Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-12-09 / 50. szám

T GYERMEKEKNEK. Megvetett l»ől szabadító 1 Sám 11 „Írok nektek, ifjak.. I [étkeztem — hogyssa? Micpában sorshúzással király- lyá választották Sault. A nép hangulata azonban egyre jobban ellene fordult. Még azok is, akik az országgyűlésen csatlakoztak hozzá, rövidesen hűtlenül el­hagyták öt. Mire Saul otthoná­ba ért, már egyetlen híve sem maradt. Mindez azonban nem csüggesztette el Sault. Bízott abban, hogy Isten egyszer majd megmutatja hatalmát vele kap­csolatban. Mintha mi sem tör­tént volna, Saul úgy folytatta az életét. Szántott, vetett, dolgozott, mint a többi ember. Egy alkalommal a mezőről ép­pen ökreit hajtotta hazafelé. Nagy csődületre lett figyelmes. A csődület közepén két idegen embert látott, akik nagy igye­kezettel magyaráztak valamit, az embereknek. Beszédük nyo­mán nagy szomorúság fogta el az embereket. Többen hangos zokogásba törtek ki. Amikor Saul odaért, kíváncsian tudako­zódott: Miért van ez a nagy szo­morúság? A két idegen ekkor így szólt Saulhoz: Jabes Gileád városának küldöttei vagyunk. Az ammoniták nagy sereggel körül­vették városunkat. A nagy túl­erő láttán városunk lakói meg akarták adni magukat az am- monitáknak. Az ammoniták ki­rálya azonban azt mondta, hogy ez esetben is minden férfinak kiszúratja a jobb szemét, hogy így hozzon gyalázatot egész Iz­raelre. Erre városunk vénei kö­veteket küldtek Izrael városai­ba. hogy segítséget kérjenek. Azért vagyunk mi is itt. Saul nagy haragra gerjedt a követek beszámolóján. Gyorsan levágta két ökrét és szétdarabol­ta azokat. Az ökördarabokat szétküldte Izrael városaiba a kö­vetkező üzenettel: Jöjjetek harc- , ba az ammoniták ellen., mert ha , nem. akkor a . ti jószágaitok, is így járnak, mint az ökreim! Iz­rael városainak lakóit nagyon felrázta ez a hír. A férfiak nagy tömegekben kezdtek gyülekezni Saul köré. hogy megszabadítsák Izrael népét az ellenség fenye­getésétől. Rövid idő alatt száz­harmincezer ember gyűlt össze. Ekkor Saul visszaküldte a köve­teket azzal az üzenettel, hogy másnap délre megérkezik a sza- badítás. Meghallva ezt a jó hírt, Gábes Gileád lakói megüzenték az ammoniták királyának: Hol­nap mindnyájan megadjuk ma­gunkat. Az éjszaka leple alatt Saul se­regével körülvette az ammoni­ták táborát. Az ammoniták mé­lyen aludtak, és a holnapi nagy diadalról álmodtak. Legmé­lyebb álmukból riasztotta fel őket az izraeliek csatakiáltása. Nagy zűrzavar támadt az am­moniták táborában. A meglepett ammonitáknak még arra sem volt idejük, hogy fegyvert fogja­nak. Döntő vereséget szenved­tek Saul seregétől. Akik élet­ben maradtak, azok is messze elfutottak Izrael földjéről. Nagy öröm és boldogság tá­madt erre áz izraeliek között. A nép hangulata azonban most azok ellen fordult, akik nem akarták elfogadni Sault királynak és el­lene agitáltak. Ha Saul nem lép közbe, a nép haragjában meg is ölte volna ezeket az embere­ket. Saul azonban ezt mondta: Senkit sem szabad megölni ezen a napon, amikor Isten megsza­badított bennünket az ellenség kezéből. Ekkor Sámuel istentiszteletre gvűitötte össze az egész népet. Hálájuk jeléül békeáldozatot mutattak be Istennek, aki meg­szabadította Izrael népét az el­lenség kezéből. Most már az egész nén ujjongva fosadta el Sault királvának. így lett az ök­röket hajtó, megvetett Saulból Izrael népének szabadítója. A történelem folyamán Isten na- gvon sokszor mutatta meg úgv hatalmát, hoev megalázott és megvetett embereken keresztül szerzett népének szabadulást. Selmeczi János VALAKI EGYSZER AZT ÁL­LÍTOTTA: minden édesanya sír­kövére fel lehetne vésni, hogy halálát gyermekei okozták. Meg­hökkentően hangzik, mert ez a vélemény ellenkezik hétköznapi bűnfelfogásunkkal. Pedig ebben a vélekedésben sok igazság van. Elég, ha arra gondolunk, még a legengedelmesebb gyermek is —, sokszor talán akaratlanul —, de mennyi keserűséget, mennyi bá­natot okoz édesanyjának, szülei­nek. Kezdve már gyerekkorában és folytatva felnőttként. Sokat tudnának erről mesélni szociális otthonok és falusi tanyák min­denkitől elhagyottan élő idős la­kói. Akik egy életnyi szeretetet adtak, s utolsó napjaikra be kell érniük gyermekeik ritka látoga­tásaival. Az életünk folyamán felgyűlő elviselt szeretetlenségek kimutathatóan napokkal, hóna­pokkal, évekkel rövidíthetik meg éveink számát. Tapasztalatom szerint, koporsó mellett a gyá­szolók nem minden esetben csak gyászuk miatt állnak megtörtén. Sokszor érzik azt, mennyi szere­tetet mulasztottak el még az el­hunyt életében, amit most már virággal jóvá tenni nem lehet. ALAPOSAN FELÜL KELL VIZSGÁLNUNK TEHÁT AZT, amit a bűnről tudunk. Gyereke­ket kérdeztem meg, mi számít szerintük bűnnek. Gyilkosság, rablás, lopás, sikkasztás —, so­rolták, és már a hazugságot is kevesek állították be ebbe a sor­ba. Egy átlagember valamiféle „rangsort” állít fel a bűnök kö­zött. A látványos, úgynevezett nagy bűnöket elítéli, azokat te­hát, amik napvilágra kerülnek, amikről mindenki tud és beszél. De azt, aki kihasználja és meg­keresi a kiskapukat, és így tesz szert nem éppen törvényes jöve­delemre, már legfeljebb csak ügyes és élelmes embernek tart­ja, és enyhe irigységgel gondol rá. Ez utóbbi gondolkodás veszé­lye különösen napjainkban kí­sért, amikor szinte gomba mód­ra szaporodnak körülöttünk az ilyen ügyeskedők. LÁTNUNK KELL: Isten más­ként vélekedik a bűnről, mint mi. ö nem vesz tudomást a mi ér­tékrendünkről, nem hajlandó e tekintetben semmiféle kompro­misszumra. Isten totálisan látja a bűnt: minden az, ami mögött sze- retetlenség van! Nem hajlandó sem mérlegelni, sem különbséget tenni kis bűn és nagy bűn közt. Az ő mérlegén ugyanannyit nyom egy „ártatlan” hazugság, mint egy gyilkosság. Isten csupán csak egyről tud: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, tel­jes lelkedből és teljes elméd­ből ... Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,37—39.) Aki e két követelésének nem tesz eleget, máris vétkezett. Szeretetlennek lenni —, nagyon könnyen megy. És hányféle mó­don! Minden olyan esetben, ami­kor miattunk egy másik ember, vagy egy közösség valamiképpen csorbát szenved —, máris a sze­retet hiányzott belőlünk. Akár anyagilag, akár testileg, akár er­kölcsileg. Nyilvánvalóan szeretet­lenek lehetünk mindenekelőtt cse" lekedeteinkben. Látszólagos sze­retetünk mögött is sokszor az önszeretet bújik meg: a farkas báránybőrben. Mert fontosabb a saját érdekünk, a saját hasznunk, és ez irányítja gyakran társkere­sésünket, baráti, házastársi és embertársi kapcsolatainkat. Nem mondjuk ki ugyan, de cseleke­deteink mozgatórugója az, hogy miben tud a másik hasznomra lenni? Érdekszövetségeket kö­tünk, a számunkra érdektelent pedig elutasítjuk, kiközösítjük. A látszat szerint tehát szeret­jük a másikat, pedig valójában inkább magunkat szeretjük. S bi­zony, ez is szeretetlenség, mert nem nyújtok a másiknak tiszta és önzetlen szeretetet. DE NEMCSAK CSELEKEDE­TEINKBEN lehetünk szeretetle­nek, hanem például gondola­tainkban* is. Senki sem tud róla, csak én. A másik nem is sejti, hogy miket gondoltam felőle vagy vele kapcsolatban. Isten szemében gonosz gondolataink, kívánságaink ugyanúgy bűnnek számítanak. Csak legfeljebb nem követtük el őket. Mert vagy nem mertük, vagy mert a bennünk levő gát bizonyult erősebbnek. Például haragudtunk valakire. A másiknak ártó indulat már meg­volt bennünk, csak legfeljebb nem volt merszünk elkövetni, Is­ten pedig jól látja szeretetlen in­dulatainkat is, de kívánságainkat is! Haragudni valakire, vagy megkívánni a másikat vagy a másét —, olyan emberinek tűnik. Mi van ebben? — kérdezzük. Mi­vel emögött is szeretetlenség van, Isten bűnnek tekinti azt. Meg kell említeni a nyelv és a beszéd bűnét is. A tettlegesség itt is hiányzik, mégis nehezen gyógyuló sebet lehet ejteni, mennyi fájdalmat lehet okozni szavakkal, „jól elhelyezett” mon­datokkal. Akár szemtől szembe hangzanak el. akár a másik há­ta mögött, pletykaként. Újra a szeretetlenséggel találkozunk. Mert szeretet-e az, amikor em­berek egymással kedvesek és nyájaskodók, egymás háta' mö­gött meg áskálódok és pletykál- kodnak? Jézus nagyon szigorúan nyilat­kozik minderről. A „ne ölj” ószö­vetségi parancsolatát kiszélesíti, kiterjeszti a har°g és a nyelv bűneire is: „Én pedig azt mon­dom, hogy aki haragszik atyja­fiára, méltó arra, hogy ítélkezze­nek felette, aki pedig azt mond­ja atyjafiának: Ostoba! — méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! — méltó a gyehenna tüzére” (Mt 5,22). ölni tehát nemcsak tettle­gesen lehet, hanem indulattal és szavakkal is. DE ELKÉPZELHETŐ AZ IS mindezeken túl, hogy valaki mu­lasztásával vétkezik. Mert egy­szerűen csak elmulasztja a szeretet gyakorlását. Valaki ránk szorult, esetleg a segítségünket kérte, s mi közönyből, feledékenységből, érdektelenségből nem tettünk ele­get kérésének. Vagy valakinek a nyomorúsága tudomásunkra ju­tott, kérés nélkül is segíthettünk volna, de nem tettük. A szerete­tet elmulasztani —, bizony ez is szeretetlenség. Isten tehát így lát bennünket: bűnnek tart minden szeretetlen cselekedetet, minden szeretetlen indulatot, minden szeretetlen és önszerető kívánságot, minden szeretetlen szót, minden szeretet­len mulasztást. Mindegy az is, hogy szándékosan vétkezünk, vagy csak tudattalanul, gondat­lanságból vagy emberi esendősé- günkből. Nem elég édesanyánk­nak születésnapjára virágot vin­ni, ez legfeljebb lelkiismeretünk megnyugtatásához elég. Hanem egész életét virágossá és napfé­nyessé kellene tenni! MEG KELL TANŰLNI önma­gunkat Isten szemével látni! Is­ten saját külön törvényeinket nem fogadja el. Fel kell adni minden védekezésünket, önigazo­lásunkat, értékrendszerünket. A bíró előtt sem hivatkozhatunk saját törvényeinkre, ő a minden emberre egyformán érvényes tör­vények alapján fog megítélni bennünket. S milyennek lát min­ket Isten?: „Nincsen igazi ember egy sem, nincsen aki érti, nincsen aki keresi Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen aki jót fesz, egyetlenegy sincs.” (Rm 3 10—12.) Mit tehetünk? Csak egyet. így kiálthatunk fel Pál apostollal: „Én nyomorult ember! Ki szaba­dít meg ebből a halálra ítélt testből?” A szabadító: Jézus Krisztus. Lupták György VÉDEKEZÉS TEMPLOMI TOLVAJOK ELLEN Bármilyen különösnek is tűnik, sokan nem imádkozni mennek a templomba, hanem lopni. Az elmúlt évben a svéd evangélikus egy­ház templomaiban 500 lopást állapítottak meg. A svéd evangélikus egyház most hozzákezdett, hogy — szakértők tanácsai szerint — lefényképezzék és megjelöljék a legértékesebb tárgyakat. A egyik nagy biztosítótársaság képviselője, Ulf Hedenmyr szerint a tolvajok nemzetközi bandákba szerveződtek és a lopott tárgyakat sürgősen kiviszik az országból, hogy a nemzetközi piacon értékesítsék. , Ezért ugyancsak fontos intézkedés, hogy az értékes tárgyak ne maradjanak istentisztelet után az oltáron. (News from the Church of Sweden — RA) NEGYVEN ÉVE TÖRTÉNT.. Negyven esztendeje, 1944. de­cember 23-án délután kapkodva és hevenvészve, az igazságszol­gáltatás elemi szabályait is mel­lőzve, megfogalmaztak egy halá­los itélett. Az ítéletet a nyilas törvényszék hozta, az áldozat Bajcsy-Zsilinszky Endre volt. a Magyar Ellenállási Mozgalom ve­zetője. A halálos ítéletet 24 órán belül végre kellett hajtani. És noha a magyar törvények értel­mében vasár- és ünnepnapokon a kivégzés szünetelt. Bajcsy-Zsi­linszky Endrét december 24-én (ez a nap vasárnapra esett) a reggeli órákban — hóhér nem lé­vén a sopronkőhidai fegyházban — 25 pengő vérdíjért néhány er­re vállalkozó katona felakasztot­ta. 1945. április 26-án Bárdost Jenő, a fegyintézet evangélikus lelkésze a soproni főispáni hiva­talban megrendítő vallomást tett. Bárdosi lelkész vallomásával már foglalkoztunk, most azonban az évforduló kapcsán okulásunkra ismételten hűen idézzük: „1944. december hó 23-án este 10 órakor kaptam kirendelést, hogv másnap reggel 8 órakor tör­ténő kivégzésen jelenjek meg, és az elítéltet utolsó lelki vigaszta­lásban részesítsem. Akkor közöl­ték velem azt is. hogy dr. Baj­csy-Zsilinszky Endrét fogják há­rom másik társával kivégezni. (Ugyancsak december 24-én halt mártírhalált Pataki István, Kreutz Róbert és Pesti Barna­bás kommunista ellenálló.) De­cember hó 24-én reggel mentünk be a kivégzésre ugyancsak kiren­delt római katolikus fegyintézeti lelkésszel együtt. Reggel öt óra­kor jelentkeztünk a fegyintézet katonai részénél. Bevezettek dr. Bajcsy-Zsilinszky képviselő úr­hoz. Egy földszinti zárkában ült egy kis zsámolyon, és egy szék­re helyezett gyertya világánál le­velet írt. Mielőtt bementem, kö­zölték velem, hogy már előbb kérte, hogy a fegyintézet evangé­likus lelkészét küldjék be hozzá, mert a közeledő nagy ünnepre való tekintettel, mivel templomba nem engedték, úrvacsorát akar­na venni. Közölték velem azt is, hogy ő még nem tudja, hogy a mai nap folyamán végre lesz hajtva a halálos ítélet. Én, ezt tudva, nem is mondtam neki, hogy az ítélete végre lesz hajtva. Nagyon szívélyesen üdvözöltük egymást, leültem melléje; na­gyon hálásan köszönte azonnal, hogy ilyen kora reggeli órákban már eleget tettem kérésének ... Először a levélre, amelyet írt. te­relte a szót: elmondta, hogy fe­leségének ír a karácsony köze­ledtére való tekintettel. Vázolta nekem, hogy mi van a levélben. Elsősorban írt az iskola-politiká­járól. Kifejtette a levélben, hogy minden magyar számára nyolc- osztályos népiskolát gondol. Kü­lön szakirányú népiskolát, ipar­és kereskedelemmel foglalkozó emberek számára, és külön irá­nyút a gyár munkásgyermekei számára. Szükségesnek tartotta, hogy minden ember a nyolc nép­iskola elvégzése után négy pol­gári iskolai osztályt is elvégez­zen. Ezzel az általános népokta­tás befejeződnék. A levélben ki­tért arra, hogy tisztában van az­zal, hogy a nyilas rendszer őné- ki nem fog kegyelmet adni. Kér­te feleségét, hogy hátralevő éle­tét iratainak rendezésével és ki­adásával töltse el. Végül áldás­kívánás volt felesége részére. Hat óra lett. Megjelent egy ka­tona, és hadbíróság elé hívatta. Rám nézett, látszott rajta, hogy rögtön tudja, hogy hogyan áll a helyzet, de egy arcizma sem rán- dult meg. Kemény, határozott lépésekkel elment. Körülbelül 10—15 perc múlva visszajött, és közölte velem, amit már sajnos, én úgyis tudtam, hogy két órán belül a halálos ítéletet végre fog­ják hajtani. Szinte a lélek mé­lyéig megindulva, hangtalanul álltam egy pillanatig mellette. Belém karolt, és elindult a már akkorra siralomházzá átalakított harmadik emeleti cellája felé. Amikor bementünk, a fal mellet­ti kis asztalon már két égő gyer­tya között ott állt a feszület. Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre össze­kulcsolt kézzel állt meg a feszü­let előtt, és hosszan, csendesen imádkozott. Én oldalt álltam mellette. Amikor imáját elvégez­te. legelső szava az volt: tiszte­lendő atyám, először a lelkem- mel akarok rendbe jönni, kérem szolgáltassa ki nekem az Űr szent vacsoráját. Megterítettem az Űr szent asztalát, ő elővette kis Bib­liáját, és azt mindvégig a kezé­ben is tartotta. Az úrvacsorái szertartásunkban van nekünk, evangélikusoknak többek között egy kérdésünk: megbocsátasz-e szíved szerint minden ellened vétkezőnek, amiképpen hisszük, hogy Krisztus érdemeiért Isten nekünk is megbocsát? Amikor a szertartásban ehhez a kérdéshez értem, a képviselő úr megfogta kezemet, és nagyon megrendülve mondta: megbocsátok minden el­lenem vétkezőnek. A szent va­csorának kiszolgáltatása után le­ültünk az ágyra egymás mellé. És engedtem, hogy ő terelje vá­gányra a beszélgetést, amelyre ő az utolsó órájában akarja, ö azonnal vallási kérdésre terelte a szót. Elmondta, hogy rendületle­nül hisz Istenben. Ezt a megpró­báltatást is Isten kezéből fogad­ja el, ezért olyan nyugodt és erős, mert rendületlenül hiszi, hogy Isten, aki látja a lelkét, ne­ki kegyelmes lesz. és lelkét üdvö­zíteni fogja. Elmondta, hogy minden törekvése mindig az volt, hogy a magyarságot szolgálja, és hisz abban, hogy magyar népe meg fogja őt érteni, törekvéseit, céljait valóra váltja. Feleségéről beszélt, ezután elmondta, hogy nem régen nősült, feleségét ra­jongásig szereti, és csak az bánt­ja, hogy neki most ilyen nagy fájdalmat szerez, de hiszi, hogv felesége kap Istentől erőt az ő elvesztése elviselésére .. . Azután arról beszélt, hogy Tarpán szeretne nyugodni, azért, ha a helyzet rendeződik, keres­sem fel feleségét, mondjam meg neki. hoay holttestét exhumáltas- sa. és Tarpára szállítva, ott he­lyezze végső nyugalomra a refor­mátus temetőbe, mivel ott evan­gélikus temető nincsen. Biztosra veszem. úgymond, hogy az egész tarpai nép sorfalat fog állni, amikor a református templom harangiénak zúgása kö­zött poraimat Tarpára szállít­ják . . .” (Zsilinszky a tarpai választó- kerület országgyűlési képviselő­je volt. Hamvai fölé, a tarpai re­formátus temetőben síremléket állítottak, és a községben Zsi- linszkv-emlék.szobát rendeztek be. 1975. május 28-án a tárnái művelődési ház parkjában föl­avatták Bajcsy-Zsilinszky mell­szobrát.) Borbély József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom