Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-22 / 51. szám

Evangélikus Élet 1985. december 22. 4 J3 •*- CO * # GYERMEKEKNEK „Bibliai TOTÓ” Eredményhirdetés A november 17-i számunkban közölt „Bibliai TOTÓ" helyes megfejtése a kővetkező: 1 = x; 2=2; 3=2; 4=1; 5=x, 6=2; 7=x; 8=2, 9=1; 10 = 2; 11 = 1; 12=1; 13=2, 13+1 = 1. 32 helységből kaptunk megfejtést a gyerekektől. Volt, ahol egész bibliakör közpsen oldotta meg a kérdéseket. A legszebb megfejtést Nádudvarról Maczik Erika küldte, mert ö nemcsak a helyes megfejtéseket lila meg, hanem mindenü­vé kikereste a megfelelő bibliai helyet is. Neki ezért külön is köszönjük a szép és helyes megfejtést. Parlagh Márton Budapestről egy maga rajzolta képet is küldött, aminek örültünk. A legtöbb megfejtést Pilisről kaptuk, ahonnan tizen vállalkoztak a megfejtésre. A megfejtések közül sokan eltévesztették éppen az első kérdést, mert Egyipto­mot Írtak megoldásként. Oda nem Jákób, hanem Mária és József a kis Jézussal menekült. Többen tévesen értékelték a 6. kérdést is. Gedeon nem várta az angyal megjelenését, számára is váratlanul jelent meg' Isten küldötte, ö a rablók elől bújt a barlangba. 13+1 megfejtést az alábbiak értek el; Albertirsáról Erős Attila, Gulyás Szilvia és Györgyi, Kerepeszki Zsuzsa, Ocsenás Melitta, Rácz Angéla; Budapestről Bihari Nóra, Laborczi Péter, Parlagh Márton; Galgagyörkről Pintér Gyula és Gábor, valamint az ifjúsági bibliakör, Körmendről a konfirmandusok és gyermek­bibliakör; Lajoskomáromból Kozma Zsolt; Lucfalváról Széli Éva és Kinga; Ná- dasdról Mándli Beáta; Nádudvarról Maczik Erika; Nagytarcsáról. Győri Péter, Morva István; Nyíregyházáról a gyermekbibliakör, Pécsről Légrádi Judit és Tamás; Szügyböl a gyermekbibliakör; Tatabányáról Pollágh Andrea; Váckisújfa­lüról az ifjúsági bibliakör. Gratulálunk 1. Miért menekült meg Noé az özön­víztől? 1 Mert ügyes hajóépítő volt. X Mert kiszámította előre, hogy özönviz lesz. 2 Mert hitt Isten szavának, hogy lesz ítélet. 2. Miért csak Noé és családja mene­kült meg? 1 Mert Noé erősen bezárta a bárka ajtaját, hogy ne lehessen azt ki­nyitni. X Mert Isten zárta be a hajó ajtaját, hogy azok, akik eddig nem vették komolyan a figyelmeztetést, ne tudjanak bemenni a hajóba. 2 Mert a többiek rossz hajót építet­tek. 3. Miért lett a galamb az olajággal a béke szimbóluma? 1 Mert.a galamb békés állat. X Mert a galamb fehér és ezzel mu­tat a tisztaságra. 2 Mert a reménytelen helyzetben is biztat bennünket Isten, hogy már a fák csúcsa kilátszik a vízből, így lesz megoldás, csak még várni kell. 4. Mi volt Noé első tette, amikor kijött a hajóból? 1 Oltárt épített, hogy megköszönje Istennek a szabaditást. X Elvetette a gabonát, hogy mielőbb legyen kenyere. 2 Eltemette az elpusztult emberi, és állati tetemeket, hogy ne fertőz­zék a levegőt. 5. Miért választotta Lót Sodorna kör­nyékét lakhelyül? 1 Mert Sodorna környéke dús lege­lőjű vidék volt és ó ott kényelme­sen tudott élni. XMert Ábrahámnak engedte át a választást és neki ez jutott. 2 Mert ő a jobb földet engedte át Abrahámnak. 6. Miért került Lót veszélyes helyzet­be? 1 Mert beköltözött a városba, ahol rossz emberek éltek. X Mert maga is rosszat tett. 2 Mert nem fogadta be a vándoro­kat. 7. Kik voltak Lót és családja megmen­téi? 1 Úti vándorok, akik tanácsolták őt a város elhagyására. megfejtőknek! X Isten küldöttei, az angyalok. 2 Rokonok, akik szintén a városban laktak. 8. Miért volt Mózes nyugodt, amikor kivezette a népét Egyiptomból? 1 Mert ő jól ismerte az utat az Ígéret földje felé. XMert az egyiptomi hadsereg gyenge volt és ezért nem kellett tőlük félni. 2 Mert bízott Isten segítségében. 9. Hogyan vált'láthatóvá az út a tenge­ren keresztül? 1 Mózes ismerte az átkelőhelyet és arra vezette a népet. X Isten egy természeti jelenségen keresztül, az erős keleti széllel segítette a.népet az átkelésnél. 2 Mindenki ismerte az átkelési he­lyet, ezért találták meg az egyip­tomi katonák is. 10. Mit csinált a nép a szabadulás után? 1 Háladalt énekelt. X Lefeküdtek, hogy kipihenjék az átkelés izgalmait. 2 Oltárt építettek és áldozatot mu­tattak be a szabadulás örömére. 11. Hová hurcolták el fogságba Dánielt és társait? 1 Egyiptomba. X Babilonba. 2 Asszíriába. 12. Hogyan maradt Dániel tiszta? 1 Naponta Istenhez fohászkodott és őreá figyelt.' X Elkülönítette magát a többiektől. 2 Pontosan tanulmányozta a tör­vényeket, hogy tudja, mit kell cselekednie. 13. Mit csinájt Dániel, amikor kiadta a király a törvényt, hogy csak hozzá szabad imádkozni és mindent tőle kell kérni? 1 Pontosan teljesítette a király pa­rancsát. X Ugyanúgy, mint eddig, naponta háromszor imádkozott. 2 Ritkán elbújva imádkozott. 13 +1. Miért nem tépték szét Dánielt az oroszlánok? 1 Mert szelidett oroszlánok voltak. X Mert az oroszlánok nem vol­tak éhesek. 2 Mert Isten angyala bezárta az oroszlánok száját. A megfejtések beküldési határideje dec. 31. Összeállította: Missura Tibor ■ Advent 4. VASÁRNAPJÁNAK IGÉJE 100. zsoltár 1-5 A Názáreti Jézus története Különösen szép kivitelű, szemet-szívet gyönyörködtető könyvvel örvendeztette meg az idei karácsony előtt a Helikon Kiadó mindazokat, akik maradandóan értékes ajándékkal akarták meglepni övéiket. A könyv Jézusról szól (de szerencsére nem úgy mint egyik-másik, „életrajz” kitaláló), hanem ifeaz szóval, hitelesen, hűséggel és hittel. E hitre és hűségre három név nyújt garanciát már mielőtt magát a könyvet kézbevennénk: Károlyi Gáspár, Vas István és Fra Angelico. UJJONGJATOK AZ ÚR ELŐTT Hajdan volt nagy ünnep zarándokénekének a hangu­lata csap meg bennünket a zsoltárunkból. A zarándok­út célja a templom, az istentisztelet, ami helyet, alkal­mat és keretet ad az Istennel való találkozásra, az Úrral, a teremtővel, a pásztorral való együttlétre. Nem azért mert mi vizitelünk nála, felmegyünk hozzá a hegyre, hanem mert az istentisztelet Isten látogatásának, érke­zésének helye, ideje és kerete. Ezért visz a templomba vezető út, ösvény, járda Istenhez közel. Jó volna ezt újra jobban tudatosítani magunkban, áhítatosabban átélni és átérezni: a mi templomunk is Istennek az a kiválasz­tott helye, ahol együtt van népével. Akkor is, ha nagyon jól tudjuk, hogy nem lakik kézzel csinált templomok­ban, -az egek egei sem fogadhatják be őt, nagysága kifürkészhetetlen. Ez mégis az igazságnak csak egyik fele. A teljességhez az is hozzátartozik: szolgai formát vett fel, megalázta magát. Ember testébe költözött az örök Ige. „A szűz méhében fogant fiút Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” Mt 1, 23. Itt az Isten köztünk. A betlehemi istállóban, kis fal­vak fehér falú templomában, évszázados műemlék ka­tedrátokban, szórványhívünk otthonában, ahol né- gyen-öten ülnek körül egy ideiglenesen oltárrá alakított asztalt. Itt az Isten köztünk a nagyon is emberarcú igehirdetésben, a liturgiában, a kenyérben, a borban. Itt az Isten köztünk, minden, jobb híján, istentiszteletnek nevezett alkalmon. Hajdanvolt ünnep zarándokénekének a hangulata csap meg bennünket. Ennek a hangulatnak a veleje: ujjongás, öröm, háláének, dicséret, mert a kapun túl és belül itt az Isten köztünk. És Vele lenni jó, mert jó az Úr. Örökké tart szeretete, hűsége nemzedékről-nemze- dékre.. Vagyunk, mert jóságából teremtett, legelőién terelget és pásztorok Ezt tudva élni, jó és öröm. Övé vagyunk, mert szeretett, ebben a hitben élni szép és élni jó, mert ettől a szeretetétől már a halál sem választ el. Ha van magával ragadó, egész földre kiható, sodró erejű bizonyságtétele annak, hogy itt az Isten köztünk, akkor a hívő keresztyének öröme, ujjongása, víg kedve:, örömtől sugárzó arca, amivel jövünk és megyünk, ki és be a kapun. El nem felejtve az örömmel végzett kétkezi szolgálatunkat sem, amit úgy végzünk, hogy neki szol­gálunk vele. Itt az Isten köztünk, mi az övé vagyunk, szeretetétől már semmi sem szakíthat el. Ennek tudatában élni szép, élni jó. A kapun kívül is, a kapun belül is. Vasárnap is, hétköznap is. Munkában és pihenésben. Templomon belül és templomon kívül. Ő sehol nincs messze tőlünk. Hangulatunk vasárnap és hétköznap is vele, benne és általa jókedvű, vidám, boldog és szolgálatkész. Kari Béla IMÁDKOZZUNK Eljöttél hozzánk és értünk Istenünk. Templomunkban és e sorokban is találkozót ajándékoztál magaddal. Veled való együttlétünk gazdagítsa és szépítse életünket, ujjongó örömmel, szíves készséggel ma, holnap és mindennap. Hálát adunk, hogy így lehetünk Veled. Ámen. később leszedték, a táblákat feldara­bolták, a képeket összekeverték. Ere­deti sorrendjükbe állítva nemrég he­lyezték el őket a firenzei San Marco kolostormúzeuinában, mely valójában Fra Angelico Múzeum, hiszen csak­nem minden celláját, szobáját Angeli- co-freskó ékesíti; legnagyobb termé­ben pedig az ő táblaképeinek gyűjte­ménye látható. Az egyetemes művészettörténet is­merhet nagyobb formátumú, klasszi­kusabb tökélyű mestert, de vonzóbbat soha! Angelicót nem lehet nem szeret­ni. Életrajzírói is .Jóságos festőpáter”- ként emlegetik, és bár összekötő ka­Fra Angelico: A szent család menekülése Egyiptomba pocs a középkor és a reneszánsz között, és bár utóbbinak első nagyjai közé tar­tozik, kétségkívül a képeiről sugárzó jóság, tiszta derű, életöröm az, amivel megnyeri szivünket, .^ssisi Ferenc lel- külete él benne: Isten teremtett világá­nak szeretete, Isten dicsőségének szol­gálata; képein ragyog a toscanai ég­bolt, harsog a napfény, aranyló pálma­ágak üdvözlik az üdvözült arcú mártí­rokat. Az e kötetben sorakozó, Jézus életét elbeszélő táblaképek halkabb tónusú- ak, fátyolosabb ámyalatúak. Több bennük a zárt tér, szobabelső vagy le­határolt udvar, a színek visszafogot­tabbak, hangvételük halkabb, de a fénylő arany, a bíbor és a gyöngyházas tompa szürkék kontraszthatása itt is megtalálható. A fatáblák már a szekré­nyen, majd hányattatásaik során kissé megkoptak, porosodtak, mindenesetre jobban megviselte őket az idő, mint a San Marco védve óvott freskóit, de így is, kissé megviselt állapotukban is, megrendítőek, gyönyörködtetők és áhítatot keltők. (Helikon Kiadó, 1985.) Bozóky Éva Vas István, a kiváló költő, esszé- és emlékiratíró alázattal és szeretettel nyúl a Károli-féle bibliafordítás szöve­géhez, és csak annyira újítja, amennyi­re a megértés végett feltétlenül szüksé­ges. (Ne feledjük, a hitoktatás nélkül felnőtt fiatalok fülének sok minden ért­hetetlen, ami számunkra sosem volt kérdéses, mert a kifejezések jelentését kisgyermekkorban ismertük meg.) Vas István azonban nem valamelyik Evan­géliumot dolgozza fel, hanem „evangé­liumharmóniát’', Diatessariont ír, mint hajdan Tatianus, tehát a négyből állítja össze szövegét; s hogy közben rövidít, azt bizonyára a tömörségre törekvés magyarázza. Bár így igen fontos szö­vegrészek esnek áldozatul, de a meg­maradók ütemesen pergőkké válnak, és belső ritmusukkal a makáma, a pró­zavers zeneiségét éreztetik. Vas István átdolgozása ellen feltehetően maga Ká­ról) Gáspár sem tiltakoznék, evangéliu­mi ihletettségéről pedig a költő maga tesz bizonyságot a munkáját lezáró versben, „A rostirónt letettem” című­ben: Hatvan napig bennem lakoztál. Énbennem lépdelt könnyű lábad. Voltam Galileád és Jeruzsálemed. Amivel ostoroztak, belém vágott az ostor.” A kötetnek azonban nemcsak a szö­vege, a képanyaga is Evangéliumot hirdet. Fra Angelico, a Beatus Angeli- conak is nevezett, XV. századbeli fi­renzei szerzetesművész fatáblákra fes­tett képsorral díszítette azt az úgyneve­zett „ezüstszekrényt”, amelybe a San- tissima Annunziata oratóriumában az egyházi edényeket rakták. Három fa­táblán 35 (egyenként 38,5 x 37 cm nagyságú). kép kapott helyet, ezeket Gyarmathy Irén A bőrkesztyű Jót nevettek rajtam! Még órák múlva is, amikor eszükbe jutott az én kis történetem, csak egymásra néztek és kuncog­tak. Keresztlányom hozta fel ifjú vő­legényét. A kislányon mélyen de- koltált, feszes pamutpulóver volt, feszes farmerrel, a fiún ugyanaz, kisebb kivágással. Boldogan újsá­golták, hogy mindenük megvan, ami a boldogsághoz kell.- Mit mondhatnék ezek után nektek - kérdeztem - ha minden boldogság-kelléketek megvan?- Azért tessék valamit mesélni! - kérleltek, i így kezdtem én el a bőrkesztyű történetét. Olyan 14-15 éves leányka lehet­tem már, amikor otthon, a függöny mögül meglestem a Csapó Pistát. A mi kis falunkból 4-5-en jártunk felsőbb iskolába más városban, ezek között volt ez a Csapó Pista is, egy helybéli cipész fia. Alacsony, zömök termetű gyerek volt, fehér vászonnadrágjában, kék kiskabát- jában nekem álomlovagnak tűnt és különösen örültem, amikor megtud­tam, hogy ö is Sopronba került a líceumba. Attól kezdve csak arra áhítoztam, hogy egyszer valahogy együtt utazhatnánk, a Csapó meg én, milyen érdekes történeteket me­sélhetne nekem. Imádkoztam is ezért naponta, és kérésem meghalld gatásra is talált, de nem elsőre! Először az énekvizsgán láttuk meg egymást, mert erre a városból is bejöhettek. Persze a Csapó Pistá­ra nem számítottam. De a sors keze kifürkészhetetlen. Az énekvizsga az iskola díszter­mében folyt le zongorakíséret mel­lett. Volt aki szólót énekelt. En is ezek között voltam, bár ma is rej­tély, hogyan történhetett, mert hol alt volt a hangom, hol szoprán, csa­ládom szerint az a legokosabb, ha egyáltalában nem énekelek. Az énektanárom, Alajos bácsi, nekem a „Temetőben szól a nóta" című bús-szomorkás magyar dalt válasz­totta ki. Sok tanulás után eljött a várva várt pillanat. Dobogóra ke­rültem. Fekete kötöttharisnyában, magasszárú cipőben, matrózruhá­ban, hajam lesimítva, kontyba rak­va, bedobásra készen vártam. A tanár úr bevezetőben az ének kezdő akkordjait játszotta, ujjait végigfuttatva a billentyűkön. Ez volt az a pillanat, amikor nyílott az ajtó és a Csapó belépett. Odanéz­tem és forogni kezdett velem a vi­lág. Mint akit kergetnek, a beveze­tő sorokat gyorsvonati iramban énekeltem, aztán megálltam, miht aki nem tudja hol van, mi van vele, csak egyet tud, valami szörnyű rit­musban énekelt. A Csapó leült, én megnyugodtam, és az egész dalt te­metői lassúsággal énekelve . újra­kezdtem. Azt hiszem, a világon sen­ki sem tudta, mi történhetett velem, még a Csapó sem. Alajos tanár úr csak rázta a fejét és magában meg­fogadta, hogy soha többé nem ke­rülhetek dobogóra, legalábbis ének­számmal többé nem. Ez volt nagy szerelmünk prelűd­je­Közeledett a Karácsony. A vaká­ció minden iskolában egyszerre kezdődött, így szívemben megerő­södött a vágy: talán szerencsém lesz, talán együtt utazhatunk. Lázas izgalomban éltem. Mit mondok majd neki a találkozáskor? Mivel hívhatnám fel magamra a fi­gyelmét? Egész héten esténként szarvasbőrrel fényesítettem a kör­meimet. Jókai regényeket olvas­tam, gondosan tanulmányozva min­den lehelő érdekes jelenetet. Aztán egyik nap elhatároztam, hogy bőr­kesztyűt szerzek. Lehet-e feltűnőbb valami, mint egy bőrkesztyű? Mi­csoda elegancia! Mekkorát néz majd a Csapó, ha felhúzom! Volt az osztályomban egy felvidéki leány­ka. Egyedül neki volt bőrkesztyűje. Már régen irigykedve néztem éppen úgy, mint azokat a déligyümölcsö­ket, amelyeket külszolgálatban lévő apja küldött neki. Ott ült velem szemben és falatozott, nekem meg csörgött a nyálam, de nem kértem volna, nem én, hanem összeszorítot­tam a számat, behunytam a sze­mem, hogy ne lássak, ne szóljak. De a bőrkesztyű vágya mégis akkora volt bennem, hogy utolsó nap ki­nyögtem:- Kölcsön adnád a bőrkesztyűdet a vakáció idejére? Odaadta. Mérhetetlenül boldog voltam. Eleddig nem is igen láttam ilyen kesztyűt, mert anyám maga horgolta nekem a pamutkesztyűket, apám meg soha nem hordott kesz­tyűt. Na, csak ebben lásson meg a Csapó! Es a pályaudvaron ott volt a kis somogyi gavallér. Elszabott, szűk télikabátjában, meztelen kezét a kabát zsebeibe mélyesztve, moso­lyogva mondta:- Keszcsókolom!- Jónapot, Pista - biccentettem' 14 éves korom fölényével. Nagy­anyám felrakott bennünket a vonat­ra, ellátott intelmekkel mit sem sejtve, mi zajlik bennem. Es mihelyt elindult a vonat, és a nagyi arca eltűnt, azonnal egy kupéba ültünk. Én matrőzruhában voltam, sötét­kék filckalapban, amit a világért le nem vettem volna, már csak azért sem, mert rajtam volt a bőrkesztyű. (Meg kell még mondanom a hite­lesség kedvéért, hogy a fejem felső kerülete aránytalanul erős, olyan jó, kemény somogyi fejem van, így az intézetben mindig nagyobb kala­pot kaptam és nem sokat próbálgat­ták, csak a fejembe nyomtak egy nagyot. Jó lesz, és már mehettem.) Ültem hát a kupéban kalapostól, kesztyűstől - eredmény nélkül. A Csapó nem nagyon nézett rám, arról mesélt nagy lelkesedéssel, hogy miként toltak ki a Lechner tanár úrral a majomketrecnél, ahol egy pávián ülögumóiról magyará­zott, mire az öreg hímmajom bele• markolt az ebédjébe és egyből a ta­nár úr arcába vágta. Nem adtam fel a harcot. Ahogy a régi fényképeken láttam, félig kö­nyöklő pózt vettem fel, finoman megtámasztva államat a bőrkesz­tyűs kézzel. És mivel még így sem vettek észre, hathatósabb eszkö­zökhöz folyamodtam. Eszembe ju­tott Jókai egyik regénye, a Szeretve mind a vérpadig című, abból is ez a mondat, amelyet nagyokhoz illő ko­molysággal mondtam a Csapó felé:- Kockára a boldogságomat! ■ A fiú meghökkent. Szokatlan volt ez a váratlan kijelentés.' Egy percig habozott, aztán megfogta a kala­pom szélét és az orromig lehúzta. Elsötétült előttem a világ. Az amúgy is nagy kalap mélyen beesett és eltakarta piruló arcomat. Egy ideig így ültem, orrig érő kalappal, bőrkesztyűvel és hallottam a neve­tését, aztán felhúztam a kalapot a homlokomig és' kimentem a folyo­sóra. Halálosan meg voltam sértve. Hát ilyen a szerelem? Ilyen kegyet­len, érthetetlen dolog? Es egész ha­záig a folyosón álltam. A Csapó többször kijött, de csak vigyorgott és azt már akkor sem bírtam. In­kább lemondtam a szerelemről. Amikor elmondtam, jót nevettek rajtam! Naivságomon, tapasztalat­lanságomon.- Hiszen már 14 éves tetszett len­ni! - mondta keresztlányom és a hangjában sajnálkozás bujkált. Nem válaszoltam. Arra a kis, el- szabott-kabátú licistára gondoltam, aki már régen nincsen az élők kö­zött, mint ahogy a bőrkesztyű is biztosan elszakadt már. De az emlék ma sem fakó. Tisz­tasága még fényesebb bennem az idők múlásával.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom