Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-05-06 / 19. szám
Mivel tudora segíteni a gyülekezeti munkát? Presbitérkonferenciák Bács-Kiskunban A téli időszakot ez évben is felhasználták az egyházmegyében presbiteri találkozók tartására. Két körzetben voltak a találkozások: Dunaegyházán és Kiskőrösön. Az elsőn 75-en, a másodikon 130-an vettek részt, s ez azt jelenti, hogy az összletszám jó kétharmada ott volt valamelyik találkozón. Az elmúlt évben maguk a presbiterek kérték, hogy ezeken a konferenciákon úrvacsoraosztás is legyen, ezért a megnyitó istentiszteleteken mindkét helyen osztottunk úrvacsorát. Az igehirdető szolgálatot Tóth-Szöllős Mihály esperes végezte. A címben szereplő segítésről ez alkalommal nem lelkészek szóltak. hanem gyülekezeti felügyelők és munkások. Dunaegyházán Dudla Imre egyházmegyei felügyelőhelyettes és Kuncz Salamon hartai kántor — Kiskőrösön Dudla Imre és dr. Bakay Péter kecskeméti felügyelő mondta el „Hogyan látom gyülekezetem életét és mivel tudom segítem a gyülekezeti munkát?” Nagyon komoly, elemző és nemcsak a jót, de a hiányosságokat is feltáró beszámolók hangzottak el és a segítés szándékáról és minkéntjéről őszinte, mély vallomások, bizonyságtételek. Nagyon jó volt hallgatni, ahogyan gyülekezeti vezetők — nem lelkészek — látják gyülekezetük életét, a benne folyó munkát és keresik a még jobbat. Személyes bizonyságtételük ráragadt a konferenciák résztvevőire is és csak úgy áradt a szó, a hozzászólás. A jelenlevőknek kb. 1 a-e női presbiter volt, akik különösen nagy bátorságról, aktivitásról tettek bizonyságot' és nagyon praktikusan szóltak hozzá a fentiekhez. A segítésnél nem elég a jó szándék. Ezt vetette fel a második előadás. Ahhoz, hogy igazán segíteni tudjunk, szükséges mindig tanulni és mind többet tanulni. „Hitébresztés és tanítás gyülekezetünkben” — volt az előadás címe, melyet Dunaegyházán Sárkány Tibor hartai lelkész, Kiskőrösön pedig Lupták György kiskőrösi lelkész tartott. A gyülekezetben ezután is fontos az evangélium hirdetése, mert csak abból lesz hit. De akik hitre jutottak, azokat tovább kell táplálni és ez a tanítás dolga. Megerősödött a résztvevőkben az a tudat, hogy a gyülekezet minden rétegének, fiataloknak és időseknek egyaránt szüksége van a tanításban való megerősödésre. Néhány gyülekezetben újra elkezdték azóta az ún. családi istentiszteletek tartását, melyeken szülők és gyermekek együtt vesznek részt és közösen tanulják a kátét vagy mélyítik el a bibliai, történeteket. Adja Isten, hogy ez a kezdeményezés ne aludjon el, legyen kitartás a véghezvitelben! A segítés konkrétiumai jöttek elő a harmadik előadás nyomán. Most a legfontosabb a segítő munka az egyes gyülekezetekben a világgyűlés vendégfogadásával kapcsolatban. Az esperes előadása összefogta a Lutheránus Világszövetség történetét és munkáját csakúgy, mint a nagygyűlés előkészületeinek legaktuálisabb feladatait. Személyes beszélgetésben kerültek elő a delegátusok fogadásának, a velük való törődésnek, megajándékozásuknak kérdései. És itt Is kitűnő segítőtársaknak bizonyultak a női presbiterek! Mindkét gyülekezet jó bizonyságot adott vendégszeretetéről. A fehérasztalokról nem akart elfogyni mindaz a jó, amit áldozatkész, szorgos kezek ráraktak. Mindkét helyen a helyi lelkészek — Szabó István és Nagybocs- kai Vilmos áhítatával zárult a konferencia. Tóth-Szöllős Mihály DÉLAFRIK A: TÚLSÁGOSAN TEKINTETTEL VANNAK A FEHÉR EGYHÁZAKHOZ TARTOZÓ POLITIKUSOKRA TOLLAL A KÉZBEN Sok politikus, akik Namíbiában feketéket vád és bírósági eljárás nélkül elfogatnak, a fehér egyházakhoz tartozik. Ezért olyan nehéz Namíbiában és Délafriká- ban a három fehér egyházat arra ösztönözni, hogy egyöntetűen elítéljék a faji megkülönböztetés politikáját, mondotta Gunnar Lislerud norvég püspök egy afrikai útja után. Az afrikai fehér egyházak a következők: a fokföldi egyház 7 000 tagot, a Na- tal-Transvaal egyház 12 300-at, a délafrikai német evangélikus egyház pedig 12 000 egyháztagot tart számon. A fehér evangélikus egyházak magatartása Délafrikában különösen végzetes az NSZK^beli Német Evangélikus Egyház számára, az küldene ugyanis lelkészeket és fizetné is őket az afrikai német egyházban. Christoph Brandt, a fokföldi egyház vezetője egy jegyzéket adott át a Lutheránus Világszövetségnek, amelyben a fehér egyház vezetése meggyőződésének ad hangot, hogy „a szakadás bűnét” saját erejéből le tudja küzdeni. Reméli, hogy a fekete és fehér egyházak Délafrikában hamarosan „kölcsönösen elismerik és elfogadják egymást testvéri szeretettel.” Lapunk nő-rovatától kaptam a megtisztelő felszólítást: mondanám el dióhéjban, mit is jelent nőnek és toliforgatónak lenni, milyen életérzést, életmódot követel a hivatás, és hogyan egyeztethető össze az asszonyi, anyai feladatokkal? A válasz rövid ösz- szefoglalása szerfelett nehéz, hiszen merőben szubjektív és teljesen tipikus, általános érvényű vonatkozásai egyaránt vannak, s ezek is, azok is erősen szerteágazók. HADD KEZDJEM AZ ELSŐVEL, a vallomással, s annak is a legnehezebben kifejezhető sarkalatos pontjával, melyre az életérzés egésze épül: az Isten-élménnyel. Különös helyzet-érzékeléssel úgy élem át a létet, mint a kisgyerek az úszóleckét: Isten belevetett a létezés mélyvizébe, s ott gondos úszómesterként hosszú kötélen tart, lemerülni nem enged, de lazsálni sem. Adott a helyzet, a pálya, a tett: nem lehet másként. Ha pedig így van, akkor vállalni kell mindazt, ami vele jár, hogy az ember egyszerre kísérleti nyúl és tükör, hogy a lét minden rezdülését a tiikröz- tetés szándékával szűri át önmagán. s hogy a világot örökös szenvedélyes kíváncsisággal figyeli, mert mindenről szólni kell előbb vagy utóbb. Vagyis hogy semmit sem önmagam számára látok, hallok, olvasok, hanem minden élmény, benyomás, ismeret arra való, hogy a tudat mélyén feldolgozva formát nyerje, s ez új formában mások épülésére szolgáljon. AZ ÍRÁS — és amennyiben igényes, az újságírás is — olyan folyamat, mint a természet körforgása. A tehén megeszi a füvet, és tejet ad. Az író, az újságíró nemcsak akkor dolgozik, amikor leül az íróasztalához, hanem élete minden pillanatában. (Ez a fajta létezésmód többé-kevésbé valamennyi humán pályán tevékenykedő, alkotó értelmiségire jellemző, aki valóban megszállottja hivatásának.) Viszont a lét ilyenfajta átélése éppen a figyelem fokozott köz- pontosítása következtében hol komikus, hol kétségbeejtő szórakozottságot okoz; a kötetlen időbeosztás pedig megváltoztatja az idő-dimenziókat, egyszer órákat, napokat tesz szabaddá, máskor perceket sem enged. Mindez gyakorta ütközik a családanya, a nő szerepével. „Amikor írni kéne, nem írni volna jó” — mondja a költő, ha férfi, ám a nő épp fordítva érzi: amikor írni kéne, írni volna jó, de nem lehet, mert éhes a család, pelenkát kell mosni vagy akár matematikát magyarázni. Aki ilyenkor a remány- telenüí elszálló gondolatok garmadáját siratja, annak vége, az elveszett. íróként, alkotóként, mindenhogyan. Egyetlen megoldás marad, a Németh László megfogalmazta „gályapadból laboratórium”. A napi tennivalók friss élményként való átélése, és főként a nevelés folyamatába állítása. Mert fizikai munka közben, munka által is nevelünk, s mert a nevelés mindig is a legizgalmasabb kísérlet, amelyből hatalmas energia szabadul fel éppen hivatásunk, az írás számára. Amennyit időben, energiában alkotó lényünktől elvesz a család, annál sokkal többet ad vissza érzelmekben, tapasztalatban, az emberi kapcsolatok átélésében és vizsgálatában, a folyamatos emberformálás gyakorlatában. AZT HISZEM, AZ ELMONDOTTAKBÓL KÖVETKEZIK, hogy az írás (és vele együtt mindenfajta és fokú tanítás, nevelés) soha sem volt olyan távoli és idegen a nők számára, mint az alkotás egyéb formál. Zenére például mindig is tanították a lánygyermekeket, mióta csak muzsika létezik, kimagasló női zeneszerzőt mégsem tart számon a történelem. Ám az írás terén akkor is feltűnt egy-egy személyiség, amikor a betűvetést csak lopva lesték el a lányok fivéreik oktatóitól. A latin irodalom korai emlékei közé tartoznak a Grac- chusok anyjának levelei, a görögöknek volt Sappho-juk, a modern európai próza bölcsőjénél egyaránt ott áll Sévigné • asszony és Árva Bethlen Kata. De még, akik írni nem tudtak, a népművészet névtelen alkotói közt is, ki tudja mennyi nő - lehet? És ki tudja, hátha asszonyi ajkon született meg az Ó-magyar Mária siralom? És hátha maga Mária mondta tollba Lukács evangélistának a gvermekségi történeteket és a Magnificat fennséges sorait? Az egyház liturgikus életének gazdagsága abban is megmutatkozik, hogy egyik vasárnap sem „szürke”, hanem mindegyiknek más jellege, üzenete van. A vasárnap jellegét megszab ja többek között az istentisztelet elején elhangzó „Introitus”, vagyis bevezető zsoltár, továbbá az óegyházi evangélium. A mai vasárnap érdekessége, hogy kettős neve van. Az Intraitus alapján „Misericordia Domini” vasárnapnak nevezzük („Az Űr kegyelme betölti a földet” Zsoltár 33:5), másrészt nevezzük „Jó Pásztor vasárnap”- nak is az óegyházi evangélium alapján (János 10:11—16). A Húsvét utáni heteket a „húsvéti öröm idejé”-nek . nevezzük. Ezek a vasárnapok mind-mind a Nagypénteki áldozat és a Húsvéti diadal ajándékait tárják a gyülekezet álé. Mai énekünk a Jó Pásztor gondolatkörében mozog, hiszen a vasárnap zsoltára nem is lehetne más, mint az énekünk által feldolgozott. 23. zsoltár. Az ének felsorolja mindazt, amit Jézus, mint jó Pásztor ad gyülekezetének. De ÍRNI ANNYI, MINT VÁLOGATNI az élet felénk áradó hullámaiból; válogatni és megformálni, s a formába öntött élményt, gondolatot másoknak átadni, hogy segítségükre legyen az élet küzdelmeiben. Mindig is így volt, s ma fokozottan így van, amikor a gyors változások közepette annyi bizonytalanság közt hányódnak az emberek. Nem hiszek az öncélú alkotásban; az írás épp úgy, mint a vetés, az aratás másokért van, szolgálat tehát. Értelmét attól nyeri, hogy tanít, vigasztal, elgondolkoztat, földerít, gyönyörködtet vagy irányít — és mindezekkel együtt Istenhez vezet. Hiszen tőle kaptuk ezt a fájdalmas-gyönyörű világot, tőle az életet, a hivatást, a talentumokat, és ő tar? bennünket azon az úsztató kötélen. Lazsálni nem enged, hiszen alkotó társaknak szánt minket, amikor bedobott a folyamatos teremtés áramába, hogy tünékeny vízcsep- pekben tükröztessük mindazt, ami csak elfér a fölénk magasodó végtelen ég alatt. APRÓ RÉSZECSKÉNEK LENNI AZ Ő MÉRHETETLEN TERVÉBEN: gyönyörű feladat. Ha na- gron röviden próbálnám összefoglalni, hogv mit is akarok elmondani sokféle műfajban és formában, valahogy így hangzana: az élet minden ellenkező látszat ellenére csupa csoda és szépség, de csak azért, s azáltal, mert nem vagyunk egyedül a mindenség- ben, mert valaki küldött bennünket és visszavár, ha futásungondolnunk kell azokra is, akik által a jó Pásztor működik, vagyis a pásztorokra, az Ige szolgáira. Űk hirdetik az Igét és adják a kegyelmi eszközöket. Énekünk 4. verse külön is aláhúzza az Úrvacsora jelentőségét. Így kell a mai napon könyörögnünk a pásztorokért is egy régi ima szavait idézve: „Adj egyházadnak igaz szolgákat: akik hű vezetői a nyájnak és igazán is élnek ..Adjon hitet a pályakezdő fiatal szolgáknak, erőt a megfáradó idős pásztoroknak, akik talán megroskadt. egészséggel gondozzák a rájuk bízott nyájat. Énekünk a megújulás fontosságát is hirdeti (2. vers). Pásztor és nyáj, lelkész és gyülekezet hitben, szeretetten, szolgálatban való megújulásáról van szó. Ahogy ezekben a hetekben látjuk a természet megújulását, úgy kell gyülekezeteinknek hitben, lélekben megújulnia. Ezen munkálkodik a jó Pászto\ és ezt munkálja az Ö pásztorai által. Gáncs Aladár kát bevégeztük. Bozóky Éva Énekmeditáció: „Az Ür az én hű pásztorom" (334. ének) Radnóti Miklós Meditáció a 75. születésnap alkalmából ... SZEMBETŰNŐ, hogy mennyire a rend, a szabályosság, a szinte kereskedői gondossággal folytatott élet volt rá jellemző — amíg engedték, hogy tegye, amit ő akar. A szomorú gyermekkor után (édesanyja az ő születésekor halt meg, apja 12 év múlva), nyugalmm körülmények között nőhet fel üzletember nagybátyja környezetében. így a felsőkereskedelmi iskolai tanulmányok és az érettségi birtokában ezeknek felsőfokú folytatása látszik reálisnak: így is végzi. Amikor erőt vesz rajta kedvetlensége, azonnal határoz: különbözeti vizsgát tasz, hogy tudományegyetemre kerülhessen. Szegeden tanul rendben és pontosan, bár szereti a jókedvű baráti társaságot, belekóstol a munkásmozgalom életébe is: nyolc félév „teljesítése” után ledoktorál ;Kaffka Margit művészi fejlődéséről disszertál) és amikor az ötödik egyetemi év is réget ér. kezében a magyar-francia szakos tanári oklevele. Ennek hasznosítására nem kerülhetett sor, de folytatta a tanulást-tájékozódást az életben, a társadalomban, itthon ás külföldön. KÖLTÖI MUNKÁJA, termése is -szabályosnak látszik: 1930 és 1938 között hat kötete jelenik meg: négy Budapesten, a középső kettő Szegeden és elismertetése is olyan mértékű, hogy biztató „költői pálya” kibontakozását remélheti mindenki. Az 1935-ben megjelent Űjhold c. kötete hamarosan afféle jelszó és lobogó a fiatal kortárs költők számára — a felszabadulás után már gyűjtőfogalma az akkor induló fiataloknak. (Szomorúan elgondolkoztató, hogy az 50-es évekre pedig már megbélyegzés, ha- valakit újholdas írónak, költőnek minősítenek.) És ez a „szabályosan” élni alcaró, élő tevékeny ember egyre inkább szembe kerül a nagybetűs Élet mindennapi valóságának visszautasító, nyers valóságával. Saját költészete — bár elnyerte a. Baumgartner-díjnak Babitstól származó elismerését — egyre kevésbé kelendő, műfordítások gályarabságának vállalására kényszerül: az élet esetlegességét és szabálytalanságát kell tapasztalnia. A munkaszolgálat testet és lelket ölő, egyéniséget megsemmisítő poklában mindinkább az időmértékes, klasszikus versforma lélekmentö fegyelméhez menekül: itt mast ez a „rend” segíthet valamit rajta. Alig múlt 35 éves, amikor meggyilkolják. Legutolsó verseit sírjának kihantolá- sakor találják meg: gondosan felírva a címet, hogy a megtaláló tudja majd, kinek, hová kell e füzetet eljuttatnia .., ... Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal újra — mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, — o rettentő szavak tudósa, Ésaiás ... * * * ... NEMRÉG, a hatvanas évek második felében észrevehető Radnóti bizonyos lekezelése. Ez az az időszak, amikor a népszerűség gyanús, amikor az, hogy valakit a politikai életben, mindennapjaink építőmunkája során emlegetnek, idéznek — szinte diszkvalifikált egy-egy költőt az irodalmi kávéházak berkeiben. Az ilyesfajta támadások-gyanúsítgatások Radnótitól Váci Mihályig, József Attilától Illyésig sokmindenkit elértek. Ekkoriban, hallgatóimmal R ad/iótit elemezgetve, sokkal részletesebben foglalkoztunk „békében” írt verseivel, hogy az egész, a teljes Radnótit fedezzük fel. Szükség volt erre, hiszen a középiskolában szinte kizárólag az utoltsó két év versei szerepeltek a tananyagban. És akkor tapasztalhattam, hogy Radnóti immár teljesen elválaszthatatlan attól a keserű végtől, a szörnyű haláltól, amely sorsa lett. Sok utolsó üzenetet ismerünk az irodalomból, történelemből. Költők, írók, politikusok írják ezeket a halál árnyékában — Szokratésztől napjainking. Vallomás, végrendelet, búcsú valóságos szavai, sorai ezek; máskor éppenséggel csak az írói fantázia idézi meg ezeket a halálfélelmes óráknak szellemét. Olykor a halálról való filozofálgatást, a véggel való kacérkodást olvashatjuk, esetleg az élet-halál groteszk dilemmáját latolgatja valaki elmélyülten vagy némi könnyelműséggel; mások a helyzet, a körülmények tárgyi valóságát részletezik kísérteties pontossággal, adatszerűén. RADNÓTIBAN az a csodálatos és a hátborzongatóan nagyszerű, hogy ő minderről a költészet eszmei magasságában ír. Mintha a mindennapi élet szörnyű nyomorúsága, a kiszolgáltatottság gyötrelme másodlagos fontosságú lenne, amelyet adottnak, meglevőnek, ■szinte megszokottnak tekintett. A Vényeg azonban a művészetnek a szép szónak, a költészetnek a szolgálata — addig, amíg lehet, amíg engedik, de addig hűen és hiánytalanul. Az életnek oly mélységeiben járt ő. amelyikből — legalábbis, míg a verseket írta — csak a lélek, a költészet szárnya emelhette fel. Életének az a tragikuma, hogy ennél a szárnyalásnál erősebb volt a gyilkos fegyver, mely elpusztította ezt a szándékot, szolgálatot, életet... Margócsy József