Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-03 / 9. szám

Úrvacsorát veszek Egy gyülekezet vendége vol­tam néhány éve Finnországban. Az istentiszteleten együtt szol­gáltunk a helybeli lelkésszel. Űr­vacsorát is ketten osztottunk. Szülők jöttek az oltárhoz egé­szen kicsi gyerekeikkel. A fel­nőttek úrvacsorát vettek, a gye­rekeket pedig egy bibliái igével áldottuk meg. ök — ugyanúgy, mint nálunk — majd nagyobb korukban, a konfirmáció után fognak úrvacsorát kapni. Valami titkozatos dolog ez. hogy a gye­rekek kimaradnak? Sokszor megkérdeztem ezt gyermekko­romban s velem együtt bizonyá­ra mások is. Jézus tanítványai voltak az el­sők, akik úrvacsorát kaptak. Ma­ga Jézus adta nekik a kenyeret és a bort egy felejthetetlen es­te, az utolsó együtt töltött esté­jükön, Nagycsütörtökön. Az a vacsora a szokásos módon kez­dődött, pontosan úgy, mint min­den zsidó házban. Kovásztalan kenyér és bor járt körben az asztaloknál. Minden házban ar­ra a hajdani, páratlan esemény­re gondoltak, amikor Isten Egyiptom földjéről hozta ki né­pét. Csak Jézus asztala volt a kivétel. Ö amikor tanítványai­nak adta a kenyeret, a megszo­kottól nagyon eltérő mondatot mondott: „Ez az én testem, amely tiértetek adatik.” Azután körbejárt a bor. hasonlóan fur­csa mondattal: ,.E pohár az új­szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” Találkoztunk már olyan isten- tiszteleti eseménnyel, ahol nem­csak szavak hangzanak el, ha­nem a szavakkal együtt valami más jel is. Azok emlékeznek jól, akik a keresztségre gondolnak. Ott víz kíséri a szót, itt kovász­talan kenyér, vagyis ostya és bor. Ezt a két jézusi parancsot, épp többi szavától eltérő volta miatt szentségiek neveztük. Mi történik úf.yapspra szentségében? „Tiérettetek*’ — mondta Jézus akkor is, amikor a kenyeret osztotta, akkor is, amikor a bort adta tanítványai­nak. Jézus halála érettünk tör­ténik. Azért, hogy bármit tet­tünk régen, biztosak lehessünk benne, megbocsátotta Isten és sohasem fogja a fejünkre olvas­ni. Érettünk történik, hogy meg­erősödve, megtisztultan, új em­ber módján folytassuk életünket. Amikor az úrvacsorái oltárnál térdelünk, kettős ajándékot ka­punk. Jézus leveszi rólunk múl­tunk minden terhét és szégyenét, Megbocsát. Ugyanakkor felkészít minket a jövőre, megerősít, hogy igazabban, biztosabban köves­sük őt. Valóság ez vagy csak biztatás? Minden úrvacsoraosztásnál el­mondjuk Jézusnak azokat a régi szavait: ez az én testem ... ez az én vérem. Nemcsak emlékeztet­jük ezzel egymást a legelső úr­vacsorára, hanem hirdetjük Jé­zus valóságos jelenlétét, ö ma­ga jön hozzánk az úrvacsorában, ő maga bocsát meg és ő maga indít el egy új életre. Jelenléte nélkül csak próbálkozás lenne a mi elhatározásunk és bizony nem sok sikert ígérne. A vele és az egymással való találkozás azonban meggyőz, megerősít és késszé tesz a folytatásra. Nem titok, ami történik. De akik Jézussal találkoznak ilyen közvetlen módon, jó, ha ismerik őt és sokat tudnak róla. Ezért előzi meg az első úrvacsoravé­telt egy hosszú tanulás. Jó len­ne, ha konfirmandus korotokban szorgalmasan, minél többet meg­tanulnátok arról, hogy kicsoda Jézus, hogy felkészülten várjátok a kenyér és bor vételét, a feltá­madott Jézussal való közösséget. Szabőné Mátrai Marianna ,lrok nektek, ifjak .. Beteg nagyanyját, gyengélkedő édesanyját, családját és munká­ját látja el. Emellett még sokféle betegségben is szenved. Mégis jó­kedvű. Nem lehet úgy hozzá menni, hogy ne lenne egy-két jó szava. S állandó munkában van, úgy, mint akit sürget az idő. Nem kapkodva, fejvesztve dolgozik, hanem pontos kimértséggel, mint aki tudja, mit kell tennie, mi a feladata. Mélységeket megjárt, a teljes összeomlás szélére' sodródott em­ber. Krisztus közelében, a gyüle­kezet közösségében valóban új életet kezdett élni. Aktív, fárad­hatatlan ember, aki korábbi sors­társai megmentéséért fáradozik. Nem nyüzsög, nem fontoskodik, hangyaszorgalommal szolgál. Elgondolkodva e két példán, óhatatlanul felvetődik a kérdés: honnan ez az aktivitás, energia? Az új életet nagyon sokan rosz- szul értelmezik. Egyik szerint ez valamiféle szent lazsálás, sem­mittevés. a másik szerint csupán belső lelki folyamat, szinte elkü­lönül a megszokott hétköznapok­tól. Pedig... j AZ ŰJ EMBER — ISTEN AR­CÁT VISELŐ EMBER, Isten gyermeke. Pál apostol erről az új emberről írja a korintusi gyüle­kezetnek: az Isten munkatársa (cooperator Dei). Ma amikor so­kat foglalkozunk az emberi mél­tósággal, nekünk- keresztyének­Aktívan . t nek nem szabad elfelejtenünk, .hogy számunkra ez a legnagyobb méltóság, ami egyúttal a legna­gyobb feladatot is jelenti. Jézus azt mondta az Atyáról: „... mind ez ideig munkálkodik, én is mun­kálkodom.” (Jn 5,17.) Akit a te­remtő Isten alkot újjá, az csak ilyen munkálkodó ember lehet. Ebben hasonlít Teremtőjére. A rövidzárlatos akkumulátor bármennyire is jól töltik fel, ha­mar kimerül, mert energiája kár­ba vész. A rövidzárlatos élet sem lehet aktív, építő. Az új élet jő irányba tereli az energiákat: el­juttatja az önindítóhoz, hogy a motor induljon, a lámpákhoz, hogy világítsanak. Letestelt éle­tek, rövidzárlatos kapcsolatok, kiégett hitek nem kísérhetik ke­resztyén életünket. Az új életben a fogságban tartott vagy kóborló energiák felszabadulnak a mun­kálkodásra. S az Isten töltőállo­mása mindig rendelkezésünkre áll, hol elvesztett energiánkat pó­tolhatjuk. ' Még egy nagyon lényeges kér­dést kell tisztáznunk: hol van az a működési terület, ahol munkál­kodhatunk? ELŐSZÖR IS OTT, AHOL ÉLÜNK. Teológiai kifejezéssel: vannak állapotbeli kötelessé­geink. Ezeket kell mindig, min­den életkorban először teljesíte­nünk. Aki tehát diák, az tanul­jon, ne pedig mást akarjon csi­nálni ... stb. Luther Márton ezt úgy fogalmazta meg, hogy az új életben Isten meghagy bennün­ket régi helyünkön, hogy ott tölt­sük be keresztyén küldetésünket. Tehát a keresztyének nem élnek külön rendben, hanem azok kö­zött a viszonyok között kell és le­het szolgálniok, ahová Isten állí­totta őket. Emberi hibánk, hogy mindig észre vesszük a szálkát, hogy mindig a másik portája előtt sep- regetünk. Sokszor ezt akarjuk tenni új emberként is. Valakiről mesélik, hogy . vasárnaponként háromszor járt temjlomba, de családjának nem főzött ebédet. Másik negatív példa: valaki na­gyon szépen szolgált a gyüleke­zetben, de gyermekei lyukas zok­niban jártak. Isten az új életben emberi feladatink hűséges elvég­zésére aktivizál bennünket. AZ ŰJ EMBER MÁSIK MUN­KÁLKODÁS! HELYE az új kö­4­Márciusi krónika 150 ÉVE, 1835. március 2^án ' halt meg Bécsben I. FERENC magyar ki­rály (1792), osztrák császár (1804), II. Ferenc néven 1806-ig német— római császár. Firenzében szüle­tett 1768. február 12-én. II. Lipót legidősebb fia volt. A haladás és a felvilágosodás ellenségeként erős rendőri uralmat és besúgó­rendszert épített ki. Uralmát fe- renci 'abszolutizmusnak nevezték. 1795-ben felszámolta a magyar jakobinus mozgalmat és vezetőit kivégeztette. A német—római császári címről lemondásra a Franciaország elleni «háború több veresége kényszerítette 1806-ban. 1810-ben leányát, Mária Lujzát Napóleonhoz adta feleségül. 1811- ben pénzdevalvációt hajtott vég­re. Napóleonnak az oroszországi hadjárathoz segédcsapatokat adott. 1815-ben Frigyes Vilmos porosz királlyal együtt aláírta Sándor orosz cár manifesztumát a Szent Szövetségről. A nápolyi és piemonti forradalmak leveré­sében is segédkezett 1820—21-ben. Idehaza nagy nyomásra 1825-ben összehívta a magyar országgyű­lést, mely megnyitotta a reform­országgyűlések sorát, s előreve­títette az erőszakrendszer szük­ségszerű bukását. 175 ÉVE, 1810. március 10-én született Lo­soncon FABÓ ANDRÁS evangé­likus lelkész, egyháztörténész és történész. Tanulmányait Lo­soncon kezdte, Pozsonyban foly­tatta és feiezte be a teológiai ta­nulmányokkal. Eleinte nevelős- ködött. majd 1833-ban losonci ta­nár, 1835-ben pedig ősagárdi lel­kész lett. A MTA 1864ben leve­lező tagjává választotta. Több egyházi tisztséget is betöltött Korabeli folyóiratokban 1830-tól kezdve főleg a protestáns egy­háztörténet és a 16—18. századi magyar történelem köréből je­lentek meg cikkei, könyve és for­ráskiadványa. Agárdon (Nógrád m.) halt meg 1874. március 18- án. 175. ÉVE, 1810. március 12-én született Nagyszalőkon HUNFALFY PÁL nyelvész, etnográfus. Miskolcon és Késmárkon filozófiai, jogtu­dományi és teológiai tanulmá­nyokat folytatott. 1833-tól Pod- maniczky Károly gyermekeinek nevelője volt. 1838-ban ügyvéd lett. 1842-ben pedig a jogtudo­mány tanára Késmárkon. 1846- ban a késmárki főiskola igazgató­ja, 1848—49-ben az országgyűlés tagja, a debreceni parlament egyik jegyzője, a békepárthoz csatlakozott. Követte a menekü­lő képviselőházat Szegedre is, majd .Aradra. 1850-ben amnesz­tiát kapott, 1856-ban kiadta az első magyar nyelvészeti folyóira­tot. Elnöke volt a Magyar Nép­rajzi Társaságnak. A magyar összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapítójaként tarthat­juk számon. A finnugor nyelvro­konság mellett foglalt állást. Életének utolsó szakaszában néprajzzal és történettudomá­nyokkal foglalkozott. Budapesten hunyt el 1891. november 30-án. 100 ÉVE, 1885. március 16-án született Bu­dapesten PODMANICZKY PÁL teológiai tanár. A gimnáziumot magán úton végezte, Pozsonyban érettségizett 1906-ban, de már ugyanitt 1903-ban teológiai tanul­mányokat folytatott. 1907-ben Rostockban tanult. Modorban lett káplán, 1910-től teológiai magán­tanár Pozsonyban. 1911-ben Fel- sőszeliben lett lelkész. 1917-ben tanári vizsgát tett, így 1918-ban rendkívüli tanár lett az eperjesi teológián. Amikor ez a teológiai iskola megszűnt 1919-ben, Buda­pesten a Bethániánál volt lel­kész. ip26-ban Debrecenben dok­torált. 1928-ban kapott kinevezést Sopronba a vallástörténeti tan­székre egyetemi tanárként. Szer­kesztette a Hajnal c. külmissziói folyóiratot és a Missziói Lapokat. Jelentős a skandináv népekkel való egyházi kapcsolatok kiépíté­sében fáradozása. Sopronban hunyt el 1949. október 3-án. 325 ÉVE, 1660. március 19-én hunyt el Lő­csén BÖHM (Bohemus) KRISTÖF evangélikus lelkész. A németor­szági Radebergben született 1626. szeptember 24-én. A wittenber­gi és jénai egyetemen tanult,. 1650-ben magisteri címet szerzett. 1654-ben Magyarországra került. Pozsonyban lett rektor, hamaro­san pedig ugyanitt lelkész. 1658- ban Lőcsére hívták elsőpapnak. Itt is hunyt el hamarosan. 150 ÉVE, 1835. március 26-án Poprádon született WEBER SAMU evangé­likus főesperes, egyháztörténész. Poprádon kezdte tanulmányait, majd Késmárkon folytatta 1844- től. Eperjesen végezte a teoló­giát (1854—57), majd 2 évig ne- velősködött, 1859-ben pedig kül­földi tanulmányúton járt Jéná­ban. Hazaérve Szepesbélán lett káplán, majd 1861-ben Selmecbá­nyái német lelkész, s még ebben az' évben Szepesbélán választot­ták meg lelkésznek. Itt élt élete végéig. A Szepesi 13 városi egy­házmegye al-, majd főesperese lett Kisebb-nagyobb történeti és egy­háztörténeti dolgozata jelent meg magyar és német nyelvű la­pokban és folyóiratokban. 1908. május 18-án Szepesbélán hunyt el. 175 ÉVE, 1810. március 26-án hunyt el SZEPESI MIHÁLY evangélikus esperes. Felsősajón született 1751. november 11-én. Iskoláit Kunta- polcán, Nemesdömölkön és Po­zsonyban végezte. 1773-tól rek­tor volt Nemesdömölkön. 1775- ben Jénában volt tanulmányúton. 2 év múlva jött haza. Ekkor Oroszlánon lett lelkész. 1793-tól pedig Szobotiston volt parochus. A nyitrai egyházmegye esperese volt 1808-tól. A szlovák evangé­likus irodalmi társaság alelnöke volt. Művei mind szlovák nyel­vűek. Főleg prédikációk, gyászbe­szédek. 375 ÉVE 1610. március 28—30. között ülé­sezett 10 vármegye esperességé- nek és városainak képviselői és tartották a ZSOLNAI ZSINA­zösség — az egyház. Talán soha­se volt akkora szükség aktív gyü­lekezeti tagokra, mint ma. Két okból is. Először is azért, mert rengeteg a feladat. Az istentisz­teleti alkalmaktól kezdve a gyü­lekezeti diakóniáig számtalan olyan terület van, amely várja az aktív, szolgálatkész gyülekezeti tagokat. Nincs egyetlen egy gyü­lekezet sem, ahol a lelkész ezt a sok-sok feladatot egyedül el tud­ná végezni. Nagy szüksége van a segítségre. Vajon észre veszed-e? Hiszen az új élet beállít a gyüle­kezet munkájába. Nem vár egy ideális, tökéletes gyülekezetre, hanem találékonyan keresi, hol van rá szükség. Meg is találja! A másik ok, ami miatt nagy szükség van az aktív emberek­re, mert sokszor a gyülekezet éle­te nem hasonlíthat mutatvány­hoz: a lelkész és néhány ember produkciója, amit a közönség füttyel vagy tapssal büntet, il­letve jutalmaz. Az új élet új kö­zösségbe állít, ahol közösen hor­dozzuk a feladatokat is. így lehetünk a gondviselő Is­ten áldott eszközei gyülekeze­tünkben és a világban. I.aborczi Géza EVANGÉLIKUS ÉI.ET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: ' Mezftsj Gyflrsy: Felelős kiadó: Lehel László Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-mi Előfizetési ár: egy évre 280,— Ft Előfizethető a Kiadóhivatalnál Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 Szedés: 85.2315/90-09 Zrínyi Nyomda Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató Nyomás: rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató TOT. Ezen a zsinaton 3 egyház- kerület felállítását határozták cl és ezek élére egy-egy szuperin­tendenst választottak: Lányi Il­lést, Melikius Sámuelt és Abra- hamides Izsákot. Ez a 3 kerület a szlovákajkúakat sorolta be, míg a német és magyar nyelvűe­ket ún. inspectoratusba (felügye­leti hatóság) sorolták be. Megha­tározták a püspökök jogait és kö­telességeit is. Kialakították az egyházkormányzat hármas foko­zatát: a gyülekezet, a fraternitás (esperesség) és a szuperintenden- cia (püspökség). A püspök az es­küt a teljes Egyesség Könyvére (Liber Concordiae) tette le. A határozatokat Thurzó György ná­dor megerősítette, később nyom­tatásban is megjelent. A zsinat végzései katolikus részről nem­csak heves * támadásokat ered­ményeztek, hanem formaszerű tiltakozást is magukra vontak, sőt megelevenítette a polemikus irodalmat is. Az eredeti cél is ez volt: ne függjenek az evangé­likus gyülekezetek a ktatolikus főpapoktól. S ennek kinyilvání­tása volt az egyházkerületekbe - sorolás és a szuperintendensek megválasztása. / 300 ÉVE, 1685. március 31-én született Brassóban TARTLER MARK evangélikus lelkész. 1707-ig Bras­sóban tanult, ekkor külföldön a hallei egyetem hallgatója lett. Hazaérkezése után 1720-tól szü­lővárosában lektor, (másodtanár), 1734-től pedig prédikátor lett. 1739-ben Prázsmárra hívták lel­késznek, ahonnan visszahívták el­sőpapnak Brassóba 1751-ben. Itt is halt meg 1751. július 25-én. Detre János f ♦

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom