Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-08-31 / 35. szám
Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVANGEUKUS HETILAP 51. ÉVFOLYAM 35. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 31. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 14. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft' A gyülekezet közös imádsága mindennél drágább, mindennél erősebb. Ezért is gyülekezünk össze. A templomot is azért nevezzük imádság házának, mert ott a gyülekezetben elővesszük, Isten elé visz- szük a magunk és mások szükségét s egyakarattal kegyelemért folyamodunk. Ennek azonban szívbeli megindultsággal és komolyan kell történnie. Úgy, hogy felebarátaink nyomorúságát szívünkre vegyük és valóságos együttérzéssel, igazi hittel, bizodalom- mal esedezzünk érettük. Adná Isten, hogy minden gyülekezet így imádkoznék! LUTHER Szebik Imre Mai szemmel a házasságról MEGHÍVÓ Az Evangélikus Teológiai Akadémia 1986. szeptember 15-én, hétfőn délután 16.00 órai kezdettel a Zuglói Egyházközség templomában tartja Tanévnyitó istentiszteletét. Az igehirdetés szolgálatát Dr. Nagy Gyula püspök végzi. Ezt követően 16.30 órai kezdettel a Teológiai Akadémia Tanévnyitó ünnepi ülést tart a következő tárgysorozattal: 1. Jer, dicsérjük Istent... 40. ének. 2. Dékáni székfoglaló. 3. Az Akadémia új hallgatóinak felvétele. 4. Zárószó. 5. Himnusz. A Teológiai Akadémia tanári kara nevében mindkét alkalomra tisztelettel és szeretettel meghívom. Dr. Cserháti Sándor dékán „Testvérkeresőben” Á Vá rszínház b; i u hónapok óta te. 'die: mutatják be a Csala^ u. uzárddal c. drámát. A történet hagyományos. A házasságban jelentkezik a harmadik. A megoldás körül alakul ki a konfliktus. A megcsalt félj úgy látja, feleségének joga van mást szeretni, hisz ő nem a félj tulajdona, nem uralkodhat felette. Megkísérlik, hogy édes hármasban éljenek - szabadon, függetlenül mindenkitől. A végeredmény azonban a kísérlet kudarcát sejteti, mivel a szerelem a kizárólagosság sajátosságát foglalja magában. A „felhőtlen” házasságban megtűrt harmadik új partnert választ magának. A színházlátogató a katarzis és a káosz belső érzésével hagyja el a dráma színhelyét s talán újra elszántan vállalja házastársát. Kérdezhetjük joggal - honnan ered a mai házasság válsága? Sokan a nők egyenjogúságában látják a bajok fő forrását. Nem vitás azonban, hogy az egyenjogúság már régen váratott magára. Isten előtt éppúgy, mint emberek előtt férfinak és nőnek egyenlő jogai és kötelességei vannak. Bizonyos, hogy megaláztatásban nem kell tovább embertelenül tűrnie egyik nemhez tartozónak sem a, másik zsarnokságát. Mások arról szólnak, hogy korunk emberének személyisége szétesett, önálló életet él akarat-, értelem- és érzelemvilága. Mivel nincsenek egymáshoz kapcsoltan harmonikus egységben, ezért a modern ember könnyen enged értelmi változásának. Csapongó érzelmeinek személyisége medréből, s mint árvíz idején a folyók, átszakítják a gátat. így sodródik korunk embere egyik törvényes, vagy rejtett kapcsolatból a másikba, valójában sehol sem találja meg a teljes boldogságot. Közben magányossá válnak áldozatai, válási árvákká gyermekei. Ahol az érzelmek önálló életet élnek, vagy egyenesen életünk meghatározóivá lesznek, ott kikerülnek az értelem kontrollja alól, a hit által megvilágosított értelem ellenőrzése alól is. Életünk pedig ingoványos alapra helyeződik. A házasság a legteljesebb bizalmon épülő emberi közösség. Isten azért adja, hogy két ember boldogságának forrása és földi kerete legyen. Férfi és nő egymás kiegészítői is ebben a kapcsolatban. Amíg a félj az élet szélesebb területe után érdeklődik, addig a feleség érzelmi gazdagságának melegével teszi meghittebbé, melegebbé együttélésüket. Kaufmann svájci tudós szerint a házasság négyféle kapcsolata az asztal négy lábához hasonlítható. A négyféle kapcsolat: asztalközösség, gazdasági közösség, szexuális közösség és szellemi-lelki közösség. A negyedik meghatározója a másik háromnak is. De mindegyik kapcsolatnak külön- külön jelentősége van. Az asztalközösség feltételezi a gondolatok és napi élmények kölcsönös cseréjét, sokkal több, mint együtt étkezés. A gazdasági közösség jelzi a másik iránti teljes felelősséget. Nem a kereset arányában, hanem a szükséglet szerint költik egymásra keresetüket. A szexuális kapcsolat ugyan nem a házasság alapja, de az egészséges közös élet természetes feltétele. Az őszinte bizalom jegyében szabad itt is minden kérdést együtt megbeszélni. A szellemi-lelki kapcsolat a közös olvasmány, az együtt nézett film megbeszélésétől az igehallgatás és imádság élményéig terjed. így gondolhatnak szüntelen arra az Úrra, aki egymással megajándékozta őket, aki a szeretet kimeríthetetlen forrása. Hozzá fordulhatnak, amikor az élet kusza szövevénye egymással szembeállítja őket, hogy emlékezzenek a közös indulásukkor Isten hajlékában elhangzott jézusi igére: Amit Isten egybeszerkesztett, ember azt szét ne válassza. Hozzá fordulhatnak akkor is, amikor elfogy türelmük, megbocsátókészségük, hogy újratöltekez- zenek. Amint Isten számtalan szembehelyezkedésünket, mulasztásunkat a Krisztus érdeméért nekik megbocsátja, akként kell egymásnak is megbo- csátaniok. Ézt kéijük az Úrtól tanult imádságban is: ... amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. így lehet Isten megbocsátó szeretete a házasságban az együttélés alapja. Négyféle kapcsolatról szóltunk a házasságon belül. Amint az asztal három lábon még „sántítva” fennmarad, éppúgy a házasság három kapcsolat élő közösségében még betölti rendeltetését. De ha igaz, hogy két lábon nem tud az asztal állni, éppúgy kevés a házasságban is kétféle kapcsolat annak fennmaradásához. A Kaufmann-féle hasonlat biztasson minket önvizsgálatra: Mennyire élő közösség házasságunk? Nem hallgathatjuk el, hogy minden házasságot utolérnek különböző válságtünetek. Vannak, akik egyenesen válság- korszakokról beszélnek. A házasság legbizalmasabb közösségében lehull az álarc, nyilvánvalókká lesznek hibáink, intelligenciánk fehér foltjai, emberi természetünk árnyvonásai. Megszokottá válhat a másik, unalmassá a vele való testi-lelki együttlét. Életünk egy-egy szakasza különösen leterhelhet bennünket hivatásunk területén s idő híján nemcsak elszürkülhet, de könnyen elhidegül- het egymástól két ember. E néhány példából is kitűnik, menynyi veszélyzóna leselkedik ránk, amelynek következményei be- láthatatlanul tönkretehetik magunk és családunk életét. A válságtünetek jelentkezésekor sem vagyunk azonban magunkra hagyva, hanem Isten áll mellénk, hogy oltalmazó karja megvédjen a kísértéskor, szeretete feltöltse üres és hideg szívünket, irgalmas bocsánata minket is megbocsátásra indítson, hogy amint első lépésünk előtt hajlékában előtte álltunk, úgy jelenjünk meg együtt színe előtt ama napon. így kezdődött az európai keresztyénség - hol tart ma? A rómaiak helytartóját, Fesztuszt tulajdonképpen csak annyiban érdekli Pál ügye, hogy valamilyen ítéletet kell kimondania. Bár Bibliánk igen szűkszavú e tekintetben, annyi azért világos, hogy lelkiismeretesen foglalkozik a zsidóság vezetői által eléje terjesztett kívánsággal: Pál jövendő sorsával. Úgy látszik, nincsenek előítéletei. Van emberi tartása is: követelőzések sem tudják megingatni. Hogy a szívós Pál-elle- nes hajszát a maga szempontjából nem tartotta kellemesnek, vagy éppen könnyűnek, az valószínű. Az előzetes kihallgatáson meggyőződik afelől, hogy „római jogi szempontból” és az állambiztonságra nézve ez az előtte álló ember nem veszedelmes, s hogy a lazítás vádja alaptalan, így nyugodtan szabadon lehet engednie. A vita lényegét nem érti, s az nem is izgatja. Úgy véli, hogy a „valami vitás kérdések a zsidók vallásáról, meg valami Jézusról, aki meghalt és akiről Pál azt állítja, hogy mégis él” - ez igazán nem rá tartozik. Unja a zsidók fontoskodását, és unja magát Pált is, aki damaszkuszi útról, életfordulatról szónokol neki, sőt mindezt megtetézi nyílt agitációval is, feledve, hogy mindenható bírája előtt áll, s még a „pogányokat”, tehát őt is belekeveri ebbe az oly távoli, elméleti ügybe. Nem! Ezt azért már nem tűri el! Elzárkózása fölényes és kioktató: Fesztusz aki elhallgattatta lelkiismeretét „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány megzavarta az eszedet!” Pedig a beszéd „igaz és józan”. És személyes is. Csak hát Fesztuszt ezt nem veszi észre. Illetve: nagyon is észreveszi; éppen ezért válik hangja olyan élessé és visszautasítóvá. Mert az ember azért úgy van ezekkel a „vallási kérdésekkel”, hogy - szívesen, vagy esetenként akár kissé unottan is - csak-csak belebocsátkozik némi eszmecserébe, de rendszerint jobbnak véli, ha a felvetődő kérdéseket nem engedi egészen közel magához, hogy azok igazán kezdjék „izgatni”. Mennyi tanulás, verejtékes küzdelem, míg kialakul az ember világképe, a dolgok magyarázásának alapelve, minek ezt megzavarni? Ám a lelkiismeret mégis megszólal időnként. A hang nem lármás és nem agresszív, de mindenképpen meghallható. Mint ahogy Pilátus is érzékelte ezt Jézus perében, vagy mint ahogy itt most Fesztusz is szembesül vele Pál szavait hallgatva. S a hangot el lehet hallgattatni. Ez azonban nem győzelem, hanem vereség. Több szó Fesztuszról Bibliánkban nem esik. A helytartónak sikerült tántoríthatatlanul megőriznie magát a veszélyes fordulattól. Az alkalom tovatűnt és a hang elnémult. Nem nyugtalanítana, ha velem kapcsolatban is ez lenne az „utolsó SZÓ”? id. Magassy Sándor Valóban, „testvér-keresőbe” indultunk - azok is, akik rendeztük, és azok is, akik hívásunkra eljöttek - arra a? első gyenesi Országos Evangelizáló Diakóniai Konferenciára, amit ez év június elején (9-12.) rendeztünk, az elcsendesedésre nagyszerű lehetőséget nyújtó környezetben. Egész diakóniai szolgálatunk számára ugyanis létfeltétel, hogy e szolgálat mögött legyen egy olyan „imádkozó közösség”, akikre lehet számítani akkor is, amikor a szeretet tényleges gyakorlására kerül sor. Együttlétünk jelentőségét jól jelzi - meg azt is, hogy egyházunk vezetői elkötelezettjei az evangelizációnak és a hit gyümölcseként végzett diakóniai szolgálatnak hogy a nyitó áhítatot Sólyom Károly esperes- püspökhelyettes, a záró úr- vacsoraosztást pedig Dr. Nagy Gyula püspök végezte. - Közben „magunkra maradtunk” a feladattal, amit a Konferencia főtémájában adott elénk az Isten: „SZOLGÁLAT - MARADÉKTALANUL”. - Ebből önként adódott a reggeli áhítatok evangelizáló feladata, azt keresni, „AMI KRISZTUS JÉZUSBAN MEGVOLT”. S rá válaszként az esti evangelizációk- ban ez szólalt meg: „TÖREKEDJETEK MEGVALÓSÍTANI MAGATOKBAN”. A filippi levél 2. fejezetében dübörgő „páli üzenet” Krisztusról nagyon alkalmas volt arra, hogy hitet ébresszen és szolgálatba indítson. Isten áldja meg Ba- licza Ivánt és Keveházi Lászlót, akik ezeket a szolgálatokat végezték köztünk. Napközben a Konferencia munkája „két tömbben” folyt: délelőtt az első korin- thusi levél 12-14. fejezetéről tartott biblia-tanulmányt Dr. Prőhle Károly profesz- szor, tanulmányi főigazgató. Délutánonként pedig: „FÓRUM A DIAKONIA ÜGYÉBEN” összefoglaló címmel, a „szükségleteinkről”, a „lehetőségeinkről” beszélgettünk. Miután e „két tömb” alkotta a Konferencia gerincét, néhány mondatban külön is szólnék róluk. - A délelőtti bibliatanulmány főtémája ez volt: „LÉLEK ÁLTAL KRISZTUSBAN - SZE- RETETBEN”. S miközben kibomlottak előttünk az egyház karizmatikus - vagyis lelki ajándékokkal megáldott - közösségének a titkai, miközben rácsodálkoztunk az agapé, az Isten Leikétől indított szeretet „különb útjára”, s az istentiszteletként végzett szolgálat testvéri „jó rendjére” is, aközben - az előadásokat követő csoportos megbeszéléseken - magunk is próbáltuk „megemészteni” s „úttá formálni” a hallottakat, amin járhatunk. Nagyszerű, közös élményünk volt: komoly diakóniai szolgálatnak csak komoly, elmélyült bibliatanulmány, tehát hívő „teológiai munka” lehet az alapja. - A délutáni „fórumokon” pedig „beszélgettünk”: szabadon, őszintén, nyíltan; - de most utólag is hálát kell adnunk az Istennek, hogy ez a kötetlen beszélgetés, ter- vezgetés egyszer sem volt felelőtlen. Nem azon siránkoztunk, hogy mit „nem lehet tenni”, hanem a „megtérés készségével”, felelősen vettük számba azokat a feladatokat, amelyek a gyülekezeti diakóniától az intézményes diakóniáig munkásokra várnak. Az utolsó délutánon azután összegeztük a gondolatainkat, amit most szintén összefoglalnék néhány mondatban: jó lenne, ha a diakóniai szolgálatra már a gyermek- és ifjúsági munkánknál nagy hangsúlyt helyeznénk. Nemcsak „beszélni róla”, hanem diakóniai „munkát” kellene adni - hacsak egy „pohár víz” odanyújtását is! - a reánk bízott gyermekek és fiatalok kezébe! Szeretnénk több olyan evangelizáló alkalmat tartani a gyülekezetekben, ahol fel szeretnénk hívni, és ébren szeretnénk tartani híveink diakóniai felelősségét. És*bár utoljára említem, pedig ez volt ennek a Konferenciának a „belső célja”: szeretnénk egyházunkban is kialakítani a diakóniai munkásoknak egy olyan „testvéri közösségét”, akik önként, „hitből” vállalják az együtt- imádkozást és együtt-szol- gálást. Javaslatok hangoztak még el a Diakóniai Osztály szolgálati ágainak bővítéséről: mint pl. a testi és szellemi fogyatékosok' gondozásának szervezett felvállalásáról is. De több javaslat hangzott el a diakóniai munkásképzés és munkásutánpótlás gondjáról is. - A három nap gyorsan eltelt. S akik „testvérkeresőben” voltunk ott körülbelül ötvenen - kisebb részük lelkész, nagyobb részük diakóniai munkás és gyülekezeti tag -, hálaadással mondhatjuk el, egymásban „testvérre leltünk”! Gyenés, egyházunkban évtizedek óta, mint a „lelki ébredés kohója” - így adott otthont ennek az első testvéri együttlétünk- nek. Csizmazia Sándor ApCsel 26,22—25 H
