Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-27 / 13. szám

A nagyheti úrvacsorázásról

Az úrvacsoravétel következményekkel jár. Urunk asztaltársaságához tartozni kötelezést jelent akkor is ha nem vagyunk asztalánál. Ma nem is az elemek megváltozása az izgalmas téma, hanem a megmásíthatatlan embei benső megváltozása.

Előleg a mennyei vacsorából. Nem tömegsírba, de megterített asztalhoz készülünk, ezért már most boldogok, akik a Bárány mennyegzőjére hivatalosak.

Igazi ünnep: az örvendezés és hálaadás drága alkalma.

A szentséget nem magyarázni kell, hanem imádni! — mondják római katolikusok. A szentséget nem magyarázni kell, hanem részt kell venni benne, tudatosan és sokat várva tőle — ezt valljuk mi.

Miért úrvacsorázunk és miért nem úrvacsoráznak sokan, pedig igehallgatók, sőt áldozatvállaló gyülekezeti tagok. Van, aki meg tudja indokolni, mások csak eny- nyit mondanak: nem szoktam, konfirmáció óta nem vettem úrvacsorát. Miért? Jó lenne tudatosan megválaszolni e két kérdést. Hogy aki vesz, tudja miért vesz és aki nem vesz, tudja, miért marad távol.

Lelkem a hívek pyájával Élj Jézus vacsorájával Néked szolgál teste-vére Hited erősítésére.

(Ev. Ekv 307, 1)

Nagyhéten minden gyülekezetben többen vesznek úrvacsorát, mint az év többi hetében. Virágvasárnaptól húsvét hétfőig olyanok is járulnak úrvacsorához, akik különben nem rendszeres úrvacsorázók. Ilyenkor betegek is részesülnek úrvacsorában.

A helyi szokások különbözőek: van, ahol a nagyheti passió-olvasás vagy a bűnbánati istentiszteleti sorozat készít fel a nagypénteki úrvacsorára, van, ahol nagycsütörtök estéjén vesz úrvacsorát a presbitérium, a gyülekezet bibliaórás közössége, az önkéntes munkások, a lelkész családtagjai. Van, ahol gyónásnak mondják az egész úrvacsorát. Mások a szokások városon és falun, de valamiként mindenki természetesnek tartja egyházunkban, hogy a nagyhét és az úrvacsoravétel ösz- szetartoznak.

Jó és hasznos lehet, ha nagyhéten együtt gondolkodunk az úrvacsoráról. Az kétségtelen, hogy evangélikus úrvacsorái tanításunk mély és bibliailag megalapozott, de gyakorlatunkban sok a kívánnivaló, a javításra szoruló.

Nyitott kérdések — valós kérdések

Az idei munkaév elején, szeptemberben összegyűjtöttük egyik bibliaórai sorozatunkhoz a gyülekezeti tagokban felvetődő kérdéseket. Hadd válogassanak most ezekből, az úrvacsorára vonatkozóan: miért kell igehirdetés mellett még úrvacsora is? — miért nem az úrvacsorázók számát vesszük alapul a lélekszám megállapításánál és miért a megkereszteltekkel számolunk? — miért veszünk ma gyakrabban úrvacsorát. mint egy-két nemzedékkel ezelőtt? (t. i. nálunk a Deák-téren nemcsak nagyünnepen van úrvacsoraosztás, hanem minden vasárnap kétszer és egy hétközi esti istentiszteleten is.) — miért nem vehetnek gyermekek is úrvacsorát? (hiszen a titok felnőtteknek is titok) — miért nem lehet más felekezettel együtt úrvacsorázni meg ma sem? — miért nincs külön-kelyhes úrvacsora nálunk is? — miért térdelünk úrvacsorakor, ha máskor nem térdelünk az istentiszteleten? — miért nem frissítjük fel úrvacsorái gyakorlatunkat? (laikusok bevonása stb.) — miért nem adják nálunk is kézbe a kenyeret és kely- het? — miért marad el még a rövid igehirdetés is úrvacsoravételnél? (és az ellenkezője: miért beszélnek még ilyenkor is a lelkészek?) — miért nem hirdetik szószékről vonzóbban az úrvacsorái alkalmakat? — mién nem vigyáznak sok helyen egészségügyi elő- írásokrar (kehely alapos törlése például) ?

Lehet, hogy ezek a hasonló tartalmi és formai kérdések túlságosan egyszerűek, mégis, mivel valódi felvetett kérdések, nem szabad figyelmen kívül hagyni egyet sem. Hátha megelevenítené úrvacsorái gyakorlatunkat, ha megbeszélnénk ezeket a gyülekezetben.

Félreértések tisztázása

Néha úgy értünk meg valamit, ha tisztázzuk a szokott félreértéseket. Az úrvacsora nem varázsszer, amitől fizikai változások várhatók. Nem kiegészítő gyakorlat, ráadás az igehirdetésre. Nem küíöncök, extra kegyesek vallási gyakorlata, ami az átlag gyülekezeti tag fölé emelne bárkit is. Nem az új kenyér és új bor ünnepe, mint néhány református vidéken az országban. Nem csak a bűnbánat alkalma (az is!), nem is csak a „nagy bűnösök” szentsége (aki sokat jár gyónni, lehet valami a füle mögött), nem a kannibalizmus vagy a totemizmus csö- kevénye (a rómaiaktól a mai napig él ez a vád a keresztények ellen). Nem jelentéktelen mindenmindegy szertartás, ami se nem árt, sem nem használ, nem csak felekezeti sajátosság t. i. a római katolikusok hangsúlyozzák, a protestánsok kevésbé. Vajon az évtizedekkel ezelőtt konfirmáltak mit tudnának mondani kívülállók ilyenfajta véleményére? Rendszeresen úrvacsorázók vajon menynyire ismerik az ószövetségi pás- kavacsorától az evangéliumi és levélbeli újtestámentumi közlésekig a Szentírás tanítását? Félreértéseket csak biztos alapállásból lehet tisztázni.

Mit jelent nekünk az úrvacsora

Idézett énekversünk a titkot hitünk erősítésére rendelt eszköznek tekinti: néked szolgál testevére / hited erősítésére.

Jézus adománya, amivel segíteni akart, nem gondot, problémát rakott ránk, hanem táplálni, éltetni akart, tartani bennünk a lelket, míg visszajön.

Keresztjére, áldozati halálára emlékeztet, ugyanakkor a' megújulás, erősödés alkalma, új el- szánások lehetősége.

A Találkozás szentsége. Mint menny a földdel Jézusban találkozott, úgy találkozhat velünk az úrvacsorában Jézus és mi a testvérekkel. Jézus jelen van, és a jelenlévő testvérek bűnben, bocsánatban valóban egyek velünk.

Garai Gábor:

Halvány hússzínű virág

Add vissza szememnek a gyönyörködés kegyelmét, rügyekkel záporozó tavasz; hadd nézzem újra a felhők röptét az égen, magam is szállni vágyó, hadd nézzem a bizseregve sarjadó füveket, az ágaskodva kapaszkodó fákat, a fénytől fölsugárzó emberarcok testvér-bolygóit a mélyet lélegző ligetekben; hadd nézzem a jövendőt — ezt a beláthatatlan földrészt — még egyszer gyermeki bizalommal; add vissza szememnek a gyönyörködés kegyelmét, szívemnek szabadságát, mert összemosódtak bennem az évszakok már, szomorúság hályoga lepte be mindet egyforma-szürkén;

de ha mégoly lehetetlen, most reménnyel kell élnem, nem megadással — most a nap se néz vissza a magát megadóra —, most reménnyel kell élnem, nincs kibúvóm, megsokszorozzák önmagukat a sejtek, születőben van fiamnak fia-lánya, akiben én is megnégyszereződöm, vagy egynegyedrészt leszek csak jelen, mindegy, itt van születőben, s berobban, kinyílik, mint a magnóliabokrok halvány, hússzínű tavaszi virága.

Megjelent a költő DELFIN ÉS MEDÚZA című kötetében 1982-ben)

Elhunyt Liska Endre

erősödést, gyógyulást adhat. Ez egyéni életünkön túl azért is döntően fontos, mert hitünk nem magánügy, hanem másoknak is segítenünk kell. Mindazoknak, akik valami miatt „lesántultak”, kedvüket, hitüket, bizalmukat veszítették az egyház szolgálatában vagy egyéni életük bajai közepette. Sajnos vannak olyan gyülekezetek, ahol korábbi lesántulások nyomait ma is tükrözi még a gyülekezet élete. Egész társadalmunknak szüksége van a hitben élők bizonyságtételére, etikai helytállására. A lelkésznek testi és lelki betegek között is végeznie kell a gyógyítás szolgálatát, de ehhez magának is meggyógyult- nak kell lennie.

Ézsau bibliai példája élesen hozta elénk azt a helyzetet, amikor egy áldásra elhívott ember eltékozolja, semmibeveszi az áldást, megtagadja küldetését. Nem véletlen az, hogy Luther a megtérésre szólítással kezdte a reformációt! Istentől, hitvallástól elfordult állapotunkban (sajnos, a lelkészeknek élete sok ilyen példát is mutat, napjainkban is!) csak a megtérés segíthet rajtunk!

Arra azonban fel kell figyelnünk az igéből, hogy a megtérés helyét addig kell keresnünk, ameddig időnk van, ameddig halljuk a hívást, mert Ézsau példája szerint lejárhat a rendelt idő és elkéshetünk a megbánással és megtéréssel. Nem lehet halogatni Isten hívására adott válaszunkat. Nem lehet elodázni Isten parancsolatainak és parancsainak komolyan vételét. Csak a teljes, érzelmi, értelmi és akarati változás, Istenhez fordulás élménye tehet képessé a keresztyén élet folytatására és a lelkészi szolgálat betöltésére. Erre hív bennünket naponta Isten.

A HÁROMNAPOS IGEHIRDETÉS-SOROZAT szívekbe hullott magvetés volt. Ezt lehetett érezni a levegőben, látni az arcokon. Ez csendült ki az éneklésből és a záró úrvacsoraosztás alkalmán is, amikor kivétel nélkül mindenki bűnbánó és kegyelem után,vágyakozó szívvel magához vette Jézus testét és vérét. Jó volt ezen az evangéüzáción részt venni; köszöntük elsősorban Istennek és a papok lelkipásztorának, püspökünknek. Bizonyos, hogy áldásai megmutatkoznak majd a gyülekezeti szolgálatokban és a lelkészcsaládok életében.

Szirmai Zoltán

KOMFIRMÁCIÓI ÓRÁN EGY ALKALOMMAL a lelkipásztori munkáról beszéltem, arról, hogy a gyülekezet tagjainak hitéletét és magánéleti gondjait, problémáit és örömeit hogyan igyekszik a lelkész igehirdetéseiben, látogatások és magánbeszélgetések során felvenni és azokban segítséget nyújtani. Az egyik konfirmandus megkérdezte: „És mi történik akkor, ha magának a lelkésznek vannak hitével vagy magánéletében gondjai és problémái? Van-e a lelkésznek is lelki- pásztora?” örültem ennek a kérdésnek és elmondtam, hogy a lelkészeknek a püspök a lelkipásztora, akivel minden belső problémáját megbeszélheti és beszéltem a lelkészek közösségéről és barátságáról is, amely lehetővé teszi, hogy egymásnak is segítsünk, egymás lelkipásztorává is legyünk.

Ez a konfirmandus jutott eszembe akkor, amikor az elmúlt napokban lelkész-evangélizációra gyülekeztünk a Deák téri gyülekezeti teremben három egymást követő estén, pesti lelkészek és lelkészfeleségek. Régóta nem volt ilyen alkalom és ezért különös izgalommal és várakozással készültünk e mostanira, amelynek során dr. Káldy Zoltán egyházunk püspök-elnöke, maga is az egyik gyülekezet első lelkésze, három estén hirdette Isten igéjét a pesti egyházmegyében szolgáló lelkészeknek és papnéknak. Szinte valamennyi szolgatársunk jelen volt. kedves vendégként teológiai tanárokat, nyugdíjas lelkészeket is magunk között üdvözölhettünk.

AZ EVANGÉLIZÁCIÓ ALAP- IGÉIT a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetéből választotta a püspök és az egyes alkalmaknak témáját így foglalta össze: Papok papnék — teher alatt; a gyógyulás és gyógyítás útján; a megértés útján.

Szinte tagjainkban és idegeinkben éreztük azoknak a terheknek valóságát amelyeket a püspök felsorolt. Testi és lelki egészségünk veszélyeztetettségei egyéni családi és lelkészi szolgálatunkban jelentkező terhek elevenedtek meg, gyülekezeteinkben és a társadalomban, történelmi fordulókon és jelenünkben meglévő gondok és terhek fogalmazódtak meg. Életünk és lelkészi szolgálatunk olyan, mint a versenypályán futó sportolóé, akinek meg kell szabadulnia minden fölösleges tehertől, ha célba akar érni, betöltve küldetését. Mindez csak úgy lehetséges. ha hitünk szerzőjére és betel- jesítőjére Jézusra nézünk fel. Tőle kérünk és fogadunk el segítséget. Erőt és bíztatást adhatnak futásunkban a hitben előttünk járóknak, a „bizonyságtevőknek fellege” is, akik életük bizonyságtételével és hitével tanítanak bennünket.

A lankadt, lelógó kezek és ros- kadt. roggyant lábak is gátolnak bennünket szolgálatunk végzésében. Ugyanígy a nem egyenes utak gyengítik a lelkészek és lelkészfeleségek helytállását. Jézus Krisztus segíthet, szabadulást,

EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT

lesz március 27-én, vasárnap este 6 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc utca 18.).

Orgonái:

Alföldy-Boruss Csilla

Műsoron:

J. S. Bach és Reger művei Igét hirdet:

IFJ. HAFENSCHER KÁROLY

1982. november 22-én választotta meg Dieter Knall grazi szuperintendenst az osztrák Evangélikus Zsinat egyháza új püspökének. Dieter Knall, Oskar Sakra- usky-t követi a püspöki szolgálatban, aki 15 évi püspöki szolgálat után, saját kérésére 1983. március 31-én nyugalomba vonul. Az új püspök hivatalos beiktatására 1983. március 27-én vasárnap kerül sor. Erre az ünnepi alkalomra, amint erről lapunkban már hírt adtunk, dr. Káldy Zoltán püspök-elnök vezetésével egyházunk delegációja Ausztriába utazik.

DIETER KNALL 1930. augusztus 24-én született Erdélyben. 1944 őszén került Ausztriába. Teológiai tanulmányait Heidelbergben és Becsben végezte. Tíz évig volt lelkész a steirei egyházközségben (Stainz és Bruck-Mur). Ezután tizenkét évig az NSZK-beli Gustáv Adolf Egyesület teológiai munkatársa illetve annak főtitkára volt. Ilyen minőségében hazánkban is járt. 1976-ban tért vissza Ausztriába, miután megválasztották Steiermark szuperintendensévé.

Az osztrák evangélikus egyház új püspöke

Részletek egy interjúból

Egyházán belül úgy ismerik őt, mint nyílt és beszélgetésre mindig kész embert, aki a döntő kérdésekben, éppen oly megfontolt mint amilyen határozott.

AZ ÜJ OSZTRÁK PÜSPÖK a

Budapesten megjelenő IDL fő- szerkesztőjének dr. Gottfried Mieraunak adott nyilatkozatában (IDL 1/1983 sz.) a szocialista országokban élő egyházakkal kapcsolatban kihangsúlyozta: „Számos rossz úton haladó nézettel lehet találkozni. És ezeket a nyugati országokban különböző akciókkal felerősítenek, mindez megjelenik a hírközlés által, bizonyosan sokat ártottak a mi munkánkat illetően. Nem lehet azt a fehérre- feketére festett képet elfogadni, mely szerint Kelet Európában vagy ott ahol keresztyének szocialista, kommunista országokban élnek: ott csak titokban, földalatti mozgalmakban létezhetnek. Ez az elképzelés teljesen hamis. A szocialista országokban mindenütt sok-sok élő egyház van és nem szabad azzal gyanúsítani őket, hogy ideológiai befolyás alatt lennének. Ez valószerűtlen elképzelés.”

Arra a fontos tényre vonatkozóan, hogy a Lutheránus Világszövetség 1984-ben Budapesten tartandó Nagygyűlésén egyebek között a Lutheránus Világszövetség új elnökét meg kell választani, Knall püspök nyilatkozatában kifejtette, hogy ő semmi esetre sem jöhetne számításba. Ugyanakkor hozzá tette: „A kisebbségi lutheránus egyházakban nálam sokkal régebben szolgáló és tapasztaltabb püspökök vannak és éppen

ezért az a véleményem, hogy ha a kisebbségi lutheránus egyházak valamelyik püspökét gondolták az új időszakra megválasztani, akkor másra kéne a választásnak esni.” Dieter Knall új osztrák püspök hangsúlyozottan megköszönte az IDL nyilatkozatában azokat a jókívánságokat, amelyeket püspökké választása alkalmából a szomszédos keleti országokból kapott. „Egy életre kiható élmény volt számomra, hogy a püspökké választásomat követő jókívánságok — amelyek nem csak formálisak voltak — kifejezésre jutatták — ez számomora bíztató és reményt nyújtó — hány ember gondolt re- ám imádságban és akik egyben jelzik, hogy további utamon elkísérnek, számíthatok rájuk. Ez azt jelenti, hogy remény van a már létrejött kapcsolatokat kiterjeszteni és a jövőben még szorosabbra fűzni. Ez a testvéri együttlét, amelyre mi mind igent mondunk, ama enged következtetni, hogy igen sok dolgot' tudunk megvalósítani.”

Összeállította: Lehel László Fordította: Székely Dóra

Nézzünk fel Jézusra ! lelkész-evangclizáció a Pesti Egyházmegyében

sege mellé, a gyülekezet, a Tolna- Baranyai Egyházmegye és a var- sádi gyülekezet tagjainak, ahol szintén több éven át szolgált, nagy részvéte mellett. Sólyom Károly, az egyházmegye esperese hirdette a vigasztalás igéjét.

Január 3-án hetvenhárom éves korában elhunyt Liska Endre ny. lelkész. 1957 — 1976-ig volt a bi- kácsi gyülekezet közszeretetben álló lelkésze. Nyugdíjas éveiben a Budapest Üllői-úti szeretetotthonunkban élt. Január 13-án temették Bikácson, ott pihenő fele-