Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-10 / 45. szám

110 éve született Schweitzer Albert Életképek, történetek A csalódás megismerése Ő maga írja emlékezéseiben: „Alig jár­tam még iskolába, amikor szert tettem a legfájdalmasabb tapasztalatra, amit csak az élet tartogathat az ember szá­mára. Elárult egy barátom.” - Valamit megígért, hogy az iskola egyik tanító­nőjének nem mondja, nem árulja el, de mérgében mégis megtette. Ez okozott a kis Schweitzernek maradandó csaló­dást. - „Az esetnek nem lett következ­ménye, de számomra mégis megdöb­bentő volt ez a csalódás. Hetekre volt szükségem, míg lelki egyensúlyomat visszanyertem. Az élet felfedte magát előttem. Megismertem a fájdalmas se­bet, amelyből mindnyájunknak kijut. Mindazok közül, amelyeket azóta kap­tam, voltak durvább csalódások, de nem volt, amit mélyebben átéreztem volna." Minden lény tisztelete Élete nagy vezérlőelvének, „az élet mélységes tisztelete” szempontjának ki- ’ alakulására így emlékszik vissza: „Még nem jártam iskolába, mikor fennakad­tam azon, hogy az esti imádságnál miért csak az emberi teremtményekért kell imádkoznom? Mikor édesanyám estén­ként kedves jóéjszakáttal és csókkal el­köszönt tőlem, magamban mindig ki­egészítettem az imádságot: „Istenem, óvj meg és áldj meg minden lényt, ami csak lélegzik. Őrizz meg a rossztól min­den élőt és engedd, hogy békében alud­janak.” Rövid prédikációk Segédlelkészi szolgálatát Strasbourg- ban kezdte el. Eleinte inkább csak a délutáni áhítatokon prédikált. Néhány gyülekezeti tag az igehirdetéseket túl rövidnek tartotta. Schweitzer felettese, Knittel lelkész megkérdezte, hogy mi a rövid prédikációk 'magyarázata. Schweitzer ezt felelte: „Csak annyit tu­dok mondani, hogy nem vagyok több egy egyszerű segédlelkésznél, akinek hallgatnia kell, ha nem tud többet mon­dani annál, mint amit mondott az igé­ről.” i A hálát váró beteg A bennszülöttek magatartása az orvosi segítségnyújtással szemben néha megle­hetősen különös és meglepő volt. A doktor egy alkalommal hatalmas da­ganatot távolított el egy beteg testéből. A sikeres műtét után boldogan, öröm­től sugárzó arccal állt meg a beteg ágyá­nál. Alaposan meglepődött azonban, amikór a'bét'eg megszólalt:- Szép, szép, hogy te Doktor örülsz. De mit adsz nékem azért az örömért, amit én szereztem neked azzal, hogy meggyógyíthattál engem?!” A szputnyik Egyszer szovjet fiatalok látogattak nála és búcsúzóul a szputnyik miniatűr mo­delljével kedveskedtek neki. Lám - mondta mosolyogva Schweitzer -, Lambarénéban is földet ért a szputnyik.” Az állatbarát Forrón és őszintén szerette az állatokat is, és azok is őt. Allatszeretetéről, az állatokkal való csodálatos bánni tudá­sáról szinte legendák születtek. Allat- szeretetére egy példa: „Ha asztalához telepedett, kedvenc macskája, Sziszi, azonnal az asztalon termett és nagy komolysággal szemlélte gazdáját. Ha a Doktor sokáig dolgozott, a macska úgy aludt el, hogy fejét gazdája bal kézfejére fektette. Schweiteer vigyázott, nehogy felébressze.az alvó állatot.” Az értelmiségi Sürgős munkát végeztek a telepen, és minthogy kevés volt a férfi a kórház­ban, ő maga is beállt a gerendákat, deszkákat cipelők közé. Közben látja, hogy egy hófehér ruhába öltözött feke­te ott álldogál és szemléli őket. Halló, barátom - kiáltok oda neki -, nem jönnél egy kicsit segíteni?” - Én értelmi­ségi vagyok és nem hordok fát - hang­zik a válasz. Szerencsés fickó vagy - válaszolok neki. - Én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült!” Amerikai kedvesség 1949-ben elfogadta egy amerikai egye­tem meghívását. Látogatásáról ezt írja: „Az amerikaiak nagyon kedvesek hoz­zám, úgy kezelnek, mint egy bankárt vagy egy profi bokszolót”.- Az egyik sajtóértekezleten huncut- kás mosolyával és szellemes válaszaival belopta magát a megjelentek szívébe. Ekkor hangzott el az a híressé vált mon­dás, amit egyik újságíró súgott oda a másiknak: „Éz nem szent, nem is híres­ség! Hisz ez egy ember!” Szokatlan kitüntetés A már öregedő Schweitzer mosolyogva fogadta a hírt, hogy Afrikában a Ga- bon-i kormánytól is kitüntetést kapott. Hogy miért mosolygott? Mert nem akármilyen volt a kitüntetés! „A sok gyermekes anyáknak" járó kitüntetést kapta, ezzel az államelnöki indoklással: „Őn több gyermeket adott hazánknak, világra segítve őket, mint bármelyik gaboni anya”. A zsarnok Svájci barátai egy grafológussal elemez- tették Schweitzer írását é$ az eredményt elküldték neki. A jellemzésben az is állt, hogy aki az elemzett sorokat írta, zsar­nok természetű. - Schweitzer ránézett barátjára és megkérdezte: „Mit szólsz hozzá? Tényleg zsarnoki hajlamaim vannak?” Jacques barátja ezt felelte: „Szerintem annak az embernek, aki fe­lelősséggel tartózik, rendelkeznie kell a kormányzás tehetségével. Ez a képes­ség, ha megalapozott, tekintélyt biztosít neki, amit mindenki .elismer.”. A létra 80. születésnapja körül történt, hogy szülővárosa, Kaysersjjerg polgármeste­re és lelkésze meghívta Schweitzert, hogy templomi orgonájukról szakvéle­ményt mondjon. Amikor Schweitzer fel akart jutni a kórusba, akkor látják, hogy a létra fokai hiányosak és amik vannak, veszedelmesen mozognak. Az orgonavizit végeztével Schweitzer ezt mondta: „Az önök orgonája még na­gyon jó állapotban van. Csak egy kis összeget kell javításra fordítaniuk.” - Aztán nevetve hozzátette: De ha már költségbe verik magukat, ne felejtsenek el új létrát venni. Ne reménykedjenek abban, hogy minden alkalommal ilyen .fiatal orgonista’ megy fel rajta, mint én”. összeállította Győr Sándor A nantesi ediktum visszavonásának 300. évfordulójáról Evangélikus Élet i9sá. november io MEGKÉRDEZTÜK .AZ LVSZ VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK TAGJAIT Válaszol Thomas P. Batong, a Fülöp-szigeti Evangélikus Egyház elnöke Egyházában milyen gondolatok és mely személyek gyakoroltak jelentős hatást Önre? Két amerikai misszionárius, akik az ötvenes évek elején érkeztek falunkba, én pedig nyelvtanáruk és tolmácsuk lettem. Amjkor pedig keresztyénné let­tem, meg voltam győződve arról, hogy népünknek, mely általában animista, keresztyénné kell lennie, mert csak Jé­zus Krisztusban nyerhetünk megvál­tást. Felismertem, hogy népünknek el kell hagynia pogány hitét és áldozatait, és Istén igéjének hirdetése nyomán meg kell változnia és az örök élet reménysé­gét kell kapnia. Milyen módon vett részt eddig az LVSZ munkájában? 1967-ben meghívást kaptam az Ázsia titkártól, hogy képviseljem egy­házunkat az LVSZ által az ázsiai evan­gélikus egyházi vezetők konferenciá­ján. Később meghívást kaptam más LVSZ konferenciákra és konzultációk­ra. Olykor küldött voltam, máskor elő­adó vágy részi vettem a szervezésben Manilában. 1977-ben a Daressalam- ban tartott nagygyűlés után kineveztek a tanulmányi bizottság tagjává és ott szolgáltam 1984-ig. A bizottság tagja­ként számos ülésre hívtak, regionálisra és nemzetközire,«elsősorban a tanulmá­nyi osztállyal és az egyházi együttmű­ködési osztállyal kapcsolatosan. 1984- ben a végrehajtó bizottság tagjává vá­lasztottak. Véleménye szerint, hol kellene lennie az LVSZ munkájában a súlypontnak? Misszió, Evangélizáció, és az ige és szentségek szolgálata. Erősíteni az evangélikus egyházak egymás közti és ökumenikus részvéte­lét. Egyházi munkások, mint lelkészek, evangélisták, tanítók, katechéták, dia- i konisszák, valamint ifjúsági munkások képzése és továbbképzése. Az egyházak segítése és támogatása önellátásra törekvő szociális és gazda­sági tervekben, nem pusztán pénzügyi segélyt nyújtva, hanem segítve az egy­házakat, hogy önellátók legyenek saját erőforrásaik felhasználása révén. Több nemzetközi evangélikus együttműködés, csereprogram stb. elő­segítése. Milyen módon kellene az LVSZ-nek támogatást nyújtania az Ön országában élő egyházaknak? Koordinátor lehetne pénzügyi és sze­mélyi vonatkozásban, amikor igyek­szünk a nevelési és fejlesztési igények­nek megfelelni. Tanácsadással a genfi stáb részéről és a világ különböző részein élő evan­gélikus egyházaktól. Mint nagy szervezet, olyan csatorna lehetne, mely segít a hazánkban mutat­kozó szociális és politikai problémák­kal való foglalkozásban, mint az igaz. ságosság, az embéri jogok, etikai és morális kérdések, és a visszaélések kü­lönféle formái. Információt és tanácsot nyújthatna nekünk a különféle missziói stratégiák felől, elsősorban a más vallások és a nemkeresztyének irányában. Személyesen ön milyen hozzájárulást tud nyújtani a végrehajtó bizottság előtt álló feladatok megoldásához? Speciális tervek és programok tanul­mányozása és ellenőrzése abból a szempontból, összhangban állnak-e az LVSZ általános céljaival. Szükség esetén hozzászólás bizonyos kérdésekhez, mint a keresztyén nevelés, teológiai képzés, ökumenikus kapcso­latok, egyházi hivatal és misszió.. Információk és esetleg magyarázat nyújtása olyan ügyekben és tervekben, melyek különösképpen is a fejlődő or­szágokból származnak. Fokozott betekintés az LVSZ mun­kájába, hogy a stáb és az osztályok elkerüljék a párhuzamos munkát, haté­konyabban működjenek, és hogy csök­kentsük a túlzott kiadásokat ahol lehet és ahol szükséges. Közelről ‘nézve a francia protestan­tizmus múltját és jelenét, Franciaor­szág - különösképpen a XVI. és XVII. század óta - számos nagy gondolko­dót: tudóst, írót, költőt, művészt és más értékes embert adott a világnak. Descartes, Pascal, Corneille, Racine, Moliere, valamint a következő évszá­zadok kiválóságai ismertté tették a francia kultúrát s megtermékenyítőleg hatottak Európára, így hazánkra is. A protestantizmus egy ága a kálvi- nizmus is rövid idő alatt ismertté vált nem csupán Franciaországban, de Svájcban, Hollandiában, Magyaror­szágban s másutt is, de a reformáció követőinek-nagyon sokat kellett szen­vedniük meggyőződésük miatt Fran­ciaországban. A katolikusiegyház, de méginkább az államférfiúfonkény, az abszolutisz­tikus politika miatt a protestáns vallás- szabadság ügye Franciaországban a XVI. század első felében — egyre prob­lematikussá vált. Sokan szenvedtek ott üldöztetést, fogságot, gályarabságot, vagy éppen mártírhalált, főbben a vo­natkozásban nyilvánvaló a francia és a magyar protestantizmus sorsa közötti „Párhuzamosság”. IV. Henrik francia uralkodó, 1598. április 30-án kiadott nantesi ediktuma, királyi rendelete - ha csak egy időre is - véget vetett a protestánsok erőszakos áttérítésének, ill. üldözésének s a rájuk kényszerített -vallásháborúknak. Az ediktum lelkiismereti és vallásszabad­ságot biztosított számukra. Ezt az ediktumot azonban a „napki­rály” XIV. Lajos, 1685 októberében visszavonta - újabb királyi rendelettel.) A jubileum alkalmából számos könyv, tanulmány jelent meg. Egyik felirata: Une fői, une lói, un roi? - azaz egy hit, egy törvény, egy király?) A rendelet nem csupán a protestáns közösséget sújtotta, hanem egész Fran­ciaországot, sőt Európa számára is olyan súlyos vallási, demográfiai, poli­tikai, gazdasági, társadalmi köyetkez- mériyekkel járt. hogy ezek mindmáig hatnak. Az ediktum visszavonását kö­vetően ugyanis közel 300 000 francia protestáns hagyta el hazáját: férfiak, nők, gyermekek. A felnőttek nagy ré­sze kézműves, paraszt, hugenotta ne­mes, vagy tekintélyes közéleti személyi­ség volt. Élő hitükön, meggyőződésü­kön kívül mindenüket elhagyták. Kül­földi hittestvéreiknél-kerestek és talál­tak menedéket: Svájcban, Hollandiá­ban, Angliában. Németországban... sőt egy-két csálád még hazánkba is el­jutott. Akik a protestánsok közül Francia- országban maradtak sokat szenvedtek. Nehéz idők következtek: erőszakos át- térítések, bujdosás, üldöztetés, kínha­lál. De Isten adott erőt a próbatételek elviselésére... Végül a francia protes­tánsok az 1787. évi „türelmi rendelet” folytán teljes vallásszabadságot kap­tak. A francia protestánsok - reformátu- . sok és evangélikusok - száma jelenleg közel 1 millió. Ez a protestantizmus Isten Igéjéből él és nyitdtt a világ s annak mai társadalmi, kulturális és gazdasági problémái felé is. Nyitott az ökumené tekintetében is. Raoul Sté- phan így ir a „Francia protestantizmus története” c. könyvében: Csak a Jézus Krisztus iránti feltétlen bizalom és en­gedelmesség útján járva reméljük, hogy az egyházak egysége megvalósul. Egy­felől az egységért való kitartó imádság, másfelől a Krisztus evangéliuma és ta­nítása iránti hűség az „emberi feltéte­lei" a különvált egyházak közeledésé­nek és egységének... De hinnünk és tudnunk kell, hogy az egység végső fo­kon nem emberi tényezőktől függ, ha­nem Isten irgalmasságától. Soli Deo Gloria”... • Jacques Maury a Franciaországi Protestáns Szövetség jelenlegi elnöke - az egyik jubileumi gyűjteményben - így adja a protestantizmus önértelme­zését: Ha Isten az O Igéje áltál nem üzenné újból és újból, hogy O könyö­rülő Isten: nem csupán az Egyház, de az egész világ iránt, is akkor minden­ről le kellene mondani. De az Ige nem hagy bennünket bizonytalanságban és reménytelenségben, mert „az Ige Isten uralmának élő eszköze”... Mit jelent 1985-ben protestánsnak, hivő keresz­tyénnek lenni?... Bizonyságot tenni arról, hogy „Isten szívében minden ember testvér”. Legyünk tehát a kiengesztelődésnek, a megbékélésnek az örömmondásnak eszközei. Szüntelenül téljünk vissza az életet megújító evangéliumhoz. Isten ma is, továbbra is Krisztus érdeméért végtelen irgalmassággal fordul a Tőle elidegenedett, feszültségekkel, szeretet- lenséggel és vétkekkel teli, de valami­képpen mégis békesség és szolgáló sze­retet után vágyódó világunk felé. Testvéri igaz szeretettel gondolunk francia hittestvéreinkre az ediktum visszavonásának 300.-ik évfordulóján. id Lehel László | || \ Túrmezei Erzsébet A SZÍVED ÉNEKEL! Tilda testvéremnek Hatvan év! Számlálod. Emlékezel. .Fiatalon, boldogan kezdted el a kedves kántori szolgálatot. A zene zengett, zúgott, áradott, és a te csengő hangod vezetett Istent dicsérő sok-sok éneket. Dallamuk kísért, együtt járt veled. Mind életednek drága kincse lett. S most hol, ami életed kincse volt? Betegséged kifosztott, megrabolt! A hatvan éven gyűjtött, drága kincs mind elveszett, tovatűnt, semmi sincs! De ezer drága dallam tűnhet el, a szíved hangtalanul énekel. Megváltód áldva átölel, szeret, s hallgatja ezt a zengő éneket. Hiszen öt magasztalja, néki szól! A szíved énekel... s ö hallja jól. .. ‘' •. ____________________________/ Megújult templom - megújult élet (Folytatás az 1. oldalról) alkottak. Egy 165á-ból származó adat kocsi lelkészként említi Pápai Istvánt. A Türelmi Rendelet megje­lenésének idején Nemeskocs már Boba leánygyülekezeteként szere­pel. Ennek megfelelően a 200 éves bobai templom megépítésében a ne­meskocsi hívek is részt vállaltak. A több száz lélekszámú kocsi leány­gyülekezet azonban, 11 évvel a Tü­relmi Rendelet után, külön is épített magának templomot. Az akkor „kertek alatt” épült kis Isten háza elé az ősök alkotását megbecsülő 1 utódok 1868-ban tornyot is építet­tek. Ennek két, szépen szóló harang­ja azóta is rendszeresen hívogatja a kocsi híveket együtt éneklésre, közös imádkozásra és Isten Igéjének együt- 1 tes meghallására. A hálaadás napján megtartott is­tentiszteleten Nagy püspök Ez 36,25-28 alapján mondott igehirde­tésében kettős megújulásról beszélt. A megújult templom ugyanis nem önmagáért van, hanem hogy segítse a gyülekezet tagjait, hogy megújult szívvel éljenek és szolgáljanak. Az Igében említsjt „kőszív” a bűnös önzés befelé forduló, megkeményítő munkájának eredménye. Az ilyen kőszív bezárttá.válik Isten szeretete előtt, de ugyanakkor a felebarát irá­nyában is. A megújult templom külső és bel­ső szépsége mellett úgy és akkor érték igazán, ha a benne végzett szolgálatok gyümölcseként meg­újult szívű emberek formálódnak es erősödnek. Hiszen Istennek érző és új szívet teremtő munkája teszi ké­pessé és kitartóvá az enjbert a szere­tet gyakorlására mind a családban, mind a munkában, valamint a társa­dalomban is, minden ember felé. Minderre pedig igen nagy szüksége van szerte a világon az emberiség­nek. Az istentiszteletet követő közgyű­lésen Ambrus Miklós gyülekezeti felügyelő és Baturin Pálne, a leány­gyülekezet gondnoka mondott kö­szöntést. A továbbiakban Piri Magdolna lelkészi munkatárs részletes beszá­molóban ismertette a renoválás tör­ténetét. Isten iránti hálával emelte ki, hogy a gyülekezet minden felnőtt tagja 1000,- Ft-tal járult hozzá a renoválás költségeihez. Megkö­szönte ugyanakkor a közegyház és a Gyűl. Segély 100 000,- Ft-os hat­hatós támogatását. Ezt követően mind a maga, mind az egész gyüleke­zet háláját juttatta kifejezésre Józsa Márton ny. lelkésznek, ki a renová­lás sokrétű munkájának szervezésé­ben és irányításában mindvégig tevé­kenyen részt vett. A beszámoló után Fehér Károly esperes az egyházmegye lelkészi kara nevében abból az alkalomból kö­szöntötte Józsa Mártont, hogy ezen a napon délelőtt búcsúzott el a cell- dömölki gyülekezettől, amelyben 32 éven át nagy hűséggel szolgált. A közgyűlés befejezése után a gyü­lekezet asszony és leánytagjai, terí­tett asztalok mellett, a vendégszere­tetet gyakorolták. Garant Zoltán Negyvenen a negyvenezernél is több tó országában A gépmadár a gyér felhőzet alá ereszkedik. Alattunk a tenger végtelenségét előbb apró, majd egyre nagyobb szigetek szakítják meg. Sokasodó sötét fenyvesek és világosabb tónusú nyírerdők foltjai tűnnek elő. Itt-ott egy-egy tanyaszerű település. Távolabb egy város mind sűrűbben kigyul­ladó esti fényei. Még néhány fe­szültséggel terhes perc és gépünk a Vantaa-L (Helsinki „Ferihe­gye”) repülőtérre ereszkedik. Szerencsésen megérkeztünk. A budavári gyülekezet Schütz- kórusa már a tavaszi hónapok­ban nagy izgalommal és lelkese­déssel készült első külföldi útjára Csorba István karnagy vezetésé­vel, hogy méltón képviselhessük a finn testvérgyülekezet előtt a magyar egyházi kórusmuzsikát. A repülőtéren egész kis kül­döttség üdvözölt bennünket Eero Saarinen esperes vezetésé­vel. Ott volt Voipio Mártii ny. finn lelkész is, aki jól beszélvén nyelvünket a tolmács szerepét is betöltötte és aki egész ott tartóz­kodásunk idején fáradhatatlan kísérőnk és vezetőnk volt. Saj­nos utunkra Korén Emil lelké­szünk betegsége miatt nem kísér­hetett el. A repülőtér csarnoká­ban éreztük meg először közvet­lenül a felénk sugárzó nagy sze- retetet, amellyel egész utunk alatt lépten-nyömon találkoz­tunk. ‘Másnap Helsinki nevezetessé- ' geivel ismerkedtünk. Többek kö­zött felkerestük a monumentális dómot, amely a város fölé maga­sodva Helsinki jelképe lett. A Si- belius-emlékmű előtt finnül éne­keltük el a Finnlandia-himnuszt, tisztelegvén a nagy muzsikus em­lékének. A csodálatos szikla­templomban Bach-orgonaszó fo­gadott. A nagyszerű akusztika és a templom áhítatot keltő művé­szi egyszerűsége arra ösztönzött bennünket, hogy egy-két dara­bunkat elénekeljük. Először Helsinkiben, testvér­gyülekezetünkben, a Munkki- vuori-i impozáns, modern temp­lomban énekeltünk a vasárnap délelőtti istentiszteleten, amelyen Madocsai Miklós lelkész prédi­kált. Délután ugyanitt tartot­tunk zenés áhítatot. A kórusmű­vek mellett Basky István, Zábó Gyula szólóéneke, Skapér Rita, Urbán Ágnes orgonaszáma és Táborszkyné Ruttner Judit ve­zette női kamarakórus éneke tet­te változatosabbá az estet. A nagy külföldi mesterek mü­vein kívül magyar szerzőktől is adtunk elő, de néhány finnül megtanult mű is szerepéit ének­karunk műsorán. Végtelen jó és felemelő érzés volt a szerető test­véri szívek között közös Urun­kat dicsérni, mélyen átérezve a művek mondanivalóját. - Feled­hetetlen volt az' a pillanat, isii­kor a szolgálat végeztével kárha- gyunk könnyes szemmel mond­ta: Életem egyik legszebb napja ez. Köszönöm mindnyájatoknak. A Helsinkiben töltött három szép nap után, a talán még emlé­kezetesebb ötnapos vidéki körút következett. Utunkat mindenfelé fenyvesek és nyírerdők szegélyez­ték, itt is, ott is bájos tavakkal tarkítva a gyönyörű tájat. Talán a legemlékezetesebb élményt nyújtotta a Kuopio-i sportszálló tornyából a pompás kilátás. In­nen gyönyörködhettünk a szép várost körülölelő tavak és a fenyvesekkel borított szigetek látványában. Messze északon magasabb hegyek kontúrjait le­hetett sejteni a sűrűsödő párás levegőben. t Utunk során énekeltünk a Karkku-i gyülekezetben és két nagyobb délutáni hangversenyen szolgáltunk a Nivala-i templom­ban, valamint a régi Mikkeli-i dómban. Mindenütt nagy szere­tettel fogadtak és hallgatták, szolgálatunkat. Igyekeztünk mély átéléssel szolgálni, hogy énekünkkel Urunk iránti hála mellett meghívóinknak'is kifejez­zük köszönetünket. A legna­gyobb tetszést a finnül énekelt művek aratták. A gyülékezetek faházas nyaralóiban, illetve nyá­ri otthonaiban kaptunk szállást gyönyörű fenyvesek és tiszta vi­zű tavak környezetében. Élményekben gazdag utunk végén a kórus tagjait családok látták vendégül. Itt alkalmunk nyílt személyes kapcsolatok fel­vételére is, megtapasztalva finn testvéreink meleg vendégszerete­tét. Búcsúszolgálatunk Helsinki­ben, az egész új Myrmáki-i templomban volt, ahol mindnyá­jan sok-sok élménnyel és emlék­kel feltöltekezve álltunk a gyüle­kezet előtt, s ha lehet még mé­lyebben átérezve énekeltük a Josquin muzsikájára írt imádsá­got: „Fogadd el hálaénekem gaz­dagon áldó Istenem...” Dobó József i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom