Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-07-08 / 28. szám

GYERMEKEKNEK. liidsz-e vigasztalni? „Írok nektek, ifjak .. Társadalmunk ifjáságpaSsiikájtt VIGSZTALNI? Az nem a gyer­mek dolga —. hallom kimondat­lanul is sok gyermek válaszát —, hanem a felnőtteke! Ha faj va­lami, bánt valami, szomorú va­gyok, édesanyámhoz szaladok, ő megvigasztal. Sir a kis óvodás? Azért van az óvónéni, dajka né­ni, hogy megvigasztalja! Bántot­ták iskolatársaim? Ott a tanító­néni, tanárbácsi, megyek hozzá! Az ápolónéni a kórházban nem­csak azért van, hogy gyógyszert meg injekciót adjon, hanem, hogy édesanyám helyett egy kicsit sze­ressen is, meg is vigasztaljon, megsímogasson! A papbácsi, tisz­telendő néni is azért van, hogy vigasztaljon! Nem gyermekeknek találták ezt ki! HOGY MENNYIRE NEM ÍGY VAN, azt a következő kis törté­netek igazolják. Otthonunkban, az Élim Gyermekotthonban tör­téntek. Hosszabb otthoni szabadságról hozták vissza szülei az egyik kis­lányt, Ancsit. Szülőktől elválni felnőtt korban sem könnyű, hát még gyermekként! Megértetni vele, hogy miért nem lehet min­dig otthon, ahol- azelőtt élt, és ahol annyira szeretik, nem le­het, hiszen nem hallja és nem érti a beszédet. Csak áll az ab­laknál, nézi a kaput, melyen szü­lei eltávoztak, s potyognak a könnyei. Most kellene egy vi­gasztalni tudó szerető szívű em­ber! S kinek nem esik meg a szíve egy szülei után zokogó kis­lányon?! Jön egyik „néni” a má­sik után: Erzsiké néni, Ilonka néni, Julika néni, Éva néni, ... senkinek sem sikerül. Minden próbálkozás csődöt mond. Egy- szercsak belép a szobába a kis „sorstárs”, Erika, ő is jött már otthonról „haza” az Otthonba, ő is intett búcsút édesanyjának. Erika hall ugyan, de egy koráb­bi súlyos betegsége óta nem ér­ti meg a beszédet, így érthetően beszélni sem tud. A szemével azonban pillanatok alatt felméri a helyzetet, odamegy a könnyeit nyelő kislányhoz, előkapja zseb­kendőjét, egy fürge mozdulattal letörli a könnyeket, és bizalmas vigasztalón saját nyelvén eny- nyit mond: ,,ge-ge-ge-ge". És ami nem sikerült egyetlen arra hiva­tott felnőttnek sem, Erikának igen: letörölte a- könnyeket... An- csi nem sírt tovább. Azóta, ha szabadságról visszajön, nem áll órákon át sírva az ablak előtt, hiszen ő egy megvigasztalt gyer­mek. A MÁSIK TÖRTÉNETBEN én éltem át a megvigasztalást. Valami nagyon bántott, ki­mondhatatlanul szomorú voltaim. Leültem egy ' napsütötte padra gondolkozni, szomorkodni. Jól esett didergő testemnek-lelkem- nek a kellemes őszi nap. Azt hit­tem, senki sem figyel fel rám. Aranka, az egyik süketnéma kis­lányunk azonban meglátott, s mellém telepedett. Nem akartam szomorú szememmel ránézni, el­fordítottam arcomat. Ekkor ő csöndesen felállt, átült a másik oldalamra, s szeme megkereste tekintetemét. Beszédes szeme és egyetlen pici fejmozdulata azt kérdezte: „hát, mi bajod, miért sírsz?” Érdeklődéssel, részvéttel, vigasztalással tele szemei az én kibuggyanni készülő könnyeimet azonnal felszántották. Azt hi­szem, akkor engem senki más nem tudott volna olyan gyorsan és maradandóan megvigasztalni. Jól halló, jól látó, egészségnek örvendő gyermekek! Látjátok-e, észreveszitek-e a szomorkodót, a könnyet? Tudtok-e vigasztalni? Vagy csak szomorúságot okozni? „Vigasztaljátok tehát egy­mást!..!” (1 Thessz 5,11) Bálint Éva Nem elvekről szeretnék szólni. Sokkal inkább a megvalósuló gyakorlatról. Arról, ami megha­tározza hétköznapjainkat, ami beleszól életünkbe, irányítja, megváltoztatja azt, lehetőséget ad kezünkbe. Egyszóval, megha- tározza-befolyásolja egész emberi mivoltunkat, ' egzisztenciánkat. Úgy gondolom, egy társadalom ifjúságpolitikája akkor jó, ha fia­talként jól érzitek — érezzük ma­gunkat. Ha ez a politika észre­vétlenül is ott van életetekben. Szükség vasi rá Mert szervezett keretek, politi­kai odafigyelés, intézmények nél­kül ma már nehéz lenne ineg­Szinte már megható, de min­denképpen Isten iránti hálára in­dító az az áldozatkészség, amely- lyel gyülekezeteink és híveink a lelkészképzést támogatják. Nem­csak a szupplikációk és teológus­napok alkalmával adakoznak hí­veink a Teológiai Akadémia és a Teológus Otthon fenntartására, hanem egyéni adományokat is küldenek a teológiai hallgatók ju­talmazására és lelkészképző inté­zetünk fenntartására. Legutóbb több ilyen adomány is érkezett, özv. Dávid Sándorné kispesti hittest,vérünk 50 000 Ft-os alapítványt létesített abból a cél­ból, hogy az alapítvány kamatai­ból az évenkénti bibliaismereti verseny első kéti helyezettje ju­talmat kapjon. Hittestvérünk le­velében többek között ezt írja:. „Az utóbbi évek szupplikáns teo­lógusai között volt néhány fiú és oldást találni számos megoldat­lanságra. Csak néhányat említ­sek. A megfelelő időben való la­káshoz jutás nemcsak téged vagy őt érinti, hanem általában a fia­tal korosztályt. Az esélyek egyen­lőtlensége esetleg nem nyomaszt, mert nem érzed hátrányát.. De azt igen, aki számos ok miatt nem jut megfelelő iskolához, biztatás­hoz. Akinek kétszer annyit kell tanulnia — úgy is mondhatnám küzdenie —, mint annak, akinek szép szülői könyvtár és környe­zeti kultúra áll rendelkezésére. Azokra a hátrányos heiyzetűek- ré gondolok, akiknek száma saj­nos nem csökkent az utóbbi években. És természetesen azok­ra is, akik ma még csak e hát­rányos helyzet szélén helyezked­leány, aki komoly igeismeretről és szeretetről tett tanúbizonysá­got.” Ez indította hittestvérünket arra, hogy alapítványt létesítsen. Egy magát megnevezni nem akaró, a vadosfai összgyülekezet- hez tartozó hittestvérünk pedig 25 000 Ft-os adományt küldött a lelkészképzés támogatására. Jex Viktorné balassagyarmati és Bod­nár Jánosné székesfehérvári hit­testvéreink az idén is elküldték a szinte már rendszeressé váló 500—500 Ft-os adományukat ugyanerre a célra. i Amikor a Teológiai Akadémia tanárai és hallgatói nevében há­lásan megköszönjük hittestvé­reink áldozatkész szeretetét, kér­jük, hogy az anyagi támogatás mellett hordozzák imádságukban is a lelkészi szolgálatra készülő fiatalokat. S. J. nek el. Tehát egy egész korosz­tály gazdag színezetű, különböző árnyalatú ügyéről igyekszik tár­sadalmunk az ifjúsági szerveze­teken, a különféle demokratikus csatornákon keresztül gondos­kodni. Ami nem könnyű feladat. Az igények, az örömök és a gon­dok is naponként változhatnak. Meguiik cilakíifiuk Társadalmunk demokratizmu'- sáró! gyakorta hallani, mindany- nyiunknak beleszólási joga van. Igaz. az, közérdekű — egy egész korosztályt ériptő — ügyeket e demokratizmus igénybevételével lehet és kell megvitatni. Még pontosabban az érdekek folyto­nos és folyamatos egyeztetésére gondolok. Mert lehetnek es kel­lenek ig, hogy egy időben kü­lönböző érdekek legyenek jelen. Hisz, aki például a tanulással köti le idejének jelentős részét, az elsősorban a tanulással, a tan­könyvekkel, az oktatás színvo­nalával, a tanárok törődésével; emberségével, igazságosságával, színvonalas munkájukkal vagy annak éppen az ellenkezőjével van elfoglalva. Aki családot sze­retne alapítani, annak fő gondo­lata akörül forog, miként juthat­na minél előbb családi otthon­hoz. Aki pedig értelmes munká­jával akarja önmaga és mind­annyiunk életét javítani, az nem érti a lazsálást az „értelmetlen futamokat”. Nem érdemes az öregekre oda­figyelni — mondja az egyik. Mind szemtelenek a fiatalok így a másik. Ne feledjük! Az ér­dekek egyeztetéséhez az is hoz­zátartozik, ha meghallgatjuk a másikat. A szélsőséges vélemé­nyek közelebb hozása, egymás gondjainak a megismerése,, meg­hallgatása, a közös segítés kere­sése mind-mind előbbre viheti és viszi életünket. Ezt teszi társadalmunk, am.ikor felvállalja azokat a feladatokat jfs, amelyek az jfj.úság előtt, áll­nak. Legyen az tehát az érvé­nyesülés, a mdbílitás, a megfele­lő munkához való jutás vagy ép­pen a, hivő és nem hivő fiata­lok együtt élése. Ám mindez nélkületek nem mégy. A társa­dalmi demokratizmus adta lehe­tőségeket felelősséggel ki kell használni. Legyen az ifjúsági szervezetben vagy akár az ifjú­sági parlamenten elmondott fel­szólalás. Lehel László ETIÓPIA: EGYHÁZI ZSINAT ERDŐTELEPÍTÉST KEZDEMÉNYEZ Az etiópiai (Mekane Yesus) evangélikus egyház déletiópiai zsinata egy új programot kezdeményezett: szárazságálló fákat kell kitenyészteni. Egy már meglévő fejlesztési program külön­böző, de hasonló éghajlati viszonyokkal rendelkező országokból érkező facsemetéket kutat és vizsgál. Eddig ‘30 olyan fajtát ta­láltak, amely állja a szárazságot, ezeket ausztráliai és izraeli tanulmányúton gyűjtötték. Néhány ausztrál fajta különösen jó­nak ígérkezik, bár a végső értékelés Csak 3—5 év múlva lehet­séges. (Iwi) — K. L. FELHÍVÁS AZ NDK EGYIlAZSZÜVETSÉG ERŐSÍTÉSÉRE Friedrich Winter berlini prépost hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a Német Demokratikus Köztársaságban az evangélikus egyházszö- vetséget, amelynek megvalósítása már több, mint Öt évé folyamat­ban van. A szász tartományi egyház drezdai zsinatán mondott kö­szöntésében többek között azt mondta Winter prépost, hogy az egy­házszövetség gyengülése károsan befolyásolja az egész egyházi éle­tet. „Közös felelősségünk, hogy ebben a társadalomban egy egyház legyen” — mondta többek között.' Winter azt is elmondta, hogy az NDK-beli nyolc tartományi egyház szorosabb szövetségének foko­zatos megvalósítási terve a berlín-branclenburgi tartományi egyház zsinatán nem kapta meg a szükséges szavazat-többséget. A berlini egyházvezetőség mégis szeretné, ha teológiai cikkek közlésével mun­kálnák az egyházszövetség mielőbbi megvalósulását, (epd) — S. Adományok a leikészképzésre „Nyitott utak” Dokumentumfilm a magyarországi vallási közösségek életéről Amikor ez a cikk az olvasó kezébe kerül, a filmet már levették a mozik műsoráról. Soraimat nem is a film né­zőcsalogató reklámozásának szánom — remélem, a legtöbb olvasó élt az alka­lommal s -legalább egyszer megtekin­tette —, hanem emlékeztetőnek, mert egy Olyan alkotásról van szó, amelyet nem lehet levenni lelkünk és gondola­taink vetítővásznáról. Tanulságok levo­nására, továbbgondolásra serkent. Nem is annyira egy-egy szépen megoldott, mély benyomást keltő jelenet felidézé­sére gondolok. Sokkal inkább annak a „mögöttesnek” a számbavételére, amit a film sok színes kőből összeállt mo­zaikja kimondatlanul is sugallni szeret­ne nekünk. S ehhez, mint minden mo­zaikkép szemléléséhez, kellő rálátás, je­len esetben időbeli távolság szükséges. A „NYITOTT UTAK” pompázó szí­nekbe, változatos helyszínekbe, ezernyi áhítatos emberarcba, sokféle vallási együttlétbe öntött színvallás. Színt val­lanak benne mindenekelőtt az alkotók, az őket megbízó társadalom, illetve né­pünk felelős vezetői- Mert a film nem, egyházi megrendelésre készült, noha az egyházak életéről számol be. De nem is a vallás melletti agitáció szándéká­val. Téved, aki ezt kéri számon a film­től, ebből a szempontból elégedett vagy elégedetlen vele, vagy aki a megalku­vás, az eszmei megingás jelét látja ben­ne. Olyan alkotást láthattunk, amely számót ad arról, hogy miként, értékelik a vallásos közösségeket és embereket a népünk életét irányító tényezők. Tük­re tehát az egyházpolitikának, s mivel erre vállalkoztak, egyúttal jelentős egy­házpolitikai tett is. A film azonban a vallásos néző számára alkalmat nyújt arra is, hogy önmagát jobban megis­merhesse. Hiszen rólunk, egyházi em­berekről szól, ez egyszer „kívülállók” eptikáján keresztül. Végeredményben tehát két szempontból fogom vallatóra a filmet: Mit mond a vallási közösségek helyzetéről a mai, szocializmust építő magyar társadalomban, s milyen tanul­ságokkal szolgál mindez magának Is­ten népének ezen a számára új és já­ratlan úton? AZ EGÉSZ FILMET ÁTHATJA a vallásos jelenségek iránti megértés és türelem. Az . alkotók belülről igyekez­nek megközelíteni az életnek ezt a te­rületét, úgy, hogy senki sem érezheti magát vallásos érzéseiben megsértve. A fenségest a nevetségestől csupán egy lé­pés választja el. Nem kellett volna más, csak egy kis módosítás az alkotói szán­dékon, egy-egy bevált filmes fogás al­kalmazása, s a nyitott utak helyett már­is szöges drótból font akadályok mere- deznek hivő és‘nem hivő ember között. Pedig az elmúlt negyven évben bőven meg volt mindkét részről az esélye an­nak, hogy — Gyertyán Ervinnek, a Népszabadsága kritikusának szavait idéz­ve — „összetévesztve' a sértegetés az érveléssel, a hatalom védte lenézést és önkényeskedést az eszmei küzdelem­mé!” a világnézeti különbségekből ádáz kultúrharc bontakozott ki. Hogy nem ez történt, hogy társadalmunk nem ezt az utat választja,- annak bizonysága már maga az a puszta tény, hogy ez a film elkészülhetett. Ennék a döntésnek hű tükre és eszköze a „Nyitott utak”. Több nyilvánul meg benne, mint tole­rancia. Más világnézeti emberek kéz nyújtása a vallásos emberek felé a nél­külözhetetlen nemzeti egység érdeké­ben, hogy vallásos és nem vallásos em­ber együtt építse fel azt a társadalmat, amely mindkettőnek^ otthona kíván len­ni. A FILM IGYEKSZIK MINDEN HA­ZÁNKBAN MEGTALÁLHATÓ VAL­LÁSOS KÖZÖSSÉG ÉLETÉBE bepil­lantást nyújtani. Akadhat olyan néző is, aki kevesellte a saját felekezeténék ju­tott filmszaiagot. Talán úgy véli, hogy a történelmi múlt és a jelenlegi szám­arány nem érvényesült kellőképpen. Pe­dig e tekintetoen is az alkotók elvhű­sége nyilatkozott meg. Az az egyház- politika, amely megkülönböztetés, rész­rehajlás nélkül nyit utat minden népét szerető vállásos embernek. Hallottam olyan elmarasztaló kriii-v kát is, hogy „túl szép” a Krisztusnak a film által bemutatott „menyasszonya”. Valóban a rendező és az operatőr túl­nyomórészt imponáló tömegeket, épü­lő templomokat., hősies áldozatvállalást, komoly áhítatot „kapott el” Isten népe mai életéből. Mintha ez a nép egyet­len diadalmenetben vonulna a „nyitott utakon”, s nem volna életében sok üres­járat, gyarlóság és értetlenség. De ezt is az alkotók javára kell írnunk. A hi­bák felhánytorgatását nem az ő felada­tuknak tekintették. A negatívumokkal való szembenézés és megbirkózás a mi tennivalónk. Akaratlanul is megszívlel­ték Luther kiskátébeli szavait: „Fele­barátunkat ... ne kisebbítsük, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább ment­sük, jót mondjunk róla, és mindent ja­vára magyarázzunk.” Bárcsak hivő em­berek hasonló módon járnának el más világnézetű emberek irányában! S MTN KELL ELGONDOLKOZNIA A FILM NYOMÁN önmagára nézve Is­ten népének? Ahhoz, hogy a „Nyitott utak” elkészülhessen, olyan vallásos emberekre és közösségekre is szükség volt, akik és amelyek nyitott útra lel­tek a szocialista berendezkedésű társa­dalomban. Sokat kellett változnia Isten népének is. Meg kellett szabadulnia a politikai hatalom, a lelki egyeduralom igézetétől, s meg kellett tanulnia part­nerként élni és dolgozni a családban, munkahelyen, az országban más világ­nézetű emberekkel hite feladása nélkül. A különb utat kellett választania, a sze­retet útját, ahogy a filmet indító ige­hirdetésben hallottuk. Hálával gondol­hat megtartó Urára, aki így vezette, és az élet nyilvánvaló jeleivel áldotta, meg, legyen szó akár megszentelt hagyomá­nyok és . szokások áhítatos átéléséről, vagy egy mélyrezuhant cigány sorsot megváltoztató üde Krisztus-hitről. NEKÜNK, EVANGÉLIKUSOKNAK külön is jól esett, hogy a filmen olyan sokszor találkozhattunk önmagunkkal. Sokkal fontosabb azonban, hogy olyan események kapcsán, amelyek az Ágos­tai Hitvallás szerint az egyház ismerte­tő jegyei: az ige hirdetése, a keresztség és az úrvacsora kiszolgáltatása alkal­mából. Hiszen ezeken keresetül vesz munkába minket a mi Uruiik, hogy megújítson és szolgálatra alkalmassá te­gyen minket. Mintha a film is arra akarna figyelmeztetni minket, hogy eb­ben rejlik az igazi evangélikus sajátos­ság, amelyet képviselni tartozunk Isten sokszínű, változatos pépének közösségé­ben. Köszönet a film alkotóinak annak á távlatokat rejtő útnak művészi megfor­málásáért, amely valóban megnyílt a mai magyar társadalomban a vallásos ember számára. Ezt az utat azonban vállalnunk és járnunk kell. Még nem értünk a végére. Cserháti Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom