­ban az elmúlt két évtizedben is élen járt s bizonnyal a jövőben is öku­menikus nyitottságáról és elkötele­zettségéről kíván tanúságot tenni. Két évtized alatt sokat változott világunk. Lehet, hogy törvényeink egy-egy részlete is kiegészítésre szorul, amint azt a szabályrende­let-alkotások is jelzik. De az alap­hangot megadó, elvi teológiai felis­meréseink ma is az Ünnepélyes Nyilatkozat szellemében értelme­zik jól egyházunk széles körű szól- gálatát. Lehel László ' \ Conrad Ferdinand Meyer: A sixtusi kápolnában Homályba ködük fel a kupola, fent Michelangelo töprengve ül, izmos kezében nyitott Biblia, kis lámpa fénye lobogja körül. Mintha vendége volna, hangosan beszél az éjfélbe valahová, mintha egy földöntúli hatalom, maid szinte mintha ember hallaná: JMézd, Örök Lény, nagy vonalaimat, ötször formába zártalak vele, fénylő palásttal borítottalak , s testet adtam neked, mint az Ige. • Napoktól mindig új napok felé repülsz és vad lángvihar a hajad, festményemen választottad elé ereszkedel s irgalmas szívű vagy! Hitvány erőm ilyennek alkotott: s hogy le ne győzzem művészetedet, gyúrj át képedre - szenvedély vagyok - gyúrj át, hogy tiszta és szabad legyek! Sár adta az első ember anyagát; az enyém zordabb... Mester, vedd elő, ami itt kell: jöjjön a kalapács... Szobrász-Isten, sújts! Én vagyok a kő!” Fordította: Szabó Lőrinc v_ ______________________________________✓ EU RÓPAI EGYHÁZAK KONFERENCIÁJA A konferencia üzenetet intézett a tagegyházakhoz. Az alábbiakban részleteket közlünk az üzenetből. Kontinensünkön és a mi világunk­ban nincs igazi béke, és egyházaink sem igazán egyek még. Erőszak, jogtalan­ság, környezetszennyezés és a háború fenyegetése tölt el bennünket, és tölti el gyermekeinket. Ahogyan Jézus Jeru­zsálemet siratta, úgy sír a mi városaink felett is. Népeink rendkívül drága tö­megpusztító fegyverekkel fenyegetik egymást, miközben gyermekek éhen halnak. Nem biztos, hogy civilizációnk egyáltalában megéri a keresztyén törté­nelem harmadik évezredének kezdetét. Mi, akik Krisztus nevét viseljük, teljes mértékben részesek vagyunk abban, hogy a világ a pusztulás szélén áll. Isten azonban, aki békességázerzö- kül hívott el bennünket, a megbocsátás és a reménység, az élet és a világosság Istene. Még nincs késő bűnbánatot tar­tani. A béke, amely magában foglalja a világ szegényeinek az igazságát, nem lehetetlen. Kötelezettséget vállalunk magunk és egyházaink nevében, hogy együttmű­ködünk mindenkivel, aki le akarja rombolni a félelem és a bizalmatlanság falait annak érdekében, hogy az együtt­működésben megnyilvánuló együttélés felé haladjunk. Sok olyan emberben, aki nem tud Krisztusról, felismerjük Isten bölcsességét és szeretetét. Arra is kötelezettséget vállalunk ma­gunk és egyházunk nevében, hogy min­den olyan gyakorlati javaslatot támo­gatunk, amelynek az a célkitűzése, hogy megszűnjék a fegyverkezési ver­seny - különösen is a nukleáris fegyver­kezési verseny, amelyet hatalmas költ­ségráfordítással még a világűrre is ki akarnak teijeszteni -, és az ellenkező irányban történjenek lépések. Úgy gondoljuk, hogy az atomkísérletek folytatását és az atomfegyverek továb­bi fejlesztését semmi sem indokolhatja. Itt az ideje, hogy felhagyjanak ezzel. Konferenciánkon azért imádko­zunk, hogy a népek vezetői nyerjenek bölcsességet, türelmet és bátorságot ar­ra, hogy kockázatot vállaljanak a béké­ért, és áldozatot hozzanak az igazsá­gosságért. Arra kérjük egyházainkat, hogy tá­mogassák egy olyan ökumenikus nagy­gyűlés összehívását, amelyen a Helsin­ki Záróokmányt aláíró valamennyi ál­lamból részt vennének. Hisszük ugyan­is, hogy egy ilyen összejövetel közelebb hozza azt a napot, amelyen a keresztyé­nek közösen fognak a békére vágyó világhoz szólni. Testvérek! Nyomatékosan kérünk benneteket, ne riadjatok vissza az em­beri erőt meghaladni látszó feladatok­tól. Ne féljetek, mert Krisztus tökéletes szeretete elűzi a félelmet! Hívunk ben­neteket, hogy járjatok együtt velünk a reménységnek e vándorútján. „A békeszolgálat nemcsak néhány ember ügye egyházainkban.” A békenapok sikere A XI. konferenciájára készül a magyar békemozgalom 1987 januárjára tűzte ki az Országos Béketanács soron következő XI. kongresszusának időpontját. A részletes progra­mot az OBT szeptember 23-i ülésén ismertette Barabás Mik­lós, a mozgalom főtitkára. Mint hangsúlyozta az elkövetkező időszakban sem kíván az OBT kötelező programokat előírni, hanem számít a békeszerető emberek aktív részvételére. Az egyéni aktivitás fontossá­gát húzták alá a vitában felszó­lalók is. Mint többen hangsú­lyozták, ebből a szempontból is kiemelkedő jelentőségű volt az OBT és az MTV nyárvégi közös vállalkozása, a békehétvége. A békenapok említett rendez­vénye - melyen örömünkre az egyházi békemozgalmak képvi­selői is szót kaptak - bizonyítot­ta; a közös összefogásnak ki­meríthetetlen tartalékai van­nak. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtit­kára, dr. Görög Tibor evangéli­kus lelkész felszólalásában hangsúlyozta a békemunka egyre színesebbé válását. A magyar egyházak a maguk sajátos eszközeivel juttatják ki­fejezésre a békevágyukat. En­nek új kifejezési formája volt az a békevirrasztás és közös öku­menikus imádkozás a hirosima, nagaszaki bombázás évfordu­lóján, melyen a hívők nagy lét­számban vettek részt. A főtitkár utalt arra, hogy a nemzetközi egyházi szerveretek is több po­zitív lépést tettek a béke ügyé­ért. (gy a KBK és más világszer­vezetek. Nemzetközi és hazai konferenciák rendezésével is hozzá szeretnénk járulni a béke ügyéért, mert Istentől kapott rendelésünk a békeszolgála­tunk - hangsúlyozta dr. Görög Tibor lelkész, az Ökumenikus Tanács főtitkára. Az Országos Béketanács ülése nyilatkozat elfogadásával ért véget. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom