Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-12 / 19. szám

Evangélikus Elet 50. ÉVFOLYAM 19. SZÁM I985. MÁJUS 12. ÁRA: 5,50 Ft ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP „A teológia virágzásával szebben fejlődik minden” Kettős ünnep a Teológián Teológiai Akadémiánk Tanári Kara - az Országos Elnökséggel egyetértésben - díszdoktorokat avatott, az LVSZ-ben és az ökumenikus mozgalom terén kifejtett munkásságuk elismerése­ként. A tíz díszdoktor avatása, valamint az Evangélikus Teoló­giai Társaság megalakulása jelezte; korszakos jelentőségű az az ünnepség, amelyre április 24-én ünnephez méltó körülmények között került sor a Teológiai Akadémián. Az ünnepségen egyhá­zunk elnökségén kívül részt vettek a testvéregyházak és akadé­miák képviselői, egyházunk gyülekezeteiből esperesek, lelkészek gyülekezeti tagok. Az Állami Egyházügyi Hivatalt Sarkadi- Nagy Barna általános elnökhelyettes, Bai László főosztályveze­tő, Lóránt Vilmos tanácsos képviselte. A díszdoktor avatáson több nagykövetség képviselője is részt vett. Ünnepi Akadémiai Ülést dr. Vámos József dékán nyitotta meg, köszöntötte a megjelent vendége­ket, és felkérte az Akadémia pro­fesszorait a díszdoktorok méltatá­sára. (Az ismertetés lapunk előző számaiban megtörtént. Szerk.) Az ünnepélyes felavatás régi szokás szerint latin nyelvű volt. Díszdok­toraink lettek: dr. Friedrich Borg- grefe, Ernst Brinkmann, dr. Heinz- Joachim Held, Mag. Dieter Knall, dr. Rudolf Kostial, dr. Carl Leip­ziger, dr. Anza A. Lema, dr. Carl H. Mt au, dr. Kuhchala Rajaratnam, Peter Schellenberg. vetően ezt a vonalat folytatja. Az egyház a mai világban feladatát csak diakóniában tudja végezni. (Magyarul idézte Káldy püspök több mondatát a diakóniai teoló­giáról.) Carl Leipziger a Bajor Evangéli­kus Egyház diakóniai intézményei­nek ügyvezető lelkésze azoknak a névtelen embereknek mondott kö­szönetét, akik munkája során segí­tették. Hangsúlyozta a teológiai munka és kutatás jelentőségét és az egyház azon feladatát, hogy fiata­lokat áldásos szolgálatra képezze­nek. Az egyházban minden munka Balról jobbra: Peter Schcllcnbcrg, Kunchala Rajaratnam, Fotó: Götze Krisztina Carl H. Mau, Anza A. Lema, Carl Leipziger, Rudolf Kostial, Dieter Knall Az ünnepi ülést a Budavári Schütz-kórus éneke tette színeseb­bé, melyet Csorba István karnagy vezényelt. A felavatottak közül - a világré­szek megoszlása szerint - többen köszönő szavakat mondtak. Heinz-Jtfachim Held, az EKD kü­lügyi hivatala elnöke, az Egyházak Világtanácsa elnöke, Frankfurt am Main, hálájának £s köszöneté­nek adott hangot a meghívásért és a kitüntetésért, melyet rendkívüli megtiszteltetésnek tart. Hangsú­lyozta az evangélium erejét, mely egymással összeköt bennünket, de ugyanakkor el is kötelezi egymás iránt a különböző népek egyháza­it. - Szeretném kifejezni Önöknek örömömet, hogy ebben a határo­kat és feszültségeket legyőző evan­géliumban osztozom Önökkel... Arra vagyunk hivatottak, hogy ke­resztyén hitünkről a mai időkben is bizonyságot tegyünk, azt hirdes­sük - mondotta Held. Rudolf Kostial, szlovák püspök az evangélikus egyházban és az ökumenikus mozgalomban kifej­tett munkáját így indokolta: - Mintegy 50 évi munkámat abban a meggyőződésben végeztem, hogy az Úr azért bízta ránk adományait, hogy mások javára használjuk, a népek közötti békére és mindenki javára. Hivatkozott közös törté­nelmünkre és hitvalló őseink írás­ban megfogalmazott bizonyságté­telére. Ezek tanúskodnak arról, hogy elődeink teológiailag képzet­tek voltak és tudtak önállóan dol­gozni, a mai nemzedék pedig alap­akkor lehet igazán felelős és jó, ha teológiailag is kidolgozzák. Igen fontos a diakóniai szolgálat. Carl H.' Mau, a Lutheránus Vi­lágszövetség főtitkára többek kö­zött ezt mondta - Azzal a megtisz­teltetéssel, amelyet adományoztak nekem, annak a kegyelemnek a ki­fejezését látom, amelyet Isten adott nekünk Fia Jézus Krisztus által. Minden gyarlóságunk és hi­bánk ellenére Isten elfogad ben­nünket és megbocsát: Ez pedig az ő Fiának életéről, haláláról, feltá­madásáról való üzenet. Ezután egész személyes szavakban el­mondta, hogy kitüntetésének ré­szese felesége is, amint közös a szolgálatuk. - A doktorátusi cím közösségük részesévé tesz... Nem fogjuk elfelejteni „új alma mater”- ünket, a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiát. Azzal, hogy közösségük részesévé tesznek, bi­zonyságot adnak az egyházról, az egyház lényegéről, arról, hogy Is­ten közössége itt a földön minden határon átlép és eggyé tesz minket, tekintet nélkül nemzetiségünkre, fajunkra, ideológiai meggyőződé­sünkre. Együvé tartozunk, egyek vagyunk - Krisztusban. Kunchala Rajaratnam, az LVSZ Végrehajtó Bizottságának tagja megemlítette azt a több, mint két évtizedes barátságot, mely püspö­keinkhez köti személyét. A Világ- szövetség szorosan életéhez tarto­zik. Örömének adott hangot, hogy a Lutheránus Világszövetség tá­mogatta és támogatja a dél-afrikai és namíbiai függetlenségi harcot. Beszéde második részében arról szólt, hogy hivatása közgazdász, de mint laikus mélyen és intenzí­ven vesz részt egyháza életében. Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök, az LVSZ elnöke köszöntötte ez­után a tiszteletbeli doktorokat. - Egyházunk hálás szívvel köszöni meg Önöknek mindazt, amit Önök az LVSZ Nagygyűlés előkészítésé­ért, megrendezéséért tettek, illetve azt a szeretetet, amelyet a nagy­gyűlést megelőzően irányunkban tanúsítottak - mondotta bevezető­jében. Beszédében értékelte a dísz­doktorok munkásságát. Mint mondotta Mau főtitkárnak jelen­tős része volt abban, hogy elfogad­ták megrendezési kérelmünket. Ansa Lema főtitkárhelyettes nagy afrikai szívét, bátor mellénk állását tette bele a rendezés fárasztó mun­kájába. Held az EVT Központi Bi­zottságának elnöke hosszú évek óta nyitott szívvel segíti, készséggel áll egyházunk mellett és ezt már akkor elkezdte, amikor Latin- Amerikában szolgált. A Gusztáv Adolf Egyesület, a Martin Luther Szövetség és a Bajor Diakóniai Egyesület nem hamis teológiai szó­rágásokkal fárasztották egyházun­kat, hanem frissítették szolgála­tunkat azzal, hogy előítéletek nél­kül, a szeretet cselekedeteit nyúj­tották. Ezért vagyunk hálásak Pe­ter Schellenbergnek, Carl Leipzi- gernek és Friedrich Borggrefenek. A Vesztfáliai Uniált Egyház fel­tételek nélkül szeretettel van irán­tunk évek óta* és ezt számtalan konkrét segítséggel mutatták meg. A templomban látható orgona is az ő adományuk. Ebből a Vestfá- liai Tartományi Egyházból jött Ernst Brinkmann. Az indiai egyház képviselője Kunchala Rajaratnam a nagygyű­lés előtt és alatt sok formában mu­tatta meg irántunk való nyitottsá­gát és segítette, hogy több vitatott kérdés egyházunk javára oldódjék meg. Benne a fejlődő világot kö­szöntjük és szeretjük. Dieter Knall püspöksége előtt is, azóta is a hídépítő volt egyházunk és több nyugaton élő egyház között. Rudolf Kostial személyében kö­szönjük, hogy közös tanulmányt tehettünk le az LVSZ asztalára. Lássák meg benne tiszteletünket, szeretetünket és ragaszkodásun­kat. Köszöntésének további részé- t5efl-Káldy püspök hangsúlyozta a (folytatás a 3. öldalon) ELŐ VIZ Jézus kérdései - mai emberekhez 99 rwi* • Ti is el akartok menni?” Jn 6,67 A megelőző eseményről János röviden így tudósít: „Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavo­nultak és nem jártak vele többé (6,66). Hányszor tapasztalhatjuk em­berekkel beszélgetve, hogy keresz- tyénységükről (vagy evangélikus mivoltukról) legyintéssel nyilat­koznak, mint olyanról, aminek nincs többé jelentősége. De azért előszeretettel emlegetik hitvalló őseiket. Esetleg meglobogtatnak egy megsárgult könyvecskét, hoz­zátéve: „Ezt a hittankönyvet a nagybátyám írta!” Vagy: „Engem nem kisebb ember keresztelt, mint ... - és ilyenkor hallhatjuk egy jól ismert püspök vagy lelkész nevét. Hasonló magatartást tanúsítottak a farizeusok, írástudók és mind­azok, akik Jézussal szembe kerül­tek, neki ellenálltak, de azért ősei­ket emlegették, akik a mannát et­ték a pusztában (6,30k.). Jézus éppen ezért kérdez meg mindenkit: a tizenkettőt is, ben­nünket is. És a döntés nem lehet formális, mert pl. Judás látszólag tovább haladt Jézussal az úton, de mégis elárulta. Feleletünk lényege tehát: elfo- gadjuk-e, hogy Jézus valóban az Atyától jött, ígéret szerint. Mégis hányszor viselkedünk úgy, mint Jézus kortársai, akik csupán az ács fiát látták alakjában és elvitatták tőle, hogy ő az Isten Fia; jeleket kívántak tőle igazolásul és csak úgy akartak benne hinni, noha igé­jét hallhatták és cselekedeteit lát­hatták. Jézus magáról, mint az élet ke­nyeréről beszél (6,32-59), amely életet ad a világnak. „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nőm szomjazik meg soha.” Mert/örök életre táplál és éltet. Szenvedése és kereszthalála bűn- bocsánatot ad, 1 vére megtisztít vétkeinktől. Feltámadása győze­lem a halál és gonosz felett (6,62). Az ember mégsem nála keres segít­séget a gonosszal és halállal szem­ben, pedig örök életet a manna sem biztosít. - Mi is talán el aka­runk menni Jézustól? Jézus fent idézett beszédét az ötezer megvendégelése és a tenge­ren járás előzte meg (6,1-21). A többi evangélium híradásából sokak meggyógyításáról is hallha­tunk (Mt 14,14 Mk 6, 55.k). Jézus mindazokat meggyógyította, akik­nek gyógyulásra volt szükségük és hozzá mentek (Lk 9,11) JS mindez nem csupán jel hatalmáról, hanem gondoskodás az emberekről, aki­ket megszánt, mint pásztor nélkül maradt nyájat (Mk 6,34). „Ne ag­gódjatok életetekért ..., se testete­kért. .. a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van min­derre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek.” (Mt 6,25-34). - Nem azért hal-e el aj­kunkon a mindennapi kenyérért való imádság, mert mi is elhagyjuk Jézust? Jézus kifejezetten beszél arról is, hogy hozzá azok mennek, akiket az Atya vonz, akiknek az Atya megadja (6,44.65). Kemény be­széddé válhat a számunkra is, ha nem Isten kegyelmébe és szereteté- be kapaszkodunk (Jn 3,16!), ha­nem „Ábrahámra” vagy másokra, vélt érdemekre építünk és hivatko­zunk; emberi rendelésekhez ra­gaszkodunk az üdvözítő Isten ren­delésével szemben, „aki azt akaija, hogy minden ember üdvözöljön és... (lTim 2,4), „mert nem azt akarja, hogy némelyek elpusztulja­nak, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3,9). Az Atya von­zásával szemben ott van sokszor azonban a tudatos ellenállás (6,56 - Mt 12,31.32!) - A hit ajándékát nem azért utasítjuk-e vissza, mert el akarunk menni Jézustól? „Csak nem akarsz te is elmen­ni?” - kérdez meg Jézus mindnyá­junkat, hogy hitvallásra bátorítson (6,68k!), hogy az úrvacsorában élő közösségbe vonjon magával és egymással. Rőzse István Rogáte, sugallja a fenti kép. Rogáte, ins­pirálnak bennünket az ótestá- mentum nagy imádkozói. Jézus is erre tanít: Vigyázzatok és imádkozzatok. Pál meg egyene­sen arra hív fel, hogy szüntelenül imádkozzunk. Ez nem azt jelenti, hogy ál­landóan és mechanikusan imád­ságokat mondjunk, hanem azt, hogy a Lélek által imádságos szívvel és lélekkel állandóan az Isten színe előtt járjunk és él­jünk. így az imádság nem vala­mi akaratátvitel Istenre, sem nem kívánságlista felsorolása és nem valamiféle önszuggesztió, hanem egy olyan életforma, amely Isten jelenlétében folyik, amely által mindenben aláren­deljük magunkat Isten akaratá­nak. Gyermeki bizalommal imád­kozzunk. A gyermeki bizalom­ban nincs hátsó gondolat. A gyermeknek talán eszébe sem jut, hogy talán alkalmatlan az idő, vagy nem kedves a jelenléte, vagy nem alkalmas a személye, mert még nem ért meg valamit, még érnie, nőnie kellene. Úgy amint van közeledik a szülőhöz, így kellene nekünk is Isten elé menni imádságunkban. Biza­lommal. Minden imádságban így induljunk Isten felé. Néha szárnyalva, máskor vánszorog­va, botorkálva, kényszeredet­ten, szégyenkezve, tapogatózva, vagy éppen fásultan és üresen. Mindegy, hogy hogyan, csak imádságom elindulás legyen az Isten felé, a bizalom egy kis szikrájával. Ahogy kedves éne- ^ künk mondja: „Jövök semmit sem hozva, keresztedbe fogóz­va." Kitartóan imádkozzunk. Egy kisfiú kisszerű csinjére készülve így szólt apjához: „Most ne nézz ide”. A derűt kiváltó kérés után így tűnődtem: Vajon hányszor játszottuk már el ezt a szerepet a mennyei Atya előtt: most ne figyelj ide, mert amit tenni aka­rok a rosszallásodat váltja ki. így szakad meg újra és újra a bűn miatt az az imádságos lel­kületű kapcsolat, amelynek fo­lyamatosnak kellene lennie. A Sátán szertejár keresi kit nyeljen el. Keresi az Achiles sar­kunkat. Célja, hogy az Atyával való kapcsolatunkat elvágja és könnyű préda legyünk neki. Az imádságban meg kell nyíl­ni. Nem szabad a szavak mögé bújni. A lélek találkozzék Isten­nel, ne a száj. Az imádság táplálkozás, erő­gyűjtés. A megnyílt, készséges, könyörgő lélekbe árad a kegye­lem. A jó imában új ember szüle­tik, aki új lendületet, új elszá- nást, új erőt kap attól akivel találkozott. Nem jól imádkozott az, aki az ima nyomán nem lett egy kicsit jobb. Az igazi imád­ság szemléletváltozást hoz az életünkbe: egycsapásra fontos lesz a másik ember, a másik gyülekezet. Egyszeriben felnyí­lik a szemünk a látásra: „Test­véreim vannak számos milliók”. Mert Krisztus nem arra tanított bennünket - Atyám ki vagy a mennyekben, add meg nékem a mindennapi kenyeret, bocsásd meg a bűnömet és szabadíts meg engem a gonosztól, hanem így: Mi Atyánk, a kenyerünket add meg, kocsásd meg vétkeinket, szabadíts meg minket a gonosz­tól. Ez az imádság horizontális dimenziója, mert mennél köze­lebb kerülök az Istenhez, annál közelebb kerülök az emberhez. Könyörgéseinkben nem elég csak azokat vinni Isten elé, akik egyek velünk a hitben, azokat is oda kell vinni, akik nem tudnak könyörögni. Fokozottan kell azokért könyörögnünk, akiknek a szivéből kihalt az imádság, vagy akik még nem ismerhették meg annak jó izét. A ma élő szekularizált világban egyre fontosabb feladatunk: hinni a nem hívőkért és könyörögni azokért, akik nem ismerik az ima erejét. Azért: Rogáte. Matuz László Káldy püspök Kanadában és az Egyesült Államokban * Káldy Zoltán pöspők, a Lutheránus Világszövetség elnöke május 16—31. között kanadai és amerikai meghívásoknak tesz eleget. A kanadai evangélikus egyházak egyesülése alkalmából Winni­pegben tartják az alkotmányozó zsinatot. Káldy püspök itt előadást tart „Egységre hivattunk" cimen. Majd május 19-én ugyancsak Winnipegben a Keresztről elnevezett templomban prédikál. Ezt követően több szolgálat következik Minneapolisban, ahol megláto­gatja az Amerikai Evangélikus Egyház elnökségét, majd az Egye­sült Államok Evangélikus Tanácsának évi közgyűlésén vesz részt. Ugyancsak látogatást tesz és szolgál Is a Minnesota Zsinaton. Ezt követően Washingtonban és New Yorkban szolgál. Pünkösdkor egyik washingtoni templomban prédikál. A püspököt útjára elkíséri Carl Mau, az LVSZ főtitkára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom