Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-08-26 / 35. szám
Négy pillanatfelvétel ax Ifjúsági Világtalálkozóról egy pápua fiú rémülete Yoroga érkezett talán elsőként a résztvevők közül, egyúttal a legtávolabbról is Pápua Űj-Gui- neáról. Alacsony, szénfekete fiú, dús körszakállal, nagy-sötét gombszemekkel. S ami a meghökkentő: szoknyában. Érkezése után a kollégium 13. emeletére visszük, ott van a szobája. Odalépünk az ablakhoz, alattunk a pazarul kivilágított város. Yoroga . görcsösen i kapaszkodik az ablakpárkányba, szeme ijedten kémleli a mélységet. Fakó hangon bevallja: most van életében először emeletes házban. Később, ahogy viszem magammal Siófokra egy keresztelőre, alaposan szemügyre veszi a búzatáblát, a napraforgót, a szőlőt, a kukoricát. Neki minden új. Megbabonázva nézi a tévét, ilyet sem látott még. A kisgyermeket széles mosollyal áldja meg. „ ... mert örökké tart szeretete” Még fél óra van a nyitó istentisztelet kezdetéig, de már megtelt a hatalmas Deák téri templom. A két karzat is rogyadozik. A második emeleten egyforma kék pólóban a fóti kántorképző énekkara. Vezetőjük, Karesz, fehér ingben támaszkodik a korlátra, nézi a tömeget. Alighanem ő is érzi: olyasvalami készül, amire .egyházunk történetében még nem volt példa. Egyre csak jönnek, zömében fiatalok. A külföldiek közül sokan egyenesen az állomásról vagy a repülőtérről, amúgy hátizsákosán. A magyarok az ország minden részéből — az istentiszteleten való részvétel melgyertyát, amelyhez sorra odalépnek a résztvevők, s meggyújtják saját kis gyertyájukat. Mások egy szál szegfűt kapnak. Ezekkel a kézben, s a csodálatos halleluja-kánonnal az ajkon és a szívben hömpölyög a tömeg a kijárat felé, hogy ott a belső udvart megtöltve gyertyafénynél és virággal, énekelve dicsérje Urát. Állok az oltárlépcsőn, nézem nemzedékemet. Van jövője az egyháznak! Azt sem bánom, hogy a vastag gyertyáról patakokban csorog a viasz a kezemre, jókora pecsétet hagyva ott. Egy szép bibliai mondat visszhangzik bennem: „Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Ügy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Ürnak lángja.” Az oltárról kapott lánggal indulunk a konferenciára, annak melege jár át bennünket, annak tüze hevíti szívünket, annak fénye, világossága mutatja nekünk az utat. egy rendhagyó igehirdetés Július 15-én az ifjúsági találkozó résztvevői gyülekezetekbe látogatnak. Szórvány-Trabantom különleges vendégeket „röpít” magával: egy pápua lelkészt, egy svéd ifjúsági munkást és egy indián orvostanhallgatót. Első állomásunkon, Kötésén némi késéssel kezdődik az isten- tisztelet, ugyanis fél óráig tart, amíg az indiai Manjula magára ölti ünnepi viseletét, száriját. Öt méter hosszú selymet kell különleges módon magára tekernie. Az igehirdetést négyen tartjuk, úgy. hogy Jn 3,16 ismert igéjét ki-ki a maga nyelvén olvassa fel, majd bizonyságot tesz arról, hogy mit jelent ez az ő országában. Siófokon és Enyingen tudunk közösen énekelni is. Négy nyelven beszélünk? Nem, hiszen a szeretet nyelve egységes. Mert úgy szerette Isten a világot... (Folytatjuk) Fabiny Tamás Vég vagy kezdet Sejtetted-e. hogy az örömhírt utoljára hirdetheted? Rabokból állt kis gyülekezeted. Rab voltál magad is, agyongyötört és fáradt. De oly csodálatos vezérigéket adott szívedbe, szádba az a tavaszi vasárnap: hogy békét nyertünk Jézus sebei árán, s újjászüiettünk élő reménységre, mert ö feltámadott. Viharok után így biztat, ragyog egünkön a szivárvány! Élő remény! Mire gondoltatok, reményvesztett rabok? Szabadulásra? Űj feladatokra, ha építeni, menteni lehet?! Kezeteket az élő Űr megfogta, és a jövendő felé vezetett. Élő reménység az egész világnak. túl minden seben, veszteségen, könnyön! Szívetekben ünnepi csend támadt. Aztán hirtelen feltépték az ajtót: „Bonhoeffer fogoly, készüljön és jöjjön!” Élő reménység?! Vár a haláltábor! Lehet-e így remélni, lehet-e? lett ez nagyszerű lehetőség barátok, egykori konferenciázó társak találkozására. Megható, hogy milyen sokan vannak itt az idősebb nemzedékekből is. ők a padban, székeken ülnek, a fiatalok örömmel kuporodnak le a szőnyegre. Már a templom középső hajója is megtelt. Még mindig van húsz perc a kezdésig, de Gábor már bűvöli az elektromos orgonát. A három gitáros, Peti, Tamás és Sanyi tiszta akkordokat szólaltat meg, András a basszust adja. A szemek csillognak, mindenki boldog, hogy kezdődik végre, amit úgy vártunk. Áhítattal Összefonódó fesztiválhangulat uralkodik a templomban. Az istentisztelet előtt közösen tanuljuk az énekeket, az alkalomhoz illően különböző nyelveken. Az „Olyan örömöt, mint a forrás”-t németül énekeljük, aztán a „He’s got the whole world in His hand” során minden tenyér összecsattan. Majd áhítatos csend: Gábor saját szerzeményét tanítja, a 136. zsoltár feldolgozását. A zenekar tagjiai sorban szólóban éneklik a zsoltár egy-egy sorát: „Adjatok hálát”, mire a gyülekezet szárnyaló ' énekkel válaszol: „ ... mert örökké tart szeretete”. A föld minden sarkából jött emberek tanulják meg és éneklik ezt a magyar mondatot: örökké tart szeretete. De a kis fogoly csapat hallhatott még egy örökségül kapott, felejthetetlen búcsúmondatot: „Ez a vég! De az én számomra az élet kezdete!” Ézsaiás 53,5 és 1 Péter 1,3 voltak 1945. április 8-án a vasárnap vezérigéi. Túrmezei Erzsébet AMERIKAI LUTHERÁNUS BÉKECSOPORT FELHÍVÁSA AZ ADÖ MEGTAGADÁSARA „Fél évszázaddal Barmen után — felhívás, hogy az evangélikusok tagadják meg az adó fizetését” címmel felhívást adott ki a Lutheránus Békeközösség (LPF). amelyben a Barmeni Hitvalló nyilatkozatra hivatkozva új hitvallásra, a tömegpusztító fegyverek használata és gyártása elleni egyértelmű állásfoglalásra hívja fel az evangélikusokat. Kéri, hogy valamilyen formában az adó megtagadásával, vagy részleges adómegtagadással a hit bizonyságtételeként vegyenek részt az atomfegyverek és más tömegpusztító eszközök elleni tiltakozásban. Lehet, hogy a lelkiismereti okokból való adómegtagadás következményeit egyeseknek viselni kell — mondja a felhívás —, de mivel hitünk Jézusban, a minden élet Urában való hit. úgy gondoljuk, nagyobb rossz adót fizetni, tudva, hogy az a pusztítást szolgálja, mint áthágni a törvényt. A felhívás nem akar hivatalos nyilatkozat lenni, és nem akar a Lutheránus Békeközösség előre megfogalmazott politikai álláspontja lenni, csupán kérik, hogy akik ezt aláírják, vállalják ezt a hitvalló nyilatkozatot. A Lutheránus Békeközösség a negyvenes években alakult független, a lutheránus egyházak közötti szervezet, amely mindig igyekezett támogatni és erősíteni az amerikai lutheránusok közösségén belül a békéről való bizonyságtételt. (Iwi — MA) VASA UN AP IGEJE Lelki vakságból — hitbeli látásra Jn 9,24—38 A VAKON SZÜLETETT FELNŐTT EMBER SZOMBATNAPI MEGGYÓGYÍTÁSA az evangéliumok egyik „legizgalmasabb” olvasmánya. Szinte szemünk előtt peregnek le a csaknem 2000 esztendő előtti események. Ennek a 9. fejezetnek olvasásakor hű képet kaphatunk a Jézus korabeli vallási életről és hagyományokról. Vegyük őket röviden sorjában. Az akkori felfogás szerint a különböző betegségek oka az illető beteg emberek bűnössége. A farizeusok is azt vallották: minél bűnö- sebb valaki, annál súlyosabb betegség a bűnhődése. Mivel pedig itt vakon született emberről van szó, úgy gondolták, hogy annak szülei követhettek el olyan súlyos bűnt,’ amit Isten haragja még gyermekükben is tovább büntetett. JÉZUS AZONBAN ARRA MUTAT RÁ, HOGY A BETEGSÉG ES A BŰN KÖZÖTT nemcsak okozati összefüggés állhat fenn, hanem a betegségnek lehet célja is. Jézus ezt a célt a vakon születettnél így határozza meg: „hogy láthatóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” (9.3). Tartalmilag hasonlót mond Jézus Lázár ismert történetében is: „ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségéért van, hogy ezáltal megdicsőüljön Isten Fia” (Jn 11,4). Ez az isteni cél látható a vakon született meggyógyításánál is. Amit a vakkal cselekedett Jézus, amit a vak szomszédai, szülei és a farizeusok kérdeztek. mondottak — ez mind arra a Jézusra utalt, akit Isten azért küldött erre a világra, hogy „a vakok lássanak, a sánták járjanak, a süketek halljanak és a halottak feltámadjanak” (Mt 11,5). A vakon született ember tehát „eszköz”, akinek gyógyulása arra a Jézusra utal, akiről a farizeusok makacsul ismételgetik, hogy „azt sem tudjuk, hogy honnan való” (29. v.), meg: „nem Istentől való, mert nem tartja meg a szombatot” (16. v.). A gyógyítás célja tehát egyrészt annak megmutatása, hogy Jézus Istentől való, Isten Fia, Isten küldöttje erre a világra. Erről tesz bizonyságot maga a meggyógyított is, amikor így szól: „ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni” (33. v.). A SZOMBATNAPI GYÓGYÍTÁS MÁSIK CÉLJA: a hitre vezetés, a hitre juttatás. A zsinagógából — tehát a zsidók vallási közösségéből — kiközösített ember egy teljesen új világba került: a gyógyító orvossal, a Jézus Krisztussal való közösségbe. Jézus, az „Emberfia” önmagáról tesz bizonyságot a meggyógyított előtt: „aki veled beszél, ő az” — ti. az „Emberfia”, ami Jézusnak egyik messiási neve volt. íme, a csodálatos testi gyógyítás elérte még csodásabb célját: a meggyógyította^ elvezette a Krisztussal való élő hit közösségébe. Nem is lehet szebb és jobb vége a teljes, testi-lelki gyógyulásnak, mint a megyógyított bizoiiyságtéele: „hiszek, Uram! És leborulva imádta őt” (38. v.). Azt szoktuk mondani, hogy a „hit által való megigazulás” evangélikus egyházunk egyik alaptanítása. Igaza volt Luthernek, amikor erre a bibliai igazságra hangsúlyozottan rámutatott. Mai igénknek is lényegében ez a tartalma és üzenete: Jézus hitünk által „megigazít” bennünket, helyére rakja életünket belsőleg és külsőleg egyaránt. Ennek a helyreigazításnak velejárói most is ugyanazok, mint voltak Jézus idejében: találkoznunk kell Krisztussal. Oda kell mennünk hozzá életünk belső és külső nyomorúságaival, besti-leliki vakságunkkal. amely születésünk óta tart. Oda kell figyelnünk szavára és engedelmeskednünk kell „tanácsának”. A vakon született ember is habozás nélkül követte Jézus szavát, amikor így szólt hozzá: „menj el, mosakodj meg a Siloám tavában” (7. v.). Áz emberek milliói keresik fel manapság is a különböző gyógyhelyeket, anyagiakat, időt és fáradságot nem kímélve, mert meg akarnak gyógyulni. Ugyanakkor közülünk nagyon sokan megfeledkeznek a sokkal „olcsóbb” és egyszerűbb gyógyulásról: nem bízzuk rá magunkat teljes hittel, ráhagyatkozással arra a Krisztusra, akinek vére válóban megtisztíthat bűneinktől és elvezethet a benne való hitünknek a vele való boldog közösségére. PEDIG AHOL EZ A KÖZÖSSÉG LÉTREJÖN, ott minden testilelki nyomorúság elérte isteni célját. Micsoda öröm és boldogság tölhette el a meggyógyított ember szívét, amikor az őt faggató farizeusok előtt bátran tesz vallást arról, ami vele történt: „egyet tudok: vak Voltam és most látok!” (25. v.) Erre van szükségünk nekünk is: mernünk kell megváltani, hogy eddig „vakok” voltunk, mert jártuk a magunk egyedül helyesnék vélt útját: az önzésnek, a szeretetlenségnek, mások lenézésének, összefoglalva — a hitetlenségnek útját. Csak ha erre a lelki vakságunkra rádöbbenünk és azt elismerjük, akor lehet reménységünk, sőt bizonyosságunk afelől, hogy aki meggyógyította a vakon született embert, az megnyitja a mi szemünket is htbeli látásra. Bárcsak eljutnánk mi is annak mielőbbi megváltására: „egyet tudok: vak voltam és most látok!” id. Mekis Ádám Imádkozzunk! Ür Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága, mi pedig gyak- ran sötétségben járunk. Bocsásd meg lelki vakságunkat: hitetlenségünket, szcretetlenségünket. Kérünk, lobbantsd lángra hitünk pislákoló szikráját s add, hogy a te világosságodban járjunk és teremjük a világosság gyümölcseit. Hozzád könyörgiink. mert tudjuk, hogy csak te segíthetsz rajtunk. Add, hogy egykor az örök világosság fényében szemtől szemben láthassunk és örökké magasztalhassunk téged. Ámen LUTHER KIKÖZÖSÍTÉSE MÉG MINDIG A MEGÜTKÖZÉS KÖVE egy szál szegfű, egy szál gyertya Vége az istentiszteletnek. Vagy mégsem? Állok az oltár előtt, kezemben az onnan _ leemelt gyertyával. Enyém, miénk ez áz óra, amelyben megmutattuk: nem jövő egyháza vagyunk csupán, hanem már a jelené is. Mert enyém, miénk a jelmondat: „Krisztusban már itt a jövő”. Tartom a karvastagságú KENYAI PÜSPÖK: SZÜKSÉGES POLITIKAVAL FOGLALKOZNI A Kenyai Egyházak Nemzeti Tanácsának elnöke, Dávid Gitari anglikán püspök, a „Kenya Hangja Rádiónak” adott interjújában megerősítette azt a szándékot, hogy az egyházak foglalkozzanak országuk napi politikai kérdéseivel. „A politika számunkra egy olyan lehetőség — mondotta a püspök —, amelynek révén népünk érdekében tevékenykedhetünk, és ezért minden olyan felszólítás, hogy az egyházak tartsák távol magukat a politikától, felszólítás lenne arra is, hogy hagyják abba lelki gondozói és missziói szolgálatukat.” (Iwi—v) Jós Vercruysse, a római pápai Gregorián Egyetem Luther-kuta- tó professzora egy nemrégen publikált cikkében arról ír, hogy a római katolikus egyház sok tekintetben átértékelte Lutherről vallott felfogását. Sok római katolikus teoiógüs ma már Lutherben nem az eretneket, hanem az egyház közös tanítóját látja. A professzor cikkében sajnálattal azt is megállapítja, hogy a Vatikán részéről minderről hivatalos nyilatkozat még nem hangzott el. Pedig Luthernek az 1520—21-ben történt kiközösítése sok evangélikus gondolkodásában még mindig a megütközés köve. és ez nehezíti az őszinte ökuménikus kapcsolatok kialakulását. Vercruysse professzor éppen ezért írásában Síkra száll amellett, hoey a Vatikán hivatalosan is oldja fel Luthert a kiközösítés alól. (Iwi)-S. * J
