Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-27 / 4. szám

lelkipásztora tevéi egy dühöng® tanítványomnak Kedves Laci! örültem, hogy hosszú évek után, múlt héten találkozhattunk a győri állomáson. Jólesett, hogy megismertél és odajöttél hozzám. Bennem is sok régi emlék ele­venedett meg, amíg diákkorodra emlékeztünk. Bizony, gyorsan szállnak az évek! De láttam, itt-ott a te hajadban is fehérük már néhány ősz hajszál, öröm­mel hallottam családodról, mun­kádról. Amikor azonban Feri öcsédet kérdeztem, egyszerre in­gerült lettél, szemedben harag lobbant. Legyintettéi és elborult arccal . közölted, hogy minden kapcsolat megszűnt közöttetek. Megdöbbentem! Milyen jó test­vérek voltatok annakidején! Szü­léitek igen nagy szeretettel és reménységgel neveltek és tanít­tattak Benneteket. Most meg, mint mondod, nem is beszéltek, sőt gyermekeiteknek még a kö­szönést is megtiltottátok. Na­gyon szomorú lettem. Hogyan jutottatok el idáig? Hogyan le­het így élni testvéreknek abban a kisvárosban? Aztán a vonatindulásig a pe­ronon sétálva ideges dühvei el­mondtak, hogy szüléitek halála után az örökségen vesztetek ösz- sze. Szerinted Feri öcséd többet kapott a hagyatékból, mert fe­leségével együtt, mint mondtad, hízelkedők, kedveskedök voltak, amivel a maguk pártjára hajlí­tották szüléiteket. Ök kapták a nagy könyvszekrényt is, amire Te számítottál. Ráadásul még sógornőd, valakinek — aki az­után visszamondta — leszólta feleségedet, háztartási ügyetlen­ségeit. Szemed dühtől szikrá­zott, amint mondtad: — Mindennek vége közöttünk! Nem tudok neki megbocsáta­ni... nem is akarok ... ócska, hitvány emberek! — Dehát egyetlen testvéred! Meg azután milyen rendes, hű­séges evangélikus család volta­tok! Hogyan lehet így élni? — kérdeztem Tőled fájdalmas csa­lódással. És akkor, mintha valami szennycsatorna zsilipjét láthatat­lan kéz felhúzta volna, utálko- zó, dühös gyűlölettel elkezdted részletesen elmesélni az egész históriát. Megszakítqttalahfc'i ;Vj — Hát ő mit ^mpndgng most itt? — kérdeztelek. — Nem érdekes! Hazudnak! — válaszoltad. Indult a vonatom. El kellett válnunk. Te olyan feldúlt, fur­csa, torz mosollyal búcsúztál és intettél. Már a guruló vonat ab- lagából kiáltottam vissza Neked, emlékszel? — Kérlek, menj el hozzájuk! Beszélj okosan velük> Visszakiáltottál, fejedet rázva: — Eszem ágában sincs! Hogy kinevessenek? Azóta többször is eszembeju­tottál. Amit még akkor mond­tam volna, azt most megírom. Gyötrelmes dolog lehet így él­ni, emlékezni — és néha talál­kozni! Ezzel a pár sorral sze­retnék rajtad segíteni, hogy dü­höd, békétlenséged elmúljon és szívedbe békesség szálljon. Nem értelek meg! Szívemben nem vád, inkább sajgó szána­lom van Feléd, Lacikám! Az ef­féle gyűlölködés és haragtartás igen nehéz és kemény teher — még akkor is, ha rá néni is gondolva le akarnád rázni ma­gadról. Találkozáskor, ha meg­látod, már szinte felszökik a vérnyomásod, és „feljön benned minden” — olyan ez, mintha a sátán valami mocskos nagy ka­nállal jól megkeverné szíved tartalmát. De bizonyára, gondo­lom, ő is így van, ha Téged meglát. A harag nagyon veszé­lyes mérgező anyaga gondolko­dásunknak, de cselekedeteink­nek is. A düh befolyásolja jó­zan emberi cselekedeteinket és döntéseinket. Szívünket ideges indulatok markolgatják össze. Jó ettől a viperaméregtől meg­szabadulni. Bizonyos vagyok abban, ezt számtalanszor tapasztaltam már, ha Ferivel beszélnék, ő sok mindent homlokegyenesen más­képpen mondana el. Száz eset­ben százezer úgy van, hogy mindegyik haragos a maga elő­nyére beszél, ferdít, kihangsú­lyoz, elhallgat — hazudik! Mindegyik a maga egyéni, önző álláspontját tartja igazságosnak; Micsoda ügyes, körmönfont „ki­rakatrendezés” folyik ilyenkor! Kinek van igaza? Van-e, vala­ki, bíró vagy más, aki pártat­lanul, tisztán lát? Van-e, aki belelát az emberi haragtartások­ba és látja, hogy mi van a szí­vekben? Feltétlenül van! Az Űr Isten, szíveink vizsgálója és gon­dolataink tudója! Haragos, ci­vakodó emberek között egyiknek sincs igaza! A világ érdeke is az, hogy az emberek békében éljenek egymással. Gyűlölködő emberek alkalmatlanok békés emberi célok megvalósítására. Laci, én' néfn hiszek a „tisztító gyűlöletben"! A béke az embe­riségnek nem egyszerűen poli­tikai ügye, hanem egzisztenciális feladatunk. A béke emberi éle­tünk szükséglete, amelyre nem­csak a nemzetek, fajok, birodal­mak között, de a családban, a munkahelyen, a társadalomban — az egyes ember szívében is nagy szükség van! Meggyőződésem, hogy a vadul önző, pénzimácfó és harácsoló ember nem tudja a szocializmust szíve szerint jól építeni — ugyanúgy a haragvó, gyűlölködő ember képtelen a békességes' fejlődést szolgálni. A harag elszakít, elszigetel, szét­zülleszt. Haragosok között iga­za csak Jézusnak van, aki azt tanácsolja, hogy rendezzük el fétreértéses vagy haragot okozó gondjainkat — amíg az úton vagyunk és amíg nem késő! Sokszor, Te is tudod, milyen je­lentéktelen, nagyon könnyen, értelmes emberi belátással, vagy beláttatással elintézhető okok miatt tartanak haragot emberek, hogy az ember nem is gondol­ná! Fülemüle-pörök! Kicsi, piti dolgok miatt megsértődnek, megharagusznak — és ami sá­táni: haragot tartanak, nem akarnak felejteni! Jó ez így? Értelmes emberi élet ez: fújni emberekre, haragudni munka­társakra, rokonra, családtagra, barátra... és este az ágyban összekulcsolt kézzel inmádkoz- ni: „Mi Atyánk... ki vagy a mennyekben ... Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vét­kezőknek”? Nagyon aggódom, hogy Laci barátom, Te is ezt te­szed! Olyan rövid ez az élet, érdemes ezt is megkeseredve, dühöngve leélni? Az a félel­mem, hogy a szeretetve való készség hiányzik belőlünk. Előbb nem akarunk, később nem is tudunk embert szeretni. A sátán, az ősi vádló szüntelenül csak vádol, vádolja az embert, gyalázkodik és mocskolódik. Mi­csoda sátáni kaján öröm az, hogy az emberek nem akarnak és nem tudnak megbékélni egy­mással! Üdvözítő Urunk, Jézus Krisz­tus — mi azért csak Reá né­zünk és gondolunk — egyszer nagyszerű tanácsot adott ilyen rázós ügyek elintézésére: el­menni haragosunkhoz és be­szélni vele! Persze nem úgy be­szélgetni, mentegetőzni és ma­gyarázkodni és „tisztázni” dol­gokat — hogy még jobban ösz- szevesziink — hanem jézusi fe­lelősséggel, alázattal és értel­mes keresztyén életvitellel. Ne nevezzük Istent Atyánknak — ha mi, gyermekei haraggal „fú­junk” egymásra. Az a nagy baj, Lacim, hogy nem vesszük ko­molyan a sátán jelenlétét és iszonyatos züllesztő munkáját! A haragtartás meggyalázása em­berségünknek. Emberek, Isten gyermekei vagyunk, elvégre ne­künk az efféle gennyes gócokat okosan ki kell vágnunk ma­gunk közül. El kell rendeznünk a tévedéseket, félreértéseket, sértéseket és sértődéseket. Nem azt kell hajkurászni, hogy „ne­kem van igazam!”, „ő az al­jas . ..”, hanem gondoljunk jó­zanul arra, hogy elvégre meg­keresztelt emberek vagyunk, ne­künk jelent valamit Jézus és keresztje! Az ő keresztje hatal­mas bizonyíték, hogy Jézusért, őérte van bűnbocsánat! ő ma­gára vette bűneinket és a bün­tetést, haragvó szívünk minden indulatát — és minden bűnt felvitt testében a keresztfára! Viszályra, gyűlölködésre, utál- kozó haragtartásra válasz és megoldás: Jézus keresztje! Ke­resztyénnek lenni éppen azt is jelenti, hogy „hiszem a bűnök bocsánatát”! A magaméit is — másokét is. Jézusért! A gyűlöl­ködő, háborgó világ fölött ob­jektív tényező: Jézus Krisztus megváltó keresztje. Lacikám, itt van a Ti bűneitekre is a meg­bocsátás garanciája. Emlékezz csak vissza a hit­tanórákra. Több órán át taní­tottam nektek annak idején Krisztus Urunknak az irgalmat­lanul gonosz, alávaló szolgának a példázatát, akinek királyi gaz­dája hatalmas összeget, iszonyú tartozást engedett el, de ö pár dénárral adós szolgatársát foj­togatta és börtönbe juttatta. Nem felháborító dolog ez?! Hát nem felháborító minden vesze­kedés, haragtartás és gyűlölkö­dés közöttünk — és tiköztetek is?! Bizony felháborító! Üdvö­zítő Urunk igen határozottan mondja, hogy „ha meg nem bo- csáttok — szív szerint, őszintén —, akkor nektek sincs bocsá­nat” — és jaj nekünk! Gondol­tál már erre, Barátom?! Jézus magáravette a haragtartás és utálkozás minden bűnét és ő híd, összekötő akar lenni dühös Advent első hetében váratlan gyászhír járta be Nyugat-Dunán- túl evangélikus gyülekezeteit: elhunyt Novák Elekné Maries Lenke, Nemeskér utolsó válasz­tott lelkipásztorának özvegye. Hét évvel ezelőtt, amikor megismerhettem, amikor az Or­szágos Műemléki Felügyelőség által végzett templomrenoválási munka megvalósulásához köze­ledett, ő volt az, aki nagy szívé­vel, vendéglátó szeretetével épí­tészeket és munkásokat, lelké­szeket és idegenforgalrili hivatali tisztviselőket, igen: csaknem mindenkit megnyert az egykori artikuláris templom ügyének, a szeretett Nemeskérnek, az ősök és az utódok egyházszeretetének, osztrákok és magyarok egyre testvéribb közösségének. Az 1973 óta évenként rendsze­resített, immár fogalommá vált Nemeskéri Napok háziasszonya, fáradságot nem ismerő templomi kalauza és tárlatvezetője még a rádió mikrofonja és a tv kame­rája elé is oda mert állni bátor emberek között is. Ez a jézusi szelídség és alázat! Lacikám, tudod mit? Menj el, vagy ami még jobb, feleséged­del és a gyerekekkel menjetek el Feriékhez. Isten adjon Neked erőt erre az útra. Ne arra gon­dolj, hogy ki a bűnös! Jézusra gondolj, aki bűntelen és sze­ret! Menjetek el, fogjatok ke­zet, csókoljátok meg egymást — és mondd meg Ferinek, hogy áldott emlékű jó szüléitek Jézust sokszor emlegették nektek. „Jé­zus ezt tanácsolja, ő ezt ten­né. .. Bocsáss meg!... Bocsás­sunk meg egymásnak!...” Ne beszéljetek azután a múltról, állítom neked, hogy Feri és fe­lesége erre nem fognak „nevet­ni”! Nem fogják ezt az utato­kat megalázkodásnak sem ven­ni. Bizonyos vagyok benne! Hi­szek abban, hogy Jézus nevében meg lehet itt a földön minden haragot, gyűlölködő szakadást szüntetni. Menj el! Nagyon kérlek, Jé­zusért, menj el! Meglátod más lesz az életetek! Melegen fog sütni a nap, szebb lesz az egész világ! Két család otthonából ki- somfordál a sátán, vesztesen. Tedd meg ezt és béküljetek meg egymással! Ha úgy gondolod, ezt a leve­let is elviheted Magaddal. Mi­előbb várom értesítésedet. Csak egy-két szót írj, örömhírt, győ­zelmet! Sok szeretettel ölel volt hitoktató lelkipásztorod, Sümeghy József egyszerűséggel, hogy továbbad­ja a rábízott mondanivalót. A parókia kertjében felállított ravatalánál koszorú- és virág- erdő jelezte, mennyien szerették és becsülték. Nemcsak Nemeskér lakói rótták le kegyeletüket, ha­nem Győrtől, Tatabányán át Bu­dapestig számos egyházi és vi­lági tisztelője akart végső bú­csút venni tőle. Bárány Gyula esperes és Sztehlo Mátyás büki lelkész hirdették felette a feltá­madás evangéliumát, az evangé­likus gyűjternényügy nevében pedig e sorok írója értékelte szolgálatát. Szegény és árva lesz az 1935- ös Nemeskéri Napok ünnepe Lenke néni nélkül. De mindazo­kat, akik majd ismét összesereg- lenek az ácsművészet remeké­nek a templomában, meg fogja gazdagítani az az evangélium, amely Krisztus Urunk által kö­zös kincse lett az élőknek és a holtaknak. Fabiny Tiber EÖIT NEMZETI MEGBÍZOTTAK KONFERENCIÁJA Az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács nemzeti megbízottainak idei konferenciáját január 23—27. között tartják Bánóban (Cseh­szlovákia). A konferencián részt vesz Szentpétery Péter, a Külügyi Szolgálat előadója. Ildkné enisSékezefére NEMES NAGY AGNES: A HEGY! KÖLTŐ A TAVALYI BABITS-CENTENÁ- R1UM központi gondolata és program­ja egyik legnagyobb költőnk irodalom- történeti rehabilitációja volt. Nem első eset irodalmunk történetében, hogy egy nagy írót „rehabilitálnunk” kell: vagyis megtisztítanunk a nevéhez kapcsolódott előítéletektől és felmutatnunk, újra ér­tékelnünk teljes életművét, szembeállít­va a korábban ismeretes csonkított vál­tozattal. A különbség csupán annyi, hogy míg más nagyfáinkat — Aranyt, Adyt, József Attilát — inkább az utó­kor hamis magasztalása, szoborrá me­revítő tisztelete veszélyeztette, addig Babits Mihály egyszerűen nem kapta meg a neki kijáró helyet irodalmi pan­teonunkban. Annak, hogy egy elfeledett — erővel elfeledtetett — nagy író ismét életre kelhessen, egyetlen feltétele van: olvas­nunk kell a müveit, méghozzá jól kell olvasnunk. De ezt csak kimondani egy­szerű, megvalósítani annál .nehezebb. Mert befolyásol minket a korábbi cson­ka, torzított kép, amelyet megszoktunk és hallgatólagosan elfogadtunk. Olvasói automatizmusainkat nem képes megvál­toztatni néhány, mégoly színvonalas iro­dalomtörténeti publikáció, amely föl­tárta és értelmezi a teljes Babits-élet- művet. Űj Babits-élményre van szük­ségünk, másképpen a tudomány, bel- ügye marad a költő rehabilitációja. NEMES NAGY ÁGNES ehhez az új olvasói élményhez segít hozzá A hegyi költő c. esszéjével. Emlékszünk iskolai éveinkből azokra a magyartanárokra, akik személyes élményükkel hevítették át a tananyagot, s így diákot mélyen motiválva sokkal maradandóbb ered­ményt értek el, mint az anyagot kí­vülről megközelítő pedánsak. Az esszé költő-szerzője ilyen ideális magyartanár — nem véletlenül_ gyakorolta ezt a mes­terséget évekig a katedrán is. És még mielőtt valaki azt hinné, hogy ezzel a megállapítással a munka szándékosan le­szállított színvonalára, oktató hangvé­telére célzok, hadd emlékeztessek arra, hogy az igazi tanár szakjának mestere, aki tökéletes tárgyi tudás birtokában lép a katedrára. A személyesség, az él­ményszerű előadásmód arra szolgál, hogy ez a tudás — a „tananyag” — a tanuló-olvasó számára feldolgozhatóvá és élvezetessé váljék. Az érzelem a tár­gyat közvetíti. Ahogy a szerző vallja a könyv bevezetőjében: „Mert szeretem én Babits Mihályt, de őt szeretem, őt — és ez az ’ő’ a fontosabb.” A hegyi költő voltaképpen bevezető a Babits-olvasás tudományába. Szem­pontot ad az olvasónak: megtudhatjuk belőle, hogyan érdemes ma közelí­teni ehhez a lírához. A tanács egysze­rű: olvassuk belülről, a költői alkat jellegét figyelembe véve. Babits ere­dendően filozofikus alkat: mindig a lét egésze érdekli: akkor is, ha nem köz­vetlenül ez versének tárgya, akkor is, ha önmagáról vagy a világ bármely darabjáról ír. Ez a vonása magyarázza líratörténeti jelentőségét: filozofikus hajlama tette őt a modern tárgyias líra reprezentásává irodalmunkban. A ma­gyar nemzeti kultúrában betöltött ki­emelkedő szerepét sem érthetjük meg bölcselő hajlamának figyelembe vétele nélkül, hiszen azért lehetett igazi nem­zeti értékeink védelmezője és euró­paiságunk szószólója, mert soha nem tévesztette szem elől az Egészet. A BELSŐ VIZSGÁLAT SZEMPONT­JÁT verselemzésekben alkalmazza Ne­mes Nagy Ágnes. Egyes művek szöve­gében mutatja meg Babits létkutató szenvedélyét, s hogy. ez a szenvedély miképpen konfrontálódik a külvilág­gal: a magyar és az európai történelem tragikus eseményeivel. Az elemzések so­rából egy olyan költői pálya képe bon­takozik ki, amelynek íve — a szerző szavaival — „a tárgyias lírától az én­lírán át az én-tárgy-líráig vonható meg”. Az elvontnak föltűnő megálla­pítás arra a személyes küzdelemre utal, amelyet Babits azért vívott, hogy úgy lehessen a teljesség költője — bölcselő költő —, hogy közben hiteles marad­hasson: hogy az adott történelmi, em­beri valóságból bontsa ki lírai világér­telmezését. Az egyes verselemzésekben a szerző nagyvonalú könnyedséggel köti össze költői beleérző képességét fölényes iro­dalomelméleti, poétikai tudásával. Szá­mára a vers egyszerre élőlény és szer­kezet: úgy képes megmutatni a vázat, a formát, hogy közben a szemünk előtt hagyja működni a vers organizmusát. Szintetikus megközelítésmódjának leg­fontosabb eszköze hajlékony, közvetlen, képekben gazdag nyelve, amely azon­ban sehol sem válik pontatlanul ,imp- resszionisztikussá. Példaképpen idézzük azt a találó hasonlatot, amellyel a Ba- bits-vers többszintes szerkezetét érzé­keltet az Esti kérdés elemzésében: Az úgynevezett logikai vázat minduntalan megszakítja itt az emóció áradása..., az asszociációk és variációk hömpöly- gése, hogy aztán ismét következzék a közlés ... Olyasféle építettség ez, mint a szökőkút é: a víz a csúcson felszökik, kezd lefelé zuhanni, de ott felfogja az első kőtál; aztán túlömlik, hogy felfog­ja a második kőtál és így tovább...” Íme, egy hasonlat, amelynek pontossá­gát fogalmi elemzéssel megközelíteni sem lehet. Ennyit kedvcsinálónak. Vegyük kézbe ezt az izgalmas „tankönyvet” — van mit pótolnunk a tárgyával kapcsolat­ba. Találkozzunk az élő Babits-csal: Nemes Nagy Ágnes közvetítő munkája segít nekünk a kezdeti lépéseknél. Rakovszky István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom