Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-12-16 / 51. szám

Az ©la reformáció iiisraegxe Az újjáépített közös evangélikus—református templom szentelése Sirsen VASÁRNAP IGÉJE „Tudom, jkllseis hiszek" 2 Tim 1,8—14 Isten népe az ígéretek beteljesedésére. Jézus Krisztus megérkezé­sére vár. Ö ígérte: „Ismét eljövök” (Jn 14,3). Hitünkkel megragad­juk ígéretét. De tudjuk-e, hogy ki ő valójában? Ettől függ, hogy hitünk valóban hit-e, vagy csak homályos vélekedés arról, akit nem is ismerünk igazában. Ha személytelen a mi „hitünk”, akkor annak megfelelően eltorzult lesz a mi életünk és a szolgálatunk is. Tud­juk-e, hogy kiben hiszünk? Pál tudta, kiben hitt. Az igén keresztül most erre, az élő Ürba vetett hitre akar bennünket is elvezetni. A SZABADÍTÓ JÉZUSBAN HIGGYÜNK, akinek itt említett neve is szabadítót jelent, „ö szabadított meg minket”, vallja Pál. Ő ve­zetett ki a hamis vallásosságból, a tévelygő önigazságból, a bűn vak­ságából. De ő szabadított meg a bűn minden átkos következményétől is. Magára vette bűneinket, elszenvedte a büntetést, a halált és a kárhozat gyötrelmét. Ezzel betörte a sátán birodalmának kapuját, hogy a hatalmában levőket kiszabadítsa az igazságot nyert emberek tökéletes szabadságára. AZ ELHÍVÓ KRISZTUSBAN HIGGYÜNK, aki elhívta Pált, ko­rábbi üldözőjét, hogy az ő szolgája legyen. Elhívta Timóteust, elhív minket is, hogy beletartozzunk abba a közösségbe, amelynek a feje ő. Elhív arra, hogy őt kövessük, neki szolgáljunk. Azt az evangéliu­mot, azt az örvendetes hírt, amelynek áldásában részesültünk, mi is adjuk tovább. Elhív arra, hogy tanúi és hordozói legyünk szereteté- nek, szabadító hatalmának, és emberhez, világhoz lehajló irgalmá­nak. Hívásának nem a mi rátermettségünk, nem is a mi cselekede­teink, vagy érdemünk az alapja, hanem az ő döntése, ingyen való kegyelme, amellyel minket, születésünket messze megelőzően, még az idők kezdete előtt a maga számára kiválasztott. Szép karácsonyi énekünkben ehhez hasonlóan fogalmaz az énekköltő: „Te megszü­lettél énnekem, Még akkor nem is éltem. Kiválasztottál engemet. És földre jöttél értem” (161. ének 2. v.). Boldogan vallhatjuk tehát Pál apostollal együtt: szent életre, szolgálatra elhívó Krisztusban hihetünk. ÜDVÖZÍTŐ URUNKBAN HIGGYÜNK. 0 az, aki a legfélelmete­sebb ellenségünket, a halált is legyőzte. Megtörte a halál erejét. Az nem tud többé hatalmában tartani minket. Itt van még közöttünk, de olyan, mint fullánkját veszített darázs, amely már nem tud ben­nünket megsebezni. Még megremegünk, amikor a halál sötét szár­nyaival elröppen mellettünk, de ártani már nem tud nekünk. Urunk az evangélium által nyilvánosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Megmutatta nekünk az Istent, mennyei Atyánkat, aki a halhatatlan­ság hordozója és forrása. Az ő örökké tartó életéből akarja nekünk adni a soha el nem múló életet, az üdvösséget, az ő szent Fia által. Tudjuk-e, hogy ilyen hatalmas Urunk van. akinek a kezébe adott Isten minden hatalmat mennyen és földön? Hitünkkel kapaszkod­junk meg ebben az üdvösséget ajándékozó Urban. A RÁNK BÍZOTT KINCS MEGŐRZŐJÉBEN HIGGYÜNK. Pál vallotta, meg van győződve arról, hogy Krisztus meg tudja őrizni az apostolra bízott drága kincset az utolsó, ádventnek, Krisztus visz- szatérésének nagy napjára. E felé a nap felé halad a világ, arra siet az idő is. Az örök élet elkészített ajándékát akkor adja át mindnyá­junknak a Urunk, akik hiszünk benne. Ezért drága kincs az evan­géliumból fakadó, Krisztusban bizakodó hit, mert ennek ellenében adja át nekünk Urunk az igaz kincset, az üdvösséget. Nem veszít­hetjük-e addig hitünket? Ki őrzi meg azt arra a napra? Pál nem magában bízott, hanem Krisztusban, aki a kincset érő hitet meg tudja őnizni. Számunkra ő adta a hitet, és ő is őrzi meg azt. Abban hihetünk tehát, aki hitünk ajándékozója és megtartója. PÁL TUDTA, KIBEN HITT. Ezért vállalta hitéért a fogságot is, mert meg volt győződve árról, hogy bár a császár foglya, de Krisztus megszabadítottja. Nem szégyenkezett a bilincsek miatt sem. hanem bátran tanúskodott a megismert Ürról, akinek valóságos szabadítása és munkába állító Valóságos elhívása a Krisztus valóságos létéről és hatalmáról tanúskodott számára, és meggyőzte őt arról is, hogy Urunk ajándéka, az üdvösség is valóság. Jézus ránk is kiterjesztette szabadítását. Minket is elhívott. Nekünk is üdvösséget készített. Örömmel és bátran, szégyenkezés nélkül tanúskodjunk róla mi is, a mi eljövendő Urunkról. Pintér János Imádkozzunk! Urunk! Ismertesd meg magadat velünk, hogy tiszta legyen a hitünk, őszinte a szeretetünk és önzetlen a szolgálatunk, amelyre elhívtál bennünket. Köszönjük, hogy evangéliumod hirdetted, és általa mutatod meg közöttünk szabadító irgalmadat és üdvözítő ha­talmadat. Amen A HATSZÁZ ÉVES MULTÜ, festői környezetben épült bako­nyi városban, Zircen örömün­nepre gyülekeztek november 4-én a környékbeli evangélikus és re­formátus testvérek. Az egész or­szágot átfogó, sőt azon túli ada­kozás termett itt látható formá­ban gyümölcsöt. Hosszú út ve­zetett idáig. A nagy római katolikus hagyo­mányokkal rendelkező Zircen a történelem folyamán még nem volt a protestánsoknak templo­ma. Fél évszázaddal ezeiőtt, 1932-ben indult el itt, mint zsen­ge hajtás, az evangélikusok és reformátusok szervezett gyüleke­zeti élete. Nagy áldozattal vásá­roltak egy telket, rajta egy kő­épülettel, melynek először csak. az oldalszárnyát rendezték be is­tentiszteleti helyiségként. Később ezzel a teremmel is sok gond volt. Egyre kritikusabbá vált a hely­zet, nem lehetett tovább várni. Szabó Vilmos Béla bakonytamá- si evangélikus lelkész és Bábás Tibor dudari református lelkész javaslatára elhatározták az új­jáépítés megindítását. A tervhez készségesen hozzájárultak az il­letékes egyházi és állami szervek is. Az építkezésben a zirci kis gyülekezet, a bakonytamási-ba- konyszentlászlói evangélikus, va­lamint a dudari református anya­gyülekezetek anyagilag és társa­dalmi munkában egyaránt jelen­tősen kivették a részüket. De mindez még kevés lett volna az épület szép és méltó elkészítésé­hez. Egy magyar ökuménikus de­legáció tavaly májusban történt látogatásakor Nürnberg városá­nak 70 evangélikus gyülekezete a delegáció vezetője, dr. Nagy Gyu­la püspök javaslatára és Loewe- nich nürnbergi esperes segítségé­vel 165 ezer forintos segélyt jut­tatott a romos kis imaház fel­építésére. A kerület püspöke to­vábbra is bátorította a „kicsi­nyeket” pásztori szavaival és anyagilag is, az Egyházkerület segélyével. A Veszprémi Egyház­megye is szívügyének tekintette szórványának sorsát és jelentős összeggel támogatta az építke­zést. Nagy örömünkre jöttek ado­mányok Irsáról, Orosházáról, Nyíregyházáról és Bakonycser- nyéről is. A református testvér­egyház részéről hasonló segélyek érkeztek. így készült el, közös összefogás eredményeképpen, a. reformáció ünnepére egyévi fá­radtságos munkával a szép kis templom. A LUTHERANIA ÉNEK- ÉS ZENEKARA december 23-án, vasárnap du. 6 órakor a Deák téri templomban előadja BACH KARÁCSONYI ORATÓRIUMÁT. Közreműködnek: Verebits Ibolya Schultz Katalin Fülöp Attila Berczelly István Trajtler Gábor Vezényel: W eitler Jenő Igét hirdet: Dr. Hafenscher Károly A belépés díjtalan NOVEMBER 4-én, szép napfé­nyes késő őszi reggelen, végre megszólalhatott a lovászpatonai evangélikus gyülekezettől vásá­rolt harang, hívogatva vidám csengésével az ünnepi gyüleke­zetét. A kis templom zsúfolásig megtelt, sőt előtte és körülötte is sokan álltak, mert nem fér­tek be oda. Az istentiszteleten dr. Nagy Gyula püspök Mt 5,13 —16 alapján hirdette az igét. A só, a mécses és a hegyen épített város jézusi példázatáról szólt. A só értéke nem önmagában van, hanem abban, hogy ízt ad az ételnek, odaáldozza magát. A ke­resztyénnek is ezt kell tennie a környezetében, a társadalomban, munkahelyén, az emberek között, ízt adni mások életének, hiszen erre van szüksége a világnak, az embereknek. A mécsest sem azért gyújtják, hogy véka alá rejtsék. Fényt kell adni, meleget sugározva, reménységet gyújtani! A hegyen épített városra az a legjellemzőbb, hogy messziről lát­ható, nem rejthető el. Itt van ez az újjáépített kis templom; sokak figyelmét felhívja, látha­tó és öröm rátekinteni. De még fontosabb az, hogy lássák a hí­vok jó cselekedeteit a világban, a társadalomban, az emberek kö­zött! KOVÁCH ATTILA református püspök a 100. Zsoltár alapján arról az örömről szólt, amellyel a templomba járó hívek életét gazdagítja Isten. A zsoltáros ör­vendezésre hív fel. Mi most örül­hetünk ennek az újjáépített, szép hajléknak. De ez egymagában ke­vés. Az öröm forrásához kell odajárulnunk. Isten kegyelme át­fogja az egész világot, az előt­tünk járókat, a majdan követke­zőket, és egykor együtt örven­dezhetünk Isten örök hajléká­ban. Az istentiszteleti szolgálatban részt vettek még Síkos Lajos evangélikus és Sáhó Andor re­formátus esperesek. Az istentisz­teletet gazdagította Bárdossy Ti- borné szólóéneke és Bárdossy Ta­más harmóniumjátéka. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSEN Bábás Tibor református és Sza­bó V)ilmos Béla evangélikus lel­kész számolt be az építkezés tör­ténetéről. A készpénz és a tár­sadalmi munka értéke együtt, csaknem félmillió forintot tett ki. Köszönetét mondtak a mun­kában és áldozatkészségben ki­emelkedő teljesítményt nyújtó Kiss Ferenc evangélikus és Papp József református testvéreknek, akiknek könyvajándékot adtak át, valamint Papp Jánosnak az építkezés előtti hosszú gondnoki szolgálatáért. Ezután felszólalások és köszön­tések következtek. Dr. Nagy Gyula püspök köszöntötte a gyü­lekezetei, a város és a HNF kép­viselőit, beszámolt a kölföldi se­gélyről és további együttmunkái- kodásra buzdította Krisztus né­pét. Kovách Attila püspök elmond­ta hogy egyik , zirci látogatása so­rán látta a szomorú helyzetet, az akkori épület romosságát Ezért tud most örülni a jelen szépségének.1A Városi Tanács és a Hazafias Népfront nevében Il­lés Ferenc szólalt fel. Örömét és reményét fejezte kJ, hogy a bé­kességszerzés és szeretet helye lesz a lakosság körében ez a templom. Ezután a helyi római katolikus plébános, majd a kör­nyékbeli evangélikus és reformá­tus lelkészek köszöntötték a kis gyülekezetei. A testvéri légkörű ünnepség a Himnusz eléneklésé- vel ért véget. — HALÁLOZÁS. Ritter Dezső- né Font Jusztina a dunaharasz- ti-soroksári gyülekezet hűséges tagja november 1-én életének 60. évében váratlanul elhunyt. Te­metése november 12-én a pest- erzsébeti temetőben volt Lehel László gyülekezeti lelkész szol­gálatával. — Győri Fülöpné Koch Teré­zia, a dunaharaszti gyülekezet aktív tagja november 12-én éle­tének 58. évében hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése no­vember 16-án volt Dunaharasz- tin. özv. Gér Mártonná Szabó Ka­talin, a zuglói gyülekezet tagja, az Evangélikus Élet hűséges ol­vasója 86 éves korában, elhunyt. A rákospalotai temetőbe család­ja, valamint szülőfalujának, az alberti gyülekezetnek és lakóhe­lyének, a zuglói gyülekezetnek tagjai kísérték. Sírjánál Szabó Lajos lelkész Tit 3, 5—6 alapján hirdette a feltámadás evangéliu­mát. „Üdvözített minket a Szent­lélek által”. — Pintér Pál, a pusztavámi gyülekezet hűséges gondnoka 63 éves korában váratlan hirtelen­séggel elhunyt. A gyülekezet és a község nagy részvéte mellett temették el Puskás János lel­kész szolgálatával. „... elérkezett az én elköltözésem ideje, Ama nemes harcot megharcoltam, fu­tásomat elvégeztem, a hitet meg­tartottam ...” Dr. Urbán János, a miskolci gyülekezet hűséges presbitere, aki több mint egy évtizeden át a temetések kántori szolgálatát is végezte. 77 éves korában el­hunyt. „Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg.” (Róma 14,8) Szabó Vilmos Béla A CSÜCSÖK ELŐRAGYOGTAK! Zuhoghatott volna a zápor, fedhetett volna mindent sűrű felleg. hogy a szépséges alpesi világból semmit se lássak, csak sejtsek. De a fehők mind tovaszálltak, a csúcsok mind előragyogtak, hogy őszi verőfényben járjak, örüljek a tűnő napoknak ... hogy szememet csodákra nyissam, szívemet Isten felé tárjam! Szeretete rámragyog, itt van minden simogató sugárban. Túrmezei Erzsébet Dr. Nagy Gyula és dr. Kovách Attila püspökök közös szolgálata a zirci protestáns templom felszentelésén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom