Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-14 / 15. szám
r~~~ : ; ' . “ “ A A TARTALOMBÓL Ünnepi Nyilatkozat Új díszdoktorok a Teológián A hét portréja Bach-sorozatunk 5. része Élő víz \ _______________________________________J Ko nfirmáció gyülekezeteinkben „Tiszta szívet teremts bennem Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” „Ünnepölelkezés” - Ünneplők és ünnepeltek - „Ajándéklicit” - „Megkeresztelt” pogány szokás? - Döntéskényszer Jézus mellett? - Konfirmáció a gyülekezetben: gyülekezetkonfirmáció Csillogó szemek, vibráló izgalom, zsibongó sürgés. Rendben van a ruhám?... Hol az énekeskönyvem?... Igazítsd meg a hajad!... Hogy áll a nyakkendőd?... Jancsikám, állj már a helyedről... Fiúk a bal oldali első padba, lányok a jobb oldaliba ülnek a templomban. Megjegyeztétek?... Mindenki itt van?J.. A presbiter testvérek a konfirmandusok után vonuljanak kettes sorban... - Már szólnak a harangok! Testvérek imádkozzunk!: „Erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk...”... A tradíció áramában A Húsvét utáni első, a mai vasárnap egyházunk rendje szerint gyülekezeteinkben a konfirmáció napja. A helyi lehetőségek és szokások szerint egy vagy két évi előkészítő és felkészítő tanulás után ekkor állnak a konfirmandusok ünneplő gyülekezet és családtagok körében templomuk oltára elé, talán csak karnyújtásnyira attól a keresztelőkúttól, ahol tizenkét évvel ezelőtt keresztszüleik a kereszt- víe alá tartották őket. Felhangzik egyházi himnuszunk: „Erős vár a mi Istenünk”, a gyermekek ajkáról pedig^a konfirmációi bizonyságtétel: „Én... hálát adok Istennek az én Teremtőmnek, hogy engem a keresztség által gyermekévé fogadott. ..” Mindez ősi szokás ez évi beteljesedése. Gyökerei sokak szerint még a keresztyénség előtti idők ho- málybavesző távolába vezetnek minket, valahová a természeti népek és az ősmagyarság sámánizmust valló hitvilágába, melyben kiemelt ünnep volt az úgynevezett „ifjúavatás” eseménye. Különféle rítusok, kultikus szértartások sora volt ez, melyen keresztül fiúból férfivá, gyermekből a felnőtt közösségben egyenjogú taggá lépett elő a megfelelő korba érkezett. - Egy „megkeresztelt”, krisztianizált pogány szokás lenne a konfirmáció? Kétségtelen, hogy őriz valamit az ősi ifjúavatás vonásaiból. Ettől kezdve lesznek konfirmandusaink a gyülekezet teljes jogú tagjaivá: élhetnek az úrvacsorával, kereszt- szülői, tisztségviselői megbízatást kaphatnak. De valami ilyesmit fejezett ki régebben a családi ajándékozás szokása is, az, hogy „felnőtt”, valódi órát kapott a konfirmandus, vagy élete első új öltönyét, ruháját, cipőjét. Ma - e tőről fakadva - sokaknál a gyerekkultusz félresiklott túlkapásai jutnak szóhoz horibilis értékű, önmutogató ajándékhalmazzal, az ifjú konfirmandusok hamvasságának ruha-, és hajköltemény-felnőttesí- tésével... — Énnyi volna a konfirmáció? E%y-két napos gyerekközpontú magunkalkotta csillogó káprázat? Ünnepölelkezés Meggyőződésem szerint a konfirmációban legalább három ünneplő kör ölelkezik. Igen, ünnepel a család. Egy tagja a tinédzser kor küszöbére érkezett. Nem, nem tévedtem, és nem sajtóhiba. Ide érkezett ő, s nem máshova. Még nem felnőtt, s a konfirmációban, konfirmációtól sem lett azzá! Mégcsak nem is „perfekt” keresztyén, aki már mindent tud, s nem szorul a család és a gyülekezet segítő közösségére. Ha a „felnőttavatás” szokásoldaláról tekintünk rá, hát ez akkor legyen figyelemfölhívás: nem befejeződött, lezárult valami, hanem most' kezdődik! Szülők. nagyszülők, keresztszülők, gyülekezet: most kezdődik a felnőtté érés nehéz időszaka, most kell igazán odafigyelni tapintatos, okos szeretettel! A csalad konfirmációs ünnepe legyen emlékezetes, mély tartalmú indulás, belépés e nem könnyű időbe, attól a szerető Istentől merítve a tartalmi mélységet, ki a konfirmáció tulajdonképpeni főszereplője. De ünnepel a gyülekezet is. A konfirmandusok előző, vagy aznapi „vizsgája” nem csupán az ifjak bizonyságtétele az eddig tanultakról, hanem egyben az egész gyülekezet ismeretfrissítő alkalma. Emlékezés a. saját konfirmációnkra, s az akkor tanultakra. S ezzel az élő Isten mai tetteként éljük át: nemcsak a fiatalokat, bennünket is konfirmál, megerősít az Úr. Ezzel együtt válik igazán ünneppé mindannyiunknak a konfirmáció, hiszen a Húsvétkor feltámadt Jézus gyülekezetteremtő mai munkáját élhetjük át és láthatjuk alig egy héttel a húsvéti ünneplésünk után. Meggyőződésem azonban, hogy ma még valaki ünnepel. Maga az Isten. Légy hű mindhalálig Igen, velünk örül, ünnepel Isten. Nem csak azért, mert ilyenkor majdnem mindenhol teli templomokat lát. Istennek nincs tömeg- bűvölete. 0 a visszhanenak örül. konfirmáció a naj>> tárcsái gyfilckc/clbvi| ÉLŐ VÍZ Jézus kérdései „Mit kívánsz, mai mit tegyek emberekhez veled?” Márk 10,51 A jerikói vak Bartimeus meggyógyi- tásának jól ismert történetében hangzik el ez a jézusi kérdés. Páratlan a helyzet: Jézus úton van Jeruzsálembe, ahol majd - ahogy már háromszor beszélt is róla tanítványainak - „halálra ítélik, kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad." (Mk 10,33.34) Jézus úton van, hogy Isten szeretetének világméretű tervét végrehajtsa; a körülötte nyüzsgő tömeg pedig már a közeledő nagyszerű esemény, a jeruzsálemi bevonulás izgalmát érezve, el akarja hallgattatni a Jézusért kiáltozó, segítségért könyöfgő Bartimeust. Ami igaz, az igaz: egyáltalán nem viselkedik , jól- nevelten”. Nyomorúsága miatt bizonyára nem is érzékeli a pillanat nagy- szerűségét, őt csak az foglalkoztatja, hogy itt a nagy lehetőség! És Jézus megáll, és kérdez: „Mit kívánsz?” Magam elé képzelek hasonló helyzeteket. Nagy ügyek és feladatok lázában élő hatalmasságokat, s mellettük tipró- dó, segítségre szoruló, kérni is alig merő bajban-lévőket. Ha el is merik re- begni kérésüket, óvatoskodva, szemérmesen, a válasz rendszerint ez: „Majd, most nagy feladataim vannak! Nincs időm rád!” Ezért mindazok számára, akik az élő Jézushoz fordulnak, segítséget kérve, bajukban megoldást keresve, az ő kérdése BÁTORÍTÓ KÉRDÉS. Az ő kérdése arról tanúskodik, hogy előtte nem törpül el az égy beteg, az egy bűnös, az egy nyomorult kérése és vágya sem. Jézus közelében nem vagyunk kiszolgáltatva a feladatokat matematikai adatok alapján rangsoroló számításnak, sem hangulatnak, sem a nyomorúságainkon átnéző nagyvonalúságnak. Jézus számára mindig időszerű, hogy meghallgasson. Ne félj hát. Testvérem, ha alkalmat kapsz, hogy kiöntsd szívedet imádságban, gyónásban, testvéri közösségben Jézus előtt; neki mindig van ideje, figyelme, energiája rád is! Jézus kérdése ÖNVIZSGÁLATRA IS INDÍT. Bartimeus azonnal tudta a választ: látni akarok. Sok szenvedő, beteg, bűnök nyomorúságában sínylődő, káros szenvedélyek rabságában élő is tud válaszolni Jézus kérdésére, de csak akkor, ha tudja, mi a baja, mi kínozza, gyötri és teszi tönkre életét. Magamra gondolok, és sok arc is megjelenik előttem, azoké, akiket lelkészi szolgálatomban rám bízott Isten; valóban tudjuk mindig, mire van igazán szükségünk? Valóban azt kérjük Jézustól, ami igazán hiányzik? Mit is kívánunk tőle valójában? Milyen fontos lenne Űrünk figyelmeztetését komolyan vennünk: „Keressétek először az Isten országát és igazságát,’ és ezek is mind megadatnak nektek!” (Mt 6,33) Jézus kérdésének tükrében lelepleződik az önző, panaszkodó, nyafogó énünk; kérdésének csendes komolysága megrostálja vágyainkat, elképzeléseinket, s talán csak egy kérés marad a végén, de az Bartimeus határozottságával kimondva: „légy irgalmas hozzám!” (Lk 18,13) Jézus KÉRDÉSE AJÁNLAT IS. Nem udvariasságból kérdez, megszokásból, hanem mert tud és akar segíteni! Mennyivel másabb ez a kérdése, mint a mi felületes „hogy vagy, hogy vagy”-unk, vagy az eldörmögött „lehetek valamiben a segítségedre?”. Megdöbbennénk, ha a kérdezett egyszer igazán elmondaná, mi mindenben segíthetnénk neki. Jézus azért kérdez, mert kérdése a tett nyitánya. így kérdez minket is, ma is. Kérdése mögött együttérző szeretete és isteni hatalma az aranyfedezet. Jézus KÉRDÉSÉ VALASZ IS. Egy gyermekeknek készített könyvben Bartimeus történetét láttam lerajzolva. A segítségért kiáltozó Bartimeus arca egészen belevörösödik, olyan erősen kiált: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” S nem lehet elcsititani, ő csak kiált és kiált... S Jézus kérdése erre válaszol. Kiálts bátran, Testvérem, te is, nem hiába teszed; egyszer megáll melletted is, és megkérdezi: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Konfirmáció a csömöri gyülekezetben Az ének, vallástétel visszhangjának, mely Krisztusban nekünk adott, a keresztségünkben személyessé lett szeretetére válaszol, bennünk elvégzett munkájaként. Nem döntést vár most a konfirmandusoktól vagy tőlünk őmellette, hanem annak a fölismerését munkálja, hogy Ő már döntött mellettünk Krisztusban, és semmi sem választ el szeretetétől. Attól a szeretetétől, melynek igazi melegét, sodró lendületét, átütő erejét az ünnepnélküli hétköznapok életmorzsoló valóságában tapasztalhatjuk meg. i Mert Isten konfirmációja nem csupán az életünk egy kiemelt, reprezentatív ünnepére szól, hanem a mindennapjaink összességére, hogy a gondok, a feladatok, a fájdalmak cs nehézségek közt legyen megtartó erőnk a békesség, a boldogság, az élet szolgálatában. S igazi öröme, ünnepe Istenünknek az lesz, ha nem csupán az ének és a szó, hanem életünk, tetteink „visszhangját” láthatja szeretete- nek megvalósításában. Mert erre vonatkozik régi és új konfirmandusoknak szóló intése és ígérete: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet kcronájáL” Foltin Brúnó Kettős ünnep Március 17-én tartotta a nagy- velegi gyülekezet templomának 200 éves emlékünnepét. A templom alig négy évtizeddel a falu telepítése után épült. A török terjeszkedésnek határa volt ez a vidék, s a korábbi virágzó falu teljesen elpusztult. 1746-ban települt újra, a Felvidékről evangélikus hitük miatt elmenekültekkel. Az 1784-ben épült templomot felépítése után alig 12 évvel tűzvész pusztította el, majd újabb 14 év után földrengés rongálta meg. Hasonlóan hordoz nehéz időszakokat a gyülekezet története is. De tűzben, földrengésben, csapások között ez a templom a gyülekezet reménysége, hite, bizodalma volt - hangsúlyozta igehirdetésében dr. Nagy Gyula püspök, aki feleségével együtt eljött a gyülekezet örömünnepére. Istennek drága ajándéka a templom -, hangzott tovább a szószékről. „Beleépült az ősök hite, egyházszerete- te. De legnagyobb ajándéka Istennek Jézus, aki a felolvasott alapige tanúsága szerint önmagáról mint az élet kenyeréről beszél. Egyszerű Ő, mint a kenyér, de teljes életet ad.” Nagyvelegen Pál apostol intését adta tovább az új szolgatársnak: Viselj gondot magadra és a nyájra, Amelynek őrzőjévé tett a Szentlélek! A közgyűlésen meleghangú köszöntések hangzottak el a templomát ünneplő gyülekezet és az új lelkész felé. Dr. Nagy Gyula püspök örömének adott kifejezést, hogy zsúfolt templom népe ünnepel. Kiemelte, hogy a helybeliek és a szomszédos gyülekezetekből külön autóbuszokon is átjött vendégek mellett jelképesen jelen van egész egyházunk is. Lábossá Lajos esperes az új lelkész mellett köszöntötte a nyugdíjba ment Kajos János lelkészt is, átadva az egyházmegye lelkészeinek ajándékát. Nagyvelegen csak evangélikus gyülekezet van, ezért a többi egyház a szomszédos Mór város egyházai révén képviseltette magát P. Tóth István református lelkész és Kiss János római katolikus kanonok köszöntéseiben. Keveházi László esperes - lelkész pilisi „anyagyülekezet” jókívánságait hozta. Ott volt a köszöntők között Kajos János nyugdíjas lelkész is. Meghatottsággal küzdött ő is, a gyülekezet is így hallgatta. Hasonlóan megilletődve hallgatta mindenki Fekete Ferenc nyugalmazott tanítójukat, volt igazgatót, aki Nagyvelegen élte le életét, s most erre az ünnepre visszalátogatott. A község művelődési házában gazdagon terített asztalok mellett látott vendégül mindenkit a házigazda-gyülekezet. Itt is átélhettük azt, amit Molnár Sándorné a gyülekezet nevében elmondott köszöntésében, az ének sorával fejezett ki: Boldog örömnap derült ránk! Szólni kellene még a vendégeknek kedveskedő virágokról, az új gyülekezeti énekkar szolgálatáról is. A nap említett és el nem mondott részleteit is hadd foglalja ösz- sze a vasárnap neve: Laetare vasárnapja volt. Örüljetek! - szólított fel ez a zsoltáros szó. Ezen a napon, Nagyveleg kettős ünnepén, ez megvalósult. Zászkaliczky Péter Az igehirdetés után Pintér Mihály fiatal lelkész állt az oltár elé, hogy nagyvelegi szolgálatába beiktatást nyerjen. Ez volt a gyülekezet hálaadásának másik forrása. A beiktatás szolgálatát Lábossá Lajos esperes végezte. A búcsúzó Ittzés János
