Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-27 / 43. szám
r Evangélikus Élet 50. ÉVFOLYAM 43. SZÁM 1985. OKTÓBER 27. ÁRA: 9,— Ft ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS A TARTALOMBÓL Hálaadás a reformációért (4. oldal) Jubilál a Gyülekezeti Segély Képes beszámoló a kecskeméti ünnepségről (6. oldal) A Luther-rózsa nyomában (2. oldal) Gyülekezeti beszámoló Nagytarcsa-Harta (5. oldal) „A minden, az^minden!" Túrmezei Erzsébet verse (5. oldal) Szolgálat magyar ajkú gyülekezetben „A békét nem lehet félelemre építeni.” A romániai egyházak békekonferenciája Káldy püspök üdvözli Justin pátriárkát A romániai egyházak és vallásos közösségek szeptember 16-18. között békekonferenciát rendeztek Bukarestben, melynek a „Leszerelés és béke” volt a témája. Valamennyi romániai egyház vezetői és számos lelkésze részt vett a nagyszabású konferencián: ortodox, római katolikus, református, evangélikus, baptista, ád- ventista, pünkösdi, továbbá izraelita és mohamedán, összesen mintegy 400 volt a jelenlevők száma. A romániai egyházakon kívül számos egyházi világszervezet képviseltette magát, így a Vatikán, az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség, a Keresztyén Békekonferencia. Vendégek jöttek a Szovjetunióból, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Finnországból, Svédországból, a két Németországból. A konferencia színhelye a Bukarest Hotel volt. Az ünnepi megnyitót Justin, a romániai ortodox egyház pátriárkája tartotta, a főelőadást pedig Nicolae Corneanu bánáti ortodox metropolita. Előadásának címe ez volt: „A béke ma a mi Földünk életét jelenti.” Az előadás világosan szólt azokról a veszélyekről, amelyek Földünk elpusztításához vezethetnek. Határozottan követelte a nukleáris fegyverkezés leállítását, a leszerelést. Aláhúzta az egyházak felelősségét az élet megőrzéséért folyó küzdelemben. A romániai egyházak képviselői felszólalásaikban saját egyházuk támogatásáról biztosították a békekonferenciát. Többek között Szedressy Pál az ágostai hitvallású zsinatpresbiteri egyház püspöke (Kolozsvár), Albert Klein, a szász evangélikus egyház püspöke (Nagyszeben). A külföldi vendégek is köszöntötték a Konferenciát. A Lutheránus Világszövetség nevében Káldy Zoltán elnök szólt. Előbb a Földről, mint az „emberiség otthonáról” beszélt, majd az életről, mint Isten ajándékáról. Aztán így folytatta: „Az egyházaknak követelniük kell a nukleáris fegyverkisérletek abbahagyását, azok fokozatos leépitését és végül teljes megsemmisítésüket. Le kell állítani a világűr militarizálására irányuló kísérleteket. Nincs szükségünk és nincs szüksége a világnak és a népeknek nukleáris fegyverekre. Mi nem hiszünk a nukleáris fegyverek békét biztosító erejében. A békét nem lehet félelemre építeni, hanem csak a népek kölcsönös bizalmára és együttműködésére.” A konferencia végül határozatot fogadott el a békére és leszerelésre vonatkozólag. Magyar istentisztelet Bukarestben A romániai ágostai hitvallású zsinat-presbiteri egyháznak - az erdélyi gyülekezeteken kívül - van “két gyülekezete Bukarestben is, éspedig egy nfagyar ajkú és egy román ajkú. Káldy Magyar evangélikus gyülekezet istentiszteletén Bukarestben Erős vár a mi Istenünk A wittenbergi városi templom oltára Harci riadó? Diadalml ének? Az evangélikusok „himnusza”? Ilyen és hasonló szép és lelkes jelzők, kifejezések születtek erről az idén 458 éves énekünkről. Ki tudja, pontosan hány evangélikus nemzedék énekelte mór október 31-én vagy más ünnepi alkalommal lelkesen, teli torokból? Az „Erós vár a mi Istenünk” azonban ennél több is, kevesebb is, legalábbis az említett jelzők csak féligazságot mondanak róla. Az idei reformációi számunkban, amikor erről az énekről több oldalon keresztül is megemlékezünk, tegyük fel magunknak a kérdést: mit jelent, vagy még inkább, mit jelentsen nekünk ez a gyönyörű szép énekünk? Emlékeztető ez az ének. Tudom, hogy ennél is sokkal több. Mégis állítom: az énekli jól, aki egy kicsit emlékezik is. A reformációra, a szerző Luther Mártonra, a körülményekre, amelyekben ez az ének megszületett. A születés dátuma: 1527. Luther egyik életrajzírója erről az évről röviden ennyit ír: „A szenvedés éve. Erős vár a mi Istenünk." Az érti és énekli jól ezt az éneket, aki tudja, hogy küzdelmes, szenvedésteljes időben született. A reformáció kezdetének 10. évfordulóján vagyunk, de az ügy, mintha megállt volna, sőt viharfelhők gyülekeznek: vallásháború lesz? Luther ezekben a hónapokban különösen sokat prédikál a sátán erejéről, amiről az énekben is ír, mert világos számára, hogy egy esetleges vallásháború csak az ördög munkája lehet. De ugyanez az év személyes fájdalmat is jelent: egy kedves barátját megégették, Wittenbergben pestisjárvány tört ki, mindenki menekül, Luther marad. Ugyanebben az évben a betegség újabb fajtája is rátört: összeesett, hosszú ideig feküdt eszméletlenül. Ebben a „szorító- ban” született a hitvallás: „Erős vár a mi Istenünk... ha ő velünk, ki ellenünk?" - vagy ahogy József Attila fordította ezt a sort: „Ínségben együtt van velünk." Igen, emlékeztesse ez az ének a reformáció mai népét. Aki írta, nem egy győzelmes hadvezér, hanem Istennek megpróbált embere. Ami szolgálatából született: Isten ügye. Emlékeztessen ez az ének arra, hogy evangélikusok vagyunk, s ez azt jelenti, hogy ugyanabból az evangéliumból élünk, mint Luther Márton. Leginkább emlékeztessen minket az ének arra, aki „erős várunk," menedékünk és oltalmunk ma is, változatlanul. Forrás ez az ének. Tudjuk, hogy az ének alapja a 46. zsoltár. Ebben olvassuk: „ha hegyek omlanak... ha háborognak, tajtékoz- nak a vizek... Isten a mi oltalmunk és erősségünk." Ez után a sötét, félelmes és viharos kép után ez következik viszont: „egy folyam ágai (régi fordítású Bibliában: forrásainak árjai) örvendeztetik Isten városát. Kívül félelmes harcok, földrengések, belül csend, nyugalom és felüdülés. Ezt jelenti: „Erős vár a mi Istenünk", és Luther azért tudott erről olyan szépen énekelni, mert maga is merített a forrásból, így lett ő maga, szava és éneke is forrássá. Egyik méltatója egyenesen „tűzfolyamnak” nevezi az éneket, amiből erő és hit árad felénk ma is. Luther halála után társait száműzték Wittenbergből. Közülük ketten szomorúan érkeztek meg Weimarba. Az egyik házból ének hangja csendült: „Erős vár a mi Istenünk.” Melanchton erre így szólt, ő volt az egyik: „Énekelj csak leányka, nem is tudod, kiket vigasztalsz." Valóban, ez az ének a vigasztalás, a hit és erő forrásává lehet, ha komolyan énekeljük. Meríthetünk belőle. Evangélikus öntudatot? Megerősödést egyházias- ságban? Bizonyára. Ezenfelül azonban erőt és hitet a szolgáló életre a mában. S akkor nem egyszerűen a gondok és bajok elől menekülünk a „várba”, hanem ott erőt kapunk feladatunk elvégzésére is, mint Luther is kapta a maga idejében és azokban az években is. így már lehet ez az ének győzelmi énekké is. Csak már nagyon világos, nem a mi győzelmünkről van szó, nem is egyszerűen egy ügy győzelméről, hanem annak segítségéről, oltalmáról és végső győzelméről, akiről bátran énekelhetjük ma is: „Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk.” Keveházi László Balról-jobbra: dr. Hintz György egyházkerületi felügyelő, Szedressy Pál kolozsvári püspök, Káldy Zoltán püspök, Antal László bukaresti lelkész, Georhe Niculescu a román ajkú evangélikus gyülekezet felügyelője. (A háttérben a gyülekezet presbiterei) Néhány kérdés önmagunkhoz Reformáció ünnepén Zoltán püspök mindkét gyülekezetben szolgált. Ugyanabban a templomban előbb a román ajkú evangélikus gyülekezet istentiszteletén szolgált. Ez a gyülekezet eredetileg a Norvég Misszió munkája gyümölcseképpen.jött létre. Ez az egyetlen evangélikus román ajkú gyülekezet a világon. Szeptember 15-én tartott istentiszteleten előbb Szedressy Pál kolozsvári püspök prédikált román nyelven, majd Káldy Zoltán püspök köszöntötte a gyülekezetei és ismertette a Lutheránus Világszövetség munkáját. Gheorghe Niculescu, a gyülekezet felügyelője köszönte meg a szolgálatokat. Ezt követte a magyar ajkú gyülekezet istentisztelete. Az istentisztelen részt vett dr. Hirftz György egyházkerületi felügyelő, Szedressy Pál püspök, Antal László bukaresti lelkész, Lengyel Lóránt kolozsvári teológiai tanár. Az igehirdetést Káldy Zoltán püspök tartotta Máté 6,25-34 alapján. A templom zsúfolásig megtelt. A szolgálatokat Antal László, a gyülekezet lelkésze köszönte meg. A két püspök találkozott a gyülekezet presbitériumával is. Valóban van naponta új kezdet az életemben? Amikor nyugtalan a szivem, bátran megérkezem hozzád, Istenem? Igazi örömöt és valódi bátorságot ébreszt bennem az evangélium olvasása és hallgatása? Látom azt, hogy egy igazi lendületes új kezdés milyen jót tenne személyes életemben és gyülekezetem életében is? Nem lett rutinos és automatikus az Istenhez való közeledésem? Összetör még néha egy-egy igehirdetés üzenete, vagy már csak simogat a „kényelmes élet párnáján”? Féltő szeretetben nyilvánul meg a hitem szeretteim életében és a velük való kapcsolataimban? • Tudom és értékelem is azt a mélységet vagy magasságot, ahonnan Isten kiragadta az életemet? Van napi csendességem, ahol átélhetem Isten közelségét úgy, ahogy a lutheri zsoltárban találom „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11.) Csak harsogó ének az ajkamon az „Erős vár a mi Istenünk!" és megszokott mechanikus köszöntési forma, vagy átjárja a jelentése és a benne elrejtett öröm az érzéseimet? Féltő és gondos szeretettel adom át a hitemet utódaimnak, és a „rám bízott kincs” csillog előttük? Esténként képes vagyok-e arra, hogy gyermekem ágya mellett megállók és vele elmondom a napi imádságokat? Énekeltél már valaha otthonodban lutheri éneket? Csak egy ember is tapasztalhatta már szolgálatom következtében Isten szeretetének jeleit? Készülök úgy a hazahívásra, ahogy a reformátori ének tanítja: „Már megyek békén, örömmel, Hív az Isten..."? Mi uralkodik az életemben? Aggodalom, kapzsiság, idegesség, félelem a lemaradástól vagy indulatok töltik ki a létemet? Nyugalom, alázat, nyitottság, engedelmes szolgáló szeretet néha felébrednek bennem? Tudok igazán örülni annak és valóságos erőt ad az az érzés és tudat; hogy meg vagyok keresztelve? Érzem ennek az állapotnak felszabadító örömét? Valóban a legnagyobb erőforrás az életem számára Krisztus érettem odaadott élete? Mit jelent számomra a kereszt? Dísz csupán, vagy az új kezdésének kiindulási pontja és lehetősége életemben? Mire gondolok akkor, amikor Luther életéről és szolgálatáról hallok valamit? Képes vagyok küzdeni a saját, a család és a társadalmi élet erkölcsi tisztaságáért? Olvastam már egyetlen lutheri írást a konfirmációm óta eltelt idő alatt? Imádkoztam már egyházam és lelkészem szolgálatának tisztaságáért és eredményéért? Szeretem valóban mindazt, amit az „evangélikus” jelző ad az életem és hitem területén? Szabó Lajos
