Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-09-16 / 38. szám

Kilencszázan az ország gyülekezeteiben Domony: „Méltán örülhettek! 99 HÉT ÚJABB BEJEGYZÉSSEL gazdagodott a domonyi gyüleke­zet 84 esztendős, nagy idők em­lékeit őrző vendégkönyve. Jú­lius 28—29-én a Lutheránus Vi­lágszövetség VII. Nagygyűlésé­nek külföldi résztvevői közül finn, lengyel és mindenekelőtt németországbeli testvérek láto­gattak el a gyülekezetbe. A szombat délután „nem hiva­talos”, de annál hangulatosabb programmal telt el. Éppen úgy adódott, hogy 28-án délután kö­tött házasságot két ősrégi domo­nyi evangélikus család fiatal tag­ja, Valentinyi Mihály és Pauló Erika. Ahol annyi rokon, szom­széd, munkatárs és kedves isme­rős helyet kap az ünnepi asztal­nál, ott természetes, hogy test­véri szeretet fogadja a világ más tájain élő és hazánkba látogató evangélikus testvéreket. Ahogyan a vendégek mondták, igazi fel­üdülés volt a kötetlen vidám­ság, a többszáz ember nyitott, öntudatos derűje a megelőző hét fárasztó tanácskozásai után. NEM KONTRASZTOT LÁT­TAK a Nagygyűlés felelős mun­kája és a falusi lakodalom kö­zött, hanem egy imponáló egy­ség két külünböző megnyilvá­nulását. Nagy elismeréssel nyi­latkoztak a Nagygyűlés szerve­zésével, rendezettségével, vára­kozásukat meghaladó gördülé- kenységével és vonzó hangulatá­val kapcsolatban. A világgyű­lést szervező Magyarországi Evangélikus Egyháznak egy kis gyülekezete — történetesen a domonyi-vácegresi — megerősí­tette azt az élményt és tapaszta­latot, amit a Budapest Sport- csarnok rendezvényei nyújtot­tak. A zsúfolt templomban történt ünnepélyes esküvői szertartás, a lakodalmas házaknál tréfás rig­musokat szavaló vőfélyek jóked­ve, az öröimszülők kennyes-derűs méltósága, a fiÉrtálf>páf9‘£lfdj*t'P latlan komolyságig ’ai fáfadháe tatlan násznép fürge 1 tánca, az örömkalácsot megszegő asszo­nyok ajkán felcsendülő ősi ál­dáskívánó ének, majd pedig az üdítő séta a falu éjszakai csend­jében, közvetlen, személyes él­ményt jelentett a vendégeknek a nagygyűlést vendégül látó ma­gyar evangélikus egyház népének szeretetéből. VASÁRNAP DÉLELŐTT DO- MONYBAN Mikko Juva finn érsek prédikált Lukács evangé­liuma alapján a nagy vacsora példázatáról. Kiemelte, hogy minden ember hivatalos Isten szeretetébe, örök országába. Ez­ért az ő népe, egyháza sem te­het különbséget ember és em­ber között, hanem hűségesen kell betöltenie a szolgálatát mindig és mindenütt az embe­rek megosztott közösségében. Az istentisztelet keretében Juva ér­sek megkeresztelt egy kislányt, Nagy Ritát. Ennek az esemény­nek az a külön érdekessége, hogy az istentiszteleten jelen levő Juváné főtisztelendő asz- szonyt szintén Ritának hívják, érthető tehát, hogy „tiszteletbe­li keresztmama” szeretetével kí­vánta Isten áldását kicsi magyar névrokonára. Az istentisztelet végeztével Jan Szarek lengyel szuperinten­dens adta át a nagygyűlés részt­vevőinek jókívánságait a vendég­látó gyülekezetnek. Hivatkozott a magyar és a lengyel nép tör­ténelmi barátságára, és a két szórvány evangélikus egyház hit­beli szoros kapcsolatára. A köz­ség lakossága nevében Bakti Ti­bor, a Hazafias Népfront helyi bizottságának az elnöke üdvö­zölte meleg szavakkal a vendé­geket. Istentisztelet után a vendégek a gyülekezet és a Hazafias Nép­front vezetőinek társaságában ebédeltek a domonyi parókián. RÖVID PIHENŐ UTÁN VÄC- EGRESRE indult az autókara­ván. A filia ünnepi istentiszte­letén Reinhardt Groschurt nyu­gat-berlini egyházfőtanácsos tartott érdekfeszítően korszerű írásmagyarázatot az élő kövek­ből épülő lelki egyházról Péter apostol 1. levele alapján. Jo­hannes Cieslak, a Szászországi Evangélikus Egyház (NDK) elnö­ke üdvözölte a vácegresi gyüle­kezetét és adott tájékoztatót egy­házának gondjairól és örömei­ről. Vácegresen a fehér asztalt Dudás János kántor és kedves családja terítette meg a vendé­gek számára. L ehtonenné asz- szony, Finnországból, váltig is­mételte, mennyire sajnálja, hogy -Térje, Jouko Lehtonen, a Luthe­ránus Világszövetség egyik osz­tályának vezetője nem vehetett részt a kiránduláson a Nagygyű­léssel kapcsolatos fontos teen­dői miatt. LELKEMRE KÖTÖTTÉK a hozzánk látogató külföldiek, hogy ismételten köszönjem meg a nevükben a vendégül látá­sukban résztvevő asszonyok és férfiak, mindkét gyülkezet ének­kara, az ajándékokat átadó fia­talok, a rájuk mosolygó, kezüket barátsággal megszorító, éjszakai szállást adó, autójukon őket ho­zó-vivő emberek szeretetét. Szí­ves-örömest teszek eleget a ké­résüknek a magam köszöneté­nek hozzáadásával. Isten áldá­sát kérték a gyülekezet nyugal­mazott lelkészére, a 83. életévét taposó Torda Gyula nagytiszte­letű úrra, akinél ittlétük alatt rövid üdvözlő látogatást tettek. Szeretettel, megkülönböztetett tisztelettel köszönték a domonyi papné szolgálatát, akinek a fá­radhatatlan áldozatkészsége és szervező munkája nyomán az el­múlt 12 esztendő alatt — a ven­dégkönyv tanúsága szerint — többszáz neves és egyszerű kül­földi evangélikus vendég terített asztalra és ha kellett szállásra talált a domonyi parókián. TALÁN NEM FOGJA ZOKON VENNI Heikki Castrén, a finn egyház tájékoztatási központjá­nak az igazgatója, hogy közhír­ré teszem a vendéglátást meg­köszönő magánlevelének néhány sorát: „Bizonyára hamarosan megkezditek jól megérdemelt nyári szabadságotokat. ... Mél­tán örülhettek, hogy olyan egy-* ház tagjai vagytok, amelyre ha­tártalanul igényes feladat hárult és amely ezt a feladatot a le­hető legjobban teljesítette.” A nagygyűlés egészének és a külföldieket vendégül látó gyü­lekezeteknek együtt szól ez a köszönetnyilvánítás. Ki-ki tette, teszi a magáét, örülünk, hogy látják ezt a külföldi testvéreink is. Baranyai Tamás ÜJJA alakult a lengyel EVANGÉLIKUS TÄRSASÄG A lengyel evangélikus értelmiségiek társaságát több más szerve­zettel együtt 1981 végén a szükségállapot bevezetésével feloszlat­ták. Most a társaság egész Lengyelországra kiterjedően újjá ala­kult. A társaság célja, hogy az evangélikus lelkészeket és más ér­telmiségieket mozgósítsa kulturális, diakóniai és ökuméni'kus fel­adatok elvégzésére és aktivizálja őket a szintén újjá alakult Ha­zafias Népfront keretén belüli munkára. Jan Szarek, a tesini egyházmegye esperese az IDL-nek adott interjújában elmondta, hogy a társaságnak jelenleg több mint ezer tagja van, s hogy egyházmegyéjéből minden lelkész és gyü­lekezeti munkás tagja a Lengyel Evangélikus Társaságnak. Szarek esperes elmondta azt is, hogy reménység van arra, hogy a közel­jövőben a társaság egy képviselője helyet kap a szejmben, a len­gyel parlamentben. (IDL) — S. Most olva ÉLETÜNK SORÁN MIND­ANNYIAN többször is lajstrom­ba vétetünk, földi és égi körök­ben egyaránt. Fogantatásunk pil­lanatától számon tart Isten. Megkeresztelésünk ennek csak inkább valamiféle földi elisme­rése, annak kinyilvánítása, hogy a gyülekezethez szeretnénk tar­tozni. Ha keresztelőnk, mint többnyire szokásos, csecsemőko­runkra esik, akkor ez még ke­vésbé saját akaratunk, hanem inkább szüléink és keresztszü- leink szándékának kifejezése ke­resztyén jövőnkre nézve. Ugyanígy többségünk őszin­tén vallhatja velem együtt, kon­firmációnk jórészt tradicionális okokból életünk olyan korai sza­kaszára tevődik, amikor teljes belátással talán föl sem foghat­juk, mit jelent egy hivő közös­ség felnőtt tagjává válni Hívőnek vallani magunkat mindaddig egyszerű feladat, míg nem csor­bítja lényegesen életünk általá­nos komfortérzetét. Minden meggyőződésről, így hitünkről is elmondható tehát, hogy a vele együtt, általa és ér­te fölvállalt lemondások, ha úgy tetszik, áldozatok mértéke sze­rint avat felnőtt emberré. JON I EARECKSON néhány hete Joni címmel a Szent Ist­ván Társulat gondozásában meg­jelent önéletrajzi írása éppen erről a felnőtté válásról nyújt rendkívül izgalmas, hiteles ké­pet. A hatvanas évek dereka, vége felé az USA-ban 17 éves ka­maszlánynak lenni egy jómódú, középpolgári család gyermeke­ként még történelmi szélességű látószöggel szemlélve is az ígé­retes élethelyzetek közé tartozik. Vannak pillanatok, melyek a legrózsaszínűbb kilátást képesek egy füst alatt bekormozni. Ér- het-e nagyob veszteség egy erő­sen test-centrikus, lovaglásban, úszásban, atlétikában élenjáró fiatal lányt, minthogy elveszti saját testét, vagyis válltól lefe­lé megbénul. Az eset utóbbi éveinkben annyira mindennapos­sá vált, hogy szinte szűkebb kör­nyezetünk személyes élménye­ként köszön vissza: Sekély vízbe fejest ugorva százak és százak szenvednek csigolyatörést. Hivő embernek ilyen tragédiát látva vagy átélve az első kérdé­sek között adódik a MIÉRT kér­dése is: — Miért éppen én, vagy sze­retteim valamelyike, és valójá­ban miért, hogyan hagyhatta Is­ten megtörténni mindezt? Sok tragédiát láttunk már kö­zelebbről, távolabbról, országos és világméretű katasztrófák tér­ben s időben karnyújtásra tő­lünk, mégis személyes szeren­csétlenségeink a leg fájdalmasab­bak, hiszen emberek vagyunk. EGY-EGY ILYEN KÉRDÉS­HEZ ÉRKEZVÉN mindig válasz­tani kényszerülünk: Merre to­vább? Fölfokozott türelmetlen­séggel a végtelenségig erőltetjük a választ. Pedig út és felelet, akárhonnan indulnk is, csak egy lehet. Módszeresen és nem lan­kadó figyelemmel minden egyes lépcsőt és fordulót be kell jár­nunk. Joni Eareckson történetét ép­pen ez a hallatlanul éber figye­lem avatja rendkívülivé, bizo­nyítva, hogy kellő hittel és in­telligenciával mindenki megfejt­heti saját sorsát. A legnehezebb vállalkozásokat viszi sikerre, amire ember csak rászánhatja magát. Névre szóló tragédiájában fedezi föl a mindennapi áldást, pontról pontra regisztrálva hité­nek fejlődését és megingásait. Számot ad az összes zsákutcá­ról, amibe betévedhet a lélek. A bizonyosság erejével tárja elénk, hogy létünk és hitünk egyetlen kulcsa a Szentírás. Hallatlan kö­vetkezetességgel teszi hozzáfér­hetővé a Biblia üzeneteit a mo­dern hétköznapok számára. Korunk és elmúlt idők bizo­nyos filozófiai, művészeti irány­zatainak befolyására hajlamosak vagyunk az Urat valami elérhe­tetlen magaságban nyugvó abszt­rakt és személytelen erőként fölfogni, holott a legilletékesebb forrásból az Ó- és Újszövetség­ből kellene tudnunk, hogy Is­ten, az Atya, Fiú, Szentlélek, mennyire személyes, mennyire aktív és mindennapi közremű­ködő. Jézus kereszthalálát sem vélhetjük két évezred alatt meg­fakult. elkoptatott történelmi ténynek. JONI PÉLDA ARRA IS, mi­lyen kortalanul időszerű vagy inkább időtlen a megváltásunk az igazán hivő emberek szá­mára. Napjainkban keresztyén­nek lenni nem jelenthet egyol­dalú befelé fordulást, a minden­napok gondjainak fel nem vál­lalását palástoló szüntelen égbe- tekintgetést. Hivatásunk van a Földön több is, és közülük leg­főbb a szeretet, a másokkal való törődés, önös érdekeink megta­gadásának gyakorlata. Joni Earecksonról megállapít­hatjuk, hivatása teljes tudatában éli a mindennapokkal számoló, alkotó emberi életet. Sorait ol­vasva úgy érezzük, kifogyhatat­lan energiákkal rendelkezik, és valóban, mert hisz. Isten az ő számára minden órás, személyes élmény. Hiszem, hogy Joni Eareckson nevét a felnőtt keresztyének közt jegyzik valahol. Mindannyiunk számára példa kell, hogy legyen családjával, barátaival együtt. N. Horváth Péter Nagypéntek és pünkösd között MIKA WALTARI, a kiváló finn író számunkra nem ismeretlen: Az embe­riség ellenségei című regénye, mely Né­ró császár keresztyénüldözéséről szól, 1975-ben jelent meg először nálunk, azóta második kiadása is kapható. Ma­gyar nyelven most kiadott regénye, Az ország titka mintegy előzménye annak, egy emberöltővel korábbi ta­vaszba viszi ei az olvasót: a nagypén­tek és pünkösd közé eső hetekbe, ami­kor is a regény hőse, Marcus Mezen­tius Manilianus hirtelen döntéssel Je­ruzsálem felé veszi útját. Marcus filozófus, amolyan kívülálló magánzó, kissé ügyefogyottan csetlő- botló értelmiségi, aki nem leli helyét Róma intrikáinak útvesztőiben; egy vi­haros és óvatlan szerelmi história miatt menekülni kényszerül a birodalom fővá­rosából; Alexandriában ráún az édes élet örömeire, de még a könyvtár te­kercseire is, és miután sok # jövendö­lést olvasott arról, hogy a 'csillagok járása új világkorszak kezdetére utal, s hogy a világ új urát Júdeábán kell keresnie, elindul. Nagypénteken érke­zik a szentvárosba, látja a Golgotán a kereszteket, közeledvén érzi, hogy a haldokló Jézus rátekint. EZ A TEKINTET fogvatartja, olyany- nyira, hogy a továbbiakban igyekszik mindent, amit csak lehet megtudni a Megfeszítettről. Értesül feltámadása hí­réről, és valóságos nyomozásba kezd: megkeresi a tanítványokat, akik elzár­kóznak előle; beszél Cirénei Simon­nal, Zákeussal, akik eleinte barátságo­sabbak, majd elutasítóvá válnak, gon­dolván, nem lehet tudni, mit is akar voltaképpen a furcsa római; eljut a Jé­zust követő asszonyokhoz, és bennük lel pártfogóra, ők megérzik, hogy nin­csenek rossz szándékai. Keretbe zárt fejlődésregényről van szó: a keret a 11 levél, amelyekben a filozófus Tulliának, Rómában hagyott ledér kedvesének számol be útjáról, él­ményeiről. Minél inkább tanítvánnyá fejlődik ő maga is, annál jobban távo­lodik Tulliától, római múltjától, egé­szen a végső szakításig, mikor is eldön­ti, hogy Rómába nem tér vissza többé, hanem Damaszkuszba megy. A város­névnek itt jelképes jelentése van: noha Pált még senki sem említi, a városnév arra utal, hogy Marcusnak el kell jutnia a pogányok apostolához. A NAGY KÉRDÉS ugyanis, hogy Marcus, a pogány, részese lehet-e Jézus nem e világból való országának? Csak Izrael fiaihoz jött-e a Megváltó? Mi az ő országának titka? Befogad-e máso­kat is? Marcust mély vágyakozás hajt­ja hozzá, a Feltámadott többször meg­jelenik előtte, hol kertész, hol halász képében, hol pedig Galileában, a he­gyen, ahová a nők segítségével Marcus is követi a tanítványokat. A filozófus furcsa, ellentmondó helyzetbe kerül: úgy érzi, Jézus magához kötötte őt, ám a kis közösség, amely az ö nevében gyűlik össze, mégis kizárja soraiból. Damaszkuszba kell tehát indulnia, még nem tudja, miért, csupán egy álom, Mürinának, a kis görög színésznőnek álma készteti az indulásra. A regény olyan, mintha modern apokrif lenne. Az író jól ismeri a kort, a tájat, kitűnően érzékelteti a zsidó— görög—római ellentéteket, lélektani hi­telességgel vezeti végig hősét, a min­denben kételkedőt a fejlődés lépcsőfo­kain, egészen a hit elfogadásáig és a szolgálat alázatáig. Ezért olyan megra­gadó és vonzó ez a különös apokrif. HIBÁJA VISZONT az író túlzott bő­beszédűsége, összefogottabban, tömö­rebben, kevesebb szóval többet mon­dana. Különösen a vége felé válik vontatottá az elbeszélés. Azt is felró- hatjuk neki, hogy a mellékfigurákkal mostohán bánik. A tanítványokat még- csak elnagyolt, bizalmatlaű tömeggé gyúrja össze, amelyből csak Jánoá te­kint ki barátságosabban; ám a nők, akiknek a főhős annyit köszönhet, szin­te torz ábrázolást kapnak. Magdalai Mária itt bár szépen hervadó, de vi­haros múltú vénség; Claudia szintén vén, ráadásul üresfejű társasági hölgy; Johanna még üresebb, és sznob is rá­adásul; Lázár testvérei depressziósnak tűnnek; Susanna házsártos banya; a ki­talált személyek sem járnak jobban: bereti Mária olyan rosszlány, akit meg­térése után is csak a ruha érdekel, még a meleg színekkel ábrázolt Mürina is harapós vadmacska, ha kiereszti kör­meit. Asszonyokról rosszat, vagy sem­mit. Mintha az író szíve és esze szem- benállna egymással: eszével tudja, mi­lyen szilárd tartóoszlopai voltak a nők a születő egyháznak, de a szíve vala­hogy nem kedveli őket. Még száraz, fanyar humora is akkor mutatkozik meg, amikor iróniával ábrázolja esen- dőségüket. Mivel az evangéliumok szűkszavúak, a szépirodalmi feldolgozásoknál az írók fantáziáját kevés tény, adat köti meg. Ám az evangéliumok szűkszavúságuk­ban is egyénítik, jellemzik az alako­kat, a sorokat sajátos hangulat lengi át, amely ismerőssé teszi a szereplő­ket, ettől eltávolodni nem tanácsos, az elidegenítés veszélye nélkül. Ezért a könyvet nem szabad kritika nélkül ol-. vasnunk: egy római filozófus valóban így térhetett meg, a feltámadás utáni hetekben a hír valóban így járhatott szájról-szájra; a megjelenések is ilyen­formán történhettek; de a Mestert kö­rülvevő férfi és női tanítványok bizo­nyára emberibbek, melegebbek voltak az ő hatását tükrözők, még ha a gyar­lóság mindenféle hibájában leledzettek is. MIKA WALTARI könyve mégis, min­denképp hasznos, tanulságos olvasmány, finnül hét kiadásában ielent meg. sok nyelvre lefordították Szász Levente él­vezetes átültetése az író esszé-stílúsá- nak szépségeit is érzékelteti- (Euróna, 1984.) Bozóky Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom