Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-13 / 11. szám

Olvasónk írja Készülünk a Luther-év alkalmaira Köszönjük, hogy a napokban kézhez kapott Sajtóosztályunk kiadásában megjelent könyv, D. dr. Ottlyk Ernő írásaként Lu­ther Márton életét és művét te­szik elénk. Fogjuk kezünkbe és olvassuk. Luther Mártont úgy vallhatjuk magunkénak, hogy ha az életét, írásait, igehirdeté­seit ismerjük, mert ezek által tá­rul föl előttünk Istennek irán­tunk való szeretete, bűnbocsátó kegyelme, mely az Űr Jézus Krisztus golgothai áldozatában mindenkinek szól. Ennél pedig nagyobb nincs és nem is szüksé­ges. Kiskőrösi, gyülekezetünkben is szeretnénk megemlékezni több­féleképpen is dr. Luther Márton­ról, hogy ez által is megerősöd­jünk a hitben, szeretetben, re­ménységben és egyházhűségben. Részben oly módon tervezzük ezt a megemlékezést: Énekeit ki­emelten is tanuljuk az új éne­keskönyvünkből. De szeretnénk olyan előadást is elkészíteni és bemutatni gyülekezeti tagjaink részvételével, amely a Luther- rózsa leírását, jelentőségét hozza elő. Lelkesedve buzdítjuk egy­mást, mintegy 28 szereplővel: gyermekek, asszonyok, férfiak bevonásával. A Luther-rózsa le­írását, jelentőségét maga Luther Márton ismerteti, úgy, hogy ez az előadás az ő bizonyságtétele, hitvallása lesz gyermekek, .asz- szonyok, férfiak által. Luther Márton maga mondja: az ő hit­vallása, teológiája van a Luther- rózsa pecsétjében, illetve címeré­ben. így méltó, hogy most ez is felelevenedjék közöttünk. Csapó Margit Istentiszteleti rend Budapesten, 1983, március 13-án Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma,, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 5. Pintér Károly, du. 6. Szeretetvendégség: Hafenscher Ká­roly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zol­tán, du. 6. Muntag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Leven­te. Karácsonyi Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kő­bánya de. 10. Bogya Géza, du. 4. Sze­retetvendégség: Bozőky Éva. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Szeverényi János. Frangepán u. de. 8. Szeverényi János. Újpest de 10. Blázy Lajos. Pest­erzsébet de. 10. Virágh Gyula. Sorok­sár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kis­pest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerie telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamas, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Nagy Gyula, du. 6. Mado­csai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Kö- szeghy Tamás, de. 11. Kőszeghy Ta­más, du. fél 7. Takács József. Buda­keszi de. 8. Takács József. Pesthideg- kút de. fél 11. Takács József. Modori u. C. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Koczor Ta­más teol. (szuppl.), du. 6. Koczor Ta­más teol. Németvölgyi út 138. de. 9. Széchey Béla. Nagytétény de. fél 9. (úrv.) Rozsé Isttván. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rozsé Istvtán, Bu­daörs du. 3. Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse Istvtán. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11 Mezősi György. — SZÜLETÉS. Szabó Pálnak és feleségének, sz. Tompos Ju­ditnak első gyermekük született. Neve: PÁL, JÓZSEF. A keresz­telést Weltler Sándor lelkész vé­gezte február 13-án a meszleni templomban. Az újszülött Tom­pos Kálmán meszleni gondnok unokája, „örüljetek azon, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben.” EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi E.vangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 ® 83.0568 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Olvasónk írja Az összefogás erejével Nógrád megye északi részén, a Cserhát lábánál fekszik ez az alig négyszáz lelket számláló szlovák nemzetiségű község: Sámsonháza. Története a tizen­ötödik század óta végig kísérhe­tő. De a neve arra utal, hogy nyilvánvalóan még korábban keletkezett. Sámson ugyanis II. Béla király idején élő főúr volt. 1808-ban az egész község leégett: porrá lett az iskola, a templom, a parókia, és az értékes iratok is ott vesztek, amelyek hírt hagy­hattak volna az érdekes törté­nelmi múltról. A szabadságharc és a kiegyezés idején, az iskolá­nak is szolgált helyiségben tar­tották az istentiszteleteket. Új templomát 1873-ban szen­telték fel, ahol több lelkészt avattak falai között, mivel a húszas években a harmincas évek közepéig itt volt a Dunán- inneni kerületének püspöksége. Az ötvenes évek elején — amikor az egyház nehéz körül­mények között dolgozott — telje­sen újjá varázsolta a falu köze­pén fekvő parókiáját tetőzetének cseréjével együtt, közel kétszáz­ezer forintnyi társadalmi és anyagi hozzájárulással együtt. A templom felszentelésének száza­dik évfordulójának méltó meg­— GYÉKÉNYES. Lőrincz Já­nosáé hittestvérünk Isten dicsősé­gére népi hímzéssel díszített feke­te oltárterítő készletet és kereszte­lőmedence takarót adományozott a gyülekezetnek. Isten áldása le­gyen az adakozón. — A MAGYAR RÁDIÓ „Szülő­földünk” adásában február 20-án dr. Fabiny Tibor teológiai akadé­miai dékán ismertetést^ adott a külföldi magyaroknak' Luther Márton egyházi levéltárunkban őrzött végrendeletének tartalmá­ról és fordulatos sorsáról. — BUDAVÁR. A februári sze- retetvendégségen Túrmezei Ér­emlékezésének tiszteletére, ugyancsak társadalmi; összefo­gással, teljesen elvégezték a külső tatarozását, és az ereszcsa­torna cseréjét. A hatvanas évek elején a falu villamosításakor elsők között vezették be a vil­lanyt a templomba. Megjavíttat­ták a százéves toronyórát, és az ünnepeken, valamint a déli ha­rangozást automata hozza mű­ködésbe. Az elmúlt év folyamán, ugyan­csak összefogás eredményeként, közel negyed millió forintos költséggel elvégeztették a temp­lom teljes belső tartorozását- festését, és a falon levő betűket is. A templomban elhelyezett emléktábláról megtudhatjuk, hogy a múlt században az egy­házközségnek felügyelője Kos­suth Lajos volt. A kis egyházközösségnek, hogy ilyen eredményeket tudjon elérni, szüksége volt a felsőbb egyházi vezetés támogatására, a helyi presbitérium szervező kész­ségére, mind anyagi, mind társa­dalmi munkával való hozzájáru­lására, és ezért köszönetét érde­melnek a nagy nyilvánosság előtt is. Kukely Mihály zsébet tartott előadást. Költővé formálódásának útjáról és költé­szetének keresztmetszetéről adott képet. A gyülekezet hanglemezről meghallgatta egyik versének finn megzenésített formáját, Hepke Zsuzsa teológiai hallgató pedig versmondással színesítette a me­leg együttlétet. — RÉGI, használt, 1947 előtti levele­zőlapokat, levélborítékokat. tábori postát veszek. Érdekelnek 1918 elöiti helységnévtárak. Cornides bélyegke­reskedő, 1067 Budapest, Lenin krt. 79. — TEMPLOMKERT, magánkért ter­vezést, felújítási vagy egyéb szakta­nácsadást vállal bárhol az országban evangélikus kertészmérnök. A meg­kereséseket a kiadóhivatal továbbítja. „Bizony, bizony, mondom nek­tek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz (Jn 12, 24). VASÁRNAP. — „Az Isten or­szága igazság, békesség és a Szent­iélekben való öröm” (Róm 14, 17 — Ézs 60, 17 — Jn 12, 20—26 — Zsolt 105, 24—45). Bátran feltehet­jük a kérdést: — Mi hasznom ab­ból, hogy követem az Istent? Mennyei Atyánk gazdagon meg­ajándékozza azt, aki vállalja, a Vele való közösséget. „Szentlélek, öröm Lelke, Te vigaszul jöttél, Hogy a bút szerte, Mint felleget a szél Megvigasztal szavad, Letörli könnyeinket, Oj örömre hív min­ket, Űj reménységet ad” (238. ének 1). HÉTFŐ. — „Segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön” (Róm 8, 26 Hagg 2 5 — Jer 11, 18—20 — Róm 11, 33—36). Nem kell szégyellni azt, hogy életküzdelmünkben sok­szor kiderül gyengeségünk. Min­den kötelezettségnek eleget tenni, ez komoly feladat! Mindig báto­ríthat annak a tudata, hogy nem egyedül vívjuk harcunkat. A Szentlélek Isten van velünk. Ta­nácsol, bátorít, vezet a végső cél felé. „Adj igaz hitet a te szent Fiadban, És jó életet minden utainkban, Szentlélek által vigy be hajlékodba, A boldogságba!” (48. ének 3). KEDD. — „Amikor Jézus meg­látta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a juhok, .pásztor nélkül és kezdte őket sok mindenre tanítaná”’ (Mk 6 ,34 — Jer 31, 10 — Jn 6, 55—65 — Róm 12, 1—8). Mesterünk ma is rhegértő szívvel áll mellettünk. Tuijja, hogy szükségünk van az Ö jelenlétére. A nyáj nem élhet pásztor nélkül! Mi sem boldogu­lunk Jézus vezetése, segítsége, szeretete nélkül. Készségesen ta­nít bennünket. Figyeljünk szavá­ra. „Én pásztorom, lelkemnek őrizője, Jobb kezed a hívek hű vé­delmezője, Oltalmazzon meg ke­gyelmed engem, Hogyha a sátán keresi a lelkem!” (117. ének 5). SZERDA. — Jézus mondja: „Én Izrael házának elveszett juhaihoz küldettem” (Mt 15, 24 — Jer. 33, 9 — Jób 9, 14—23. 32—35 — Róm 12, 9—16). Vallhatjuk Jézus hoz­zánk küldetett. A testi Izrael he­lyét a lelki Izrael, az Egyház fog­lalta el. Megváltónk azért ment a keresztre, hogy minket, akiknek jelenét és jövendőjét tönkre tette a bűn, az örök életbe vezessen Boldog örömmel visz Mennyed Atyánkhoz. „Jézus a jó Pásztor, — HALÁLOZÁS. Pongrácz Dénes ny. igazgató-tanító, a ho- mokbödögei gyülekezet 55 éven át volt hűséges kántora hosszú és türelemmel viselt betegség után 76 éves korában elhunyt. Élete és szolgálata messze túl­nőtt a gyülekezet határain. Te­metése január 18-án volt Ho- mokbödögén a falu közösségének és a filiák népének nagy részvé­te mellett. Sírjánál Görög Zoltán, vele megyünk. Örök irgalmáról énekelünk. Nyájadat oltalmazd, nagy a veszély! Csendes nyugal­mat adj, ha jön az éj!” (401. ének 1). CSÜTÖRTÖK. — „Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálem­be kell mennie, sokat kell szen­vednie, meg kell öletnie, de har­madnapon fel kell támadnia” (Mt 16, 21 — Zsolt 77, 14 — Jn 6, 47— 51 — Róm 12,17—21). Jézus nem­csak maga készült a halálra, ha­nem felkészítette tanítványait is. Kijelentéséből tudjuk, hogy élet­sorsában a halál és feltámadás el­választhatatlan. Együtt kell szem­lélnünk a mi életünkben is a szenvedést és a végső győzelmet. „Te a halált, ó, Jézus, Csak azért szenveded, Hogy megszerezd mi- nékünk Az örök életet; De távol­ból felénk már Szent koronád ra­gyog, Mint borús éjszakában A fénylő csillagok” (209. ének 4). PÉNTEK. — Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálót” (Lk 5, 5 — Zsolt 90, 17 — Jn 10, 17—25 — Róm 13, 1—10). Az élet szép ajándéka az, hogy dolgozhatunk. Ezt az tudja igazán értékelni, aki számbaveszi, hogy a világban hány emberre nehezedik a munkanélküliség gondja. Jézus azért áll mellettünk munkánkban, hogy eredményes legyen az, amit csinálunk. Amint ö örömmel vé­gezte azt, amit az Atya rábízott, úgy minket is meg akar ajándé­kozni a munka örömével. „Gyor­san folyó időmet az Űr nem adta hiába, De azért, hogy erőmet Szánjam oda jó munkára; Hogy mint drága vagyonnal Éljek vele haszonnal” (450. ének 1). SZOMBAT. — „Ti azonban, sze­retteim, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében. várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgal­mát az örpk életre” (Jud 20—21 — Ézs 41, 9 — Ám 8, 11—12 — Róm 13, 11—14). Mennyel Atyánk meg­ajándékozott minket szeretetével. Felénk fordulása válaszra vár. Jeleznünk kell, hogy komolyan vesszük jóságát, igényt tartunk irgalmára. Isten elkezdte bennünk üdvössége terve megvalósítását. A befejezés akkor lesz, amikor Jézus bevezet minket az örök élet dicsőségébe. „Jézus, 'örömmel fo­gadlak, Áldott légy, hogy eljöttél; Hittel téged megragadlak. Hogy Megváltómmá lettél. Már többé el nem eresztlek, Szálásra szívembe veszlek. Hozzád köt a szeretet Mindörökké engemet!” (143. ének 1). Ferenczy Zoltán a gyülekezet lelkésze hirdette a feltámadás igéjét. Utolsó útjá­ra elkísérte Síkos Lajos esperes, aki a Veszprémi Egyházmegye nevében, Tóth Sándor mezőlaki lelkész, aki a volt Pápai Tanító­képző Intézet nevében szólt. Je­len volt Bárdosi Jenő ny. lelkész és. Németh Tibor vanyolai lel­kész. Az egykori osztálytársak nevében Sülé Sándor ny. tanító vett búcsút az elhunyttól. A kert halála A HALÁL, BÁRMILYEN FORMÁBAN TALÁLKOZUNK IS VELE, mindig vala­mi szomorúságot hordoz. Koporsó mellett állni, legyen az akár egy nekünk idege­né mindig elszomorító. Gyermeket bú­csúztatni, öregtől megválni fájdalmas a vesztesnek. Ha öreg fát kidöntenek, ha régi házat lerombolnak, belesajdul a szí­vem. Különösen megdöbbenek, ha szemem elé madár holttest kerül. Út porában hal­dokló virágot felemelek és ha módom van rá, övéi közé teszem, legyen mellette valaki, ha eljön az utolsó perce. Állato­kat vágóhídra szállító gépkocsitól el­fordulok. Lemészárlásra kiválasztott, le­soványodott, elöregedett gebéket látva, nemegyszer könnyeztem már. Lehet, hogy már rosszak az idegeim, de mindig ilyen voltam, ilyen jóra rossz­ra, szépre csúfságra rezdülő szívvel szü­lettem. Nem szégyenlem. Olyannak is kell lenni, aki egy fokkal mélyebben ha­jol és meglátja azt a sok kis csodát, amely az anyaföld közelében húzódik meg. Tisztán, érintetlenül. AZ A KERT. AMELYET A MINAP SI­RATTAM EL, messze esik az utcátó\ ott húzódott meg a ház mögött a maga vi­déki egyszerűségében. Tavasszal egy kis rózsaszín virágú barackfa köszöntötte el­sőként, egy fiatal, fehér virágos cseresz­nyefa, aztán jöttek a nárciszok, a pompás nőszirmok, jácintok és a zöld fűben lila- fehér ibolyák bújtak meg. Egy kis sa­rokban néhány tulipán, a pinceajtóban sárga forszitiabokor, a kerítés mellett jázmin és orgona, bordó japánbirs, amelynek szélfútta szirmai bársonysző- hyeggel borították be a hozzá vivő utat. A kert végében diófa, alatta kicsiny, kétszemélyes fapad. Ezen ült mindig a két kis öreg. Erzsi néni és Zsiga bácsi. A > kertet nézték. Tavasszal, ha virágba bo­rult, nyáron amikor pompázott és ősz­szel, amikor búcsúzkodott, akárcsak ők ketten. Mindig volt egymásnak mondani­valójuk. Már maga ez az örök megújulás. Ahogy öröm volt az első életbe merészkedő kis virág, ugyanúgy öröm volt a késő ősz­ben ittfelejtett rózsabimbó, ahogy kihívta maga ellem a világit, bátran dacolva hű­vös éjszakával, hideg széllel, közelgő ha­lállal. Az én szívemnek is kedves volt ez a kert. Nagyon kedves! Megnyugvást, új erőt adott, valahányszor meglátogattam. Elvonta gondolataimat bajomról, bána­tomról. Elmondtam neki örömeimet és szomorúságaimat és újrakezdő remény­séggel búcsúztam tőle. Barátom volt. Őszinte és igaz. NÉHÁNY HÉTIG NEM TALÁLKOZ­TUNK. Mint hazatért gyermek úgy fu­tottam hozzá az elmúlt héten. Nem ta­láltam. Elmentem mellette. Mi történt velem? Rossz helyen járok? Hol az öreg ház? Romokban. Erzsi néni, Zsiga bácsi? Elvitték őket. Valami rokonuk jött ér­tük. Sírtak. Fájt a válás. Valami kocsma­féle épül a ház helyén, lesz benne disco- klub is, meg biliárdszoba, tánchelyiség ... Elmentem az öreg házig. Ott hevert a porban, holtan. Néhány öreg, kormos lá­bas, régi vaskályha, tégla, por, egy kép­keret, benne eltépve esküvői házaspár el­halványult alakjai. Mindent belepett a meszes vakolat. A ház kicsi lett, össze­ment, mint az elöregedett test. Egy ha­lom por lett belőle. A kert füvét dömperek kereke taposta széjjel, felszaggatott testtel éktelenkedett a föld, a diófa erős törzse csonkán állt gyökereibe kapaszkodva. Még élt. Talán a reménység éltette, hogy tavaszra új hajtást hoz. Itt-ott egy-egy ibolya levele húzódott meg, mint akit ideig-óráig ki­került a halál, de az orgonabokrok föld­höz lapítva hevertek és velük együtt el­száradt mályvaszáralf, jázmintövek. MEGHALT A KERT! Virág, bokor, fű, fa feladta az életet, nem tudott és nem akart már feltápászkodni és újrakezdeni. Ügy érezte, minden hiába, jönnek a kocsmaépítők, akiknek hely kell. nem árnyas diófa, sárga kankalin, rózsás birs. Álltam a ravatalnál. Lassan hullani kezdett a hó. Apró, ezüst kristályharan­gok hangja mint temetési ének bejárta a kert minden zugát. Temettük a kertet. Csak egy bátor kismadár énekelt a diófatorzón feltámadásról, örök életről. Két gyászoló volt a szertartáson. Én és a szívem. Mindketten hittünk neki. Gyarmathy Irén

Next

/
Oldalképek
Tartalom