Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-14 / 15. szám

Evangélikus Élet láss, április 14.

J3~-Qp.it

GYERMEKEKNEK

Bibliaórára

járunk

Egy családlátogatás alkalmával a nagymamára panaszkodtak. A telhetetlen nagymamára. Akinek nem elég a vasárnapi istentisztelet, képes szerdánként még a bibliaórára is elbotorkálni. Igazán fölösleges, mondták. Hiszen vasárnap már teljesítette a kötelességét, ott volt a templomban. Minek még a bibliaóra is?

Tényleg. Minek még a bibliaóra is? Miért tartunk hét közben többféle bibliaórát? Mert hiszen nemcsak a nagymamák járnak ide. Móni és Andi testvérek. Egymás mellett ülnek a templomban minden vasárnap. De a pénteki ifjúsági óráról csak akkor hiányoznak, ha betegek. Dávid és Zalán is mindig itt vannak a gyermekbibliaórán. Gergő és Viola a konfirmandusok bibliaórájára járnak. Ki-ki besorolódik az életkora szerinti bibliaköri csoportba. Nincs igaza a panaszkodónak? Nem elég hetente egyszer prédikációt hallgatni, énekelni és imádkozni?

Nem elég. Mert a bibliaóra nem „kis istentisztelet". Az valami egészen más. A bibliaórákon tanulunk és beszélgetünk. Keresztyén hitünk ugyanis nem az érzelmeink kérdése. Ha keresztyének vagyunk, akkor egész életfqlytatásunk az. így pedig teli vagyunk kérdésekkel, tisztázandó problémákkal. Szeretnénk sokkal többet tudni Jézusról. Tisztázni akarjuk, hogyan él, hogy tanul, dolgozik, viselkedik egy keresztyén ember. Nehéz kérdésekben hogyan dönt? Mi a fontos számára?

Nálunk minden- brtWÍaórá ;ugy zajlik, hogy a lelkész egy téma vagy bibliai szakasz alapján bevezeti a beszélgetést, azután következnek a kérdések, hozzászólások. Remek alkalom ez. Megkérdezhetek mindent, amit vasárnap nem értettem. Ami hét közben eszembe jutott, és nem találtam rá magyarázatot. Otthon egyedül olvastam a Bibliát, és hiába törtem a fejem, csak nem tudtam rájönni, mi a mondanivalója az olvasott szakasznak. Itt az alkalom. Lehet kérdezni, szabad beszélgetni.

Ha odafigyelek, biztosan úgy megyek haza, hogy tisztázódott bennem egy sor bonyolult kérdés. Hogy megtudtam valamit,

ami eddig eszembe sem jutott. Az istentiszteleten nincs módunk visszakérdezni, vitatkozni vagy kiegészíteni. A bibliaóra épp erre való. Emiatt nem hiányzik a nagymama, ezért sietnek Móniék, ezért buszozik Gergő és ezért kel korán, még hétvégén is Dávid,

^ -3p

^$ttX

+ 1 Osváth Szabolcs 1. osztályos tanuló, zuglói gyermekbibliakörös rajza

És még valamiért. Szabolcs nagyon igyekezett a lényeget meglátni, amikor ezt a rajzot készítette. Sikerült is neki, pedig csak elsős. így aztán fejen ülnek azok, akiknek a kör alsó részén van helye. De mégiscsak körben ülnek. Mert a bibliaórán nem sorolódunk padokba. Nem állunk fér az utolsó éneknél és nem rohanunk haza. Körben ütünk, beszélgetünk, barátkozunk. Az még előfordulhat, hogy istentiszteleten mindig ugyanaz a padszomszé- dom, mégsem tudom, hogy hívják. A templomban nem illik beszélgetni. A bibliaóra körében azonban mindenki közel van egymáshoz. Nem kell suttogni, nem kell csendben maradni. Beszélgethetünk, sőt barátokat szerezhetünk. Bibliaórákon jó barátságok születnek. Gyerekek között is, felnőtteknél is.

Tanulunk és beszélgetünk. Mindkettőre szükségünk van. Ugye nem valami keserves kötelességet teljesít az, aki biblia- órára jár?

Szabóné Mátrai Marianna

IfP"- ' A \ VASÁRNAP IGÉJE

2 Kor 4, 10-14

. Jézus élete láthatóvá lesz

Egyik régebbi énekünk keresztyén életünket „Szent, győzedelmes életnek” mondja. Sok bajjal, betegséggel, nyomorúsággal, megpróbáltatással teli életünket hordozva önkéntelenül is felvetődik a kérdés:

Van-e egyáltalán győzelmes élet? Ilyen-e a keresztyén élet a mindennapi tapasztalat tükrében? Pál apostol korinthu- siakhoz írott leveleiből tudjuk, hogy az apostolnak sokszor éppen azt vetették szemére, hogy élete nem győzelmes élet. Sok baja, gyengesége, betegsége miatt mondhatták, hogy nem látszik rajta Isten hatalmas, megsegítő ereje; olyan orvosnak látszik, aki magán sem tud segíteni. Sokan éppen a feltámadásra hivatkozva abban szeretnék látni a feltámadás erejének érvényesülését, hogy az mint a szél a tollpelyhet, egyszerűen elfújja mindennapos nehézségeinket. Sokan a Krisztusban azt a mesebeli jótevő varázslót látják, aki azért él, hogy vágyálmainkat megvalósítsa.

Mindezzel szemben Pál apostol egy rendkívülien kijózanító mondatot ír le: „Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk.” A „mindenkor” szót úgy kell érteni, hogy az ő feltámadása után is állandóan kereszthordozó élet a keresztyén élet. Igaz ugyan, hogy a mondat, melyben az apostol Krisztus halálának hordozásáról' beszél így folytatódik: „.. .hogy Jézus élete is látható legyen testünkben.” De teljesen félreérti az apostolt az, aki e mondat alapján a sikeresség és a feltámadás közé akar egyenlőségi jelet tenni. Az apostol egyszerűen arról beszél, hogy abban mutatkozik meg a jézusi élet, hogy a Krisztus követője - ha kell - Urához hasonlóan kész magát halálra szánni, önző érdekeit megtagadni a másik emberért. Nem azért szenved tehát, hogy a szomszédjánál különb luxus nyaralója legyen, hanem talán azért, hogy szomszédját kártól, bajtól, elemi csapás pusztításából kimentse.

Lehet tehát szent, győzelmes életről beszélni, de ez esetben a győzelmes szó alatt önzésünk, saját magunk legyőzését kell érteni. Amint ezt a győzelmet és benne húsvét győzelmét lehetett látni Pál apostolon, Luther Mártonon és Schweitzer Alberten, akik míg elszenvedték a bajt, nélkülözést, üldöztetést, szolgálatuk nyomán gyülekezetek támadtak, emberek gyógyultak meg, emberek üdvözültek. Úgy ahogyan Pál is látja, amikor saját nyomorúságaira, de a nyomorúságok árán épülő gyülekezetekre tekint: „. .a halál bennünk végzi munkáját az élet pedig -bennetek,” ..... • • :

Ma sok gyülekezetben a konfirmáció NAPjA,yAN. Vajon igazán megerősítettek-e a konfirmandusaink Krisztusban és az Ő egyházában. Készek lesznek-e vállalni a harcot önmagukkal szemben a Krisztusért? Ha lesznek ilyenek, akkor ez csak Jézusért lehetséges, aki halálon diadalmas életét abban is kinyilatkoztatja, hogy hitet és új életet teremt. Adja az Úr, hogy akik most konfirmáltatnak, később olyan ősök sorában legyenek említhetők, akiken át a Krisztus életének fénye ragyogott fel. Ámen.

Nagybocskai Vilmos

IMÁDKOZZUNK

Urunk, Krisztusunk! Hálát adunk Neked, hogy vállaltad értünk a halált, hogy legyőzzed azt a mi számunkra is és hogy miénk lehessen az örök élet. Adj erőt Szentlelked által, hogy egymásért mi is a Te példád szerint tudjunk áldozatot hozni. Különösen is irgalmadat kérjük konfirmandusaink számára. Tartsd meg őket Sajátjaidként, hogy már e földi életben is az örök élet hordozói legyenek és övék is maradjon az és elérjék céljukat Atyád országában. Ámen.

Az önmegvalósítás dilemmája

Minden teremtmény biztosítani akarja életét. Az önfenntartás szab törvényt és normát a moszatok világában éppúgy, mint az emberekében. De az ember az egyetlen, akinek életében szüntelen feszültséget okoz az, hogy figyelnie kell önmagára és ugyanakkor nyitottá kell lennie környezete, a többi ember és Isten iránt.

Feltehetőleg kezdettől fogva az emberek sokaságának alapmegoldásként kínálkozott életük feszültségmentesítése. Augustinus 1500 évvel ezelőtt erről így vall: „íme, összevissza csavarognak az emberek, hogy megcsodálják a hegyek csúcsait, a tenger iszonyatos taréjait, a folyók roppant kanyargásait, az óceán tágas tereit, a csillagok futását, de magukra ügyet sem vetnek.” (Conf. X, 8. 15.) Vagy: belefeledkeznek munkájukba, hogy egy pillanatuk se maradjon önmagukra, életük, lényük színről színre való látásira. Az alkotás barlangjában végképp megfeledkeznek magukról a kényszerű vagy kívánatos teljesítményért, mely önszerelmüket szolgálja.

De a lényük és világuk összehangolásában emberi rendeltetésükre ismerők .nem akarják elfedni, eltagadni életüknek e feszültségét. Ők két csoportba sorolhatók: az elsőbe tartoznak, akik hatalomra törnek. A második csoportot az önmegvalósítás dilemmáját önerejükből megoldhatatlannak tartók alkotják, akik azonban élni próbálják e jézusi paradoxont: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” (Mk 10,35)

Az első csoportba tartozó ön- megvalósítók egyik típusát szeni- lélteti Szabó István új filmjének fő? szereplője: Redl ezredes. A galíciai kisemberek gyermeke megvalósítja önmagát. Legalábbis így véli, mikor tudását, s képességeit a monarchia hadseregének szolgálatába állítja. Karrier- és hatalomvágya teljesen elvakítja, „a pillanatnyi elvárások szerint próbál mást mutatni önmagából, és eldobja családját, osztályát, saját ösztöneit és érzelmeit.” (Szabó I.) A hírszerzés vezetőjeként a hatalommal akar azonosulni, s így lesz annak eszközévé, végül áldozatává.

Az immár méltón közismertté lett Sztehlo Gábor példája reprezentálhatja a második csoportot.

Tényszerű önmegvalósítását az üldözött gyermekek - közvetlen életveszéllyel is járó - mentése, majd a Pax gyermekotthonok megszervezése, végül a testi-szellemi fogyatékos gyermekek otthonának vezetése jelentette. Az, hogy 1944-ben mennyire nem volt szükségszerű, hogy énje s a külvilág között teremtődő feszültséget a kiirtásra szánt gyermekek befogadása által élje meg, azt az övével ellentétes megoldások, s az ezeket választók tömege bizonyítja. Bár nem volt módja beleszólni a tragikus helyzet kialakulásába, mely állásfoglalásra kényszerítette, s a teljes bukással fenyegető próba elé állította, mégsem létt sem gyilkos, sem cinkos, sem a felelősséget magától elhárító közömbös, sem szánakozó szemlélő - megélte a jézusi paradoxont. S ami elméletileg hihetetlennek, követhetetlennek tűnik sokaknak, esetleg bolondságnak, az gyermekek százainak a végső, abszolút értéket, az életet jelentette. Sztehlo Gábor az üldözöttek és az elhagyottak szolgájává lett, s így a nagyoknál nagyobbá, mert a neki rendelt történelmi időben és helyen önmagába fogadta Krisztust.

A filozófiai antropológia Platóntól Plessnerig szakadatlanul igyekszik megfogalmazni: mi az ember feladata saját életével. Miképp lehetséges, hogy önmagára is és a tőle idegen világra is ráleljen; hogy ne legyen az ember vendég saját életében, s hogy otthon legyen valahol e világban is. De receptet, kategorikus megoldást nem adnak. Jézus szavai egyértelműek, tán ezért is ódzkodunk a komolyan vételüktől. S jóllehet a „hogyan” kérdésére nincs helytől, időtől, s legfőképp személytől független válasz, az önmegvalósítás dilemmájával viaskodó ember naponta tisztázhatja, hogy Jézus közelében mit jelent kemény mondata: „Ha valaki közületek első akar lenni...”

Donáth László

5. Bach elképzelései az egyházi zenéről.

Bach gyermek- és diákéveit többféle zenei élmény határozta meg. Eisenachban szokás volt, hogy szegényebb diákok hetenként háromszor házról házra járva énekeltek, hogy alamizsnát kapjanak. A kis Bach erre nem szorult rá, de feltűnően szép hangja és kitűnő hallása miatt bizonynyal ott énekelt közöttük ebben a „kurrenda”-nak nevezett vándorkórusban. Majd ott láthatjuk őt a Szent György templom karzatán, amint a kottapultot körül állva énekelnek Dedekind kántor vezetésével az istentiszteleten. És ami a legnagyobb nyomot hagyhatta lelkében: nagybátyja, Johann Christoph a hírneves orgonista mellett ott ülhetett a templomi orgona padján: lapozta a kottát, húzogatta a nagy regiszterdugókat. Tehát mindenütt zene vette körül. Persze odahaza is, hiszen náluk laktak apjának segédei, akik állandóan muzsikáltak, gyakoroltak hangszereiken. Ohrdruffban, Lüneburgban is egyre közelebb került a virágzó lutheránus egyházi muzsikához. Belenőtt, benne élt ebben. Lételeme volt az egyházi zene templomban, esküvőn, temetésen, az utcán. Még a városháza vagy a templom tornyából is hallotta naponta többször a városi fúvósok felcsendülő koráljátékát.

Luther maga igen fontosnak tartotta a zene szolgálatát az egyházban. Ez a lutheri zeneszemlélet és egyházzenei élet várta Arnstadtban is, első szolgálati helyén. Érdekes helyzetbe került azonban Mühlhausenben. Itt volt olyan teológiai irányzat is, amely nem igényelte, sőt ellenezte a művészi templomi muzsikát. Bach 1708-ban írt beadványában kifejti: új helyre megy, ahol akadály nélkül végezheti munkáját, amelynek célja „a rendszeres egyházi zene Isten dicsőségére”. Az idézett mondat Bach legfontosabb megnyilatkozása egyházzenei célkitűzéséről. Rendszeres egyházi zene alatt azt érti, hogy a gyülekezet megbízása alapján kelljen komponálnia és előadatqia minden vasárnap egy kantátát. Tehát emiatt ment Weimarba, ahol ha nem is mindjárt, de később csakugyan alkalma volt erre a „rendszeres” egyházi zenélésre. Ez a szolgálat bontakozott ki káprázatos gazdagsággal Lipcsében, ahol több éven át szinte valóban minden vasárnap új kantátával lépett a gyülekezet elé. Itt még megvolt erre az igény, jóllehet igazán megfelelő énekkar, zenekar nem állt Bach rendelkezésére. De Bach benső küldetéstudata olyan erős volt, hogy sem az énekesek és zenészek csekély létszáma, sem a tapasztalt közöny nem

300 éve született JOHANN SEBASTIAN BACH

(1685. III. 21.-1750. VII. 28.)

A H-moll mise Sanstusának utolsó partitúra oldala

vehette el kedvét. Bár 1729 után átmenetileg abbahagyta a rendszeres kantáta komponálást, de életének utolsó szakaszában folytatta.

Igen fontos, hogy lutheri szellemben komponált. Mit jelent ez? Azt, hogy művei (passiók, kantáták) a lutheri istentisztelet jellegét mutatják: Isten szól igéjében a gyülekezethez, a gyülekezet pedig válaszol a hallott igére énekben és imádságban. Az ének és imádság szerepét Bach zenéjében elsősorban a korátok töltik be. Emiatt van ezeknek kiemelt és fontos szerepe. Egy-egy korálvers megszólalása passiókban, kantátákban mindig a gyülekezetre utal. Ez a speciális bachi vonás. Elődei: Schütz, Buxtehude stb. vagy kortársai: Händel, Telemann és mások, - meglehetősen mellőzik a korátokat. Bach, „Isten muzsikusa”, „a muzsikáló lutheránus” visszatér a lutheri felfogásra: hidat ver a művészi zene és a gyülekezet között a korátokkal.

Ha valaki - különösebb zenei képzettség nélkül is - hallgatja Bach egyházzenei műveit, rögtön feltűnnek neki az ismert gyülekezeti énekek. Pl. Mennyből jövök most hozzátok..., Krisztus ártatlan Bárány... Érős vár a mi Istenünk... stb. Azt is mondhatjuk, hogy Bach Luther művét, az evangélium hirdetését folytatja a zene nyelvén. Énekkel és zenével prédikál Jézus Krisztusról. Egyházzenei munkáját, mint igehirdető és elmélyült teológus végzi. Ez a teológiai elmélyedés sajátos módon jelentkezik orgonára írt korálelőjátékaiban is. Az „Orgelbüchlein” című sorozatában a korái dallamát és szövegét úgy dolgozza fel, hogy mindig egy központi teológiai fogalmat, vagy igei üzenetet ábrázol az orgona hangjaival. Bizonyos zenei motívumok fejezik ki pl. karácsony örömét, a passiót, a bűnbánatot, vagy a húsvéti korálokban a feltámadás örvendetes tényét.

Söderblom Nátán svéd érsek Bachot az ötödik evangélistának nevezte. Egy Bach-kutató szerint zenéje „Keresztelő János-i vonásokat” mutat: túlmutat önmagán, éspedig a megfeszített és feltámadott Krisztusra.

Egyházzenei műveit az egyházi esztendő sorrendjében írta, és alapul vette az ünnepek és vasárnapok kijelölt énekeit, szentírási szakaszait. Sokat olvasta a Bibliát és az ötkötetes hatalmas korabeli énekeskönyvet. Mindez világosan mutatja egyházzenei elképzelését és célkitűzését: Luther nyomdokán haladva nem önmagának, hanem Istennek és a gyülekezetnek akart muzsikálni és így hirdetni a zene nyelvén az evangéliumot.

Gáncs Aladár