Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-13 / 2. szám

/ Olvasónk írja: Mozaikok a kőszegi gyülekezeti énekkar múltjából A szabadságharc utáni években történeti zivatarok sora zúdult nemzetünkre. A Bach-kor rémü­letében népünk is elvesztette tá­jékozódási képességét, határozott­ságát, bölcsességét. Szétmorzso­lódott benne lélekjelenléte, jö­vőbe vetett hite. KŐSZEG VÁROSA is temető­kertté változott. A templomokra is fekete-sárga lobogókat tűze­tett fel az önkényuralom. A posz­tósműhelyek lassan elárvultak, s a mesterlegények nótázását csen­des bánatú szomorúság váltotta fel. Ebbe a széthulló reménytelen­ségbe, ebbe a nagy döbbenetbe érkezett egy lámpás, egy nemes­lelkű, kiváló tehetségű, szép jel­lemű kimagasló tanítói egyéniség Möszl Lajos, aki az ének igéze­tével igyekezett hajnalt költö- getni. 1859-et írtak. A „Protocol des Günser-Män- nergesang-Vereins Concordia” német nyelvű jegyzőkönyveiben Michaelis Izidor evangélikus lel­kész így örökítette meg a dal­egyesület születését. „1859-ben a helybeli ág. ev. egyházközség Möszl Lajos urat hívta meg ta­nítójául, aki állását elfoglalván feladatául tűzte ki, hogy az egy­házi és a világi dal művelésére férfi dalegyesületet alapít. Váro­sunk alig hogy 12 férfia e célból egyesülni késznek nyilatkozott, alapszabályt szerkesztettek, fel­terjesztették azt a felsőbb ható­ságokhoz, hogy elismerve egye­sületként működhessenek...” A NYILVÁNOS ÉNEKGYA­KORLATOKAT a közönség nö­vekvő tetszéssel fogadta, tagjai­nak száma napról napra nőtt. 1862. március 11-e örömünnepet jelentett, mert ekkor érkezett vissza a jóváhagyott alapszabály. Michaelis lelkész elég szűksza­vúan jegyezte le az elmúlt há­rom év körülményeit, annál bő­ségesebb adatokat tárt elénk az 1862. augusztus- 2Cf-áYi méfetartótt zászlóavatási ünnepségekről. A Himnusz elhangzása után Fügh Kálmán tartott alkalmi beszédet magyar nyelven, majd Michaelis Izidor lelkész egyetértésre, a zászló megbecsülésére buzdította a dalosokat. Ezután Beyer János tanár költeményének a „Fahnen- weich-marsch”-nak az eléneklése következett, amelynek zenéjét Möszl Lajos szerezte. AZ EGYESÜLET CÉLJÁT az egyházi és a világi dalok ápolá­sában határozták meg. A heti énekpróbák egyikén csak egyhá­zi énekeket tanultak. A különbö­ző ünnepeken való szereplés a kórus fejlődésében nagy lehető­séget biztosított. Abban az idő­ben a gyülekezet felügyelője volt a dalárda mindenkori elnöke. Az egyesület tulajdona az evangéli­kus konvent tulajdonát képezte. Az énekkarnak a gyülekezettel való összefonódása 1868-ig tar­tott. A teljes különválást az áp­rilis 5-i jegyzőkönyv őrizte meg számunkra. Az egyházi énekkar gyülekezeti keretben folytatta ál­dásos tevékenységét. Möszl az ének szövegével lopta szívünkbe a magyar szót. Az 1875-ben Kő­szegen kiadott „Liederkranz für Schulen” c. dalgyűjteményével is ezt szolgálta, amelyben nagyon sok magyar nyelvű ének is sze­repel. 