Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-21 / 16. szám

/ Evangélikus Jbiei mbs. április 21. Bemutatjuk díszdoktorainkat Rudolf KoStial Dieter Knall Karl Leipziger ■BiL 1 • JÉ Erdélyben, Brassóban született 1930. augusztus 24-én. Édesapja dr. Erich Knall állatorvos, édes­anyja Ilse Schmidt. Elemi iskolába szülővárosában járt, a gimnázium első három osztályát is ott végezte el. A háborús események miatt a szülővárosát szüleivel együtt el kel­lett hagynia, hogy hosszú heteken kerésztül lovaskocsival Jugoszlá­vián és Magyarországon keresztül Ausztriába érjenek. Bregenzben folytatta gimnáziumi tanulmá- 1 nyait, ahol 1950-ben érettségizett, majd Bécsben és Heidelbergben teológiai tanulmányokat folyta­tott. Teológiai tanulmányok befe­jezése után 1955 tavaszán a stájer- országi Stainzban, utána a Mura melletti Bruckban tíz éven keresz­tül lelkészi szolgálatot végzett. Erre az időre esik házasságköté­se az erdélyi származású Elisabeth Langgal. Itt született négy leány- gyermekük is. 1965-ben átköltöztek a Német Szövetségi Köztársaságba Kassel- ba, ahol a Gusztáv Adolf Segély­egyesület központjában teológiai munkatárs lett. 1968-ban megvá­lasztották a segélyszolgálat főtit­kárává. Mint főtitkár beutazta szinte az egész világot, de különö­sen a dél- és kelet-európai szór­ványegyházakat látogatta, ismerte és szerette meg. Tíz éven keresztül végezte meleg szeretettel és szakér­telemmel ezt a munkát. 1976-ban a Stájerországi Evan­gélikus Egyházmegye szuperinten­dense lett, majd 1982. november 22-én az Osztrák Evangélikus Egy­ház zsinata megválasztotta püs­pöknek, valamint az ágostai és hel­vét hitvallású evangélikusok zsina­tának elnöke lett. Az Egyházak Világtanácsának VI. Nagygyűlése Vancouverben a központi bizottság tagjává, a Lu­theránus Világszövetség VII. Nagy­gyűlése pedig Budapesten a végre­hajtó bizottság tagjává választotta. Az Evangélium szolgálatában hűséges segítőtársával, feleségével együtt végzi a szolgálatot Isten di­csőségére és sokak javára. Nagy István Tanár szülők első gyermekeként 1925. augusztus 20-án született1 Ba­jorországban, a Neuburg melletti Karlshuldban. Alsó- és középfokú iskoláit Augsburgban végezte, majd a háború utolsó éveiben be­hívták katonának, s 1945 márciu­sában súlyosan-megsebesült. Fel- gyógyulása után az erlangeni teo­lógiai fakultásra jelentkezett, ahol többek között Althaus és Elért professzorok tanítványa volt. A segédlelkészi évek után a bajor­országi Bergen-Kaltenbuchban kap gyülekezeti lelkészi beosztást. Itt írja meg Althaus professzor irá­nyításával doktori értekezését „Az úrvacsorái tanítás a XIX. századi evangélikus teológiában” címmel. Marianne Kesellel kötött házassá­gából két fiúgyermekük születik, akik azóta már az orvosi hivatás­ban tevékenykednek. 1961-ben a nürnbergi diakóniai intézmények munkása, majd ha­marosan azok vezetője lesz. A ve­zetési feladatokon és alapvető teo­lógiai kérdések tisztázásán kívül különösen is szívügyének tekinti a nürnbergi telefonos lelki elsőse­gély-szolgálat és a különféle ta­nácsadó állomások hálózatának kiépítését. 1971-ben a Bajor Evan­gélikus Egyház diakóniai intézmé­nyeinek ügyvezető lelkészévé neve- • zik ki, és ezt a.tisztet iölti be azóta - _is. Ebben a szolgálatbanhülönoSfen^ is nagy hangsúIjrfRél^feá átópícSo-'^ latok ápolására más evangélikus egyházak szeretetszolgálatával. 1978 óta a bajor felsőház tagja, ahol elsősorban kultúr- és szociál­politikai kérdésekkel foglalkozik. Teológiai Akadémiánk benne olyan egyházi vezetőt kíván dísz­doktori címmel kitüntetni, aki a szeretetmunkát az egyházi szolgá­lat nélkülözhetetlen részének te­kinti, annak mind teljesebb kiépí­tésében évtizedeken keresztül lan­kadatlanul fáradozott, és aki ezért a szolgálatért szűkebb hazája hatá­rain túl is felelősséget hordoz. A mi egyházunk, és különösképpen sze­retetszolgálatunk is mindig számít­hatott szeretetére és segítségére. Dr. Rudolf Koátial, a Szlovák Evangélikus Egyház nyugati egy­házkerületének püspöke 1913. áp­rilis 3-án született Óturán. (Stará Turá.) Teológiai tanulmányait a pozsonyi evangélikus teológiai fő­iskolán és Strassbourgban végezte. 193-7-ben avatták lelkésszé. Lel­készi szolgálatot az egyesült álla­mokbeli Detroitban, Prágában és több szlovákiai gyülekezetben vég­zett. 1966-ban esperessé, majd 1969-ben püspökké választották. Azóta a nagymúltú zólyomi gyüle­kezet lelkésze is. Dr. Rudolf Kostial jelentős teo­lógiai munkásságot fejtett ki szol­gálata során. A Cirkevné Listy teológiai folyóirat felelős szerkesz­tője. Szakterülete elsősorban az egyháztörténet, de írt dogmatikai, etikai és szociológiai jellegű cikke­ket is. Könyvet írt „Keresztyénség és szociális kérdés” címen. Lefor­dította szlovákra Luthernek „Ho­gyan imádkozzunk?” című művét és dr. Ján Michalko egyetemes püspökkel közösen az Ágostai Hitvallást. A hazai és nemzetközi folyóiratokban kereken ezer cikke jelent meg. Teológiai munkásságá­ért a pozsonyi teológiai fakultás 1984-ben tiszteletbeli doktori cím­mel tüntette ki. Jelentős Kostial püspök irodal­mi és kulturális tevékenysége is. Tizenhat nagyobb lélegzetű re­gényt és irodalmi művet fordított le szlovákra angolból. Több, mint tíz önálló rádiójátékát mutatta be a Szlovák Rádió. Irodalmi mun- ■ kásságáért több kitüntetést ka­pott. Tevékenyen részt vesz a nemzet­közi egyházi szolgálatban, a Ke­resztyén Békekonferencia munká­jában. Tagja a Lutheránus Világ- szövetség ortodox dialógus bizott­ságának. Több alkalommal járt hazánkban és több gyülekezetünk­ben prédikált. A teológia és az irodalom műve­lése, az egyházak nemzetközi kap­csolatainak és a békének munkálá- sa, valamint egyházaink testvéri kapcsolatainak, valamint a ma-l gyár és a szlovák nép barátságé nak elmélyítése terén végzett ki­emelkedő szolgálata alapján dr Rudolf Kostial püspök méltó arra hogy Teológiai Akadémiánk tisz­teletbeli doktori címmel tüntesse ki- Selmeczi János Rabindranath Tagore: Fohász Ég és föld Istene, tégy bennünket szabaddá! Szabaddá a nyomorúság bilincseitől, félelemtől és csüggedéstöl! Vigasztalj meg bennünket, ragyogtasd fél világosságodat, mert mi vak vándorok vagyunk ■a sötét-éjszakában! ...........fi OC JCi fCUSSJuíl au 3.ja &J fíX /i jSí óji íriii Ég és föld Istene, tégy bennünket szabaddá fáradtságtól és gyengeségtől! Ébressz fel, és kegyelmeddel ragyogtasd fel nekünk világosságodat, mert mi vak vándorok vagyunk a sötét éjszakában! Ég és föld Istene, tégy bennünket szabaddá önzéstől, irigységtől! Add szívünkbe a Te szeretetedet, s tégy minket erősekké, mert mi vak vándorok vagyunk a sötét éjszakában! Fordította: Túrmezei Erzsébet Egy könyv tükrében m Erich Fromm: A szeretet művészete A Majna menti Frankfurtban szüle­tett Erich Fromm Amerikában lett vi­lághírű tudós, a dinamikus lélektan, a pszichoanalízis, általában a Freud ne­véhez fűződő tanítás továbbfejlesztője, aki mesterének túlzásait és egyoldalú­ságait bírálva alkotta meg külön irány­zatát, amely már egy másik tudomány- területtel, a szociológiával lép szövet­ségre. Erich Frommnak nálunk csak a neve ismert, munkái közül csak a rövi- debbekkel találkozhattunk egy-egy ta­nulmánykötetben, de azokból is meg­sejthettük, hogy írói tehetséggel megál­dott alkotójuk félelmetesen sokat tud az emberről, s amit tud, szépen mondja el. A szeretet művészetéből nekünk is van mit tanulnunk: hívőknek a hitet­lentől. (Különben is, ki tudná megvon­ni hit és hitetlenség határvonalát?) Fromm mindenesetre sokat foglalko­zik a vallással, mint kultúrtörténeti je­lenséggel, és a vallásokkal, mint az em­beri érzések és sajátságok arche-típu- sainak, ős-jelképeinek tárházaival. Is­ten is jelkép szerinte, jelképe minden­nek, ami jó, de megismerése lehetetlen, ő tehát a maga számára nem-fogadja el létezését, noha nem tagadja az ember ősi és örök vágyát a transzcendencia után.- Az ember szeretetvágyát az „elkülö­nültség” gyötrelme hevíti: az ősbűn (Frommnál: a természetből való‘kisza­kadás, az emberré levés) után az ember fölfedezi „meztelenségét” (amit - mint mondja - csak a viktoriánus Angliában tg''-"."“ ■■ A _ szégyellnének, mint szemérmetlensé­get, az Edénben másról van szó: az elkülönültség észrevevéséről); az ember elvesztette egységét Istennel, az Uni-* verzummal, a másik emberrel. A vágy az ősi egység után felépíti hídját, s ez a híd a szeretet, de csak az érett, felnőtt szeretet tölti be célját és válik híddá. (Anélkül legfeljebb szimbiózis, vagy torzultabb esetben mazochizmus - a szó nála nemcsak az önkinzás gyönyö­rét, hanem inkább a kiszolgáltatottság, alávetettség vágyát jelenti; és szadiz- mus - az előbbinek fordítottja - jön létre.) De hát milyen az érett szeretet, s egyáltalán, mi a szeretet? Fromm vála­sza: aktív odafordulás a világ (és a má­sik ember) felé, cselekvő törődés, ér­deklődés, megismerés, tisztelet, felelős­ség. A szeretet: magatartás, a jellem alapbeállítottsága, amely nélkül sokfé­le látszatérzelem létrejöhet, de az mind nem szeretet. És itt olyan tapasztalatot fogalmaz meg, aminek igazát aligha vonhatjuk kétségbe: aki csak valakit, gyermekét vagy szerelmét szereti, mi­közben mindenki más iránt kíméletlen, az azt sem szereti, adandó alkalommal szembefordul vele, mert képtelen a sze- retetre. (Hányszor látunk járműveken vadul tolakodó szülőket, akik minden­kit félrelökve igyekszenek kicsinyük­nek helyet biztosítani - az ilyenek kép­telenek a szeretetre és gyermekük irán­ti vonzalmuk is csupán önzés.) Akiben nincs szeretet a világ iránt, akiben nincs felebaráti szeretet, nincs „önsze­\ retet” - és nincs Isten-szeretet (még ha Isten Fromm számára csak jelkép is!)- az képtelen a szeretetre, s akit szeret­ni látszik, az is csak önzésének esz­köze. Érdekes, amit az „önszeretetről” Tnond, élesen megkülönböztetve azt az önzéstől; a fogalom nála belső békessé­get, önértékelést, öntudatot jelent, az „emberi lény” megbecsülését önma­gunkban. Irányt adó a „szeresd feleba­rátodat, mint önmagadat!” parancsa. A jellem szeretetképessége nélkül- amely az önszeretethez is szükséges -, az ember nem élhet békességein önma­gával, és minden más emberi kapcsola­ta is csak „páros önzés”, „kettőzött magány”, esetleg korrekt üzlet, de nem egység, összetartozás., Fromm élesen bírálja korunk kapita­lista társadalmát, a fogyasztásra orien­tált, automatává szabványosított mo­dem embert, aki ugyan lázad az élet gépiessége ellen, de e lázadásban éppen önfegyelmét veszti el, anélkül pedig képtelenné válik a koncentrálásra; bel­ső szétszórtsága töredezett, zilált külvi­lágot láttat vele. A mai emberből hi­ányzik a türelem, rohan, hogy minél gyorsabban végezzen mindent, s ha nyer valamennyi időt, agyonüti; képte­len egyedül maradni, mert ez félelmetes számára, gyermekét pedig azért óvja a széltől is, hogy rejtse, önmaga elől is, szeretetének hiányát, hiszen nem tud szeretni. A szeretet mintáját elsősorban a szü­lők adják: az anyai szeretet feltétlen, nem lehet kiérdemelni, vagy megadja az anya gyermekének vagy sem, az utóbbi ese( maga a kárhozat. Az apai szeretet azonban feltételes, az kapja, aki rászolgál, s ezáltal a lelkiismeret kialakítója. A kiegyensúlyozott lelkű felnőtt ezt a kétféle szeretetet építi bele saját egyéniségébe. Az anya az, aki „tejet és mézet” ad, aki a táplálékon kívül az életöröm mé­zét is továbbítja, vagyis a világ szépsé­gére nyitott szemet és a minden szépség átölelésére kész szívet, tehát a szeretet képességét alapozza. Érdekes, amit a keresztyén egyhá­zakról mond: noha alapvetően patriar­chális valamennyi, az anyai elv mégis ott bujkál bennük. A római egyháznál a Szűzanya és maga az anyaszentegy- ház jelzi az anyai jelenlétet, míg a luthe­ránusoknál a kegyelemtan őrzi - rejtve - a matriarchális elemet. Fromm számára az Isten-szeretet a vágyat jelenti a szeretetképesség teljes­sége után, hogy megvalósulhasson mindaz, amit Isten, mint jelkép magá­ba sűrít. De hozzáteszi: az élő automaták (a mai emberek nagy része) ahogy egy­mást nem tudják szeretni, úgy Istent sem szeretik, az iránta való szeretet éppúgy elsatnyult bennük, mint az em­berszeretet. Hogy e kettő összetartozik, azt Fromm érzi és ki is mondja. Külö­nös, hogy erre egy ateistának kellett rájönnie, de Frommban oly erős a tu­dományos becsületesség, hogy vélemé­nyét akkor is kimondja, ha maga is meglepődik rajta, mert világnézetével ellentétes. (Helikon, 1984.) Bozóky Éva ___________!____________ Va rsói találkozó A Keresztyén Békekonferencia „Szolidaritás, felszabadítás és fejlő­dés” bizottsága március 25-28. kö­zött, Varsóban tartotta meg a nagy­gyűlés előtti utolsó ülését. A ven­déglátó ezúttal a Lengyel Katoliku­sok Társadalmi Egyesülete volt, amely a KBK lengyel területi bizott­ságával és a Lengyel ökumenikus Tanáccsal közösen rendezte meg az ülést. A Paulos Mar Gregorios metro- polita (India) - Teológiai Akadé­miánk tiszteletbeli doktora - elnök­letével lefolyt tanácskozáson a Föl­dünk legsúlyosabb helyzetben levő országainak, a „harmadik világ” népeinek legégetőbb kérdéseiről volt szó. Az előadók: dr. Ruben Dri (Argentína), Marina Torres Perez (Nicaragua), Anthony Mongalo (Dél-Afrika), Ibrahim Ayyad atya (Palesztin Felszabadítási Szerve­zet) az országuk, illetve földrészük sürgetően megoldásra váró emberi, társadalmi, gazdasági és politikai problémáiról szóltak, dr. Mieczys- law Szostak (Lengyelország) és E. D. Devadson pedig a fejlődő or­szágok szükségszerű gazdasági ön­állóságáról beszéltek. A csoport- megbeszéléseken ugyanezeket a kér­déseket teológiai, illetve gazdasági­politikai szempontból vizsgálták a résztvevők. A találkozó körülmé­nyeinek színvonalára jellemző volt, hogy a megnyitó istentiszteleten Tadeusz Majewszki, a lengyel kato­likus püspöki kar elnöke prédikált s a hivatalos megnyitón részt vett és köszöntőt mondott dr. Adam Lopatka egyházügyi miniszter is. Ä személyes benyomásaimról csak annyit, hogy ez a konferencia is megerősített bennünket abban, hogy a világ elmaradott, megnyo­morított népeinek megsegítéséért nekünk, akik a Krisztusban való hit szerint akarunk élni, minden tőlünk telhetőt megtenni. S ha ezt megtesszük, akkor is -csak azt mondhatjuk, hogy haszontalan szolgák, mert nem tettük meg ko­rábban, amit kellett és nem tettünk meg a mindennél is többet. Vámos József A konferencia résztvevői MÉRTÉKLETESSÉG VAGY TELJES ÖNMEGTARTÓZTATÁS? Fertőzött környezet Napjaink egyik legidőszerűbb és legsürgetőbb kérdése az, amit álta­lánosan ismert szóval környezetvé­delemnek nevezünk. Akinek egy kicsit is terheli lelkiismeretét, fog­lalkoztatja értelmét és érzéseit vilá­gunk sorsa és jövendője, az - ebből a szempontból is - sürgetőnek tart­ja, hogy amit csak lehet, tegyünk meg azért, hogy környezetünk tisz­tább, mérgektől mentesebb legyen. De hogyan állunk az „erkölcsi, etikai kömyezetvédelem”-mel? Az sem kevésbé fontos, hogy az erköl­csi közvélemény teremtette kör­nyezet is tiszta és lehetőleg a káros szenvedélyek mérgétől mentes le­gyen; e téren is megtisztult környe­zetben élhessünk, és növekedhes­senek fel gyermekeink. Azt gondolom, senki nem állít­hatja, hogy ilyen értelemben hibát­lan, és - a másik divatos kifejezés­sel élve - „környezetbarát” az éle­tünk, szokásaink, életvitelünk. Itt természetesen nem a természetre, hanem emberi közösségek környe­zetére gondolunk. Megrendítő statisztikai adatok az alkoholfogyasztásról, a terjedő narkomániáról (kábítószerek); né­mi ellenpropaganda ellenére is nö­vekvő dohányfogyasztás, alkohol miatt tönkrement családi életek, szexuális szabadosság... Nemcsak a kipufogógáz mérgez, de a tö­mény dohányfüst is, nemcsak az rontja környezetét, aki szemetel és mérgező hulladékot dob el, de az is, aki káros szenvedélyeivel mér­téktelenül él, erkölcsi lazaságában mérgező hatással van környezete, felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Igen, így is mérgezett a környezetünk! Mit lehet Itt tenni? Tilalmakkal, törvényekkel alap­vető és tartós változást nem lehet itt elérni, egészen bizonyos. Száza­dunkban is történtek ilyen próbál­kozások, több országban is, mini­mális eredménnyel, vagy teljes ku­darccal. Meggyőződésem szerint az sem vezet eredménnyel, hogy mennyi­ségi korlátokkal, mintegy fogyasz­tási normákkal szabjuk meg:- eny- nyit szabad, többet nem. Esztelen vállalkozás, s ráadásul nem is bib­likus lenne, ha kategorikusan kije­lentenénk, hogy a keresztyén em­bereknek minden téren teljes ön­megtartóztatásban kell élniük. Egészen máshol kell a megoldást keresnünk! Felelősség Isten előtt Sokat kell beszélnünk, taníta­nunk és tanulnunk ahhoz, hogy törvényeskedéstől és felelőtlenség­től szabad felnőtt keresztyénként éljünk és segítsünk élni. A Szentírás üzenete, reformáto­rok tanítása minden esetben Isten elé állítja az embert. Pál apostol számos esetben inti, feddi, tanít- gatja a gyülekezeteit, hogy a hit szabadsága sosem szabadosság, sohasem egyénieskedés, hanem Is­ten előtti felelős döntésre indít. De még hit sem kell ahhoz, csak „normális” emberi értelem, hogy belássuk sem egészségünk, sem ké­pességeink, sem az életünk megélé­sére adott keretek (munkahely, család) nem egyszerűen magántu­lajdonunk. Felelősséggel tarto­zunk még a társadalom előtt is az­zal, hogy mit teszünk magunkkal, használjuk vagy elprédáljuk képes­ségeinket; számonkémek utódaink is, hasznukra vagy kárukra éltünk. Keresztyének számára az Isten előtti felelősség a legigazabb és leg­jobban működő „fék”. Aki ebben a felelősségben dönt alkalomról al­kalomra, az sosem önzőén hozza meg döntéseit, hanem mindig úgy, hogy számol cselekedeteinek, élet­vitelének hatásával. Szeretetben Végűi arra szeretnék emlékeztet­ni, hogy egyetlen olyan mérce van, amely mindig minden körűimé-» nyék között eligazít. Ez a szeretet mércéje! A „minden dolgotok szeretetben menjen végbe” bibliai parancsa (1 Kor, 16, 14) e téren is érvényes. Az Isten és embertárs iránti szere­tet megszabadít a környezetmérge­zés bűneitől erkölcsi értelemben is. Ha több lenne bennünk a szeretet, akkor életünket nem vágyaink, ösztöneink kiélésére használnánk, hanem tudnánk „szentül és tisz­tán” élni Isten dicsőségére, feleba­rátaink javára. Ittzés János /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom