Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-10 / 45. szám

Evangélikus Elet i9as. november 10. J3 <#■ QP * GYERMEKEKNEK | Ézsaiás 6,1-8 A megtisztított száj Isten népe nagyon nehéz hely­zetbe került. Az egyik szomszédos ország, Asszíria nagyon megerő­södött. Gőgjében meg akarta hó­dítani az akkor ismert egész vilá­got. A környező országokat már mind elfoglalta. Isten népét: Judát és Izraelt is fenyegette az asszírok hatalma. Isten népe sajnos nem vette komolyan ezt a helyzetet. A nép vezetői csak a saját hasz­nukkal törődtek, s minden gondjuk az volt, hogy ebben a zűrzavaros helyzetben minél jobban meggaz^ dagodjanak. Isten ekkor egy olyan fiatalem­bert választott ki magának prófé­tául, aki szembe mert szállni a nép vezetőivel és bátran hirdette Isten akaratát. Ézsaiásnak hívták ezt a fiatalembert. Ézsaiás maga így mondja el elhívása történetét: Egyik éjszaka nagyon félelmetes látomásom volt. Láttam a jeruzsá­Engem is, mert én is bűnös vagyok. Ezért félelmemben így kiáltottam: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztá­talan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a mindenható Istent látták sze­meim!" ítélet és büntetés helyett azon­ban az egyik angyal jóságosán hozzám repült. Előtte fogóval egy parazsat vett le az oltárról. Nem tudtam elképzelni, mit akar. Az an­gyal tekintete jóságos volt, azért a félelmen elszállt. Az égő parazsat számhoz érintette. Én csodálkozva ■ tapasztaltam, hogy nem éreztem ajkamon fájdalmat. Ekkor így szólt hozzám az angyal: „Látód, ez a tűz megérintette ajkadat.' Hamis­ságodtól megtisztultál. Isten meg­bocsátotta bűneidet." Ekkor meghallottam Isten hatal­mas szavát: „Kit küldjék el? Ki lesz követem népem között?’’ Magam ElShS lernt templomot A templom szenté­lyében maga1 Isten ült egy nagy trónuson. Hatalmas palástja betöl­tötte az egész templomot. Körülöt­te angyalok álltak. Mindegyik an­gyalnak hat-hat fényes szárnya volt. Két szárnyukkal arcukat ta­karták el, kettő a lábukat fedte el, két szárnyukkal pedig lebegtek Is­ten trónusa körül. Közben énekel­tek. így dicsőítették Istent: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicső­sége betölti az egész földet!" Az angyalok éneke olyan hatal­masan zengett, hogy a templom falai megremegtek. Az egész temp­lom megtelt füsttel. Mikor ezt lát­tam, elfogott a félelem. Arra gon­doltam, hogy Isten most bizonyára ítéletet tart és megbünteti népét. sem tudom hogyan,, egyszerre el­múlt minden félelmem. Bátran odaálltam Isten színe elé és ezt mondtam: „Itt vagyok, engem küldj el!” így indult el Ézsaiás próféta szolgálata útján. Isten megtisztítot­ta ajkát és ezzel alkalmassá tette őt arra, hogy tisztán hirdesse Isten népének Isten akaratát. Nemcsak Isten törvényét hirdette, hanem Is­ten kegyelmes szeretetét is. A pró­féták közül ő hirdette leghatáro­zottabban, hogy Isten megbocsát népének és egyszer majd elküldi hozzá a Messiást, a Szabadítót, aki majd megszabadítja népét'a bűntől és soha el nem múló örö­möt ajándékoz neki. Selmeczi János A VASÁRNAP IGÉJE Jeremiás 20,7-13 „...AKI MEGPRÓBÁLOD AZ IGAZAT...” Megkapóan személyes hangú igeszakasz áll előttünk. Sza- bad-e ilyenről prédikálni? Szabad-e a lelki élet ilyen megnyilvá­nulásait a gyülekezet elé vinni? Lehet-e hitet ébreszteni es erősí­teni a hitében megingott ember kiábrándult panaszaival? A kijelölt ige Jeremiás npgdsága. Az imádságban pedig nincs olyan kényes kérdés, amit ne lehetne Isten elé vinni. AZ IMÁDSÁGBAN NINCS TABU! Jézus így biztatja tanít­ványait: „...amit csak kértek az én nevemben, én teljesítem azt...” (Jn. 14,13) Az olyan imádság, amelyik nem tárja fel a szív valódi titkait, nem teljesíti rendeltetését. Az elfertőzött seb gyógyítása, bármilyen visszataszító látvány legyen is, a feltárás­sal kezdődik. Mi inkább rejtegetni akarjuk lelki életünk problé­máit. Igyekszünk megtartani a vallásos külsőségeket, hogy palástoljuk hitéletünk megüresedését, elrejtsük kételyeinket. Nem akarjuk „nyavalygásunkkal” terhelni Istent, nem akar­juk hitükben megingatni a ránk figyelőket - és valljuk be: így kényelmesebb nekünk is... Jeremiással együtt nekünk is lehet, sőt ajánlatos kétségeinkkel Istenhez fordulni. Isten észrevétlenül kezelésbe veszi a csalódott, kiábrándult lelket. ISTEN PSZICHOTERÁPIÁJA, LELKIGONDOZÁSA ez az igeszakasz. Hagyja Jeremiást panaszkodni és a próféta szinte az istenkáromlásig jut - azután mintha egyszerre kigyógyult volna minden bájából, hálás szívvel dicsőíti Istent. Jeremiás problémája nemcsak a hivatásos igehirdetők gondja, hanepi minden keresztyén émberé is, aki megpróbálja élm a hitét. A komolyan megélt hit ugyanis kiváltja a környezet ilyen vagy olyan reakcióját. A gúny, a népszerűtlenség, a sikertelenseg visszaűz bennünket ahhoz, aki küldött... Visszavisszük, mint selejtes árut, keresztyén hitünket Istenhez: „rászedtél”, „becsap­tál- az elv nem működik a gyakorlatban! Sok keresztyén így látja teljesen értelmetlennek, sikertelennek a kétezer éves keresz­tyen múltat. Jeremiás maga mondja ki, hogy bennünket könnyű „rászed­ni”. Ez a probléma egyik gyökere: könnyen lettünk Krisztus követői. A legtöbben meg ma is „beleszületnek” a keresztyénség- be. Sokan nem gondgljak át, hogy mit jelent Jézust követni a mindennapi életben. Éppen^ezért nem is csinálunk belőle nagy ügyet. Csak akkor eszmélődünk, amikor Isten nem igazolja felszínes vallásosságunkat, hanem magunkra hagy. Ezek után mi is könnyen hátat fordítunk neki, letesszük a fegyvert. Letenné Jeremiás is, de most ezt érzi lehetetlennek: „Azt gondoltam, nem törődöm vele - de perzselő tűzzé vált a szívem­ben...” Ez Isten lélekgyógyító terápiájának a lényege: Ha azt hiszed, olyan könnyű keresztyénnek lenni, Krisztust követni - tévedsz! Ha azt hiszed, könnyű Istent megtagadni; tőle elszakadni - ugyancsak tévedsz! Csak egy lehetőség van: vállalni keresztyén szolgálatunkat a maga nehézségében. Ez a kereszt teológiája. Krisztussal együtt mi is imádkozhatunk így: „Ha lehetséges, távozzék tőlem eZ a pohár, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem legyen .meg. a té akaratod... * Tudjuk, hogy az Atya akafátá az volt, hogy Krisztusnak meg kellett halnia. A mái tanítványöktöl tálán ritkán kívánja Isten a mártírság nagy áldozatát, de a kereszthor- dozás mindenképpen hozzátartozik szolgálatunkhoz. Énekeljetek az urnák, dicsérjetek ' az URAT! - A panaszáradat hálaadássá válik. A hálaadás hátteré­ben a csodálatos szabadulás áll. Jeremiás maga is tapasztalhatja, hogy Isten hatalmasabb minden gonosz hatalomnál. Szolgáit nemcsak megóvja, hanem győzelemre is segíti. Ebben a világban, ahol élnünk es szolgálnunk kell, Isten nem üvegbura alatt neveli népét, hanem benne a világban, ahol a jó és a gonosz összekeve­redve együtt él. Ezért szolgálatunk nehéz, de nem reménytelen. „Nézzünk fel Jézusra,'a hit szerzőjére, aki az öröm helyett vállalta a keresztet... Gondoljatok erre, hogy lélekben megfá­radva el ne csüggedjetek.” (Zsid. 12,2—3) Győri Gábor IMÁDKOZZUNK Krisztusunk! Te mondtad tanítványaidnak: Ha valaki engem követ, tagad­ja meg magát és vegye fel a keresztjét' Néha úgy érezzük, tül sokat kívánsz tőlünk. Most mégis hálát adunk a ránk nehezedő keresztért, mert az segít minket, hogy megmaradjunk melleted a szolgálatban. Ámen. A BŰN Amikor megszületik egy kisgyermek, szülök és hozzátartozók úgy néznek .rá, mint a megtestesült ártatlanságra. Amikor azonban kezd felcseperedni az apróság, nyiladozni kezd az értelme, csakhamar kidéiül nemcsak a jóra fo­gékony, a rosszra méginkább. Történik ez annak ellenére, hogy a szülő - leg­alábbis amelyik gyermekét szereti és javát akarja - nem törekszik arra, hogy gyermekét a rosszra tanítsa. A gyermek mégis teszi azt s a szülőnek mindig ré­sen. kell lennie, hogy gyermekét szere­tettel és türelemmel a helyes útra vezes­se. Mégis amikor a gyermek már-már beidegződötten ismétel egy rossz tulaj­donságot s hiába az ellene való hada­kozás a szülő részéről, fölvetődik a kér­dés: hát ezt meg kitől örökölte? Bizo­nyos, hogy sok mindent hozunk ebbe a világba atyáinktól örökölt hiábavaló­ságként, de a bűn tekintetében, jóval előrébb kell visszamennünk az öröksé­get illetően. Itt nem túlzás kijelenteni, hogy valóban Ádámtól-Évától „roko­nok vagyunk", örököltük az átkos örökséget: Erről tanúskodik Pál apos­tol is a Rm 5,12-ben: „ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett”. így nem mentségünkre és nem is felelősségünk áthárítására, de valljuk a Szentírás .tanúságával, hogy a bűn egy embertől, Ádámtól eredt s az ő engedetlensége miatt lett minden em­ber bűnössé, a halálnak és ördögnek alávetve. így tört be világunkba a bűn, s ezt a bűnt - mint eredendő bűnt 9 születésünk pillanatától, sőt már mi­előtt megszülettünk volna, testünkben hordozzuk. Nemcsak Luther korában tanították a teológusok és filozófusok, hanem ma is sokan gondolják, hogy az emberi értelem és akarat az első bűneset ellené­re természettől fogva igaz és jó. Gyako­ri megállapítás az is, hogy az emberi értelem és akarat szabad a jó cselekvé­sére és a rossz kerülésére. Nem egy kisiklott élet, a magunk és mások életét megkeserítő cselekedeteink tanúskod­nak arról, mennyire a bűn-fogságában vagyunk. Isten igéjének tükrében első­ként a magunk életét kell megvizsgál­nunk. Mégpedig azért, mert a másik életében csodálatos érzékenységgel tudjuk felfedezni a bűn ezernyi meg­nyilvánulását, még a legparányibb „szálkát” is, míg a magunk szemében ott a „gerenda”, de azt állítjuk, én nem vagyok bűnös. Milyen ritkán tudjuk ajkunkra,, venni Pál bűnvalló szavát: „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik kö­zül az első én vagyok” 1 Tim 1,15. Lehet Luther bűnről való tanítását elméleti igazságként nézni, de ha felso­rolását a bűn gyümölcseiről magunk előtt látjuk, akkor derül ki, mennyire mindennapjainkat érinti mindez. Mit is nevez O a bűn gyümölcseinek? „Ennek a bűnnek a gyümölcsei azután azok a rossz cselekedetek, amelyeket a Tízpa­rancsolat tilt. Ilyenek: hitetlenség, a tévhit, a bálványimádás, a bizalmat­lanság Isten iránt, az Istenfélelem hiá­nya, elbizakodottság, kétségbeesés, vakság. Sommázva: Isten ismeretének és tiszteletének a hiánya. Továbbá: Ha Isten nevére esküszünk Isten igéjével, nem imádkozunk, nem hívjuk segítsé­gül, nem becsüljük Isten igéjét, nem engedelmeskedünk szüléinknek, ölünk, paráználkodunk, lopunk és csalunk stb.”. Sajnos nemcsak Luther korában elő­forduló bűnök ezek, hanem ma is mér­gezik Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat. Hány munkahelyen elviselhetetlen a légkör amiatt, hogy valakinek szive telve van elbizakodott­sággal! Hány gyülekezet megerőtlene- dése következik abból, hogy nem be­csüljük Isten igéjét! Hány család élete törik ketté azért, mert egyik vagy a mááik félt a felelős szeretet'és hűség helyett a hirtelen támadt indulatai és vágyai irányítják! Hány egykor még templomos ember lett közömbössé amiatt, hogy Istennel való imádságos kapcsolata megszakadt! Az imádság el­hanyagolását Luther ugyanolyan bűn­nek tekinti, mint a többit. Tehát vilá­gosan kell látnunk, hogy amikor bűn­ről van szó, akkor nem csupán a min­denkinek szemet szúró, kirívó, közfel­háborodást keltő cselekedetekre kell gondolnunk, mint a háború, terroriz­mus, gyilkosságok. Emberek előtt való számadásunkkor nyilván vannak olyan vétségeink, melyek súlyos, mások ke­vésbé súlyos büntetést vonnak maguk után. Emberi megítélés mértéke szerint valóban lehetséges egy életet tisztessé­gesen, becsületesen, sőt mások elisme­rését elnyerve is végigélni. Ennek elle­nére és dzzel együtt Isten elé állva más mérték alá kerül az. emberi élet. Isten előtt állva tudnunk kell, hogy Ő a szi­vek indulatait, gondolatainkat is isme­ri, s előtte fény derül arra, mi minden van a szivünk fnélyén. Akaratának megismerésekor döbbenünk rá, hogy minden bűnünk gyökerét Isten ismere­tének és tiszteletének hiányában fedez­hetjük föl. S rá kell ébrednünk arra is, hogy a magunk erejéből nem tudjuk a harcot megvívni bűneinkkel, sem Isten­ben való bizalomra jutni nem vagyunk képesek. Azonban nemcsak bűneinket ismerhetjük föl és láthatjuk meg, ha­nem Krisztust, Megváltónkat is. O az „aki bűnt nem ismert, de Isten bűnné tette értünk”, hogy fölvállalva minden bűnünk terhét s annak zsoldját a ha­lált, bűnbocsánatot, új életet szerezzen számunkra. Isten kegyelmét, nem jó és nemes csele­kedeteink ellenszolgáltatásaként, juta­lomként, vagy megszolgált fizetségként nyerhetjük el, hanem egyedül Jézusért, aki elveszi a világ bűneit. Jézusnak a kereszten való győzelméből árad erő ahhoz, hogy lankadatlanul tudjunk harcolni a bűn ellen a magunk és egész világunk életében. Deme Dávid Novemberi krónika „A GYŐRI EVANGÉLIKUSSÁG ÉVSZÁZADAI” 275 éve, 1710. november elején született Pu- hón TESSEDIK SAMUEL evangé­likus lelkész. Tanulmányait Puhón kezdte, majd Trencsénben, Kör­möcbányán, Győrben és Pozsony­ban tanult. Külföldi tanulmány­úton járt. Jénában lett egyetemista 1732 tavaszán. Hazaérkezve először Modorban működött. 1737-ben Tótgyörkön (ma Galgagyörk) lett lelkész, ezután Alberti lelkésze. 1744-től Békéscsabán lelkészkedett haláláig. Békéscsabán halt meg 1749. április 9-én. 125 éve, 1860. november 19-én halt meg az FjHtáliai Villa Appeggi-ben MARKÓ 5?* KÁROLY festő. Lőcsén született 1791. szeptember 25-én. Mérnöki tanulmányai (Kolozsvár, Pést) után Bécsben tanult festeni. (1822-től). 1832-ben Itáliába utazott, ahol ha­marosan a római-campagnai mű­vészcsoport jelentős tagja lett« Itt festette a kicsiny méretű, apróléko­san kidolgozott tájképeit. Betegsége miatt kellett elhagynia Rómát. Éve­kig élt San Giuhanóban, 1838-tól pedig Pisában. Itt műveinek sorát alkotta. 1840-ben a firenzei festésze­ti akadémia tiszteletbeli tanára és az MTA levelező tagja lett. Rengeteg megrendelést kapott, de fokozódó szembaja miatt többször abba kel­lett hagynia a munkát (különösen 1843-47 között). 1848-tól haláláig Appeggiben élt. Közben haza is lá­togatott, de az itthoni helyzetet nem találta megfelelőnek a hazatelepe- déshez. Művészete évtizedeken át hatott a magyar tájképfestészetre. A klasszicizmus kiemelkedő képvi­selője volt. 75 éve, 1910. november 20-án halt meg LEV NYIKOLAJEVICS TOLSZ­TOJ orosz író. Jasznaja Poljanán született 1828. szeptember 9-én. Szüleit gyermekkorában elvesztette. A kazáni egyetemi évek után birto­kain élt (1847-50 között). Igyekezett emberséges lenni a jobbágyaihoz. 1851-ben tüzértiszt volt a Kauká­zusban. Részt vett Szevasztopol vé­delmében (1854/55-ben). Ezután Pétervárra helyezték át, s ott került bele az irodalmi életbe. Turgenyev irányította a figyelmét teljesen az irodalomra. Az 1812, évj francia hadjárat adta a Háború és béke alapgondolatát (1859). A következő években külföldön tett utazást, hogy a népoktatást tanulmányozza falusi iskolái számára. 1861-ben megházasodott és Jasznaja Polja- na-i birtokain telepedett le. Az 1870-es években pedagógiai kérdé­sek foglalkoztatták. Teológiai ta­nulmányokat is folytatott. MűVei jól ismertek a magyar olvasók kö­zött, hiszen magyarul is megjelen­A győri Öregteipplom oltára A gyülekezet most ünnepelte az Öregtemplom építésének 200 éves fordulóját. Az ünnepi alkalmat ki­állítás is kísérte október végéig. Gazdag anyaga 1527-től, a refor­máció győri kezdetétől fog át két és fél évszázadot a gyülekezet tör­ténetéből 1785-ig, a Türelmi Ren­delet után a mai templom megépü­léséig. Ejgyönyörködhetnénk a te­rem közepén a régi kegytárgyak, úrvacsorái kancsók, oltárterítők nemes szépségében. Ezekből már láttunk néhányat Budapesten az Evangélikus Órszágos Múzeum­ban. Induljunk inkább körbe az irattári és könyvtári anyag felira­tos, táblázatos útján, mert ezekben szólal meg a történelem a jelenig sugárzó erővel. Csak néhány pilla­natfelvételt készíthetek. Szenczi Molnár Albert, a refor­mátus zsoltárok későbbi fordító­ja, nemzeti kultúránk egyik jelese volt győri iskolánk első név sze­rint ismert tanulója 1586-ban. A 12 éves fiú tőlünk is vihetett magával valamit a lelkében. Hu­szár Gál, a,híres kön^nyomta- tónk a közeli (Magyar)Óvárról bejárt Győrbe prédikálni a XVI. század közepén. Hit vallási ira­taink gyűjteményének első ma­gyar fordítását a győri gyülekezet lelkésze készítette 1616-ban, zak­latott időkben, amikor a gyüleke­zetnek a szomszédos Pataházán lehetett csak templomot építenie, s odajártak istentiszteletre a Du­nán át, sokszor jégzajlásban. Co- menius, a nagy protestáns peda­gógus tankönyveit a győri isko­lánkban is használták. A dunán- , túli magyar pietizmus „atyja”, Torkos András győri lelkészként működött. Itt vän előttünk ki­nyomtatva II.'Rákóczi Ferenc ez­redesének temetésén mondott pré­dikációja „A cédrusfának siral­mas esete” címen. A küzdelmes időket jelzi 1721- ből a megyei ügyész szigorú figyel­meztetése, hogy a gyülekezet lelké­sze a belvárosba nem léphet. De a gyülekezet hatása mégis messzebb *ér: egy térkép előtt állunk, amely a győri evangélikus gimnázium von­zási területét ábrázolja alig később, 1738-ban. A Felvidéktől Dunántú­lon át a Bánátig érő nyilak jelzik diákjai szülőföldjét. Majd az Új Zengedező Mennyei Kar nevezetes énekeskönyvünkre tekintünk: győ­ri nyomtatvány 1743-ból. Legmeghatóbb két vonalazott megsárgult ívpapír: egy-egy oldal a gyülekezeti tagok megajánlásai­nak kimutatásából, meg a temp­lom építéséhez ingyenmunkával járulók névjegyzékéből három év­vel illetve egy évvel a templomava­tás előttről. Elmosódó, de kibetűz­hető nevek. Már régen elporladt egyszerű hívek nevei, akiknek egy­házhűségét, áldozatosságát meg­őrizte az egykorú fejlegyzés. A megépülő templom első lelkésze a magyar kultúrtörténetben is ne­vezetes: Ráth Mátyás, az első ma­gyar újság megteremtője. Három prédikációját is látjuk kéziratban a templomépítést körülvevő esemé­Templomjubileumi kiállítás nyék kapcsán, a.templomavató be­szédét is. Utoljára egy nyugta előtt áll­junk meg. A templom oltárának vételárát tartalmazza. De honnan vették meg a ma is álló oltárt, a majd • egybeépített szószékkel? A II. József által feloszlatott pesti klarissza kolostorból, a ferences rend női ágának kápolnájából. Re­formátus kapcsolattal kellett kez­denem ezt a beszámolót, s ezzel a katolikus vonatkozással adódik zárnom: az egykori katolikus oltár és szószék a mi számunkra ma már az ökumenikus távlat hirdetője a győri kétszáz éves evangélikus templomban. Talán nem fárasztottam el az olvasót a felvillantott történeti ada­tokkal, amelyek mindegyikének máig ható tanulságait is kifejthet­ném. Igaza van Kovács Géza ny. lelkésznek, akinek kutatómunkáját dicséri a kiállítás. Ennyit mondott nekem: egyházunk egész története benne van a győri gyülekezet törté­netében. Az emlékkönyvbe ezt je­S iyeztem be: „Beszédes kiállítás szü- őgyülekezetem múltjáról.” Szo­katlan szóösszetétel, de kifejezi, hogy nemcsak a város szülötte va­gyok. A hitben is, a lelkészi pályára is ebből a gyülekezetből indultam. Veöreös Imre í J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom