Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-13 / 7. szám

* Nocturne VASÁRNAP VAN. Ide még a harangszó is ritkán haitik, és ha mégis ellopózik a szomszéd falu­ból a hangja, az itteniek idővál­tozást jósolnak. De harangszó nélkül is olyan ez a völgy, mint­ha mindig vasárnap lenne. A gyümölcsösök napfoltos alja, mint tarka szőnyegű, ünnepi szo­ba virít. Csak amikor 'a kasza hersen a gyümölcsfák alatt, és rendre dönti a vad margarétával tűzdelt füvet, akkor telepszik ide a hétköznap a munka zajá­val. Egyébként csak a rádió lep­lezi le az ünnepi csendű hétköz­napokat kora reggelenként, ami­kor bemondja hányadika, milyen nap van és kinek a nevenapja. Ma a vallásos félóra igehirdetője a múlandó élet felgyorsult roha­násáról beszélt, és a lihegve tör­tető embereknek azt mondotta, ha ezer irányba futunk, végül akkor is csak egy helyre érünk. Feleségem és a gyerekek el­utaztak. Ki-ki a maga gondját kergeti. Jó ilyenkor, ebben a csendben emlékezni. Nem csak a vidám, hanem a szomorú per­cekre is ’ rávillan a visszarévedő tekintet. Öröm és gyász, a kaca­gás és a sírás úgy követték egy­mást, mint hullámot a völgye. Sokat foglalkoztam mások gyá­szával, akkor is, amikor az én életem csupa öröm volt, de má­sok boldogságával törődnöm kel­lett olyankor is, amikor nekem a sírás esett volna jól. Bizony, nagyon nehéz együtt örülni az örülőkkel és sírni a sírókkal! Most már leszűkült a világ, és magányos perceimben többnyire csak a magam bánata vagy örö­me foglalkoztat. . Eh öregszem! Rohan az idő! Úgy érzem vala­mikor, mint kézzel vető ember, lassú ballagással haladt, ma nyugtalan zúgással siet, mint az aratógép, mi levágja az érett ka­lászt, búzavirágot, pipacsot. Sok­szor jó volna megállítani! Most már elnyerik valódi értelmüket, s számomra jelentősebbé válnak a fiatal koromban hallott öregek sóhajai: csak még ezt vagy azt megérhetném... ¥gYIK NAGYANYÁMAT SEM ISMERHETTEM, de mind­kettőt pótolta feleségem anyai nagyanyja. Fiatal házas korunk­ban sokszor látogatott meg ben­nünket. Ma is előttem van, amint első parockhiám napsütötte, ár­kádos folyosóján sétál. Gyakran ültünk együtt a nagy szoba han­gulatlámpájának fénykörében; ilyenkor szívesen mesélt nagyon szép, mozgalmas életéről. A bé­csi zenekonzervatóriumban ta- nuli zongorázni, aztán zongorata­nárnőként a magyar főúri házak­nál tanított. A Zichyek fehérvári palotájában találkozott Liszt Fe­renccel, és játszhatott a nagy mester előtt, aki megdicsérte já­tékát. Valahányszor elmondta ezeket a régi históriákat, arca kipirult az izgalomtól. így me­sélte el azt is, hogy egyszer Bu­dán, a várban játszania kellett Erzsébet királynő előtt. A királyi udvarban zártkörű hangversenyt rendeztek, melynek műsorát ma­guk az udvarbeliek adták. Az egyik herceg addig még ismeret­len, új énekszámot akart előad­ni, kéziratos kottából, de zongo­rakísérője megbetegedett. József főherceg — akinek gyermekeit akkor Nagymama tanította zon­gorázni — ajánlotta, hívják oda a zongoratanárnőt, aki biztos, hogy pótolni tudja a beteg zon­goristát. Udvari hintó állt meg a polgári iskolai igazgatóék lakása előtt, és az udvari lakáj közölte nagymamával, hogy mi a felada­ta. Az öltözködésre nem volt gondja, mert kész toalett és öl- töztetők várták, hogy a háztar­tási gondokból kiemelt zongora- tanárnőt udvarképes öltözetbe bujtassák. A koncert sikerült, és a királynő is megdicsérte bra­vúrját. A zene töltötte be egész életét, talán azt is mondhatom, hogy szent volt számára. Én idős korá­ban ismertem meg, amikor már nem játszott mások előtt. Hiú volt művészetére, és úgy érezte, hogy megfáradt kezei már nem tudnak olyan fürgén mozogni, hogy hiba nélkül eljátsszon egy zeneművet. Egy alkalommal olyankor érkeztünk hozzá láto­gatóba, amikor éppen zongoránál ült, és játszott. Nem vette észre, hogy megérkeztünk, és lánya, az egész család keresztanyuja, ami­kor beengedett, csendre intett bennünket. A szobaajtó nyitva volt, épp annyira, hogy láthat­tam a zongorázó nagymamát. Chopin egyik nocturnejét ját­szotta. Kotta nem volt előtte, hisz úgysem láthatta volna. A zongora fölé emelte tekintetét, mintha nagyon messze nézne. Kedves, öreg arca átszellemült, áhítat sugárzott róla mintha boldog bizonyosság örömében fürdőit volna. Előretekintett, ahova talán a mű szerzője is, amikor nocturne-jét alkotta. Oka volt rá nagymamának, hiszen ta­lán tudta, hogy készülnie kell oda, messze, ahova minden em­ber tart ezen a földön. A noc­turne leheletfinom hangja, mint onnan érkező ígéret, lebegtek a magány csendjében. Amikor a darab végére ért, visszaléptünk a folyosóra, újra csengettünk; azt akartuk, ne tudja meg nagyma­ma, hogy megloptuk azt a szent pillanatot, amikor hivő lélekkel előrenézett, oda, ahova néhány év múlva valóban meg is érke­zett. FELEMELEM ÉN IS A TE­KINTETEMET. Igyekszem elnéz­ni a fák csúcsa felett, túl az er­dőüstökű hegyen, a messze kék­be. Nem a csillagokat keresem, mert hátha ott is bajaikkal küsz­ködő lények morzsolják a múló időt. Tovább, valahová máshová, ahol majd egyszer színről színre láthat az ember. Mintha halla­nám ennek a messzeségnek fe­lém szűrődő zenéjét: „Ö, Jézus, kincsem, vigaszom, fényesség életutamon ... ” . És ezt most már nem másnak mondom. Örökké felzümmögő dallamát csak érzem valahol, na­gyon mélyen, ahová csak magam tekinthetek, azután nem bánom, hogy magasabbak a hegyek, na­gyobbak a távolságok, kevesebb madárfüttyöt hallok, és mások halkan mondott szavait, hogy halljam, meg kell ismételtetnem. Azután úgy teszek, mint Luther, még mindig ültetek fákat. Mátis István NAMÍBIA Dr. Abisai Shejavili lelkészt vá­lasztották meg a Namíbiái öku­menikus Tanács főtitkárává. Dr. Shejavili Finnországban és az Egyesült Államokban végezte el teológiai tanulmányait. 1979 óta a namibiai „Paulinum akadémia” docense volt. — Elődje dr. Alber­tus Maasdorp — a Lutheránus Vi­lágszövetség egykori vezető mun­katársa — a Hollandiai Evangéli­kus Egyházban vállalt lelkészi szolgálatot, (lwi) — PÉCS. A Lutlíer-év jegyé­ben a gyülekezet vendége volt január 14—17 között dr. Muntag Andor ószövetségi professzor. Három este előadással szolgált a gyülekezet ifjúságának „Luther és az Ószövetség” címmel. Az elő­adásokat megbeszélés követte. A záróalkalmon Muntag Andor úr­vacsorái istentiszteletet tartott, majd kötetlen beszélgetés kereté­ben beszámolt a Teológiai Aka­démia életéről. Január 16-án a „legkisebbek” között szolgált ige­hirdetéssel Vasason, Marázán és Komlón. Mindhárom szórványjel- legű gyülekezetben élénk érdek? lődés kísérte a vendég szolgála­taiét és személyén keresztül a lelkészképzés ügyet. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Cseh Mihály és felesége, sz. Kolt- ka Ilona Nyíregyháza-Verescsár- dai lakosok jajjuár 9-én ünnepel­ték házasságkötésük 60. évfordu­lóját. Ez alkalommal a gyülekezet ifjúsága köszöntötte őket. „Oltal­mam és váram, Istenem, akiben bízom”. .Istentiszteleti rend Budapesten, 1983. február 13-án Deák' tér de. 9 (úrv) Pintér Károly, de. 11. (úrv) ifj. Hafenscher Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma, du. 6. Szeretetvendégség: ifj. Hafen­scher Károly. Fasor de. 11. Gáncs Aladár, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Gáncs Aladár, üllői út 24. de. fél 11 Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57,/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kő­bánya, de. 10 Bogya Géza. Vajda Pé­ter u. 33. de. fél 12. Bogya Géza. Zug­ló de. 11. (úrv). Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Újpest, de. 10. Blázy Lajos. Pester­zsébet, de. 10. Virágh Gyula. Sorok­sár, Üjtelep, de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc, de. 10. Matúz László. Kis­pest, de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest, Wekerletelep, de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely, de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota, MÁV-telep, de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota, Kistemplom, de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom, de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld, de. 9. Cinkota, de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél,3. Kistaresa, de. 9. Rákoscsaba, de. 9. Kosa László. Rákoshegy, de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget, de. 11. Kosa László. Rákoskeresztúr, de. fél 11. Ferenczy Zoltán. Bécsikapu tér, de. 9. (úrv), Koren Emil, de. fél 11 (német), de. 11. (úrv), Madocsai Miklós, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér, de. fél 9. Mado­csai Miklós. Óbuda, de. 10. Nagy Gyula. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 11., du. fél 7. Budakeszi, de. 8. Pest- hidegkút, de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld, de. 8. (úrv), Bencze Imre, de. 11. (úrv), Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény, de. fél 9. (úrv), Rozsé István. Kelen- völgy, de. 9. Budafok, de. 11. Rozsé István. Budaörs, du. 3. Rozsé István. Törökbálint, du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy, de. fél 10. Benkő Béla. Csepel, de. fél 11. Mezősi György. — RÉGI, használt, 1947 előtti leve­lezőlapokat, levélborítékokat, tábori postát veszek. Érdekelnek 1918. előtti helységnévtárak. Cornides bélyegke­reskedő, 1067 Budapest, Lenin kőrút 79. — FESTÉS, tisztítás, burkolatjaví­tás, karbantartási munkák, villámhá­rítók javítása templomok, tornyok fe­lületén állványozás nélkül. Rövid ha­táridőre, garanciával. ALPIN Gazda­sági Munkaközösség. 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 19. II. 12. Telefon: 17—844. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért, felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 83.0327 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató „Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Most fölmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megír­tak” (Lk 18, 31). VASÁRNAP. — „Ugyan ki vagy te ember, hogy vitába szállsz az Istennel?” (Róm 9, 20 — Jób 9, 4 — Mk 8, 31—38 — Zsolt 61). Isten és ember jó kap­csolata- csak Istenre föltekintő hit alapján lehetséges. Az ember csodálatos dolgokra képes, de nem több, sőt nem is azonos Is­tennel, de részesedhet hatalmá­nak és tökéletességének ajándé­kaiból, ha tudomásul veszi a tényt: Isten magasabb rendű léte­zését. S nem száll szembe Isten­nel, mert ilyen harcban az em­ber csak vesztes lehet. „Perbe ne szállj Urarp velem, Mert sok tanú áll ellenem. Ne vedd szám­ba sok vétkemet Emeld földről föl fejemet” (329. ének 4.). HÉTFŐ. — „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig fel- fuvalkodottság” (Péld 16, 18 — Mt 11, 29 — Lk 13, 31—33 — 1 Móz 11, 1—9). Történelmi példák, körülöttünk zajló életek és saját életünkben nyert tapasztalatok igazolják ezt az igét. Vegyük ész­re időben önteltségünket, önelé­gültségünket, büszkeségünket, mielőtt családi életünk és össze­omlottá idegzetünk romjai vádol­nák s elhatalmasodott énünket. „Mentsd meg a kevélységtől, El­bízott önhittségtől Uram hívei­det ...” (459. ének 6.). KEDD. — Jézus mondja: „Én pedig azt mondom nektek: Sze­ressétek ellenségeiteket, hogy le­gyetek a mennyei Atyátok fiai” (Mt 5, 44—45 — Péld 25, 21—22 — Ézs 58, 1—9a — lMóz 12, 1— 9). Legyünk nagyon őszinték en­nek az igének a tükrébe belenéz­ve: nem szeretjük ellenségeinket. És egyáltalán ellenség az, akit mi annak gondolunk? Esetleg csak eszköz az Űr kefében a-mi megtisztításunkra, formálásunk­ra. Engedjük újra és újra vissz­hangozni emlékezetünkben eze­ket a szavakat: Szeressétek ellen­ségeiteket! „Alázatos, szelíd vol­tál, Mindenkiért imádkoztál, Add ebben is híved legyek, Ellenség­gel is jót tegyek. Bántóimnak megbocsássak, Felhőn át is égbe lássak” (418. ének 5.). SZERDA. — „Tiszta és igazi kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jak 1, 27 — Zsolt 68, 6—7 — Lk 10, 38—42 — lMóz 12, 10—20). Otthonaikból kiforgatott árvák, kisemmizett özvegyek könnye vá­dol és kiált az égre a múltból, s az államra áthárított terhek a jelenből. Igazi kegyesség, való­ban krisztusi magatartás: észre­venni az elhagyottat, a segítségre szorulót, a magány terhével vias- kodót, akinek ma nem kenyér, de szeretet, emberi szó kell. Va­jon észre veszem-e? Vajon adom- e? „...S az Űr kegyelmét hiába várja Ki nem ismert szerete- tet...” (448. ének 4.). CSÜTÖRTÖK. — „Isten a mi szabadító Istenünk, az Űr a mi Urunk kihoz a halálból is” (Zsolt 68, 21 l— Róm 5, 10 — Hős 4, 1— 6 — lMóz 13, 1—18). Az ember legnagyobb ellenségének sokan a halált tartják. Pedig nagyobb el­lenség az a reménytelenség, hogy a sír mindent lezár. Szabadító Is­tenünk meg tudja és akarja ol­dani bűneink: a hitetlenség, a reménytelenség, kételkedés, gyű­lölködés, félelem, stb. bilincseit, hogy az örök boldogság remény­ségével nézhessünk szembe a ha­lállal. „Segíts az utamon erőddel S a bűneim mind, mind töröld el! Ö végy föl engem, S vigy az öledben Az ég felé!” (790. ének 5.). PÉNTEK. — „Mindenki vétke­zett, és híjával van az Isten di­csőségének” (Róm 3, 23 — Jób 25, 5—6 — 2Kor 7, 8—13a — 1 Móz 14, 1—16). Mi Isten dicső­sége? Az Ö tökéletessége! S ép­pen ez hiányzik az emberből, be­lőlünk, Isten akarata iránti enge­detlenségünk miatt. Ez a tisztá- talanság pedig egymás életének a rombolója is. S ha ezt beismer­jük, akkor kezdheti meg Urunk tisztító munkálkodását gondolata­inkban, cselekedeteinkben. „Szí­vem bűntől terhes, tisztátalan, Azért hozzád könyörgök untalan. Fogadj be, tisztíts meg, könnyíts meg, Lelkem orvosa kérlek eny­híts meg” (323. ének 2.). SZOMBAT. — „Senki se csüg­gedjen el.” (lSám 17, 32 — Róm 5, 5 — Dán 5, 1—30 — lMóz 14, 17—24). Elhagyottak, betegek, öz­vegyek. célt tévesztett életűek, kisemmizettek, csalódottak, té­vedésünkre, bűneikre rádöbben­tek, életuntak vagyunk. Ne csüg­gedjünk el; Mert szeret az Isten! Számon tart, vár a hozzá kiáltó kérő és bűn valló imádságunkra! Tud és akar rajtunk segíteni! „Éltem rád bízom, Drága Jézu­son. Bár göröngyös úton járok, Erőt, vigaszt tőled várok...” (785. ének 4.). Nobik Erzsébet A LUTHERÄNIA ÉNEK ÉS ZENEKARA február 20-án és 27-én délután 6 órakor istentisztelet kereté­ben a Deák téri templomban ' előadja J. S. BACH H-MOLL MISÉJÉT Közreműködnek: Benczúr Égzsébet, Bercelly Ist­ván, Fülöp Attila, Keönch Bol­dizsár, Kuncz László, Mohácsi Judit, Péczely Sarolta, Takács Tamara, Trajtler Gábor. Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: 20-án DR. KÁLDY ZOLTÁN püspök " 27-én PINTÉR KAROLY lelkész Zenés ajándék Sopronban Akik 1982 december 19-én, dél­után öt órára a soproni templom­ba igyekeztek, tele voltak várako­zással. Többen egyszerűen csak azért, mert jó néhány éve nem volt hasonló karácsonyi muzsiká­lás, mások viszont azért is, mert kíváncsiak voltak a gyülekezet ta­vasszal megalakult ifjúsági kóru­sának előadására. A zord időjárás ellenére sokan jöttek el, és foglal­tak helyet a fűtött padsorokban. Voltak, akik már csak a fűtetlen padokban ülhettek le. A muzsikálás Cesar Franck Pastorale c. orgonaművének meg­szólaltatásával kezdődött, amely Laborczi Erzsébet tolmácsolásá­ban szinte festőién elébünk idéz­te a karácsonyi történetet: az an­gyalok megjelenését a pásztorok­nak, kik az örömhír hallatás Bet­lehembe sietnek, ahol megtalálják a megszületett kicsiny Jézust a já­szolban, az őt dédelgető Máriával és Józseffel együtt. Az ezt követő Bach: Esz-dúr szonáta Siciliano tétele Fodor Gábor fuvola játéká­val, csembaló kísérettel csak fo­kozta a bensőséges hangulatot. Az ifjúsági énekkar szolgálata Kodály: Ádventi énekével kezdő­dött. A tizenöt tagot számláló énekkar láttán merész vállalko­zásnak tűnhetett ennek a vegyes­kari kompozíciónak műsorra tű­zése. Azonban a kristálytiszta, di­namikai árnyalatokkal teli elő­adás összeszokottságáról, kitűnő zenei értésről és érzékről adott bizonyságot. A színvonalas sze­replés bebizonyította, hogy nem szabad csupán mennyiségi alapon gondolkodni egy kórus megítélé­sében. Az Adventi ének után a kis kórus három karácsonyi koráit adott elő. Közülük különösen szé­pen sikerült a nemesen szép dal­lamra íródott „Egy zsenge rózsa- tőről” c. Praetorius mű előadása. A korálokat követően Brams: Betlehem-étől a „Csillagfényes, csöndes éjjel” c. francia ének fel­dolgozásán és Bárdos: Karácsonyi bölcsődalán át Farkas Ferenc: Áldott éj c. művéig a zeneiroda­lom karácsonyi dalaiból hallot­tunk színes összeállítást. Az éne­kekből hol a fényesség vagy a melegség áradt, hol a karácsonyi örömet hirdető ujjongás. A kórusművek közt csendült fel Corelli: Pastorale-ja két fuvo­lán — Fodor Gábor és Godó Csil­la kifinomult, üde előadásában — Labronczi Erzsébet csembalókí­séretével. A vissza-visszatérő dal­lammotívumokat a csembaló csillogó hangja .különleges szép­séggel emelte ki. A gyülekezet és a vendégek mindvégig feszülten figyelték az örömhírt hozó muzsikálást. Mara­dandó élmény volt mindenki szá­mára ez a zenei ajándék: élmény volt adni, élmény volt kapni. Kormos Gyula i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom