Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-16 / 24. szám
Evangélikus Élet 198S. június ie. EVANGÉLIKUS VAGYOK... Részigazságot hangsúlyozok? „Mi ugyanis a Lélek által hitből várjuk az igazság reménységét” (Galata 5,5), - vallja Pál apostol és nyomában Luther Mártonnal a világ evangélikussága. Azt általában senki nem vonja kétségbe, hogy a megigazulás - a hit és a kegyelem összefüggésében - központi téma Pál apostol leveleiben. De miért vívódik Pál oly sokat a megigazulás kérdésével? Csupán azért, mert a gyülekezetekben e részletkérdés körül merültek fel tisztázásra váró nézeteltérések? Vagy minden levelében a keresztyén hit lényegét igyekszik kibontani a megigazulásról szólva? Jogos-e Pál eljárása, amikor a keresztyén hit minden egyéb kérdését e fő kérdésből vezeti le? E kérdések egyben Luther reformátori működését is mérlegre teszik: részigazságot állított a középpontba, vagy a keresztyén hit alapigazságát helyezte reflektorfénybe? A részigazság hangsúlyozásának vádját látszik igazolni, hogy Jézus az evangéliumokban csak egyszer, a farizeus és a vámszedő példázatában szól a megigazulásról. Az igazságával dicsekvő farizeussal szemben felmagasztalja a vámszedőt, aki mellét verve így imádkozik: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Jézus megállapítja: „...ez meg- igazulva ment el Lázába, nem úgy, mint amaz.” (Lukács 18,14) Igaz, Jézus az imádságról beszél, mégis a hit magatartását jellemzi. Mert az sosem a hit nézőpontja, melyből az ember önmagát az igazak sorában látja,' de Isten igazságosságában kételkedik. „Miért engem büntet?” „Ezt érdemiem?”' „Meddig tűri büntetlenül a sok gonoszságot?” „Mikor szolgáltat végre igazságot a történelemben?” Ezek nem a hit kérdései. A vámszedő, aki hitben lát, önmagát a bűnösök sorába helyezi, viszont Istennek tulajdonít minden igazságot. Ezért mer így imádkozni: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Ez a hit hangja,' mert azt a meggyőződést fejezi ki, hogy Isten megkönyörül mindenkin, aki bűne mélységéből hozzá kiált, - mert Isten igaz! A hit nem látszat szerint ítél, hanem a valóságnak megfelelően lát: az igazság mindig a mi oldalunkon hiányos! Az Isten igazságára: hűséges szeretetére, jóindulatára, szava megbízhatóságára mindig lehet építeni. Ez szilárd alap. Isten és ember megromlott viszonyában Isten az, aki igaz maradt, hű maradt. Jézus tanítása, tettei, halála és feltámadása erről az igazságról tanúskodnak, - és ez központi igazság! A hit csak erre építhet, és ennek az igazságnák az ereje munkál a hit által új életet, melyben többé nem a „Szemet szemért!”, „Fogat fogért!” elv, hanem a hetvenszer hétA NYITOTT HÁZ ASSA A JÖVŐ ÚTJA? Közvéleményünkben két ellentétes felfogás él a házasságról. Sokan igyekeznek megmaradni a monogám házasság hagyományos - idejétmúltnak kikiáltott - keretei között, megvalósítva ezzel a házasságról szóló keresztyén tanítást, örvendetes egyes fiatalok felfogása is ezen a téren. Egy 18 éves leány írta újságban folytatott vita során: „Én ebben is maximalista vagyok és egy percig sem tűrném, hogy a férjemen bárkivel is osztoznom kelljen...” (Gyermekünk, 1985. febr.). Ugyanakkor mások egyre hevesebben az ún. „nyitott házasság” modelljének elismertetéséért harcolnak. E modell „apostolai” valószínűleg eddigi gyakorlatukat akarják szentesíteni, változó külső kapcsolataik „törvényesítésével”. Lehet-e javítani a bajban lévő házasságokon a normák fellazításával? Lehet-e boldog báVki is mások - gyermekei, hűséges házastársa boldogtalansága árán?! A tapasztalatok ezekre a kérdésekre nemleges választ adnak. „Aki házasságban élve külső kapcsolatot létesít, mindig azt reméli, hogy majd két tűznél melegedhet. Ezek a tüzek azonban legtöbbször inkább égetnek, mint melegítenek. S ha kétszer két tűz ég, az már tűzvész...” (Miskolczi Miklós, Élet és Irodalom, 1984. szept. 21.) S akkor még nem is emlegettük a kihűlt fészekben felnövő gyermekeket! Nem is beszéltünk még a házaspár második és harmadik gyermekéről, akik világra sem jönnek, hiszen kinek van kedve átmeneti, felfordult helyzetre szülni?! A nyitott házasság gyakorlói mérhetetlen önzéssel minden lépésükre találnak igazolást, a felelősséget hírből sem ismerik, „fészek- hagyók”, mindent lefölöznek, a terheket pedig mások hordják helyettük. Eszükbe sem jut, hogy a kátyúba került házasságon másként is lehetne segíteni, mint válással vagy új partner keresésével/ Előbb-utóbb minden házasság kátyúba kerülhet, hiszen a sírig együtt maradó házasfelek is emberek, gyarló emberek, ők is tévednek vagy mulasztanak, hibáznak sőt vétkeznek. A kátyúból azonban ki is lehet jutni! A boldog házasságoknak is van története, ha az nem is világraszóló s nem lesz belőle munkahelyi pletyka. Egymás közt marad, abban az őszinte és teljes életközösségben, ahol nincs többé szerepjátszás, színlelés, ahol „az ember bevallhatja önmagát, célját, becsvágyát, lázadásait, hibáit, félelmeit, bűneit, amelyben sikereinek őszinte támogatását, elismerését remélheti.:.” (Miskolczi, Színlelni boldog szeretőt, 148). Törekednünk kell erre a „baráti kapcsolatra” házastársunkkal úgy is, hogy az egyik a másik előtt kinyitja bensőjét, s ugyanakkor bizalommal fogadja a másik „életgyónását” is. Áldottak, akik őszintén meg tudnak egymásnak bocsátani, s a bocsánat erejével az egymás iránti szeretetben is meg tudnak újulni! Áldottak, akik olyannak fogadják el a másikat, amilyen, s nem akarják mindenáron megváltoztatni! Áldott legyen az Úr, hogy naponkénti bűnbocsánatával egymás terhének, s bűnterhének hordozására is erőt ad! Elvárásai mindenkinek vannak: „Legyen a párom olyan, amilyennek megálmodtam. Tegyen mindig mindent a kedvemre!” S ha már nem olyan, amilyennek szeretném, akkor felcserélem... A Hegyi Beszéd Jézusa másik utat mutat a házastársaknak: „Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjé- tek velük...” (Mt 7,12). Ez az „aranyszabály” a boldog házasság egyik titka. Először én legyek olyan, amilyennek a házastársamat megálmodtam, azután lehetnek elvárásaim. Előlegeznem kell tehát elvárásaimat. Ez az „előleg” a szeretet. A szeretet pedig előbb- utóbb viszonzást nyer. A boldog házasságban élőnek is lehet gondja, de mégsem felejti: nem vagyok a magamé, odaadtam magam a páromnak. Szerelmem is az övé, ami pedig az övé, azt sem tudtával, sem tudta nélkül nem pazarolhatom másra! A kizárólagosság fenti isteni rendjét a házasember sokszor nehéznek érzi. Aki azonban - emberségből vagy kötelességből, szere- tetből és szerelemmel ragaszkodik esküjéhez, az végül is boldog lesz. Hiszen „ami boldogság van a világon, az mind a másoknak nyújtott szolgálatból ered, s ami szomorúság..., az mind önzésünkből származik!” (Körösi Csorna Sándor). Zászkaliczky Pál szer is megbocsátó szeretet az igazság új mértéke. Olyan igazságé, mely sosem az egyedet teszi hibátlanná, tökéletessé, bűntelenné, - ebben az életben még nem, - hanem az emberi kapcsolatokat helyezi új alapra: az embert a felebarátja irányában minden vonatkozásban megbízható, hűséges partnerré teszi, akinek a szavára mindig lehet adni, akire mindig lehet számítani. Vajon részletkérdés-e, amikor Isten hitben felismert és megragadott igazsága megbízhatatlan, önigazságukban tetszelgő, embertársaik bírájának, ügyészének szerepét játszó emberi torzókat új emberré formál: akiben bárki, bármikor irgalmas felebarátra, szolgálat- kész segítőre találhat? V. A. SZERETETSZOLGÁLATUNK ÚTJAI (Folytatás az 1. oldalról) is, ha még ma is hálatelt szívvel gondolunk azokra, akik felkarolták az árvák és betegek ügyét egyházunkban. Úgyszintén hálával gondolunk a volt Gustav Adolf Gyámintézet munkásaira is, akik szintén szeretetszolgálatot végeztek, ha nem is átfogó egyházi munkaágként. A Felszabadulás után az első, átfogó eredményt az 1953. évi Zsinat hozta, amikor megalkotta a VIII. Törvénycikket, az Egyház Szeretetszolgálatáról. A Zsinat a törvénycikk Alapelveiben lefektette, hogy „A keresztyén szeretetszolgálat az egyháznak az a munkája, melyet az egyház magasszintű, még akkor is, ha itt-ott munkaerőgondokkal küszködünk. És amit most sem hallgathatunk el, az az, hogy ezeknek a diakóniai intézményeknek az anyagi hátterét egész egyhár &£$ eaiöiautt Korén Emil: Mai zsoltár „intenzív” hangra Sötét szem néz te rám. Szem előtt vagyok. Tompa, homályos, nincs vtszfénye. Visszanézni nem tudok. Pedig látnak! Monitoron nővérkék lesik a rezdülésem: torz mosoiyt, átélő arcot, minden ráncot a homlokomon, kirezgő könnyet, fájdalmas sóhajt és talán értik a gondolatom. Mellemre piócák tapadnak, de nem szívják a vérem. Anódák: írják a szívem ritmusát mögém a gépen. Rezeg a szivem üteme a látható képen. Nem nézhetek hátra, csak halk hangját hallom: mély és magas hangok szabálytalan, mégis szabályos kergetése- tücsökzene a tavaszi éjben - vagy mint Bach-fúga ,, ,Kp,ntrapunW,qs jüelke^ése. r B.,. • • Magast s rnélyőK amint bennem naponta egy angyal s egy ördög küzd életegységre. Szemed is ilyen, Uram. Nem tudhatok belenézni. Olykor sötét és fénytelen, nem látok a mélyére. Máskor fényed miatt vakul a fényem. Te látsz! Transzcendens, kifejezhetetlen fényévmilliárdok távlatából, galaktikák mögül látod a múltát, jelent, jövőt, s kitárod szived, ha látod bennem a feléd jövőt, öledbe fogadsz. Tenyeredbe véstél. Jobban értesz mint a képernyők. Egyberingatod bennem a küzdő angyalt s a vétkezőt. Hazatért gyermekké lettem , - ó, minden titkok Atyja! én, a Téged vágyó és tagadó. Sohse hagyj el transzcendens távlatok közeli Ura! Élet, vagy halál - e két véglet eddig feszülő ritmusa most oly közeli, s oly mindegy lett! Békévé simult mindenegy. Tenyérbe vésett névvel nézlek s hogy markodba irtát oly mindegy mely szóban- életben vagy halálban •» gyúrsz vissza lényed melegébe. a keresztyén hit gyümölcseként Krisztus felebaráti szeretetre intő parancsára és példája nyomán végez. A Magyarországi Evangélikus Egyház ezt a munkát gyülekezeti szeretetmunkaként egyesek, a rászoruló gyülekezetek és az egyház alkalmazottai megsegítésére végezi.” Ez az állásfoglalás, amelyet az 1966-ban megalkotott új Törvénykönyvünk is megerősít, három irányú szeretetszolgálatot ismer az egyházban. A segítségre igény tartók, a szükséget szenvedő gyülekezetek és az egyházi alkalmazottak megsegítését végző szeretetmunkát tűzte ki feladatául. Szeretetszolgálat egyesek felé - ez a legáltalánosabb. Egyházunk ezt kétféleképpen is végzik Egyrészt gyülekezeti szinten felkarolja, támogatja az arra rászorulókat. E kérdésben az elmúlt tíz esztendőben nagy .lépést tettünk előre. Rendszeresen alakultak ún. diakóniai bizottságok a gyülekezetekben, akik ezt a speciális feladatot a gyülekezet egészével együtt a magukénak tekintik. Ma, amikor az idősek száma felgyorsultan növekszik, sok a magányos, beteg hittestvérünk, akik rá vannak szorulva mások segítségére. A legnagyobb segítség, amit feléjük tudunk nyújtani, a szeretet, de néha szükség van a tényleges fizikai vagy anyagi segélynyújtásra is. Ugyanezt a szolgálatot végzi egyházunk az intézményesített diakóniában is. 14 szeretetintéz- ményünk van, ahol több mint 300 idős embert és 200 beteg gyermeket gondozunk. Nem könnyű, de annál szebb feladat ez! Közel 200 dolgozó végzi ezt a munkát. Részleteiben nem szólunk a diakóniai intézményekről, de annyit megemlítünk, hogy otthonaink mindegyike viszonylagosan korszerű, a gondozás zunk közössége adja. Egyházunk szeretetszolgálatát a rászoruló gyülekezetek felé a Gyülekezeti Segély végzi. Tulajdonképpen a Gustav Adolf Gyámintézetnek az utódja. Szolgálata, tendenciája megfelel annak, szervezetileg azonban egészen új. A Gyülekezeti Segélyt ugyancsak az 1953. évi Zsinat hozta létre. Amiben hasonló elődjéhez, az a rászoruló gyülekezetek anyagi megsegítése, elsőrendben a diaszpóra szórványgyülekezetek támogatása, az igehirdetés szolgálatának ezekben a gyülekezetekben való megsegítése. Amiben új, az nem másból, mint egész egyházi életünk struktúrájából adódik, éspedig az, hogy a Gyülekezeti Segély egész egyházunk egyik szolgálati területe. így válik ez a munkaág egész egyházunk szeretetszolgálatának intézményesített részévé. Egyházunk szeretetszolgálatához tartozik az egyházi alkalmazottak megsegítése is. Ezt az 1966-os Zsinat I. Törvényében olvassuk, amely törvény az egyház szeretetszolgálatáról szól s benne külön kiemeli a Központi Alapot: „A Magyarországi Evangélikus Egyház az erőtlen gyülekezetek támogatására a lel- készi fizetések kiegészítésére és arányosítására, valamint más egyházi szükségletek fedezésére Központi Alapot tart fenn. „A Központi Alap szolgálata egyházunkban 1959 óta folyamatosan, célkitűzésének megfelelően működik. Ma is még 22 gyülekezetét kell támogatni, mely gyülekezetek anyagilag erőtlenek és az ott szolgáló lelkésznek nem tudnak megfelelő illetményt biztosítani. így a Központi Alap kettős szolgálatot végez; támogatja az erőtlen gyülekezeteket, segíti és arányosítja a lelkészek fizetését. k. á. Felvételünk a gyenesdiási üdülő-otthon udvarán készült GYÜLEKEZETI VEZETŐK TALÁLKOZÓJA GYÖR-SOPRONBAN MEGTÖRT A JÉG... mert öt év szünet után ismét volt egyházmegyei presbiteri konferencia a Győr-Soproni Egyházmegyében. Hogy milyen nagy igény van arra, hogy egymás mellett, vagy egymástól távolabb élő gyülekezetek vezetői és tagjai találkozhassanak, tm sem mutatja jobban, hogy közel kétszázan - idősek és fiatalabbak, asszonyok és férfiak - töltötték meg a beledi templomunk padjait. A presbiteri nap fő gondolatát így fogalmaztuk meg: „Isten igénye - az igényes presbiter”. Erről szólt már a bevezető áhítatában is Bárány Gyula esperes, aki Fii. 2,5-11 alapján hirdette az igét. „Azt törekedjetek megvalósítani magatokban, ami Jézus Krisztusban is megvolt”. Az áhítatot követően Sümeghy József vadosfai lelkész tartott előadást „Igényes Isten” címmel. Isten várja a szolgálatot tőlünk, s számít mindenkire. Az előadást követően - az ebédszünetben — alkalom nyílt a kötetlen beszélgetésekre. Mindenki megkereshette ismerőseit, de sok új ismeretség is kötődött, a templom előtti téren és a parókia udvarában kisebb-nagyobb csoportokban folyt élénk beszélgetés. A közös ebéd után három bibliaköri csoportban három különböző témáról beszélgettünk „Az igényes presbiter” összefoglaló címmel. Igény a közösségre: fontos, hogy a gyülekezeti alkalmakon és azokon kívül is közösségben legyünk Istennel és társainkkal. Igény az el- csendesedésre: rohanó világunkban nekünk keresztyéneknek tudni kell megállni, időt szakítani az imádságra, igeolvasásra, az Istennel való találkozásra, a csendre. Igény a hit megélésére: a hallott ige gyümölcsözzön a hétköznapjainkban, s tetteink is jelezzék: ki a mi Urunk! Az eleven beszélgetésekben előkerült az ifjúságért vállalandó felelősségünk is. Együtt gondolkodtunk azon, hogy mit,tehetünk - szülők és nagyszülők - azért, hogy a gyermekek és fiatalok ne szakadjanak el Istentől s a gyülekezet közösségétől. A bibliaköri beszélgetések eredményéről egy-egy presbiter testvérünk számolt be, majd két felügyelő - a győrújbaráti és soproni gyülekezetek felügyelői - vallott arról, hogy milyen sokrétű szolgálatra van lehetőség a gyülekezet életén belül. Úrvacsorái istentisztelettel záródott ez a csendesnapunk. Az igehirdetés arra az Istenre mutatott rá, aki nem elvárásokkal, hanem kegyelemmel közeledett felénk, s Fia által bennünket is népévé tett. Nem érdemeink, mert azok nincsenek, hanem az ő kegyelme lehet alapja annak, amit gyülekezeteinkben teszünk. Isten iránti hálával gondolunk vissza erre a presbiteri találkozóra, ■ s az élmény múltával így imádkozunk: Urunk! Hívj össze, taníts, erősíts bennünket - s másokat - máskor is! ifi. Bence Imre
