Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-02-26 / 9. szám

A Fölöp-szigetek evangélikus egyháza A FUlöp-szigetek-i evangélikus egyház alig harmincnyolc esz­tendős története az új, fiatal egyházak életét példázza. 1946. JÚLIUS 6-ÁN, alig két nappal az ország függetlenségé- neki kikiáltása után kezdődött meg az evangélikus missziói munka a szigeteken. Ennek az előzménye pedig a következő volt. Az Amerikai Egyesült Álla­mokba került egy gazdag csa­ládhoz háziszplgának 1927-ben egy fiatal ember a Fülöp szige­tekről, Alvaro A. Carino. St. Louis városában élt és egyszer ajándékba kapott egy akkori egyszerű detektoros rádiót. Ezzel kezdte fölfedezni a világot és hallgatta a helyi Concordia Evangélikus Szeminárium rádiós evangelizációs adásait. Hamaro­san elhatározta, hogy missziós szolgálatot kezd és beiratkozott a szeminárium hallgatói közé. Amikor azonban 1937-ben elvé­gezte a lelkészi képesítést adó szemináriumot, közbe jött a vi­lágháború és 1946-ig kellett vár­nia tervei elkezdésével. Országa 1942—45 között japán megszállás alatt volt és 1946. július 4-én kiáltották ki a függetlenséget. Akkor azonnal hazatért és el­kezdte a munkát. Ma mintegy tizenhétezer egyháztagot tarta­nak nyilván. Az anya-egyház, az amerikai Missouri Egyház nem tagja a Világszövetségnek, de ők 1973-ban kérték a fölvételüket. TALÄN AZ EGYHÁZ ALA­PÍTÓJÁNAK személyes élmé­nyével függ össze, hogy ez a fia­tal egyház nagyon sokat áldoz a rádiós evangelizációs szolgá­latra. A rádiós és az időközben a Világszövetség > ■ segftséffével megindított televíziós envavoéli- zációk nyomán levelező biblia- iskolát szerveztek. Voltak évek, amikor 5—6 ezer ember kaocso- lódott be ebbe a tanulásba. A különböző nyelveken kiadott ki­kísérletezett anyagot átveszik az ország más egvházai is. A Fülöp- szigetek ugyanis Ázsia legkeresz- tyénebb országa, amint a törté­nelmi múlt ezt magvarázza. A TÖBB SZÁZ SZIGETBŐL ÁLLÓ CSOPORTOT 1521-ben Maaellan fedezte föl és snanvol gvarmat volt 1898-ig. amikor át­került az Amerikai Egyesült Ál­a bahai hitűeket is. A moha­medánok többsége Mindanao szigetén él és véres polgárhábo­rús zavargások jelezték az el­múlt évtizedekben is, hogy a különböző világvallások békés egymás mellett élése még nem egyszerű. A Fülöp-szigeteken ezért is kezdődött meg 1975-ben a különböző ázsiai világvallások és a keresztyénség dialógusát elősegítő Ázsiai Vallásközi Ta­nács munkája. Ez a Tanács a különböző vallások párbeszédét kezdeményezi. A keresztyén egy­házak mellett a mohamedánok itt a legfontosabb csoport. Saj­nos, hogy a legtöbb ázsiai or­szágban még nem tudott gyöke­ret verni ez a kezdeményezés, pedig szükség volna a vallások párbeszédére az évszázados elő­ítéletek és ellentétek leküzdésé­re. A FÜLÖP-SZIGETEK-I EGY­HÁZAK MUNKÁJÁT ezen kí­vül igen meghatározza az or­szágban található nyomor és szegénység elleni küzdelem. A ma mintegy ötvenmillió lakos között pattanásig feszültek a társadalmi, gazdasági és politi­kai ellentétek. Az országnak mintegy huszonötmilliárd dollár adóssága van és az elszegénye­dés eredményei a nagyvárosok körüli nyomornegyedek. Külön nehézség, hogy az or­szág népe többféle törzshöz tar­tozik, különböző nyelvjárással és csak az angol az összekötő kapocs, mint hivatalos nyelv. AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ VEZETŐJE, dr. Thomas P. Bá­torig püspök, tagja a Lutherá­nus Világszövetség Tanulmányi Bizottságának. , Harmati Béla Köszöntőm az újat Köszöntelek, új nap! ÜJ fénnyel virradsz rám az éj után. Újra cserélhetem régi ruhám. Újra vehetek, újra adhatok. Új kegyelem vár, új szolgálatok. Új dicséretet mondhatok az Úrnak. Köszöntlek, új év! Ami mögöttem, megköszönhetem. A célt keresheti tekintetem. S indulva ismeretlen utakon, a vezetést Krisztusra bízhatom. / Szeretet? minden viharban új rév. Új ég és új föld! Köszöntelek. Feléd siethetek. Tefeléd hívnek az új reggelek. Mirt'den új évem teféléd vézet. Beragyog fényed minden nehezet, és ha csüggedek,, új reménnyel eltölt. Tégy újjá engem, Jézusom, hisz Te vagy az út, a cél. Új reggél, új év Terólad beszél. Te adsz új szívet és új életet. Hadd szolgáljak új örömmel neked, s hadd szeresselek minden testvéremben! Túrmezei Erzsébet Jevgenyij Anyegin a Metrón lamok fennhatósága alá. A nagy­szerű természeti szépségekkel megáldott, igen termékeny vidék lakosait a spanyolok erőszako­san térítgették. Ma több, mint 92% a keresztyén, mintegy 6% mohamedán, de megtaláljuk a buddhistákat, a taoistákat és „Mert ami számodra lehetetlen a törvény valamennyi cselekede­tével — pedig ilyen sok van, és még sincs hasznuk —, azt egy­szerű összefoglalással betöltőd hit által, mivel Isten, az Atya min­dent a hitre épített, hogy akinek ez megvan, az mindent megkap­jon. akinek nincs, az semmit se kapjon.” (Luther) Ilyenkor már hely is akad a Metrón. Nyolc óra után vagyunk, a középiskolásoknak már be­csengettek, s hivatalom felé leg­feljebb egy-egy elkésett medikus lohol. Valamelyik klinikán kés­ni fog a demonstrációról. A Metró közönsége vegyes. Egy bo­rostás, szálkás, öregedő ember­nek nem akar megállni a ko­szorúja. Temetőbe viszi, az egész ajtónyílást betölti. Csar­nokból tart haza néhány nyug­díjas. Lábuk közé szorítják a csíkos műanyag szatyrot, zöld­ség, csirkeláb ágaskodik ki be­lőlük. A csirkelábak dermedtek és sárgák, nem engednek a rej­tő szándéknak. Valahányszor a szatyorba erőltetik, csökönyösen kibújnak, ártatlan halálukra hi­vatkozva. Flegmán, unottan áll vagy ül a közönség. Senkinek sincs köze a másikhoz. Hiába, a Metrónak nincs közösségfor­máló szelleme. Ki- és beszállnak az utasok, az egymást levegő­nek néző emberek. Helyet foglalok. Rövid az utam, mégis tanácsos ülve meg­tenni. Nem kell kapaszkodnom és nem rángatja lelkem az in­dítás és a hirtelen fékezés. Mel­lettem fiatal lány ül. Idősebb lehet a középiskolásoknál, fia­talabb a meglett dolgozóknál. Abban a korban van, amehtről azt mondják, ifjúság. Rendsze­rint eay furcsa fintor kíséreté­ben. Ez a leányzó könyvet tárt ölében, olvas és belefeledkezik a somokba. Máskor is láttam olvasni ha­sonló korúnkat. Jegyzeteket, tan­könyveket lapoztak, vizsgára, fe­lelésre készültek a fiatalok. Az idősebbek napilapokba ásták magukat. Az én szomszédom azonban más volt. Oldalvást pil­lantottam könyvébe, versbesze­dett szövegre siklott tekinttem. Illik, nem illik, a rövidke sza­kaszon vele olvastam, néhány sorral mindig lemaradva. Ami­kor már lapozáshoz készült, szinte bosszankodtam. „Megláttam egyszer lánykorában Egy szikra vonzalmat magában, De hinni nem mertem neki. S nem szép szokás szerint feleltem; Féltem, szabadságát a lelkem — Bár untam — elveszítheti. S közénk állt még egy gyászos óra . .. Lenszkij bús áldozatja lett... Eltépte szivem, veszte óta, Mindentől, mit kedvelhetett; Függetlenül, mástól nem értve, Azt hittem, kárpótlás nekem A csend s szabadság, Istenem! Tévedtem s megbűnhődtem érte!” Az Anyegin híres leveléből való sorok, fedeztem fel. Kiszál­láshoz készültem és eltöpreng­tem. Bizonyára korosztályom vé­leményét korrigálni kell. Mert íme, van ifjúság, amely a röpke „üresjáratot” is kihasználja és Puskint olvas. Igen, Puskin Anyeginjét a Metrón! Rédey Pál A Isten élő igéje Zsid 4,12—13 „AZ IGE EGYHÁZA VAGYUNK!” — ezt boldogan és büszkén szoktuk vallani mi evangélikusok. Hangoztatjuk, hogy nálunk az istentisztelet középpontja az ige, amiképpen a templom oltárán is ott a nyitott Biblia. A reformáció óta egyházunk mindig hívei ke­zébe adta a Szentírást. Generációk hosszú sora tanult régebben be­tűvetést, írást-olvasást a Biblia lapjairól. Minden evangélikus ház­ban ott található a Szentírás. De tényleg kezünkben a Biblia? S nemcsak a könyvespolcon, vagy a szekrényfiókban a régi emlékek között? Olvassuk-e és élünk-e be­lőle, mint a mindennapi „élet kenyeréből”? És amikor hallgatjuk az igehirdetést, vajon nem arra vágyunk-e, amit Jeremiás próféta egy­szer így fogalmazott meg: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot' szerzett nekem és szívbeli örömöt”. (Jer 15, 16) De sokszor csak az „élvezetet” várjuk az igétől, vagyis a simogató szép szavakat, az örvendeteseket és kellemeseket. ÁM ISTEN IGÉJE NEM MINDIG OLYAN, mint valami balzsam, vagy gyógyír a fájó sebre! Hanem éppen sebet ütő kardhoz hasonlít. Mégpedig élesebb minden kétélű kardnál, tehát nem fordulhat elő, hogy véletlenül, tévedésből a tompa felével, s ezért eredménytele­nül sújt le gazdája. Bármely oldalával egyformán veszedelmesen vág! Bizony. Isten igéjének akár a törvény-, akár az evangéliumi oldala „életveszélyes” tud lenni. Nemcsak az ítéletes szó, a bűnöket leleplező törvény szava, hanem még az örömhír is, ha azt elutasít­juk, könnyelműen vesszük. Az ige kétélű kardként áthatol, behatol az ember legmélyéig: mellbe vág, szíven talál. Akár olvasod, akár hallgatod, egyszer csak azt kell mondanod: bi­zony, ilyen vagyok. Éppen ilyen! Rejtegetheted, álcázhatod magad emberek előtt — még saját magad előtt is megjátszhatod magadat —, de az ige elevenbe vág, lemeztelenít, teljességgel leleplez. Feltárja minden vétkünket. Megmutatja, milyen álszentek, hazugok, önsze­retők' és képmutatók tudunk lenni. A lelkünk mélyén sem rejthe­tünk el Isten elől semmit. EZÉRT AZ IGE: ÍTÉLŐ IGE. Előtte elveszettek vagyunk és re­ménytelenek. Többé nem mondhatjuk: mi nem vagyunk senkinek sem felelősek. Azt tesszük, amit akarunk. Mert nem lehetünk a ma­gunk bírái. Bármennyire is menekülnénk, vagy rejtegetnénk is ma­gunkat az Isten igéje elől — ő utolér és ránktalál. Megítéli a szív gondolatait és szándékait is. Mert a szív csendjében, a mélyben tör­ténik az elbukás mindig. Nevetségessé válik a kendőzés előtte. Az ige tehát nemcsak simogatni és vigasztalni, örvendeztetni tud, hanem nagyon is „kritikus”. Aki az igével kerül szembe — a kri­tika tüzébe kerül. Gondolata és cselekedete, de még elképzelései és tervei is mind mérlegre kerülnek. Többé nem tehet kritikátla­nul, könnyelműen egyetlen lépést sem. Isten a bíró, az ítélő, aki igéiével megítél. ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ! Élő, mert hiszen Isten is élő Isten. S az ő szavaként része van az életben. Ható, hatékony az ige. Az eredeti görög szöveg az energész — az energia szóval rokon — ki­fejezést használja. Vagyis cselekvő, hatékony, munkálkodó, meg­ragadó erővel teli. Gondoljunk Lutherre, vagy akár korunk nagy megragadottjaira: Gandhi, Martin Luther Ring, Bonhoefferre, vagy Schweitzerre. . . Megragadhatott-e minket ,gzraz energikus, haté­kony ige? S nem álltunk-e ellene konokságunkkal, kényelemszere­tetünkkel, mert nem akartunk engedelmeskedni jótettre biztató, szeretetre serkentő hatásának? Mi — keresztények — nem let­tünk-e méltatlanok erre a névre, mert megtagadtuk az ige szolgá­latát az embertársaink között: mások féltése helyett önmagunkat féltettük? Tevékeny emberszeretet helyett kapzsi önszeretetben él­tünk? A királyi mennyegzőn elnémult egy vendég, amikor megkérdezte a házigazda, hogy miért nincs mennyegzői ruhája. Á megkérdezett némasága ki hozatos hallgatássá lett. Isten igéjével való szembe­sülésünk nem kevesebb, mint az Istennek való számadás. Bárcsak ne fagyna a bűnbánó és hitvalló szó az ajkunkra! Bencze Imre Imádkozzunk! VASÁRNAP IGÉJE Urunk, Istenünk! ítélő szavad kardja halálra sújt bűneink miatt. Méltán ér minket kárhoztatásod. Mi azonban olyan Istennek ismer­tünk meg a Jézusban, mint aki nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Használd hát kétélű kard-igédet operáló késként kegyelmesen, hogy gyógyulhassunk általa és azután új em­berként élhessünk egymás javára. Ámen. — Hatvanad vasárnapján az oltárterítő színe: zöld. A délelőt­ti istentisztelet oltári igéje: I.k 8,4—15.; az igehirdetés- alapigé­je: Zsid 4,12—13. — ADOMÁNY. Bárány Irma végakartával 100 000 Ft-ot ha­gyományozott — felearányban megosztva — a kővágóőrsi anya­gyülekezetnek és a révfülöpi templom javára. — Adományozó hittestvérünk emlékét kegyelet­tel megőrizzük. — ORGONAHANGVERSENY — Trajtler Gábor orgonaművész március 1-én, csütörtökön este 1!2S órai kezdettel a Zeneművé­szeti Főiskola nagytermében fran­cia szerzők műveiből orgonaestet tart. Közreműködik Fröhle Hen­rik fuvolaművész. — ZUGLÓ. Január 22-én ün­nepi istentisztelet keretében ik­tatta be Szabó Lajos lelkész a zuglói gyülekezet két újonnan megválasztott presbiterét: Göll- ner Pál gyülekezeti munkatársat és Szentpétery András kántort. — VADOSFA két filiájában a gyülekezetek új gondnokokat vá­lasztottak. Magyarkeresztúron Surányi János, Gyóróban pedig Kovács Kálmán és Kovács Ernő lett a gyülekezet új gondnoka. „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelynek őriző- jévé tett titeket a Szentlélek.” (Csel 20,28.) — GYÉMÁNTLAKODALOM. Stinner István és felesége Grósz Mária február 5-én istentisztele­ten és az úrvacsorái közösségben adtak hálát az Úrnak azért a ke­gyelemért, hogy 60 éven át meg­őrizte és együtt megtartotta őket szeretetben, békességben és jó egészségben. A gyülekezet is őszinte melegséggel osztozott az ünneplők örömében. Szeretteik­kel együtt szépszámú testvéri kö­zösség imádsága köszönte meg Istennek eddig megőrző kegyel­mét és kérte áldását további éle­tükre. — özv. Szamosi Lőrincné, sz. Schnitz Terézia — lapunk hűsé­ges olvasója, a gyülekezet me­legszívű és messzemenően áldo­zatkész tagja január 22-én — életének 84. évében — hosszas, súlyos betegség után elhunyt. Ja­nuár 25-én kísérte utolsó útjára a szépszámú gyülekezet. — „Ama nemes harcot megharcoltam ...”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom