Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-20 / 12. szám

Ember az embertelenségben A téli este csendjében jól esik a kályha barátságos és békessé­get árasztó melege. A lángoló fahasábok vöröses színe ottho­nossá, nagyon meleg hangulatú­vá varázsolják a szobát, ahol ülök. Régi fényképek vannak a kezemben, nézem őket szép sor­jában, némelyik már kezd meg­fakulni, sárgulni, hiszen ilyen dá­tumok vannak rajtuk. 1932, 1943. Az egyik már elmúlt ötven éves, a másik is idestova negyven. Mindegyiken rajta van András bácsi — fiatalon. Sajnos nem is­mertem személyesen, de sokat hallottam róla. A családja tag­jaitól, de másoktól is. Nézem a fényképeket, fürkészem a sze­mét, a tekintetét... Szinte ki­magaslik alakja a többiek közül. Szép szál ember ... Keményköté­sű, kis bajuszú ... Az egyik fény­képen éppen kaszával a vállán jön hazafelé a rétjéről — A má­sikon a testvérével áll... A har­madikon egy elejtett hatalmas szarvas fejét emeli fel agancsánál fogva... A negyediken mo­solygó, alig két éves kislányát tartja a karján... Az ötödiken családjával együtt van: ott áll a felesége mellett, körülötte a két fia, meg a kislánya ... Ahogy nézem az alakját, né­zem az arcát, a tekintetét a szo­ba barátságos fényénél, melegé­nél, lassanként kinyílik az élete könyve a számomra... Vékonyka ez a könyv, rövid volt az élete ... Hamar elment... De amit hallot­tam róla, ahogy a fényképek alap­ján „megismertem", egy igazán érző, másoknak élő ember élete elevenedik meg a lelki szemeim előtt. Egy olyan emberé, aki em­ber volt az embertelenségben is... * Egy hegyek közé zárt kis falu­ban élt... Ebben a kis faluban mindössze harminc ház állhatott annak idején, az ő idejében, s ha a kisgyermekeket is hozzászámo­lom, nem laktak benne többen, mint százan, százhuszan. A fa­lucskát rázós út kötötte össze a szomszéd faluval, és ilyen kocsiút vezetett le a harminc kilométer­re levő két városba is. Hogy hányszor tette meg az utat a vá­rosba, meg vissza, ki tudja. Mert nemcsak a földjét vetette be ár­pával, zabbal, krumplival, hanem gondoskodott kis faluja ellátásá­ról is. Árulta a lisztet, a cukrot, a sót, a petróleumot, a kocsike­nőcsöt, de árulta a bort és a pálin­kát is, mert az övé volt a falucs­ka egyetlen kis boltja is, ahol minden kapható volt, amire szük­ség lehetett a kis faluban, Néha, ha már olyan nagy tél volt, hogy a lovai sem bírtak a hatalmas hóval, zsákot kötött a hátára, és gyalog indult le a meredeken áru­ért, hogy a kis falunak semmiben ne legyen hiánya. Hogy milyen ember volt? Ki­tárt szívű, segítőkész. És nemcsak a szíve volt kitárva mindig a másik ember előtt, hanem az otthona is. Vagy huszonöt évvel ezelőtt me­sélt róla az egyik régi ismerő­söm, akinek az édesapja mindig visszatért hozzá. Ügy emlékezett rá, mint aki mindig mosolygott, mint akinek mindig volt egy-egy jó szava a másik ember számára. Ezt a régi ismerősömet annak idején az édesapja, mint kis gyer­meket, a hátán vitte fel a hegyek közötti kis faluba. És nem is szánhattak volna meg másutt, mint az András bácsiéknál... Néha vadászok, néha megfáradt turisták, vándorok érkeztek hoz­zá az út porától piszkosan, meg­fáradva. András bácsi nem tett különbséget nappal és éjszaka között, nála nem volt „hivatalos idő". Ha a vándor éjfélkor kere­sett szállást, éjfélkor terített asz­talt, a felesége éjfélkor húzott tiszta ágyat a szállást keresőnek. Mindig volt mit enni adjon az éhezőknek, szállást a megfáradt­nak. Valaki mesélte, hogy soha nem felejti el azt a frissen fejt csupor tejet, amivel egyszer András bácsi „megvendégelte”... Milyen ember volt András bá­csi? Olyan, aki nemcsak a két kezét tárta ki az érkezőnek, ha­nem a szívét is. És nemcsak a szíve szerint élt, hanem az eszével, ér­telmével is. A gyermekeit Pesten taníttatta, ami akkor egy vidéken élő ember számára nem is volt olyan egyszerű. És nem is akár- hová adta a gyermekeit, hanem olyan családokhoz, akiket jól is­mert, akikről tudta, hogy a gyer­mekei náluk nemcsak lakást, szállást, ellátást kapnak, hanem igazi otthont is. És időnként fel­vette a fényes, a vasárnapi csiz­máját, és így jött Pestre, látogat­ta meg a gyermekeit. És ezt so­ha nem üres kézzel, hanem teli táskával tette. És egy kicsit min­dig hozta a szívét is ... Ilyen ember volt András bá­csi... Igazi ember... Még az embertelenség, a háború napjai­ban is ... Egy napon kiabálást, segélyké­rést hallott... Sőt! A segélykérés egyenesen csak neki volt „címez­veSegítség! András bácsi se­gítsen!! ... Nem értette egészen a dolgot, csak annyit tudott és ér­zett, hogy valaki bajban van, hoz­zá kiált, őt hívja. Előkapta a va­dászpuskáját, és indult a hang irányába ... Ami ezután történt,' csak egy másodperc töredéke volt... Gép­pisztolysorozat verte fel a kis fa­lucska csendjét... Egy egységétől elbitangolt katona úgy vélte meg­védeni a saját életét, hogy kiol­totta az övét... Így halt meg fia­talon akkor, amikor ember akart lenni és maradni a háború em­bertelenségében is. Azokban a napokban, amikor az ország ha­rangjai néhány nappal később már a felszabadulás pillanatát hirdették ... Abban a kis falu­ban, ahol élt, a kis harang And­rás bácsit búcsúztatta ... Pattognak a hasábok a kályhá­ban, vörösre festik a szoba falait. Megvilágítják annak a gerendás, hófehérre meszelt ebédlőnek a tégláit, amellyel az ebédlő padló­ja van kirakva. Amin annak ide­jén András bácsi járt, és kitárt szívvel fogadta a vendégeit... Csendesen lapozgatom az ima­könyvét, nézem a keze írását. Mert az imakönyvébe minden családi eseményt beírt: az eskü­vője napját, a gyermekei szüle­tési idejét. És látom a felesége betűit is, amint beírta: András meghalt 1945. március 22. Nem tudok úgy elmenni a kis falucska hegyoldalán levő teme­tő mellett, hogy ne „köszönnék” neki... Hogy ne hajtanám meg a fejemet előtte. Ember volt és ember akart lenni az emberte­lenségben is. Erre tanította gyer­mekeit. És erre tanított engem is... Harkányi László — TOLNANÉMEDI. Február 19-én és 20-án teológusnapi szol- gáláit volt a nagy kiterjedésű szórványgyülekezetben. A vasár­napi istentiszteletek igehirdetési szolgálatát Tolnanémediben dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója, Pálfán és Pin­cehelyen Nagy Édina II. évf., Ta­másiban Fabülya Hilda IV. évf., Nagyszokolyban pedig Zólyomi Mátyás IV. évf. hallgató végezte. Pálfán, szombaton este, Tolnané- mediben pedig vasárnap este volt teológusnapi műsor, amelyen a hallgatók szavalata és énekszámai keretében az otthonigazgató „Hogyan találta meg Luther az evangéliumot?” címen előadást, Blázy Árpád I. évf. hallgató pedig befejező áhítatot tartott. A kicsiny szórványgyülekezet a teológusnap alkalmából 7000 forint adomány­nyal támogatta lelkészképzésün­ket. — RÉGI, használt, 1947 előtti leve­lezőlapokat, levélboritékokat, tábori postát veszek. Érdekelnek 1918 előtti helységnévtárak. Cornides bélyegke­reskedő, 1067 Budapest, Lenin krt. 79. Istentiszteleti rend Budapesten, 1983. március 20-án Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Hafenscher Károly. Fa­sor de. 11. (úrv.) Szabó Lajos, du. 5. Szeretetvendégség. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Le­vente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlo­vák) Csejovszky Ferenc, de. 12. (ma­gyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Szeverényi János. Fran- gepán u. de. 8. Szeverényi János. Üj- pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újte­lep de. fél 9. Virág Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Erzsé­bet telep de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest We- kerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Ta- 'más, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Soly­már Péter. Rákoscsaba de. 9. Szupp- likáció. Rákoshegy de. 9. Szuppliká- ció. Rákosliget de. 11. Szupplikáció. Rákoskeresztúr de. fél 11 Szuppliká- ció. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 5. Szeretetven­dégség: Bozóky Éva. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Öbuda de. 10. Görög Tibor. XII.. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11 Takács József, du. fél ,7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Im­re. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — URAIÜJFALU. A gyüleke­zet lelkésze, Baráth József 1982. december 31-ével nyugalomba vonult. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta ____ In dex: 25 211 ISSN 0133—1302 © 83.0568 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató „Az Emberfia sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ö szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28) VASÁRNAP. — „Isten országá­nak ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek.” (Mt 24, 14 — Zsolt 145,13 — Mk 10, 35—45 — Zsolt 69,1—16). Isten ennek a múlandó világnak végső célul nem az összeomlást szabta meg. Ö az élet Istene, nem a pusz­tulásé ! Ennek bizonysága az, hogy országának örömhírét az egész világon meghirdetteti. Isten né­pének mindig világtávlatokban kell gondolkodnia. „Ö, forrassz egybe minden népet, Hiszen béke a te szándékod! Gyújts égi tüzet, fényességet, Hadd töltse be a vi­lágot! Ügy ezrek zengik és száz ezrek A béke öröménekét, Azt visszhangozzák hegyek-völgyek, És áldják az Űr szent nevét” (468. ének 3.). HÉTFŐ. — „Szelíden fogadjá­tok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket” (Jak 1, 21 — Jer 35,14 — Zsid 7,24^7 — Mt 26,1—16). Mennyei Atyánk elkezdte bennünk az üdvösségre vezető munkáját. Megkaptuk a lehetőséget arra, hogy az örök élet részesei legyünk. Következ­ményei lesznek annak, hogy mi­képpen fogadjuk Urunk szavát, amellyel életünket formálja. „Adj Szentlelket a tanítóknak, Adj Szentlelket a hallgatóknak, Hogy mind engedhessünk akaratodnak, Dicséretet mondhassunk te szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak!” (275. ének 4). KEDD. — „Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg nyelvét, hanem még önmagát is csalja, annak kegyessége hiába­való” (Jak 1,26 — Jer 7,4—5 — 4 Móz 21,4—9 — Mt 26,17—30). Ne­künk, akik az Isten beszédét hall­hatjuk, vigyáznunk kell minden kimondott szóra. Egykor azelőtt fogunk számot adni beszédünkről, Akinek ajkát csak tiszta szó hagyta el. „Tisztítsd meg ajkad oltárról vett szénnel, Rútat ne il­less, mit a lelked szégyell! Jót cselekedjél mindenekkel bőven, Minden időben!” (460. ének 5). SZERDA. — „Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Űrban!” (Zsolt 27, 14 — Mt 14,24—24 — Jób 19,21— 27 — Mt 26,31—35). Bizony van­nak élethelyzetek, amelyekben kevés a mi «erőnk, össze lehet roppanni az élet terhe alatt. Isten ettől akar megkímélni. Ez­ért kínálja fel erejét. Az ő gyer­mekei számára nincs reményte­len élethelyzet. Rá mindig számí­tani lehet. „Reménységem te légy nekem, Nagy hatalmú, bölcs Is­tenem! Tőled legyen segítségem, Mikor terhel én sok vétkem!” (409. ének 1). CSÜTÖRTÖK. — „Keresztelő János rámutatott Jézusra: Aki felülről jön, az felette van min­denkinek. Aki befogadta bizony­ságtételét, az pecsétet tett arra, hogy az Isten igaz” (Jn 3,31. 33 — 2 Sám 7,28 — Zsid 9,11—15 — Mt 26,36—46). Helyesen látta Keresz­telő János, hogy aki Jézus ige­hirdetésére igent mond, öröm­mel szívébe zárja, az Istennek ad igazat. Arról tanúskodik, hogy Jézus Krisztus Isten küldötte, aki egyedül képes valóra váltani Is­ten tervét, a világ megváltását. „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk, Kegyelem, hogy ve- ledjáró tanítványok lehetünk” (475. ének 1). PÉNTEK. — „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!’ (Jak 5,16 — Ez 18,32 — Zsid 9,24—28 — Mt 26,47 —56). Sokféle szál köti egymás­hoz az embereket a családban, munkahelyen, társadalomban, a népek közösségében. Isten gyer­mekei életében igen nagy jelen­tősége van az egymásért való imádkozásnak. Ez is egyik módja a másokon való segítségnek. Jé­zus Krisztusért bátran Atyánk elé állhatunk, könyöröghetünk azokért, akikkel összekapcsolt az élet. „Krisztus Jézus, mi Megvál­tónk, Sok halálos sebből gyógyí­tónk, Értünk ontott drága vért, Megfizetett minden bűnünkért’ (303. ének 1). SZOMBAT. — Jézus mondja: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten orszá­gát, mint egy kisgyermek, semmi­képpen sem megy be abba” (Mk 10,15 — Zsolt 119,71 — Zsid 10,11 —18 — Mt 26,57—68). A kis gyer­mek boldog várakozással nyújtja ki kezét, amikor ajándékot kínál­nak neki. A kinyújtott kéz moz­dulatát, a teljes kitárulkozást vár­ja Isten tőlünk, amikor ajándé­kait nyújtja nekünk. Ez kell a boldog keresztyén élethez: Isten ajándékainak gyermeki várako­zással való elfogadása. „Üdvözí­tőm, kegyelmed által Emeld ma­gadhoz lelkemet, Ha vonz a bűn, s csábít szavával, Segíts győznöm magam felett, Tenélküled har­com nehéz, Segíts, segíts, ó, égi kéz” (458. ének 1). Ferenczy Zoltán Van-e jó barátod? — Mindenki elhagyott, nincsen egyetlen barátom se! — így pa­naszkodott egyik ismerősöm. Döbbenten hallgattam. — Hogyan lehet az, hogy va­lakinek ne legyen jó barátja? — Nincs időm barátokat ke­resni! — mondja a ma embere. — Az én barátom a rádió, a tele­vízió. Elég ez nekem. Milyen sivár ez a válasz. A mi korunk nem lenne alkalmas a barátságra? Szomorú bizonyít­vány! A mai embernek van partnere a sétához, a színházhoz, a szóra­kozáshoz. A mai embernek van élettársa, sorstársa, munkatársa, de a mai embernek nincs igazi jó barátja. A barát nem társ, nem partner, ezeknél jóval több. Partnert, tár­sat választhatunk magunknak, azonos képzettségűt, azonos ér­deklődésűt és elvesztésük nem lesz különösképpen szomorúságot hozó. Mi hát a barát? A barát ajándék. A sors külö­nös jósága ajándékozza. A barát nem pótolható, a barát egyszeri és megmarad akkor is, ha éve­ken át nem láthatjuk egymást. A barátság önkéntes dolog. Nem lehet erőltetni. Az elhunyt barátot nem lehet mással helyettesíteni. Miről ismerhetjük meg a bará­tot? A tetteiről. Amint a jó embe­reket is. A barát jó ember. Vé­delmet, menedéket ad. Szeret, megért, melletted van. Jóban és rosszban. Barátot pénzért szerez­ni nem lehet. Nincs ára, megfi­zethetetlen. A halál nem vet vé­get a barátságnak. A barát to­vább él bennünk. A barát vigasztal, velünk érez, a javunkat akarja, a barát a föl­di ajándékok egyik legszebbje. Gyöngyszem! A régiek adták ne­ki ezt a nevet, mert valaha a gyöngy nagyon drága volt. Hányféle a barátság? Van akinek a világ a barátja. Bizonytalan talajon áll ez a ba­rátság. Megcsalhat, becsaphat, ki­játszhat, kihasználhat, megsem­misíthet. Van akinek az ital a barátja. Ez a barátság keserű rabságba torkollhat. Lehúz. Emberi vol­tunkat veszélyezteti. Van akinek a pénz a barátja. Már-már istene. Ez o gonosz ba­rát csillogó ruhát ölt, édes csen­géssel csábít és percek alatt tönk­re tehet és elhagyhat. Van akinek a siker a barátja. Egekbe emel és a másik percben a földre ejt. Ott maradsz elfelejt­ve, elhagyatva. Van akinek az érdek a barátja. Ilyen volt Pilátus és Heródes ba­rátsága, akiket az érdek tett el­lenségből barátokká. Van akinek Isten a barátja. Csodálatos nyugalom van benne, önmaga fölé emelkedik. Nem fél a holnaptól, nincsen egyedül, egé­szen parányi az Isten mellett és a szívében mégis a nap ragyog. Bírja az életet szeretettel. Onnan tudják, hogy Isten a barátja, hogy az Ö parancsait cselekszi. A barátság legszebb bizonyíté­ka az, ha valaki az életét adja a barátaiért. Jobban szereti a ba­rátját, mint önmagát. Gazdag embernek mondhatom magam. Istennek hála, szép szám­ban vannak barátaim. Barátok, akik gondolnak rám és ennek tanújelét is adják. Aggódnak ér­tem, mellettem állnak, szeretnek és ragaszkodnak hozzám, nem hagytak el akkor sem, amikor úgy éreztem, hogy minden elha­gyott. Néha évekig nem hallok egyikröl-másikról, aztán egyszer felbukkan és úgy öleljük meg egymást mintha egy percre sem váltunk volna el. — Jó, hogy találkoztunk és ba­rátokká lettünk — írja az egyik. — Vigyázz magadra, jó kis ba­rátom, szükségünk van rád — te­lefonálja messze országból a má­sik. — Még az esőcsepptől is óvako­dom, nehogy agyonüssön — mon­dom meghatottan. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom