Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-17 / 11. szám

Evangélikus Elet 1985. március 17. J3 «r CP * # GYERMEKEKNEK Énekelek Hogy mióta, magam sem tudom. Az biztos, nem tudtam még olvasni, amikor azt az énekeskönyvet kaptam. Két bájos arcú, szárnyas angyal mosolygott a címlapján. Minden oldal tetején pufók, fekete számok jelezték a sorrendet. Alattuk kottasorok, végül takaros oszlopokban a versszakok. Nagymamám mellett ültem a templomban. Amikor a felnőttek fellapozták az éneket, én is pergettem angyalos könyvem lapjait. Emlékszem, mennyire ügyeltem, hogy a tömzsi számok fölül legyenek. Szégyelltem volna fejjel lefele tartani az én saját énekeskönyvemet... Gyerekkori emlékeim ezek, mégis hasonlítanak mindannyiunkéhoz. Amióta keresztyének egyáltalán vannak, azóta mindig énekelnek. Őseiktől örökölték. A Biblia 150 zsoltára sem más, mint ének. Ha megkeresitek őket, első sorukban szinte mindig zenei utasításokat találtok. Mely dallamra, milyen hangszerkísérettel, hogyan kell énekelni. Ha pedig bele olvastok a 33., a 96. vagy a 150. Zsoltár soraiba, arra a kérdésre is választ kaptok, miért szeretett és szeret ma is énekelni Isten népe. Sok szép, okos és igaz mondatot el tudunk mondani Istenről. Egyszer azonban elfogynak a szavak. Túl szegénynek, nagyon szürkének érezzük a legszebb mondatokat is ahhoz képest, amilyen hatalmasnak és amilyen hűségesnek ismerjük Istent. Ilyenkor kerülnek kottafejek a szavak fölé. Mert úgy érzi az ember, többet fejez ki a zene, mint a szó. Méltóbb módon tud hálát adni, őszintébben tud sírni, mélyebben könyörögni. Keresztyén életünk szerves részévé vált az éneklés. Nagycsütörtök estéjén énekelve vonulnak ki a tanítványok Jézussal az Olajfák hegyére. Énekel az első keresztyén gyülekezet. Az ének a mindenkori istentisztelet szerves részévé válik. Himnuszok és könyörgések, zengő Isten-dicséretek és csöndes fohászkodások dallamai mardtak ránk nagyon korai századokból. Zeneszerző óriások állították tehetségüket Isten dicséretének szolgálatába. Nincs templom, amelyben ne állna orgona vagy legalább egy szerény kis harmonium. Ünnepi istentiszteletek szépségét igen sok gyülekezetben énekkari szolgálat emeli. Meg kell hát kérdeznünk: szeretünk-e énekelni? Konfirmandus vizsgán vettem részt valamikor régen. Szépen felejő, okos kis csoport ült az oltár körül. Öröm volt hallgatni őket. Egészen addig, amíg éneklésre nem derült a sor. Akkor megbénultak. Szégyenkező, riadt kis csapattá váltak. Látszott rajtuk, nem szeretnek énekelni. Gyenesen voltam a nyáron, ifjúsági konferencián. Majd minden este hasonlóan fejeződött be. Már leszállt a nap, a lámpaoltás ideje is eljött, de még pengett a gitár, szólt az ének. Már füzet sem kellett. Az összes versszakot kívülről fújta mindenki. Aki sose szeretett, itt az is megtanult énekelni. Nekem még puha borítójú, angyalos énekeskönyvem volt. Az én gyerekeim egy szép, kékkötésú, orgonasípokkal díszített könyvben igyekeznek eligazodni nagy buzgalommal. Szép, új énekeskönyvünk ezen a tavaszon hároméves. Belelapoztatok már? Ismeritek? Megtaláltátok benne a gyerekek és fiatalok énekeit? Lehet folytatni és szabad most kezdeni. Egy a fontos, hogy mindnyájan megtanuljuk: Jó dolog az Urat dicsérni és éneket zengeni az ő nevének. Szabóné Mátrai Marianna A VASÁRNAP _]GÉJE_ JÉZUS - BÖJTBEN IS ÖRÖM! Laetare - örüljetek! - Hangzik évszázadok óta ezen a böjti vasárnapon a biztatás. Böjtben, amikor Jézus Krisztus Urunk szenvedésére emlékezünk, lehet örülni? Lehet, mert mi nem­csak történelmi távlatból, de húsvét fényei felől értelmezzük a Jézus-eseményt. Igazat kell adnunk Kierkegaardnak, az Isten-kereső dán teológusnak, amikor így szól: Ha jól fogjuk fel keresztyén életünket, nem is tehetünk mást, mint mindig örülünk. ÖRÜLÜNK, MERT JÉZUS KRISZTUS AZ ÉLET KENYERE. - Ő jelentette ki önmagáról. Én vagyok - kezdetű szavai isteni igéjűek, mert az Ószövetség lapjain így mutatkozott be a Teremtő. Igéiben az Istentől küldetés titka rejtőzik. Galileában mérhetetlen szegénység volt. Jézus nem volt érzéketlen a mindennapi kenyérgondokkal küszködök iránt, de hirdeti, hogy az élet több, mint az eledel. Nemcsak testi­biológiai szinten éljük napjainkat, hanem szellemi-lelki síkon is. Az embert ősi isten-éhség gyötri, s Ő felülről jövő kenyér éhségünk csillapítására, válasz gyötrő kérdéseinkre. Ő maga az élet. Rajta tájékozódhatunk. Igéje biztos útmutatás az élet útvesztőiben: önzés helyett segítés, gyűlölet helyett szeretet, bosszú helyett megbocsátás, elmúlás helyett élet. Örülünk, mert Jézus Krisztussal közösségünk lehet. -így mondja: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” Jézus kincseit és értékeit nem tartotta meg önmagának, ha­nem szétosztotta tanítványainak s mindazoknak, akik követé­sére vállalkoztak. Nála mindenkinek helye van, Ő mindenkit közösségébe fogad, aki Hozzá megy. Ez a közösség ma igéjének hallgatása és tanulmányozása közben valósulhat meg életünkben és mélyülhet el éveink múlásával. Ő igéjében tárja fel önmagát, s ahhoz, hogy valakit közösségünkbe fogadhassunk, szerethessünk, meg kell ismer­nünk. O mindenkit hív, csak mi meg ne vessük igéjét! - Jézussal való közösségünk lehetősége szent vacsorája is. Belő­le élünk, mint az ételből és az italból. Vacsorája az öröm alkalma, mert átjárja a bűnbocsánat öröme. Ő a szent és tiszta, igaz és ártatlan jön hozzánk, akik vétkeink tengernyi özönében vergődünk, önző életünk kusza szálainak hálójába bonyolódunk, hogy megossza velünk tisztaságát, ránk árasz- sza szentségét s nekünk adja igazságát. Ő mindenkit hív, csak mi meg ne vessük szent vacsoráját! Jézussal való közösségünket a testvérek gyülekezetében élhetjük meg. Itt hangzik igéje, itt terítik meg az úrvacsora oltárát. Itt ismerjük meg a másik gondját, életterhét, itt segít­hetünk a testvéren a Krisztussal való közösség megmaradásá­ban. Itt világosodik meg előttünk, hogy vélt sérelmeink való­ságos áldássá lehetnek Urunk kezében. Jézus mindenkit hív, csak mi meg ne vessük gyülekezetét! Örülünk, mert Jézus Krisztus örök életet ad. - így olvassuk: „Az én Atyámnak az az akarata, hogy aki látja a Fiút és hisz benne, annak örök élete legyen.” Nemcsak Jézus megy a böjti úton a kereszt felé, de mindnyájan a halál árnyé­kának völgyében zarándokolunk. Utunk a múlandóság ösvé­nye. Amint, azonban Jézus útja a kereszthalálon át az életbe vezetett, akként a Benne hívőket is örök élettel ajándékozza meg. Világunkban még a halál hideg szele süvít, elrabol mellő­lünk kedves útitársakat: szeretett édesapát, meleg szívű test­vért, hűséges szolgatársakat, de a Fiú, Jézus példája vigasztal: aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Szebik Imre IMÁDKOZZUNK Urunk! Te ajándékoztál meg szent igéddel. Hála ezért Neked. Belőled élünk, mint az ételből és az italból. Nyisd meg szeműnket a kenyér csodája számára, mely jóságodról beszél. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk az ínséget: a kenyérért kinyújtott kezeket s a szeretetre szomjas szíveket. Te adsz szeretetet szívünkbe, add, hogy továbbadjuk, amit kaptunk jó szívvel s boldog örömmel. Ámen. Velük vagy nélkülük Emberfeletti teljesítmények elérésé­ért szinte mindent feláldoznak ver­senysportolók. A súlyukat dekázzák, élvezeti cikkektől megtartóztatják magukat, edzésük ideje kötelezően kiszámított. Idő másra alig jut, mert nagy a tét számukra - dobogóra jut­ni, új csúcsokat elérni. Az a néhány perc, amit a közönség lát mennyi ve­rejtéket, küszködést, gyötrelmet ta­kar, de a győzelemért megéri nekik. Külföldi utakért szolidabbra kell fogni a kötelező kiadásokat, mert megéri a látvány, amikor kitárul az ismeretlen világ egy újabb ajtaja. Az utazást kedvelőknek megtérül az él­ményekben a sok lemondás. A magunk élvezetéért, öröméért, kényelméért nagy áldozatokra va­gyunk képesek és azt gondoljuk^ hogy jó így. Az önként vállalt terhe- ink mellett munkahelyünkön, hiva­tásunkban teljesítő képességünkre számítanak. Munka után a fáradt, vacsorára váró, de szeretetre sokkal éhesebb család feleséget és édesanyát akar kapni. Az édesanyától pedig sok megértő, mindenkire külön odafi­gyelő szeretetet. Megéri? Mennyire éri meg meleget teremteni otthonunkban? Lehet így kérdezni arról a közösségről, amelyet Isten te­remtett és az élet továbbörökítésével bízott meg? Az édesanyánalc megéri; ífsté S Szerétét'biz­tonságos légkörét megteremtse gyer­mekeinek. A gyermek biztonságához pedig hozzátartozik a testvér is, mert nélküle a felnőttek mellett is egyedül van. Mennyire éri meg vállalni a nagy családot, a gyermekek egymásban megtalált örömét? Anyagilag min­den megadott támogatás mellett is bölcsen kell megtervezni a kiadáso­kat. Kevesebb pihenés jut, kikapcso­lódás évekig alig, és amiért tanul­tunk, amit hivatásként választot­tunk, attól hosszú időre elválaszta­nak gyermekeink. Mielőtt megtud­hattam volna, hogy milyen öröm az első gyermekemet megölelni, egy is­merősöm előre kijózanított, „majd moshatod évekig a pelenkákat”. Tu­dom sokan félnek ettől is. De a cse­csemő, a gyermek nemcsak pelenkák és szennyes ruhák gyártója csupán. Nemcsak családi vállalkozások és hétvégi kirándulások megakadályo- zója. Gazdagságot kapunk Ha azt kérdezzük megéri-e az áldo­zat, akkor azt is látnunk kell, hogy milyen gyümölcse van az édesanyai hivatásnak? Mit kapunk benne? Semmi mással meg nem szerezhető örömöt. Az új és egyre bontakozó élet csodáját. Gazdagságot. Minden gyermek arca, egyénisége, képességei mással színesítik a család életét. A gyermek öröm és derű is. Valami új világ, akinek születésével a nő azza lesz ami még nem volt: anya. A férfi és a nő kapcsolata, a házasság ettől vá­lik családdá. A gyermek szeretetet vár, de az adott szeretet visszafelé is gazdagít. Ha iskola után mind hazaérnek alig bírnak betelni a találkozás örö­mével. Ha több testvér él együtt, ők kezdettől fogva megélik a közössé­get. Azzal is, hogy egy almát úgy osz­tanak el, hogy mindegyiknek jusson, de azzal is, hogy az esti imádságot a nagycsalád létszámához igazítják. Szeretetet nemcsak a szülőktől, ha­nem egymástól is kapnak. Harmadik gyermekünk született, amikor nagyobbik kislányunkat só- várgó arccal megkérdezte egy testvér nélküli kisfiú, „neked hányadik test­véred született már?” Isten ajándéka á'gyermek, de nemcsak a szülők szá­mára, a testvérnek is nagy ajándék múlhatatlanul, egy életre szólóan. Szeretetről, egymásért való küzdés­ről, hűségről a családban szereznek tapasztalatokat, hogy egészséges lel­kű, teherbíró, másokért élő felnőttek legyenek majd. É kis közösség erős összetartozása, örömökben és gondokban egymá­sért vagyunk. Isten szeretetének erőterében élve kérjük és fogadjuk el átformáltatá- sunkat. Ahogyan Ő Jézus Krisztus­ban nem önmagának élt, ezt várja édesanyának és édesapának nevezett tanítványaitól, hogy szeretetünk vál­lalja teremtésbeli küldetésünk betöl­tését. Ebben a vállalásban soha meg nem tapasztalt örömökkel és áldással gazdagítja életünket. Bálintné, Varsányi Vilma ■ Ősök, szülők, gyermekkor Az 1985-ös esztendőben világszerte megemlékeznek J. S. Bachról, szüle­tésének 300. évfordulója alkalmával. Nekünk, evangélikusoknak külön okunk is van erre az emlékezésre, hiszen egész életében csaknem kizáró­lag egyházi szolgálatban állott, műveinek túlnyomó többségével az egy­házi zenét gyarapította. Az „Evangélikus Élet” cikksorozatban követi majd Bach életútját, veszi számba művészi tevékenységét. Elsőként az ősökről, szülőkről, gyermekkorról essék szó. A kiterjedt Bach család számbavételénél igen nagy segítséget jelent számunkra az a nekrológus, amelyet J. S. Bach alapozott meg „A Bach zenészcsalád eredete” c. családi krónikában. Ezt egészítette ki fia, Philipp Emanuel és egyik kedves tanítványa J. F. Agricola. A nekrológus - a kor szokása szerint - csak a család férfi tagjait veszi számba. Az ükapától, Bach Vitustól kezdve, legifjabb fiáig, Johann Christian Bachig bezárólag a krónika 53 férfi tagról tesz említést. Ebből mi Bach közvetlen felmenő ágát követjük. Bach Vitusról - aki 1619-ben hunyt el a thüringiai Wechmarban - a krónikában ezt olvashatjuk: „Veit (Vitus) Bach, magyarországi pékmes­ter (és molnár) a XVI. században lutheránus vallása miatt Magyaror­szágról vándorolt ki német főidre.” Voltak zenetörténészek, akik ezen adat ismeretében a Bach családot magyar eredetűnek vélték. A további kutatásokból azonban kitűnt, hogy Bach Vitus Thüringiából jött Pozsonyba, majd „.. .látván, hogy Thürin- gia földjén vallása miatt biztonságban lehet”, visszatért Thüríngiába, Wechmarba. A nekrológusból azt is tudjuk, hogy Bach Vitus „Nagy örömét lelte kis citerájában, melyet a malomba is magával vitt és őrlés közben játszo­gatott rajta.” Ettől kezdve a Bach család minden tagjánál kimutatható a zenével való kapcsolata. Bach Vitus egyik fia, Johannes (J. S. Bach dédapja) már hivatásos muzsikus lett. A nekrológus erről így emlékszik meg: „Kezdetben ő is a molnárpékmesterséget folytatta. Mivel azonban egész különös hajlamot mutatott a zenére, a közeli Gotha város fúvós zenészeinek vezetője (Stadtpfeifer) tanulónak vette maga mellé.” A Stadtpfeifer - városi ze­nész - már tanult muzsikus, a muzsikus céh tagja. Feladata, hogy a város ünnepi alkalmain (tanácstag beiktatásán, keresztelőn, esküvőn, temeté­sen) közreműködjék. Hogy ez nem volt valami fényes megélhetési lehető­ség, azt bizonyítja, hogy Johannes, apja halála után visszaköltözik Wech­marba és átveszi a molnár és pék mesterséget. A zenészséggel azonban 300 éve született JOHANN SEBASTIAN BACH (1685. III. 21.-1750. VII. 28.) A dédszülői ház nem hagy fel és a nekrológus szerint „.. .gyakran hívták a közeli városok­ba”. .. muzsikálni. Johannes fia - Christoph Bach - már egész életében zenéléssel keresi kenyerét, előbb Erfurtban, majd Amstadtban. A nagy zeneszerző éde­sapja - Johann Ambrosius Bach - ugyancsak hivatásos muzsikus. Eise- nachban működik városi zenészként. Ebben az időben a városi elöljáró­ság és az egyházközség vezetése összemosódott. Ezt tükrözi a városi zenész kétféle munkaköre is. A városi ünnepségeken kívül minden nap két alkalommal négy társával együtt korátokat is kellett játszania a városháza tornyából. Ezen felül még a kántor útmutatásai szerint temp­lomi szolgálatot is kellett vállalnia. A rendkívül kiterjedt Bach családban igen sok muzsikust találunk. Jellemző pl. az, hogy Eisenachban még akkor is „Bachok”-nak nevezték a muzsikusokat, amikor már egyetlen Bach sem muzsikált köztük. A zenész foglalkozás tehát összenőtt a „Bach” névvel. J. S. Bach szüleinek házasságából nyolc gyermek született. Közülük három még gyermekkorban meghalt. A legidősebb fiú testvér - Johann Christoph (1671-1721) - kiváló orgonista lett. Pachelbelnél tanult. J. S. Bach még nincs 10 éves, amikor teljes árvaságra jut. Bátyja, aki 14 évvel idősebb nála, veszi gondjaiba, aki ekkor már Ordrufban orgonista. A nekrológus erről így ír: „Johann Sebastian még nem volt 10 éves, amikor szüleit elvesztette. Ekkor Onrdrufba költözött ottani orgonista bátyjához és annak vezetése alatt tanulta meg a billentyűs hangszerek (a zongora és az orgona) játékának az alapelemeit. A kis Johann Sebastian zeneszeretete már ebben a zsenge korban rendkívüli volt. Rövid idő alatt megtanulta azokat a darabokat, melyeket bátyja önszántából tanulásra feladott neki.” J. S. Bach azonban nemcsak a zenében mutatott ilyen kiváló előmene­telt, hanem iskolai tanulmányaiban is igen szépen haladt. Abban az időben nem a kor, hanem a tényleges tudás határozta meg, ki, hányadik osztályba kerül. J. S. Bach általában két osztállyal járt feljebb, mint ahogyan az életkorából következett volna. Az ohrdrufi iskola igen jó hírpévnek örvendett. Az a hír járta róla, hogy az itt tanuló parasztgyerekek különb nevelést kapnak, mint máshol a nemesek gyermekei. Bach minden tárgyban kimagasló eredményt ért el. Emellett mély vallásos nevelésben is részesült. Az iskola tanárai szigorúan tartották magukat Luther tanításaihoz. Ez a puritán nevelés Bach egész életére kihatott. Csak találgatni tudjuk, miért hagyta el ezt a kitűnő iskolát és miért vállalta már 15 éves korában, hogy a maga emberségéből él meg. A leg­valószínűbbnek látszik az az indoklás, amit Bartha Dénes Bachról szóló könyvében így rögzít: „Inkább gondolhatunk lakásszűkére, helyhiányra; két öccsének befogadása óta Johann Christophnak két, vagy három saját gyermeke is született s így a lakás valóban szűknek bizonyulhatott mind­nyájuk számára.” Tény az, hogy az ordrufi iskola anyakönyvében 1700. márc. 15-i dátummal ez a bejegyzés áll: „A vendéglátás megszűnte miatt Lüneburg- ba távozott.” Fasang Árpád ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom