Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-03-18 / 12. szám

EGY ' CIKKSOROZAT ELINDÍTÁSA ez az írás. Egyházunkban ma már alig van olyan fiatal, középkorú vagy öreg egy- haatag, aki ne tudná, hogy cikkem címe a Lutheránus Világ- szövetség budapesti nagygyűlésének jelmondata, illetve alap- gondolata. Tudják ezt már társadalmunkban is, hiszen a napilapok Is közölték, sőt a rádió és televízió is.

Fontos számunkra, hogy tudjuk: mi ennek a jelmondatnak a tartalma. Külföldön egyes szem-elvek szeretnék- félrevinni -a jelmondat „mondanivalóját” és így fogalmazni: „Jézus, a világ reménysége.” Az bizonyos, hogy Jézus a világ reménysége. Az a keresztyén, aki ezt vitatja, méltatlanul ■ viseli a „szép keresztyén nevet.” Csakhogy Budapestén ..em erre kell tenni a hangsúlyt, hanem ezen a biztos alapon állva azt kell megvitatni, hogy ebből kiindulva miként kell a keresztyéneknek a világra néznie és milyen szolgálatot kell a világban és a világban élő egyházban elvégezniük.

ABBAN UGYANIS TELJESEN EGYETÉRTETT 1981-ben Turkuhan a Lutheránus Világ- szövetség Végrehajtó Bizottsága, hogy Budapesten az I. Hitágazat — tehát az Isten teremtett világa — öszeíüggésében kell a témát kidolgozni. Ezért is volt — többek között — néhány tagegyháznak ez a téma- javaslata: „Az Űré a föld és ami betölti.” Mások ezt javasolták: „Ti va^iok a föld sója”. A magyarországi er'angé- likus egyház pedig ezt ajánlotta: t,Krisztusban — felelősség a világért.” Nem volt vitás, hogy a „világ”, a „Föld”, a „teremtés” összefüggésében kell a jelmondatot megfogalmazni.

Mivel többen fenntartásukat fejezték ki a magyar javaslat „felelősség” szavával szemben az egyik vb-tag a „felelősség” szó helyett a „reménységet” javasolta, de ő sem vitatta, hogy ennek is a világra, a teremtésre, az emberiségre kell irányulAZ ORSZÁGOS BÉKETA- NA-CS LEGUTÓBBI ÜLÉSÉRŐL hirt és beszámolót adott az ösz- szes országos hírközlő szerv. Nem, feladatom ezért megkésett tudósitást adni az ülés lefolyásáról, hangulatáról és határozatairól. Amit szeretnék ismét aláhúzni, nem szenzáció. Jó érzéssel régóta tudjuk, hogy itthon és külföldön megbecsült munkát végez a keresztyén emberek közegében az egyházi békemozgalom és igazi partnerként ■ működik együtt minden más békeszerető erővel. A főreferátumok kifejezetten utaltak erre, és a hozzászólók többsége szintén említést tett a népinemzeti egység ezt erősítő tapasztalataira.

Osztatlan elismerés és bizalom fogadta a közelmúltban megalakult Egyházközi Béketíi- zottság hírét. Ilyen módon most már teljes a szervezeti kerete is az egyházi békemunkának Magyarországon. Korábban működött már az Országos Béketanács Katolikus Bizottsága, most a protestáns, ortodox egyházak és az izraelita felekezet alkot új egyházi tagozatot az Országos Béketanács által koordinált munkában. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy új ugyan ez a Bizottság, de azoknak az egyházaknak a békemunkája, amelyeket ez a Bizottság magában foglal, több évtizedes múltra tekint

Krisztusban — reménység a világért

nig. Világos ebből, hogy teljesen mellékvágányra vinné a témát Budapesten az az előadó, aki csak arról tenne bizonyságot, hogy Jézus Krisztus a világ reménysége és arról nem, hogy ebből a szilárd hitünkből mi következik a keresztyének életére és szolgálatára nézve a nagyvilágban és az egyházban.

EZT TÁMASZTJA ALA A HÁROM ALTÉMA IS: 1. Reménység a teremtésért, 2. Reménység az emberiségért. 3. Reménység az egyházért. Az első két téma egyértelműen a világért való felelősséget hangsúlyozza. A második téma előadójától a békéről és igazságosságról kértünk előadást. Ha nyelvtanilag nem is pontosan, de tartalmilag nagyonis pontosan fogalmazunk az elmondottak alapján, amikor ezt mondjuk: „Krisztusban — reménységgel a világért.”

Mindez erősíti, hogy az első allémat (Reménység a teremi tésért) nem egy teológiai professzor fogja kifejteni, hanem Emanuel Abraham volt közlekedési és postaügyi miniszter EtiópiábóL a második témát pedig ugyancsak egy „laikus”, nevezetesen Friedrich Weiszäcker atomtudás (NSZK) és csak a harmadik témával („az egyház”) foglalkozik majd egy teológus Wií- liam Lazareth személyében.

Mindehhez már csak annyit teszek hozzá, hogy Joslah Ki- bira tanzániai püspök az LVSZ

elnöke, Genfben ez. é,v januárjában előadásában így fogalmazott: „A béke lesz a mi legfontosabb témánk Budapesten.”

MIRŐL AKARUNK TEHAT BUDAPESTEN BIZONYSÁGOT TENNI:

1. Arról, hogy Jézus Krisztus a mi reménységünk (lTim 1,1). Ez lesz az aiapja minden más bizonyságtételnek vagy előadásnak. Beszélünk arról is, hogy a Benne való reménységünk „nem szégyenül meg” (Rm 5,5). Vallást teszünk majd a „reménység Istenéről” is. Arról a reménységről is vallunk, hogy „részesülünk az Isten dicsőségében (Rm 5, 2), meg arról' a reménységről is, hogy „a teremtett világ meg fog szabadulni rabságából” (Rm 8, 20).

Meg azt is elmondjuk, hogy a mi „boldog reménységünk Jézus Krisztus megjelenése”. Meg azt is' megvalljuk, hogy „lesz feltámadásunk”. Ha minderről nem vallunk, akkor nem lehet beszélnünk a világgal kapcsolatos reménységeinkről.

2. De ha mindezt megváltottuk, akkor majd beszélünk arról, hogy ez az „élő reménység” mire sarkall bennünket világunkban. Elmondjuk majd, hogyan sarkall a teremtett világért való felelősségre. Arra, hogy védjük az életet, legyünk „béke-teremtők”, igazságosságot munkálok az élet minden területén. Fáradozzunk azért,

Komoly remények

vissza. Ezt a kipróbált, hűséges szolgálatot fogja egységes, szervezett keretbe.

EOYRE SZÉLESEBB KÖRŰ A PÁRBESZÉD különféle világnézetek képviselői között. Tudományos szinten folyik a magyar keresztyén—marxista dialógus és az elmúlt napokban nemzetközi teológus és filozófus tekintélyek cseréltek eszmét a jövőért viselt közös felelősség ügyében. Sajnos, szélesebb körben sem a keresztyének, sem a marxista világnézetet vallók nincsenek eléggé tájékozva arról a sokszínű és sokszintű párbeszédről és együttműködésről, amit az eltérő meggyőződésű emberek folytatnak a béke megszilárdítása érdekében. Pedig itt az idő, hogy a béke közös nyelvén szót értsenek az ideológiailag egymástól messze került hazánkfiai, de más népek tagjai is.

KOMOLY VESZÉLYEK FENYEGETIK a világ, Európa, benne országunk békéjét. A nyugati szövetségesek által kezdeményezett nukleáris rakétatelepítés és az erre adott kényszerű válasz nyugtalanságot, sőt veszélyérzetet keltett az utóbbi hónapokban. A kiszámított hidegháborús provokációk bizonytalanságot ébresztenek a nemzetközi életben. A veszélyekkel szemben azonban kikristályosodnak a reménység bázisai is.

A fegyverkezést mesterségesen fokozó, háború szellemét

idéző politikusok és stratégák egyre türelmetlenebb ingerültséggel kénytelenek konstatálni, hogy erőt fitogtató lépéseikkel nem azt az eredményt érik el, amit célul tűztek ki. Nem tudják elhitetni saját erőfölényüket és egyre inkább kiesnek a jóságos védelmező szerepéből. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a rakétafegyvert befogadó nyugati országok közvéleménye hajszálnyival sem érzi magát védettebbnek és biztosabbnak egy háborús csapás elől, mint amikor nem volt ilyen fegyverük. Azt a doktrínát pedig végképpen nem fogadják el a normálisan gondolkozó emberek, hogy a fegyverkezés inkább szolgálja a biztonságos békét, mint a kölcsönös leszerelés.

A BÉKE KÉRDÉSÉBEN SOKÁIG HÁTTÉRBE SZORULT az ún. „emberi tényező”. Megatonnákról, hadosztályokról, hagyományos és új fegyverekről volt szó leginkább a háború és a béke sorsdöntő kérdésében. Manapság az ember kerül előtérbe. A békét követelő emberek milliárdjai. Fegyverkezést igazolni próbáló érvek foszlanak szét, a háború mítoszai omlanak össze és egységbe tömörülnek a béke erői. Komoly remények ezek. Legalább olyan komolyak, mint a pusztító embertelenség veszélyei.

Baranyai Tamás

hogy a Föld valóban otthona legyen az embernek és énnek az embernek legyen kenyere, munkája, békéje és a népeknek is.

3. De arról is kell szólnunk majd, hogy ez a reménység még

mire kötelezi a világban élő egyházat. Nevezetesen arra, hogy vigye „a reménység evangéliumát” minden népnek (misz- szió és evangélizáció). Szolgálja saját tagjait (diakónia) és végezzen szeretetszolgálatot a társadalomban és az emberiség családjában. De arra is, hogy az Egyház Ura, eszközeként munkálja a Krisztusban hívők közösségét (ökumené) és építse „a lakott- földön” élők közösségét (nagyobb ökumené).

Kérjük Istent, hogy az LVSZ budapesti nagygyűlése erősítse Krisztusban való reménységünket és lendítse előre a világ evangélikusságát a „reménység cselekedetére” feszültségekkel teli világunkban.

Káldy Zoltán

Dr, Káldy Zoltán püspök-elnök sajtótájékoztatója az LVSZ budapesti nagygyűléséről

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az Állami Egyházügyi Hivatal sajtótájékoztatót szervezett március 1-én a Magyar Sajtó Házában a Lutheránus Világszövetség Budapesten tartandó VI1. nagygyűléséről. .................... ...

Az egy Ottléten, amelyen a hazai egyházi lapok szei kesztom es munkatársain kívül részt vettek a sajtó és információs szervek munkatársai is, dr Káldy Zoltán püspök-elnök adott részletes tájékoztatást a világszervezetről, a nagygyűlés helyéről, időpontjáról, témáiról, a hivatalos résztvevőkről, a látogatókról, a különböző egyházi és kulturális programokról, valamint a nemzetközi és magyar előkészítő bizottságok eddigi munkájáról.

A nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatót követőleg dr. Káldy Zoltán püspök-elnök válaszolt a résztvevők kérdéseire.

I*ere* «le Cuellar EXSZ-íoíitkár az egrliázak mai békeszolgáfaíárúl

Február végén magasrangú vendége volt hazánknak. Kelet-európai körútja során háromnapos hivatalos látogatást tett nálunk Javier Perez de Cuellar, az Egyesült Nemzetek Szervezetének perui származású főtitkára, két főtitkárhelyettes kíséretében. Február 24-én a Belgrád-rakparti székházban találkozott a Magyar ENSZ-Társaság és a házai társadalmi szervezetek vezetőivel. Jelen voltak többek között Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke. Egyházi részről — a Magyar ENSZ-Társaság Intézőbizottsága tagjaiként — dr. Nagy Gyula evangélikus és dr. Timkó Imre görögkatolikus püspökök vettek részt a találkozáson.

Bevezetőül dr. Simái Mihály akadémikus a Magyar ENSZ-Társaság elnöke, üdvözölte a magasrangú vendégeket és számolt be a Társaság hazai tevékenységéről. Ezt követően a főtitkár részletesen szólt az ENSZ-világszervezet fontos és nehéz mai munkájáról a feszült nemzetközi helyzetben. Bár a világbéke megőrzése és a fegyverkezési verseny megállítása ma az első számú feladat

— mondta —, a gazdasági és társadalmi igazságosság érvényesítése a világ éhező és szenvedő népei számára ettől elválaszthatatlan. Szólt a világ-közvélemény fontos szerepéről és a „nem-kormány szervezetek" — köztük az egyházak — feladatáról, ennek a közvéleménynek a jó irányú alakításában.

Ezután kötetlen megbeszélés következett. Egyházi részről dr. Nagy Gyula püspök szólalt fel. Szólt az egyházak megnövekedett aktivitásáról világviszonylatban a béke ügyéért, hazai egyházaink erőteljes résztvételéről a közös társadalmi feladatokban és a hazai béke-szervezetek munkájában, valamint a nemzetközi egyházi szervezetekben. Két kérdést tett fel az ENSZ főtitkárának: miben látja az egyázak sajátos szerepét a feszült nemzetközi helyzetben, és milyen jelentőséget tulajdonít az egyházak hídépítő, bizalomerősítő munkájának ma Európában és a világban?

Perez de Cuellar főtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy az egyházak — a világ számos részében a közvélemény jelentős formálói

— sokszor maguk sem ismerik föl igazán ennek a szolgálatnak a jelentőségét. Ismeri az egyházak mai aktivitását a béke és igazságosság világméretű kérdéseiben, és nagyra értékeli azt. Mint keresztyénnek, az a meggyőződése, hogy az egyházak kiváltképpen való feladata a béke és igazságosság erkölcsi alapjainak az építése, erősítése. Erkölcsi alapról és etikai érvekkel kell küzdeniük a háború, a fegyveres „megoldások”, az erőszak minden formája ellen; erkölcsi érvekkel kell segíteniük a világ közvéleményét a fegyverek helyett a tárgyalások, a békés megoldások követelése érdekében. Ez az egyházak nagyon fontos nemzetközi szolgálata ma. Sok eredményt kívánt az egyházaknak szolgálatuknak ezen a jelentős mai területén.

A MECKLENBURGI EVANGÉLIKUS EGYHÄZ A „NYITOTT*’ ÜRVACSORÄZÄS MELLETT

Az NDK-beli Mecklenburgi Evangélikus Tartományi Egyház közgyűlése arra kéri gyülekezeteit, hogy testvéri készséggel fogadják az úrvacsorái asztalhoz más egyházak tagjait is. „Senki sem lesz az egyházunk tagja” azáltal, hogy elfogadja az evangélikus úrvacsorához való meghívást, mondotta a mecklenburgi egyházi közgyűlés, azonban szükség van arra. hogy végre az Űr asztalánál szüntessük meg a felekezeti különbözőségeket, (lwi-v)