Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-04-22 / 17. szám

/ r GYERMEKEKNEK. „Láttam Jn 20, Sajnos, többször előfordul éle­tünk során, hogy olyan valakitől kell végső búcsút venni, akit na­gyon szerettünk, akihez talán mindenki másnál jobban ragasz­kodtunk. Szinte csak arra tu­dunk gondolni ilyenkor, hogy mennyire fog hiányozni. Soha többé nem fogjuk hallani a hang­ját, nem fogjuk őt látni, nem szólhatunk hozzá. Ezek a gondo­latok bizony igen-igen fájnak, és csak nehezen tudunk megvigasz­talódni. MIUTÁN HŰSVÉT HAJNA­LÁN mindenki elment a temető­ből, hiszen a sírt — Jézus sírját — üresen találták, a magdalai Mária ott maradt. A sírbolton kí­vül áljt, és keservesen zokogott. Vigasztalhatatlan volt. Nem elég, hogy meghalt a Mester, aki öt meggyógyította, aki mindig any- nyira kedves volt, s akit ő olyan nagyon szeretett?! Most még a holttestét is eltüntették! Mi lesz most? A gonosz hatalmak mégis erősebbek, mint Jézus? Köny- nyein át még egy utolsó pillan­tást vetett a sírba. Legszíveseb­ben még a kövektől is megkér­dezte volna: „Hol van Jézus? Mit csináltak Vele?" AM A SIR MOST NEM VOLT ÜRES. Éppen .ott, ahol még teg­nap Jézus teste feküdt, ketten ültek, fehér ruhában. Angyalok voltak, de Mária bánatában nem ismerte fel őket. Azok így szól­tak hozzá: „Asszony, miért sírsz?" Mária zokogva felelte: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették!" Hirte­len léptek zaját hallotta, maga mögött az úton. Megfordul. Eg'- férfi közeledett feléje. Mária azonban nem látta tisztán az ar­cát, mert a könnyek elhomályo­sították a szemét. Ekkor a férfi megszólalt: „Asszony. miért sírsz? Kit keresel?” Mária azt gondolta, hogy a kertész áll előt­te. ezért végső kétségbeesésében kérlelni kezdte: „Uram, ha te vitted el Jézus holttestét, mondd meg nekem, hová tetted, és én elhozom onnan!" Az ember hall­gatott egy pillanatig, aztán ege­az Urat" 11—18 Szén csendesén így szólt: „Má­ria!” Az asszony megborzongott. Ez a hang! Milyen ismerősen cseng! A nevén szólította! Ez nem lehet igaz! Hiszen ez a Mes­ter hangja! Kétségtelen, hogy maga Jézus szólította meg! Tehát Jézus mégis él! Feltámadt! Vég­re Mária szeméről lehullott a há­lyog! Hirtelen örömében térdre borult, és átölelte Jézus lábát, mintha soha többé nem akarná elengedni. „Mester!” — csak eny- nyit tudott mondani. Jézus azon­ban szelíden csitította Máriát: „Igen, én vagyok, de nem marad­hatok itt. Most valami egészen mást kell tennem. Vár rám az én Mennyei Atyám, aki a ti atyátok is. De ne félj, azért ezentúl is gondoskodni fogok rólatok. Most menj e! az én tanítványaimhoz, és mondj el nekik mindent." MARIA BOLDOGAN INDULT VISSZA A VAROSBA, hogy meg vigye az örömhírt: „Láttam az Urat! Jézus él!” Az élő. fel­támadt Ür Jézussal mi is talál­kozhatunk. hiszen ő maga keres minket. Azt akarja, hogy meg­ismerkedjünk Vele, hogy mi is Őhozzá tartozzunk, nekünk is ő legyen a mesterünk, aki tanít és vezet minket. De mert mi éppen olyan nehezen ismerjük fel öt. mint a magdalai Mária húsvét hajnalán, ezért Ő minket is a nevünkön szólít meg. Ez történt már a keresztelésünkkor is. ami­kor még egészen kicsik voltunk. S ha megtörtént a találkozás, ti is tovább adhatjátok a hírt: „Jé­zus él!” Luptákné Hanvay Mária TEOLÓGIAI AKADÉMIA. A Deák téri gyülekezet presbitériu­ma df. Fabíny Tibor dékán meg­hívására március 12-én a Teoló­giai Akadémia épületében tartot­ta ülését. A préabiterék érdeklő­désének középpontjában egyhá­zunk lelkészképzése állt. Ebből az alkalomból az egyháztanáés 5000— Ft adományt ajánlott fel a lelkészképzés céljaira. .írok nektek, ifjak. llfisvét az ifjúság ünnepe? Legnagyobb ünnepeink üzene­té, ajándéka nyilvánvalóan nem szűkíthető lé egy-egy nemzedék­re. Mégis sok tekintetben igaz és .vitathatatlan tény, hogy például a karácsony elsősorban a gyer­mekek nagy ünnepe. Vajon hús- véttal kapcsolatban elmondhat­juk-e, hogy elsősorban az ifjú­ság ünnepe? Erre az izgalmas kérdésre keressük együtt a vá­laszt. A meglepetések iiunepe Húsvét, Jézus feltámasztása, Isten legnagyobb meglepetése! Valójában senki sem számított rá. Egyedül Jézus jelezte, hogy „az Emberfiát megölik, de har­madik napon feltámad”. De az evangélisták nagyon őszintén megvallják, hogy a tanítványok „semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt elő­lük, és nem értették a mondot­takat.” (Lk 18. 34). A húsvét hajnalán a sírhoz induló asszo­nyok a halott Jézusnak akarták megadni a végtisztességet. Tanít­ványai. ijedten zárkóztak be a további megtorló akcióktól ret­tegve. Az emmausi tanítványok szavaiból is kitűnik, hogy a „Jé­zus-ügyet” végérvényesen le­zártnak tekintették. Még a ke­reszt tövében felhangzó legna­gyobb bizonyságtétel, a római százados tanúskodása is múlt időben beszél Jézusról: „Bizony, Isten Fia volt.. fogadja! „Mit keresitek a holtak között az élőt?” — hangzik a döbbenetes kérdés akkori és mai kicsinyhitű, reményvesztett ta­nítványok felé. A reménység ünnepe Húsvét az elveszített remény­ség megtalálásának ünnepe. Pé­ter apostol, aki talán a • legna­gyobbat „zuhant” Jézus halálá­val, így vall erről a visszaka­pott reménységről: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által az élő reménységre...” Ha Krisztus feltámadt, nincs többé reményvesztett élet, nincs kiúttalan helyzet, nincs olyan mélység, melyből Isten ne tudna kiemelni. Jézus feltámadása nem kevesebbet jelent, mint hogy nincs végérvényesen elrontott emberi élet, nincs visszafordítha­tatlan folyamat, Isten számára minden, minden lehetséges! Eb­ben a feltámadott Jézusban van reménységünk forrása akkor is, amikor világunk megannyi ki­látástalannak tűnő gondjára, nyo­morúságára tekintünk (éhség, fegyverkezés stb.). A közelgő LVSZ-Nagygyűlés főtémája is csak húsvét fényében kap igazi tartalmait mert Jézus feltámadt és ma is élő Űr, ezért lehet re­ménységgel fáradozni világunk megmentéséért. Jézus feltámadásával „betört” a jövő világunkba. Pál apostol bizonyságtétele szerint „első zsen­geként támadt fel Krisztus ...” Valami már elkezdődött a jövő eseményeiből, a halál rémural­ma megtört! A jövő ünnepe Ha ilyen módon, húsvét felől közelítjük meg az ifjúsági nagy­gyűlés témáját: „Krisztusban már itt a jövő” — talán máris világo­sabb ennek a kicsit titokzatos mondatnak az örömüzenete. A feltámadott Jézus erejével sok minden már most megvalósulhat a jövő világából. A szeretet, az igazság, a béke világa nem csu­pán utópia, ábrándozás, hanem a jelen reális feladata. Húsvét az ifjúság ünnepe! Meglepetés, reménység, jövő — ezekben a kulcsszavakban ta­láltuk meg húsvét örömüzenetét. S azt hiszem, nem kétséges, hogy mindhárom ízig-vérig fiatalos fo­galom. így a kérdőjel felkiáltó­jellé egyenesedhet: húsvét az if­júság ünnepe, a mi ünnepünk! Gáncs Péter Furcsa módon csak Jézus el­lenfeleinél lehet felfedezni vala­miféle szorongást és félelmet, mintha csak ők sejtenék, hogy éz az „ügy” még távolról sincs lezárva. Szeretnék elkerülni a számukra kellemetlen meglepe­tést. ezért állítanak őrséget a sír elé. Bármennyire is nevetséges­nek tűnik Jézus halálának ez a fajta „bebizonyítása”, elgondol­koztató, hogy a másik oldalon ál­lók gyakran komolyabban szá­molnak nem várt fejlemények­kel, meglepetésekkel, mint a ta­nítványok. S amire a tanítványok már nem számítottak, amitől az el­lenfelek rettegtek, az bekövetke­zett: az asszonyokat nyitott sír Felhívás gyermekrajz-pályázatra A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG ez év nyarára tervezett budapesti Vll. Nagygyűlése alkalmából kiállítást rendez egyhá­zunk olyan gyermekrajzokból, amelyek tizenkét bibliai tanulmá­nyi textushoz kapcsolódnak. Az igehelyek a következők: Máté 4, 11—17. Ml 5, I—12. Mt 5 38—48, Ml 8, 23—27 Ml 9, 1—8, Mt 11, 2—6 Mt 15, 29—39, Mt 25, 1—10, Mt 25, 31—40, Mt 27, 31—50, Mt 28, 1—10, Mt 28, 16—20. PÁLYÁZNI LEHET 14 éves korig név, életkor és gyülekezet (lakóhely feltüntetésével). A színes ceruzával, akvarellel, temperá­val egy egyéb módon készített ■ rajzokat A/4, de lehetőiéig inkább A/3-as méretben, famentes iskolai rajzlapon, műszaki rajzlapon, vagy kartonon kérjük elkészíteni. A KÉSZ GYERMEKMUNKÁKAT kérjük április 24—30 között a Teológiai Akadémia Dékáni Hivatalába eljuttatni. Kérjük a rajzokat óvatosan, két karton közé csomagolva aján­lott levélben feladni. Kereslek Via Dolorosa (2.) MINDEN PÉNTEK DÉLUTÁN katolikus hívők zsolozsmázó kör­menete indul az Antonia-erődtől a Szent Sír bazilikába. (Az el­múlt évben megírtam, hogy nagypénteken mekkora tömeg vesz részt a körrneneten, és ho­gyan rendezkedik be reá az ide­genforgalom.) Ez az ünnepélyes zarándoklat újra. meg újra vé­gigjárja Jézus végzetes útját a pretoriumtól — Pilátus hivatalá­tól — a Golgota dombjáig. Fe­rences barátok, akik a középkor­tól ápolják ezt a hagyományt, hirdetik a Via crucis, a kereszt- út alázatát és ők vezetik hét­számra a jeruzsálemi körmenete­ket a Via Dolorosa szűk sikáto­rain keresztül. Tizennégy helyen, a stációknál szüneteket tartanak az út mentén, s elmagyarázták a stációk történetét. 1964-ben VI Pál pápa — elsőként a pápák közül — „a pálmalevelekkel bo­rított Via Dolorosan gyalog vé­gigment ... A szűk utcán ösz- szezsúfolódott tömeg áttörte a kordont; alig volt képes előre ha­ladni ...” — írja Rapcsányi. ENNEK AZ ÚTNAK A VÉ­GIGJÁRÁSA olyan mélyen ágya­zódott be a tradíciókba, hogy egyetlen katolikus fejében sem fordult meg annak gondolata, hogy a történeti hűség kedvéért meg kellene változtatni az útvo­nalat. Azonban semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a jelen­legi „Via” nem követi Jézus út­jának nyomvonalát. 1979-ben egy bencésrendi szerzetes, Pixner, hosszas kutatás után a követke­zőkre jött rá: „Tény, hogy a Golgota végpontja soha nem volt kérdéses, de az áhítattól övezett út az idők folyamán legalább kétszer változott. Ez pedig azért következett be, mert a kiindulá­si pontot, Poncius Pilátus hely­tartó hivatalát más és más hely­re tették.” HÖL IS LEHETETT A HELY­TARTÓ HIVATALA? Csak a ke­resztesek óta (12. század) tartja magát az a hagyomány, hogy az általuk megtalált Antónia erőd­ben, vagyis a Templomhégy észak-nyugati csücskében. Jose­phus Flavius azonban, valamint a legkorábbi leírások a Sion- hegyre helyezik, oda, ahol egykor a Santa Maria Nea templom állt. (A templomot 614-ben a perzsák lerombolták, lehet, hogy felépí­tették újra, de földrengés áldo­zata lett. Tény az, hogy nem ré­gen találták meg az alapjait.) Itt lett volna tehát az egyik feltéte­lezés szerint Pilátus hivatala. De erősen tartja magát egy harma­dik vélemény is. Nevezetesen a kutatók egyre inkább hajlanak arra, hogy a helytartó hivatalát a Jaffa-kapuhoz (a nyugati fal mentén) közel, a Citadella he­lyén keressék. Ott tehát, áhová Herodes, féltve trónját, impozáns erődöt épített magának, ill. csa­ládjának és híveinek. Ama bizo­nyos húsvéti ünnepekre Pilátus ide költözött volna feleségével és vitézeivel a rend fenntartása ér­dekében. A három feltételezett hely kö­rül kavarognak a viták. TERMÉSZETESEN A ZARÁN­DOKÚT aszerint alakult, hogy hová helyezték a kiinduló pon­tot, Pilátus hivatalát. A jelen­legi Via Dolorosa az Antonia erődtől vezet a Szent Sír bazili­kához, amely tőszomszédságban áll a Golgota sziklákkal. Ismé­teljük meg azonban, hogy a tör­ténelem során egyedül a végpont, a Golgota látszott biztosnak. A hagyományokat leginkább a falak áthelyezése, valamint a kegyhélyék szüntelen lerombolá­sa zavarta meg. A Golgota he­lye és Jézus feltámadásának „kertje” az Arimatiai József jó­voltából biztosított sír, ma jósze­rével a város szívében van Vi­szont a megfeszítés idejében a város falain kívülre esett. Az „első fal” tehát Jézus idejében kb. a Jaffa-kaputól (Citadellá­tól) az Antonia erődig húzódott, a mai Dávid út mentén. A „má­sodik fal” a Citadellától észak­nak húzódva hatalmas ívben ka­rolja át a Golgotát, ezzel egy ú,| városrészt alakítva ki, amelyet napjainkban „keresztyén ne­gyednek” neveznek. A kutatók úgy vélik, hogy a Golgota dom­bocska létrejöttében szerepet ját­szott a város szépítésén fárado­zó Heródes, aki itt vájatta az építkezéshez szükséges köveket, s amikor abbahagyták a kőfej­tést, a „kőbánya” szolgált vesz­tőhelyül. NEKÜNK. AKIK SEM KUTA­TOK NEM VAGYUNK, sem nem áll módunkban személyesen meg­tekinteni a kérdéses helyeket, csak az marad, hogy figyelemmel kísérjük a kutatás munkásságát és eredményeit. Itt azónban egy tudósítás né­mi alapot adhat eligazodásunk­hoz. Az első keresztyén száza­dokban — a bizánci korszakban — vagyis a muzulmán hódításig Jézus passiójának útját az Olaj­fák negyéről indították s nagy­csütörtökön ünnepelték. NÉZZÜK CSAK, HOVÁ IS ESIK AZ OLAJFÁK HEGYE és a Getsemáné kert! A keleti fal alatt romantikus völgy húzódik, a Kidron völgye, amelyet évez­redeken át vádivá vájt a Kid- rón-patak, Az Oroszlán-kaputól északra a völgyben sírok és sír­emlékek, mauzóleumok állnak. A sziklasirokat rég kifosztották, csak a kőbevájt üregek, meg a mauzóleumok maradtak meg a mai turisták számára. Ha a Szikla-mecset, Aranykapu vonalát képzeletben meghosszab­bítjuk és átcaplatunk a Kidron völgyén, a szemközti oldalon a hegyen odvas, göcsörtös, öreg olajfák között áll égy bazilika, a Minden nemzetek bazilikája. A kert maga a Getsemane kert, ahol Jézus tusakodott és így imádkozott: Atyám, ha lehetsé ges, múljék el tőlem e keserű pohár. Itt van az a kőszikla is a bazilikán belül, amelyre verej­téke, mint vércseppek hullottak. Alantabb, nappal ezüst színben játszadozik egy olajfaliget. Ez az Olajfák hegye. Néhány lépésre az a hely. ahol Júdás Jézust csók­kal árulta el. Csak egy országút választjá el egymástól őket. Jézus tanítványaival az Arany­kapun keresztül juthatott az Olajfák hegyére, ill. a Getsemá- ne kertbe. Ezt a kaput azonban 1530 táján mohamedán vallási okok miatt befalazták. Azóta csak kerülővel, a templomkert megkerülésével, áz Oroszlán­vagy a Dung-kapun keresztül juthat ide a zarándok. A BIZÁNCI KORBAN TEHAT a zarándoklat a Getsemáne kert­ből indult,, leereszkedett az Olaj­fák hegyén a Kidron völgyébe, majd felkapaszkodott a temp­lomhegyre és az Aranykapun ke­resztül jutott a városba. Érintet­te a vélt Pilátus-palotát, maid különböző helyek — Kajafás pa­lotája stb. érintésével — jutott a Golgotához Ezt az utat nevez­hetnénk „bizánci útnak”. A perzsa invázió lerombolta a keresztyén szentélyeket, a muzul­mán korszak pedig új létesítmé­nyekkel gazdagította a várost, igy szem elől veszett a helytar­tó hivatalának helye. Azok a za­rándokok, akik ezután jöttek, megváltoztatták az útvonalat és a város déli negyedén, a mai ör­mény negyeden keresztül járták végig a „kereszt útját”. A mai Citadellánál levő pontot tekin­tették pl. Jézus és Mária talál­kozásának stációjául. Ez volt a gyakorlat a keresztesek idején is, akik csak abban kételkedtek, hogy Pilátus hivatala a Citadel­la körül lett volna. De 1127-ben egy véletlen felfedezés eredmé­nyeképpen napvilágra kerültek az Antonia erőd romjai. Ettől kezdve megrögzötten vallották, ez volt Pilátus rezidenciája és fo­kozatosan elmaradt az örmény negyeden keresztül vezető kör­menet s áthelyeződött az indu­lási pont az Antonia erődhöz. Ma már senki sem emlékszik arra, hogy a Getsemáne kertből indul­tak a körmenetek. Viszont négy derékszögű töréssel érnek az An­tonia erődtől a Szent Sír bazili­kához. A BAZILIKA MAR A „HÜS- VÉT HELYE”. Arimatiai József kertjében áll, ahová a hétnek első napján, jó reggel, Mária Magdolna is kiment. Ebben a kertben sírdogált, amikor meg­szólította az Űr: „Mária”, ö pe­dig így felelt: „Rabboni”. És ez­zel a megkapó epizóddal kezdő­dik az egyház története. (Vége) Eédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom