Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-26 / 21. szám
Evangélikus Elet 1985. május 26. „Gyermekpresbitérium” SZOKATLAN PRESBITERVÁLASZTÁS BORODON A „nagycsalád” minden tagjára szükség van! Nemcsak részvételére, hanem főleg a szolgálatára. Ezért választottunk az elmúlt télen, első ízben, gyermekpresbitériumot. - Gyülekezetünkben minden temetéskor elhangzik ez a mondat: „A gyászoló család fájdalmában osztozik a »nagycsalád«, az evangélikus gyülekezet is.” - Tudjuk, hogy minden családot vérszerinti kötelék fűz össze, és hisszük, hogy minden gyülekezetét az élő Jézus Krisztus tesz az egymásra bízottak nagy családjává. - Ezt a felismerést hamar, már gyermekkorban kell tanulgatni, hogy később, a hit erősödésével, ez az összetartozás-tudat is erősödjék, sőt tovább szélesedjék az emberiség egésze felé. hol a helye felnőtt korában I gyülekezeten belül és gyülekezeten kívül is. - A beiktatás után elmondta nekem a kis harangozó édesapja, hogy .fiacskája már hajnalban mozgolódik, mert nem akar elkésni a harangozásról... Öröm, hogy mindezzel egy időben zajlott gyülekezetünkben a presbitérium hatévenként esedékes újraválasztása. Most érett be annak lehetősége, hogy átgondoltan beválaszthattunk fiatalabb férfiakat és a mindig hűségesen szolgáló asszonyok egy kis csapatát. Első Ízben került az elnökségbe, mint új felügyelőnk a bányászokat képviselő Vida József, a mezőgazdasági kombinát műszaki vezetőségéből Az új presbiterek, tisztségviselők és a gyermekpresbitérium Ilyen meggondolások alapján próbáltuk meg már évekkel ezelőtt a gyermekbibliaköri részvételt felelőssé tenni. Ez úgy történt, hogy az önként jelentkezők közül mindig választottunk jegyzőt (feladata a jelenlévők név szerinti'és szám szerinti nyilvántartása, a jutalom- pontok bejegyzése) vagy pénztárost, aki a gyermekperselyt leolvassa és aláírásával a perselyfüzetbe bevezeti. Most úgy láttuk, hogy komolyabb és illőbb formát kell adni a gyermekek szolgálatának. Ezért egy választási bizottságot jelöltünk és megejtettük a titkos szavazást a gyülekezet körpecsétjével ellátott cédulákkal. Ennek eredménye valóban a gyermekek akaratát tükrözte, és micsoda izgalmas, szép percek voltak! - Most már több évre szólóan van két gondnokunk: Badics László és Vida Balázs, jegyzőnk: Kis Judit, pénztárosunk: Vir- ga József, harangozónk: Zsebők Zsolt, és hat presbiterünk: Kriskó István, Macsár Katalin, Vida Szilvia, Markó Attila, Markó Tamás és Vas Éva. - Beiktatásuk az egész gyülekezet jelenlétében történt, az istentisztelet befejező oltári szolgálata keretében, kézadással. Az iktatási prédikáció választott alapigéje ez volt: „...legyen gondod rá, hogy teljesítsd azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!” (Kol 4,17) Az igehirdetésben többek között arról is szó volt, ha valaki gyermekkorban tanulja meg a gyülekezetért végzett rendszeres és felelős szolgálatot, akkor annak nem kell annyit magyarázgatni, mint másodfelügyelő Szabó Kálmán. Második gondnokunk a helyi termelőszövetkezet nyugdíjasa, Nagy Lajos. Új presbitereink: Zse- bök Dezső, Szabó Mihály, valamint ö. Márton Jánosné, Bodó Istvánná, Pataki Pálné, Lázár László- né, Bogárdi Ferencné és Béber Ká- rolyné, aki egyben „egyházfink” is. A beiktatás szép szolgálatát Lábossá Lajos esperes végezte Böjt 5. vasárnapjának alapigéjével (Jn 2,13-22). - A templomot megtisztító Jézus története komoly, sőt megdöbbentő figyelmeztetés - mondotta. Az ostor Isten házában csap le, de senkit sem akar megfélemlíteni, vagy megalázni. A megtisztítás, a megújítás a célja! Megtisztítja az igehirdető száját, hogy „élő víz” forrása legyen. Megtisztítja a gyülekezetét, hogy ne tűrjön meg bűnt saját és közösségi életében. - A templomtisztítási történet túlmutató jel: az ostort fogó Jézus Istennek Báránya, aki később saját hátát tartotta oda az őt korbácsotoknak, hogy minden tisztulni akaró ember irgalmat találjon és erőt kapjon jobbulni akaró életéhez. - A felborított asztalok helyébe egy új oltárasztalt állított, ahol „testének felépült templomát” (Jn 2,21 k) osztja szét az úrvacsorában, hogy Vele végezhessük a ránk bízott szent szolgálatot. - Hisszük, hogy bokodi gyülekezetünk megújított vezető testületé és a megválasztott gyermekpresbitérium valóban az Űrtói vették át küldetésüket, a „nagycsaládért”! Simonfav Ferenc Mint már lapunkban hírül adtuk Kiskörösön rendezték meg áz első Országos Énekkari Találkozót. A siker nyomán a találkozó váltakozó helyszínekkel a jövő esztendőben is megrendezésre kerül. Képünkön a házigazda kiskőrösi énekkar látható. PÜNKÖSD \ r HÉTFŐ \ IGÉJE LK 12,32-34 MEGAJÁNDÉKOZOTTAK Pünkösd ünnepe azt hirdeti az egyház népének, hogy gazdagon megajándékozottak vagyunk. Isten nekünk adta legdrágább ajándékát, Szentleikét. Akit nagyon szeretünk, annak bizonyára nem valami olcsó ajándékot adunk, hanem - még az áldozatot sem sajnálva - drága ajándékkal kívánunk kedveskedni. Isten annyira szeret bennünket, hogy a legdrágább ajándékot is hajlandó nekünk adni. Isten ajándékai sorában a legnagyobbak közé tartozik az, hogy elküldte a Fiát e világba. Krisztus nem ezüstön vagy aranyon, hanem drága vére árán váltott meg minket. A Szentlélek pedig azért a legdrágább ajándéka Istennek, mert általa hihetünk a magát értünk áldozó Krisztusban. A Szentlélek által megajándékozottnak lenni azt jelenti, hogy Isten népének tudjuk magunkat. „Ne félj, kicsiny nyáj, mert úgy látta jónak Atyátok, hogy nektek adja az országot.” Mienk az Isten országa, mi az Isten országának polgárai vagyunk. Ez ugyan nem tehet bennünket elbizakodottakká, de ugyanakkor kishitűségbe sem eshetünk, hogy Jézus elhagyta az övéit. Isten a Szentlélek által velünk van, mi az ő nyája vagyunk, az ő jelenlétében, az ő vezetése és uralma alatt élhetünk. A Lélek munkája éppen az bennünk, hogy felismerjük Isten irántunk való szeretetét. Ő teremt újjá bennünket, hogy alkalmasak legyünk szeretetének befogadására. A Lélek ajándéka adakozásra indít minket is. Akit az Isten gazdagon megajándékozott, az sokat akar adni is. „A Lélek mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele” - mondja Pál apostol (lKor 12,3). A keresztyén élet öröme nemcsak az, hogy Isten ajándékai gazdagítanak bennünket, hanem az is, - V hogy mi adhatunk másnak abból, amit nekünk Isten adott. Ez pedig nem csak lelkieket jelent. Sőt nagyon is utal a mai ige az anyagiakra. „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául!” Helyesen értve ez azt kívánja tőlünk, hogy megszabaduljunk az anyagiakhoz való kötöttségtől, az anyagiasságtól, készek legyünk segíteni, és mindig konkrét segítséget adni ott, ahol erre szükség van. Az Isten országa ajándék is, meg feladat is. Mienk az Isten roszága, mert Isten nekünk ajándékozta azt. Jézus követőinek mégsem az a feladata, hogy magukhoz ragadják a hatalmat és uralkodjanak. Sokkal inkább kötelességük, hogy minél többet osszanak szét abból, amit kaptak, és segítsenek azokon, akik segítségre szorulnak. Ez a segítségnyújtás sohasem merülhet ki a Számunkra felesleges dolgok alamizsnaként való odaadásában. Az igazi segítség mindig áldozathozatal is, amint Isten szeretete is áldozat. A kör, amelyben a keresztyén ember szeretettel szolgálhat, a legszűkebbtől a legtágasabbig terjedhet. A család, a munkatársak, a barátok és ismerősök mellett szívünkön kell viselnünk éhező afrikaiak gondját és az egész világ békéjének ügyét is. Drága számunkra Isten országa? Ha igen, akkor teljes szívünkkel odafigyelünk arra, amit Istentől kaptunk, kapunk és majd fogunk kapni. Drága számunkra a családunk, a barátunk, e világ békés, boldog élete? Ha igen, akkor semmi áldozat sem lehet elég arra, hogy megajándékozzuk a körülöttünk élőket. Vető Béla IMÁDKOZZUNK Istenünk! Köszönjük ajándékozó szeretetedet. Különösen is hálásak vagyunk legdrágább ajándékodért, Szentlelkedért. Kérünk, ébressz Lelked által bennünk nagy felelősséget és áldozatkész szeretetet egymásért es az egész világért Ámen. Együtt a volt, és a jelenlegi levelezők Immár harmadszor jöttek össze április végén a Teológiai Akadémia levelező tagozatának első, 1983-ban végzett hallgatói. Az egykori „kísérleti” csoport, az úttörőké, akiket annyira összehangolt a közös szándék és a közösen leküzdött sokféle nehézség, akadály, mindig nagy létszámban, boldogan jönnek ezekre a továbbképzéssel összekötött tapasztalatcsere-találkozókra, hogy az együtt töltött két nap alatt ismeretekben gyarapodjanak, és egymás hitében, az összetartozásban és a közös imádságban erősödjenek. A professzorok is mindenkor megértéssel és támogatással fogadják a továbbképzés igényét, ezúttal dr. Prőhle Károly és dr. Nagy István tartották az előadásokat, rajtuk kívül végig jelen volt dr. Cserháti Sándor (ő tartotta az első este áhítatát), dr. Muntag Andor (úrvacsorái istentisztelettel ő szolgált a második napon) és dr. Vámos József, aki az összejövetel atyai szívű vendéglátója volt. Az első nap tapasztalatcserére indító előadása az evangélikus tanítás és hitébresztés kérdéskörét járta körül (Nagy István); a hozzászólásokból a sokféle munkamódszer egész tárháza bontakozott ki, hiszen a végzettek közül sokan, főleg a fiatal papnék gyermek- és ifjúsági bibliakörökben tevékenykednek. Jó volt hallani a rengeteg leleményről, ötletről, amellyel a bibliaórákat élményszerűvé teszik, miközben olyan közösséget formálnak, ahol szeretet és jókedv uralkodik. (Egyikük nagy tetszés- nyilvánítások közepett húzta elő táskájából azokat a bábokat, színielőadásokhoz készített maszkokat, amelyek mind játékos kedvű, szorgos „gyermekei” kezéből kerültek káOírj í; ■•! >;• ■ ■ \?y< su -i Megragadóak voltak e?ek ^be-,, számolók, mert híven hirdették, hogy ezek a gyülekezeti munkások - javarészt többgyermekes anyák, de akad köztük fiatal és idősebb férfi is - mennyire hozzánőttek az elmúlt két év alatt feladataikhoz, milyen örömmel állnak helyt a szolgálat hűségében, készülnek fáradságot nem kímélve óráikra, vezetnek utólag naplót róluk, és nem fájlalják, hogy szinte sosincs szabad vasárnapjuk, mert aki közülök nincs gyes-en, az hétköznap - amint egyikük kifejezte - „a világ tésztájába gyúrva” folytatja eredeti foglalkozását. A második nap nagy élménye Prőhle professzor egész délelőttöt betöltő előadása volt a Szentírás - dogmatikai értelemben - helyes használatáról. Ismertetésére ebben a beszámolóban sajnos nincs módom, csupán egyetlen megragadó gondolatát idézem: „Közösségben élni áldozat nélkül nem lehet!” - mondta, mikor az Úrvacsora Jézus áldozatáról szóló üzenetére és közösségteremtő erejére utalt - és ezzel egy, ma igen időszerű igazságot igyekezett a szívünkbe vésni. A továbbképzés találkozóval ért véget, mikor is a mai levelezők közül jött el néhány, hogy tegnapi elődeikkel megismerkedjenek, munkájukról tudomást szerezzenek. Az „öregdiákok” (némelyik ugyan korra fiatalabb az utódoknál) olyan belső hevülettel számoltak be a tanultak felhasználásáról, hogy az utódok meggyőződhettek róla: érdemes vállalni a tudás megszerzésének fáradságát és a vizsgák izgalmait. A lelkesedés azoknak a hangjából sem hiányzott, akik számára a munka (a sajátos helyi körülmények folytán) inkább a nehezét tartogatta: „Ahol jó a termőföld, ott van mibe vetni, ám ahol nem jó, ott előbb az ugart kell termővé változtatni!” Csak visszariadni nem szabad, hiszen a legnehezebb terepen fáradozók is érzik: velük a Lélek, nincsenek egyedül. A beszélgetések során hasznos javaslat született: egyházmegyénként kellene nyilvántartani a lelkészeknek segíteni, őket alkalmasint helyettesíteni hajlandó volt levelezőket, hogy megszűnjenek az aránytalanságok: egyes helyeken munkaerőbőség és gyenge foglalkoztatottság, míg másutt erőt emésztő hajszoltság. Hiszen a levelezők rendszerint „bokrokban” teremnek, lakóhelyüktől pedig ezer okból nem tudnak elszakadni, de egy-egy vasárnap, napi járóföldre szívesen elmennek. Bozóky Éva MEDDIG TŰRJÜNK ÉS MIKOR KEZDJÜNK HARCBA Arany János „A fülemile” című versében nemcsak a magyar ember pereskedő hajlamát figurázza ki, hanem művészi és ironikus módon ábrázolja a saját vélt igazáért küzdő két szomszédot. „Ez sem enged, az se hagyja”. „Jogát úgymond, ő nem hagyja”- lihegi Pál bosszút forralva. De „Pétert sem hagyá pihenni / A nagy ártatlan igazság”, s hogy az igazság biztosan az ő oldalán legyen: „Az ütlegből sokat elvesz I Es a joghoz egy tallért tesz”. Nemcsak a versbeli Péternél és Pálnál, de a mi életünkben is elkerülhetetlen, hogy véleménykülönbségek, érdekellentétek legyenek. S mivel emberek vagyunk, olykor nemcsak rosszakaratból, de jó szándékból, figyelmetlenségből, felelőtlenségből vagy közömbösségből megbántjuk egymást és sebeket kapunk. Sajnos sok ember életét terhelik le jogos vagy vélt sérelmek. Bár nem vagyunk egyformák a lelki sebek hordozásában sem, az igazságtalanság azonban mindenkit sért, s a maga igazáért, lelki alkatától függően, ilyen vagy olyan módon, de mindenki harcba száll. Kérdés azonban, hogy hol van az a határ, ameddig az ember még türelmes lehet és elhordozhatja sérelmeit. Mikor jut el a páli mondatig: Jogát úgymond, ő nem hagyja. S a maga igazának érvényesítéséért kiássa a csatabárdot. Nyilvánvaló, hogy minden eset egyedi' és mindenkinek magának kell sérelmei megoldásáért és igazsága érvényre jutásáért megküzdenie. Mégis van néhány általános szempont, ami ebben segítségünkre lehet. Egy Oscar Wilde-i paradoxon szerint „az igazság sosem tiszta, és ritkán egyszerű”. Ha ezt teljesen nem is lehet elfogadni, arra mégis felhívja a fiA MAGUNK gyeimet, hogy az igazságot nem könnyű meglátni és megtalálni. Sok minden befolyásolhatja és árnyékolhatja az igazság felismerését, különösen, ha a magam igazságáról van szó. önmagával szemben mindenki elfogult. S minél inkább magára marad valaki, annál jobban torzít a saját igazságának és különösen a vélt igazságának a tükre. Fontos tehát, hogy megosszam másokkal a gondomat, problémámat. Egyedül - mivel csak a magam szempontjai szerint látom - felnagyítom és eltúlzom lelki sérüléseimet. Egy jó barát sokat segíthet a reálisabb látásban. De csak az igazi barát, aki szemembe mondja a hibáimat és tévedéseimet is. Mert a közmondás szerint a nem őszinte barát rosszabb az ellenségnél. Az igazamért való harcomban nagy áldás lehet egy lelki testvér vagy a lelkipásztorom is. Nem csupán azért, mert valakinek elmondva, talán már én is másként látom a helyzetem. Hanem azért, IGAZÁÉRT? mert olyan szempontokra hívhatják fel a figyelmemet, melyekre magam nem gondoltam. ők nemcsak meghallgatnak,. de szeretetükkel mellettem is állnak. A szeretetnek pedig nem az a rendeltetése, hogy gyengítse az igazságot, hanem segít, hogy el tudjam viselni azt. Nem spórolhatom meg azt az egyéni küzdelmet sem, melyet imádságomban vívok meg magammal és Istennel. Az Isten igéje által megvilágosított és éberré tett lelkiismeretem át is értékelheti a magam igazát. Isten gondolatai nem mindig egyeznek a mi emberi gondolatainkkal. Krisztus Lelke és szeretete olyan új szempontokat és indításokat adhat, melyek fényében magam is másként látok, s a magam igazát vagy vélt sérelmeit felülvizsgálom. A tulajdonképpeni kérdés tehát nem az, hogy meddig tűrjünk, hanem hogy az igazságot megtaláljuk és annak megvalósulásáért krisztusi lel- külettel küzdjünk. Sárkány Tibor I v
