Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-06 / 6. szám

Az új énekeskönyvről jutott eszembe... Műemlék orgonák Szlovákiában Gcrgelyi Otmar—Wurm, Karol: Históriáké organy na Slovcnsku. Historische Orgeln in der Slowakei. Bratislava, Opus 1982. 350 oldal A napokban az egyik budapesti gyülekezet lelkészével beszélget­tem. Örömmel számolt be arról, hogy gyülekezetének tagjai mi­lyen boldogan vették a kezükbe egyházunk új énekeskönyvét, la­pozgatják, ismerkednek vele, bib­liaórákon tanulgatják. Végre ki­selejtezhetjük a nagyon rossz ál­lapotban levő, öreg templomi énekeskönyveinket — fejezte be a beszélgetést a lelkész. Ezekről a rossz állapotban levő, nagyon régi énekeskönyvekről jutott az eszembe... Ez a budapesti gyülekezet an­nak idején évtizedeken keresztül sokszorosított éneklapokról éne­kelt az istentiszteleteken. A gyü­lekezet akkori segédlelkésze gyűj­tést indított a gyülekezet tagjai között, hogy az éneklapok helyett vásároljanak énekeskönyveket, hogy ezzel is gyarapodjék a gyü­lekezetben használatos énekek száma. A háború ellenére is szép összeg gyűlt össze 1944 decembe­rére. \ Egy barátságtalan téli délelőt- tön indultunk el kettesben két hatalmas bőrönddel gyalog, a mai Majakovszkij utcán a Kókai könyvkereskedésbe, ami a mai Bárczy István utcában volt. Időnként repülőgép-morajlás­tól, bombák robbanásától volt hangos a város. Akkor már nem volt légiriadó, a szirénák egyszer jelezték ugyan a légiriadó kezde­tét, de elfelejtették hírül adni a légiriadó végét. Ezért tulaj don­Egyházunk elnöksége 1982. de­cember 21-én tájékoztatót szerve­zett utazási szakemberek részére a nagygyűlés rendezvényein részt- vetfőriuristacsoportok fiogadásávéde programjával, kapcsolatban, Reuss Aiffiräs külügyi titkár a világ evangélikusságáról, a Lutheránus Világszövetség történeteiről és szervezetéről, valamint a buda­pesti nagygyűlés előkészületeiről adott áttekintést. Dr. Tóth András, a Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem adjunktusa, aki képpen állandóan légiriadóban éltünk. Így hol óvatosan settenkedtünk, hol néhány métert futva tettünk meg, hogy mielőbb célhoz érjünk. Amikor úgy hallottuk, hogy a bombák, meg az aknavetők re- peszei túlságosan is a közelünk­ben csapódnak le, behúzódtunk egy-egy üveg nélküli üzlet kira­katába, romjai közé, amíg ismét néhány percnyi csönd lett és me­hettünk tovább. Ma is élénken emlékszem az üzletre, ahol régi ismerősként, kedvesen fogadtak minket. Meg­kaptuk az énekeskönyveket. Em­lékszem, nagyon nehéz volt az a hatalmas bőrönd, ami nekem ju­tott. De a segédlelkész barátom is erősen izzadt a téli hideg ellenére is a szép teher alatt. Így jutot­tunk ismét a Majakovszkij utca túlsó végére, értük el kedves templomunkat, s tettük le boldo­gan a templompadokra az új éne­keskönyveket. A gyülekezet pedig örömmel lapozgatta a következő istentiszteleten az énekeskönyve­ket. Ezek a nagyon rossz állapotban levő, régi énekeskönyvek most kiselejtezésre kerülnek ... Telje­sítették szolgálatukat. Hiszem, hogy ugyanolyan öröm­mel lapozgatják a mai gyülekezet tagjai az új evangélikus énekes­könyvet egy idehaza békés világ­ban, mint az egykoriak a régit... Harkányi László egyházunk elnökségének felkéré­sére szervezési és kereskedelmi kérdésekben szakértőként műkö­dik közre, ezekkel kapcsolatban tájékoztatta a résztvevőket. A be­számolókat megbeszélés követte az együttműködés lehetőségeiről és feladatairól. — A tájékoztatón az Országos Idegenforgalmi Hiva­tal, az IBUSZ, a Coopturist, az Expressz, a MALÉV Air Tours, a Budapest Tourist utazási iro­dák és a Hotel Atrium Hyatt kép­viselői vettek részt. A XX. század embere gyak­ran közönyösen megy el érté­kes kulturális és történelmi mű­emlék mellett. A közönynek több oka van: részben a felgyor­sult élettempó, részben pedig az, hogy civilizációnk nem értékeli e kincseket olyan szeretettel és ragaszkodással, mint azt elődeink generációi tették. EBBŐL A SZEMPONTBÓL PÉLDÁS ESEMÉNYNEK SZÁ­MÍT a Historické organy na Slovensku — Historische Orgeln in der Slowakei (Műemlékorgo­nák Szlovákiában) című könyv megjelenése, melyet örömmel fogadtak nemcsak az illetékes szakemberek, hanem az orgona­muzsika kedvelőinek százai is — mind Szlovákiában, mind külföldöm. A könyv szerzői Öt- mar Gergelyt és dr. Karol Wurm helyesen ismerték fel, mennyire szükséges ismertetni értékes or­gonáink történetét, keletkezését és jelenlegi állapotát szlovák és német nyelven is — az utóbbi dr. Karol Wurm fordításában. Gyakran megtörténik, hogy kül­földi turisták, nem tudni milyen forrásból, jobban informáltak értékes orgonáink helyéről Szlovákiában; ezeket gyakran felkeresik, írnak róluk, fényké­pezik, megörökítve így képzőmű­vészeti szépségüket is. Míg fal- vaink, városaink lakói sokszor nem is sejtik, milyen történel­mi kincsek találhatók lakóhelyük közelében. A Könyv szerzői régi forrá­sokból gyűjtötték össze és je­gyezték fel e ritka hangszerek keletkezésének történetét és az orgonaépítők jellegzetes módsze­rét az orgonák építésénél, ami különböző nemcsak részletei­ben, hanem hangerő, hangszín szempontjából is. Természetes, hogy más hangzású egy barokk hangszer'és más egy orgona a zeneklasszicizmus vagy roman­tizmus korából. Ugyanúgy diffe­renciált módot választottak a hangszerek különböző nagyságá­nak és külső formájának leírásá­nál, amit külön kell értékelni. Habár drága hazánk Szlovákia területileg nem nagy, mégis műemlékorgonáink megkeresése, megismertetése egyértelműen megérdemli tiszteletünket. Hi­szen az sizyfuszi munka volt: összegyűjteni, osztályozni, leírni az egyes orgonák jelenlegi álla­potát, szerkezetét, hangszerelé­sét. De nemcsak az. A szerzők rengeteg hazai és külföldi iro­dalmat áttanulmányoztak, ami­ben keresték és megtalálták az adatokat — a 17. századtól kezd­ve napjainkig — az orgonák eredetéről, építőiről, a korról, amiben éltek és alkottak. Régi értékes orgonáink felkutatása még nem fejeződött be teljesen. O. Gergelyi és dr. Wurm ráter­mettek e dicséretes munka foly­tatására, melyben kívánatos volna bevonni egy-egy értékes századunkbeli orgonát is. E KINCSET ÉRŐ KÖNYV MONDANIVALÓJA nagyon ér­tékes. Ismerteti az orgonaépítő generációk gazdag történetét (például a Podkonicky, Sasko családok); kívánatos lenne to­vább kutatni sok eddigi isme­retlen orgonakivitelező neve után, melyek mintha kiestek volna a történelem emlékezeté­ből. A lényeg azonban az, hogy alkotásaik legyenek minél előbb használható állapotban, s a hangszerek sípjaiból hangozzék a gyönyörű muzsika orgonamű­vészeink tolmácsolásában. Hi­szen. a zene összeköti a nemze­teket és jelentős eszköze a béke­harcnak. A kiadott könyv minden igényt kielégít zenetörténeti és képző- művészeti szempontból is. Az írott szöveg művészi színvonalú fényképekkel illusztrált.. Az il­lusztráció Roman Buncák mun­kája, aki képeivel élethűen mu­tatja be az olvasónak gyönyörű orgonáinkat. Néha szinte úgy érezzük, hogy a bemutatott hangszer szebb a könyvben, mint a valóságban. A idő foga csökkenti gyönyö­rű orgonáink hangzását, műsza­ki állapotát. Azonkívül a múlt­ban — sajnos — nem egy eset­ben volt arra is példa, hogy ré­gi orgonáinkból egyszerűen ki­vették — elsajátították a sípo­kat, minek következtében a hangszerek használhatatlanná váltak. MINDEN IRODALMI MÜ ÉR­TÉKELÉSE az adott téma jö­vőjéről való tűnődéssel szokott befejeződni. Mi lesz az értékes, régi szlovákiai orgonákkal 10— 15 év múlva? Az egész társadal­mat átfogó problémáról van szó; szeretnénk, ha a régi és új mesterek gyönyörű koncert­muzsikája mindenhol hangzanék. Az orgonát, a hangszerek hang­szerét, nem lehet úgy hallgatni, mint egy nyikorgó szerszámot, ami sérti az emberi érzést és szívet. Népünk, amely templo­mainkban dicséri az Urat az életért, a kapott lelki ajándéko­kért, a dicséretet énekelve mondja orgonakísérettel. Néha azonban helyesebb volna éne­kelni orgona nélkül, ha a hang­szer nincs jó műszaki állapot­ban. Mert az orgona olyan, mint az ember: nagy szeretettel és gondoskodással állandóan fog­lalkozni kell vele. A felsorolt szempóntból kitű­nik, hogy a nyomtatásban ki­adott könyv értékes irodalmi mű, ami legfőbb időben jelent meg a könyvpiacon és bizonyára beváltja minden várakozásun­kat. (A könyv megjelenik kül­földön is.) Ébredjen szívünkben szeretet ezekhez a régi műem­lék kincsekhez, amelyek össze­kötik korunkat a szlovák nép életének történelmével. / J Frano Szlovákból fordította Paulovits Márta Ravatalánál Koppány János lel­kész szolgált. Az elhunytban Le- hoczky Endre galgagutai lelkész édesapját gyászolja. „Az igaznak emlékezete áldott.” TÁJÉKOZTATÓ UTAZÁSI IRODÁK RÉSZÉRE A NAGYGYŰLÉSRŐL A lázadó ember Emlékezés Nagy Lajosra LÁZADÓ EMBERNEK MONDJA MAGÁT Nagy Lajos önéletrajzi regé­nyében. A szegények írója ő, kemény igazságok kimondója, a jogtalan elnyo­más ellen lázadó társadalomkritikus, a tiszta emberség és tiszta irodalom el­kötelezettje, a realizmus mestere. Száz évvel ezelőtt, 1883. február 5-én születeti az Apostag melletti Tabáni tel­ken. Gyermekkorában szegődött társává a szegénység. A“nyagi gondokkal küsz­ködve, meg nem értésnek, mellőzésnek, támadásnak és üldözésnek is kitéve élt, tanult, alkotott. Jogot végzett, hivata­lokban dolgozott, házitanítóskodott. 1912-től írásból élt. Írói pályája a Két leány (1907) című novellától A menekülő ember (1954) cí­mű önéletrajzi regényéig közel öt évti­zedet ölel át. NOVELL AlRÓKÉNT él a köztudat­ban. A pályakezdés novella-terméséből kiemelkedő az özvegyasszonyok, az Egy délután a Grün-irodában és a Tanyai történet, amelyek szembeötlően jelzik érlelődő novellaírásának egyre jellegze­tesebb tartalmi és formai vonásait: mély szociális érdeklődés, árnyalt szem­lélet, meggyőző jellemábrázolás, a lát- tatás készsége, aprólékos részletezés nélkül a lényeges elemek, a kontúrok rajza és a puritán stílus. Három novel- láskötet (Lecke-, 1930, Bérház, 1931, Ut­cai baleset, 1933) összegezi a huszas évek világnézeti és írói fejlődését. No­vellaírásának csúcsára jut. Öntörvé­nyűén fejlődik, bár hatnak rá a magyar irodalom forradalmi hagyományai, az európai szocialista irodalom, a modern művészeti irányzatok (az expresszioniz- mus, a valóság tényeit hangsúlyozó „új tárgyilagosság") és a színház-, a film­művészet új stílustörekvései, amelyek fölszabadítják, és kiteljesítik sajátos egyéni írói törekvéseit. Hatásukra szí- neződik elbeszélőművészete. Modern, a különféle művészeti ágakban alkalma­zott eljárásmóddal tömör, érzélemfo- kozó, szimbolikus jelentést hordozó ké­peket sorakoztat egymás mellé, szó- és mondattöredékeket helyez egymás után (montázs-technika). Tényeket közlő, szárazon precíz, dísztelen írásmódja ép­pen szenvtelen tényszerűségével lázit. Száraz tőmondatai „csípős, gyors ostor­csapások”. Későbbi novelláiban mélyül a lélekábrázolás, erősödik az elbeszélé­sek önéletrajzi vonatkozása, újjáéled — ha visszafogottan is —, a szatirikus in­dulat (Favágó János, Egyiptomi íródeák, Ruha teszi az embert, Az üldözött, Há­ború és béke, Kéz kezet mos). A REALISTA ÁBRÁZOLÁS ÉS A MONTÁZS-TECHNIKA együtthullám- zásából bontakozik ki a falvakról, váro­sokról szóló szociográfiák sora. A Du- na-Tisza közi község, Apostag irodalmi igényű társadalomrajza, a Kiskunha­lom (1934) emelkedik ki közülük. Ke­resztmetszet-regény. Egyetlen nap leír tára, a hajnaltól hajnalig tartó huszon­négy óra esemény-mozaikjainak egymás mellé illesztése a regény. Egyik nap olyan, mint a másik, emberöltők óta egyhangúan folyik az élet, a munka. El­viselhetetlen itt a nyomor. Gyermek születik, és nincs a háznál egy karéj kenyér, nincs zsír, nincs egy rántásra való liszt.' „Sorstragédiák tárulnak fel, amelyeknek szenvtelen leírása is vál­tozásért kiált. Szűkszavúan ábrázol az író, mégis a százhúsz lapnyi regény százötven szereplőjéről, sorsáról, kör­nyezetéről mindent megtudunk. Megren­dítő Varga Mihály szőlőművelő rajza: „Egész nap gépies egyformasággal fá­radhatatlanul emeli és vágja a földbe a kapát, hajol, lép. ... Ha fáj is a dereka, akkor sem gondol rá, hanem mintha a kapavágások végtelen sora önbiztató hajsza lenne, tovább, tovább, újra to­ra tovább, muszáj, nem fáj, egy csöppet sem fáj.” „Remekmű ez” (József Atti­la). Műfajteremtő és mozgalmat indító írás. Ihletője Illyés Gyula Puszták népe, Darvas József A legnagyobb magyar fa­lu, Kovács Imre Néma forradalom, Féja Géza Viharsarok című irodalmi szoci­ográfiáinak. A valóság tényközlő, puszta leírása — vallja Nagy Lajos —, a való­ság megváltoztatására késztet. REGÉNYEI kevésbé ismertek, pedig írói munkásságának jelentős részét al­kotják. A Budapest nagykávéház (1936) nagyvárosi szociográfia. Jellegzetes nagyvárosi figurákkal ismertet meg a regény, remek szituációkkal, ironikusan ábrázolja a kulturális és politikai élet eseményeit, olvasunk benne, a háború értelmetlenségéről, a fasizmus veszé­lyeiről folyó parázs Kávéházi vitákról, nem sikerült azonban a regényt a ka­pitalista nagyváros, a kapitalista világ általános szatírájává mélyítenie. A Há­rom boltoskisasszony és A fiatalúr meg­nősül regényeit a korfestő képek, az em­berpróbáló évek érdekes figurái teszik olvasmányossá. Vihart kavar föl új szo­ciográfiai írása, A falu álarca (1937). Méltatlanul vetik szemére az egyoldalú pszichologizálást, hisz számos — eddig elhanyagolt, az irodalomban nem ábrá­zolt társadalmi problémát vet fel a szegénység miatt tönkrement házassá­gok, a falu ösztönélete, a paraszti neu­rózis, az adventisták megjelenése, az egészségtelen táplálkozás stb.). Kár, hogy a jóslat ellenére nem jelentett ,,fordulatot” a falukutató irodalomban. Legsikerültebb regénye A tanítvány (1945) című műve, amely ifjúkori emlé­keinek művészi összefoglalása. A Falu című regénye annak vizsgálata, hogy mivé vált az osztálytársadalom védte­len parasztsága, a szolgasorba rögződött falu a szabadító új világban. Pincenapló (1945) a háború, az ostrom szenvedéseiről ad hírt. Gyertyafény mellett lopva fogalmazza megfigy^é- sél. A felszabadulás öröm és nytl­talanság: „Elvégeztetett. Vége a hábo­rúnak, vége a pincének, a hallgatás­nak ... Nem farsang következik, hanem új harcra kell készülnünk. Szakadatlan résen kell lennünk.” önéletrajzi regé­nye befejezetlen maradt: két kötet ké­szült el és jelent meg. A lázadó ember a századvég és a XX. sz. első két év­tizedének krónikája és kritikája. Nem csak önéletleírás, hanem korrajz is. A menekülő ember a Kiskunhalom meg­jelenésével zárul. Hiteles képet nyújt a kor alakjairól, történeti, irodalomtör­téneti eseményeiről, önmaga munkás­ságáról. Mindkét kötete a felszabadulás utáni memoárirodalom kiemelkedő al­kotásai közé tartozik. EVANGÉLIKUS CSALÁDBAN ne­velkedett. Gyermekkorát béres nagyszü­leinél töltötte, ifjúságát a Pesten cse- lédeskedő édesanyjánál. Esténként nagy­anyja „imádkoztatta”. Evangélikus egy­házi iskolába járt, tanult a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban is. „Iszo­nyattal” olvasott a keresztrefeszítésröl, a gályarabságról. Vissza-visszatér gon­dolatban az apostagi gyülekezetbe, az „égbe nyúló, testes tornyú” templomba. „A templom a falu lényege”. A dalla­mos egyházi ének, az orgona búgása és a harangszó emléke elevenen él írá­saiban is. ”A harangszó szép. A harang- szó szerves alkatrésze a faluról szárma­zott emlékanyagnak. Ha elvennék a ha­rangszót, a falu megcsonkulna.” Meleg hangon ír a gyülekezet papjáról, a „szelíd lelkű” pápuáról, akik „minden­ben szolgálatára álltak a híveknek.” A együttérzésének, az emberszeretetnek, a segítő készségnek, az igazsághoz való hűségnek számtalan megnyilatkozásá­ban nyomon kísérhető evangélikus ne­velésnek hatása. AZ ADY-MÓRICZ NEMZEDÉK jelen­tős prózairója, a két világháború közti magyar próza legharcosabb haladó al­kotóművésze. Még életében klasszikus prózaíróvá vált. Vajda Aurél — HALÁLOZÁS. Lehoczky Já. nos, a tótkomlósi gyülekezet tagja lapunk hűséges olvasója 58 éves korában elhunyt. Temetése 1982 december 28-án volt Tótkomlóson

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom