Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-25 / 34. szám

Evangélikus Elet i9as. augusztus 25. j3 •*- QQ * -$ GYERMEKEKNEK Meg ne feledkezz! Helyszín: az Óbudai templom (éppen 50 éves). Időpont: vasárnap, tanév vége. 17 mosolygós gyermekarc a fő­istentiszteleten. Az első padokban ülnek, néhánynál virág. Első kérdésem: „Gyerekek, ki, mire emlékszik, ha visszagondol­tok erre az iskolai évre?" Ildi mutat fel, és azt mondja: „Bozóra, az-elefántra."-Röviden, mi volt a legérdeke­sebb?-A cirkuszban a legnépsze­rűbb volt Bozó. Keringőzött, or­mányába fogott zászlóval vezé­nyelte a zenekart. De egyszer, vá­ratlanul- megvadult, majdnem agyontiporta idomltóját is. Ki­mondták rá a halálos ítéletet. Ak­kor egy tömzsi ember lépett az igazgatóhoz: „Engedje meg, hogy bemenjek hozzá, én megszelídí­tem!" Hiába próbálták lebeszélni a kis embert, az bement és halkan beszélni kezdett indiai nyelven Bozóhoz. Ez egyszerre megcsen­desedett, és engedte, hogy megsi­mogassák. Ez az érdekes ember Kipling volt, a Dzsungel könyve írója.-Köszönjük, hogy elmondtad. Van-e még valaki, aki emlékszik valamire? Tünde áll fel és azt mondja: „Én ebben a tanévben nagyon beteg voltam, sokáig nem mehettem is­kolába. örültem, hogy a gyerekek meglátogattak, és hogy Isten meg­gyógyított."- örülök - mondtam -, hogy er­re visszaemlékezel. A Bibliában ez a három szó olvasható: „Meg ne feledkezz!" (5. Móz 4,9) Emlék­szem, gyerekkoromban sokszor • csomót kötöttem a zsebkendőm­re, ha nagyon akartam, hogy va­lamit el rje felejtsek. Bizony, mi ha­mar elfelejtünk dolgokat, amikre hálásart kellene visszagondol­nunk. Olvastam egy özvegy édes­anyáról. Éjjel-nappal dolgozott azért, hogy fia elvégezhesse az is­kolákat. A fiú jó gyermek volt, szorgalmasan tanult és híres em­ber lett belőle. A sok munka azon­ban tönkretette az édesanya egészségét. Halálos ágyánál fia könnyezve csókolta a drága ke­zet. „Milyen jó voltál te énhozzám mindig, édesanyám" - mondta könnyes szemmel. Szelíden moso­lyogva simogatta meg az anya nagyúr fiának homlokát: „Most hallom ezt tőled először. Most már boldogan halok meg.” Ugye, elmondjátok a tanév vé­gén: „Istenem, milyen jó voltál hoz­zám mindig!" Szüleiieknek is, taní­tóitoknak is köszönjétek meg a 4sok fáradozást. De most hallgassuk meg Orsi és Imola hegedűszámát. Édesanyjuk orgonán kíséri őket. (Zeneszám Mozarttól.)- Köszönjük, nagyon szép volt! Most Ákos mond el egy verset. Ifjúságom Teremtöje, Hallgasd meg kérésemet...- Imádság előtt, gyerekek, mind- egyiktek kap egy könyvet, emléket erről a tanévről. És gondoljatok Istenre a vakáció alatt is! Görög Tibor A X VASÁRNAP \ IGÉJE Rm 9,15-16 „ITT ÁLLOK ELŐTTED...” A kegyelmes Isten elé állít bennünket a mai vasárnap igéje. Azért teszi ezt velünk Urunk, hogy együtt csodálkozzunk Pál apostollal Isten szeretetének erején, mindent átfogó szerete- tén. Jézusban ugyanis olyan szeretettel szereti Isten ezt a világot, amely szeretet minden képzeletet felülmúló. Minden más könyörülettől és irgalmasságtól különbözik. Ebben a szeretetben valósul meg Isten világot átfogó nagy terve: az üdvösség. Az embervilág ma is ennek a könyörülő Istennek a közelsé­gében élhet. Ez a felismerésünk azonnal megtelik melegséggel, ha tudjuk, hogy Istenünk a Jézus Krisztus Atyja! Jézustól tanultuk meg akaratát: minden ember üdvözüljön. Tőle tud­tuk meg szándékát is: nem akarja a bűnös ember halálát. A Golgotáig jött értünk, hajolt le hozzánk, hiszen könyörüle- tességének hozzánk érkezése lett az élet útjává az egész ember­világ számára. Isten azonban nem a mi elképzeléseink szerint könyörüle­tes. Értelmünk nem érti. Logikánk pedig nem az Isten rendje. Éppen ezt jelzi világosan Jézusunk szolgálata, szenvedése és halála. A választott nép, Izrael történelme és az egyház törté­nete is - a maga különlegességével - jelzi Isten szándékát: 0 az egész világot meg akarja tartani. Könyörületessége nem szűkíthető le. Nem is sajátítható ki. Az életúton a tovább, a naponta felkelő nap, az öntöző eső, a mindennapi kenyér, a családunk tagjai, népünk - mind azt hirdetik, amit Jeremiás így élt át: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul” (Jer Sir 3,22-23). Az Ótestamentum idézése szerénységre és elgondolkodásra vezet bennünket. „Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmas leszek ahhoz, akihez irgalmas vagyok” - mondja Isten. Az, hogy Jézushoz tartozhatunk, ez már az irgalom és könyörület. De túlértékelni veszélyes ezt az igazságot - arra gondolva, hogy nekünk kell majd megajándékoznunk ezt a világot Jézussal. Ezt Isten teszi! Ebben felhasznál bennünket naponta megújított eszközeiként. Másrészt óvakodjunk az álszerénységtől, mely önmagunk leértékelését jelentené. Isten szavában a valóság van: akin ő könyörült, azon megkönyö­rült! Akinek az irgalmasságát adta, az tényleg irgalmasságot élhetett át! Istennek ezek az ajándékai valós drágaságok, nemcsak csillognak, hanem éltetnek, mert értékek. Ez a biztatás azért fontos, mert a rosszul értett ige könnyen elkeserít, elkedvetlenít, reménytelenné, vagy reménytvesztetté tesz, pesszinústává^fonn^, ^vggy, cimjcussá.te^z.„Bármelyik hatalmasodik el keresztyén életünkben, alkalmatlanná válunk a szolgálatra. Nem tudunk szolgálni azért, mert hiányzik belőlünk ilyenkor Isten könyörületének ereje, irgalmas szere­tetének megújító jelenléte, sodrása. Vegyük nagyon komolyan, hogy Isten eszközül akar fel­használni bennünket az egész embervilágra tervezett munkája megvalósításában. Jó lenne, ha meglátszana szolgálatunkon, hogy az Isten igazán szeret bennünket. A szeretet, a hűség, a megbízhatóság, a tisztaság szóban és tettekben tesz ma igaz tanúságot az irgalmas Istenről. Nyitott szivünk, szeretni kész életünk, diakóniai lelkületűnk tesz bennünket részeseivé és résztvevőivé Isten embervilágot átfogó terve megvalósulásá­nak. Detre János IMÁDKOZZUNK Itt állok előtted, kérlek, Uram, ne vess meg. Kérlek, el ne hagyjon nagy kegyelmed. Tarts Uram kezedben. Segíts, hogy szolgáló gyermeked lehessek, aki megtapasztaltam irgalmas és kegyelmes szeretetedet. Jézusért kérlek, hallgass meg engem. - Ámen. Minden emberi tevékenysé­günkhöz hozzá tartozik, hogy van valami célja. Ha elindulok, azért indulok el, hogy valahová megér­kezzem. Ha valamihez hozzáfo­gok, azért teszem, hogy azt be is fejezzem. Ez a célszerűség még olyan tevékenységeinknél is meg­van, amelyeknél első pillanatban erre nem is gondolunk. Azért fek­szem le, hogy kipihenjem magam, vagy azért eszem, hogy elhasznált energiámat pótoljam. Nemcsak egyes tevékenységekre érvényes ez a célszerűség, hanem az egész életre. Ez különösen ak­kor válik számunkra érthetővé, ha tudjuk, hogy nem magúnktól let­tünk, hanem Isten akaratából. Is­ten pedig, aki a bölcsesség teljessé­ge, nem hozhat létre olyat, aminek nincs célja. Az emberek életének, de külö­nösen a fiatalok életének egyik leg­nagyobb kísértése a céltalanság. Nemcsak azért, mert céltalanul leélni az életet a legnagyobb kín és gyötrődés - pedig de sokan élik így le életüket! - hanem azért is, mert leginkább a céltalanul csellengő életeket lehet helytelen célokra megnyerni és hamis célok felé elin­dítani. Ha a fiatalok céltalanul csellengőnek az aluljárókban,, vagy a játszótereken, mindig jön valaki, aki csatasorba állítja őket, csak nem mindig a helyes irányba. így szoktak kialakulni a bandák és ga­lerik és így lép sok fiatal először a züllés, majd ennek következtében a bűnözés útjára. De hát mi az ember életének az igazi célja? Sokféleképpen lehet ezt megfogalmazni. Ma sokszor divat arról beszélni, hogy az embernek az a célja, hogy megvalósítsa önmagát. Ez a felfogás azonban oda vezet, hogy célkeresés közben csak maga­mat nézem és nem veszem figyelem­be, hogy mások is élnek körülöttem, így alakulnak ki a csak magukra tekintő, önző emberi életek. Jézus, az emberré lett Isten egé­szen más programot adott az em­ber életének. Ö azért jött, hogy szolgáljon és életét adja másokért. Ezzel azt mutatta meg, hogy az igazi emberi élet a szolgáló, a má­sokért élő élet. Beszélt Jézus arról is, hogy az ember élete éppen ez által a másokért való szolgálat ál­tal lesz teljessé, vagyis így találja meg az ember nemcsak életének igazi célját, hanem teljes örömét és boldogságát. A cél megtalálása azonban még nem elég. A pályát végig kell futni és a célba be is kell érkezni. Futók, különösen a rövidtávfutók jól tudják, hogy milyen koncentrálás szükséges a futáshoz.'Már a start­nál kell, hogy a tekintet a célra irányuljon. Futás közben seöl lehet ide-oda tekintgetni. Mindvégig a célra kell nézni és a futásnak teljes , erőbedobással kell nekifeszülni. Nem szabad elfáradni, vagy ellan­kadni. Mindehhez nagy segítség, hogy a pályán nem futunk egyedül. Vannak társaink, akik velünk együtt futnak. Az ő jelenlétük már maga serkentőleg hat reánk. Futó­társak nélkül elképzelhetetlen az eredményes futás. Mi hívő embe­rek tudjuk, hogy ezekben a pálya­társakban maga Jézus fut velünk .és-támogat bennünket. O ad erőt x arra, -hogy el ne lankadjunkj ha« nem mindvégig frissek maradjunk és így kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret. Isten igéje több helyen szól ar­ról, hogy az élet célja nem más, mint Jézushoz, illetve az ő országá­ba való megérkezés. Ha vele futot­tunk, akkor bizonyos a hozzá való megérkezésünk is. S ha megérke­zünk, bizonyosak lehetünk abban is, hogy a jutalmunk sem marad el. Ez a jutalom nem más, mint a Jé­zussal való teljes zavartalan közös­ség, amelyből már itt e földi pályán futás közben kóstolót kapunk, de zavartalanul és tökéletesen csak akkor lesz benne részünk, ha a cél­hoz megérkezünk. Selmeczi János Egy magyar evangélikus humanista a XVI. században Szilágyi János: 400 éve halt meg Schesaeus Keresztély Köszönöm az interjút! Mátyás és kora kialakuló és egyre jobban terebélyesedő magyar reneszánszát szinte semmivé tette a mohácsi vész, a török Magyarországon törté­nő teijeszkedése. Jóllehet a ha­tárokon már évszázadok óta érezhetővé vált az iszlám hata­lom előretörése és foglalási kí­sérletei, amelyet végül Buda be­vételével 1541-től viszonylagos siker koronázott, ha nem is ter­jedt ki az ország egészére. A nem hódolt területen pislá­kolt mégis a reneszánsz, a hu­manizmus fénye. Széles körű humanista indítású társasá­gokról az akkori magyar föl­dön ugyan nem beszélhetünk, de akadtak magányos szelle­mek, akik Magyarországon, Erdélyben élesztették a huma­nizmus tüzét a rendelkezésre álló kissé szegényes, de mégis értékes eszközeikkel. Ilyen humanista volt az ép­pen 400 esztendővel ezelőtt el­hunyt Schesaeus * Keresztély evangélikus lelkész, költő, hu­manista. 1536-ban született Medgye­sen. 1605-ben e városban mondta el Bocskay fejedelmi esküjét. Schesaeus atyja itt volt szolgabíró, de az ifjú Schesaeus mégsem a népnyúzás, hanem ugyan feudális keretek között, de a dolgozó nép bibliai megbe­csülése és megértése, szenvedé­seinek lehető gyógyítása útján járt. Tanulmányait a brassói Fekete hegy tövében Honterus, a humanista szülőházának kö­zelében folytatta, majd Bártfán tökéletesítette ismereteit. Ta­nulmányait Wittenbergben zár­ta le, a Luther-tölgy árnyéká­ban, ahol Luther a pápai bullát elégette. Schesaeus megszerezte végül a lelkészi oklevelet és egyik korai prédikátorrá lett. De ő nem csupán prédikátor, hanem a kor kevés magyar hu­manistáinak egyik legjelentő­sebbje. Alig lehet felsorolni munkásságának vaskos kötete­it. Vallás-elmélyítő úttörő írá­sai egyház- és irodalomtörténe­ti érdekességek. Egyik ismert munkája a Ruinae Pannóniáé, amely több fejezetre oszlik. Eb­ben a magyar nép történetének egyes fázisait, kiváltképp az 1541 utáni évtizedek történése­it tárja elénk. A magyar irodalomtörténet avatott művelői már évtizedek óta jelzik, hogy a „Zrínyiász” megszületése előtt is volt már a „Szigeti veszedelemnek” iro­dalmi becsű feldolgozása. A „De Capto Zygethe Histó­ria" élénk harci cselekmények, eleven jelzők segítségével törté­nő leírását dicséri. Schesaeus érdeme, hogy tö­kéletesítette, komolyabban megformálta még a Zrínyiász megszületése előtt e történelmi eseményt. Kitűnő volt Schesaeus mint nekrológíró. Jelentős emlékso­rokat írt János Zsigmondról, abban a hiszemben, hogy János Zsigmond a magyar államiság egybekovácsolója és őrzője lesz. Zrínyihez írt dicsérő verse szintén a magyarság féltő és őr­ző magatartását fémjelzi. Őtven évet élt. Elhunyta napját 1585. június és július 30. közé teszik különböző életrajzi források. Járy Péter Bőségesen el vagyunk látva interjúkkal, riportokkal. Ki­emelkedni az átlagból csak úgy lehet, ahogy ezt Szilágyi János teszi. Néhány a megkérdezettek közül A színművészet, politika, sport, filmművészet, zene­művészet, irodalom ismert szaktekintélyei a „küzdőtérré változtatott porondon”. Né­hány közülük a könyv sorrend­jében: Lakatos Gabriella, Be­nedek Miklós, Czeizel Endre, Poór Péter, Pilinszky János, Kállai Ferenc, Medveczky Ilo­na, Szombathy Gyula, Szinetár Miklós, Berkesi András, Mar­ton Frigyes, Darvas Iván, Szegvári Katalin, Hernádi Gyula, Rózsa György, Kudlik Júlia, Kabos László, Horváth Teri, Fülöp Viktor, Bessenyei Ferenc, Kodály Zoltánná, Bró- dy János, Szörényi Levente. Néhány az „éles” kérdések közül-Úgy érzi, hogy őszintesé­gének, szókimondásának kö­szönheti, hogy most, enyhén szólva, háttérbe szorult?- Végül is megérte, hogy mindig gátlás nélkül, azonnal, tehát néha meggondolatlanul, véleményt nyilvánított?- Az ön számára van hát Is­ten vagy nincs?-Szokott sírni? Becsapták? ön is oka volt? Ezt elhiggyem?-Jó színésznek tartja ma­gát?- ön valóban beteg vagy csak úgy csinál?- Ha a saját gyermeke beteg, ön az orvosa?- Azért volt ennyi munkahe­lye, mert mindenhova hívták vagy éppen ellenkezőleg, min­denhol meg akartak szabadulni öntől?-Meddig tartod még csőre töltve a fegyvered? Soha nem akarsz nyugdíjba menni? Néhány az őszinte válaszok közül- Ha kevesebbet jártatom a számat, többre, vihettem volna (Lakatos Gabriella). - Négy évig nem törődtek velem, de én sosem mondtam azt, hogy fü­tyülök rájuk. Már akkor tud­tam, hogy nem kell mindig másra fogni, ha valami nem úgy megy, ahogy az ember el­várná (Benedek Miklós). - Per­sze, én is hibás vagyok. Mindig tartózkodó, bizalmatlan és pesszimista voltam (Medvecz­ky Ilona). - Nem vagyok túl jókedvű; az emberek, nem túl­zók, ha azt mondom, gyakran kegyetlenek velem a mindenna­pi találkozások alkalmával (Rózsa György). - Hívő va­gyok. Nem vagyok túlságosan vallásos, csak azt vittem to­vább, amit otthon kaptam, amit a családi tűzhely mellett belém neveltek (Kabos László). Érdemes folytatni. A könyv elolvasásával is. Gy. s.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom