Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-12-25 / 52. szám

Nagy Gyula:

Karácsonyi evangélium

MILYEN FÉLELMEK árnyékolják be életünket ma, az atomkorszak világában,? Mindenekelőtt a világunk, kultúránk, az emberi élet jövője miatt érzett mély aggodalom. Ezen a Karácsonyon százmilliók lelkére nehezedik rá a rettegés egy újabb világháborútól, atomrakéták elképzelhetetlen pusztításától, emberi civilizációnk megsemmisülésétől.

Százmilliók szívét szorítja ösz- sze a félelem a mindennapi kenyér, a család éhezése, a munka- nélküliség, fenyegető betegségek miatt a világ nagy részében, — Istennek köszönjük meg, hogy minket megkímélt ettől a fajta, kínzó félelemtől! De milyen sokan vannak közöttünk is, akiknek a szívét a magány, az öregség, a szeretet utáni olthatatlan szomjúság szorongatja! És mélyen elrejtve, a gondolatok mélyén hány ember szívében sötét- lik a félelem a földi élet végének, a halálnak kikerülhetetlen közeledése miatt! „Csak az a vég, csak azt tudnám feledni” — vallják sokan Madách Ádámjával ezt a félelmes mondatot.

IDŐI, EVILÁGI FÉLELMEINK MÖGÖTT sok ember szíve mélyén ott van azonban egy még mélyebb félelem: a rettegés Istentől, a bűnös és méltatlan voltát átérző ember félelme Isten Szentségétől, igazságos, végső ítéletétől. Jézus korártak emberét éppúgy, mint az egyháztörténet évszázadainak vallásos embereit is ez a félelem — az ítélet és kárhozat félelme — gyötörte kimondhatatlanul. A szerzetes Luther Márton szívét is ez a félelem marcangolta a kolostorcellában úgy, hogy a pokol kínjait szenvedte — írja a reformátor életének erről az időszakáról. Félelem a világ jövője és a saját sorsunk miatt, félelem a haláltól, félelem Istentől és igazságos, végső ítéletétől — ez volt a múltban és ez ma is a karácsonyi evangélium háttere, környezete a világban.

KARÁCSONY EVANGÉLIUMA Isten csodálatos, nem várt válasza sokféle, kínzó emberi félelmeinkre. „Hirdetek nektek nagy örömöt, amely az egész nép öröme lesz” — hangzik az angyali híradás. Mi ez a jó hír Isten követe szájából, félelmekkel beárnyékolt világunkban, rettegő emberi szívünknek?

és bűnös gyermekeit. Hanem irgalmas és megbocsátó Isten, aki a szegények éá kicsinyek világában vesz szállást, ember és testvérünk a Názáreti Jézusban! Van-e ennél nagyszerűbb és fel- foghatalanabb, jó hír az Istentől rettegő, bűnös ember számára?

GONDVISELŐ ATYAI SZERE- TETÉVEL ma is átöleli megteremtett világát és minket, akiket annyi félelem, annyi rettegés vesz körül a múló időben — ez a második jó hír az angyali üzenetben. Nem engedi Isten, hogy világa vakon rohanjon végzetébe. Embereket — hívőket és nemhívőket is — felhasznál arra, hogy a halál, a háború és pusztulás démoni hatalmai ellen küzdjenek. Embereket, hívőket és nemhívőket, indít a szeretet munkájára ebben a világban: az éhezés, az igazságtalanság, az embertelenség, a szenvedés, a magány, a sokféle emberi nyomorúság ellen. És minket is ebbe a gondviselő szeretetétől hordozott, földi szolgálatba állít — a halál erői ellen, az élet védelmében, a szeretet küldetésében.

MEGVÁLTÁST, SZABADULÁST HOZ A BŰN ÉS HALÁL FOGLYAINAK — ez a harmadik és legnagyobb ,,jó hír” a karácsonyi evangéliumban. Az a Gyermek, akinek születésén új- jonganak az angyali seregek, nem más, mint a világ Megváltója. A Szabadító, aki újjáteremti bűnös, önző szívünket, hitet és szerete- tet ébreszt benne, új életet ad nekünk. Aki az örök élet reménységével megszabadít a halálfélelem rabságából.

„ÜDVÖZÍTŐ SZÜLETETT MA NÉKTEK, az Űr Krisztus, a Dávid városában” (Lk 2,11). Jézus Krisztus, a Megváltó és Szabadító, itt van közöttünk, bennünk, földi világunkban: ez a Karácsony evangéliumának szíve! Akik ennek a Jézusnak a követői, akik a hit föltétien bizalmával, egész szívükkel ölelik magukhoz a karácsonyi éjszaka, a golgotái kereszt és a húsvéti üres sír örömhírét, azoknak az életét ragyogja be igazán Karácsony nagy örömhíre!

Mai életünk sokféle, kínzó félelme között hangozzék fel azért ezen a Karácsonyon is újra és hangozzék az ünnep után is szüntelenül a szívünkben a csodálatos evangélium:

„ő nem hagy el, nem hagy cserben,

Bízzatok benne szüntelen!

A kísértés bármennyi lesz,

Nem árt, ha Krisztus védelmez.”

(Luther karácsonyi énekéből)Káldy Zoltán:

Félelem és reménység

Ez a két szó napjainkban mind az öt világrészben sűrűn fordul elő az emberek egymás között folyó beszélgetéseiben csakúgy, mint a sajtóban, rádióban és televízióban. Néha az egyik, néha a másik hangzik erősebben, attól függően, hogy a politikusok, a gazdasági szakemberek és katonák naponként milyen nyilatkozatot tesznek világunkban végbemenő eseményekről és folyamatokról. Olyan időszakban élünk, amelyben világszerte égető problémák sűrűsödtek össze: politikai feszültségek a népek között, bizalmi válság, gazdasági problémák, éles katonai szembenállás, fegyverkezési verseny, rakétatelepítések, robotrepülőgépek elhelyezése, szegények és gazdagok közötti szakadék növekedése, a környezet-szennyeződés nyomán a „naponkénti oxigén” csökkenése, az éltető vizek fertőzése, az éhezők számának növekedése, az erkölcsi normák sutba vágását követő erkölcsi lezüllés.

Mindez félelemmel, sőt rettegéssel tölti el azoknak szívét és életét, akik „látva-látnak” és tudják, hogyan függnek össze a dolgok és események, és miből mi következik.

A FÉLELEM GYILKOL. Ha elhatalmasodik egyeseken vagy közösségeken, megöli az élniaka- rást. Azt tudja sugallni, hogy nincs kiút, nincs jövő, nincs értelme az életnek, úgyis háború jön és úgyis elpusztulunk. Nincs értelme annak, hogy az anyák szüljenek, a családok együtt maradjanak. Akkor csak egynek van „értelme”: a zabolátlan életnek, az élvezetek pohara fenékig ürítésének.

A FÉLELEM BÉNÍT. Megbénítja a munkakedvet. Leállítja az építést. Megroggyant térdekkel és meglankadt kezekkel nem ' lehet otthonokat, iskolákat, kórházakat, kutatóintézeteket, társadalmat és nemzetet építeni. A félelemtől „begörcsölt” emberek csak összeroskadni, sóhajtozni tudnak, mert a félelem azt sugallja, hogy „adjuk meg magunkat sorsunknak”.

A FÉLELEM RÉMEKET LÁT. Olvastam egy emberről, aki Afrikában késő esti szürkületben ment vadászni. Megzörrent a bokor. Először azt gondolta, egy kisebb állat. Azután megrémült, hátha mérges kígyó. Félelme tovább növekedett: talán oroszlán. Már-már lőni akart, amikor előlépett a bokorból egy megijedt ember. A félelemben élő ember kígyónak és oroszlánnak látja az ugyancsak félelemben élő másik embert.

A REMÉNYSÉG OLDJA A FÉLELEM-GÖRCSÖT. Legyen mindenki előtt világos, hogy amikor mi reménységről beszélünk, akkor rTem valamiféle optimizmusról beszélünk, miszerint „valahogy mindig volt, és most is lesz”. Nem is szólva arról, hogy van olyan helyzet, amikor „sehogyan sincs”. Nem is abban reménykedünk, hogy „végül is mindig a jó győz a rossz felett”. Mert ez nem is igaz. sajnos, gyakran a rossz győz a jó felett. Még csak abban sem reménykedünk, hogy a „tél után mindig jön a tavasz”. Láttunk már olyan tavaszt is, amely ugyan eljött, de minden elfagyott.

MI A „REMÉNYSÉG ISTENIBEN REMÉNYKEDÜNK. Abban, az Istenben, Aki szeretetből teremtette ezt a világot, és Aki szeretetből tartja azt fenn, és Aki úgy fogja elhozni az „új eget és új földet”, hogy az valamiképpen kapcsolódik ehhez a földhöz és ehhez az éghez és úgy lesz Ö „minden mindenekben”. A reménység Istenében reménykedünk, Akinek ez a világ tulajdona és Aki ezt a világot nem engedi ki kezéből. A reménység Istenében reménykedünk, Aki félredobja azokat az embereket, akik „segíteni akarják Öt, hogy atombombával végrehajtsa ítéletét a világon”. A reménység Istenében reménykedünk, Aki Egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak elküldésével legyőzte a legszélesebb és legmélyebb szakadékot, mely Isten és a bűnös ember között tátongott. A reménység Istenében reménykedünk, Aki nemcsak teremtette, de a golgotái kereszten meg is váltotta a világot. A reménység Istenében reménykedünk, Aki az első pünkösdkor elküldte a Szentleiket és anya- szentegyházat teremtett ugyancsak ebben a világban. A reménység Istenében reménykedünk, Aki ebben a világban emberekre, tanúkra bízta az evangélium örömüzenetét, mely szerint „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta .. .”

A reménység Istene embereket — és nemcsak hívőket — használ fel arra, hogy eszközeiként a világ megmaradásáért, fenntartásáért, szépítéséért, gazdagításáért, békéjéért, az élet megőrzéséért éá kiteljesítéséért fáradozzanak. A „tanúk”-nak hirdetnük kell, hogy a teremtett ember Isten előtt felelős a teremtett világért, annak jó rendjéért és békéjéért.

Áprily Lajos:

KARÁCSONY-EST

Angyal zenéje, gyertyafény — kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? — kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem.

(Megjelent a költő MEGNŐTT A CSEND című kötetében 1972-ben)

r *

Áldott karácsonyt

kívánunk minden Kedves Olvasónknak és hozátartozóiknak lapunk munkatársai nevében. Ne féljetek! Ez az örömhír hitűnk szerint ma is képes Istent és embert, embert és embert, embert és világot egymással megbékéltetni, bizalmat ébreszteni, közösségbe vonni, közeli és távoli jövőnk iránt reménységet kelteni és szolgálatra serkenteni. A félelem feloldását, a bizalom építését és a reménység megerősödését kívánjuk szolgálni lapunk karácsonyi számának cikkeivel is Istenünk és Megváltónk irgalmas ajándékozó szeretetét kérve.

ÜJ EVANGÉLIKUS PÜSPÖK JUGOSZLÁVIÁBAN

EZ A REMÉNYSÉG ÉLTET. „A reménység zöld csillagai” (Reményűt S.) alá kerül az emberi élet. E „csillagok” alatt pedig van értelme az életnek. Szolgálhatunk benne Krisztusnak és másoknak. Ennek az életnek van távlata: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is” (Jn 12,26). Ez a reménység kisegít a zsákutcából és a „halál árnyékának völgyében” is kiűzi a félelmet.

EZ A REMÉNYSÉG MUNKÁRA SERKENT. Ha tudjuk Isten „rövid- és hosszútávú terveit” a világgal, akkor újra és újra kérjük Öt: „Uram, használj fel eszközödül, terveid megvalósításában”. Isten pedig igazságot és békét akar a földön, mert „jóakarattal van az emberek iránt”. Ezért a megroggyant térdeknek és lankadt kezeknek meg kell erősödniük a világ megmaradásáért, az élet megőrzéséért, az igazságosságért és békéért folyó munkában tudva, hogy a mi ilyen munkánk sem „hiába való az Urban”. Az evangélium, az örömhír továbbadásában is „lábra kell kelnünk” és sokkal gyorsabb lábakra, mint eddig.

EZ A REMÉNYSÉG JÖVÖT LÁTTAT. Nem rémeket. Nemcsak távoli, hanem közeli jövőt is. Nemcsak azt láttatja, hogy végül is „Istennél együtt leszünk’’ és ott „nem lesz könny, halál, fájdalom”, hanem azt is, hogy Isten már ebben a mi világunkban is — „rövid távon” is — meg akarja tartani az életet, le akarja törölni a könnyeket, enyhíteni akarja a fájdalmakat, kj akarja űzni a félelmet és mindenek- felett karácsonyi békével akarja megajándékozni a világot. Hisz- szük, hogy „ez a reménység nem szégyenít meg.”

ISTEN EMBERRÉ, TESTVÉRÜNKKÉ LETT — ez a hihetetlen, csodálatos igazság az első jó hír! Isten, úgy szereti teremtett világát és a bűnös, ellene lázadó erobert, hogy alászállt isteni dicsőségéből és a karácsonyi Gyermek testébe öltözött.. Karácsony első és legnagyobb öröme: „Isten velünk van” — nem ellenünk! Nem haragvó és ítélő Isiién, aki el akarja pusztítani haragjában hűtlenné vált, tékozló

„NE FÉLJETEK, mert íme, hirdetek nektek nagy örömöt, amely az egész nép öröme lesz” — hirdette az angyal a karácsonyi örmhírt egykor a megrettent szívű betlehemi pásztoroknak (Lk 2,10).

Karácsony evangéliuma akkor is, kétezer éven keresztül azóta is emberi félelmek árnyékában hangzott. Így szólal meg ma is a félelmekkel telt világban, félelmekkel tele szívünkben.

Juro Struhárik 75 éves, 1957 óta volt püspök. A Jugoszláviai Szlovák Evangélikus Egyház székhelye Újvidék (Növi Sad), 50 éZer tagja és 23 lelkésze van. (epdö)

A Jugoszláviai Szlovák Evangélikus Egyházban az 50 éves Petrovec Andrej Beredit választották püspökké, aki eddig bácskai esperes volt. Hivatalát a közeljövőben veszi át. Elődje, dr.