Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-11-25 / 48. szám
XLIX. ÉVFOLYAM 48. SZÁM 1984. november 25. ARA: 4,50 Ft Egyhazunk kiiSöttsége líesztíáliában Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök vezetésével dr. Karner Ágoston főtitkár, dr. Nagy István teológiai tanár és dr. Reuss András külügyi titkár alkották azt a delegációt, mely 1984. november 18—23-ig egyházunk részéről eleget tett a Vesztfáliai Evangélikus Egyház meghívásának. A program dortmundi és bielefeldi megbeszéléseket, igehirdetési szolgálatokat, egyházi intézmények — köztük a betheli Bodel- schwingh-intézmények — meglátogatását és személyes találkozásokat foglalt magába. Nemzeti boldogulásunkért A X. MAGYAR B&KEKONFERENCIA KÉT NAPOS MUNKÁJA SORÁN sok oldalról és összefüggésben elemezte a nagyvilág és benne kis hazánk helyzetét, sorsát, kilátásait. Minden eddiginél határozottabban leszögezte, hogy igaz szándékú magyar állampolgárnak az egyéni boldogulás mellett szent célja kell hogy legyen az egész nemzet anyagi és erkölosi színvonalának emelése. Különösen is nagy figyelem fordult a jövő letéteményesei, az ifjúság felelőssége felé. Igaz hazafiságra, nemzeti öntudatra, emberi méltóságra és az ezzel együtt járó feladatokra és felelősségre kell nevelni az új nemzedéket. A haza felemelkedése és boldogulása elválaszthatatlan a nemzetközi összefüggésektől, mindenek előtt a béke megszilárdításának, kiterjesztésének és megőrzésének globális ügyétől. Ezt ma már azok átérzik, akik korábban elzárkóztak a politizálástól és nem mutattak érdeklődést a nemzetközi élet kérdései iránt. A napnál világosabb, hogy eddigi eredményeink megtartása és remélt további fejlődésünk megvalósulása csakis békében lehetséges. A nemzetközi gazdasági és politikai elhidegülés és a rettenetes méretű fegyverkezés azokat is gondolkodóba ejtette, sok esetben aggodalommal töltötte el a béke elvesztésének reális lehetősége miatt, akik korábban távol tartották magukat szűkebb, személyes érdekeiken kívül eső kérdésektől. A béke veszélyeztetettségének tudata személyes üggyé vált. A BÉKEKONFERENCIA TÖBBEK KÖZÖTT TUDOMÁNYOS ÉRVEKKEL, másrészt a nemzetközi békemozgalom óriási lendületű terebélyesedésével is bizonyította, hogy a baljós jelek ellenére a béke megőrizhető és kiterjeszthető. Ez nem önámitás, alaptalan derűlátás, hanem örvendetes tény. Viszont az is tény, hogy biztosítása mindenkire fokozott felelősséget és feladatokat ró. Itt vagyunk mindjárt annál a kérdésnél, hogy lehet-e ilyen kis országnak, mint a miénk, szerepe a világbéke megőrzésének az ügyében. Természetes. hogy egyedül, minden más országtól, néptől függetlenül nem tudjuk eldönteni a világ sorsát, nem hajthatjuk végre az általános leszerelést és nem biztosíthatunk békét a világnak. De tehetetlen kiszolgáltatottjai sem vagyunk a világpolitikának. A KIS ORSZÁGOK ELSŐSORBAN AZZAL LEHETNEK SZOLGÁLATÁRA A VILÁGBÉKE ÜGYÉNEK, hogy a saját feladataikat maguk megoldják, megőrzik belső rendjüket, szilárd nyugalmukat és jó légkört, közszellemet alakítanak ki. A világ jelenlegi válsággócai nem nagy országok. Közepesnél kisebbek, amelyek belső stabilitásuk, megosztottságuk, igazságtalan gazdasági és társadalmi struktúrájuk, politikai bizonytalanságuk miatt válhatnak idegen hatalmi érdekek beavatkozási színterévé és nemzetközi konfliktusok potenciális tűzfészkeivé. Vallási, faji, vagy egyéb megoldatlan belső felkészültségek kihatnak a nemzetközi életre. Igaz a fordítottja is a dolgoknak. Belső rend, biztonság, a gondok leküzdéséhez szükséges erkölcsi emelkedettség és közakarat távol tartja azt a veszélyt, hogy egy-egy ország gondjai nemzetközi méretű válsággá nőjenek. A békekonferencia Állásfoglalásának (múlt heti számunkban teljes terjedelmében közöltük — Szerk.) egy mondata tömören így fogalmazta meg ezt az igazságot: „aki szívén viseli a haza sorsát, annak drága a világ békéje”. A FENTI IGAZSÁGGAL NEM ÁLL ELLENTÉTBEN AZ A MÁSIK TÉNY SEM, ami a nemzetközi szolidaritás áldozatvállalásának szükségességét húzza alá. Anyagi és erkölcsi támogatást nyújtani azoknak az országoknak, népeknek, amelyek évszázados gyarmati kiszolgáltatottságuk felszámolásáért kénytelenek a világ haladó erőinek támogatását igénybe venni ahhoz, hogy nemzeti függetlenségüket gazdaságilag és politikailag megalapozhassák. „A magyar békemozgalom munkájának középpontjában változatlanul az a törekvés áll — folytatja az Állásfoglalás —, hogy népünk békeakaratát kifejezve. a társadalom minden rétegét mozgósítva alkotó módon járuljon hozzá hazánk békepolitikájának formálásához és megvalósításához. Legyen tevékeny részese azoknak a nemzeti és nemzetközi társadalmi erőknek, amelyek a béke védelméért, a biztonság megszilárdításáért küzdenek.” A BÉKE KÜLÖNBÖZŐ VILÁGNÉZETŰ EMBEREK EGYETEMES ÜGYE hazánkon belül és világméretekben. Tények és tapasztalatok igazolják ezt mindkét területen. A konferencián jelentős számban és igen aktívan vettek részt a különböző felekezetek küldöttei. Nagy figyelem és osztatlan elismerés kísérte a munkájukat. Európaszerte, és más kontinenseken is nagy erőt képviselnek az egyházak és a világvallások a békemozgalomban. A béke megőrizhető, a háború elkerülhető. Ez minden békét akaró ember ösztönző igazsága. Nemcsak lehetőség, hanem mozgósító felszólítás. A békét meg kell őrizni, a háborút meg kell akadályozni! Elsőrendű feladat minden tisztességes ember számára. Baranyai Tamás Számadás a „tálentumokról Országos Diakóniai Konferencia Foton 95 A „diakóniát” — érthető, de meg nem engedhető módon — mindig összekapcsoljuk a szegénységgel és a „koldulással”; holott az igazság az, hogy diakóniát csak „gazdag”, a Lélektől megajándékozott egyház tud végezni. Mi. azt a diakóniát, amit a gyülekezetekben, intézményeinkben és társadalmunkban — a keresztyén szeretet tényleges megéléseként — végezhetünk: egyházunk igazi „kincsének”, olyan „tálentum”-nak tekintjük, amit Isten kezéből veszünk ajándékként. Ezért a számadással is Neki tartozunk —, mint ahogyan ezt tettük azon a néhány — szőlőérlelő nap melengető sugaraitól bearanyozott — emlékezetes napon is, ebben az esztendőben. HÁZIGAZDÁNK „több” is volt — ez is a „gazdag szeretet” jele. Mert igaz, hogy a konferenciának a fóti Mandák Intézet adott otthont, de a résztvevő gyülekezeti munkásokat, otthonvezetőket és lelkészeket hét Pest megyei gyülekezet látta vendégül. Ezekben a gyülekezetekben — szeretetük viszonzásaképpen —, hétközben, gyülekezeti esteken számoltunk be az egyházmegyékben és az intézményeinkben folyó szeretet- munkáróL és Isten igéjével bíztattuk egymást erre a szolgálatra, — Ezért jogosan köszöntött minket ugyancsak „házigazdaként” Keveházi László esperes —. aki a konferencia reggeli és esti áhítatait tartotta. Bibliatanulmányai azt a „légkört” teremtették .meg, amivel ez a „számadásunk” Krisztushoz kötötté, személyessé, és új feladatok vállalására „nyitottá” válhatott. MIUTÁN DR. NAGY GYULA PÜSPÖK MEGNYITOTTA A KONFERENCIÁT és mindany- nyiunk nevében Isten áldását kérte dr. Káldy Zoltán püspökelnök életére és új, világméretű szolgálatára —, érthető érdeklődéssel vártuk az LVSZ új elnöke „nyitó előadását”. Aminek ezt a címet adta: Mire hívott fel minket az LVSZ VII. világgyűlése? Az előadás első —, és talán a legfontosabb megállapítása: diakóniánk alapja a megfeszített és feltámadott Ür Jézus Krisztus. Ö az, aki szolgál — az egyházon —, hívein keresztül ebben a világban. Ennek a szolgálatnak a tartalma pedig kettős: az Igével és a szeretet cselekedteivel tanúskodni ma Krisztusról mindazoknak, akiket szolgálatunkkal elérünk. Ennek a hitbeli felismerésnek az alapján jártunk és szolgáltunk eddig is, és ezen az úton kívánunk járni ezután is. Ebben a meggyőződésünkben és szolgálatunkban az LVSZ Világgyűlése csak megerősített és bíztatott minket. Az előadás második része — gazdagon illusztrálva a Világgyűlés előadásainak és hozzászólásainak megrázó, nagyon figyelemreméltó anyagával —, azzal akart szembesíteni minket, hogy a diakónia útja .mindig a „társadalomban”, valóságos, „konkrét” körülmények között, „ma” — vezet! Előadásának befejező része pedig a Nagygyűlés tanulmányi anyagából azokat a részeket villantotta fel, melyek különös jelentőséggel bírnak, diakóniai szolgálatunkra nézve. Ilyen: a nők részvétele az egyház életében, vezetésében; a lakikus-képGUNNAR STALSETT NEM VÁLLAL LVSZ-FÖTITKÁRSÁGOT Gunnar Stalsett lelkész, a Norvég Biblia Társulat főtitkára elhárította, hogy a Lutheránus Világszövetség főtitkári tisztségére jelöljék. Döntéséről szeptember folyamán értesítette — „az ügy valamennyi szempontjának gondos és lelkiismeretes tanulmányozása után” — a norvég egyház külügyi bizottságát. Gunnar Stalsett neve a két legesélyesebb jelölt neve között szerepelt eddig, valahányszor Carl H. Mau jelenlegi LVSZ-főtitkár utódjának megválasztásáról volt szó. A másik esélyesnek tartott jelölt Christian Krause lelkész, az LVSZ német szövetségi köztársaságbeli nemzeti bizottságának főtitkára. Levelében Stalsett arra hivatkozik, hogy háromévi működés után nehéz lenne megválni a bibliatársulatnál elfoglalt főtitkári tisztétől. Számos egyházi és társadalmi feladatát is el kellene hagynia, ha elvállalná a genfi megbízatást. Nem képviselhetné tovább egyházát az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságában sem, mely tisztre 1983-ban Vancouverben választották meg. Mivel az LVSZ Egyházi Együttműködési Bizottságában 1970 és 1977 között annak tagjaiként dr. Káldy Zoltán püspök, a jelenlegi LVSZ- elnök és Gunnar Stalsett, a bizottság akkori titkára szorosan együttműködtek, megfigyelők úgy vélik, hogy Stalsett személye alkalmas lett volna a főtitkári tisztségre. (Church of Norway Neivs — RA) SZÖRVÄNYNAPOK, TEOLÓGIAI KONFERENCIA A Kurhessen-Waldecki Egyház meghívást küldött dr. Karner Ágoston országos főtitkár, a Gyülekezeti Segély vezetője számára, hogy az ez évi úgynevezett szórványnapokon, amelyeket a kisebbségi egyházak támogatására rendeztek, igehirdetésekkel és előadásokkal szolgáljon. A rendezvényre Bad Wildungenben (Marburg és Kassel között, NSZK) október 26—31. között került sor. Az NSZK-tíeli Martin-Luther-Bund november 4—10. között tartotta idei teológiai konferenciáját Liebfrauenbergben (Strasbourg közelében. Franciaország). A konferencián részt vett dr. Karner Ágoston főtitkár. AZ EGYHÁZ, MINT A REMÉNYSÉG SZINTÉRE . Az NDK-beli Egyházszövetség október 15—19. között a fenti címen rendezett konferenciát Lipcsében, ezen az LVSZ budapesti nagygyűlésének eredményeit értékelték. Egyházunkat dr. Reuss András külügyi titkár képviselte. zés, és ezen belül a diakónusképzés új útjai; de szervesen ide tartozik az evangélizáció-misszió és az istentisztelet megújulásának kérdése is. EZUTÁN DR. KARNER ÁGOSTON FŐTITKÁR az otthonvezetőkkel, Blázy Lajos diakóniai ügyvivő lelkész pedig az egyházmegyék küldötteivel beszélgetve vizsgálták meg a különböző diakóniai munka- területek sajátos gondjait és örömeit. Ez utóbbi munkacsoport megbeszélését dr. Nagy Gyula püspök vitaindító szavai vezették be. amit azután többek hozzászólása követett. De ugyancsak élénk vita, sok jő javaslat hangzott el az otthon- vezetők munkacsoportjában is. A MÁSODIK NAP . FÖELŐADÁSÁT dr. Nagy Gyula püspök tartotta: ..Diakóniai szolgálatunk az LVSZ VII. Nagygyűlésének megvilágításában” — címmel. Az előadás a Nagygyűlés egész tanulmányi anyagát szem előtt tartotta, de elsősorban két forrásra támaszkodott.: a Magyar—szlovák tanulmányi iratra, és a III. tanulmányi csoport munkaanyagára és jelentésére. — Az előadás az alábbi három főrészre tagozódott: 1. Szolgálatunk teológiai alapjai. 2. A sérültek részvétele az egyház életében. 3. Isten egész népének felkésztíése és nevelése a szolgálatra. Már a főcímek is jelzik, hogy szolgálatunkra nézve alapvető kérdésekkel foglalkozott ez az előadás is. Csak néhány gondolat a gazdag tartalomból: Szilárd hitbeli alapállásunk: csak egy diakónia: van: Jézus Krisztus szolgálata —, s erre mindenki a kereszt- (ségben kapja az ordinációt-fel- avatást, de a felhívást is! — A másik alapvető gondolatsor a sérültek helyzetével, segítésével, és lehetőség szerint a „normális életbe” való be-, illetve visszaállításával foglalkozott. — Mégis, talán a legtöbb hozzászólást a harmadik problémakör kifejtése váltotta ki —, amelyik a diakó- niára való felkészítésről szólt. Érthető, hisz ez a gyakorlati kérdés mindannyiunkat izgatott: mit kellene tennünk, hogy legyenek diakóniai munkások?! EZEN AZ ELŐADÁSON JELEN VOLT Lukács József, Pest megye egyházügyi titkára - is, aki hozzászólásában értő, felelős, elismerő szóval beszélt az egyházak —, köztük a ml diakó- liiánk szolgálatáról is. Utolsó napra maradt: az úrvacsora és a „fórum”/ vagyis az a nyitott beszélgetés, ahol egyházunk minden gondját-örömét előhozhattuk: az énekeskönyv új kiadásától kezdve a tervezett diakóniai munkáskonferenciáig, s az otthonok éjszakai ügyeletének megszervezésétől a munka jutalmazásáig, a megfelelő díjazásig széles volt a kérdések skálája. — De jó, hogy az úrvacsorától érkeztünk ide —, ahol dr. Nagy Gyula püspök azt adta útravalónkul: Diakónia nincs Krisztus keresztje és feltámadása, az ó-emberünk , „meghalásá” és az új ember „feltámasztása” nélkül! — Így nem a szokásos „panasznappal” zárult a konferencia, hanem ez az utolsó beszélgetés is „számadás volt a tá- lentumokról” és alkalom arra, hogy a Lélek új „ajándékait” új utakat és új lehetőségeket, új erőket kérjünk a diakónia szolgálatára. Csizmazia Sándor
