Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-20 / 12. szám

Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait VASÁRNAP IGÉJE Kinek tartod Jézus? Jn 8, 46—59 India evangélikus egyházai India a maga hatezer éves kul­túrájával a világ egyik legősibb országa — valójában nem is egy ország, hanem egész kontinens. Ma csaknem hétszázmillió ember él több mint hárommillió négy­zetkilométernyi területen, akik 1652 nyelvet beszélnek. Északon a Himalája égbenyúló havasai, délen a végtelen trópusi erdők és az Indiai Óceán határolják. Nagyvárosaiban sokmilliós töme­gek élnek mérhetetlen nyomorú­ságban. A hétmilliós Kalkutta ut­cakövezetén éjszakánként száz­ezrek terítik le rongyaikat és töl­tik ott az éjszakát, — sokan az éhség és a betegségek miatt ott is halnak meg, ezerszámra na­ponként. Az átlag-életkor a szá­zad elején még 24 év volt, ma sem több 43 évnél. Üj-Delhi, Bombay, Madras gyönyörű park­jai és kormányzósági negyedei tőszomszédságában milliók ten­gődnek munka nélkül, koldus­ként, európai ember számára el­képzelhetetlen nyomorúságban és zsúfoltságban. India az ellenté­tek országa: a Tadzs-Mahál, a lenyűgöző fehérmárvány temp­lomcsoda, a sziklába vésett évez­redes hindu templomok, az em­beri kultúra színes, csodálatos alkotásai elfelejthetetlen országa — ugyanakkor a marék rizsért folytatott élet-halálharc, az éh­ség és a veríték országa is. Talán senki sem formálta még át annyira az évezredek során en­nek az óriás „szubkontinensnek” az arculatát, mint Mahatma Gan­dhi a negyvenes években. Hitt az igazság legyőzhetetlenségében, a lélek erejében és az erőszaknél­küliségben, az élet szentségében, és ezekkel az eszmékkel függet­lenségre vezette el az óriás bi­rodalmat. Szobra — ha csak egy égetett agyagszobor is— ma ott áll minden szegény kis indiai fa­lu főterén. És fekete márvány emléklapja ott, ahol máglyája égett Új-Delhiben, milliók za­rándokhelye. India és a keresztyénség Az indiai keresztyénség az egy­ház egyik legrégibb ága. ősi ha­gyományuk szerint Jézus egyik apostola, Tamás apostol, vitte el hozzájuk az evangéliumot. Az ókor és középkor gyér híradásai után a római katolikus és az or­todox missziói munka a 16. szá­zadban indult meg erőteljeseb­ben. A protestáns misszió csak a 18. században kezdte meg mun­káját. A legtöbb indiai ma is a hindu vallás követője (83 száza­lék). De az izlám követői is mesz- sze fölülmúlják (11 százalék) a keresztyéneket, akik a lakosság­nak mindössze 2,6 százalékát al­kotják. Az Indiai Egyesült Evangélikus Egyházak lélekszáma több mint egymillió, az ázsiai evangélikusságnak csak­nem egyharmada. A protestáns missziói társaságok egymástól független munkája nyomán az indiai evangélikusok ma még ki­lenc különböző evangélikus egy­házszervezetben élnek, a hatal­mas ország minden részében. A legnagyobbak közülük az Andhra (350 ezer), a Gossner (340 ezer) és a Tamil Evangélikus Egyház (90 ezer). Mind a kilenc egyház tagja a Lutheránus Világszövet­ségnek is. Már 1926-ban egyház­szövetségre léptek egymással, majd 1975-ben létrehozták az In­diai Egyesült Evangélikus Egy­házak átfogó szervezetét. Ma Tu- du püspök a szervezet elnöke és a rendkívül aktív Rajaratnam fő­titkár irányítja a kilenc egyház közös szolgálatát, képviseli közös érdekeiket. Az indiai evangéli­kusok tehát az egység útját kere­sik, de a teljes egység eléréséig még hosszú út áll előttük. Evangélikus egyházi élet Indiában Az indiai evangélikus egyházi életnek két központja, fókusza van: a vasárnapi-ünnepi isten- tisztelet és a sokoldalú szeretet­szolgálat. Felejthetetlenek szá­momra a Ranchi, Madras, Ban­galore nagyvárosi gyülekezetei­ben átélt találkozások a gyüleke­zetekkel. Ranchi a „kasztnélkü­liek”, a társadalom kivetettjei közt végzett egyházi szolgálat központja Kelet-Indiában. Sok- százan szorongtak kora reggel, a vasárnapi istentisztelet előtt a templom bejáratánál, amikor a lelkészek és a presbiterek virág­füzérrel köszöntöttek. Az úrva­csora az istentisztelet középpont­ja, az igehirdetés a másik tető­pont. Az igehirdetésemet isten- tisztelet utón „megvitattuk” a presbiterekkel és evangélistákkal. Bangaloreban, egy szegény kis külvárosi templomban, is virág- özönnel fogadták a két távoli ige­hirdetőt —■ Finnországból és Ma­gyarországról. Felejthetetlen ma­rad a virágokkal és gyertyákkal zsúfolt templom — és a sok kis indiai gyermek szeme csillogása, hálás szeretetük a távoli hittest­vérük iránt. A másik középpontja egyházi életüknek a szeretetszolgálat: a hétköznapi nehéz szolgálat a be­tegek, éhezők, munka nélkül nyo­morgók között. A szeretet, a meg­osztott kenyér és rizs, a betegek gondozása az indiai egyház hét­köznapja. Ebben a szolgálatban a Lutheránus Világszövetség is tisz­telet remél tóan nagy részt vállal: kórházakat létesít és tart fenn, menekülttáborokban, természeti katasztrófáktól meglátogatott te­rületeken százezreket élelmez, ré­szesít orvosi gondozásban — hitre és vallásra való tekintet nélkül. Jézus, a Világosság Sajátos, megragadó vonása áz indiai keresztyénségnek — India evangélikus egyházainak is — ahogyan megőrizni próbálják ősi kultúrájuk, az emberiség egyik legrégibb kultúrája, kincseit gyü­lekezeti életükben. Az indiai tra­dícióban a fény, a világosság az isteni valóság szimbóluma. Az in­diai keresztyén hitben Jézus a Vi­lágosság: jelenlétét jelzik az égő gyertyák és olaj mécsesek: az úr­vacsorái istentiszteleten is égő gyertyákat nyújtanak át egy­másnak, ősi dallamokkal a Vi­lág Világosságáról énekelnek. A templomokban gyakran szerepel Jézus a lótuszvirággal, indiai öl­tözékben. Akik a távolból nézik, a hinduizmus hatásától, féltik, idegenszerűnek érzik ezt a ke- resztyénséget. Mélyebbre nézve azonban éppen ebben látjuk a másfajta kultúrában élő keresz­tyénség erejét: az evangélium nem rombolja le a népek saját hagyományait, hanem azokba öl­tözik, azokban ölt testet az Isten Fia. Az Ige testté lett — In­diában is. Hisszük, hogy éppen éz az ereje, hűségben az evangé­liumhoz. Evangélikusok India szomszédságában Az Indiával szomszédos orszá­gokban csak szórvány-egyházak­ban élnek evangélikusok. A leg­nagyobb köztük az észak-indiai Evangélikus Egyházból kivált. Bangladeshi Evangélikus Egyház (7 és fél ezer hi vő vei). Néhány evangélikus gyülekezet él pár­száz hivővei Sri Lankábán (aze­lőtt Ceylon), Burmában és Pa­kisztánban. Nagy Gyula A Lutheránus Világszövetség segítségével felépített lakótelep Kalkuttában — HIBAIGAZÍTÁS. A lapunk február 6-i 6. szá­mában megjelent „Három felejt- hetelen nap Pozsonyban”' című cikkbe néhány hiba csúszott, amelyekre dr. Bándy György so- morjai (szlovákul helyesen Sa- morin) lelkész hívta fel a szer­kesztőség figyelmét. Bazin szlo­vákul helyesen Pezinok, Raca ma­gyarul Récse, az itteni lelkész, teológiai professzor neve helye­sen: Karol, a püspöki titkár, Kys- ka keresztneve: Miroslav. A kas­sai püspök: dr. Julius Filo, az egyetemes főtitkár: dr. Ondrej Bartho. A somorjai gyülekezet­ben minden vasárnap van szlo­vák nyelvű istentisztelet is. Az említett vasárnapon egy közös istentisztelet volt, amelyen a ven­dég igehirdetését dr. Bándy György lelkész szlovákul részle­tesen ismertette. — Köszönjük olvasónk helyreigazító megjegyzé­seit. — A TAVASZI FESZTIVÁL ke­retében március 23-án, szerdán este 8 órakor a Deák téri templom­ban lesz Trajtler Gábor orgonaest­je. Műsorán Bach, Franck, Gárdo­nyi, Koloss és L^zt művek szere­pelnek. A belépés díjtalan. JÉZUS SZEMÉLYÉNEK TITKA IZZIK AT EZEN AZ IGÉN, S JÉZUS HALLATLAN IGÉNYE SUGÁRZIK BELŐLE FELÉNK. Sze­mélyének titka: az élő Istennel, a mindenség Urával, az Atyával való páratlan kapcsolata. S ez egyúttal a háttere, sőt az aranyfedezete és az alapja is egyedülálló igényének. Ez az, ami akkor botrány volt a zsidónak és bolondság a görögnek (1 Kor 1, 23), s azóta is megütkö­zés az embernek, mert ez az igény olyan valakinek szavában és sze­mélyében nyilatkozik meg, aki hozzánk hasonló emberként jelent meg ebben a világban, s ráadásul gyalázatos körülmények között, korának szégyenfáján, a kereszten végezte be földi pályafutását. Hogy jön ez az ember ahhoz, hogy Isten népének nagyjainál na­gyobbra tartsa magát? Hogy jön ahhoz, hogy szavával, de már puszta létével is mindenkit provokáljon és döntés elé állítson? Hogy jön ahhoz, hogy magát tegye minden igazságok mértékévé? S főképpen: hogy merészel úgy beszélni és viselkedni, mintha az ember örök sor­sa a hozzá való viszonyon fordulna meg? Ilyen és hasonló kérdések ágaskodtak mindig újra a vele találko­zók agyában-szívében akkor, közel 2000 esztendővel ezelőtt, s támad­nak azóta is mindazokban, akik valami módon szembe kerülnek vele. Valljuk meg, valóban felháborító, sőt ellentmondásra vagy tiltako­zásra ingerlő Jézus igénye, amivel elénk lép! Ha mindezt őszintén végiggondoljuk, könnyű belátni: valóban nincs más lehetőség, mint vagy — sztoikus flegmával, esetleg felbőszült indulattal — elutasítani öt, vagy — megcsendesült és bizodalmas szívvel — vallani a szerete- tének fénykörébe kerültekhez hasonlóan: „Uram, kihez mennénk?” (Jn 6, 68) és „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20, 28) IGÉNKBEN JÉZUSNAK VALLÁSOS EMBEREKKEL VOLT SÚ­LYOS VITÁJA. Olyanokkal, akik büszkén vallották magukat Isten népéhez tartozónak. Minden jel szerint messzemenően megbecsülték az ősök örökségét. Hitük, vallásuk védelmére komoly energiát fordí- , tottak, sőt, ölni is készek lettek volna érte ... (59. v.) A Jézussal való találkozás rendkívüli lehetőségeket kínáló helyzetében ezek az em­berek mégis elszalasztják az alkalmat. Nem hisznek neki, nem fo­gadják el Őt, felháborodottan utasítják el igényét. S közben — ma­guk sem veszik észre! — elmulasztják a döntő pillanatot, elszalaszt­ják a vissza nem térő lehetőséget, amelyben övék lehetne Isten sze- retete és minden ajándéka. Ezzel sorsuk is megpecsételődik. Szinte jelképes a történetet lezáró mondat: Jézus „kiment a templomból”. Mintha az evangélista többet akart volna ezzel mondani, mint a puszta történés közlését. Jézus, az Isten küldötte, akiben az Atya van jelen ebben a világban, otthagyja a helyet, ahol Isten és népe „talál­kozni” szokott. Ez nem Jézus tragédiája, hanem azoké, akik öt el­utasítva az ítéletet választják a kegyelem, s a halált az élet helyett. EGY VÁDOLÓ KÉRDÉS ÉS EGY SÚLYOS MEGÁLLAPÍTÁS hangzik igénkből a vallásos ember felé. „Miért nem hisztek nekem?” Ez Jézus vádoló kérdése ma is, felénk is. Nem mintha ez nem szólna mindenkihez vagy nem lenne érvényes minden emberre. Ez a szó mindenekelőtt mégis azokat keresi, akik Isten népéhez tartoznak, s akiktől elsősorban várható, hogy befogad­ják őt (Jn 1, 11—12). Számunkra azt jelenti ez a kérdés, hogy hall­juk-e, meghalljuk-e szavát (47. v.), s megtartjuk-e igéjét (51. v.). vagyis életformáló erővé válik-e az bennünk. Nem ismeritek Istent (55a. v.). Jézusnak ez a megállapítása nekünk is elevenünkbe vág. Hiszen életünk, lázadó szavaink, panaszos kifa- kadásaink sokszor elárulják: nem ismerjük Jézus Krisztus Atyját vagy félreismerjük Őt. Kicsinek látjuk, pedig hatalmas. Kiszámítha­tónak gondoljuk, pedig ő szuverén Űr. Ellenségünknek tartjuk, pedig szerető Atyánk. Talán éppen azért, mert nem Jézuson keresztül te­kintünk rá. „Kinek tartod magadat?” Jézus ellenfeleinek kérdésében elutasítás volt, s észre sem vették, hogy az ő igazi kérdésük nem ez, hanem hogy ők kinek tartják Jézust, annak tartják-e, aki. A meghökkentő, a botránkoztató, a döntés elé állító Jézussal találkozva felénk is hangzik a kérdés: kinek tartjuk Őt? Ő azért kérdez és azért keres bennünket, hogy beléphessen éle­tünkbe, s vele mindaz a miénk lehessen, amit Isten nekünk akar ajándékozni: szeretete és békessége, tehát az ÉLET. Ittzés Gábor 4 Imádkozzunk! Urunk! A tieidnek valljuk magunkat, és sokszor mégsem hiszünk benned igazán. Megmutattad magad nekünk, és mégsem ismerünk téged igazán. Bocsásd meg hitetlenségünket. Add nekünk Szentlelke- det, hogy szavadra figyelve, igédet megtartva miénk lehessen kegyel­med ajándéka, az élet. Amen. — Böjt 5. vasárnapján az ol­tárterítő színe: lila. A délelőtti is­tentisztelet oltár! igéje: Zsid 9, 11—15; az igehirdetés alapigéje: Jn 8, 46—59. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Március 20-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet KEVEHÁZINÉ CZÉ- GÉNYI KLÁRA pilisi lelkész. — HELYETTES-LELKÉSZI MEGBÍZÁSOK AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETBEN. A siká- tori gyülekezet adminisztrálására 1982. december 15-től Szabó Vil­mos Béla: bakonytamási lelkész a Kerta-Veszprémgalsa-i gyüle­kezet helyettes-lelkészi szolgála­tára január 1-től Sághy András nagyalásonyi lelkész; a kissom- lyói gyülekezet helyettes-lelkészi szolgálatára február 1-től id. Ma- gassy Sándor nagysimonyi lel­kész; a kétbodonyi gyülekezet gondozására — mivel Görög Zol­tán lelkész betegszabadságra tá­vozott — január 1-től Rezessy Miklós ipolyvécéi lelkész; a béri gyülekezet gondozására január 1- től L ehoczki Endre galgagutai lelkész, március 1-től Mátis And- rás volt sikótori lelkész kapott megbízást az egyházkerület püs­pökétől. SCHÜTZ: JÉZUS HÉT SZAVA A KERESZTEN című oratóriuma kerül előadásra március 27-én, virágvasárnap a Bécsikapu téri templomban a 11 órakor kezdődő istentisztelet keretében. A gyülekezet ének- és zenekarát Csorba István karnagy vezényli. Orgonái: Peskó György orgonaművész Közreműködik Szemere Erzsébet, Basky István és Blazsó Sándor. c

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom