Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-01-01 / 1. szám

XLIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1984. január 1. Ara: 4.50 Ft Megalakult az Országos Béketanács Egyltázközi Békebizottsága sei most álljunk ellen a Gonosz embergyilkos erőinek, amely erők mindent, az emberiség jövőjét is készek kockáztatni kiváltságaik önző védelmében. Minden erőnk­kel támogassuk, hitünk parancsát követve, azokat, akik harcolnak a társadalmi igazságosság érvénye­sítéséért és az emberiség békéjé­nek megmentésért. Áldást mondunk mindazokra az emberekre, bármely nép fiai le­gyenek, bármely világnézetet valljanak, akik az emberszeretet nagy parancsolatának engedel­meskedve ezekben a napokban az egész világon, különösen az Egye­sült Államokban és Nyugat-Euró- pában bátran tiltakoznak a legve­szedelmesebb és első csapás mé­résére alkalmas, nukleáris világ- katasztrófával fenyegető fegyve­rek Nyugat-Európába történő te­lepítése ellen. Áldást kérünk a hivő népre, amely kész a megértés útjára lép­ve, áldozatos emberszeretettel be­tölteni a kijelentés ígéretét: „Meg áldatnak tebenned a föld minden nemzetségei” (1 Móz 12,3).” manya aitai vezetett vnaguraimi törekvések ellen, amelyek a fegy­verkezési versenynek új lendüle­tet adva a hagyományosan keresz­tyén befolyás alatt álló nyugat­európai népek kormányait nukle­áris fegyverek további felhalmo­zására késztetik. Meg vagyunk győződve arról, hogy e törekvé­sek döntő okai: egyfelől az egyol­dalú katonai fölény elérése, más­felől a fegyvergyártásból és fegy­verkereskedelemből búsás hasznot húzó kapzsi érdek. Tiltakozunk az ellen, hogy az imperialista erők — hivő embe­reket megtévesztve — a hit vé­delmének igyekeznek feltüntetni a szocalista társadalmi rend ellen irányuló fenyegetést. Isten irgalmas szeretetére kér­jük hittestvéreinket, bárhol élje­nek e világon, közös erőfeszítés­Aáldy Zoltán püspök köszöni} |‘megjelenteket, mellette dr. Bart- Tibor református püspök [nelyek a békemozgalom kezde- ' - :51 fogva együttműködtek az Or- ,szagos Béketanáccsal. Most az Egyházközi Békebizottság megala­kulása egyfelől azt jelenti: a ha­zánkban működő egyházak és val­lásfelekezetek egyesítik erőiket annak érdekében, hogy az ország­határon belül és kívül hatéko­nyabban tudják támogatni azokat a köröket, amelyek a béke meg­mentéséért fáradoznak. „Másfelől az Országos Béketanácshoz fűző­dő kapcsolataink intézményessé válása kifejezésre juttatja azt a tényt, hogy a vallásos ihletésű bé- cemozgalmak hazánkban minden nejükkel támogatni kívánják a ársadalom békemozgalmi erőfe- zítéseit. Ugyanakkor egy, az Or- izágos Béketanács mellett műkö- lő Egyházközi Békebiznt: ág léte inmagában véve kifej' zi azt a ■ »kszinűséget, amelyet az Orszá­szint a megyei bizottságok mun­káján keresztül fejti ki. A me­gyei bizottságok programját a kü­lönböző vallásfelekezeteket képvi­selő elnökök és titkárok szervezik. Az alakuló ülésen megjelent és köszöntötte az Egyházközi Béke­bizottságot Sarkadi Nagy Barna az Országos Béketanács főtitkára, Bíró Imre kanonok, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságá­nak főtitkára, és jelen volt Bai László, az Állami Egyházügyi Hi­vatal főosztályvezetője, továbbá Sándor István, az Országos Bé­ketanács ügyvezető elnökségének tagja. A Békebizottság elnökségi Ta­nácsa a következő nyilatkozatot adta ki: „Az Országos Béketan,ics Egy­házi oz’ Róicebizottsága —■ amely­ben a n r • rszáei protestáns, ortodox, izraeh.a és jnitárius val­Dr. Nagy Gyula püspök látogatása a Nógrád megyei Tanácsnál Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke november 24-én Salgótarjánban látogatást tett a Nógrád megyei Tanácsnál. A ta­nács székházában Devcsics Miklós megyei tanácselnök, Berki Mi­hály elnökhelyettes és Kiss István megyei egyházügyi titkár társa­ságában fogadta, majd utána ebéden látta vendégül a püspököt, a kíséretében levő Garamai Lajos esperest és Havasi Kálmán kerü­leti lelkészt. A találkozás során a nógrádi evangélikus gyülekezetek élete és társadalmi szolgálata, az államunk és egyházunk közötti jó viszony elmélyülése, az egyházak mai fontos nemzetközi és társadalmi fel­adatai kerültek megbeszélésre. karácsony a békéért A fenti elnevezésű nemzetközi ökumenikus szervezet az idei ka­rácsonyra is felhívást tett köz­zé. (Elmúlt évi karácsonyi szá­munkban a „Gyújtsátok meg a béke lángját” című cikk részle­tesen foglalkozott vele.) A felhí­vás tavaly széleskörű visszhang­ra talált, milliók gyújtottak gyer­tyát karácsony este 8 órakor, Föl­dünk békéjéért könyörögve, és az Egyházak Világtanácsának idei vancouveri nagygyűlése is támo­gatta a mostanit. Azt kérik, . hogy a karácsony előtti héten, december 18—23. kö­zött valamelyik napon napkelté­től napnyugtáig, aki teheti, böj­töljön, és egy ebéd árát ajánlja fel az éhezők és elnyomottak megsegítésére. Karácsony estéjén pedig, úgy mint tavaly, ki-ki áll­jon égő gyertyával, vagy lámpás­sal otthona ablakába, vagy ajta­jába, és könyörögjön azért, hogy béke és igazság legyen földünkön. A felhívás idézi Konfuciuszt, az ókori kínai bölcselőt: „Jobb egy gyertyát meggyújtani, mint át­kozni a sötétséget.” ■e Egyházközi Békebizottság alakuló ülése ásfelekezetek képviselői működ­lek együtt — Isten parancsának sngedve, a magyar nép és az em­beriség jövőjéért hordozott fele- ősség tudatában kinyilvánítja a rövetkezőket. Bűnbánattal valljuk meg, hogy századunkban már két pusztító világégés indult ki Európából, blyan társadalmak köréből, ame- yek azt hirdették magukról, hogy keresztyén valláserkölcsi alapo­don állanak. Mélységes megrendüléssel lát­juk, hogy napjainkban egy új, a iöldi élet minden formáját meg- lemmisítéssel fenyegető háborút készítenek elő olyan erők, ame- yek ez alkalommal is gyakran hi­vatkoznak keresztyén valláserköl- :si és humanitárius érdekek vé­lelmére. Minden erőnkkel tilta­kozunk az Egyesült Államok kor­A magyarországi protestáns, or- 'dox, unitárius és izraelita val- [ ifelekezetek képviselői decem- 1 r 7-én, az Evangélikus Egyház iskin utcai tanácstermében tar­ait ülésükön Egyházközi Békebi- ottságot hoztak létre, amely az Országos Béketanács keretében ■gyüttműködve fejti ki tevékeny­ír •'ét. gos Béketanáccsal egyetértő és együttműködő különböző rétegek, különböző világnézetet valló em­berek közössége tud felmutatni” — mondotta dr. Bartha Tibor. Az Egyházközi Békebizottság alakuló ülésén elfogadta az orszá­gos és megyei szervek működését meghatározó szabályzatát és meg­választotta a tisztségviselőit. Az Egyházközi Békebizottságot léte­sítő vallásfelekezetek és testületek a következők: a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház, a Hetednapos Adventista Egyház, a Magyar. Izraeliták Országos Képviselete, A Magyar Ortodox Egyház, a Magyarországi Meto­dista Egyház; a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa, a Magyarországi Református Egy­ház, a Magyarországi. Román Or- ;odox Egyház, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, a Ma­gyarországi . Szerb, Ortodox Egy­ház, a Magyarországi Unitárius Egyház. A szervezet neve: Az Országos Béketanács Egyházközi Békebi­zottsága. Az Országos Béketanács Egy- íázközi Békebizottságának ' elnö­kévé dr. Bartha Tibor református mspököt, alelnökeivé dr. Káldy Zoltán evangélikus, dr. Tóth Ká­roly református, dr. Ferencz Jó­zsef unitárius püspököt, dr. Salgó László főrabbit, dr. Berki Feriz irtodox esperes-adminisztrátort és Szakács Józsefet, a Szabadegy­házak Tanácsának elnökét, főtit­kárává pedig dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsost választották. Az Egyházközi Békebizottság evékenységét részint országos ;estületein: Ügyvezető Elnökség, Elnökségi Tanács, közgyűlés, ré­K uuian ar. i\uiuy z,u< ;a,i evan- V kus püspök köszöntötte a meg­menteket, dr. Bartha Tibvr refor- tus püspök, az ökumenikus anács elnöke terjesztette: elő az igyházközi Békebizottság tnegala- ^ésára vonatkozó javaslatot. Wurtha püspök hangoztatta; már osszabb ideje kifejezést kapott az z igény és kívánság, hogy a hazai rotestánsok, ortodoxok, unitáriu- ok és izraeliták létrehozhassanak gy olyan egyházközi békebizott- W£t, amely az Országos Béketa- keretében összefogná e val- rezetek békeszolgálatát. T Előkészületek a világgyűlésre ŐSZ ÓTA MAR NEMCSAK KÉSZÜLŐDÜNK vagy készüle­tünk az LVSZ nagygyűlésére, hanem egyre gyorsuló iramban készülünk. Az előkészítő irodá­ban még hiányzik néhány bú­tordarab, de tennivalóban nincs hiányunk. A tagegyházakban megtörtént a delegátusok kijelölése és meg­kezdődött felkészítésük. A Né­met Szövetségi Köztársaság evan­gélikus egyházainak 39 delegátu­sa, valamint minden delegátus név szerint kijelölt helyettese ok­tóber 14—16-ig tartotta első meg­beszélését Fuldában. Ismerked­tek a Lutheránus Világszövetség történetével, tevékenységével, a nagygyűlés feladatával és mun­karendjével. A találkozón ma­gam is részt vettem, hogy más­fél óra alatt elmondjam a leg­fontosabbat hazánkról és egyhá­zunkról, s azután kérdésekre vá­laszoljak. NSZK-beli testvér­egyházaink még két másik elő­készítő ülést tartanak a követ­kező év tavaszán. Mivel a világgyűlési előkészü­letek egyik központja Genfben, az LVSZ székházában van, ta­nulságos volt ide is ellátogatni. Október 17—21-ig, négy napon keresztül szinte megállás nélkül a magyarországi szervezési mun­ka helyzetéről, a genfi stáb el­képzeléseiről és a teendőkről tár­gyalhattam az egyes munkaágak felelőseivel. Mindkét oldalon sok biztató fejleményről számolhat­tunk be, de kölcsönösen türe­lemre is lesz még szükségünk, míg minden problémát megol­dunk és minden kérdésre vála­szolunk. JAVÁBAN KÉSZÜL EGYHÁ­ZUK: teológiai hozzájárulása a . -^gyűlés témájához dr. Nagy Gyula püspök vezetésével. A mostani munka sajátossága, hogy megosztottuk a feladatokat a szlovákiai evangélikus egyházzal. A tanuimány irányvonalának, stílusának és jellegének egyezte­tésére dr. Jan Michalko egyete­mes püspö1 dr. Karol Gábris professzor f ek rövid látoga­tást Budapesten, október 26-27- én. Minden előkészületnek megvan az anyagi vetülete is. A meg­szokottnál bonyolultabb azonban a helyzet, ha nemzetközi kon­ferenciáról van szó, ahol a kü­lönböző országok pénznemeit és az egyházak nagyon eltérő anya­gi helyzetét, kell összehangolni. Gerhard Messner, az LVSZ pénz­ügyi osztályvezető-^, valamint Winkel egyházfőtanácsos (NDK) és dr. Ondrej Bartho főtitkár (Csehszlovákia) november 20— 22-én ezért jártak Budapesten. REMÉNYSÉGÜNK SZERINT a világgyűlés megnyitó istentiszte­lete magyarországi egyházunk tagjai számára is nagy találkozó lesz a Budapest Sportcsarnokban. Már csupán a részvevők nagy száma miatt is, de a sajtó és a hírközlő eszközök várhatóan rendkívül nagy érdéklődésre va­ló tekintettel, és nem utolsósor­ban a soknyelvűség miatt szük­séges, hogy a figyelem a legap­róbb részletekre is kiterjedjen. Dr. Eugene Brandnak (USA), a Tanulmányi Osztály istentiszte­leti titkárának november 28—30-i látogatása alkalmával, folytató­dott egy hosszabb párbeszéd ezekről a kérdésekről. Nem szükséges hangsúlyozni, csupán kis ízelítő mindez az elő­készület gyorsuló tempójú mun­kájából. S akkor még nem is beszéltünk a július 12-től július 20-ig tartó evangélikus ifjúsági találkozóról, melynek mintegy 300 részvevője lesz. Ennek előkészí­tésére jött Alf Idland norvég lel­kész és az amerikai Joan Löf- gren november 13—16-ig, és ta­lálkoztak az ifjúsági előkészítő bizottság tagjaival. ALIG LEHET E HELYEN TÖBBET TENNI, mint a legfon­tosabb tárgyalások tényét közöl­ni. A döntések számon tartása és megvalósítása a Deák téri világ­gyűlési iroda, az előkészítő bi­zottság tagjainak és egyházunk vezetőinek feladata. Nem fogunk unatkozni augusztusig! Inkább még éjszaka is, álomból riadva a tennivalókon fog járni, vagy jár már most is a gondolatunk, amint valaki a napokban el­árulta. Adja Isten, hogy időben meglássuk vagy „megálmodjus” a tennivalókat és a nagy napra úgy készüljünk el, hogy a vi­lággyűlésen minden ékesen és jó rendben, a hit és a szeretet nö­vekedésére történhessék. Re üss András

Next

/
Oldalképek
Tartalom