Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-05-06 / 19. szám

XLIX. ÉVFOLYAM Házi ünnepség ' Reménységgel szolgáljatok Nem kirívó, az egyházi esztendő megkülönböztetett ünnepére kívánom e sorokkal a figyelmet terelni. Rajtunk kívül a világon senki sem fog megemlékezni erről a napról. Ez ugyanis a ma­gyarországi evangélikus egyház szerény „házi ünnepe”. Évente egyszer, egy vasárnapon Isten igéjének fényében, Istennek hálát adva ünnepeljük, hiszen sem liturgikus rendünk, sem az egyházi esztendő textus-rendszerében nincs külön helye. Így azután inkább megemlékezésnek kellene mondanunk ezt a napot. Tesszük pedig ezt Isten iránti hálával, mivel a nyomtatott betűben is végtelen szeretetét tapasztaljuk meg. A NYOMTATOTT BETŰ A REFORMÁCIÓ ÓTA KÍSÉRI EGY­HAZUNKAT —; a legszebb lutheri hagyománnyal van dolgunk — s egyházunk életében mindenkor döntő szerepet játszott. A nyom­tatott betű harcolt létjogosultságunkért, vigasztalt az elnyomás idején, tartotta bennünk a lelket, amikor a szóval hirdetett igét bilincsekbe verték. A nyomtatott betű égette szívünkre Isten sza­vát, őrizte hitünket, táplálta reménységünket. Felmérhetetlen szol­gálata és áldása a vészterhes évszázadok során szembetűnő. Lehetne mondani, a harcos idők mögöttünk vannak, a betű meg­tette kötelességét, s mint annyi rekvizítumot, ezt is lomtárba he­lyezhetjük. Mégsem áll így a dolog. Elsősorban azért, mivel a nyomtatott betűhöz hozátartozik a kinyilatkoztatás könyve, a Szent­írás. Márpedig a Szentírás naponkénti olvasására buzdítunk, mi­vel az biztosítja számunkra a lelki táplálékot. Amikor az egyház sajtójára gondolunk, akkor attól elválaszthatatlan Isten igéje, a Biblia. A KÖZTUDATBAN A SAJTÓ FOGALMA MÉGIS AZ ÚJSÁG­RA korlátozódik. Tegyük mi is mutatóujjunkat ebben az esztendő­ben egyházunk hivatalos hetilapjára, az Evangélikus Életre. Szű- kebb értelemben legyen ez most egyházunk sajtója, s megítélésem szerint ezen a vasárnapon néhány jó szót megérdemel újságunk. Természetesen a „jó szót” olvasóinknak kellene kimondania, mi­vel, ha magunk mondjuk, könnyen eshetünk a közmondás hibá­jába: „Minden cigány a maga lovát dicséri.” Semmiképpen nem én kívánom dicsérni lapunkat, azt hiszem minden dicséretnél töb­bet mond, hogy 12 ezer példány fogy el belőle hetente —, néme­lyik gyülekezetei teljesen ki sem tudjuk elégíteni — híveink gyűjtik, elrakják, mert sok-sok írás közel, férkőzött szívükhöz és nem akarnak egyszerűen szabadulni tőlük, majd sokan vál­nak „önkéntes” terjesztőivé a lapnak, szomszédok, családtagok, barátok olykor rongyosra olvassák. Sokat tudnék arról is beszélni, hányon veszik a fáradságot, hogy levelükkel felkeressenek ben­nünket, melyekben buzdító és bíráló sorokat juttatnak hozzánk vagy hány olvasómmal állok „privát” levelezésben írásainkkal kapcsolatban. Ezek a tények önmagukért beszélnek. A dicséretnek ez a módja azért is különösen figyelemre méltó, mivel köztudott dolog, hogy az emberiség az információ árada­tától szinte fuldoklik. S ha belegondolunk, hogy a tömegkommu­nikációban a sajtó mellé felsorakozott a rádió és a televízió, s ezek egymással versenyezve ostromolják az egyébként is idő­zavarba került huszadik századbeli embert, akkor nyugodtan ál­líthatjuk, hogy a fejünk búbjáig el vagyunk látva információkkal. Mekkora hely és mennyi idő marad ebben az összefüggésben az Evangélikus Élet számára? Nos, világos, hogy így az elolvasott írásainknak sokszoros az értéke. AZ ÖMLESZTVE, KORLÁTLANUL ÉRKEZŐ, FÉLELMETES MENNYISÉGŰ .INFORMÁCIÓ alatt csak nyögni lehet. Művészet számba megy a szelekció, annak az anyagnak a kiszűrése, amely életünk, társadalmunk menetére kihatással lehet. Micsoda gond, fáradság, megerőltető agymunka a jelentős elválasztása a jelen­téktelentől, a fontos a közömböstől, a döntő a mellékestől. Az in­formációk értékeinek megfelelő kezelése, helyére tevése szinte emberfeletti agymunkát kíván. EBBEN AZ INFORMÁCIÓ ÁRADATBAN, ebben a több oldalról érkező különös támadásban mégis fel kell hívnom egy újfajta je­lenségre a figyelmet. Egy időben úgy látszott, hogy a rádió és a televízió kiüti a nyeregből a sajtót, a nyomtatott betű a feudális korban kiépített sáncai mögé húzódik vissza. Napjaink tapaszta­lata viszont az, hogy a sajtó kezdi visszahódítani elvesztett terü­leteit. Egyre-másra hallunk arról, hogy a sajtó, a nyomtatott be­tű reneszánszát éli. Ne firtassuk, milyen okok játszottak közre abban, hogy az emberek megcsömörlöttek a televíziótól, és hogy i lélek puha viasztáblájára nem tudott maradandó nyomott vésni. Vény az, hogy a közérdeklődés ismét a sajtó, a nyomtatott betű felé fordult. Az emberek rájöttek arra, hogy az olvasás élménye semmi nem pótolja, és hogy az olvasás élménye maradandóbb, mé­lyebb. mint az elröppenő hangok és képek élménye. Ebben az összefüggésben látom lapunk helyzetét és olvasótá­borunk kiszélesedését. És ezen a vasárnapon, egyházunk szerény házi ünnepségén vegyük szeretettel kézbe újságunkat. Ez a mienk, minden élményével együtt! Gondoljunk hálával a mennyei Édes'- atvára, aki a betűn keresztül is. egyházi lapunk információin keresztül is munkálni akarja üdvösségünket. Rédey Pál Veöreös Imrét köszöntjiik Veöreös Imre kőbányai lelkész, a Diakónia című folyóiratunk szerkesztője április 16-án töltötte be 70. évét. Ebből az alkalomból az Állami Egyházügyi Hivatalban fogadta Bai László főosztályvezető és Lóránt Vilmos tanácsos. Jelen volt dr. Káldy Zoltán országos püspök-elnök. Veöreös Imrének, aki lapunk kulturális rovatát is vezeti, a mun­katársak és az olvasók jókívánságait tolmácsoljuk. Mezősi Györgyül köszöni j ük Mezősi György csepeli lelkész, lapunk szerkesztője március 31-én töltötte be 60. évét. Ebbő! az alkalomból az Állami Egyház­ügyi Hivatalban fogadta Bai László főosztályvezető és Lóránt Vilmos tanácsos. Jelen volt dr. Káldy Zoltán országos püspök-elnök. Mezősi Györgynek lapunk munkatársai és az olvasók jókíván­ságait tolmácsoljuk. A Pesti Egyházmegye elnökségének beiktatása Dr. Káldy Zoltán püspök beiktatja tisztségébe Szirmai Zoltán espe- pest. A püspök segítőtársai a szolgálaban: Benczúr László és dr. Ha- fenscher Károly MINDEN ÜNNEPÉLYT MEG­HATÁROZ már önmagában a színhely is. Ezt éreztük azon a délutánon, amikor a budapest- fasori gyülekezet templomában dr. Káldy Zoltán püspök ünnepi istentisztelet keretében beiktatta tisztségébe a Pesti Egyházmegye új esperesét, Szirmai Zoltán fa­sori lelkészt és megerősítette tisztében az egyházmegye fel­ügyelőjét, Húsz Róbertét. Sokan csodáltuk meg Budapest egyik legszebb templomát ezen az ün­nepi alkalmon. Sokan fedeztük fel a Nyitott utak című, a kö­zelmúltban bemutatott film első színhelyét. Azt a templomot, ahonnan elindultak az egyházak életét bemutató felvételek. A rendezett külsejű és belse- jű templom, a sok-sok fiatalt és időset magába foglaló gyüleke­zet már önmagában is elárulta, hogy hpl és milyen hűséggel dol­gozott eddig Szirmai Zoltán lel­kész. Nem véletlen az egyházi és állami vezetők bizalma, a pes­ti gyülekezetek több száz kép­viselőjének jelenléte, sok régi barát, iskolatárs, rokon és a gye- nesi konferenciák népes ifjúsá­ga az ünneplő gyülekezetben. Megtisztelte jelenlétével az ün­nepet Arany Sándor, a VII. ke­rületi Tanács általános elnökhe­lyettese és Csöndes Katalin, a Hazafias Népfront VII. kerületi titkára is. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK Csel 18,9—10 alapján hirdette Isten igéjét. Sodró erejű, lendü­letes bizonyságtétel hangzott a két egyházmegyei vezető indulá­sánál. A püspök megköszönte az előző esperes, Virágh Gyula szol­gálatát. További életére Isten életet adó, egészséget megújító áldását kérte. Azután Húsz Ró- berthez fordult, aki hűséggel szolgált eddig is az egyházme­gyében. önként, szabadon, hit­től diktálva vállalta és vállalja a szolgálatot. Szirmai Zoltán pedig fiatalon áll be az esperesi szol­gálatba. Isten komoly feladatok­ba állít be fiatalokat, mert hű­séges szolgáinak bizonyultak. Kettős felszólítással hangzott az igehirdetés a szolgálatba lé­pőkhöz és gyülekezethez. „Ne félj — mert veled vagyok”. „Szólj — mert sok népem van ebben a városban”. Reménység­gel szolgáljatok, és meglátjátok, hogy Isten sok embert fog nek­tek adni, mert sok népe van eb­ben a városban. Isten tegyen bátrakká és örvendezőkké tite­ket! Mind az esperes, mind az egyházmegyei felügyelő szolgá­lata sok nehéz kérdéssel, küz­delemmel és mélységgel is jár. De ha hittel és ezzel a felszaba­dult reménységgel végzi valaki, mindig lesz erőforrása is, ered­ménye is. Az igehirdetés után az espe­res és a felügyelő most kezdődő, közös szolgálatára az egyházme­gye lelkészei kérték Isten áldá­sát. AZ ISTENTISZTELETET EGY^ HÁZMEGYEI ÜNNEPI KÖZ­GYŰLÉS követte. A fasori gyü­lekezet kórusának energikus, friss hangú szolgálata után Húsz Róbert vallott élő hitéről, egyházunk és társadalmunk irán­ti felelősségéről. Szirmai Zoltán székfoglaló be­szédében visszatekintett eddigi szolgálatára, benne felvázolva az utat, amely eddig az állomásig vezetett. Családnak, tanító mes­tereknek, elöljáróknak címzett köszöntő szavak után ismertette azokat a gondolatokat, amelye­ket legfontosabbnak tekint es­peresi szolgálatának indulásakor. Hangsúlyt kapott a lelkészek testvéri munkaközössége, a fris­sebb, lendületesebb gyülekezeti munka, az ifjúság szolgálata és a családlátogatás, valamint- társa­dalmunk aktívabb szolgálata sok közös kérdésben. Komoly felt adatok, bátor célkitűzés — a tő­le megszokott élet- és szolgálat­közeli hangon. Az ünnepi közgyűlést a kö­szöntések sora zárta. Elsőként dr. Nagy Gyula püspök, maj'd Páll László református lelkész, dr. Schöner Alfréd főrabbi, dr. Fabiny Tibor dékán dr. Koren Emil budai esperes, dr. Hafenscher Károly Deák téri igazgató lelkész, Szabó Lajos zuglói lelkész és Bán Gábor, a fasori gyülekezet felügyelője kö­szöntötte az új esperest és az A Svéd ökuménikus Tanács — amelynek vezetője Bertil Werk- ström evangélikus érsek — el­határozta, hogy égy speciális tá­jékoztató tanácsot létesít. A Svéd ökuménikus Tanács tagjainak sorába tartozik Svédország leg­több egyháza és így ez a tanács a svéd keresztyénség többségét képviseli. Az Ökuménikus Tanács azért határozta el ennek a tájékoztató tanácsnak a megszervezését, mert az információkkal elárasztott tár­sadalomban szolgáló egyházak számára fontos, hogy teológiai szempontból vizsgálják, mi törté­nik az ilyen társadalomban. A videoszalagok használatának növekedése, a számítógépek elter­jedése, amely sok hasznos infor­mációhoz juttatja a magán szá­mítógép-tulajdonosokat, a külön­leges tévéképernyők és az új tí­pusú tévéadások, a tévé- és a rá­dióadások idejének megnöveke­dése szükségessé teszi, hogy az egyházak tanulmányozzák ezt az új helyzetet. egyházmegyei felügyelőt. A kö­szöntök sorát dr. Káldy Zoltán püspök zárta, és kérte az esperes és a felügyelő munkájává, csa­ládjára és szolgálatára Isten ál­dását. NEMCSAK KÜLSŐ FORMÁ­JÁBAN, ünnepélyességében volt megragadó a zsúfolásig megtelt fasori templom ünnepi istentisz­telete. Tartalmában is megszólí­tó erejű, egyházunk jövőjét te­kintve is reménységet hirdető alkalom volt. Ez a keret csak megerősítette és igazolta az ige- hirdető püspök mondatát: „Re­ménységgel szolgáljatok!” A Svéd ökuménikus Tanács legutóbb megvitatta azt a kérdést is, hogy létesítsenek egy nemzet­közi békekutató intézetet Svéd­országban. Ennek az intézetnek a megszervezését szükségesnek látta az elmúlt év áprilisában Uppsalában tartott nemzetközi egyházi békekonferencia, ame­lyen az egész világról képvisel­tették magukat az egyházak. Az elmúlt év nyarán Jönköpingben tartott ökuménikus konferencia kimondta, hogy sürgősen fel kell állítani ezt a békekutató intéze­tet. Létrehoztak egy hét személy­ből álló előzetes stábot. Ennék tagjai közül mintegy 3—4 sze­mély fog részt venni a kutató­munkában. A kutatóintézet költ­sége előreláthatólag évi egymil­lió svéd korona lesz. A kutató- intézet helyét még nem jelölték ki. Néhányan azt javasolják, hogy az intézet kapcsolódjék a Sigtunában működő Északi öku­ménikus Tanácshoz. (News from the Church of Sweden.) Szabó Lajos TÁJÉKOZTATÓ TANÁCS ÉS BÉKEKUTATÓ INTÉZET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom