Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-25 / 34. szám

Evangélikus Élem 50. ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1985. AUGUSZTUS 25. ÁRA: 5,50 Ft ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP A keresztyén ember szíve legyen kimeríthetetlen forrás, mely soha ki nem apad, még ha a jótétemény, mint víz a homokban, nyomtalanul eltűnne is. (Luther Márton) mm Anyanyelvi konferencia Veszprémben Magyarságtudat és az egyházak Debrecen, Budapest, Szombathely, Pécs után Veszprémben ke­rült megrendezésre az V. Anyanyelvi Konferencia. A találkozón 21 ország 130 küldöttje vett részt. Minden résztvevő közös vonása: ' mindannyian magyar anyanyelvűek. Fáradoznak a maigyarság megtartásáért és ápolják az Óhazával való kapcsolatot. A konferencia első ízben foglalkozott a magyar egyházak szere­pével és tevékenységével, mindazzal a szolgálattal, amelyet a ma­gyar nyelv, és kultúra megőrzésében a külföldön élő magyarok körében végeznek. Bognár József akadémikus, a Magyarok Világszövetségének elnöke ünnepi megnyitó beszédében elmondotta: Ismeretes, hogy a különböző vallások és egyházak milyen nagy szerepet játszottak az európai civilizáció kialakításában. így az egyetemességre törek­vő morális értékrend megalapozásában- A külföldi magyar egye­sületeknek is sok hálával tartozunk azért, hogy gazdasági, politikai vagy más okból a haza elhagyására kényszerült magyar csoportok meggyökereztetésében, egzisztenciájuk fejlesztésében oly nagy munkát végeztek, és tették ezt oly módon, hogy közben a magyar nyelvhez, művelődéshez és kultúrához való kapcsolódást megőriz­ték. A konferencia megnyitó napján, augusztus 5-én plenáris ülésen az egyházak magyarságmegtartó szerepéről tanácskoztak az egy­begyűltek. A konferencia lapzártakor tart, a tervek szerint megvi­tatják többek között az irodalom és képzőművészet szerepét, a magyarságismeret szolgálatában, a magyar nyelv oktatásának módszertani kérdéseit és bemutatásra kerül a Nyitott utak című, a magyarországi egyházak életével foglalkozó - a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén vetített - film. .....A tudományos képzést a szolgálatra való felkészítéssel ötvözzük...” Interjú dr. Vámos Józseffel, a Teológiai Akadémia dékánjával Dr. Vámos József 1954 óta dolgozik a Teológiai Akadémián. Előbb mint dékáni titkár, majd intézeti tanár, 1968 óta teológiai tanár, az Egyház- és Társadalomtudományi Tanszék vezetője, 59 éves. Az elmúlt tanévben dé­kán. Erre a posztra az 1985/86-os tanévre újraválasztották. Szerkesztősé­günk az elmúlt tanév sikereiről és a most kezdődő tanulmányi idő terveiről, elgondolásairól kérdezte. Gazdag zenei élményt nyújtottak Hangversenvkörút a Német Szövetségi Köztársaságban Az oroszlányi énekkar a plochinseni szabadtéri istentiszteleten. Vezényel Nagy Dániel karnagy Fotó: Dietmar Pleil Dékán Ür, hogy van megelégedve az elmúlt év tanulmányi eredmé­nyeivel? Akadémiánk tanulmányi szín­vonalára az jellemző, hogy hat hallgató végzett kitűnő eredmény­nyel és csak ketten voltak olya­nok, akik elégségesek. A többiek zöme jeles vagy jó rendű volt. Oktatásunk színvonalát, milyen­ségét az jellemzi, hogy a konzultá­cióra visszahívott fiatal lelkészek szinte mindegyike jól vagy még jobban teljesíti lelkészi szolgála­tát. A Teológiai Akadémia oktató­nevelő munkája és a gyülekezeti lel­készi szolgálat hogyan egészíti ki egymást? Miként készít elő a lelké­szi szolgálatra? Egyházunk és gyülekezeteink igénye azt a sajátos feladatot adja nekünk, hogy a tudományos kép­zést a szolgálatra való felkészítés­sel ötvözzük. Ez azt jelenti, hogy a teológia tudományos nipvelését mindig az eljövendő lelkészi szol­gálat gyakorlati követelményeinek megfelelően végezzük. (Folytatás a 3. oldalon) A Plochingeni Fúvószenekar többször járt már Magyarországon, és számos gyülekezetünkben adott egyházzenei koncertet. Egyik útjuk alkalmával Oroszlányban is szolgáltak, ahol a gyülekezet látta őket vendégül. E vendégül látás úgy megragadta a fúvószenekar vezetőségét és tagjait, hogy a testvéri szeretetet valamilyen módon viszonozni kívánták. így került sor az oroszlányi gyülekezeti énekkar meghívására, hogy a württembergi Plochingenben és a környék gyülekezeteiben szolgáljanak július 6-tól 14-ig. A négy egyházzenei hangversenyt Bachnang, Eschenbach, Wendlingen és Plochingen evangélikus templomaiban tartották. A negyvenöt tagú oroszlányi kórus erre az útra alaposan fel­készült. Már hónapokkal előt­te folytak a próbák, hiszen mű­sorukat kimondottan nagy és nehéz kórusművekből állítot­ták össze: Bach 6. motettá­ja, Liszt Miatyánkja, Cesar Franck és Harmath Artúr 150. zsoltára, Kodály 114. és 50. zsoltára, hogy csak néhányat említsünk a gazdag repertoár­ból. Az igényes, többnyire két­órás programok már maguk is szavatolták, hogy a német gyü­lekezetek nem egy átlagos egy­házi énekkar szolgálatában gyönyörködhettek. A kórus megszólalása magában is meg­ragadó volt: teltsége mellett vi­lágos szólamvezetésű, jól ki­egyenlített és tiszta intonációjú. Amilyen erőteljes és virtuóz volt a nagy Bach-motetta elő­adása, olyan finoman kidolgo­zottak a romantikus szerzők al­kotásai. A német hallgatóknak természetesen Kodály művei nyújtottak különleges élményt. A magyar zene és szöveg erede­ti együttese megragadóan bon­totta ki a zsoltárok sokszínűsé­gét. Nagy Dániel karnagy, aki immár huszonnégy éve áll az énekkar élén, diszkrét mozdu­lataival hallatlan fegyelmezet­ten irányította énekkarát. Min­den intésére ügyeltek, és az énekkar úgy követte karna­gyát, hogy egy ütemen belül a nagy dinamikai változásokat is a leghajlékonyabban oldották meg. Úgy tűnt, ennek a kórus­nak fő erőssége hajlékonysága és plasztikus dinamikája. A gazdag kórusprogramot szólisták szolgálatai tették még változatosabbá. A szopránszó­lókat Palojtay Zsuzsa, a basz- szusszólókat Mezöfi Tibor, a trombitaszólókat Nagy Olivér, az orgonakíséreteket és orgo­naszólókat Trajtler Gábor adta elő. Tizennégy szólószám és a húsz kórusmű bőven adott le­hetőséget arra, hogy az együt­tes mind a négy koncerten más­más müsorösszeállítással lép­jen hallgatósága elé. A gyüle­kezetek a szép és gazdag zenei. élményt minden est végén hosz- szú tapssal köszönték meg. A vendéglátók a szolgálatok közben változatos programmal tették tanulságossá e napokat a kórus számára. Volt e prog­ramban városnézés, üzemláto­gatás, például a Württembergi Bibliatársulat központjának megtekintése. A legnagyobb él­ményt az utolsó napon, a va­sárnap tartott istentisztelet je­lentette, amelyen a meghívó fú­vószenekar, az énekkar és az orgona szépen megszerkesztett liturgikus rendben felváltva szolgált. A szállásról a fúvószenekar tagjai gondoskodtak. A kórus számára igen komoly nyereség volt ezen az úton az is, hogy a megismert családokon keresz­tül egy idegen ország keresztyé­néinek örömeiben és gondjai­ban osztozhattak, ha csak egy rövid időre is. A kórust Asbóth László oroszlányi lelkész kísérte. A szolgálatok előtti köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hogy az egyházzenei koncertek egy­ben találkozások: magyar és német evangélikusok találko­zása. Ugyanakkor nyugati és keleti világ találkozásai is, amelyek szükségesek és hasz­nosak, hogy egymás megérté­se és megbecsülése által a bé­ke erősödjék közös világunk­ban. Az oroszlányi énekkar kimondottan jó szolgálatot végzett. Szolgálatuk nyomán nőtt egyházunk megbecsülése külföldön. Magukról pedig ismét bebizonyították, hogy méltán soroljuk őket legjobb énekkaraink közé.-r-r Az evangélium hódításának nincsenek korlátái ApCsel 2,44 Láttál heverni vasreszeléket műhely asztallapján? Egymáshoz közelebb, egymástól távolabb hevernek. Mozdu­latlanok. Mindegyik külön darab, kü­lön világ. Azután egy kéz föléjük hajol kezében mágnespatkóval. Egyszerre minden reszelék megmozdul, súlyuk szerint sebesebben vagy lassabban, de valamennyi kénytelen megmozdulni, igazodni, egyre közelebb kerülni az el­lenállhatatlan vonzerő centrumához. Korunkban ez az egyház csodája, ha megvalósul és nemcsak beszélünk róla. Ha emberek, akiket számtalan fal vá­laszt el egymástól, emberek, akik min­dig mindenütt egyedül vannak még a család vérségi kötelékében, még a sze­relemben is - egyszerre, váratlanul és csudálatosán nem egymás ellen, nem egymás nélkül, nem egymás mellett, hanem „együtt” vannak! Mind a loká­lis gyülekezetben, mind a világméretű egyházban ez manapság az a csoda, amelyre mindenki felfigyel. Emberek - függetlenül származástól, világnézet­től, gazdasági helyzettől és kulturált­ságtól, bőrük színétől, múltjuktól, val­lásuktól, nemüktől, egészségi állapo­tuktól stb. - nem „rácsokon át mérege­tik egymást”, hanem „testvér a testvért hűn öleli át”, mivel az idő és a tér kate­góriáinál hatalmasabb erő, Isten szere- tete átölelte őket. Isten szeretete Jézus Krisztusban az a diadalmas vonzerő, amely áttör min­den akadályon, ledönti a válaszfalakat, összegyűjt, magához vonz, rendet te­remt és a kusza összevisszaságból kezd felragyogni a „kozmosz”, az eredeti szépség, a teremtés, amely „igen-igen jó”. Amióta a kereszt áll, a kiengesztelés megtörtént, azóta egymáshoz a rövid út Jézusban vezet, azóta az egyetlen rende­zés a bűnbocsánat az induló új élettel. Az egyház ilyen emberekből áll, akik „Mindazok, akik hittek, együtt voltak és mindenük közös volt” r belekerültek a kegyelem sodrába és megszületett közöttük a közösség. Tud­nak együtt sírni és örülni, imádkozni és dolgozni, romokat takarítani és újat építeni, felejteni és reménykedni, meg­bocsátani és derűsen áldozatot hozni, győzelmi éneket dúdolni koporsó mel­lett is. Mert ahol győz a szeretet, ott helyreáll az eredeti rend. Mivel szeretem édesanyámat, minden idős asszonyra úgy tekintek mint anyámra. Mivel sze­retem kisleányomat, minden fiatal nő számomra gyermekem... gondold csak mindezt végig s megérted, miért volt Jeruzsálemben akkora a megdöbbenés az induló egyház láttán?! Pedig a világ minden népe között Izrael népe volt a legegységesebb és összefogottabb. Tag­jait nemcsak az állampolgársági szálak kötötték össze, hanem a közös hit, a közös reménység, a közös kiválasztott­ság és a közös küldetés, a Törvény ezer és ezer szála... Mégis mekkora megdöb­benést váltott ki és müyen vonzerőt jelentett az egyház egysége, emberek, akik együtt vannak és mindenük kö­zös... Felmérhetetlen szolgálat lenne, ha szétdarabolt, gyűlölködő és rettegő világunkban a több mint egymilliárd keresztyén ugyanígy realizálná az isteni szeretet csodáját, emberek között az új közösséget, a helyreállást, a rendet, a szépséget és a gyönyörű életet?! Ne lepődj meg, ha most megzörge­tem szivedet: fordulj közeledő Jézusod felé, nyílj meg előtte, add magad át, engedd, hogy megragadjon, ne mene­külj, ne bujkálj, ne fordíts hátat. „Csak ennyi”, amit kérek tőled, milyen baga- tellnyi az O szeretetéhez képest. De ezt a keveset joggal várja az Isten. Hiszen „átölel jósága”, elrejtőzhetsz Őbenne, mástól hiába vártad, Ő betakar hűségé­vel és hidd el, az Ő karjaiban minden­nél jobb...! Balikó Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom