Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-27 / 43. szám

Evangélikus Élet 1985. október 27. Komjáthy Aladárné: Könyvismertetés SZÍNES CSOKOR A REFORMÁCIÓRÓL A Szentföldön jártunk Egy-egy külföldi turistaút min­dig nagy élményt jelent az ember életében. Hova is menjünk, mit nézzünk meg, - ezen sokat töpreng útrakészülőben mindenki. Kom­játhy Aladár és neje régen dédelge­tett álma vált valóra akkor, ami­kor egy NSZK-beli evangélikus lelkész által szervezett 15 napos izraeli utazócsoportba őket is be­fogadták a boldog résztvevők kö­zé. A Szentföld zarándokait a lát­nivalók természetesen azért érdek­lik, mert mindennek kapcsolata van a Bibliával. A Szentírás volt első útikalauzuk. Élményeiket minden este pontosan leírták. En­nek köszönhető, hogy a feledhetet­len két hét emlékeként közreadhat­ták ezt az „útinaplót”, s vele elő­segítették sokunk képzeletbeli uta­zását a Szentföldre. A könyv elején térkép tünteti fel a végigjárt utat, melynek csúcspontja - vágyaiknak netovábbja - Jeruzsálem volt. „Felmegyünk Jeruzsálembe”, - ezt valósággal átélték; a Jerikótól odáig tartó nem is nagy távon, több mint ezer métert emelkedett autóbuszuk. Kifejezhetetlen öröm, meghatottság töltötte el szívüket, hiszen a föld göröngyei is minde­nütt Jézus lábnyomát őrzik itt. Ma már kényelmes műúton érhették el sítek a holtak között az élőt? Nincs itt, mert feltámadott.” Megkapó volt a lelkész és a gyülekezet felel- gető bizonyságtétele, az ismerős és ismeretlen húsvéti halleluják ének­lése, mely váltakozott a feltáma­dást hirdető igék olvasásával. Gyülekezet és lelkész váltakozva mondta el a 118. zsoltárt: „Nem halok meg, hanem élek, és hirde­tem az Úrnak cselekedeteit. Kemé­nyen megostorozott engem az Úr, de nem adott át a halálnak.” Erről az 1982. évi szentföldi húsvétról így emlékeznek meg a könyvben: „Közben a hajnali derengés nap­pali világossággá fényesült, felra­gyogtak a virágok színei, a napsu­garak felmelegítették a levegőt. Mintha a természet is a sok ország­ból összesereglett hivők közössé­gével együtt ünnepelte volna a fel­támadás diadalát... Már megér­tünk jó néhány húsvétot, de ez volt a legszebb, abban a városban, ahol 2000 éve felderült a feltámadás hajnala.” Mi evangélikusok jó ha tudjuk, hogy a jeruzsálemi óvárosban evangélikus templom is van. 1898 reformáció ünnepén szentelték fel. A templom neve: Erlöser, Megvál­tó. Kívül-belül nagyon szép. Egy­házzenei hangversenyeit zsidó és Jeruzsálem a keleti városfal felől a szent várost, mégis érzékelhettek valamit abból, milyen veszedelmes lehetett az egykori út, ahol nem­csak a hegyi rablók fenyegették az utast, hanem a vadállatok és a le­zuhanás veszélye is. Megtudjuk a könyvből, hogy Jeruzsálem összla­kossága 370 500; ebből 268 500 zsidó, 90000 mohamedán és 12 000 a keresztyén, akik 34 külön­féle felekezethez tartoznak. A la-L_ kosság a világnak minden részéből telepedett itt meg, s így Jeruzsálem a földkerekség legtarkább népessé­gű városai közé tartozik. Bár a ke­resztyén felekezetek száma csekély, mégis sok diakóniai intézményt tartanak fenn ma is. „Ennek jó illata kedvesebb tisztelet Isten előtt, mint a Szentsír-bazilika ezer­nyi gyertyájának és aranylámpái- 1 nak ragyogása.” Közös kirándulások és egyéni utak együttesen gazdagították Komjáthyék lelki élményét. A kis Betánia - mely mintegy félórányi­ra van Jeruzsálemtől - alig 60-70 házból álló falucska. Kegyelettel állanak meg azon a helyen, ahol Márta és Jézus találkozott, amikor Lázár halálhírére az Úr oda meg­érkezett. Jézus könnyezésének em­lékére emelték az Olajfák hegyé­nek egy magas pontján a Dominus flevit (Az Úr sírt) templomot. „Le- begően könnyű kupolája lehulló könnycseppre emlékeztet.” Jézus életéhez elválaszthatatlanul hozzá­tartozik az Olajfák hegye. Amikor nyilvános működése idején a za­rándokünnepekre feljött, ide vo­nult vissza, s kora reggel innen ment a templomba tanítani. „A hegy lábánál felfelé szép kert mel­lett van az a bazilika, amelyet Jé­zus halálfélelmének és vérrel verí­tékezésének emlékére építettek. Neve: Agónia, vagy „Minden né­pek temploma”, mivel felépítésé­hez 15 nemzet járult hozzá. A turistacsoport éppen a húsvéti ünnepeket töltötte a Szentföldön. Érdemes felidézni ezzel kapcsola­tos élményüket. Húsvét vasárnap­ján hajnalban kezdődött német is­tentiszteleten vettek részt. „Leül­tünk a sziklasír közelében... Elő­ször a 88. zsoltárt olvasta fel a lel­kipásztor. Ez a zsoltár a halál szo- rongatásában vergődő ember kiál­tása Istenhez. Majd angyali harso­na kérdése hangzót; fel: Mit kere­örmény fiatalság is szívesen láto­gatja. Komjáthy Aladár készítette kö­zös utukat megörökítő fényképei­ket, s ezeket közkincsként átadják a könyv olvasóinak, hogy minden­kihez közelebb hozzák a Szentföld mai arculatát, és életre keltsék mindazt, amit a könyv betűkbe rögzített. Az ízléses kiadványt a Református Zsinati Iroda Sajtó- osztálya szívesen ajánlja hitben való elmélyülésre, figyelmes tanul­mányozásra, hogy Annak a nyo­mában járjuk életutunkat a meny- nyei Jeruzsálem felé tartva, Aki ma­ga mondotta: Jer, és kövess engem! Pásztor Pál A REFORMÁCIÓ IGÉJE 1 2 Kor 4,5-7 RENDKÍVÜLI ERŐ Pál, apostoli szolgálata folyamán két alapvető dolgot ta­pasztalt. O és az apostoltársak, a többi igehirdető, mind-mind végtelenül gyenge, törékeny cserépedények. Önmagukban nincsen sem értékük, sem hatalmuk. Viszont amit hirdetnek és akit képviselnek, annak rendkívüli ereje van. Ellenállhatat­lan az élő Jézus Krisztus, akiről bizonyságot tesznek, az evan­gélium Istennek olyan lenyűgöző hatalmát hordozza, ami képes újjáformálni a világot. A reformáció története és eredményei ugyanerről tanús­kodnak. Ismerjük a reformátorok emberi gyarlóságait, beteg­ségeit, ingatagságait, sok tévedését. Ugyanakkor az is nyil­vánvaló, hogy ezek az emberek a Szentírás újra felismert és . ismét napfényre hozott igazságaival olyan hatalmas erőt sza­badítottak fel az evangélium által, hogy az képes volt alapjai­ban megrázni az akkori egyházat és a világot. Újrafogalmazta - a Szentírás alapján - az egyház tanítását, megreformálta az egyház életét, de jelentős indításokat adott a tudománynak, közművelődésnek, művészetnek, sőt az egész társadalomnak. A Krisztus arcán felismert Isten dicsősége, vagyis szeretete, jósága és hűsége, ingyen örök életet adó kegyelme volt az az örömhír, amit a reformátorok tovább akartak adni. Ebben a szolgálatban nem ismertek lehetetlent. Hogyan adják tovább a Szentírásban foglalt örömhírt, ha nem hozzáférhető az embereknek? Lefordították az addig latinul használt Bibliát. Nemcsak az egyháznak tettek ezzel nagy szolgálatot, hanem a nemzeti kultúráknak, a nemzeti nyelv kialakulásának. Hogyan adják a lefordított Bibliát analfabéta nép kezébe? Iskolák felállításáról, a közoktatás megszervezéséről kezdtek gondoskodni. Hogyan értse meg az egyszerű nép a Biblia üzenetét, ha silány, a Hiszekegyet is alig tudó papjai vannak? Megvetették a magas szintű teológiai képzés alapját. Hogyan lehet lezüllött közállapotok közepette érvényt szerezni az ige parancsainak? Módszeresen elkezdték nevelni az embereket a tudatos erkölcsi életre, önbecsülésre, a munka tiszteletére és szeretetére. A felebaráti szeretetre és felelősségtudatra ébresztés serkentette a tudományos élet fel­virágzását. Minél nagyobb a képzettsége, tudása, minél fejlet­tebb az ember gondolkodása, annál többet és hasznosabban tud szolgálni az embertársának. Az addig szinte teljesen el­vont, spekuláló, az élettől és a tapasztalatoktól idegen tudós­kodást kezdi kiszorítani a hasznot hajtó ismeretek szerzése, az élettel és a természet jelenségeivel összhangba kerülő tudo­mány. A megváltott ember is Isten teremtett világában él, nem világidegen, azt lebecsülő, hanem a világi'dolgokban felelős ember. Felismerték, az evangéliumon keresztül, hogy a világi rend nem alábbvaló a papi rendnél, a tisztességes házasélet legalább olyan kedves Isten előtt, mint á szerzetesi magány, és a becsülettel elvégzett munka igazibb istentisztelet, mint a meddő zsolozsmázás. Isten hatalma nem az egyház látható uralmán keresztül érvényesül a világ felett, ezért a világi fel- sőbbség nem tartozik az egyház fennhatósága alá és elsőrendű feladata nem az, hogy hívő legyen, hanem hogy oltalmazza a békét, rendet tartson a társadalomban és visszaszorítsa az anarchiát. Időtálló értékei vannak a reformációnak. Azért nem avul­nak el egyes kincsei, mert nem a korszellemből, adott helyze­tükből szűrték le azokat a reformáció idején, hanem vissza­nyúltak az evangélium lényegéig. Most is úgy lesz hathatós a szolgálatunk és maradandóan eredményes, ha újra és újra az előttünk felragyogó Krisztus igazságából merítünk. Baranyai Tamás IMÁDKOZZUNK Mennyi Atyánk! Köszönjük az evangélium igazságát és azoknak a hitét, akik ezt ránk hagyományozták. Kérünk, add nekünk is Szentlelkedet, ahogyan a prófétáknak, apostoloknak, reformátoroknak és bizonyság- tevőknek adtad, hogy felismerjük jó voltodat, bízzunk benned és csele- kedjük akaratodat. Újíts, tisztíts minket állandóan, hogy a, reformáció áldott folyamata ma is végbemehessen egyházadon Ámen. Káldy Zoltán: „Énekeljük csak szívből és hangosan továbbra is: »Erős vár a mi Istenünk«. Közben azonban a szemeink ne egy »vár« falain akadjanak meg, hanem arra az Istenre nézzünk, aki szolgálatra küld bennünket és Aki szolgálatunk közben is oltalmunk és erősségünk. ” Nagy Gyula: „A reformáció: az igazság napfényre jutása emberi el- veszettségünk mélysége és az Isten kegyelmének nagysága felől, Krisz­tus megváltói művének ereje is az egyház igazi feladata felől. A refor­máció nem emberek, nem a refor­mátor diadala, hanem Isten Igéjé­nek a győzelme az egyházban.” Pröhle Károly: „A lutheri refor­máció már ismert alapállásából kö­vetkezik, hogy nagy hangsúly esik az igehirdetésre is az evangélikus istentiszteleten. Luther még hétköz­napi istentiszteletet sem tud elképzel­ni igehirdetés nélkül. — Az igehirde­tés soha nem lehet más, mint rámu- tatás Krisztus halálára, amelynek gyümölcsét legszemélyesebben ép­pen az úrvacsorában kapjuk.” Ottlyk Ernő: „A reformáció tehát meglátta az emberszeretet nagy ösz- szefüggéseit. Nemcsak az egyes em­bert látta maga előtt, hanem az egyes emberrel együtt a hazának és az emberiségnek a nagy közösségeit is. A keresztyén ember pedig ezek­nek is a szolgálatában áll.” Balikó Zoltán: „Reformáció ün­nepén a megtalált evangélium nagy­szerű lehetőségeket nyújt számunk­ra a templom falain kívül is; szolgá­latunk túlnő a gyülekezet keretein és áldássá lesz a társadalomban is.” * * * « Káldy Zoltán: „A reformáció népe csak akkor tud megmaradni Istennél, akit kegyelmes mennyei Atyának ismert fel, ha Jézus életét éli, vagyis a Jézus követésének út­ján jár. Nem a tételek kiszögezésé- re van ma szükség, hanem ezen a megfordított úton való járásra, a Jézus követésének áldozatos és szép életére.” * * * Friedrich Lajos: „Lehet refor­máció száz, de amíg a szíved Isten szívéhez nem ér, addig neked nem lesz reformációd. Komolyan venni Istent és örök pillanatok vándor­úján mindig visszatérni Hozzá-, ez a reformáció.” * * * Sólyom Jenő: „A reformáció Magyarországon is az volt, ami másutt: az evangélium hirdetésé­nek helyreállítása a keresztyének gyülekezeteiben; arra kellett, amire másutt; arra, hogy az egyház való­ban egyház legyen.” * * * Turóczy Zoltán: „Protestáns csak az lehet, akinek van meggyő­ződése. Pál is azzal kezdi protestá- cióját: »Meg vagyok győződve.« — A protestánsság tehát nem egy tör­ténelmi egyházhoz való, keresztle­vélbe bejegyzett hovatartozás, ha­nem lelki alkat.” * * * Scholz László: „A reformáció a keresztyén ember elveszített szabad­ságát adta vissza. - Ez a biblikus, vagy nevezzük tálán így: ez az evan­géliumi szabadság. - Istentől kapjuk ajándékba ezt a szabadságot.” összeállította: - ős ­Együtt épültök az Isten hajlékává... Augusztus 4-én hálaadó isten­tisztelet volt a kis mogyoródi gyü­lekezetben annak örömére, hogy befejeződött a templom külső tata­rozása. Az együttléten Keveházi László esperes hirdette az igét Ef 2,20-23 alapján. Igehirdetésében arra a Jézusra mutatott, aki Leiké-' nek erejével Isten templomává for­málhatja a gyülekezetei, aki - mi­közben közöttünk szolgál -, mind­nyájunkat szolgálatra szólít. Az istentisztelet résztvevői hálá­san gondoltak az előttük járókra, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy Mogyoródon evangélikus gyülekezet és templom legyen. 1900 májusában valamennyi épü­letük leégett. Még a katasztrófa évében felépítették az iskolát és a tanítói lakást, majd 1902 májusára a templomot is. A szükséges össze­get úgy teremtették elő, hogy min­den teljes pár 100 forintot ajánlott fel. A mostani nemzedék is nagy szeretettel őrzi és hűségesen hasz­nálja templomát. 1967-ben teljesen megújult a templombelső, majd éveken keresztül tartó takarékos­sággal gyűlt össze a tatarozáshoz szükséges összeg: 300 000 forint. Munka közben derült ki, hogy a tervezettnél többre lesz szükség, hiszen ki kellett cserélni az esőcsa­tornát, a torony csúcsán lévő ke­resztet, és ki kellett jávítáni a to-' ronysisakot is. A vakolat teljes le­verése után drótháló került a falra, majd az egészen új vakolás. A 130 lelkes gyülekezet az isten- tisztelet után terített asztalok mel­lett látta vendégül a dunakeszieket és a fótiakat. Csaknem mindenki ott volt, és az ünneplésben való együttlét a munkában való együtt- létre is utalt. Sokak nevét kellene megemlíteni, de csak egyetlen ne­vet írok le. Kurucz János súlyos betegségből felépülve vezette, irá­nyította a munkát, fáradhatatla­nul, minden köszönetét elhárítva. Adja Isten, hogy megújított templomában Isten hajlékává épüljön a mogyoródi kis gyüleke­zet! Bohus Imre A reformáció előtti keresztyénség sok tekintetben eltért az apostoli ke- resztyénségtöl. Elvilágiasodott. Tömé-1_ ges betörésekkel az egyházba kerültek pogány szokások: képek, szobrok, ereklyék tisztelete, szentek imádása stb. Németországban, Wittenberg kör- ■nyékén Tetzel János, dominikánus szerzetes bűnbocsátó cédulákat árult. Luthert ez mélyen felháborította. Pré­dikációiban kikelt ellene. Püspökét kérte, hogy szüntesse meg a kereske­dést. Levele válaszolatlan maradt. Az evangélium hirdetése háttérbe szorult. A reformációt dr. Luther Márton (1483-1546), az Ágoston-rendi egysze­rű szerzetesből lett pap, egyetemi tanár indította el és vitte győzelemre. Német­országban. (Eislebenben született, egyszerű bányászcsaládban - szülei: Luther János és Ziegler Margit). 1517. október 31-én a wittenbergi vártemp­lom kapujára 95 tételből álló vitairatot szegezett ki a bűnbocsátó cédulák áru­lása ellen. Ettől fogva számítjuk a re­formációt. Luther a 95 tételében azt hirdette meg, hogy a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg. Luther abban a meggyőződésben volt, hogy a pápa és a püspökök nem tudnak a bűnbocsátó cédulák árusításáról. Ezért küldte meg a 95 tételét X. Leó pápának abban a reményben, hogy orvosolja az egyház­ban történő visszaéléseket. Nem ez tör­tént. Nyilvános vitákat rendeztek. Lu­thert a Szentírás alapján álló meggyő­ződésétől nem tudták eltéríteni. Tanait nem volt hajlandó visszavonni. 1520. szeptember 6-án kelt levelé­ben kérve kérte a pápát: „íme tehát, jövök, Szent Atyám, Leó s lábaidhoz omolva kérlek, ha lehetséges, vedd ke­zedbe ezt az ügyet és zabolázd meg a hízelgőket, akik a béke ellenségei és . .vedd kezedbe ezt az ügyet...” Már az 1520-as években elterjedt nyugati határainkon HÁLAADÁS A REFORMÁCIÓÉRT A sárvári Nádasdy vár mégis békeszerzöknek adják ki magu­kat ...” A pápa egyházi átokkal súj­totta. Az átoklevelet Luther 1520. de­cember 10-én Wittenbergben nyilvá­nosan elégette. Ezzel elszakadt a ró­mai egyháztól. Az egyházi átok végrehajtása a világi hatóság feladata lett volna. Ezért V. Károly császár 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlés elé idézte Luthert. Ba­rátai tiltakozása ellenére is kész volt megjelenni a gyűlésen. Útja valóságos diadalmenet volt. A gyűlésen Vf Károly császár jelenlé­tében két kérdést tettek feLLuther Már­tonnak: az asztalon levő könyveket elis- meri-e magáénak? Erre határozott igen­nel felelt. A második kérdésre, hogy visszavonja-e tanait, gondolkodási időt kért. Másnap kijelentette a wormsi biro­dalmi gyűlésen: Nem hajlandó tanait visszavonni, míg a Szentírásból azok helytelenségéről meg nem győzték. „Itt állok - mondotta - másképp iiem tehe­tek. Isten engem úgy segéljen”. A birodalmi gyűlésen kimondták reá a birodalmi átkot is. Azt jelentette ez, hogy senki házába nem fogadhatja be s minden felelősség és büntetés nélkül bárki megölheti. Wormsból való távo­zásakor, hogy bántódása ne essék, Bölcs Frigyes szász választófejedelem megbízásából álarcos lovagok Wart­burg várába vitték. A fejedelem védel­me alatt György lovag néven élt közel egy évig visszavonultságban. Ez idő alatt lefordította német nyelvre az Új­szövetséget és egyéb egyházépítö mun­káival szolgálta a reformáció ügyét. Luther tanai gyorsan elterjedtek ha­zánkban. Kereskedők és diákok már az 1520-as években terjesztették nyugati határainkon, főleg Kőszeg, Sopron, Sárvár, Pozsony környékén és a bánya­városokban. A reformációnak hazánk­ban való korai elterjedését igazolja az is, hogy 1523-ban és 1525-ben törvényt hoztak: A lutheránusok égettessenek meg (lutherani comburantur). A reformáció egyik nagy pártfogója­ként említhetjük meg Nádasdy Tamás nádort. Az ö segítségével taníthatott már 1535-ben a Sárvár melletti Újszi­geten Erdösi Szilveszter János gimnázi­umban. Fordításában, 1541-ben, meg­jelent az újszigeti nyomdában az Új­szövetség magyar nyelven. Ezekben az időkben talált menedéket Nádasdy Ta­más sárvári várában Dévai Bíró Má­tyás, Luther-tanítvány, magyar refor­mátor. Az ostffyasszonyfalvi Ostffy László és Bálint és László fia, Jakab szolgáltak a Nádasdy várban, már ők is elfogadták a reformációt. Ostffy László és Bálint fivére, 111. O. Ferenc, II. Lajos király hadi pénztárosa volt. IÜ ­felesége alsólendvai Bánffy Petronella. O. Ferenc Mária királyné udvarában is szolgált, ekkor már az Ostffy család tagjai is elfogadták a lutheri-tanokat. A XVI. század magyar gyülekezetei vallották a reformációnak a Szentírá­son alapuló tanítását: „Tisztán és iga­zán hirdettessék az evangélium. A szentségek Krisztus rendelése szerint szolgáltassanak ki: Hit és élet dolgában egyetlen zsinórmérték a Biblia. Hit ál­tal, ingyen, kegyelemből igazul meg az ember, nem a cselekedetek által.” Lu­ther a jó cselekedetekről azt tanította, hogy azok hitből fakadjanak, a hit nem kérdi, kell-e jót cselekedni; mielőtt ezt kérdezné, már meg is tette. A mohácsi vész (l 526) után a refor­máció mindenütt gyökeret vert ha­zánkban. Róm. kát. plébánosok gyüle­kezeteikkel együtt csatlakoztak a refor­mációhoz. A XVI. század végén már sok lelkész irta alá a Concordia könyvet (Ev. Hitvallási iratok). Az idei október 31-ét is hálaadással ünnepeljük. Amikor a protestáns temp­lomokban mindenütt felcsendül az Is­tent dicsőítő és magasztaló ének, hang­zik Isten igéjének tisztán és igazán hir­detése, ugyanakkor a reformáció népe csendes alázatossággal könyörögjön azért, hogy Isten adjon békességet a világban és tartsa meg népét az igaz hitben, szeretetben, reménységben. Mesterházy Sándor Forrásanyag: Payr Sándor: A Dunántúli Evangéli­kus Egyházkerület Története. Sopron. 1924. 56-59. o. Kapi Béla: Ev. Egyetemes Egyház- történet. Győr. 1945. 26, 27 , 45. o Vas Népe. 1983. 297. szám. Ostffyasszonyfai G\nU»íj—*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom