Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-06 / 45. szám

GYERMEKEKNEK A test és tagjai 1 Kor 12,12—27 „írok nektek, ifjak...” Meglátott egy embert ülni a vámnál... Mt 9,9—13 JÁTSSZUNK MQST EGY KI­CSIT GONDOLATBAN, és kép­zeljük el, hogy a testrészeink — a szemünk, orrunk, fülünk, szánk, kezünk, lábunk — egy szép na­pon elkezdenek beszélgetni egy­mással. Azt mondja nagy mérge­sen a láb: „Ne gondoljátok, hogy sokáig bírom ezt! Nekem kell mindannyiótokat hordanom! Ha tudnátok, milyen nehezek vagy­tok! Elegem van belőle! Sokkal jobban tetszik nekem például az, amit a kéz csinál. Nem akarok többé járkálni és cipekedni! Én is írni és rajzolni akarok, mint a kéz!” Több se kell a fülnek, 6 is elkezd kiabálni: „Hát akkor mit szóljak én! Sokszor olyan buta­ságokat kell végighallgatnom, hogy legszívesebben bedugnám a hallójárataimat, ha tudnám! Bez­zeg a szem! Milyen jó dolga is van neki! Én is szem akarok lenni ezentúl!” No, mit szóltok ehhez a beszél­getéshez? Milyen szörnyű is len­ne, ha a lábunk valóban felcsap­na kéznek, a fülünk pedig szem­nek. Hiszen nekünk minden test­részünkre egyformán szükségünk van, egyiket sem tudnánk nélkü­lözni. Ha mind együtt van, és mindegyik jól teljesíti a maga fel­adatát, akkor érezzük jól magun­kat. A KORINTHUSI GYÜLEKE­ZETHEZ, mint minden mai gyü­lekezethez is, sokféle ember tar­tozott. Mindenki más-más aján­dékot kapott istentől. Volt, aki prédikált. Volt, aki mindent nagy­szerűen meg tudott magyarázni, érthetővé tudott tenni még a leg­egyszerűbb rabszolga számára is, egyszóval a tanítás ajándékát kapta. Volt, aki Isten nevében és az ő erejével betegeket gyó­gyított. Volt, aki a betegeket láto­„Ad meg a léleknek, ami a lé­leké és a tesnek, ami a testé, hogy így a lélek a testet a maga útján az üdvösségre vezesse.” ,.A keresztyén béke a szív bel­sejében van még akkor is, ha kívül nagy a szükség és a bi­zonytalanság.” „Csak az, aki a keresztet ön­ként magára veszi, ... aki szen­ved, annak van békessége.” gáttá, gondozta, a szegényeknek segített, vagy éppen az asztalok­nál szolgált föl, esetleg az ételeket készítette elő a közös étkezések előtt. Tehát mindenki azt a feladatot végezte, amihez Istentől ajándék­ként képességet, készséget kapott. Csakhogy vita támadt a gyüle­kezetben, hogy kinek a szolgála­ta értékesebb. Egyesek titokban meg voltak győződve arról, hogy az a legfontosabb, amit ők végez­nek, és erre büszkék is voltak na­gyon. Mások elégedetlenek let­tek, szerették volna, ha más fel­adatkör jut nekik, ami látszólag sokkal nagyobb megbecsüléssel jár. HOGY HELYREÁLLJON A BÉKESSÉG ÉS A REND, és min­denki hálásan végezze ismét azt, mit Isten rábízott, Pál apostol az emberi testet állította a korinthu- si gyülekezet elé példaként. Hi­szen ahogyan minden testrészünk nélkülözhetetlen, együtt alkot egy egészet, a testet, ugyanígy van ez minden keresztyén közösségben is. Ma éppen úgy, mint egykor Korinthusban, mindannyiunknak megvan a maga feladata. Így egészítjük ki egymást, mi vagyunk egyenként a test tagjai, és mibe- lőlünk „áll össze” a test, vagyis a gyülekezet. Egy azonban nagyon fontos, amit nem szabad elfelejtenünk: a gyülekezet „feje” az Úr Jézus. Ez annyit jelent, hogy ő az ura mindannyiunknak. Ezért Öt kell kémünk, hogy mutassa meg a he­lyünket a gyülekezetben, tegyen minket találékonnyá, hogy felis­merhessük, hol van ránk szük­ség. Majd meglátjátok, hogy Is­ten még az ilyen kicsiknek is. mint ti vagytok, tud „munkát ad­ni”! Luptákné Hanvay Mária „Az az igazi keresztyén hit, amely nemcsak azt mondja, hogy .Krisztus az ÜR’, hanem azt, hogy ,az én Uram’.” „A törvény nem vezet sehová, az evangélium előre visz. Így Is­ten az evangéliumot a zenén ke­resztül is hirdette...” „Az egyházat a Szentléleknek kell kormányoznia, mert külön­ben senki sem irányíthatja.” Már évek óta jól ment az üzlet a vámnál. Csak néha okozott gon­dot neki, hogy becsap, zsarol em­bereket. Végül is nem rossz gaz­dagnak lenni, könnyebben élni. Lassan megszokta a kiközösítést is. Olykor fájt neki, hogy lenéz­ték. nyerészkedőnek tartották és a nyilvánvalóan bűnösök közé so­rolták. De valahogyan élni kel­lett ... Már végképp nem volt esély kilépni az ördögi körből. VALAKI HATALMAS SZAVÁ- VÁVAL BELESZÓLT MÁTÉ ÉLETÉBE: Kövess engem! Sem­mi leckéztetés? Nem kell a válto­zást legalább megígérni? Semmi próbaidő? Egyáltalán nincs elő­ítélet benne? Számára mindegy kit hív, ki követi? Egyszercsak ott állt előtte. Na­gyon meglepte. Váratlanul érte a szava, a hívása: kövess engem. Többször látta már, hogy tolon­ganak körülötte leprások, vakok, süketek, bénák, megszállottak. Jézus meggyógyította őket. Látott A reformátor születésének 500 éves évfordulójára emlékezett az egyházmegye szeptember 10-én Szombathelyen tartott ünnepé­lyén. A gyülekezetek presbite­reinek és érdeklődő tagjainak az egész templomot megtöltő nagy részvétele mellett lezajlott ünnepségen Fehér Károly espe­res bevezetője után dr. Prőhle Károly teol. akadémiai tanár, or­szágos tanulmányi főigazgató tartott nagy figyelemmel kísért előadást „Luther üzen” címen. A Luther műveiből, leveleiből, valamint más korabeli iratokból vett szemelvényekkel illusztrált Reuss András külügyi titkár, a budapesti nagygyűlési iroda ve­zetője október 24—30. között az körülötte olyanokat is, akikkel még ő sem állt volna szívesen szóba. Tudta, sokan úgy néznek rá: ez nagyon mélyre süllyedt. Megvetették. Jézus pedig szemé­be nézett és hívta. Nem értette. Egyáltalán nem ismerte. Mit akar tőle? Miért fontos, hogy kövesse? Azt mondta magáról, kifejezet­ten a betegekhez jött, a testi-lel­ki nyomorultakhoz, a kiszolgálta­tottakhoz, erőtlenekhez, csügged­tekhez, reménytelenekhez. Akik­nek valóban szükségük van or­vosra, gyógyításra. Nekem is szük­ségem van rá? KÖVESS ENGEM! — A HÍVÁS MINDIG MEGLEPŐ. Nem menne többre Jézus az igazakkal? Akik tudják jól a szent élet törvényeit, és be is tartják. Akik nem bűnö­sök, legalábbis nem nagyon. Akik nem szorulnak ekkora nagylel­kűségre. Jézus nem tud mit kezdeni a tökéletesekkel. Azokkal sem, akik megcsontosodtak nézeteikben. Akik saját emberi teljesítménye­ik alapján elvárják Jézus barát­előadás érdekfeszítően tárta fel a reformátor igehirdetésének és az élet dolgaiban való állásfogla­lásának ma is aktuális vonatko­zásait. Az ünnepély szépségét és elevenségét növelte a Pecznyik Ilona lelkész által vezetett cel- dömölk-alsósági, énekkar, Csiz­madia Béla kőszegi kántor or­gonaszóló, valamint Szabó Ist­vánná és Kiss Károly versmondó szolgálata. A gazdag élményt nyújtó együttlét záróáhítattal ért véget, melynek szolgálatát ugyancsak dr. Prőhle Károly vé­gezte. LVSZ genfi központjában folyta­tott megbeszéléseket. ságát. Jézus semmire sem megy azokkal,- akik másokat lenéznek bűnösségük miatt, és ujjal muto­gatnak. Jézus örül, ha valaki szeretete előtt szélesre tárja az ajtót. Ö is ezt teszi. Sarkig nyitja az Isten­nel való közösség kapuját. És so­kan követték őt. Bárkit odafogad asztalához. A közösségben minden bűnös osztozhat. Én is követhe­tem! Életemhez és szolgálatom­hoz bátorságot ad, hogy elfogad. HÁNY ESETBEN ELÉG VOLT A GYÓGYULÁSHOZ EGY ÉRINTÉS, A SZÓ, hogy „aka­rom, tisztulj meg”, vagy egy bennsőkig hatoló szelíd tekintet. Most leült a bűnösökkel, és az asztalközösség maga a gyógyulás. Jézus jelenléte ajándék. Benne Isten van köztünk és adja nekünk, olykor szavak nélkül, a bűnbo­csánat valóságát. Amit Jézus tesz, abban Isten akarata valósul meg. Nem az embert elpusztító ítélet, hanem a közösségre hívogató, el­fogadó irgalmas szeretet. Ami történik nem látványos, nem világraszóló szenzáció. Eggyel többen vagy kevesebben a vámasztalnál.. . Igazán nem nagy dolog. Valakinek mégis óriási ajándék, új kezdet, új élet! Jézus országában pedig igazi öröm! Jézus jelenléte a hétköz­napjaimban is ünnep. A mun­kámban, hivatásomban, emberi kapcsolataimban új lehetőség, új távlat, reménység és öröm. JÉZUS NEM EGYSZERŰEN PRÉDIKÁLT A SZERETETRÖL IRGALOMRÓL, KÖZÖSSÉG- VÁLLALÁSRÓL, hanem élte. gyakorolta a szolidaritást. Nem­csak Máté esetében, hanem föld­re jötte pillanatától fogva, egé­szen a Golgota keresztjéig. Em­bervoltunk minden tehérhordozá- sában osztozott, a bűnök bünte­tésének elszenvedéséig. A „kövess engem” azt is jelenti: „te is ha­sonlóképpen cselekedj! Az aján­dékba kapott irgalommal és ke­gyelemmel élj tovább! Jézus ha­tártalan szeretete és bocsánata nyomán valóság lehet bennem és körülöttem a nyitottság, az oszto- zás, a közösség vállalása, a meg­bocsátás. Ma is meglát valakit... Aki magába roskadtan ül, tétován kó­borol, kétségbeesetten küzd, cini­kusan legyint, önfeledten névét, magabiztosan oktat. . . Észrevesz téged, és szól hozzád: „Kövess engem!” Tckusné Szabó Izabella N i.• TVJOiSÉiV AM ’ Sfüa Luilier Márton írásaiból Luther-ünncpély a Vasi Egyházmegyében GUSZTÁV ADOLF-ÜNNEPSÉG, SZ0RVÄNYNAPOK A LUTHER-KUTATÓK HA­TODIK NEMZETKÖZI KONG­RESSZUSÁT a jubileumi évhez, Luther születésének ötszázadik évfordulójához méltóan rendez­ték meg, ahonnan Luther papi- teológusi pályája elindult: az er­furti Ágoston-rendi kolostorban. Mintegy 250 történész, egyháztör­ténész és teológus, és majdnem ugyanannyi vendég vett részt ezen az egy hétig tartó kongresz- szuson. Már maga a szépen rendbe ho­zott templom és kolostor is meg­határozta az itt folyó munkát, hi­szen itt minden tele van emlék­kel: ezekben a termekben, ezeken a folyosókon járt a fiatal szerze­tes, itt találkozott rendfőnökével, Staupitz Jánossal, aki lelkipász­tori szóval, Isten igéjével vigasz­talta, segítette őt kétségei között, itt szerette meg a Bibliát, amelyet aztán egész életében buzgón olva­sott és tanulmányozott, itt lett ő maga is lelkipásztorrá és teoló­gussá. A PLENÁRIS ÜLÉSEK ELŐ­ADÁSAI — ha csak a címeket vesszük is sorra — rendkívül szí­nes képben tárták mindenki elé, hol tart ma a Luther-kutatás, mi­lyen témák és problémák foglal­koztatják a történészeket és teo­lógusokat. A megnyitó előadás (Luther, az ember) arra mutatott rá, hogy még tovább kell vizsgál­ni, milyen szerepe volt Luther személyiségének mindabban, ami a 16. századi egyházat, Németor­szágot és Európát annyira átala­kította. Nagyon élénk beszélgetés, sőt vita folyt arról, mit is nevez­Luther-kutatók közölt Erfurtban hetünk „Luther ügyé”-nek, mi is volt az, amit Luther a legfonto­sabbnak tartott, amiért szembe mert szállni mindenkivel, és vál­lalni tudott minden kockáztot. Luther kolostorccllája Még mindig találhatunk új adatokat arról, hogyan látta és ítélte meg Luther az egyházat, mit tartott elengedhetetlenül fontosnak és mit tartott mellé­kesnek ebben a kérdésben: mi az egyház? Ehhez csatlakozott azután két olyan téma, amely napjainkban különösen fontossá vált a Luther-kutatók számára: „Luther és a kultúra”, „Luther és a társadalom”. A számtalan hozzászólásból és az ezek nyo­mán kialakult vitából kiderült, milyen izgalmas kérdések ezek a világ különböző részén élő, kü­lönböző társadalmi rendhez tar­tozó tudósok számára, és meny­nyire nem elméleti kérdések ezek. A sok vita ellenére a több­ség egyetértett abban, hogy eze­ket a témákat tovább kell vizs­gálni, Luther iratait, prédiká­cióit, előadásait, de még a leve­leit is sokkal alaposabban kell tanulmányozni ebből a szem­pontból is. RENDKÍVÜL SZORGALMAS MUNKA FOLYT a jól előkészí­tett szemináriumokban. A 19 szeminárium, amelyben 15—20- as létszámú csoportok dolgoztak, a Luther-kutatás egyes részlet- kérdéseit vette elő. Ilyeneket: hogyan viszonyult Luther a pá­pasághoz, a zsidókhoz, a fejedel­mekhez, milyen kapcsolattá volt a humanizmushoz, Aristoteles filozófiájához. Voltak olyan sze­mináriumok, amelyek speciális teológiai kérdésekkel foglalkoz­tak: mit mondott és írt, Luther a zsinatokról és az egyházról, a Szentlélek és az ige kapcsolatá­ról, mit tanított Krisztusról. Csak egy később megjelenő ta­nulmánykötet tudja majd össze­foglalni ezt a gazdag anyagot. De a szemináriumokban végzett munka minden bizonnyal köze­lebb hozta egymáshoz a kutató­kat. Itt ismerhettük meg egy­mást igazán. Dr. Fabiny Tibor professzor néhány héttel ezelőtt részletesen beszámolt már a Luther kuta­tókról és munkájukról, így most nem kell újra neveket felsorol­nom. Azt azonban személyes él­ményeimből el kell mondanom, hogy egy ilyen kongresszus egy heti munkájában, különösen is a szemináriumok kis csoportjá­ban meglepetések érik az em­bert. Például az, hogy milyen hallatlan alapossággal és szorga­lommal dolgoznak a japán kuta­tók a már említett Tokuzen pro­fesszor vezetésével: sorra fordít­ják japán nyelvre Luther mű­veit. Vagy: a római katolikus Olivier professzor sok lutherá­nus tudóst megszégyenítve, nem csak, hogy jól ismeri, hanem igazán érti is Luther legmélyebb teológiai gondolatait. Az ameri­kai Forde professzor pedig pl. olyan alapossággal készítette elő a „Luther krisztológiája” témát, hogy minden előzetes és külső­leges magyarázkodás nélkül azonnal a lényegre térhettünk, és így mindenki a maga ismeretei­vel, kutatásaival, gyarapíthatta a szeminárium tagjainak ismere­teit. A KONGRESSZUS RENDE­ZŐI (és itt külön meg kell emlí­tenünk Leif Grane és Joachim Rogge professzor nevét), nem­csak arról gondoskodtak, hogy a munka nyugodt és jó körülmé­nyek között follyék, hanem ta­nulmányi kirándulás keretében elvittek bennünket Wittenbergbe, ahol a megújított Luther-házat is megtekinthettük, ezenkívül le­hetőséget adtak arra is, hogy ba­ráti testvéri találkozókon ismer­kedjünk egymással, beszámol­junk egyházainkról, teológiai munkánkról. Különösen jól si­került az a fogadás, amelyet az NDK-beli Evangélikus Egyházak Szövetsége adott a kongresszus részvevőinek az erfurti kolostor­ban, és amely egy nagyon ked­ves, csendes esti áhítattal zárult a kolostor udvarán. Bizonyára sok mindenben fog­ja segíteni Teológiai Akadé­miánk és általában lelkészkép­zésünk munkáját mindaz, amit ez a kongresszus a Luther-ku­tatás terén nyújtott. De, ha van is bőven mit tanulni az ott szer­zett tapasztalatok nyomán, azt megálapíthatjuk, hogy e téren nem vagyunk teljesen elmara­dottak, Luthertól mi is nagyon sokat tanultunk és tanulunk, olyasmit is, amit ez alkalommal továbbadhattunk. Hiszen az Evangélikus Elet sok cikke, amely Luther tanításával fog­lalkozik, lelkészeink Lutherról készített tanulmányai, és a Teo­lógiai Akadémián folyó előadá­sok is arról tanúskodnak, hogy ez a jubileumi esztendő nem múlik el nyomtalanul egyházunk életében. Muntag Andor uauau cg,y uajjuivat, unucyac­geket rendezett, amelyek íő témá­ba a szórványgyülekezetek helyze­te. Mindkét alkalmon előadások­kal és igehirdetéssel szolgált dr. Karner Ágoston országos főtitkár, a Gyülekezeti Segély vezetője. MEGBESZÉLÉSEK A NAGYGYŰLÉSRŐL A vesztfáliai Gusztáv Adolf Egyesület október 14—16. között ünnepelte fennállásának 140 éves évfordulóját Herne-ben (Ruhr- vidék, NSZK). Ezt követően ok­tóber 21—25. között a Kurhessen- Waldecki tartományi egyház Fül-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom