Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-15 / 37. szám

Evangélikus Élet 1985. szeptember -is Bemutatjuk a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa Tagegyházait Adventista Egyház Több, mint „egyházi turizmus” * A nagytarcsai gyülekezet finn testvérgyülekezetének temploma Hamina-Vehkalahtiban A HETEDIK NAPOT ÜN­NEPLŐ ADVENTISTA EGY­HÁZ, hazánkban mint Unió a Svájcban székelő Divízióhoz és amerikai világszervezetéhez (Generál-Konferenciájához) tartozik. Hazánkban végzett te­vékenységét az Osztrák-Ma­gyar Monarchia idején, az or­szág déli részén, Erdélyben, Bé­kés megyében és Budapesten a századforduló körül kezdte. El­ső missziós lehetőségei német nemzetiségű területeken nyíl­tak, de munkájuk hamarosan kiterjedt a magyarokra is. Az első világháború előtt már né­hány ezer volt a Magyarorszá­gon élő adventisták száma. Ezekben az években három fo­lyóirat jelent meg a gondozá­sukban magyarul: Arató, Evan­géliumi Munkás, Utolsó üzenet. Az adventisták Jézus Krisz­tus második eljövetelét váró, arra készülő és azt hirdető val­lás, fejlett teológiai irodalom­mal és nemzetközi kapcsola­tokkal. A hetedik nap (szom­bat) megtartására, tiszta étke­zésre vonatkdzó követelmé­nyeiket ftiár egyháztörténel­mük korábbi időszakában, ma­gyarországi megjelenésük előtt gyakorolták, ezért az „adven­tista” és „szombatos” a köztu­datban nálunk egyet jelent. Iro­dalmuk a két világháború kö­zött saját nyomdájukban ké­szült. Könyveiket széles körben terjesztették. Ma több, kisebb példányszámú sokszorosítvány és a Lelkésztájékoztató (1967 óta) elégíti ki az olvasókat. Az úgynevezett szombatiskolai so­rozatban olvasható dogmati­kájuk és igemagyarázatuk. A kül- és belföldön egyaránt elég változatos dogmafejlődési és egyházszervezeti változások közben érlelődött az adventista misszió. Egyre nagyobb hang­súly kerül a hit általi megigazu- lás reformátori tanításának mai megvalósítására és az egyház bizonyságtevő szolgálatának tágabb körű megértésére. A H. N. Adventista Egyház ma ha­zánkban körülbelül 10 000 gyü­lekezeti taggal és körülbelül ugyanannyi szimpatizánssal számol. Budapesten három gyülekezetük működik, lelké­szeik száma megközelítőleg száz. Fáradoznak az egészséges életmód megismertetésén, a csa­ládi élet tisztaságát eszményítik, a társadalom és az emberiség égető kérdéseinek megoldására törekszenek. Tass községben egy szeretet-otthont tartanak fenn. A budapesti időseket, be­tegeket hivatott beteglátogatók gondozzák. Balatonlellén egy­házi üdülőt tartanak fenn. A magyarországi H. N. Ad­ventista Egyház nem tagja a Magyarországi ökumenikus Tanácsnak, mint ahogyan az Egyházak Világtanácsának sem, de ugyanakkor nyitottak mindenféle párbeszédre és olyan közös akcióra, amely egymás hitének kölcsönös tisz­teletén és az emberekért hordo­zott felelősségen alapul. Az adventista lelkészeket ré­gebben külföldön, később Bu­dapesten képezték. Az utóbbi években a Magyarországi Sza­badegyházak Tanácsa Lelkész- képző Intézetében, levelező ta­gozaton nyernek képzést. Az intézet alapítói között éppúgy’ voltak adventista tanárok, mint ahogy az 1944-ben alapí­tott Szabadegyházak Szövetsé­ge alapítói közül sem hiányoz­tak az adventisták. Az Egyház jelenlegi elnöke dr. Szigeti Jenő a budapesti Evangélikus Teo­lógiai Akadémián tanult, mi­után elvégezte saját egyháza teo­lógiai tanfolyamát. Személyisé­ge összeforrott a szabadegyhá­zak tanulmányi munkájával, számos szociológiai, teológiai és társadalmi jószolgálati mun­kája ismeretes. Cikkei és publi­kációi részben saját egyházá­nak, részben a magyarországi evangéliumi kisegyházaknak történelmével foglalkoznak. Szebeni Olivér A finn-magyar-észt lelkész- konferencián a finn-magyar testvérgyülekezetek eddigi kapcsolatáról joggal hang­zott el a kritikai észrevétel: többnyire még csak a felszínes „egyházi turizmus” szintjén vagyunk. De meggyőződésem, hogy csak idő kérdése, és kapcsolataink mélyebb tartalmat kaphatnak. Ebben a reménységemben erősített meg újabb látogatásunk a hamina-vehkalahti testvérgyülekezetünknél. Ez volt a negyedik, nagyobb csoportos kapcsolatfelvétel a két gyülekezet között, ők is kétszer jártak már Nagytarcsán, és most mi is immár másodszor keltünk útra, hogy viszonozzuk távoli ro­konaink látogatását. Már az érke­zés is más volt, mint két évvel eze­lőtt. Akkor még szorongva néztük az idegen arcokat, vajon ki lesz a házigazdánk, hogy fogjuk megér­teni egymást? Most viszont a leg­többen már úgy érkeztünk, mint „régi” ismerősök... A családokhoz való elosztás is könnyen ment, hi­szen pár hete otthon mi lehettünk a házigazdák, most csupán a szere­pek cserélődtek: mi vagyunk a ven­dégek, de már nem ismeretlen ide­geneknél, hanem jó barátoknál. Ez az erősödő barátság csak to­vább mélyült a gyülekezeti szere- tetvendégségen, melyről még a he­lyi újság, a „Kymen Sanomat” is beszámolt fényképekkel illusztrált riportban. Ezen a családias együtt- léten adtuk át gyülekezetünk aján­dékát, a LVSZ Nagygyűlésen használt egyik úrvacsorái készle­tet, az utolsó vacsorát ábrázoló domborművet valamint templo­munk kerámiaképét. Köszöntő szavaimban külön kiemeltem, hogy testvéri összetartozásunk alapja nem csupán valami nagyon távoli etnikai rokonság, hanem sokkal inkább az a Krisztus véré­ben való közösségünk, ami éppen az úrvacsorában is kifejezésre jut. Nem csupán távoli közös múltunk köt össze, hanem sokkal inkább közös reménységünk, közös jö­vőnk. Horváth Mihály, gyülekeze­tünk pénztárosa köszöntésében ki­emelte, hogy Nagytarcsa és Finn­ország kapcsolata komoly múltra tekinthet már vissza. Gyülekeze­tünk 50 éve önállósult, s már első lelkésze, Sztehló Gábor komoly in­díttatásokat hozott magával Finn­országból. Ennek gyümölcse volt a finn modell szerint, s részben finn segítséggel is felépített nagytarcsai népfőiskola. A gyülekezet máso­dik lelkésze, Győri János ugyan­csak járt északi rokonainknál, s rajta keresztül a finn ébredési moz­galmak áldására épültek be gyüle­kezetünkbe. Nagy öröm és előrelé­pés, hogy a kapcsolatok most már a gyülekezeti tagok szintjén épül­hetnek tovább. S végül valamit szinte csak cím­szavakban, távirati stílusban az egy hét alatt átélt élményekről. Testvérgyülekezetünk lelkésze, Mikko Lahti mesterien állította össze programunkat, szinte min­denre jutott idő, még a családok­nál való igazi pihenésre, nyaralás­ra is természetesen az elmaradha­tatlan szaunázásokkal... Egy na­pot töltöttünk Helsinkiben, ajjpl; megtekintettük a finn misszió mú­zeumát^ látogatást tehettünk a leg- nagyobb finn egyházi lap a Koti- maa szerkesztőségében... Voltunk hajókiránduláson, 500 km-es busz- körúton a tavak világában. Jár­tunk szeretetotthonban, iskolá­ban, konformációs táborban. Lát­hattunk esküvőt, temetői istentisz­teletet, ahol prédikálhattam is. Lelkészkollégámmal részt vehet­tem családlátogatásokon, házi ke­resztelőkön, két temetésen... ,Ez már nem turistaprogram, sokkal több annál. Testvérek találkozása, akik megosztják egymással gond­jaikat és örömeiket. Gáncs Péter Kutas Kálmán Templomunk Az első hang, mely szívemig hatott:- templomharangunk, zengő dallamod - Tapogatózva, kőfalad megett próbáltam az első lépéseket - s a temetői hársfaillat-ár édessége jelezte: itt a nyár. .., «ei Ez.oszlopok roögüi---megáldva már - *" ®ki sok ifjú pár - ^ " A konfirmáltak hangja égre keíT—' az orgonában angyal énekelt. Oltár előtt - sirattuk őt nagyon - holt pásztorunk feküdt ravatalon. ... E templom: jelkép. Szívem benne él, ő meg szívemben. Sírig elkísér. S a toronyóra halk ütése itt kíséri éltem múló éveit, és megnyugtat elzordult éjeken: Szeretet kísér egész éltemen. (Megjelenik Kutas Kálmán: Egy emberélet című verseskötetében Sajtóosztályunk gondozásában az Idei esztendőben.) _____________________________________________________ A megszentelt ünnep „Mikor pedig elvégező Isten az ő munkáját, megpihent a hetedik napon...”- a Genezis történetének oly kedves megállapítása ez, igazi antropomorf látásmódról tanúskodó. Dehát miért is kételkednénk? Ha Isten az embert saját képére és hasonlatosságára alkotta, akkor miért ne gondolhatnánk, hogy ő is elfárad? Nemcsak gondolhatjuk, hihetjük is. Nem csorbítja Isten fennségét és mindenhatóságát, ha - azért hogy példát adjon az embernek!- igenis megpihen. Mert az embert úgy alkotta, hogy annak a hetedik napon meg kell pihennie. Ha nem teszi, súlyos kárát látja. Betegség, korai halál sújtja azokat, akik hosszú távon, tartósan meg­szegik a pihenő parancsát. A szer­vezet megkívánja a ritmikusan visszatérő hetedik napot, de ettől még nem ünnep az ünnep. Bármily rigorózus szigorral tiltja a mózesi törvény a munkát, az ünnep lénye­gét nem a munkától való tartózko­dás adja. Még kevésbé a dúsan terített asztal, s a semmittevő henyélés. Az ünnep lényege a kultikus cse­lekvés: az Istennel való találkozás. Ez valamennyi népre, valamennyi vallásra érvényes. A hivő, keresztyén ember ünne­pein Jézussal találkozik. A liturgi­ában, az igében, s legfőképpen az úrvacsorában. Ez a találkozás ra­gyogja be az ünnepet, ennek bol­dogsága fordítja egymás felé a szí­veket, ettől lesz kivételes és boldog ez a nap. V Gyermekkoromban azt hittem, Jézus azért választotta születése idejéül a decembert, mert másként ezt a sötét, nyirkos, ködös hónapot el sem lehetne viselni. De mivel ő megszületett, és akkor született, az ő szeretetében bújhatunk össze gyertyáink fénykörében, s így ez a legszebb hónap: a karácsonyé. Ma már tudom: nem biztos, hogy ő csakugyan decemberben született. De bizonyos, hogy ő ajándékozott meg minket a karácsony ünnepé­vel, s valamiképp arra is gondolt, hogy akkor ünnepeljük, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. És amikor a természetben élő embe­rek leginkább ráértek ünnepelni: télen. Miként az Isten iránti szeretet­nek elszakíthatatlan tartozéka az embertárs szeretete,, úgy az ünnep­hez is hozzátartozik az Istennel va­ló találkozás mellett a hozzánk kö­zelállókkal való találkozás. Csa­lád, rokonok, barátok, gyülekezet: Jézus közelségének boldogság­élményét kell rásugároznunk sze­retteinkre ahhoz, hogy átéljük az ünnep szépségét. Kedves szokásnak voltam ta­núja Svájcban. Istentisztelet után a hívek nem futnak szét, hanem együtt maradnak (nyáron a temp­lomkertben, télén a parókián) egy csésze kávéra, teára, pár kedves szóra; ilyenkor azt is megbeszélik, ki beteg, ki kit láto­gat meg, egyszóval a közösség örül, hogy együtt lehet, és meg­szervezi gondoskodását hiányzó tagjairól. Az ünnep akkor ünnep, ha a pihenésen túlmenően többet, na­gyobbat1 ad nekünk, mint pl. sza­badságunk napjai. Ha a végtelenbe vetjük pillantásunkat, nagyon messziről és nagyon közelről hoz­zánk lépni engedjük Őt, aki gyön­géden, de határozottan kezünkbe teszi mindazok kezét, akiket sze­mélyünk hatósugara csak elérhet. Az ünnep: szeretet, akár az Isten, aki adta. Tőle eredő fény. Akik számára nem az, azoknak a robot vagy a magány napja, „szomorú vasáfnap”; az öngyil­kosság és a kétségbeesés napja; az unalomé vagy az evés-ivásé; csalá­di vitáké vagy asszonyok versengé­séé, ki sütött jobb tortát, hordott szebb ruhát... Mint minden az életben áldás le­het és átok: Isten, amikor adta ál­dásnak szánta, de az ember meg tudja rontani a legszebb dolgokat is. Nem hiába kívánunk áldott ün­nepeket: e kívánsággal mintegy Is­ten oltalma alá helyezzük ezeket a napokat. Meghívjuk Őt, hogy ün­nepelni tudjunk. Bozóky Éva Az OBT új kezdeményezése „Igény az erősödő társadalmi összefogásra” Elsőizben egy nagyüzemben A magyar békemozgalom vezető testületé a mint­egy 400 tagú Országos Tanács, az eddigi hagyomá­nyoktól eltérően új körülmények között rendezte meg országos ülését augusztus 30-án. A találkozónak a győri RÁBA Vagon- és Gépgyár adott otthont. Ez a tény egyrészt azt tette lehetővé, hogy a gyár dolgozói­nak képviselői is részt vehettek a tanácskozáson, más­részt kifejezésre juttatta azt az akaratot, hogy a béke­mozgalom állandó és közvetlen kapcsolatban akar lenni minden társadalmi rétéggel. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketánács elnö­ke megnyitó beszédében számot adott a nyári hóna­pok eseményeiről. Szólt a szeptember 1-én megkezdő­dött őszi antiimperialista akciósorozatról, s azon örö­mének adott kifejezést, hogy az Országos Béketanács az üzemekben és gyárakban folyó békemunka tapasz­talatairól tanácskozhat. Hoós János, az Országos Tervhivatal államtitkára időszerű gazdaság-politikai kérdésekről tartott tájé­koztatót. Fodor István, az OBT titkára a békemozgalom idő­szerű kérdéseiről szólt. Baranyai Tibor, a SZOT főtit­kára pedig hangsúlyozta, alapvető érdekünk a béke fenntartása. Az ülés 11 hozzászólója között ott talál­tuk Győri Kornél baptista lelkészt, a Békehírnök fele­lős szerkesztőjét, aki hozzászólásában többek között a Baptista Világszövetség ülésének határozatairól szólt. Áz ülésen 12 egyházi résztvevő volt jelen. . Az ülést gyárlátogatás követte, majd a ,nap kiemel­kedő eseményeként az est folyamán a győri Széchenyi téren látványos, színes békenagygyűlésre került sor. Dr. Janis Matulis 1911-1985 Szomorú hirt kaptunk a Lett Evangélikus Egy­háztól: Janis Matulis, lett evangélikus érsek, aki Teológiai Akadémiánk tiszteletbeli doktora volt, 74 éves korában elhunyt. Janis Matulis a mai Szovjetunió területén Kalu- gában született 1911. február 21-én. Iskoláit Rigá­ban végezte. Érettségi után a rigai egyetemen mate­matika szakból szerzett diplomát, majd a teológiai fakultásra iratkozott és itt 1943-ban tett záróvizs­gát, és Ugyanakkor ótestámentumi szakból szerzett teológiai licenciátust, ami a mi doktori fokoza­tunknak felel meg. 1943-tól 1969-ig gyülekezeti lelkész volt. 1969-ben választották. meg a Lett Evangélikus Egyház érsekének. Ettől fogva halálá­ig vezette a 350 000 lelket számláló Lett Evangéli­kus Egyházat, irányította a lelkészképzést. Matulis érsek saját egyházában és hazájában hűséges munkájával nagy szolgálatot végzett a gyülekezetek hitéletének elmélyítésében, a lel­készképzés színvonalának emelésében, saját tár­sadalmának segítésében, az egyház és az állam jó viszonyának kialakításában és megerősítésében. Janis Matulis jól ismert személyisége volt az egyházi vüágszervezeteknek is. Ezekben a világ- szervezetekben nagy segítséget nyújtott a szocia­lista társadalmakban élő egyházak szolgálatának elismertetésében és megbecsülésében. Nemzetközi egyházi szolgálatainak, és a mi egyházunkkal tartott testvéri kapcsolatainak elis­meréseként kapta Teológiai Akadémiánktól 1973-ban a tiszteletbeli doktori címet. Halálával nagy veszteség érte egyházát, a Lutheránus Világszövetséget, és bennünket is, akik így egy hűséges testvért és egyházunk jó barátját veszítettük el. Egyházunk vezetősége és Teológiai Akadémiánk részvétét és együttérzését fejezte ki a Lett Evangélikus Egyháznak, halálá­val gondolva mindarra a jóra, amit benne Istentől kaptunk. Muntag Andor Békéscsabai adventista imaház

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom