Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-08-12 / 33. szám
A viSággyuSés legizgalmasabb napja (Kiküldött munkatársunk beszámolója.) Kétségkívül a keddre virradó július 31-e volt a világgyűlés legizgalmasabb napja. Ezen a napon kellett a 322 delegátusnak megválasztania hét esztendőre a soron következő elnököt. Az izgalmat fokozta a sajtó, a világ- szervezet hírszolgálata, a napjában több sajtókonferencia és tájékoztatás. Sőt, kedden délben a négy elnökjelöltet — dr. Káldy Zoltán püspököt (Magyarország), dr. Roger Nostbakken lelkészt (Kanada), David Preus püspököt (USA) és Bodil Solling asszonyt (Dánia) faggatták az esélyekről és megválasztásuk esetén terveikről a sajtó képviselői. Az esélyek nyíltak voltak, a szavazás köztudottan titkos. A választók titokzatos arccal, apróbb csoportokba verődve tárgyaltak. Mintha érdektelen ügyről lenne szó. Egy-két dolog azonban világos volt már a választások előtt is. Nevezetesen, hogy a világszövetség tradíciói szerint a vendéglátó egyház ad hét esztendőre elnököt az LVSZ-nek. Az is világossá vált, hogy a delegátusok többsége nem kíván amerikai elnököt, sőt a nemzetközi politika jelenlegi szakaszában, amikor az enyhülést hidegháborús hangok és hidegháborús hangulat kezdi háttérbe szorítani, az egyház egysége. békés törekvése, de általában jól felfogott érdeke aligha vállalhatja ezt az állapotot. És volt még egy harmadik biztató jel is. Nevezetesen: a világszövetség elnöki székében még nem ült szocialista táborból egyházi képviselő, akit igen melegen támogatott a harmadik világ. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika. És természetesnek vehettük a szocialista államok egyházainak támogatását is. Dehát ki lát a szívekbe? Esélyeinket hosszú időn keresztül egy példátlan, rágalomhadjárat előzte rriegj a felhecceit sajtó s különböző külföldi rádióadások még a gyűlés ideje álatt is szellőztettek sok tekintetben megalapozatlan híreket. A Napról Napra, a világgyűlés napilapja idegen nyelvű oldalai hol visszafogottan. hol konkréten ellenünk foglaltak állást. Püspökeinknek a sajtó képviselői előtt ki kellett jelenteniök, hogy az említett tényezők befolyásolják a választást, és ezért nem’ bíznak a választás tisztaságában. Alig néhány nappal korábban azután bombarobbanásként hatott a világszövetség nőd képviselőinek igénye: asszonyt szeretnének látni az elnöki székben, így került sor Bodil Solling asz- szony jelölésére, aki mint komoly esélyes már igy nyilatkozott: „Tudom, mit akarok.” Azzal tehát számolni kellett, hogy a választók nagy része szavazatát reá fogja adni. Kedden — július 31-én — délben felbolydult méhkassá változott a Sportcsarnok, izgatott jövés-menések voltak, a kép kezdett hasonlítani egy politikai küzdőtér színhelyére. Nyugalmat leginkább a delegátusok arcáról lehetett leolvasni. így a magyar delegációén is — dr. Káldy Zoltán, dr. Nagy Gyula püspökök, Keveházi Lászlóné és Szabó Lajos lelkészek —, bár úgy vélem, számukra sem volt közömbös, ami a küzdőtéren végbemegy. Délután 3 órakor az izgalom a tetőfokára hágott. Az elnök ismertette újra a választás szabályait. mely szerint minden delegátus titkosan szavaz, szavazólapját urnába helyezi, maid ellenőrző bizottság ejti meg a számlálást. A rend szerint az az elnök, aki elnyeri a leadott szavazatok legalább 50a!n-át. plusz még egyet. Ha az első választási menet nem hoz eredményt, akkor a két legtöbb szavazattal rendelkező közül kell második fordulóban választani. Eközben százan és százan érkeztek lelkészeink és gyülekezeti tagjaink közül, hogy jelen lehessenek a drámai pillanatoknál. Az első forduló Súlyos percek után kaptuk az első eredményt, amely biztató, de mégsem volt megnyugtató. Eszerint Káldy Zoltán 136, Roger Nostbakken 31, David Preus 52 és Bodil Solling 78 szavazatot kapott. Világossá ,vált tehát, hogy Káldy Zoltán és Bodil Solling között fog eldőlni a küzdelem. A választást meg kell ismételni. Felvetődhetett a kérdés, vajon „szervezetten” adták le szavazataikat a a delegációk, vagy spontán alakult így az eredmény. Ha „szervezetten”, akkor fennáll annak a veszélye, hogy Preus és Nostbakken szavazatai átkerülnek Solling asszony listájára, s mi néhány szavazattal alul maradunk. Ha spontán, akkor jó esélyeink vannak, hiszen 136 szavazatot „fixnek” mondhatunk. (Az összes érvényes szavazat 297 volt, tízen tartózkodtak.) Ahhoz, hogy magyar elnöke legyen a világ- szervezetnek. még legalább húsz szavazatra volt szükség. Solling asszony alacsonyabb számról indult, de számolni kellett azzal, hogy sok asszony vesz részt a gyűlésen, valamint, hogy a jelöltek közül három „nyugati" és egy „keleti" egyházi személy van. Ráadásul egyre több hang hallatszott a csarnokban, hogy „asz- szonyt akarunk látni az elnöki székben”. Valóban pattanásig feszültek az idegek a második fordulóra. Teljes siker A második fordulón a lehetséges 312 szavazatból 173 esett Káldy Zoltán püspökre, és ezzel eldőlt a világszövetség elnöki tiszte hét esztendőre. A kihirdetés pillanatában mintegy kétezer ember kezdett tapsba és ovációba, s a magyarok ajkán felcsendült a Himnusz. Álltunk az ünnepélyes pillanat lenyűgöző hatása alatt, a külföldiek nem tudták mire vélni megilletődésünket, nem ismerve nemzeti, imádságunk dallamát. Lassan azonban ők is felálltak s velünk ünnepeltek. Káldy Zoltán püspököt, a Lutheránus Világszövetség elnökét először felesége ölelte át. maid a „vesztes” rivális. Solling asszony csókolta meg és gratulált sikeréhez. Az új elnök néhány szóban angolul megköszönte a bizalmat: „A mostani pillanat nem alkalmas arra, hogy hosszú beszédet tartsak. Mégis szeretnék néhány szót szólni. Mindenekelőtt szívből köszönöm a bizalmat, hogy az LVSZ elnökévé választottak. A mostani pillanathoz vezető út számomra a szenvedés útja volt, a valóságos szenvedésé. Nagyon sokat .szenvedtem előítéletektől és rágalmaktól, de most elfelejtem, ami mögöttem van, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, ami előttem van. és egyenest futok a cél felé. a jövőre tekintve. Nagyon jól tudom, hogy a keresztyén élet a szenvedés útja. Minden energiánkat, sőt saját magunkat is fel kell áldoznunk és napról napra az önmegtagadás útját kell járnunk. De követnünk kell feltámadt Urunkat a feltámadás és megújulás útján. Kö- nyörgök Istenhez, erősítsen meg és tegyen képessé arra, hogy a kereszt és a feltámadás útját járjam, és hooy elnökként ne a magam akaratát, hanem az övét kövessem, és hogy tovább járhassak azon az úton, amelyet ö jelölt ki számomra, hordozva a keresztet. Már most megígérem, hogy nem a magam útján akarok járni. hanem munkatársak közösségében és csoportjában dolgozni. Biztos vagyok abban, hogy lehetetlen egyedül vezetni ilyen nagy közösséget, mint az LVSZ. Isten áldjon meg és tartson meg mindannyiunkat kegyelmében.” A csarnok a választás eredménye után örömmámorban úszott. Aki csak tudott, ott szorongott a püspök körül, hogy jókívánságával biztassa. Mi. lapunk olvasótáborával egyetemben, e rövid tudósítás keretében kérjük Isten áldását püspökünkre. Adjon neki erőt az emberfelettien nagy és 'felelős munka elvégzéséhez. Világosítsa meg Szentlelkével, hogy az igazságot, békességet és szere- tetet gyakorolhassa és munkálhassa e sokféle, sokszínű, másmás társadalmi, gazdasági, politikai háttérből, de egy hitben, egységes szervezetben élni és munkálkodni, reménykedni és küzdeni akaró testvérek között. Rcdey Pál FOGADÁS A PARLAMENTBEN Az Elnöki Tanács nevében dr. Trautmann Rezső helyettes elnök kedden, július 31-én este fogadást adott a Parlamentben a nagygyűlés alkalmából, amelyen mintegy 1200-an vettek részt. Szívélyes üdvözletét fejezt ki a nagygyűlés küldötteinek, különösen is Káldy Zoltán püspöknek, akit néhány órával azelőtt választottak az LVSZ elnökévé. Az LVSZ vezetői nevében dr. David Preus püspök, alelnök mondott köszönetét a vendéglátó egyháznak és a magyar államnak a „meleg és szívélyes fogadtatásért”., A vendéglátó kérésére a jelenlevők a világ békéjére emelték poharukat. A fogadáson megjelent Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Miklós Imre államtitkár vezetésével az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai, továbbá a hazai egyházak és felekezetek képviselői, valamint a diplomáciai testület tagjai. J. WILLEBRANDS BÍBOROS LÁTOGATÁSA Miklós Imre államtitkár, az ÁEH elnöke és Lékai László bíboros szerdán találkozott J. Willebrands bíborossal, a vatikáni Egységtitkárság elnökével. A találkozás során őszinte és szívélyes légkörben eszmecserét folytattak azokról a lehetőségekről, amelyekkel az egyházak a jelenlegi nemzetközi helyzetben hozzájárulhatnak a népek közötti megértés és együttműködés erősítéséhez, a béke megőrzéséhez. A megnyitó istentisztelet 9 1 ll va iSÁ R N AI >1 6 ÉJ ÜLJ Isién at^ai szeretete hazarár w Jer 2,1—9 MAI IGÉNK A SZENTlRÁS HÁROM KIEMELKEDŐEN FONTOS HELYÉRE emlékeztet: az ún. nagy parancsolatra, a tékozló fiú és az irgalmas samaritánus példázatára. Mindhármat egyszerre, egyidejűleg kell szemünk előtt tartanunk és érvényre juttatnunk. A legelső: Isten felfoghatatlan atyai szeretete. Erről tesz bizonyságot az egész Szentírás. Mai igénkből is ez az „érthetetlen” isteni atyai szeretet sugároz ki. Isten Jeremiás prófétán keresztül emlékezteti Izráel népét és annak vezetőit arra a szeretetre, amellyel évszázadokkal előbb kivezette Egyiptomból, a „tüzes kemencéből” és a pusztai vándorlás sok nyomorúsága között csodás módon megtartotta és a „tejjel és mézzel folyó” ígéret földjére elvezette. Ezzel szemben ugyancsak „érthetetlen” a kiválasztott népnek és vezetőinek — „papjainak, törvényhozóinak és egyes prófétáinak” — Istentől való elpártolása, hűtlensége, és az idegen istenek, bálványok: a „hitványságok”, „tisztátalanságok”, „utálatosságok” és „haszonta- lanságok” követése. A tékozló fiúról szóló példázat szerint úgy is mondhatnánk: a jómódban élő fiú az atyai szeretetet semmibe véve, hátat fordít a szülői háznak, a „maga” útján akart járni. A FENTIEKBŐL ÖNMAGUNKRA ISMERHETÜNK. Isten úgy szerette a világot — bennünket —, hogy mindent megtett értünk, csakhogy magánál, szeretetének közösségében tarthasson meg minket. A maga képére teremtett bennünket, törvényében kijelentette magát, megmutatta, mitől kell tartózkodnunk és milyen úton kel! járnunk. A keresztség szentségében személy szerint is gyermekévé fogadott bennünket, Fia tanításában megmutatta nekünk az örök életre vezető utat, végül atyai szeretetének végső pecsétjeként érettünk áldozta fel őt a kereszten. S milyen választ kapott mindezért azoktól, akikért valóban mindent megtett? Ha nyitott szemmel nézzük a világot, akkor láthatjuk, hogy a nevére kereszteltek milliói — beleértve a sok felelős vezetőt is — hátat fordítanak neki és a „maguk útját” járják. Az első parancsolatot megszegve, más „isteneket” követnek, semmibe veszik a többi parancsolatot is: az ötödiket éppenúgv, mint a hetediket, a nyolcadikat, vagy a tizediket. Igen, ha a bűn első láncszemét meghúzzuk, ez maga után mozdítja el helyéről a többit is. A tékozló fiú sem gondolt arra, hogy amikor elhagyta az atyai házat, végül is a disznóvályúnál fog kikötni. Aki hátat fordít Istennek, az a bűnnek olyan szakadékaiba zuhanhat, amelyekről előzőleg talán fogalma sem volt. Nincs rútabb emberi magatartás, mint mások szeretetének semmibe vevése. Ez maga az áruló Júdással való azonosulás. ÉS MÉGIS: AZ ATYA SZERETŐ SZIVE HAZAHÍVJA. VISSZAVÁRJA a veszni tért gyermeket. „Térjetek meg, elpártolt fiaim” — Mondja ismételten az ige (Jer 3,14.22.). „Vár atyád szerelme, vár rád vigasza, Jöjj a messze tájról, ó jöjj. haáa?'—.lyiondja az ismertének is. S amilyen keserves a szülői szív számára á.&y-érrnek’í hálátlanság, ugyanolyan kimondhatatlan öröm a bűnét megbánó gyermeknek az atyai házba való visszatérése. Ezt várja Isten tőlünk is: egyszerűen nem akar lemondani rólunk. Ezért valósággal megszégyenít bennünket mai igénkben Isten szava: mi rosszat találtatok bennem, hogy eltávolodtatok tőlem? (5. v.) Ne éljünk vissza tovább Isten türelmével és szeretetével, hallgassunk hívó szavára és térjünk vissza hozzá. Hogyan történhetik meg ez a visszatérés? Bizonnyal nem úgy. hogy — amint mai oltári igénkben hallottuk — képmutató módon elkezdünk kegyeskedni és „Uram. Uram”-ozni. Az ilyen szólamokat utálja Isten, elég volt belőlük. Mást vár tőlünk. Az irgalmas samaritá- nusról szóló példázatból megtanulhatjuk, hogy elsősorban cselekedeteinkkel, egész életfolytatásunkkal kell bizonyságot tennünk hitünkről ebben a világban. Istennek úgy tetszett, hogy „dúsan termő országba hozott bennünket, hogy élvezzük gyümölcseit és javait” (7. v.) Ez pedig arra kötelez bennünket, hogy ebből a „dús termésből”, annak gyümölcseiből részesítsünk másokat is. A megtapasztalt megbocsátó atyai szeretet a második nagy parancsolat megtartására kötelez, elindít a felebaráti segitő szeretet útján. Luther szavaival embertársaink „krisztusává” kell lennünk. Erről a másoknak szolgáló, önzetlen szeretetünk- ről tegyünk bizonyságot családunkban, gyülekezetünkben, munkahelyünkön és társadalmunkban. Ez az „Isten gyermekeihez méltó" magatartás. id. Mekis Ádám Imádkozzunk! Szerető mennyei Atyánk! Bűnbánó szívvel valljuk meg előtted, hogy tékozló gyermekeid vagyunk. Sokszor megfeledkezünk atyai szeretőiedről és a magunk önző útján járunk. Kérünk, bocsásd meg hűtlenségünket és hálátlanságunkat. Tudjuk, hogy csak a te szerete- tednek és kegyelmednek köszönhetjük, hogy még nincs végünk. Téríts meg bennünket magadhoz, Urunk, hogy megtérhessünk hozzád. — Ámen HOGYAN SZERETNÉK „VÉGLEGESEN” MEGOLDANI A FAJI KÉRDÉST A DÉL-AFRIKAI FEHÉREK? Wolfgang Kistner johamesburgi lelkész, az Egyházak Világtanácsa igazságosság és megbékélés dél-afrikai bizottságának a vezetője a nyugatnémet televízióban többek között azt mondta, hogy „a Pieter Willem Botha miniszterelnök által vezetett dél-afrikai kormányzat hasonló a német náci rendszerhez. Ez a rendszer úgy szeretné Dél-Afrikában a faji kérdést »véglegesen« megoldani, hogy a feketéket a számukra kijelölt területekre kitelepíti.” Kistner lelkész véleménye szerint Angola, Mozambik és Zambia frontpolitikája nem sokat tudott változtatni ezen a helyzeten. A dél-afrikai kormányzatot csak úgy lehetne álláspontjának megváltoztatására bírni, ha a Dél-afrikai Egyesült Államok nemzetközileg jobban elszigetelődnék. Ebből a szempontból a dél-afrikai rezsim helyzetét csak megerősítette az a tény, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja nemrégiben hivatalos látogatásra fogadta a dél-afrikai miniszterelnököt. Kistner lelkékz a Lutheránus Világszövetség tanulmányi bizottságának is a tagja. (Iwi)-Si.