1879-ben tette le a kar­mesteri pálcát. Istentől nyert te­hetségét, pedagógiai tapintatát, türelmét, mélységes gyermek- és emberszeretetét gyülekezetében, annak iskolájában kamatoztatta tovább. Hagyta lelkét naponta átfúvatni Istent magasztaló ének­kel. Lámpásából sohasem fogyott ki az olaj. Az iskola igazgatója­ként 38 évi kőszegi szolgálata után 1897-ben ment nyugdíjba. Rövid egyévi pihenés után 1898 december 9-én nagy részvét mel­lett temették el Körtvélyesen. A gyülekezet számos tagja és az ál­tala alapított Concordia énekkel búcsúzott az ének-zene és a ma­gyar nyelv szerelmesétől. MÖSZL NYOMÁBAN nem ki­sebb egyéniség lépett az énekkar élére mint Hammer Gyula, aki 50 éven át szolgálta az Urat az ének igézetével. A mérce mind magasabbra állításával, az ének­kar szerepléseivel ismertté lett az egész országban. 1899-ben, a — IRSA. Advent 1. vasárnap­ján, december 2-án iktatta hiva­talába Bárdossy Tibor lelkész a gyülekezet megújított tisztikarát és 46 tagú presbitériumát: Mát­rai Mihály felügyelőt, Kassik Ká­roly másodfelügyelőt, Hodos Sán­dor gondnokot, Kiss Pál jegyzőt, Jutási Károly számvevőszéki el­nököt, Hodos Jánosné pénztárost és a régiek mellett a hat újon­nan választott presbitert, Búzás Ferencet, Csernák Pált, ifj. Ju­tási Károlyt, Kerepeszki Károly- nét, Motyovszki Ferencet és Mo- tyovszki Mátyást. leánygimnázium avató ünnepsé­gén Kapi Gyula zeneszerző így nyilatkozott: „Ha gyönyörű egy­házi kardalokat akarunk hallani, akkor Kőszegre kell jönni.” A ki­váló hanganyaggal rendelkező egyházi énekkar a templomláto­gatók kedvence lett. Szívesen hallgatták az áhítatot keltő és mélyítő solo, duett, nehéz műda­lokat és zsoltárokat, mind gyak­rabban a vallásos-esteket beara­nyozó kórusműveket. A karmesteri pálca Kertai (Kühn) János, Budaker Gusztáv, Weinberger Károly, Csizmadia Béla kezében emelkedett tovább­ira is magasba. A Kőszeg és Vi­déke c. hetilap hírei, beszámolói tanúskodnak az énekkar szolgá­latairól, sikereiről. i A MUZSIKÁLÓ VISSZAEM­LÉKEZÉS késztetett arra, hogy a 125 éves jubileumát ünneplő Concordia mellé állítsam a kő­szegi , evangélikus gyülekezet énekkarának 125 évét. Tettem a megőrzés ösztönétől indítva, hogy az idő rostáján nyomtalanul alá­hulló érzések, tettek, szolgálatok, áldozatvállalások ne legyenek fe­ledésre kárhoztatva. Tettem, hogy a zsoltárköltővel elmondhassam: Dicsérjétek az Urat! Hiszen Is­tenünknek énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűsé­ges és illendő dolog! — Verasztó Mihály, az oros­házi gyülekezet tagja és munká­sa 55 éves korában elhunyt. A gyülekezet nagy részvéte mellett kísérték utolsó útjára Kis János, Gyarmati István lelkészek és az énekkar szolgálatával. Mivel a gyermekek iránt különösen is nagy felelősséget érzett, kívánsá­gának megfelelően a temetési igehirdetés alapigéje ez volt:' „Engedjétek hozzám jönni a kis­gyermekeket, és ne tiltsátok tő­lem el, mert ilyeneké a meny- nyek országa.” „Akiket pedig Isten Lelke ve­zérel, azok Isten fiai.” — Rm 8,14 VASÁRNAP. — „Hajlékom ná­luk lesz, Istenük leszek, ők pe­dig népem lesznek” — Ez 37,27 (1 Thessz 1,4 — Mt 3,13—17 — Zsolt 4). Isten jelenléte felbe­csülhetetlen érték. Lakásunk otthonná, drága hajlékká lesz, ha Ö betér, ha Ö szab rendet, ha szülők és gyermekek nem ön­ző akaratukat érvényesítik, ha­nem Isten vezetése alatt élnek. Csak a velünk levő, nálunk ott­hont találó Istent tudjuk „mi Atyánk”-nak szólítani. Jelenléte formál, alakít, „nem népből” az ő népévé, Isten tulajdonává, gyermekévé. HÉTFŐ. — .Azután azt kérdez­te Jézus tőlük: „Amikor elküld­telek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt e hiányo­tok valamiben?” „semmiben” — válaszolták. — Lk 22,35 (Ézs 58, 11 — Józs 3,5—17 — Lk 5,12— 16). Nagy kísértés az anyagiak szeretete. Sokakat elszakít Krisz­tus követésétől, letérít a keskeny útról. Jézussal járva szüntelenül tapasztaljuk: Őneki gondja van ránk, tudja mire van szüksé­günk. Urunk gondviseléséből él­ve megnyílik szemünk arra is, hogy hol, miben segíthetem azt, aki valóban hiánnyal küszködik, szűkölködik. „Mi édesebb szent nevednél? Mi jobb a Te kegyel­mednél? Ha az.t Tőled megnyer­hetem Világ kincse nem kell ne­kem, ó Jézusom, ó Jézusom!” (380. é. 3. v.) KEDD. — „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alá­zatos szívű, és megnyugvást ta­láltok lelketeknek” — Mt 11,29 (Dán 4,34 — Jn 3,22—30 — Lk 5,17—26). Nemcsak világunk riasztó eseményei, közvetlen kör­nyezetünk gondjai nyugtalaní­tóak. Nyugtalanságunk gyökere sokszor saját gőgünk, indulatos­ságunk. Ezen úgy tudunk változ­tatni, ha mindig Megváltónkra tekintünk, aki vállalta értünk a szenvedést, a megaláztatást, a kereszt gyötrelmét. Jézus „isko­lájában” nem lehet befejezni a tanulást. Utolsó órámig tanít­vány maradok, ö a Mesterem. SZERDA. — „Amikor a soka­ság észrevette, utána ment. Jé­zus örömmel fogadta őket” — Lk 9,11 (Jer 29,13 — Róm 8,14—17 — Lk 5,27—32). Előfordul, hogy valaki észreveszi Jézust, megér­zi jelenlétét, mégis fontolgatja kövesse-e? Kétségekkel küzd, vajon Jézus nem utasítja-e el őt? Győzze le bennünk a bátor­talanságot a hit arról, hogy Jé­zus az utána menő sokaságot is örömmel fogadta. Ma is örül mindenkinek, aki hozzá megy, aki a vele való találkozásra vá­gyik, aki nála akar bűnei terhé­től szabadulni. Jézus szeretete fe­lől ne legyenek kétségeink. CSÜTÖRTÖK. — „Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra!” — Zsolt 119,37 (Kol 1,9 — Mt 4,12—17 — Lk 5, 33—39). Sokszor magunk is érez­zük, hogy hiábavalóságra, érték­telen dolgokra figyelünk. Sem lé­lekben, sem tudásban nem gaz­dagodunk, sőt a sátán hálójába gabalyodunk. Isten ad erőt a bűntől való elszakadásra, Ö ve­zet úgy, hogy földön járó, de Is­tenre tekintő, az Ö akaratát ez­által igazi* értéket kereső embe­rek legyünk. PÉNTEK. — „Ne ijedjetek meg és ne féljetek tőlük! Iste­netek az Ür, harcolni fog érte­tek” — 5 Móz 1,29—30 (Kol 2,15 — 1 Kor 1,25—31 — Dk 6,1—11). A pusztában vándorló népet sok­szor kerítette hatalmába a pusz­tulástól való rettegés, a más erős népek támadása miatti félelem. Ezért szólt az erősítés: ne félje­tek, az Űr harcolni fog értetek. Földi vándorutunkon hányszor megrettenünk, mikor a bűn és halál hatalmaival kerülünk szem­be. Isten Jézusban halálos har­cot vívott értünk. Krisztus győ­zelme ma is biztos erőforrás a bűneink elleni harcban, a ha­lállal való végső tusakodás órá­ján. , * SZOMBAT. — „Még nyelve­men sincs a szó, Te már ponto­san tudod Uram!” — Zsolt 139,4 (Zsid 4,12 — Jn 5,24 — Lk 12, 19). Isten előtt nyitott könyv az életünk. Mások előtt lehetnek titkaink, elrejthetjük érzéseinket, gondolatainkat. Isten azonban hallja a füllel nem hallhatót is, ismeri szívünk minden rezdülé­sét. Ha ezzel számolunk, bűnbá­natra ébredünk, hiszen gondola­taink is oly sokszor Isten ellen lázadóak, tisztátalanok, szeretet­lenek. Mégis örömre juthatunk, mert Urunk igéje által megté­rést munkál életünkben, bűnbo­csánatot ajándékoz. Megújít ben­nünket, s mivel jól ismer min­den élethelyzetünkben, a leg­szükségesebbet adja. Deméné Smidéliusz Katalin — BUDAPEST-KŐBÁNYA. Az ifjúság a gyülekezeti szeretetven- dégségen szövegidézetekkel, dia­képekkel, korabeli zenével és énekekkel kísért előadást tartott Bornemisza Péter magyar refor­mátorról halála 400 éves évfor­dulója alkalmából. Szendrő János AZ OLASZ PAPOKAT NEM AZ ÄLLAM FIZETI MAJD Olaszország 350 püspökét és 30 000 papját a jövőben nem az ál­lam látja el fizetéssel. Ilyen értelmű megállapodást írt alá novem­ber végén Bettino Craxi olasz miniszterelnök és Agostino Casaroli kardinális-államtitkár Rómában. A megállapodás része annak az egyezménynek, mellyel felülvizsgálták és revideálták az Olaszor­szág és a Vatikán között 1929-ben megkötött lateráni egyezmé­nyeket. A megállapodás, melyet még az olasz parlamentnek is el kell fogadnia, azzal számol, hogy az olasz állam 1989 végéig a jelen­legi összegben ill. öt százalékos emelkedéssel folyósítja az egyhá­ziak fizetését, összesen 3,4 milliárd osztrák schilling értékben. A következő öt év áll rendelkezésre ahhoz, hogy az olasz római katolikusok felkészüljenek az új helyzetre. 1990 január elsejétől az egyház részére teendő adományok 23 000 osztrák schilling érté­kig beszámítanak az adóalapba, (epdö — RA) AZ ÓTESTAMENTUM VILÁGA Grafikai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Leglátogatottabb kiállítása a múzeum­nak a Biblia világa c. grafikai kiállítás. Számtalan szülőt és gyermeket vonz az Ötestamentum világa, azoknak a grafikai remekműveknek a megtekintése, ame­lyek művészi erővel ábrázolják az ősi, bibliai idők eseményeit és hőseit. Idősebbek és fiatalabbak, szülők és gyermekek járják végig a több mint 250 alkotást. Meg-megállnak. Emlékek, él­mények elevenednek fel, magyarázó sza­vakat fűznek a látottakhoz. Dolendo- Mander A bábeli torony: az emberiség nyelvének összezavarása (XVII. század eleje) jelzésű, nagy méretű rézkarc előtt állok többedmagammal. „Az égbe akar­tak feljutni az emberek" — magyarázták szülők kisiskolás gyermeküknek. „Bekép­zeltek voltak. Meg akarták hódítani az eget. Isten megelégelte az emberek fel- fuvalkodoitsáqát. Merész tervük nem si­került.” Tömör összefoglalása a történ­teknek. Az elénk táruló kép megrázó. Hatalmas építmény magasodik az égnek, a felső emeletek a felhőkbe vesznek. Tengernyi nép dolgozott itt: hordta a téglát, a habarcsot, szállította a pózná­kat. a deszkákat, a vizet, az élelmet tűző napban, zuhogó esőben, dermesztő fagy­ban éveken át. — és mindhiába. A to- ro’za széles körpárkánuain jönnek lefelé a fáradt emberek, a túlhajtott igavonók, a lá.ndzsás katonaőrök. Lehetetlenné vált az é/pítőmunka. A hatalmas embertömeg nem. érti egymást. Teljes a zűrzavar. A rézkarc sok apró. fekete pontja, a meg­tört keskeny vonalak vibrálása jelzi a feszültséget, a kiábrándultságot, a meg­hasonlást. Nem beszélnek, egy száj sin­csen nyitva, hisz 'nem értik egymást. Szélesedő, mély, fekete vonalakkal raj­zolt arcvonás, karmozdulat, testtartás ér­zékelteti a teljes tanácstalanságot. Csodálatra méltó az egyszerűeknek gondolt vonalak ábrázoló ereje. Ha a rajzot a kifejezőbbnek hitt festménnyel vetjük össze, megmutatkozik a grafika gazdagsága. Gondolatban összehasonlí­tottam id. Brueghel Bábel tornya c. festményével. A toronyépítés heroizmu- sát ábrázolja. Követ fejtenek, faragnak, póznákat, állványokat, pallókat készíte­nek, habarcsot kevernek. Nagy a sürgés­forgás, folyik az építés. Emelkednek a falak, emelet emeletre épül. Nyúlik fel a torony a felhők magasáig. Csúcsának az ég boltját kellene érnie. Az ég azon­ban végtelen, az emberi erőfeszítés pe­dig, ha még oly hősies is, véges. Minél magasabbra nyúlt a torony, annál keve­sebb értelmét látták építői, hogy tovább építsék. A festmény — több kifejező- eszközzel rendelkezve — sejtetni tudja a toronyépítés céltalanságát is. Felejthe­tetlen élményt nyűit a Bruenhel-fest- mérni, azonban a grafika, a rajz az él- m óvnád ásón túl a maga egyszerűségénél, tömörségével közvetlenül villantja fel és láttatja men a lényeget: iznatóan gon­dolatébresztő. Ezért nagy a grafika, a rajz hatása. A művészettörténet nagy mesterei (Leonardo. Dürer. Rembrandt. Goya, Chagall, a magyar Zichy) ezért kedvelték a festészet mellett a grafika, különféle fajait, különösképpen a rajzot. A bibliai történetek — elsősorban a prédikációk révén — közismertek vol­tak, e történeteknek a művészi alkotá­sokon megjelenített helyzetei nem szo­rultak magyarázatra. Nem voltak isme­retlenek az ősatyák, a próféták sem. Fel­ismerhetővé váltak festményeken, il­lusztrációkon a maguk egyszerűségében is fenséges alakjukkal, jellegzetes arc­vonásukkal, alig módosuló magatartás­formájukkal. külsejükkel. Ez az úgyneve­zett tipologikus ábrázolásmód, amely nemcsak a középkor századaiban volt általános, hanem hatott a reneszánsz és a bárok művészetre is. élvezhetővé és népszerűvé tette és teszi ma is a bibliai témájú alkotásokat. A legtöbb kiállított grafikai alkotás kö­zéppontjában Adám és Éva. Noé. Ábra­hám. Jákob. József Mózes. Saul.. Sala­mon. Sámson Dávid. Daniéi. Jób és Jó­nás alakóa áll. Hozzájuk kapcsolódnak yarn csak a Tan jelentősebb, hanem az áb- rá-,otó művész, számára a legjellegzete­sebb erem én/nek. A grafika változatos fajaival, gazdag megoldásmódjaival találkozhatunk a tár­laton: kifejezöek a rajzok, a finom vo­nalú tollrajzok, a fekete és vörös kréta­rajzok, ecsetrajzok, a plaszticitásukkal, térhatásukkal és mozgalmasságukkal ki­emelkedő fametszetek, rézmetszetek és rézkarcok. A reformáció terjedésével a nemzeti nyelvre lefordított Biblia egyre gazda­gabban él a grafikus illusztráció eszkö­zével. Egyre több bibliai, főként ótesta- mentumi témájú rajz-, fa- és rézmetszet­sorozat jelenik meg. Ez magyarázza, hony a tárlat törzsanyagát a XVI. és XVII. századi német és németalföldi (hollandiai és belgiumi) művészet alkotásai adiák. A kiállított művek keletkezési idejé­nek szélső határait két illusztrált Biblia jelzi: egy Szegények Bibliája (az írás- tudatlanok rászorultak a képekre) a XVI. százai elejéről, toll- és ecsetraiz illusztrációkkal (a lapok kétharmada il­lusztráció) és G. Dóré Szentírása (Ó- és Ü(testamentum) 1866-ból. 230 illusztrá­cióval. A tárlatért köszönet illéti a mély bib- linismeretröl is tanúskodó 7.antai Tpránd művészettörténészt és a Szépművészeti Múzeum vezetőségét. Érdeklődéssel várjuk a kétrészesre ter­vezett kiállítás második felét, amely majd tavasszal az Üjtestamentum világát ismerteti meg művészi ábrázolásban. Reméljük, a múzeum terve megvalósul, és könyvalakban is gyönyörködhetünk a grafika mestereinek alkotásaiban. Vajda Aurél I « I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom