Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-07-13 / 28. szám

« Evangélikus Elet 1986. július 13. Beszéljünk újra Az öregekről „Egy társadalom humanizrrlusa nem azzal mérhető, hogyan beszél a fiatalokról, hanem hogyan bánik az egyes emberrel; különösen is az öregekkel.” Ebben a megméretésben mind­nyájan részt veszünk: szociális intéz­ményeink éppen úgy, miként az egyes ember is. Mindnyájan felelő­sek vagyunk azért, hogy a közöttünk élő idős embereknek milyen a közér­zetük, hogyan alakul az életük és milyen megbecsülésben részesülnek. Az idős emberek helyzetét nem lehet személytelen ügyként kezelni. Szüléinkről nagyszüleinkről van szó, akiknek áldozatos munkája nyomán épült fel az ország, épültek gyárak, hidak, iskolák és lakóhá­zak; és akik ma deresedő fejjel és gyakran megroppant egészséggel élnek közöttünk. Ezek után joggal elvárhatják tőlünk, hogy ne csak tisztességes megélhetésben legyen részük, hanem 'megbecsülésben és szeretetben is..Nem ők, hanem mi tartozunk nekik! És nem csak azzal, ami anyagiakban mérhető, hanem azokkal a - emberi kapcsolatainkat meghatározó - pozitív érzésekkel, melyek hiányában kiközösítettnek és fölöslegesnek érezhetik magukat. Azi öregség önmagában is hor­doz bizonyos kiszolgáltatottságot. Az idős ember jobban rászorul a környezet figyelmességére, gon­doskodására. Érzékenysége miatt élénkebben reagál környezete vi­selkedésére. Mit tehetünk értük? Mit tegyünk azért, hogy életük le­hajtó szakaszában minél több örömben legyen részük? Beszéljünk velük és ne csak ró­luk! Nagyon megalázó dönteni sorsukról az ő megkérdezésük nél­kül. Engedjük, hogy elmondhas­sák véleményüket és ne kárhoztas­suk hallgatásra őket. Beszélgetés közben az is kiderül, hogy van vé­leményük - legfeljebb nem azonos a miénkkel. Azok az idős emberek' szájából gyakran hallható kifaka- dások, hogy nekik már minden mindegy, valójában azt jelenti, hogy nekik ugyan nem mindegy, legfeljebb nekünk. Ezzel próbál­nak védfekézhi a fiatalok közönyé­vel szemben. Engedjük, hogy el­képzeléseik szerint alakíthassák életüket és tartsuk tiszteletben vá­gyaikat és terveiket. A realitás és józanság határain belül maradva segítsük azokat megvalósítani. Vonjuk be őket az életünkbe és ne ítéljük tétlenségre őket! Az élet értelmes tevékenység is. Erre idős korban is szükség van. Ezek siker­élményhez juttatják az idős embert, segítik önbecsülésüket és javítják közérzetüket még fizikai értelem­ben is. A tapasztalat is azt mutatja, hogy az idős emberek rendszerint örülnek a különböző megbízatá­soknak. Szívesen állnak a régi mun­kahely, a család, vagy a lakókörzet rendelkezésére és példamutató mó­don lehet ott rájuk számítani. De ezzel ne éljünk vissza, és ne terhel­jük túl -őket. Tartsuk tiszteletben szabad idejüket és pihenésüket. Munkájukkal sokat nyerhetünk. Tapasztalataikkal, tanácsaikkal so­kat segíthetnek. Érdemes odafi­gyelni arra, amit szakmailag vagy emberileg összegyűjtöttek életük során. De ne késztessük őket erejü­kön felüli produkcióra sem a csa­ládban, sem a munkahelyen. Azzal szeretjük őket igazán, ha segítjük őket abban, hogy önbecsülésüket, emberi méltóságukat és életigenlé­süket minél tovább megőrizzék. Ne tiltsuk el tőlük az unokákat! Nyugodtan rájuk bízhatjuk gyer­mekeinket, persze módjával, sza­bad idejük tiszteletben tartásával. Legyünk nyugodtak - nem fogják elrontani őket. Éppen ellenkéző- leg! A mesélő nagymama, vagy az unokáját szerszámforgatásra ta- nítgató nagyapa meghitt kapcsola­ta maradandó szép élménnyel gaz­dagítja gyermekeinket. Örüljünk,- ha ebben részük lehet. Az életkor meghosszabbodásá­val az idős emberek száma nálunk is#növekszik. De ez nem növekvő terhet, hanem növekvő értéket je­lent, vagy jelenthet akkor, ha jól használjuk ki» az ebben rejlő lehe­tőségeket. A generációk közötti fe­szültségek nem törvényszerűek, mint ahogy az emberek közötti fe­szültségek sem törvényszerűek. Ezek oldhatók: szeretettel, kölcsö­nös türelemmel és megértéssel. El- lenhen törvény az idős emberek iránti tisztelet, melyre minket Isten parancsa is figyelmeztet. Ebben a kérdésben a humán és a keresztyén ’etika nagyon közel áll egymáshoz. Ezért akár a keresztyén, akár a humán etika oldaláról közelítjük is a kérdést, ugyanarra az eredmény­re jutunk, és mi mindnyájan, akik ebben érdekeltek vagyunk, mind­kettő mértékén naponként meg­méretünk. . Veczán Pál Olvasóink leveleiből % Június 8-i Ev. Életben megjelent írás: a,,Tiszta életvitel”, amely nagyon jó és a mi világunkban szükséges hangsúlyo­zottan is, lapunk élére indkoitan kerülő téma. Szeretném mégis, ha utólag is lehetne kijavítani a II Thessz 3,10-ből idézett igét. „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék:” Az akar kimaradt... Való­ban sokszor emlegetett a mindennapi élet során is, még olyanoktól is hallot­tam, akik nem ismerik és olvassák a Bibliát. De csak úgy mondják, az akar nélkül. Azt gondolom itt fontos szó... Csapó Margit, Kiskörös „ISTEN KEGYELMÉBŐL MÁSODIK JOSEF EN- GEDELMÉBŐL ÉPÍTTET EZ A HÁZ ÁLDOTT LÉGY OH OROSHÁZ MDCCLXXXVIESZTEND T. SIMONIDES JÁNOS P. SZALAY GYÖRGY B. ALAT” Az Alföldön leltek otthonra és Orosháza újraalapítói lettek azok a dunántúli magyarok, akik luthe­ri értelemben kívántak keresztyén életet élni. A Zombáról áttelepült 30 család 4 évtizeddel a „honfogla­lás” után 600 családra szaporo­dott, és a szükséges engedélyt el­nyerve 1 év alatt megépítette temp­lomát. Akkor még külön állott a 9 évvel előbb épített toronytól és később egy oldalhajó építése is szükségessé vált az egyre szaporo­dó népesség miatt. A főkapu felett olvasható idézet: üzenet, a mostani gyülekezetét is temploma iránti ál­dozatra serkentette a 200 éves év­forduló közeledtével. A most végzett, eddigi legna­gyobb tatarozással egy év alatt úgy birkózott meg egyházközségünk, hogy saját alkalmazásába vette fel a mestereket. A munka során 3 mé­ter magasságig teljesen leverték a vakolatot, feljebb pedig szükség r Sik Sándor Te deum Téged Isten dicsérlek és hálát adok mindenért Hogy megvolt mindig a mindennapim és nem gyűjtöttem másnapra valót hála legyen. Hogy mindig jutott két garasom adni és magamnak nem kellett kéregetnem, hála legyen. Hogy értenem adatott másokat * s nem kellett sírnom, hogy megértsenek, hála legyen. ' Hogy a sírókkal sírni jól esett és nem nevettem minden nevetővel, hála legyen. Hogy megmutattál mindent, ami szép és megmutattál mindent, ami rút, hála legyen. Hogy boldoggá tett minden, ami szép és ami rút, nem tett boldogtalanná, hála legyen. Hogy sohasem féltem a szeretettől és szerethettem, akik nem szerettek, hála legyen. Hogy akik szerettek, siépen szerettek és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, hála legyen. Hogy amim nem volt, nem kívántam, és sohasem volt elég aki voltam, hála legyen. Hogy ember lehettem akkor is, mikor az emberek nem akartak emberek lenni, hála legyen. Hogy megtarthattam a hitet és megfuthattam a kicsik futását és futva futhatok az Érkező elé s tán nem kell a városba mennem a lámpásomba olajért, hála legyen! Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!’ és ma is kiálthatom: úgy legyen! és holnap és holnapután és azután is akarom énekelni: úgy legyen! ­hála legyen, Uram! hála legyen! szerint megtisztították a falakat. Az eddig egyszínű sárga templomunk most a Műemlék Felügyelőség elő­írása szerint barna-drapp-fehér szí­nezést kapott. E nagy munka közel 2 millió forintjába került a gyüleke­zetnek. Segítségképpen az LVSZ- től 68 ezer forintot, Orosháza Város Tanácsától pedig 200 ezer forintot kaptunk. A többit a gyülekezet adta össze és egészítette még ki sok-sok társadalmi munkával. Szenzációs hír járta be a várost, amikor a vakolat leverése közben a kőművesmester a templom délke­leti sarkán 1,80 m magasságban egy kis bolthajtás alatti üregben megta­lálta az alapító iratot tartalmazó kőládát. Az alapító ősökre emlé­keztető zombai emlékmű után, a páratlan megoldást alkalmazó épí­tőknek emléket állítva, feltárt álla­potban került helyreállításra temp­lomunk ezen újabb érdekessége. Egyházunk legnagyobb magyar ajkú gyülekezetének temploma egyedi formáját és neobarokk stí­lusát illetően is méltán tarthat szá­mot érdeklődésre. Campanille tor­nyával, zömök, nagy T betűre em­lékeztető formájával, a Sturm-féle templomépítészet központosított tér felé futó száraival, belső építé­szetével, az evangélikus templom ritka tisztaságát képviseli. Archi­tektúrájával is kifejezve a szentek közösségét. Szentháromság vasárnapján ju­bileumi ünnepségünk szolgálatát Dr. Karner Ágoston országos fő­titkár látta el: „E templomban már némán álló kisharang talapzatára írva milyen sokat is mond ez az Ige: „Mindeddig megsegitett ben­nünket az Úr!” lSám 7,12. Hajda­nán messze innen Zombán állott és szolgált ez a harang. Mai útviszo­nyokat és gépkocsijainkat figye­lembe véve nincs messze Zomba. De akkor messze volt. Hitükért so­kat szenvedő lutheránusok mégis inkább fogtak vándorbotot. Hitü­kért otthagyták házaikat, földjei­ket, halottaikat. Ideérkezve elő­ször is kezdetleges istentiszteleti helyet építettek és papot hívtak. Majd a Türelmi Rendelet lehetősé­gével élve kőtemplomot építettek. A lepergett 200 esztendő alatt ge­nerációk váltották egymást és itt is söpörtek katasztrófáit. A válasz­tott Ige eredeti helyén .és ezen a helyen is ugyanazt hirdeti: Az Úr segítségére van szükségünk. Az O segítsége mindig új életet jelent. Is­tennek ehhez a házához tartozó gyülekezete is a kapott gondviselés nyomán elöl kell hogy járjon a szolgálatban és a diakóniában, hogy az egész vidék a maga javait és jövőjét biztosítva lássa segítsé­gükkel. Mindeddig megsegített bennünket az Úr! - bizonyosságá­ra legyen válasz a mai gyülekezet élete!” fejezte be igehirdetését egy­házunk főtitkára. „Önökkel szoktam példálózni, ha arról van szó, hogy nemes célért áldozni kell.” - mondotta a gyüle­kezetnek Mihály András Orosháza Városi Tanácsának Elnöke az is­tentiszteletet követő közgyűlésen. „A templom története a település története is. A hívők tevékenysége egyúttal a város tevékenysége is. Sok lehetősége van annak, hogy hívők és lelkészek tegyenek vala­mit a városért. Ezt példázza ahogy most e templom megújult. A tele­pülésfejlesztés szép példája ez. Gyakorta találkozunk különböző fórumokon, ahol mindig az tűnik ki, hogy egyet akarunk: fejlett me­gyét, fejlett várost, fejlett gyüleke­zetét, fejlett lakosságot.” Testvér­gyülekezeteink, valamint a helybé­li felekezetek lelkészei is köszönté­seikkel gazdagították az ünnepi közgyűlést. A jövő nemzedéknek szóló dokumentumok újonnan ké­szített alapkőben történő ünnepi elhelyezésével záródott a hálaadás alkalma. Az együtt fogyasztott ebéd asztalainál pedig sokáig azt beszélték még orosháziak és zom- baiak, megyebeliek és távolabbi vendégek, kivitelezők és gyüleke­zeti tagok, hogy „megsegített min­ket az Úr!”. Gyarmati István J A közgyűlés elnöksége A Teológiánkon tanuló külföldiek nevében A Teológiai Akadémia 85/86-os tanéve záróünnepélyé­nek kedves színfoltja volt az a pillanat, amikor az 1 ünnepélyhez kapcsolódóan az Akadémia dísztermében Gottfried Voss NDK-beii ösztöndíjas teológiai hallgató az ösztöndíjasok nevében mondott köszönetét a ven­dégszeretetért. Szavait, bizonyítva az itt megszerzett kitűnő nyelvtudását, magyarul. mondotta el. Főtisztelendő püspök úr! Főtisztelendő tanári kar! Amikor a magyar nyelvet először hallottam, mint pacsirtaszó hangzott a fülemben, és mindjárt megkedveltem. Vettem egy tankönyvet, és elkezdtem egyénileg tanulni. Ez még nem volt va­lami komoly dolog, csak simán, kedv­ből indult ki. Körülbelül tíz évvel ez­előtt volt ez. Akkoriban még nem gondoltam volna, hogy egyszer Ma­gyarországra megyek majdnem qgy évre. De itt voltam, és itt vagyok még most is. Köszönetét szeretnék monda­ni, .Ilpo finn ösztöndíjas nevében is, akinek már el kellett utaznia a hazájá­ba. Ez a köszönet tulajdonképpen két­féle. Egyrészt hálásak vagyunk azért, hogy kaptunk engedélyt a magyar, a finn és a német államtól, és kaptunk szállást, ételt, szép ösztöndíjat a Ma­gyar Evangélikus Egyháztól. Másrészt pedig hálásak vagyunk minden szeretetért. Nagy szó ez, sok fér bele. Konkrétan mondva köszönünk minden egyes megszólítást, mert ez az első lépés 3 kapcsolat felé. Bár könnyen lehetett volna, de nem lettünk magá­nyosak, hiszen jöttek, megszólítottak, beszélgettek velünk, meghívtak nagy szeretettel. Ebből él a külföldi, hogy vannak emberek, akik ráérnek és türe­lemmel segítenek, beszélgetnek. Sok igen kedves vendéglátást tapasztaltam, amelyet nálunk ritkán láttam. Ismétel­hetem, amit már sokszor mondtam, hogy jól éreztem magam Magyarorszá­gon. Mielőtt idejöttem, úgy kérdezték ott­hon az emberek: mit akarsz te Magyar- országon a kis Evangélikus Egyház­ban? Itt is kérdezték tőlem: Miért jött ide? A nyelv nehéz, az egyház kicsi. - Igen, egy kis egyházba jöttem. Megis­mertem az örömeit, nehézségeit. Bele­nőttem, megkedveltem. Érteni tanultam a nyelvet, az embe­reket sok idegen szokással együtt. Megtanultam hozzászokni, és az ittho­ni meg az otthoni lehetőségeket érté­kelni, mert a két különböző helyzetet össze lehetett hasonlítani. Remélem, hogy ameddig itt voltunk, * nem csak kaptunk, hanem adhattunk is valamit. Azt is remélem, hogy a tudá­som, tapasztalatom oszlop lehet a né­met és a magyar Evangélikus Egyház közötti jó kapcsolatnak. Még egyszer: köszönjük szépen! Képek a Teológiai • Akadémia tanévzáró ünnepségéről Garami Lajos esperes köszöntőt mond a 40 évvel ezelőtt végzettek nevében A Teológiai Akadémia énekkara, vezényel Vető István végzős hallgató Zsinagógaavatás Siófokon A június 12-én délután rendezett ünnepélyre meghívót kapott a siófoki három_ felekezet lelkésze és az Evangé­likus Élet szerkesztősége is. A város központjában, a használhatatlanná vált régi zsinagóga mellé építették az új, modem épületet. Belsejében a belé­pő szemét lenyűgözi a szemközti sa­rokban emelkedő zöldesszürke már­ványfal, mely magába zárja a frigy­szekrényt. A falakon körbefutó világí­tó sáv különös fénye szóródik szét a helyiségben. Előadói és kántori székek egyszerű és szép famunkája.és a terem székei nagyon szép összhangban van­nak. Az ünnepély keretét felemelő ének­számok képezték. A Kovács Sándor budapesti főkántor énekelte Zsoltárra: „Mily szépek sátraid, Jákob”, kicsi, de erőteljes énekkar válaszolt Somló An­dor karvezető irányításával: „Dicsérje a világ az örökkévalót”. Refrénjét a héberül nem tudók is értették: Hallelu­jah! Az avatóbeszédet Dr. Schöner Alf­réd Budapest Dohány utcai főrabbi tartotta. Elmondtp, hogy Siófokon 1862-ben alakult a néológ hitközség, mely magyar nyelvű népiskolát tartott fenn. Buzgón végezte hit- és karitatív szolgálatát, melynek lényege az egyis- tenhit Isten- és emberszeretete. A II. világháború idején a hitközség négy­száz lelket számolt. Az ország zsidósá­gával együtt az ő sorsuk is megpecséte­lődött. Émléküket őrizze ez a zsinagó­ga. Jeremiásra emlékeztette hallgatóit, aki átélte a jeruzsálemi első templom pusztulását. A legenda szerint a ro­mokból négy téglát emelt ki és reájuk írta azt a négy betűt, mellyel Isten nevét írják. A téglákat a folyóba dobta, de utóbb azok megint felbukkantak és most másik négy betű volt rajtuk. Azok, amelyekkel azt írják: Chajim = Élet. Az életet adó és hordozó Isten nevében avatta fel a zsinagógát. Le­gyen az a hely, ahol a nép, mely sötét­ségben jár, nagy világosságot lát. Ahol tanítással olthatják a tudásra vágyók szomját. Legyen az a hely, ahol otthon­ra lel itthoni és külföldi egyaránt, aki imádsággal tér be ide. Zárómondata: „Hiszem, hogy új zsinagógánkkal a je­lenben is a jövőt építjük!” Ekkor megnyíltak a frigyszekrény ajtajai, és kiemelték a míves textil- és fémanyaggal burkolt két tóratekercset. Elénekelték az ősi „Sömá”-t (V. Mózes 6,4-9), mely május utolsó vasárnapján evangélikus szószékeinken is elhang­zott igehirdetéseink textusaként. Ez­után körbevitték a tekercseket a nagy, pusztai vándorlásra emlékezve, az egy­begyűltek pedig a tekercsek simogatá- sával, megcsókolásával vallották, hogy szeretni és követni fogják a Tórát (Mó­zes öt könyvét). így történt, hogy a ház, amely eddig csak épület volt, templommá lett! A felavatás ünnepe a zsidók pün­kösdjére esett és ennek megfelelően, az avatást követő szombaton istentisztelet is volt az elhunytak emlékezetére. A kis létszámú, férfiak és nők alkotta gyüle­kezetben Bálint Marcell végezte a szol­gálatokat és a kultikus imák után a Tórát megnyitva, felolvasta a tízparan­csolatot. Ezt megdöbbentő pillanatok követték. Az előimádkozó a liturgikus imába belevonta azokat a neveket, me­lyeket a jelenlévő asszonyok, talán öz­vegyek vagy testvérek kiáltottak bele az imába. Áz imádság új házában el­kezdte munkáját az Élet. 4 Józsa Márton

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom