Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-07-24 / 30. szám

Jó volt újra diákként tanulnunk! A koronatanú, a könyv Könyvtár és levéltár átadás Győrött Az egyházunk által szervezett hathetes intenzív nyelvtanfolyam­nak a Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Tanszéke adott otthont. Harminchétén vállalkoz­tunk a nem kis feladatra. Az or­szág különböző területeiről — Tol- na-Baranya megyétől Győr-Sop- ronig, Bács-Kiskun megyétől INfóg- rádig — lelkészkarunk szinte min­den nemzedéke képviselve volt. A tanfolyam ideje alatt többen hét­köznap is ellátták gyülekezeti munkájukat, a „szerencsésebbek” hétvégi hajrában gondozták gyü­lekezetüket. Minden anyagi áldo­zat, fizikai és szellemi fáradság ellenére megajándékozottnak éreztük magunkat. Egyetemek, nyelvoktató intéze­tek viszonylatában is szinte a legjobban fölszerelt nyelvi labo­ratórium állt rendelkezésünkre, nagyszámú hang- és filmanyaggal. Magas szakmai tudású, végtelenül emberséges tanáraink voltak. Sok humorral, jókedvvel, türelemmel még a hétfői fáradtságunkon is segítettek fölülkerekedni. Mindannyian kisebb-nagyobb előképzettséggel kezdtük a tanfo­lyamot. Tanárainkkal napi négy órát töltött mindkét német és an­gol nyelvű csoport. Számunkra sok eredményt ígért a laboratóriu­mi munka. Délutánonként fülhall­gatóval fejünkön újabb négy-öt órán át nyelvtani gyakorlatokat végeztünk, a mindennapi nyelv megértését és a beszédkészségün­A természettudományok és a hit határai „megszabottak”: a természettudományok nem szol­gálják a hitet, a hit pedig nem „támaszkodhat” az állandóan megújuló, és ezért változó termé­szettudományi felismerésekre. A természettudományoknak azért az a feladatuk, hogy az emberi is­mereteket előbbre vigyék, a hit­nek — mindnyájunk hitének — pedig az, hogy Istenről, mint Te­remtőnkről, Megváltónkról és Vezetőnkről, tegyünk nszóbamnés tettekben tanúbizonyságot,. . „Nekünk a mi Uriyxfe Istenün­ket nem kell távolabb keresnünk, mint ahogyan ezt megparancsolta. Ö az Igét ajándékozta mindnyá­junknak.” (Luther) két segítő szövegeket hallgattunk. Egyházunk német és angol nyelvű szakmai anyagot is bocsájtott ren­delkezésünkre. Alkalmunk nyílt prédikációk hallgatásával, újság­cikkek fordításával a teológiai szaknyelv gyakorlására. Nyilvánvaló volt előttünk, hogy nem hat hét alatt fogjuk elsajátí­tani a német vagy angol nyelvet. De lelkesedésünket, tudásvágyun­kat megnövelte az intenzív tanu­lás. (Remélhetőleg azért aktív tu­dásunkat is!) A döntés szinte va­lamennyiünkben megszületett: lolytatnunk kell a tanulást. A konkrét cél, a közelgő LVSZ Nagygyűlés mindnyájunkat helyt­állásra sarkall. De ezen túlmenő­en is egyéni és egyházi életünk­ben egyaránt gazdag kamatot ígé­rő befektetés a nyelvtanulás. A nyelv „gyönyörűségei és gyöt­relmei” mellett az egymással va­ló találkozásunk is sok örömöt je­lentett. Szinte soha vissza nem té­rő alkalma volt ez közösségünk megélésének. Munkánk, személyes életünk örömeit, gondjait meg­oszthattuk, megbeszélhettük egy­mással. Jó volt régi pesti ismerő­söket, rokonokat, barátokat újra viszontlátni. Jó volt diákosan ró­ni az utcákat és nagyokat beszél­getni. Jó volt együtt keresni gyors ebédelési lehetőséget, egy jó ká­vét meginni. Még közös múzeumi látogatásra és filmnézésre is fu­totta az időnkből a hat hét alatt. Jó volt újra megtapasztalni, hogy nemcsak diáktársak, munkatár­sak, hanem barátok is lehetünk. Közben sokat gondoltunk haza, az otthon helytállókra. Többen ta­lán azért nem vállalhatták a részvételt ezen a tanfolyamon, mert családban, gyülekezetben nem volt helyettesük. Üjra meg­köszönjük házastársak, szülők munkatársak bíztatását, mellénk- állását. Ilyen „hátvédek” nélkül sokkal nehezebb dolgunk lett vol­na. Hálásak vagyunk az egyházi ve­zetőségnek és az állami illetéke- sekhek; hogy a tanulást számunk­ra lehetővé tették és megszervez­ték. Reméljük, hogy a folytatás gyümölcsöző lesz egész egyházunk, gyülekezeteink, lelkészi karunk számára. Tekusné Szabó Izabella. „Habent sua fata libelli” — mondták már a rómaiak. Áll ez a győri gyülekezet könyv- és le­véltárnak anyagára is. Történet- útja követte a pátriájukból elűzött prédikátorok és tanítók kanyargó ösvényét. A győri gyülekezet hű­séges pásztorai 1749-ben, a temp­lom és iskola elvételekor, a nyil­vános vallásgyakorlat betiltása­kor, Tétre mentették szellemi­lelki kincsestárukat. A GYŐRI GYÜLEKEZET KÖNYVTÁRÁT Lövey Balázs lel­kész (1685—1708) adománya ala­pozta meg. A Türelmi Rendelet után rohamosan növekedett a könyvtári állomány ... ma már nemcsak kötetei számában, ha­nem értékeiben is jelenős —, mondotta dr. Karner Ágoston, országos egyházi főtitkár a győri gyülekezet könyvtárának és le­véltárának megnyitó ünnepélyén, visszatekintő, méltató és tájékoz­tató előadásában. A megmaradt, a nehéz időkből átmentett és megőrzött könyvtá­ri és levéltári anyagok, amelyeket mi, az egyetemes magyar kultúra részeként őrzünk és védünk, mindmáig gazdaggá tettek. Hiszen bármilyen értékről is van szó, an­nak alkotói, használói, írói és őr­zői mindig egynek tudták magu­kat népünkkel és annak haladó rétegével. A levéltár féltve őrzött kincsei közé tartoznak a gyüleke­zetnek 1685-től folyamatosan ve­zetett anyakönyvei. 1712-ből is találunk iratokat az akkori gyüle­kezet háztartásának életéből. Ugyancsak igen értékesek az 1763 óta vezetett gyülekezeti jegyző­könyvek. Folyamatban van a le­véltári rész szaklevéltárrá nyil­vánítása. Az NSZK-beli Protestáns Egy­házszövetség egyházi hivatala a közelmúltban adta k! az 198L év­ről szóló statisztikai jelentését. Ebből a. jelentésből válogattunk ki néhány adatot: A tizenhét tagegyháznak 10.661 gyülekezetében 25,9 millió hivő él. Ez a létszám az előző évhez Múltunk kincsei egyet jelente­nek népünk múltjának drága örökségével. Minden kutató ... érezze ki a megsárgult lapokból a hazájukat szerető,-*annak föl- emelkedését munkáló evangélikus őseink őszinte hazaszeretetét és kiemelkedő humanitását. — Nagy anyagi áldozattal, közös álla­mi és egyházi összefogásból, megnyitjuk egyházunk gyűjtemé­nyi ágazatának újabb könyvtárát és levéltárát e falak között. — Az egyház és az állam kapcsola­tában az elmúlt évtizedekben so­sem az került előtérbe, ami elvá­laszt egymástól, hanem azt keres­sük. ami összeköt bennünket. Az volt számunkra a döntő, hol tu­dunk együttmunkálkodni — el­veink feladása nélkül — egész né­pünk. sőt azon túlmenően az em­beriség javáért, mondotta többek között dr. Karner Ágoston. AZ ÜNNEPÉLYRE ÉRKEZETT VENDÉGEKET Fias István fel­ügyelő köszöntötte. Papp Ivánnét, az Országos Evangélikus Könyv­tár vezetőjét. Vető Bélát, az Or­szágos Levétár vezetőjét, dr. Nagy Istvánt, a Fejér-Komáromi Egy­házmegye esperesét, a Gyüleke­zeti Segély egyházkerületi előadó­ját. — Jelen voltak a Hazafias Népfront és művelődés helyi kép­viselői is: Pernesz Gyula, a HNF Városi Bizottságának elnöke, Be- levitz Károly, a HNF titkára, Gesztesi József, a tanítóképző fő­iskola igazgatója, dr. Sáry István a Megyei Főlevéltár vezetője. Fias István felügyelő kiemelte, hogy az épület fölújítása óriási feladat volt. De a kitűzött cél lel­kesítette a gyülekezet presbite­reit. asszonyait, akiknek gondos­ságával kerültek a könyvek ren­dezetten új otthonukba. képest enyhén csökkent. — A keresztelések száma 227 ezer, a konfirmandusoké 441 ezer, az egyházi esküvőké 91 ezer fölött, az egyházi temetéseké 350 ezer fölött volt. —- Az istentiszteletek átlagos résztvevői létszáma: 1,4 millió, az évi úrvacsoravételek száma 2,2 millió, (ena) PERNESZ GYULA a HNF el­nöke a Megyei és Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a HNF Megyei és Városi Bizottsága kö­szöntését hozta. „Egyetértünk az egyház mai életére, az állam és az egyház mai együttműködésére vonatkozóan hallottakkal” — mondotta. Majd Babits sorait idézte: „Ö, ne mondjátok azt:*a Könyv ma nem kell, mert a Könyv is Élet és él. mint az Em­ber.” TEKUS OTTÓ IGAZGATÓ­LELKÉSZ ismertette a felújítás történetét: „Majdnem tíz éve fon­tossági sorrendet állapítottunk meg. Megfeszített tempóban igye­keztünk a terv betartására. A gyülekezet áldozatán kívül a me­gyei és országos Gyülekezeti Se­gély. a Művelődési Minisztérium, a Lutheránus Világszövetség és holland és osztrák testvérek is nyújtottak támogatást.” — A gyü­lekezeti nagyteremben és a könyvtár előszobájában bibliai tárgyú festményeket láthatunk. Martos Magda tanárnő megra­gadó előadásban ismertette Reisz- mann. M. Károly festőművész éle­tét. működését. Az ornamentális falfestmények mestere, a stílus­ismeret professzora tervezte az ország legfontosabb épületeinek belső-külső díszítését a múlt szá­zad utolsó éveiben. AZ ÜNNEPÉLY TARTALMÁT elmélyítette a könyv szerepéről szóló, nagy írók és költők írásai­ból gyűjtött összeállítás. Ittzés Gáborné rendezésében Peregi Dó­ra és Eszter, Ihász Noémi és Te­kusné, Szabó Izabella szólaltatták meg történetünk és életünk koro­natanújáról, a könyvről szóló val­lomást. — Ferenczy Judit érett, rendkívül gazdag koloratúrájú éneke Szenczi Molnár Alberttól és Bach: Geistliche Liederből adott ízelítőt. Hegedűs Zsuzsanna Kreisler Sicilianoját játszotta he­gedűn. Karner Ágoston főtitkár meg­köszönte Kovács Géza ny. lelkész évtizedes szakértő, gondozó mun­káját. mely állami szakemberek elismerését is kiváltotta. Bödecs Barnabás NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG Reményik Sándor az építész fia Versek (1916-1941) Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Kántor Lajos A könyv kezdő oldaláról Reményik Sándor „a versek építészé”-nek tiszta te­kintete kísér a bevezető tanulmányhoz: Történelmi vakság ellen (Reményik Sán­dor lírája közelről). — Kántor Lajos föl­teszi a kérdést: „Ki gondolta volna, hogy a ,Leszek őrlő szú a fában’ Végvárija olyan katarzison megy át, amely a Kor­szerűtlen versek keserűen figyelmeztető Reményik Sándoréhoz vezet?” — Felele­tül Reményiknek egy már reális, 1937-es megállapítását idézi: „Amíg lesz olyan állam, amelyben jelentős számmal élnek más nemzethez tartozók ... addig lesz ki­sebbségi ... probléma ... ilyen államok mindég lesznek, s a bennük élő más fa­jok életének becsületes, emberhez méltó elhelyezkedése, ennek a kérdésnek ren­dezése mindég aktuális lesz.” Kántor Lajos tanulmánya első fejeze­tének hangsúlyos címet adott: Még egy­szer (s aligha utoljára). — E cím utalás egy 1958-as elfogult értékelésre, mely ezt a címet viselte: Még egyszer (s talán utol­jára) Reményikről. Kántor Lajos az életmű hozzáférhető dokumentumait a ma mérlegén vizsgál­ja. Tájékoztatásul Marosi Pétert idézi Re- ményikkel kapcsolatban: „ .. . amilyen ir- tóztató volt torai elöregedése, éppen olyan rettentő Költészetének sorsa. A nyu- gatosok többségének nem igen kellett ez a szikáran önemésztő és ugyanakkor mégis publicisztikus líra, s nem kellett az avantgarde-oknak, később a proletkultu- soknak, aztán a különféle beállítottságú népieseknek sem. Verseiről már életében különféle ítéletek és előítéletek alakul­tak ki”. A tanulmány az erdélyi- és magyaror­szági méltatásokat, kritikákat egyaránt számba veszi, köztük a költő 50. születése napjára írottakat, valamint a halála utá­niakat. Köztük Áprily, Balogh Edgár, Jancsó Elelmér, Makkai Sándor, a „ne­mes ellenfél” Szentirmai Jenő és máso­kéit. Tamási Áron szerint Reményik „pásztora a tévedező nyájnak” szól róla, „aki szívós alkalmazkodást és cselekvő realizmust hirdet". Ennek megnyilatkozá­sát elsősorban a „Korszerűtlen versed­ben látja. — A népi baloldalt képviselő Asztalos István Költő az igaz ember címen emlékezett Reményikre. önmagáról is vallva, többek közt ezt írta: „Csökönyösen óvatos a szegények szemlélete. .. Nem elég csak a szó, s nem haltnak ott a diva­tok. — Onnan kerültem fel. .. de csak tisztelettel merek szólni Reményik Sán­dorról, mintha majd a felnőtt fiamnak, most meg saját magamnak szólnék pél­damutatásképpen.” A magyarországi kétszeres Baumgart- ner-díj elsősorban Babits Mihály értéke­lését képviseli. — Molter Károly mint A jellem költőjéről emlékezik Reményikről s többek közt Babits kapcsolatára is utal: „Minden olcsó sikert elhárított magától, egyszerűen és világosan hatott vissza a jelszavakra és a tolakodó anyaggal szem­beállította a lélek hatalmát. És így jutott el, minden csillogástól menten, Babits kö­zelébe.” — Molter Károly Reményik lelki rokonai közé sorolja Illyés Gyulát, a ké­sői Kosztolányit, a német Hölderlint, Ge- orge-t és Rilke-t. Kántor Lajos, Reményik Sándor költé­szetének a romániai magyar irodalomba való visszahelyezésére tett kísérletek so­rán említi Szemlér Ferencet, Dávid Gyu­lát, Magyarországról Czine Mihályt, vala­mint Imre Lászlót, akinek Reményik Sán­dor utolsó korszaka című 1980-ban meg­jelent tanulmánya Irodalomtörténetet című folyóiratunkban alapvető jelentő­ségű. Az új Reményik-kötet bevezető tanul­mányának következő fejezetei: Fáradtsá­gom adom ... és a Hulló csillagok? Min­dennapi kenyér? címűek a családi gyöke­rekből kibontakozó költő pályakezdő, majd azt folytató korszakait kíséri nyo­mon: kötődést a szülőföldhöz, feloldódást a természetben. Ezzel kapcsolatban a Nocturne című költeményt mint „a ma­gyar impresszionista líra antológia­darabját” — külön is méltatja, elemzi. — Kántor Lajos Reményik történelem szemléletének alakulását is nyomon kísé­ri, valamint érinti Istennel küszködő val­lásos verseinek világát is. — (Ez utóbbi kérdésben átfogó képet ad a Jelt ád az Isten című Reményik-kötet. „Istenes ver­seinek” e gyűjteményét Imre Mária állí­totta össze s Koren Emil előszavával 1980- ban adta ki a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtóosztálya. Kántor Lajos tanulmányának Álmodsz-e róla? című következő fejezete, Reményik Sándor költészetében Szőcsné Szilágyi Pi­roska ihlető szerepét kíséri nyomon. A kiadott versek alapján ez a hatás valóban kizárólagosnak látszik. A kiadatlan ver­sek, levelek azonban egy előbbi, sógornő­jéhez, Imre Ilonkához fűződő mély von­zalomról is vallanak. — Az e kérdést érintő fejezet címéül szolgáló Álmodsz-e róla? című Reményik-vers — mely Kán­tor Lajos méltatása szerint — „az erdélyi .huszonhatodik év’ sajátosan reményikies remeklése” Imre Ilonka halála után szü­letett. A még leánykorban hozzá fűződő mély érzelmére, saját fizikuma miatti döntésére, a költő e versében maga is utal: „én, aki nem mertem karjaimba vonni...” Rokon ihletésű az Elment me­gint ... című, a kötetben szintén közölt költemény. Szőcsné Szilágyi Piroskát Reményik Sándor már mint családanyát ismerte meg s vette körül testvéri szeretettel. Benne alkotó művésztársra is talált. En­nek bizonyságai Vadvizek zúgása című kötetének címlapja, a Piroska-alkotta Re­ményik Emlékkönyv rajzai, festményei, valamint a költő versei, levelei. Kántor Lajos tanulmánya záró fejeze­tének címe: Lehet, mert kell — Reményik egy 1937-ben megjelent cikkének címét idézi, benne az óhajtott reménnyel: „egy­szer majd nyilvánvalóan is otthonra ta­lálunk a minket körülvevő népek között”. — Ez úton már hamarább elindult. 1930- ban a „Fiatal magyarok ankéntjáról” — melyen Dsida Jenő, Illyés Gyula, József Attila is felszólalt —, majd Kós Károly­ról 1934-ben írt méltatása során, a sok­féleségben már a közöset emelte ki: „Az ember, a nép, a nemzet, a tömeg, az em­beriség, a szociális összefüggések: ezek állnak minden irodalmi megnyilatkozás­nak a hátterében. Nem játék, hanem ke­nyér, nem szórakozás, hanem megváltó hatalom, nem szavak, hanem cselekede­tek: ez az új generáció irodalmi prog­ramja”. 1935-ben Reményik már az árral szem­be mondta az örök érvényű igét Petrovics ítél című versében: Mi legfőbb bíránk minden faji perben: A vér: a semmi. A Lélek: a Minden. 1941-ben, élete fájó korai alkonyán írta Reményik a Korszerűtlen versek ciklusát, köztük a Ki kezdte? című verssel: Nemzetek közti véres játék: Ki volt a hibás a dologban? Egyik így mondja, úgy a másik És ludasabbnál ludasabbak — Magába, egyik sem tekint, Mind magát véli igazabbnak. S ki önmagával s nemzetével Vágyna számvetést kezdeni, Azt mint gyöngét s honárulót A sok száz „igaz” kiveti. Kántor Lajos összegzése szerint: „Re­ményik Sándor vállalta ezt a számve­tést ... S ezzel az egyszerű szókimondás­sal lírája csúcsára jutott... Az igazmon­dás csúcsára. A katarzis felemelő mély­ségéhez vezetve el mindenkori olvasóit, nem vonva ki a maiakat sem.” A kötet Kántor Lajos 45 oldalas alapos tanulmánya mellett tájékoztat az össze­állítás szempontjairól, közöl címeket Re­ményik Sándor publicisztikájából, vala­mint Cikkek, tanulmányok, emlékezések Reményik Sándorról címen felsorolja ta­nulmánya forrásait. (Ezekhez csatolható e sorok írójának: Reményik Sándor sors- vállaló magánya című tanulmánya is, Délvidéki Szemle, 1942). REMÉNYIK SÁNDOR AZ ÉPÍTÉSZ FIA című kötet tehát további kutatásokra ad indítást. A benne közölt 217 vers ré­vén pedig Reményik Sándor szülőföldjén is újból szólhat régi híveihez s miközben „ a nemzedékek őrváltása jő” — újakkal is találkozhat. (Kriterion kiadás, Bukarest, 1983) Sáfrán Györgyi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom