Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-12-25 / 52. szám
9 Elrejtőztem mert félek... NEM KELL HOSSZÜ BI- ZONYGATÁS: az első embernek a címben szabadon idézett első szavait nem az Edénkért bokrai közé rejtett magnó rögzítette. Az Istenbe vetett hit azonban kezdettől úgy látta, hogy az ember félelmének nemcsak a környező világ és a többi ember, más emberek lehetnek az okozói, hanem saját maguk is. A hit ezért nemcsak így kérdez: „Mit tettél ördög?!” vagy „Mit tettél ember?”, hanem elsősorban így: „Mit követtem el én, mivel hibáztam én magam?” A modern ember azonban — a régiekhez hasonlóan — nem szívesen hall a bűnről és szívesebben keresi a hibákat a világ szerkezetében vagy más emberek magatartásában, mint önmagában. Pedagógusok is inkább arra intenek, hogy a gyermekeket ne terheljük és fékezzük a bűntudat ébresztésével. A pszichológusok egyik törekvése, hogy az embert felszabadítsák a személyiségük kibontakozását akadályozó gátlásoktól, mert az a meggyőződésük, hogy az ember alapjában véve jó, és ennek a jónak kell utat, szabad utat biztosítani. Sokan tanácsolják, hogy nem kellene a keresztyéneknek annyit beszélni a bűnről. KELL-E MÉG KARÁCSONYKOR IS BESZÉLNI A BŰNRŐL? — kérdezik még azok is, akik ezt a témát nem tartják kike- rülhetőnek. * Isten szeretetének — amely Krisztusban testet öltött és azután szaván és életén, valamint követőinek szaván és életén át szétáradt ebben a világban, — azonban nemcsak a hátborzongató gyermekgyilkosságot elrendelő Heródes, az igazságban fölényesen kételkedő Pilátus, vagy a magát véres harcokon át „isteni” trónra emelő Augusztus és az őket körülvevő félelem a háttere. Nem is csak önmagára őrült-öngyilkos fegyverkezési versenyt erőltető világunk, nem is csak azok az alapvető emberi kérdések az együttélésről, a felelősségről vagy az élet értelméről, melyeket rohamléptekkel fejlődő modern életünkből ki nem rekeszthetünk. Isten szeretetének háttere és környezete vagyunk mi magunk is, felelősségünkkel egymásért és a világ alakulásáért, életünkkel és tetteinkkel, s így bűneinkkel és mulasztásainkkal is. BÁRMENNYIRE IS LEHETÜNK ÉS VAGYUNK IS sokszor a körülmények szenvedő alanyai vagy más emberek bűnének áldozatai, mindig jogos a kérdés, mennyiben és miben vagyok bajok forrása mások számára én magam? Miközben elvárom a közösségi szellemet másoktól, nem húzódom-e mindig vissza éppen én? Törtetőnek tartok mást, de csak a sárga irigység vakít el? Nem követnék-e el sok mindent én is ugyanúgy, mint mások, csak az alkalom hiányzik hozzá? Vajon tényleg, tudnám-e jobban csinálni a dolgokat, mint mások, s vajon jobban csinálom-e valóban a JP magam helyén? Ha szívem vágyaira, bensőm lázongására gondolok, akkor talán nem is nagyon különbözöm másoktól. Szíven üt Luther szava: „Sem Istennek, sem felebarátjának nem teszi meg senki azt, amivel tartozik.” Legalábbis akkor nem, ha nem bírósági gyakorlathoz vagy földi törvényekhez, hanem Isten szeretetéhez és hívásához méri magát. NEM FELLEGEKBEN JÁRUNK, HA ISTEN SZERETETÉT tekintjük mértéknek. Csak ez óv meg attól, hogy nagyon is véges képességeinket tökéletesnek tartsuk, s attól is, hogy már kicsi javulást is a legjobbnak tartva önmagunkat, másokat vagy a körülményeket égig dicsérjünk. Isten szeretete tart meg a realitások talaján és indíthat meg a teljes emberség útján. Igazság is van abban, amikor a pedagógus a bűntudat, a pszichológus pedig a ráerőszakolt « gátlások ellen szól és a keresz- tyénséget is bírálja. Sokszor elkövetjük ugyanis azt a hibát, hogy csak a bűnt, a sötétséget bizonygatjuk embertársainknak és nem tudjuk megláttatni a szabadulás útját. Vagy pedig Isten szeretetét olyan hasznos tartozéknak tartjuk, mely csak eltakarja a repedéseket, omlást, sötétséget és felejtjük, hogy újjá akar ö tenni mindent. JÉZUS KRISZTUS ELJÖTT, DE NEM AZÉRT, hogy hidegvizes borogatás vagy fájdalomcsillapító tabletta legyen, mely enyhíti a szenvedést, de nem gyógyítja a betegséget. Nem azért jött, hogy fátyol legyen vagy girland az életünkben, mely megszépíti, de meg nem változtatja a dolgokat. Nem azért, hogy szemet hunyjunk a világ fonákságai és így a bűn fölött, hanem hogy szembe nézzünk velük, harcoljunk ellenük és harcoljunk ellenük önmagunkban is. Ha el is esünk, ebben a harcban essünk el, de ha lehet, újra kezdjük, mert megbocsát nekünk és ezért mi is megbocsátunk egymásnak. A nagy karácsonyi öröm, melyet egykor angyalok hirdettek a betlehemi mezőn és mely az evangéliumban ma hirdettetik nekünk, nem valami felszított jó hangulat, hanem annak öröme, hogy Isten hozza az ő országát, vagyis megújítja a világot: véget akar vetni a bűn ' hatalmának. Közeledő új világához új embereket teremt — belőlünk. A MI KARÁCSONYI ÜNNEPLÉSÜNK ÉS SZERETETÜNK — bármily szépen sikerüljön — ennek a megújításnak nem végső beteljesedése, hanem legföljebb első, szerény kezdete. Legyen kezdete! Reuss András Csanádi Imre: GYERMEKKORI KARÁCSONYOK Pásztorok járnak, köszöntenek, kanász házalgat, tehenes, Bádogtülök öblög az éjbe, ebek csaholnak, nagy a nesz. Dirreg-durrog karikás ustor, ajtó csapódik, kutyánk már rekedt, csöngő viháncol az ablak alatt, hang brummog: Boldog ünnepeket! Pásztorok, pásztorok, mesébe-tűnt ismerős nyájőrzők, szélvert csapat, gyertek, ha dülöngőn, gyertek megint, zörgessétek az ablakokat. Karácsonyt, karácsony fenyőszagát áhítom ma is, a gyermekkorit. Felhőkön horpadtan legel a hold, egész világra békét derít. Tűzhely melege, lámpavilág, friss abrosz, forralt bor, dióhalom; édes ének zümmög a szánkon, vidám árnyékok meszelt falon. Karácsonyaink nyájas világát, az együtt-tartót, az igézetest: minden vakító káprázatoddal meg ne fakíthasd, vágyott Budapest. 1940. Pest (Megjelent SZÉP VERSEK 1983. kötetben) Krisztus mindenkié „És felelvén az angyal, monda néki: A Szentlélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten fiának.” (Lukács, 1,35) Az angyal e szavakat Szűz Máriához intézi, hogy örüljön a gyermeknek és eresszen szélnek minden félelmet és szomorúságot. De nem Mária az egyetlen, aki ezt az igét magára veheti; nekünk is jussunk van hozzá. Ezért bár anyja csak Mária volt, királyi uralmának mi is polgárai vagyunk. Jaj volna, ha nem így volna! Mindenestül ideigvalók vagyunk s létünk arasznyi. Hiszen micsoda negyven esztendő, ötven esztendő, vagy akár száz esztendő? Csak annak jó, aki a Krisztus örök országának polgára. Az se volna csoda, ha mindig táncolna örömében. Az angyal prédikációja tehát arra való, hogy eszünkbe vétesse, egyben megenyhítse ezt a bűnnel s halállal teli múlandó életet. Ezért hirdeti Krisztus országát, melyhez fogható nincs, mert örök és végtelen. („Jer örvendjünk keresztyének!” Luther írásaiból összeállította: Karl Witte. Fordította: Szabó József, 1938) Karácsony este igéje Karácsonyi fények Jel 32,16/b Az üzletek kirakataiban, vasútállomások várótermében vagy az utcákon felállított és kivilágított karácsonyfák látványát hamar megszokják a járókelők és utazók. Azoknak a karácsonyfáknak fellobbanó fényeit azonban, amelyek a családi otthonokban ezen az estén kezdik árasztani sugaraikat, nem lehet megszokni. Mindig újnak, mindig elgondolkoztatónak, mindig csendes imádságra késztetőnek látjuk a kis gyertyák fényét, bennük életünk múlandóságát és mégis szüntelen megújulását. Amikor pedig felcsendülnek egy-egy szép karácsonyi ének, ige vagy imádság hangjai, akkor valamit mindig átélünk az első betlehemi éjszaka csodálkozó öröméből: „Ne féljetek, mert Üdvözítő született ma nektek, az Űr Krisztus, a Dávid városában •. .” (Lk 2,10—11) Hogy pedig ez az egész világot új helyzet elé állító jó hír ma is érvényes és ma is vonzó, hívogató üzenet, azt Igénk három szemléletes képéből érthetjük meg: DÁVID GYÖKERE. A gyökér általában láthatatlan a külső szemlélő előtt, de abból, ami a fából, növényből látható, biztosan lehet következtetni arra is, hogy milyen a gyökér. Dávid nemzetségével és utódaival sok minden történt, már-már elfelejtették az ígéretet, hogy Isten Szabadítót küld. A gyökér azonban az élet hordozója és Isten megtartja ígéreteit! Az Üdvözítő — megszületett! Karácsonykor nemcsak örömünk, hanem szomorúságaink is mélyebben hatják át gondolatainkat, érzéseinket. Ilyenkor jobban fáj azok hiánya, akik testileg már nem ünnepelhetnek velünk. Ilyenkor érzékenyebbek vagyunk megromlott, vagy felületessé, színtelenné vált emberi kapcsolatainkkal kapcsolatban. Ilyenkor jobban fáj a magányosság átélése. Mintha nem is lenne az ünnepnek gyökere, csupán néhány megcsillanó külső jele. Pedig éppen Karácsonykor kellene újra felfedeznünk a gyökereket, a szeretet összetartó erejét, a megbocsátás jó ízét, egymásra utaltságunkat. Ilyenkor kellene felfedeznünk, hogy a Karácsonyi Gyermek Isten szeretetének és ígéreteinek hordozója és beteljesítője, aki azért öltözött emberi testbe, hogy segítsen rajtunk, erőt és szeretetet sugározzon tagjainkba. Ö az életet hordozó, hibátlan gyökér. ŰJ HAJTÁS. A gyökérből sarjadó új hajtás már mindenki számára látható. Mi keresztyének Karácsonykor nem rekedhetünk meg a betlehemi éjszaka történeténél, hanem — miként az agg Simeon látta a gyermek Jézust karjaiba véve — már Jézus egész életét, üdvösségünket munkáló szolgálatát láthatjuk. Űj hajtás sarjadt Jézus élete nyomán, új kapcsolat Istennel, új életforma az emberek között, új gyümölcsök a gyökérből érkező termőerő nyomán. Karácsony nemcsak az áhitatos elcsendesedés ünnepe, hanem az ajándékozáson messze túlmutató cselekvésnek, életváltozásnak is ünnepe. Nem a világ vált bűntelenné, nem a körülmények lettek könnyebbekké, hanem a krisztusi ember kapott új eszközöket a bűn elleni harchoz, Isten felénk áradó szeretetének továbbadásához! Reménységet arra, hogy a krisztusi új hajtást semmilyen démoni erő sem képes letörni, elsorvasztani többé. FÉNYES HAJNALCSILLAG. A nappalok és éjszakák váltakozása látszólag a természet rendje és ritmusa. Valójában a természetet szerető ember számára a pirkadat, a napkelte érkezését hirdető hajnalcsillag fénye mindig újra örömteli felfedezés, csoda, amely reménységgel tölti el. Jézus születése az éjszaka sötétsége fölötti győzelem fényét jelenti. Azt, hogy életünk éjszakáit is legyőzheti a Jézusban kapott bűnbocsánat tiszta fénye. Azt, hogy az egész földi életünkben előttünk sötétlő „hosszú éjszakát”, a halált is legyőzte már a húsvéti pirkadat, a szép hajnalcsillag fénye, amelyről Jézus ezt mondta: „Én vagyok — a fényes hajnal- csillag.” Az új kezdet, az éjszaka nélküli nappal! / Ezért nem lehet megszokni az otthonainkban, templomainkban most újra láthatóvá váló karácsonyi fényeket. Hiszen bennük egész életünket és földi életen túli életünket láthatjuk új fényben: „Aki szomjazik, jöjjön!” — olvassuk« igénkben. Bizony, ne maradjon senki szomjas, — reménység, öröm, szeretet és újuló erő nélkül szűkölködő ezen a Karácsonyon! Szirmai Zoltán I mádkozznnk! Mennyei Atyánk! Hálát adunk, hogy elküldted a megígért Megváltót: örömet szereztél az egész világnak, békességet készítettél minden embernek. Áldj meg minket kegyelmesen jelenléteddel, hogy senki se érezze magát egyedül, senki se maradjon vigasztalásod nélkül, hanem mindnyájan egy szívvel, boldogan áldjuk atyai jóságodat, az Úr Jézus Krisztus által. Amen. Számadás és hálaadás A Pesti Egyházmegye közgyűlése Kíváncsi érdeklődéssel és a meglepetés érzéseivel gyülekeztek-a Pesti Egyházmegye gyülekezeteinek vezetői, hivatalos küldöttei és gyülekezeti tagjai a kora őszi délelőttön a pesterzsébeti templomunk körül. Akik hosszabb idő óta nem jártak itt, bizony hiába keresték a régi utcákat és házakat. Alaposan megváltozott a dombtetőre épült szép templom környéke, a városrész teljes átalakítása után. A közgyűlést Húsz Róbert egyházmegyei felügyelő nyitotta meg. Virágh Gyula esperes jelentésének elején felhívta a figyelmet Luther Márton születésének ötszázadik évfordulójára és egyházunknak ezzel kapcsolatos ünnepségeire. Köszöntötte dr. Kál- dy Zoltán püspököt, püspöki szolgálatának huszonötödik évfordulója alkalmából. Jelentésének további részében megemlékezett egy másik évfordulóról is: a Pesti Egyházmegye mai formájában éppen harminc évvel ezelőtt alakult meg. Ekkor önállósultak a Pesti Evangélikus Egyház lelké- szi körei és a peremkerületi gyülekezetek, szanálások,' városrendezés, lakótelepek épülése, nagyméretű helyváltoztatások következtében és mindez nagy felelősséget ró mind a lelkészekre, mind a gyülekezetek tagjaira. A nagy mozgás természetesen kihatott a belső kerületek gyülekezeteire is. A nehéz évek után azonban most már mindenütt rendeződnek a sorok és az úgynevezett „függőleges szórványban” folyik a fárasztó, de Istentől kapott parancs alapján végzendő lelkipásztori és gyülekezeti munka. Az esperesi jelentés befejező aktusaként bejelentette, hogy elismerő emléklapot kapnak azok a presbiterek, akik gyülekezetükben hosszú évtizedek óta hűséges szolgálatot végeztek. A harminc javasolt és kitüntetett presbiter meghatottan vette át dr. Káldy Zoltán püspöktől és Virágh Gyula esperestől a szép emléklapot. Elsőként dr. Káldy Zoltán püspök-elnök köszöntötte az egyház- megyei közgyűlést. Megköszönte a köszöntést püspöki szolgálatának évfordulója alkalmából. Felhívta a gyülekezetek figyelmét a Lutheránus Világszövetség jövő évi nagygyűlésének előkészületeire és különösképpen is azokra a feladatokra, amelyek elsősorban a budapesti gyülekezetekre hárulnak majd. Sz. Z.
