Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-04-29 / 18. szám
Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait XÜ VASÁRNAP IGÉJE Kegr elmével ma is jöjjön lioxzánk Dél-Európa kis egyházai Nyugat- és Míg Észak-, Északnyugat-Euró- pa területein nagy tömbökben él az evangélikusság, több helyen közéi az ország lakói számának százszázalékát magába foglalva, addig a most sorra kerülő országokban más keresztyén egyházak nagy tömegeiben néha százalékban is alig meghatározható kisebbségben, sőt vannak olyan európai országok is, ahol nem találunk szervezett evangélikus egyházat. Az ezekben az országokban élő evangélikusok szerepe, jelentősége azonban a világ lutheránus családja számára nagyobb létszámuknál. Egyrészt hídfő szerepét tölthetik be az evangélium tiszta hirdetésének szolgálatában, másrészt összekötő kapcsot, a folyamatos dialógus lehetőségét jelenthetik más nagy keresztyén felekezetekkel. Ezért, számontartásukat és támogatásukat különösen is fontosnak tartja a világszövetség. ANGLIA ÉS ÍRORSZÁG A ködös Angliába is hamar eljutott a reformáció híre. Noha tilos volt, Luther iratait becsempészték az országba, lefordították és nagy számban másolták. A Cambridge-i és Oxford-i egyetemen, továbbá a londoni polgárok közt. forró vitatéma volt a reformáció kérdése. Az első angol nyelvű bibliafordítást Tyndale készítette, aki maga többször is megfordult Luthernél. 1533-ban elszakadt VIII. Henrik király Rómától, megalakította az anglikán egyházat, amelyben később kimutathatóan hatottak az evangélikus nézetek. Mint államegyház, csaik a külföldiek közt, akik menekültként vagy munkavállalókként jöttek az országba, engedte meg az anglikán egyház az evangélikusok gyülekezetté szervezését és a templom-építést. Amikor 1714-ben I. György lett király, aki evangélikus volt, az anglikán vallás megmaradt államvallásnak, de ettől kezdve az evangélikusok munkája széles rétegeket is elérhetett. A két világháború .alatt és után, sokan menekültek Európából Angliába, közöttük sok evangélikus. Nagy szolgálatot végeztek közöttük az evangélikus gyülekezetek, amikor segítették őket letelepedni és új otthont keresni. Szervezetileg 1948 lényeges változást hozott. A különböző városokban élő, részben különböző nyelvet beszélő — mert a svéd hajósok svéd gyülekezetei, a norvég menekültek norvég gyülekezetét, a német építőmunkások német gyülekezetét alkottak — egy közös szervezetbe egyesültek: Nagy-briianniai Evangélikus Egyháztanács címen. Jelenleg 63 lelkészük gondozza az 50 000 evangélikust. Lelkészutanpótlásukat az Oxíord-i egyetemen képezte- tik. Az intenzív egyházi -életet a különböző egyházi intézmények mutatják: öregek otthona, diákotthon, konferenciai központ. Külön egyházat alkot az Angliái Evangélikus-Lutheránus Egyház, akik a hagyományokat igen őrző, s ezért sokszor önmagában zártnak tűnő amerikai „Missuri zsinat” evangélikus egyház hagyományait követik. 11 lelkészük van. Ök a teológusaikat a Cam- bridge-ben képeztetik. A háború menekültjeiért ők is sokat tettek. Az írországi Lutheránus Egyház 1955-ben önállósult az angliai anyagyülekezettől. Lényegében egy gyüleketbő áll, amely Dublinban, a fővárosban alakult. Ők- szemléltető példái annak, hogy hogyan lehet nagy erkölcsi és ökumenikus súlya egy kis létszámú egyháznak. Nyíltságukkal n.yerték meg környezetük szere- tetét és tiszteletét. y OLASZORSZÁG Az egész keresztyén világ a kis római evangélikus gyülekezet felé fordult az elmúlt évben, amikor II. János Pál pápa meglátogatta. Christoph Meyer gyülekezeti lelkész, aki egyben a 20 ezres létszámú Olaszországi Evangélikus Egyház vezetője is, a pápa látogatását „új jelként” értékelte az egység útján, amely a teológiai bizottságok és egyházvezetők között létrejött dialógus mellett az egység jártható közös útját volt hivatva keresni. Olaszország lakosságának 98° „-a római katolikus. Már Péter és Pál apostol elhozták a keresztyénsé- get ebbe az országba, ezért gazdag keresztyén hagyományt találunk mindenütt. Luther tanítása hamar eljutott Velencébe, mert német kereskedők rendszeresen utaztak ebbe a kereskedővárosba. Elsőként itt, később Triesztben, Nápolyban, Bolognában, Milánóban alakultak Gyülekezeti lelkészt állásba beiktatások: SZÁK-SZEND: A gyülekezeti lelkészi állásba az egyhangúlag megválasztott ifj. Deme Károly beiktatása 1984. január 8-án dr. Nagy István esperes, KOMÁROM: Az egyhangúlag megválasztott Kiss Péter beiktatása a gyülekezeti lelkészi állásba 1984. február 11-én dr Nagy István esperes, CSORNA-KAPUVÁR: Az egyhangúlag megválasztott ifi- Ma- gassy Sándor beiktatása a gyülekezeti lelkészi állásba 1984. március 24-én Bárány Gyula esperes szolgálatával megtörtént. Helyettes lelkészi szolgálatok: ZALAGALSA: Győr Sándor ajkai lelkészt a szolgálat alól dr. Nagy Gyula püspök felmentette és megbízta a szolgálatokkal 1984. február 1-től Sághy András nagy- alásonvi lelkészt. NEMESKÉR: 1984 március 1- től Sztehló Mátyás büki lelkészt bízta meg a szolgálatokkal dr. Nagy Gyula püspök, felmentve a szolgálatok alól Zoltán László ny. lelkészt. BONY RÉT ALAP: 1984. március 1-től a gyülekezet gondozásával dr. Nagy Gyula püspök megbízta Bödecs Barnabás győri lelkészt. GYORSAG: 1984. március 1-től a gyülekezet gondozásával dr. LAJOSKOMÄROM. — Április 1-én teológusnapi szolgálat volt. a gyülekezetben. Az istentiszteleten dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója hirdette Isten igéjét, a hallgatók pedig énekszámokkal és szavalatokkal szolgáltak. Délután a hallgatók színes diaképek vetítésével számoltak be arról, hogyan készülnek a lelkészi szolgálatra. A beevangélikus gyülekezetek. 1961 óta államilag is elismert vallás az evangélikus vallás. Országszerte sokat beszéltek az evangélikusokról, amikor 1976-ban ban több mint 100 házat építettek fel a földrengéssúlytotta vidékeken g külföldi evangélikusok segítségével. Aki gyorsan segít, kétszeresen is segít — mondták akkor az evangélikusokra. Ennek az egyháznak továbbra is szőrös összeköttetése van mind a német és osztrák egyházakkal, mind az Olaszországban élő többi protestáns gyülekezetekkel, különösen is a valdensekkel. Fontos feladatuknak tekintik: a rótpai katolikus egyházból kiábrándultaknak megmutatni, hogy Jézushoz eljuthatnak más úton is. Nagy Gyula püspök megbízta Ittzés Gábor győri lelkészt, RÁBCÁK API-TÁRNOKRÉTI: 1984. április 1-től kezdődő hatállyal a helyettes lelkészi szolgálat alól dr. Nagy Gyula püspök felmentette Ittzés Gábor győri lelkészt és annak végzésére megbízta ifj. Magassy Sándor csorna-kapuvári lelkészt. Gyekiczky János bőnyrétalapi és győrsági helyettes lelkész 1984. március 1-i hatállyal a. Déli Egyházkerület kötelékébe távozott a tótkomlóst gyülekezetben történő szolgálatra. SALGÓTARJÁN: A gyülekezet presbitériuma főállásban alkalmazta Balicza Ivánná Bálint Erzsébetet gyülekezeti munkatársnak. Beiktatása Garami Lajos esperes szolgálatával 1984. február 18-án volt. Nyugdíjazás: Nagy Ilona lelkész 1984. február 1-ével, Molnár Gyula esztergomi lelkész 1984. április 1-ével nyugalomba ment. Családi események: Dr. Barcza Béla hatvani evangélikus lelkész Tuzson Judittal Budapesten, 1984. március 3-án házasságot kötött. Pecznyik Ilona alsósági evangélikus lelkész Horváth Gyulával Celldömölkön, 1984. február 18- án házasságot kötött. fejező áhítatot Szemerei János II. évf. hallgató tartotta. A teológusnapi szolgálaton részt vett még Hüffner Györgyi IV. évf., Tóth Márta és Vető István III. évf. hállgató. A gyülekezet a teológusnap alkalmából 7240 Ft of- tertóriumman támogatta lelkész- képzésünket. A gyülekezet áldozatkészségét , és vendégszeretetét ezúton is köszönjük. Missura Tibor Svein Ellingsen: Keresztelési ének Öröm tölt el az élet csodáján, gyermekünket amikor elhozzuk hozzád, élet Ajándékozója. Ismeretlen a jövendő útja. Jó őt a Te hű kezedre bírni, oltalmadra a szent keresztségben. Csodálattal állunk meg előtted. Hordozod a világmindenséget, s a kicsiket közeledbe várod. A Te műved, kegyelmed csodája, ha Krisztusban újjászülethettünk, új életre reménységben, hitben. Végesvégig, létünk határáig kísér minket a Te szövetséged, keresztségünk ki nem alvó fénye. őrök Isten, a Te ajándékod mérhetetlen csodagazdagsága ad szívünknek örömöt és békét. • Norvégből ford.: Túrmezei Erzsébet ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETI VÁLTOZÁSOK Jn 5,24—25 Sok magyarországi evangélikus gyülekezetben ma tartják a konfirmációi ünnepséget. Minden gyülekezet számára kedves alkalom ez. A fiatalokat nézve önkénytelenül is felvetődik a kérdés: vajon milyen evangélikusok lesznek ök? Megtartják hitüket? Nemcsak az ő hitükről, hanem rólunk is beszél ez az ige, amikor az örök élet igéjéről beszél. LEGFONTOSABB ÖRÖMÜZENETE TÁLÁN AZ, hogy Jézus ma is szól: „aki hallja az én igémet”. Továbbra is jelen van, vagy talán helyesebb, ha azt mondjuk, belealázkodík a Biblia régi üzenetébe, hogy az ma hozzánk szóló üzenetté váljon. Belealázkodík az egyszerű vagy szépen felépített igehirdetésekbe, sőt még a „hitszónoklatokba” is, hogy békességet, vigasztalást és erőt adjon a hallgatóknak. Belealázkodík a kicsi ostyába és kortynvi borba, az úrvacsorába, hogy más úton is bizonyítsa, Ő szeretetével, kegyelmével ma is jön hozzánk. Ez a Krisztus szólítja meg má a konfirmandusokat, aki hűséges ígéretéhez s ma is közénk jön. De nemcsak a templomi gyülekezetben, hanem ott is, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében. A mai rohanó világban, amikor alig van valamire időnk, leginkább a család tud összejönni hosszabb-rövidebb időre. Áldás az, ha nemcsak a televízió körül vagyunk együtt, hanem imádságunkban, közös bibliaolvasásunkban átéljük ma a közénk érkező Krisztust. IGÉNK ÜGY BESZÉL AZ ÖRÖKÉLETRÖL hogy az nemcsak a bizonytalan jövőben megvalósuló, hanem a jelenben elkezdődő igazság. Sokszor ér bennünket az a vád, hogy csak áltatjuk az embereket egy soha meg nem valósuló üdvösség gondolatával. Még a.keresztyének is beszélnek úgy Isten uralkodásáról, mintha az majd az ismeretlen jövőben valósulna meg. Ezért is időszerű a Bibliának ez az üzenete. Isten ma is uralkodik. Az igaz, hogy uralma teljességre csak az örökéletben valósul meg, de addig is átéljük a közösséget Vele. Ez adja a keresztyén hitbizonyosságot és reménységet. Olyan szeretettel kezdjük látni az embereket, mint ahogy Isten is néz bennünket. Nincs hiábavaló vagy reménytelenül elveszett ember. A dolgok, a történelmi események sem megváltoztáthatatlanok. MAGA A KONFIRMÁCIÓ IS ENNEK A SZERETETNEK A JELE. Feljogosít az úrvacsoravételre. Istenünk tisztában van azzal, hogy mi újra és újra elbukunk, de szeretete szélesre tárja a visszatérés kapuját az úrvacsorában. Aki rendszeresen veszi az úrvacsorát, átéli, hogyan tisztítja és változtatja életét az „élet”, amit az úrvacsorában kap. Tanultuk az őskeresztyének életét, példamutatásuk hatására milyen robbanásszerűen terjedt a keresztyénség. Egyesek arra gondolnak, hogy ők különb emberek lettek volna. A Biblia viszont azt mutatja, hogy ők is kételkedő, bizonytalankodó emberek. Életük világító erejének titka az. hogy hetente megtörték a kenyeret, naponta átélték a gyülekezeti közösségét. Isten hatalmának átélése formálta hétköznapi életüket, s ezért tudtak világítani. KÜLÖNÖS VERS A 25.: „A halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.” Jól látjuk, hogy az evangélista itt az élet és halál fogalmát nem a mi értelmünkben használja. A ..hálott” itt azt az embert jelenti, aki vagy nem ismeri Istent vagy hátat fordított neki. A legtöbbször itt durva bűnökre gondolunk, pl. az egész társadal- munka terhelő iszákosságra. Örömmel halljuk ilyenkor az iszákosmentő szolgálatunk fóti eredményeit, mert ez igazolja a fenti igét: még a halottak is meg tudják hallani az élet igéjét, Isten mentő szavát. A halott fogalma azonban bennünket is elér, amikor süketek vagyunk az élet igéjére. Ha Isten szavát már nem értjük a Bibliában vagy az igehirdetésben,'' érzéketlenek vagyunk szeretetére, amit éppen most nagypéntek-húsvét megünneplésében szemlélhettünk, akkor az evangélista szóhasználata szerint halottak vagyunk. De mi is meghallhatjuk az élet igéjét! A fiatalok konfirmációja nemcsak az ő hitüket akarja megerősíteni, hanem a mienket is megújítani. Figyeljünk az igehirdetésre, benne Jézus szól hozzánk, menjünk az oltárhoz és vegyük az úrvacsorát, mert benne a bennünket- megújító Jézus jön hozzánk. Missura Tibor Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! A konfirmáció alkalmából külön is köszönjük kc- resztségiinket. Már akkor gyermekeddé fogadtál minket, amikor még nem is tudtunk Rólad. Kegyelmed őrzött, hogy megismerhessük és megtanulhassuk a konfirmációs oktatásban szereteted nagyságát. Köszönjük. hogy úrvacsorában átélhetjük újra és újra megújuló és bennünket hívogató szereletedet. Kérünk, áldd meg a konfirmandusokat szerte az országban és minket mindannyiunkat. Ámen EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz április 29-én vasárnap délután 4 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc u. 20.) A LUTHERÁNIA ének- és zenekara előadja BACH JÁNOS PASSIÓJÁT vezényel: WELTLER JENŐ Igét hirdet: WELTLER ÖDÖN ORGONAAVATÓ HANGVERSENY lesz május 6-án vasárnap du. 3 órakor a gyulai evangélikus templomban Az orgonaavatást végzi és igét hirdet TÁBORSZKY LÁSZLÓ esperes Orgonái: TRAJTLER GÁBOR Műsoron: Bach. Buxtechude és C. Frank orgonaművek. \