Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-09-23 / 39. szám
Mindkettőnk tradíciói az írásban gyökereznek Dr. Gerhart Riegner előadása a nagygyűlésen A Lutheránus Világszövetség VII. nagygyűlésén augusztus 1-én szerepelt témaként: „A lutheránus egyház és a zsidóság kapcsolata.” Az ülésen meghívottként megjelent Héber Imre, a MIOK elnöke és dr. Salgó László főrabbi. Dr. Carl Mau főtitkár üdvözölte dr. Gerhart Riegnert, a Zsidó Világkongresszus Kormányzó Testületének társelnökét. Valamint a magyar zsidóság megjelent vezetőit. EZUTÁN DR. SALGÖ LÁSZLÓ főrabbi a magyar zsidóság nevében köszöntötte a kongresszust és többek között a következőket mondta: „Országunk valamennyi egyházával — köztük a Magyar Evangélikus Egyházzal — őszinte együttérzéssel és szoros együttműködéssel dolgozunk a föld lakóinak boldogulásáért, azért, hogy a háború elkerülhető legyen és valóság legyen az ember életében szerte a világon az emberek hőn óhajtott vágya, a béke. Néhány héttel ezelőtt, május 13—15. között a magyar zsidóság megemlékezést tartott a deportálások 40. évfordulója alkalmából. 600 ezer testvérünkre emlékeztünk, akik Auschwitzban, és a többi haláltáborban a náci fasizmus idején mártíriumot szenvedtek. Ezen az emlékezés-sorozaton részt vettek a magyarországi egyházak és felekezetek vezető papjai. Mindannyian kifejezték együttérzésüket és megemlékeztek a tragikus korról. Emlékezetes marad számunkra dr. Káldy Zoltán püspök-elnök úr megrázó beszéde, aki szívéből jövően, mély ábérzéssel szólt e történelmi eseményekről és azok tanulságairól . . .” „A felszabadulás után a megmaradt magyar zsidóság megtalálta a kibontakozó új életben azt, hogy a zsidó ember is felszabadultan, egyenrangú szabad emberként lehet részese a társadalomnak. Mi is minden más egyhá2 és felékezet híveivel együtt teljes emberi és vallás- szabadságban élünk, kibontakozhatott olyan új élet, amelyre mindenkor vágytunk.” Ezután kiemelte annak jelentőségét, hogy Riegner dr., a Zsidó Világkongresszus Kormányzó Testületének társelnöke is meghívott vendégként jelen lehet. A magyar zsidóság tagja a Zsidó Világkongresszusnak, és a Vi Iá g kon g r e s s zus K ormán y zó ta - nácsának is. Részt vesz a magyar zsidóság a nemzetközi összejöveteleken abban a munkában, amelynek célja egyházak, vallások és más társadalmi szervezetek és közösségek egymáshoz közel hozása, hogy együttesen szolgálhassák az emberiség javát és a békét. Köszöntötte a Lutheránus Világszövetség megválasztott új elnökét, dr. Káldy Zoltán püspököt és Isten áldását kérte a Lutheránus Világszövetség munkájára. NAPIREND SZERINT KÖVETKEZETT dr. Gerhart Riegner előadása: — Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Zsidó Közösségek Nemzetközi Konzultációs Bizottsága — az Önök dialógus partnerének — üdvözletét hozhatom Önöknek. Részvételem ezen a nagygyűlésen egymagában jele azoknak a nagy változásoknak. amelyek a legutóbbi években kapcsolatunkban bekövetkeztek. Engedjék meg, hogy egyúttal megköszönjem dr. Carl Mau főtitkárnak kedves bevezető szavait és felém nyilvánult meleg fogadtatását. Az, hogy ismertem őt és dolgozhattam munkatársaival, az utolsó mintegy öt évben, számomra az utóbbi időben a legkitüntetőbb emberi tapasztalatokat és élményeket jelentette. ÖNÖK ELŐTT FEKSZIK a Lutheránus Világszövetség 1977— 84. közti munkájáról a jelentés. Ebben a harmadik tétel egyik fej esete „Az egyház és a zsidóság”. Nagy benyomást tett rám ez a fejezet nyíltságával és becsületességével, amellyel kapcsolatunk fejlődését és jellegét tárgyalja. Önök egy külön szekciót áldoztak e kétoldalú kapcsolatnak, amely valóban különleges. Jelentősen eltér ez attól a kapcsolattól, amely Önök és más vallások közösségei között fennáll. Ezért nagyra értékeljük elhatározásukat, hogy felállítanak egy szekciót az egyház és a zsidóság között, külön az „Egyéb vallások és ideológiájuk” egységétől, amely nézetünk szerint ezt a különleges kapcsolatot tükrözi. Nem hiszem, hogy ez félreérthető kapcsolat. Egyrészt meghatározza az a tény, hogy nem vagyunk keresztyének, nem tartozunk a keresztyén egyházközösségbe, másrészt különleges kapcsolatok kötik össze a mi két vallásunk tradícióit, amely nem létezik más keresztyén egyházak és bármely más élő vallás között. MINDKETTŐNK TRADÍCIÓI az Írásban gyökereznek, amelyet Önök Ótestamentumnak neveznek és amelyet mi Héber Bibliának nevezünk. Míg ez a nagy könyv kettőnké is, különbség van, ahogy azt olvassuk és magyarázzuk. Mi két egyházközséget képviselünk, amelyeknek azonos alapjuk van, olyan tradíciókban élünk, amelyek különféle irányban fejlődnek. Ezen alapvető különbséget világosan fel kell ismernünk, ha el akarunk kerülni konfúziót és illúziókat. Nyilvánvalóan ezeket a fundamentális különbségeket tisztelnünk kell, ha elválasztanak is bennünket és fennmaradnak, csak akkor, ha elfogadjuk a másikat úgy, ahogy saját külön identitásában van, így remélhetjük, hogy tudunk jelentős kapcsolatot teremteni. Ezért az első szükséges dolog, hogy autentikus információnk legyen egymásról. EZERT NAGY JELENTŐSÉGŰNEK tartom, hogy amikor az Önök szervezete összejövetel* szervezett — IV. sz. Nemzetközi Konzultációt — az egyház és a zsidóság között 1982-ben Bossey- ben, úgy határoztak, hogy meghívnak három zsidó konzultánst, hogy beszámoljanak és a vitában részt vegyenek. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a Német Lutheránus Egyházak Bizottsága által kiadott kitűnő könyvnek. Ez „Amit mindenkinek tudnia kellene a júda- izmusról” címmel jelent meg, amely például szolgálhatna a lutheránus egyházaknak szerte a világon. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN A LEGFONTOSABB ESEMÉNY közös kapcsolatunkban két hivatalos nemzetközi konzultáció volt, az LVSZ és a világ zsidó hitközségeinek képviselői között. Ezek a konzultációknak folytatásai a hasonló rendszeres konzultációk, amelyeket 1968 óta megtartottunk, a Keresztyén Egyház Világtanácsával, és 1970 óta a római katolikus egyházzal. E célból speciális képviseleti zsidó szervezetet hoztunk létre — a Nemzetközi Zsidó Bizottságot — vallásközi konzultációk céljára, amely összetételében magában foglalja a legfőbb zsidó szervezeteket, és amelyben minden zsidó irányzat képviselve van. Második hivatalos konzultációnk Stockholmban, 1983-ban volt, Luther születésének 500. évfordulója alkalmából. Következésképpen ennek választott főtémája: Luther, a lutheranizmus és a zsidóság volt. NEM SZÜKSÉGES HANGSÚLYOZNI e választott téma jelentőségét a Luther-évben. Az 3 tény, hogy lehetséges volt egy ilyen nehéz, de mégis lényeges tárggyal foglalkozni, másik jele a nyíltság és őszinteség szellemének, amely kezdettől fogva párbeszédünkre jellemző. Ahogy egyik lutheránus kollégánk megfogalmazta: „Isten által való elkötelezettség, hogy keressünk egy áthidalást az igazságtalanság történelmi vonatkozására.” A stockholmi értekezleten jóváhagyott szöveg önök előtt áLl véleményezésre, ez önmagáért beszél és most nem fogom ismételni. Tennék azonban néhány megjegyzést, általános zsidó szemszögből. A ZSIDÓSÁG — LEGALÁBBIS AZ ÉN GENERÁCIÓM — traumás élmények alatt él. Ez a zsidó történelem legnagyobb tragédiáját jelentette, az európai zsidóság legnagyobb részének elpusztítását. Még mindig küszködést jelent és Istentől szeretnénk megtalálni a választ a kérdésre: Miért történt? Hogyan történhetett meg? Mi az értelme? Életünkben a zsidóság legjelentősebb pozitív élményét is átélte: Izrael államának újraszü- letését, és hősi küzdelmét a túlélésért, szemben minden olyan erővel, amely ennek létjogosultságát tagadja. BARÁTAIM! Mindezen két alkalommal a zsidóság magányosságot érzett, azt, hogy elhagyták azon szomszédok, akiknek segítsége és támogatása remélt volt, és akikkel — úgy vélte — közös lelki köteléke volt. E tapasztalatok — jobban mint bármi egyéb — bélyeget nyomtak az én generációmra. Közös boldogtalan történelmünk nyomán ezért a legnagyobb feladatunk, hogy a múlton felülemelkedjünk és egy boldogabb jövő alapjait fektessük le. Ehhez a Stockholmban elfogadott határozatok különösen hozzájárulnak. Tisztáztuk egymással a Luther megnyilatkozásaival kapcsolatban felmerült problémákat. Ez annál fontosabb, mivel vannak a lutheri tanoknak más aspektusai, amelyek a zsidó forráshoz igen közelállóak: az ember közvetlen felelősségének tudata Isten előtt, és az Írás tiszteletben tartása Isten szavaként. Ezért a megállapítások alkalmazása az egész világon a lur theránus vallásúak által igen jelentős lenne és nagymértékben járulna hozzá ahhoz, hogy kapcsolatunkban fordulópontot képezzenek. Stockholmi együttes megállapításainkban megerősítettük és értékeltük mindkettőnk egyházközösségének az integritását. KÖZÖS MEGÁLLAPÍTÁSAINKBAN — osztva Izrael prófétáinak közös szellemét, amelyre látomásaik inspirálták őket — mi magunkat véglegesen annak szenteljük, hogy olyan világért dolgozzunk, amelyben a nukleáris háborús fenyegetés befejeződik, ahol megszüntetik az éhséget és a nyomort, amelyben legyőzzük a terrorizmust és az erőszakot, és megalkotunk egy igazságos és tartós békét. Ez nyilvánvalóan megállapításaink legfontosabb része. Mint az első koppenhágai értekezlet társelnöke, kihangsúlyoztam már, hogy mi elismerjük, hogy a világnak az ember ad értelmet alkotása útján, hogy a gondolatok tettekhez vezetnek, és hogy az ember Isten munkatársa az alkotásban. Ezért az ember a felelőse a világegyetemnek. Egy konfliktusok, erőszak, szegénység és igazságtalan társadalmi kizsákmányolás által megosztott világban csak együttes erőfeszítéssel lehet reményünk arra, hogy felülkerekedünk a megpróbáltatásokon és szenvedéseken, valamint a jelen fenyegetésén és veszélyein. Ilyen együttes erőfeszítésből senkinek nem szabad kivonnia magát. MÉG KÖZÖS PÁRBESZÉDÜNK, kapcsolatunk elején vagyunk, és hosszú utat kell még megtennünk. Két dolog azonban összeköt bennünket: közös gyökereink és közös reményünk. Ebben a szellemben hozom ennek a nagygyűlésnek a zsidó közösség üdvözletét és áldását. S. L. (Cikkünk az Új Élet — a magyar izraeliták lapja — közlésének felhasználásával készült — Szerk.) A ü VASÁRNA PIGÉJI E' Az c$r&3t élei salján Lk 13,22—27 Jézus ebben az igében arra tanít meg bennünket, hogy csak azok mennek be az Isten országába, akik nem egyszerűen jól érzik magukat Jézus mellett, hanem megteszik Isten akaratát és megszabadultak a gonosz tetteiktől. Ezt a helyzetet rajzolja meg Jézus a szoros kapu hasonlatával. A szoros kapun való bemenetel az Isten kegyelmének elfogadása. Ez a kegyelem pedig Jézusban jött közel hozzánk is. Tehát abból a kegyelemből kell élnie a keresztyén embernek éppúgy, mint a gyülekezetnek, amely Jézus Krisztusban jelent meg ebben1 a világban. Ez az örök élet útja! EZ A KAPU AZÉRT OLYAN SZOROS, mert itt csak Isten kegyelmére építhet a keresztyén ember. Szoros azért is, mert mi szívesebben nézünk önmagunkra, szívesebben támaszkodunk a saját elgondolásunkra nemcsak a keresztyén élet dolgaiban, hanem még az üdvösség kérdésében is! Azért olyan nehéz elfogadni a kegyelmet, mert a kegyelemhez vezető út a megtérésen át vezet. Jézus arra is figyelmeztet, hogy igyekeznie kell annak aki be akar jutni az örök életbe. Ezzel a figyelmünket máris az életfolytatásunkra irányítja Urunk. Ügy kell értsük szavait, hogy csak az mehet be az örök életre, aki nagyon komolyan veszi és állandóan szeme előtt tartja az örök életet úgy, mint élete célját! DE MÉG AZ IGYEKEZÖK KÖZÜL SEM jut be mindenki az örök életbe! Az a keresztyén ember, aki a saját elgondolása mellett megveti azt a kegyelmet, amit Jézus hozott, az rosszul igyekszik. De az is így jár, aki hamis reménységet és várakozást táplál magában úgy, hogy a Jézussal való együttlét nyomán“ egészen természetes és magától értetődő az üdvösségre jutás. Ezt a hamis igyekezetét igazítja helyre Jézus azzal a példázattal — s ez igénk második része —, amelyben úgy szól magáról, hogy Ö az a házigazda, akinek a háza egy ideig nyitva áll a vendégek előtt, de elérkezik az az idő, amikor ő maga bezárja az ajtót. Ettől kezdve kívül maradnak azok, akik ide idejében nem mentek be, és hiába is zörgetnek! Arra gondolhatunk, hogy Jézus evangélium-hirdetése sokak számára volt hozzáférhető akkor is. Jézus maga is földi útja során sok családi otthonban fordult meg, sokak vendégszeretetét élvezte, sokan ettek vele együtt. De ez még nem az üdvösség! Ez csupán földi közösség volt. Akkor válik az örök életté, ha a Jézussal való ismerettség a megtéréshez vezet el. Megtérés nélkül ugyanis nincs bejutás Isten országába! NEM ELÉG TEHÁT MEGNYUGTATNI MAGUNKAT: addig nincs semmi baj, nincs probléma, amíg hangzik az evangélium! Addig nyitva áll az ajtó, amíg odaülhet az ember Jézus asztalához. Tehát minden rendben van, hiszen prédikálják az evangéliumot, kiszolgáltatják a. szentségeket. Természetesen gondolhatunk arra, hogy ezek Jézus jelenlétének jelei ebben, a Világban, tehát amíg ezek megvannak, addig nincs semmi., baji Urunk azonban figyelmeztet bennünket, hogy ha ebből nem következik a szolgálat, a diakónia, akkor úgy járunk, mint a példázatbeliek. Hiába hivatkozunk arra, hogy „előtted ettünk és ittunk, és utcáinkon tanítottál”, azaz hallottuk az igehirdetést, ott térdeltünk az oltár előtt is úrvacsorázni, ha nincs nyoma az életünkben a szolgáló szeretetnek, a diakóniának! JÉZUS ÜGY HIRDETTE AZ IGÉT — „faluról falura haladva, hogy mindenütt tanított” —, de közben nem felejtette el egy pillanatra sem, hogy azon az úton, amelyen jár, Jeruzsálembe megy! Számunkra Jeruzsálem az önfeláldozás, a kereszt, az igazi diakónia jele! Jézus így teljesítette Isten akaratát. Nem állt meg tehát Jézus az evangélium-hirdetésnél, hanem állandóan szeme előtt tartotta, hogy útja a keresztre vezet! „Ezért fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé. és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb” (Fii 2,9). Ilyen az örök életre jutás útja. AZ A KEGYELEM. AMI HIT ÁLTAL MEGRAGADOTT BENNÜNKET az evangéliumban és a szentségek ajándékában. Jézus szavain keresztül most diakóniára szólít fel bennünket Isten. A hitből folyó cselekedetek ma is azok, amelyek nyomán Urunk ráismer a valódi követőire. Detre János Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Jóságodról tanúskodik az egész világ, és gondoskodásod végigkíséri életünket. Ne engedd, hogy megszokjuk kegyelmedet, és hálátlanul élvezzük jótéteményeidet. Rázz fel a közömbösségből, és emlékeztess méltatlanságunkra, hogy dicsérjük jóságodért életünk minden napján, az Űr Jézus Krisztus által. Amen. AMERIKAI KERESZTYÉNEK LÁTOGATÁSA A SZOVJETUNIÓBAN Az Amerikai Egyesült Államok keresztyén egyházainak Nemzeti bizottsága szervezésében júniusban 206 amerikai keresztyén látogatott el kéthetes tanulmányútra a Szovjetunióba. Ütjük során találkoztak az orosz ortodox egyház pátriárkájával, több lelkészével és gyülekezetével. A delegációnak volt alkalma találkozni a grúz és örmény ortodox egyházak, valamint az óhitűek közösségének híveivel is. Találkoztak római katolikus, evangélikus, baptista, metodista és zsidó gyülekezetekkel is. A találkozások alkalmával mindenütt eleven eszmecserét folytattak az egyház egységéről, missziói szolgálatáról és az egyházi békepnunkáról. A delegáció vezetője Bruce Ridgon, a chicagói teológiai szeminárium professzora volt, aki tanulmányútjukról hazatérve többek között ezeket mondta: „Látogatásunk során mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a nyelvi és ideológiai különbségek ellenére a szovjetunióbeli keresztyénekkel összeköt bennünket a közös hit és az emberiségért érzett közös felelősség. Tailintól Tas- kenting mindenütt azt tapasztaltuk, hogy az egyház él a Szovjetunióban.” (Ecumenical Presse Service) — S.
